Fegyvertelen

Magyar politika, te bepanírozott iPad!

2017. december 11. - Kristóf Tarnay

Az egyébként egymástól szorosan elkülönülten létező hagyományos- és újmédia a hetekben találkozott a HírTV-n Puzsér Róbert műsorában, ahol netszűz nézők ezrei találkoztak szembe az elsőre tényleg szürreálisnak tűnő YouTube-influecerekkel. A műsor egyik ominózus jelenete volt, amikor a felkonf szerint is megosztó kritikus bemutatta, amint a maga műfajában hozzá hasonlóan megosztó SzabyEst egyik videójában bepaníroz és kisüt olajban egy előre lefagyasztott iPadet. Hosszasan sorolta, mennyire elborzasztja ezen generáció és az egész közösségi média következmény nélkülisége.

Ezt egyébként többen leírták és elmondták előtte, és a politikával sem én vagyok messze az első, aki összekötné, de valahogy a napokban olyan deja vu-m volt, amikor Orbán Viktor előadta az alábbi jelenetét:

Először is Matolcsy örülhet, hisz a főnök reposztolta a sajtónak már egyszer előadott „poénját”, másrészt érzek valami félelmetes hasonlóságot a kisütött iPad, és az ellenzének adott, humorosnak szánt, tartalom nélküli válaszok közt. Mind a kettő arra a következménynélküliségre épül, ahol meg lehet mindent úszni, ahol tényleg semmiből nem következik semmi, ahol nem lehet megbukni, és ahol az egész világ a játékszerünk.

Túltengő mazochizmusomban még a PestiSrácok egyik anyagába is belenéztem, ahol a Fidesz-frakcióhoz hasonló kitörő és cinkosi lelkesedéssel nevettek, hogy Orbán milyen szellemes válaszokat ad, és az ellenzéki bezzeg milyen szerencsétlenül vergődik, mikor valódi kérdéseket próbál feltenni.

Csak egy dolog különbözik, hogy mindezt ki finanszírozza. Ahogy Puzsér egy másik, egy üdítőcég által finanszírozott vlog sorozatra megjegyzi, hogy jól megtalálták a követőkkel már igen, de önkontrollal még nem rendelkező influencereket, így építi ki saját uradalmát urambátyám rendszerében nagyban a Fidesz is. De a főnök produkciója elé is nyugodtan kitehetjük a szponzorált kontent jelzőt, csak itt a finanszírozó mi magunk vagyunk.

Mondjuk a szerződést négyévente föl lehetne mondani, de kit érdekel, hisz olyan szellemes volt, nem?

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr4913473851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dare 2017.12.11. 23:52:56

Ezek a humor percei az országgyűlésben a kormánytagoknak.

-Mi lesz az egészségüggyel és az oktatással?
-Boldog új évet. (taps, nevet)

- Mi lesz a leszakadó térségekkel és a szegénységgel?
- Aki hazafi, az kitűzi március 15-én a kokárdát, remélem ön is így tesz majd (taps, nevet)

-Ez a sok keleti hitel, ez most vicc vagy komoly?
-Kellemes húsvéti ünnepeket. (taps, nevet)

-Lakhatási támogatás, esetleg valami kedvezmény a fiataloknak és az elvált szülőknek?
-augusztus 20 mindannyiunk ünnepe, remélem csatlakozik hozzánk a körmenetbe. (taps, nevet)

És megérkeztünk.
-Ha már nemzetbiztonság meg migránsok, akkor mi is van ezekkel a letelepedési kötvényekkel?
-Kellemes karácsonyi ünnepeket (taps, nevet).

Szóval élvezzék még ki nyugodtan, minél több ilyen vidámság lesz ott bent, annál nagyobb szomorúság lesz majd a vége.
süti beállítások módosítása