Fegyvertelen

Egyeztetés helyett a rendőrséget küldi a sok ezres diáktüntetések egyik felszólalójára a hatalom

2018. január 27. - Kristóf Tarnay

Rékasi Zsigmond középiskolás slammert, a január 19-i sok ezres diáktüntetés egyik legütősebb felszólalóját a demonstráció után a rendőrség vegzálja. Azért használom ezt a szót, mert a körülmények függvényében teljesen lehetetlen a történteket másképp értelmezni, mint megfélemlítésként.

Egy tavaly októberi (!) állítólagos szabálysértési ügye miatt vették most elő, amely során az általa vezetett Renegátlástalanok (egy lájkot adjon nekik mindenki támogatásból) nevű csoport logóját Budakeszin több helyre felfestették, amely szabálysértési értékhatárú kárt okozott. Akkor született feljelentés, érthetetlen, hogy miért most jutott eszükbe a hatóságoknak intézkedi.

Rékasi szerint ráadásul a nála lefoglalt graffiti-sablon nem is egyezik az aszfalton látható mintákkal, az pedig végképp érthetetlen, miért kell egy graffitis ügy miatt valakinek a laptopját lefoglalni, ráadásul mire mennek vele, ha a merevlemezt otthagyták. 

Ezért nem értelmezhető mindez másként, csak fenyegetésként. Pont ugyanolyan fenyegetés, mint amikor az Ökotárshoz látványos akció keretében rendőröket vezényeltek ki, mint utólag kiderült, Orbán Viktor személyes utasítására, iratokat foglaltak le, majd végül kiderült, hogy semmilyen szabálytalanságot nem találtak. Az is megfélemlítés volt, a hatóságok politikai izmozásra használata, ez folyik most is, sok korábbi példát föl lehetne még hozni.

Nem lehet mindezt máshogy értelmezni, mint hogy a hatalom megijedt. Eddig megpróbálta a diákokat udvari médiája párhuzamos galaxisán keresztül megpróbálni besározni és/vagy elbagatellizálni. Egyik sem sikerült, még az óvatosabb becslések is 2-3 ezer résztvevőt mondanak, bár szerintem ennél mindenképpen többen voltunk, meg kell csak nézni a képeket (na, nem azokat, amelyek az üres Kossuth teret mutatják, miközben a demonstrációt az Alkotmány utcában tartottuk).

Több ember ment ki a diáktdemonstrációra, mint amennyi az utóbbi idők pártok által tartott tüntetéseinek bármelyikére. Vagyis a fiatalság, amelyről már a teljes magyar politikai elit elkönyvelte, hogy teljesen apolitikusak, kiállt és megmutatta magát. A hatalom pedig megijedt, hogy azt a generáció, amelyet nem lehet üres lózungokkal hülyíteni, és ezért már lassan egyik párt sem próbál meg szólni hozzá, valójában komoly politikai tényező, akivel számolni kell. És mit tesz? Izmozik, mint mindig.

Uraim, ez komoly?

Tényleg ez a reakciója a magát "fiatal demokratáknak" nevező párt által vezetett kormánynak?

Higgyék el, ez így nem fog sikerülni. Ha mnegpróbálják erővel elnyomni a fiatalokat, egyre többen leszünk, amíg végre meg nem hallják a hangunkat. Végre le kellene ülni egyeztetni az oktatásról a leginkább érintettekkel, és nem megpróbálni karhatalmi erőkkel agyonnyomni a szervezkedő diákokat! Semmit rólunk nélkülünk, folytatjuk!

A szerző a Független Diákparlament kommunikációs koordinátora, a diákdemonstráció egyik szervezője.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr2413608881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birka menet 2018.01.28. 12:35:37

Egy napon fordul majd a kocka, és mai diktátorok és seggnyaloncaihoz fog kiszállni a rendőrség, de nemcsak a laptopjaikoat fogja magával vinni hanem a politikus gemgszter mellett az egész pereputtyát akire a lopott közpénzeket átiratták.

Már látom is, ahogy Kósa anyja két kézzel fog kapaszkodni a disznaiba és ordibálni fogja hogy nem enegedi hogy elvegyék a saját megtakarításaiból felvásárolt disznótelepet!

Fortress_ 2018.01.28. 12:41:09

Mi ebben a meglepő? Az is barlangban élt eddig, aki ennyi idő után sem ismeri a módszereiket.

Fortress_ 2018.01.28. 12:41:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: 500 ?? Lesz az több is bolgár barátom. :-) Sokkal több!

HegyiVándor 2018.01.28. 13:08:30

Kinek a valakije ez a Tarnay gyerek, hogy minden primitív szösszenetét lehozza az index? "...A hatalom megijedt..." persze öcsi...tőled is már sokadszor. Még jó, hogy az ilyen megmozdulások után nő a ...(na nem a ballib) ... szavazótábor. Egyébként pedig kemény büntetést szabnék minden olyan cselekményre, mely bármely megteremtett érték rombolására irányul! (Graffiti)

CyberPunK 2018.01.28. 13:11:03

Ja, undorító, hogy a rendőrök csak akkor veszik elő ezeket a selejteket, amikor politika is szóba kerül. Októberben kellett volna szilánkosra törni mindkét kezét majd lenyalatni vele a festéket.

CyberPunK 2018.01.28. 13:13:57

Btw: "Fontosnak tartotta megjegyezni, a magántulajdon rongálását elutasítják, ezért csak bokamagasságban volt az iskola támfalán a grafiti. Megjegyezte, azt elfogadhatónak tartja, ha az önkormányzat épületére kerül a falfestés."

Én is sok mindent elfogadhatónak tartok a grafitisekkel szemben...

Béláim! Rátoltuk! 2018.01.28. 13:37:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Barom-agy! Ha ez fájna, rajtad a morfium sem segítene...

neko1967 2018.01.28. 13:49:14

Ha nem ijedt meg a hatalom, miért vitték el a gépeit? Fidessnyikek, erre az egyszerű kérdésre kellene válaszolni!

Felteszek még egy kérdést! Melyik párt programja?

„Európa polgárainak jólétét és biztonságát a nemzetállami keretek ma már nem garantálják kielégítően. Ezért van szükség az uniós intézmények hatáskörének megerősítésére.”

CyberPunK 2018.01.28. 13:52:50

@neko1967: Mert megtehetik. Vagy te többet is kinézel a magyar rendőrségből?

kvadrillio 2018.01.28. 14:04:54

Trump bírálta a kizsákmányolókat...:o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

:o))))))))))) ÉS EZUTÁN NEM VISZIK A TEVÉKENYSÉGEIKET ODA, AHOL 1 DOLLÁR JUT A NAPI MEGÉLHETÉSRE ?????????

Infostart / MTI

2018.01.26. 15:44
Inforádió
Meghallgatom Élő adás
Aréna
Magazin
Éles támadást intézett az általa kizsákmányolónak nevezett kereskedelmi gyakorlatok ellen Donald Trump amerikai elnök a davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédében. Jelezte, hogy az Egyesült Államok nem fogja tolerálni a tisztességtelen kereskedelmet.

Csak a fair és kölcsönös kereskedelem révén teremthetünk egy olyan rendszert, amely működőképes nemcsak Amerika, hanem az egész világ számára - mondta a davosi Világgazdasági Fórumon az amerikai elnök.

Donald Trump beszédében úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok partnerségre törekszik egy jobb világ megteremtésére. Hangsúlyozta azonban, hogy mindenáron érvényesíteni fogja az amerikai kereskedelmi törvényeket és helyreállítja a kereskedelmi rendszer integritását, és nem hagyhatják, hogy egyes országok kizsákmányolják a rendszert.

Az amerikai elnök az amerikai gazdaság helyzetéről szólva kiemelte, a tőzsdék szárnyalnak, a munkanélküliség alacsony, és jelentős adócsökkentést hajtottak végre.

Híres szlogenjére utalva jelezte, hogy Amerikát helyezi az első helyre a kereskedelemben, de ez nem azt jelenti, hogy országa egyedül lesz. Az Egyesült Államok "nyitott az üzletre, és ismét versenyképes" – hangsúlyozta, és ismét befektetésre ösztönözte a külföldi partnereket.

Trump elmondta azt is, hogy

a világ egy erős és virágzó Amerika feltámadásának lehet a szemtanúja,

és sosem volt a mostaninál kedvezőbb pillanat az építkezésre, a befektetésre és a növekedésre az Egyesült Államokban.

Az elnök a nemzetközi diplomáciában tett amerikai erőfeszítéseket is méltatta. Donald Trump szerint síkraszálltak az észak-koreai atomprogram feltartóztatásáért, és azért is, hogy meggátolják Irán erősödését is. Sikereik közé sorolta az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet jelentős meggyengülését Szíriában és Irakban, valamint az Afganisztánban tett erőfeszítéseiket. Ennek ellenére - mint mondta - még sok a tennivalójuk. Külön kitért az ENSZ-ben végzett munkájukra.

bkkzol 2018.01.28. 14:25:46

Igen. Már októberben le kellett volna rendesen pofozni a falfirkálás alkalmával a hülye gyereket.

nemecsekerno_007 2018.01.28. 15:02:01

"Vagyis a fiatalság, amelyről már a teljes magyar politikai elit elkönyvelte, hogy teljesen apolitikusak, kiállt és megmutatta magát..."

- Aztán ha az adómból elvégzik az egyetemet, mennek külföldre és ott fizetnek adót, meg járulékot.
- Közben meg szidják Orbánt mint a bokrot, pedig nem a patás fizeti a nyugdíjakat itthon, hanem én.
- precíz elszámolás kéne gyerekek, mert addig nem igazán számíthattok ti se nagyobb társadalmi támogatottságra.
- az egyik legnagyobb tabu az ebben az országban, hogy ki fizeti a közszférát, a nyugdíjakat, meg ugyenezek eü. ellátását.

Masszív hazugság, amit még szociális demagógiával is megfejelnek a politikusok.

Ebben a leosztásban tegyük fel, hogy igazatok van. És?!!

The reaper 2018.01.28. 15:08:53

@nemecsekerno_007: Tehát ha jól értem kibasznál a diákokkal, hogy szar legyen nekik, mett esetleg elmennek. Az nem merül fel benned, hogy ha nem lenne a diákoknak olyan szar, akkor nem lépnének le?

röf 2018.01.28. 15:12:40

Pfff a mocsok rendőr rárontott a lendkerekes tűzoltóautóját bájos gyermeki mosollyal tologató ártatlan gyermekre.
Ha. Ha. Ha.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 15:19:40

@The reaper:
Már miért ne lépnének le? Minden adott hozzá baszod! Van skype, van ryanair...
Fogd fel: Nem tudunk a nyugat-európai bérekkel versenyezni. Ez van. És amíg a szegény hülye diák csak azt hallja, hogy itt minden szar, és még a fizuja is a harmada a németnek, addig el fog menni.

És igaza van nemecsekernonek. Faszom kivan, hogy én fizetem mindenkinek a tanulását (meg a döglését a kollégium melletti kocsmákban) itt mindenkinek jogai vannak, de lófaszt nem kapok vissza. Mert az öntudatos diák a száradó diplomájával már megy is a francba.

nemecsekerno_007 2018.01.28. 15:21:48

@The reaper: "Tehát ha jól értem kibasznál a diákokkal, hogy szar...."

Nem jól érted. Nem erteszt te semmit.

De teéjesnmindegy már leírta.

berne 2018.01.28. 15:22:59

Ezt viccnek szántad?

teéjesenmindegy 2018.01.28. 15:26:34

@neko1967: "Ha nem ijedt meg a hatalom, miért vitték el a gépeit?"
Tessék válaszolok:
1. Bizonyítékok. A gépen van mondjuk ezer fénykép mindenféle egyéb rongálásról.
2. Tettestársak. Elmentett beszélgetések skype, facebook, hogy mikor mit és ki csinált, csinálni fog.
3. Hogy se a bizonyítékot ne lehessen eltüntetni, se a társakat ne tudja értesíteni.
Ez a rendőröknek a dolga.
Mondok még valamit neked, hogy okosodj. HA bemennek a rendőrök bárhova, és bevisznek valakit, akkor sok esetben bilincselnek. Ilyenkor a liberális mindenhez értő sajtó hőzöng, hogy micsoda megalázás. A gyakorlati értelme annyi, hogy manapság az okostelefonok, okosórák, okosfaszomok világában ne tudd két gombnyomással a zsebedben értesíteni valakit, vagy ne tudj bizonyítékot eltüntetni.

A hülyegyerek ne grafitizzen. Ha grafitizik, akkor ne csodálkozzon, hogy elviszi a rendőr. Ha már alapból azzal tölti a napjait, hogy rongál, akkor talán ne szólaljon fel az oktatásért.

CyberPunK 2018.01.28. 15:39:06

@teéjesenmindegy: " itt mindenkinek jogai vannak, de lófaszt nem kapok vissza."

Keverni tetszik az adózást a befektetéssel. Ha nem tetszik a rendszer, akkor te is leléphetsz. Vagy elmész feketén dolgozni.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 15:46:05

@CyberPunK:
Na, mesélj okoska, mit is keverek?
Adózást meg a befektetést? Na figyelj hülyegyerek, az én adómból van fizetve az oktatás. Meg a rendőrség, meg az orvos is.
Meséld már el nekem, hogy az hol jó nekem, hogy az én adómból taníttatott hülyegyerek grafitizik, hogy az én adómból fenntartott rendőrnek legyen nyomoznivalója? Plusz az én adómból kitanított hülyegyerek felül a gépre, és megy dolgozni németbe vagy angliába? Mit kapok vissza én?

Ja, és az a megoldásod, te fasz, hogy akkor ne adózzak? Ez ám az okos hozzáállás baszd meg magad. Tényleg, ez milyen előrevivő. Akkor még szarabb lesz az oktatás, a rendőrség, meg minden. Meg én menjek el? Hát a kurva anyádat.

CyberPunK 2018.01.28. 16:02:46

@teéjesenmindegy: ezt az arcomba öcsi, ott kurva anyázzál kisköcsög. Másfelől igen, ha nem tetszik a rendszer, akkor keress olyat, ami tetszik. Hamarabb lesz sikerélményed, mint várni arra, hogy ez megváltozik.

uipko 2018.01.28. 17:38:47

Miért hiszitek azt hogy bárki a TE adódból jár egyetemre?
Egy bruttó 200-as fizetés (ennél egy Lidl dolgozó többet kap) éves adója több mint 1 millió forint. Egy éves tandíj az egyetemen meg 3-400 ezer. Szóval pont bőven kijön a szülők befizetett adójából a gyerek taníttatása. Az önköltségest meg ne is említsük. Ennyi.

kvadrillio 2018.01.28. 17:39:27

HÁBBIZONY..., EZEKET A KISSGYILKOSOKAT KI KELL NYÍRNI !
NEM KELLENEK EGYETLEN TÁRSADALOMNAK SEM """ELITNEK""" !!!

Tragédia Békásmegyeren: társai zrikálása miatt ugrott a halálba a 15 éves lány
A budapesti elitgimnázium diákjai csúnyán kiközösítették azt a lányt, aki mélybe vetette magát egy békásmegyeri toronyház tetejéről – tudta meg a Bors.
2018.01.27. 13:00 L. B.

Kommentáld!

Rejtélyes haláleset rázta meg múlt kedden a III. kerületi Madzsar József utca lakóit. Kora délután egy fiatal lány zuhant a mélybe az egyik több mint negyven méter magas, tizenöt emeletes panelház tetejéről. Azonnal szörnyethalt. A holttest sokáig egy fekete zsákkal volt letakarva. A rendőrök éppen a becsapódás helyét lezáró rendőrségi szalagokat távolították el, amikor a tragédia után néhány órával a helyszínre értünk.

[A bérház 15. emeletéről, 40 méteres magasságból ugrott ki a tini]

A bérház 15. emeletéről, 40 méteres magasságból ugrott ki a tini © Bors

– Megmutatták, de nem ismertem fel. Biztosan nem a házban lakott. A rendőrök már tudják, ki volt, a hátizsákját ugyanis a tizennegyedik emeleti lépcsőfordulóban hagyta, amiben ott voltak az iratai – mondta a Borsnak a ház gondnoka.

A tragédia okait rengeteg találgatás övezi. A Bors azonban most megtudta, hogy az öngyilkosság hátterében egy fiatal, iskolatársaiban csaló­dott tinédzser szívszorító története áll.

– Egy fővárosi elitgimná­ziumba járt nyelvi előkészítős osztályba. Most szeptemberben kezdte a nulladikot. Visszahúzódó volt, de eleinte semmi gond nem volt vele. Aztán az osztálytársai zrikálni kezdték, majd durván kiközösítették. Nem volt olyan tehetős a családja, mint a társaié, ezért is sokat bántották – mondta a Borsnak egy informátor, aki jól ismerte a lányt. Azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét. Informá­cióink szerint a lány éppen a 15. születésnapja előtt egy nappal vetett véget az életének.

[A lány egy fővárosi elitsuli tanulója volt, társai egy idő után zrikálni kezdték, majd teljesen kiközösítették (képünk illusztráció)]

A lány egy fővárosi elitsuli tanulója volt, társai egy idő után zrikálni kezdték, majd teljesen kiközösítették (képünk illusztráció) © Thinkstock

A ház lakóival egyetemben, a zuhanás tragikus pillanatának három szemtanúját nagyon megviselték a történtek. Őket a helyszínen hallgatták ki a zsaruk. Úgy tudjuk, a lány nem a házban és nem is a közelben lakott. A családja nem jelent meg a helyszínen.
A végső elhatározásig három stádiumon keresztül vezet az út

– Az első fázisban az alany azt gondolja: nekem valami nem megy. A másodikban már általában sem mennek a dolgai, amin nem képes változtatni. A harmadik szakasz a végső beletörődés, amikor az elkeseredett személy úgy véli, hogy sohasem tud átlendülni, élete végéig ki lesz közösítve az emberi társaságokból – magyarázta a Borsnak Végh József kriminálpszichológus, aki szerint a felismerés után az érzékeny tinik közül sokan inkább a halált, mintsem a szégyent választják.
VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!
Címkék:

Aktuális Budapest öngyilkosság gimnázium osztálytárs kiközösítés Kisalföld Délmagyar

2018.01.27. 13:00

kvadrillio 2018.01.28. 17:40:43

az eszem megáll...., hogy kik járnak elitiskolákba !!! milyen selejtes élőlények !!!!!

kvadrillio 2018.01.28. 17:44:21

...AKI LELKI TERRORT ALKALMAZ, ANNAK MEG KELL DÖGLENIE !!! NEM ERRE A FÖLDGOLYÓRA SZÜLETETT !

Netuddki. 2018.01.28. 18:14:20

Respekt Zsigmondéknak!
#metoo

Egyszer csak bukik ez a mocsok tolvaj maffia rendszer, de ehhez olyanokra is szükség van mint a bejegyzésben említett diákok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 18:32:52

@uipko: "Egy bruttó 200-as fizetés (ennél egy Lidl dolgozó többet kap) éves adója több mint 1 millió forint. Egy éves tandíj az egyetemen meg 3-400 ezer. Szóval pont bőven kijön a szülők befizetett adójából a gyerek taníttatása. "

Ezzel az a gond, hogy az az adó szétterítődik. Ha a gyerek taníttatására könyveled, akkor mások állják a többit, a nyugdíjt, egészségügyet, stb. Amit írsz, az jól hangzik, csak éppen nem állja meg a helyét.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 18:34:44

@nemecsekerno_007: Kell a pénz az oktatásra, hogy ne úgy írják a "muszály"-t ahogy te.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 18:36:35

A lényeg az, hogy aki mer tiltakozni, annak bármilyen piszlicsáré ügyét azonnal előveszik.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 19:53:57

@CyberPunK: Ez az, keménykedjél a net előtt. Bármikor elküldelek az életben is az anyádba, nyugodj meg. Csak akkor ott el is mész.
Na, hess a picsába

teéjesenmindegy 2018.01.28. 19:59:03

@uipko: Te nagyon hülye! A szülei adója meg az enyém összeadódik, tetszik érteni. Aztán a nagy közösből van fizetve az egyetem, meg a tűzoltó, meg a rendőr, meg az út, meg az orvos. Olyan nincs bazmeg, hogy az anyád adója megy a te oktatásodra. Mert ha ég a ház, akkor nem megy ki hozzád a tűzoltó, vagy az utcátokban lehet bűnözni mert nincs rendőrség.
Úgyhogy az összes kis taknyosorrú diák, aki nagy pofával ugat, meg el szándékozik menni, azért jó lenne, ha tudná, hogy igen sokkal tartozik nekem, meg a többi 3 millió befizetőnek.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 20:03:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A lényeg az, hogy aki mer tiltakozni, annak bármilyen piszlicsáré ügyét azonnal előveszik."
Hát ez nyilván így van. Látom magam előtt, hogy nézi a BRFK vezetősége a gigatüntetés képeit, és gondolkodnak a tábornokok, hogy mivel is kéne bevarrni ezeket az ellenzéki nagyágyúkat. És akkor az egyiknek leesik, hogy "Te, ott az a gyerek, ezt októberben elkaptuk grafitizéssel - Hozzátok be gyorsan".
Teljesen életszerű.

birka menet 2018.01.28. 20:32:19

@nemecsekerno_007: Aztán ha az adómból elvégzik az egyetemet, mennek külföldre
@teéjesenmindegy: meg el szándékozik menni, azért jó lenne, ha tudná, hogy igen sokkal tartozik nekem,

Ti két segghülye fidelitaszos troll, a ti adótok pontosan anynira elég, hogy amikor anyátok bekerül a kórházba, akkor még a budi papírt is neki kell vinnie.

Innentöl kezdve kuss a nevetek, hogy ki menekül el az Orbán diktatúrából külföldre és ki marad itt röghöz kötve szopni.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 20:41:25

@birka menet:
Ez így van. És leginkább azért, mert a családod ellopja a vécépapírt a kórházból.
Na, kotródj az anyádba te is.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.28. 20:44:37

Azért ez valahol félelmetes..

MIkor egy gyíkfingnyi ballib bérenc, egyik csicskása szabélysértést követ el, akkor párhuzamot vonnak az egyébként leszarható és kudarcba fulladt tüntetéssel a kretének..

Röhejesek vagytok ostoba Gyurcsány csicskák !

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.28. 20:45:48

@birka menet:

Azt tudod ugye, hogy a Kelet Európai blokkból tőlünk mennek arányaiban a legkevsebben külföldre ?

Azaz az Orbán miatt mennek ki, bérrettegő Gyurcsnyista marhaság, nehezen hihető ennek fényében.. :DDD

nemecsekerno_007 2018.01.28. 20:53:08

@birka menet: "Innentöl kezdve kuss a nevetek, hogy ki menekül el az Orbán diktatúrából külföldre és ki marad itt röghöz kötve szopni..."

Ilyen lenne szerinted a demokrácia?! Muhahahahaha.

Neked is csak egy szavazatod van. Tegyük hozzá, hogy szerencsére...

birka menet 2018.01.28. 20:53:58

@teéjesenmindegy:

Na mi van te, anyukád degener´ált fidelitaszos kishülye gyereke? Köszi, hogy elismerted, hogy a te adódból még budipapírt se tud venni a tolvaj orbán diktátorod neked a kórh´ázba. Viszont ha anyád egyszer sürgősségi osztályra kerül, akor tök jól fog járni, mert legalább 12-18 ór´át lebzselhet ott mire megjön a doki, addig is ingyen lesz neki a fütés.
Viszont ha müteni kell, majd áttolják egy frissiben épült stadionba. Aztán majd valamelyik M´észáros Zukkerberg megmüti, mert ezek mindenhez értenek.
Na kotródj akkor gyorsan az anyádba.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 20:56:04

@birka menet: Mondom, te féreg, persze, hogy nincs vécépapír, mert a fajtád ellopja.
Egyébként emlékszik valaki arra, amikor volt? Ja? Mindig vinned kellett magaddal Mária Terézia óta? Mint minden mást is pl. fogkefét?

birka menet 2018.01.28. 20:57:04

@Rettegek mert ballib vagyok: "Azt tudod ugye, hogy a Kelet Európai blokkból tőlünk mennek arányaiban a legkevsebben külföldre ?"

Mi van takony fidelitszos, emgjöttél a 14-ik nicjeddekl?

Igen, magarországról mennnek el a legkevesebben. Ezért nincsen már egyetlen 40 év alatti orvos, ápoló, szakmunkás, szemetes, pincér ´és senki sem az országban. Mert innen csak kevesen mennek el.

Az meg véletlenül pont annyi, amennyivel teljes szakmák halnak ki 10 év múlva.

nemecsekerno_007 2018.01.28. 20:59:46

@uipko: "Miért hiszitek azt hogy bárki a TE adódból jár egyetemre?
Egy bruttó 200-as fizetés (ennél egy Lidl dolgozó többet kap) éves adója több mint 1 millió forint..."

- Kettő az, mert a munkáltató is fizet ám :) De tök mindegy, ha nem tanul valaki belőle, akkor nyugdíjat kap v. fizetést ha közalkalmazott.
- Lényeg, hogy kb. 1,5-2 millió ember van akivel megpróbáljuk finanszíroztatni a "maradék" 8 milliót.

"Egy éves tandíj az egyetemen meg 3-400 ezer. Szóval pont bőven kijön a szülők befizetett adójából a gyerek taníttatása. Az önköltségest meg ne is említsük."

- :) Nézd már meg egyem a szíved, hogy mennyit fizet egy külföldi hallgató. Mert a piaci viszonyokhoz az áll közelebb :)
- de ahogy teéjesenmindegy írta, akkor mást fizetnek belőle. 3 millió nyugdíjast, 800 ezer közszolgát.

Azért írtam, hogy precíz elszámolás v. ha nem írtam akkor most írom. Mert ez a legnagyobb bajunk, ill. az, hogy nincs precíz elszámolás. Ezzel kapcsolatban minden politikai erő végighazudta az elmúlt 40+28 évet.
De úgy látszik ez kell, ez a mi narkónk.

birka menet 2018.01.28. 21:03:44

@teéjesenmindegy:

Mi van takony´árpi tanonc, anyád kivágott otthonról aztán nincs hova hazamenned, még mindig itt l´ógsz a neten?

Ha meg Magyarországon tolvajokat emlegetnek, akkor még a Századvég felmérése szerint is az emberek 98%-a rögtön Orbánra, Rogánra, Szíjártóra, Lázárra, Mészáros és Tiborc strómanokra gondol először.

Irány, aktiváld a 15-ik nickedet, mert a mai 14-en már szarrá vagy verve kispöcs!

Te meg még ahhoz is hülye vagy, hogy kérj egy trafikot azért, amiért minden nap hülyxét csinál belőled orbán gazd´ád.

Gandosz 2018.01.28. 21:04:50

"Nem lehet mindezt máshogy értelmezni, mint hogy a hatalom megijedt."

Valóban, a hatalom megijedt Rékasi Zsigmond bűnözőtől.

Laciii 2018.01.28. 21:10:03

"Akkor született feljelentés, érthetetlen, hogy miért most jutott eszükbe a hatóságoknak intézkedi."
Még jó, hogy minden más esetben azonnal intézkednek. Ja nem.

Bolshevik 2018.01.28. 21:10:38

Sok=2.

A hatalom vegzálja=következményei vannak a tetteinek.

brutál.

Bolshevik 2018.01.28. 21:13:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A lényeg az, hogy aki mer tiltakozni, annak bármilyen piszlicsáré ügyét azonnal előveszik. "

Minden bűnöző a világon így áll hozzá, hogy hogyan jönnek a köcsög kékek ahhoz, hogy cseszegessék.

Gandosz 2018.01.28. 21:28:31

ez a Tarnay elég ütésálló
olyan mint Gyurcsány

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 22:17:28

@uipko:

"Egy éves tandíj az egyetemen meg 3-400 ezer. Szóval pont bőven kijön a szülők befizetett adójából a gyerek taníttatása."

Miből gondolod, hogy a befizetett adókból CSAK az oktatást finanszírozza az állam, semmi mást?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 22:19:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"A lényeg az, hogy aki mer tiltakozni, annak bármilyen piszlicsáré ügyét azonnal előveszik."

Fordítva ülsz a lovon. Nem az a baj, hogy neki előveszik, hanem az, hogy máősokét nem vagy csak jóval később.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 22:23:17

@teéjesenmindegy:

Az interneten fizikai erőszakkal fenyegetőzni elég snassz dolog.

Mellesleg vigyázz, az IP-det a blog.hu naplózza. Volt már rá példa, hogy kommentelőnél megjelent a rendőrség. Ha megfenyegetsz valakit fizikai erőszakkal, és ő feljelent téged, annak rád nézve kellemetlen következményei lehetnek.

Szóval jobban teszed, ha visszaveszel.

Duplaxiii 2018.01.28. 22:23:50

Ehhez nem lehet mit hozzászólni.
Most mi is a probléma?
Van valaki, akinek van egy szabálysértési ügye.
A poszt szempontjából lényegtelen, hogy az jogos-e vagy sem, de mivel a poszter politikailag azonos platformon van a szabálysértővel, nem várható el, hogy tárgyilagos véleményt írjon.
Én semleges vagyok, nem érintenek lelki problémák, azaz tudom, magyarok tízezreivel szemben lép fel hasonlóan nemcsak a rendőrség, hanem már a szolgáltatócégek, bankok is, ma egy feltételezett tartozás miatt kapcsolják ki a villanyt, foglalnak le és így tovább.
tehűt a szabálysértő dolga egy csapp a tengerben.
Aztán hogy a rendőrség mikor és miért lép, az meg a jogszabályokban van benne, biztos, hogy az abban leírtakat nem sértették meg.
Bizony, aljas és piszok dolog, hogy nem azonnal történnek a dolgok, de egy átlagembernek is akár 5 évet kell várnia arra, hogy a hivatal végre döntsön.
Ha tehát a rendőrök nem csúsztak ki határidőkből, nem szegték meg a szabályokat, akkor a poszter indulata politikai alapú!
.
Szerintem minden embernek úgy kellene élnie, hogy ő betartja a szabályokat és utána mehet akár kaszával is a hatalomnak!
De ezek az esetek mind szándékos aktivista provokációk, szándékosan nem is foglalkoznak a törvényekkel, mert nekik az a jó, ha a rendőrség lép ellenük!
Mert ugye ma nincs forradalom, tehát a törvénytelen tettek nem igazolhatók.
Igen, a hatalom korrupt és aljas, de ez nem elegendő, hogy az országunkat jobbítani akarok ugyanúgy dolgozzanak.
Én nem akarom, hogy a gyerekeim jövőjét ilyen provokatőr aktivisták szabják meg. Sem a csúti féle nem kell, sem a glovbalizált aktivista világ sem.
De ti tudjátok...
Nyerni ilyen amatőr módszerekkel nem lehet, ez csak a saját pecsenye sütögetése, a társadalom számára meg hát...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.28. 22:27:21

@nemecsekerno_007:

"akkor mást fizetnek belőle. 3 millió nyugdíjast, 800 ezer közszolgát."

Elfelejtetted a 2 millió cigányt.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 22:30:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezt nekem akartad írni? Egész konkrétan nekem írták, hogy élőben keménykedjek. Én mikor is fenyegetőztem? (A világ röheje amikor valaki látatlanban fenyeget valakit)

Duplaxiii 2018.01.28. 22:31:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Jól látod!
Ez nem egy "pszilicsáré ügy", hanem az érvényes jogrendünket megsértő tett!
És remélem erre sem lesz pozitív diszkrimináció! Én addig érzem jónak a dolgokat, ha egyetlen csoport, réteg sincs megkülönböztetve, amíg pontosan az vonatkozik rájuk is, mint rám, a családomra, a gyerekeimre.
A jog még a diktatúrában is jog, ha nem tetszik, lehet mást választani.
Nálam kevesen gyűlölik jobban orbánt, de néhány önjelölt aktivista sem jobb alternatva.
A pali szabáltsértő és a rendőrök meg így döntöttek.
Két három hónap meg egyáltalán nem kirívó, ennyi egy szabályos ügymenet a 30 napos határidőkkel.
.
De a szándékos csúsztatás senkinek nem tűnik fel?
Ha a palit a TÜNTETÉS MIATT zaklatták volna, akkor miért nem ott zaklatták?
Ha meg egy pár hónapos ügye miatt tették, akkor hogy jön ide a privát intézkedés ellene a magánvilágában?
Az Ökötárs sem kapcsolható ide, hiszen ellenük nem volt előzetesen már igazolt vád! Ott gyanú volt. A srácnál meg konkrtét dolog, amiért feljelentették és az önkormányzat-rendőrség vonalon a időtartam egyáltalán nem problémás.

teéjesenmindegy 2018.01.28. 22:41:55

@Duplaxiii: Dehogy a tüntetés miatt zaklatták. A csávó azt is nyilatkozta, hogy fekete terepjárók állnak a háza előtt, és megfigyelik.

AZ a helyzet, hogy a mostani generációnak is szüksége van a lázadás élményére. Meg az elnyomottság érzésére is. Persze csak olyan light módban. 56 ban még lőtt a hatalom. 2006ban csak könnygázozott.
Mostanában meg ha nyomnak egy dislike-ot a facebookon, akkor azt úgy élik meg, hogy a hatalom éppen tönkreteszi és egy kalap alá veszi magát azzal, akinek a veséjét leverték az andrássy 60ban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 23:09:39

@teéjesenmindegy: Persze, teljesen véletlen, hogy 3 hónap után pont most vették elő. Teljesen életszerű.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.28. 23:15:12

@teéjesenmindegy: Ezt írtad.

" Bármikor elküldelek az életben is az anyádba, nyugodj meg. Csak akkor ott el is mész."

teéjesenmindegy 2018.01.28. 23:45:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: És ez fenyegetés?
Az, hogy beugat, hogy az életben küldjem el? Nyugodj bele, szemtől szemben is elküldeném az anyjába.

Egyébként nem, mondom, azt nézik, hogy felszólalt negyvenedmagával egy 16 éves kis pöcs, és valakinek eszébe jutott, hogy ezek a renegátlásosak vezére, vigyük be.

Elmondjam mi volt? Valahol valaki grafitizett, ezek meg kimentek az ismert grafitisekhez. A barátok köztös csávónak pedig innen is gratula, nagyon sikeres szülő.

legális 2018.01.28. 23:49:49

Mond Kristóf!
Ha odamegyek a szüleid házához, összefirkálom, mert nem teszik a blogod, mi lesz a véleményed?
Lehet, megbüntetnél szíved szerint. De, ugye szerinted nem illene, mert csak véleményt nyilvánítottam, ráadásul felvilágosult módon.
Ha mégis gonoszságnak tartod, kérem ne firkáljátok össze mások házát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.29. 07:22:48

@teéjesenmindegy: "Az, hogy beugat, hogy az életben küldjem el? " - hol írt ilyet?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.29. 07:24:15

@teéjesenmindegy: Aha. De semmilyen összefüggés nincs hogy ez 3 hónap után jutott eszükbe.

nemecsekerno_007 2018.01.29. 09:15:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: azok már javarészt közmunkán vannak és biztos lehetsz benne, hogy nem kerülnek annyiba mint a 3 millió nyugdíjas. Met az eü-t is ők veszik igénybe nagyobb intenzitással.

De ez egyébként részletkérdés. A többségnek azon kéne fáradozni, hogy tud pénzt csinálni. Az asztalostól az egyetemi tanárig. Persze lehetőleg nemzetközi szinten mérhető teljesítménnyel. Amíg nem ez az alapmentalitásunk addig aki csak teheti az állami újraelosztó rendszeren fog lógni. Az egyetemi tanártól a cigányokig.

teéjesenmindegy 2018.01.29. 10:38:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ott fentebb, tudsz olvasni, meg lapozni is.
De az, hogy én a véleményemet élőszóban is bele merem mondani az arcába valakinek, az semmi esetre sem fenyegetés.

És egyébként a rendőrségi határozaton 18-a dátum volt. De mondom, rettegj csak.

teéjesenmindegy 2018.01.29. 10:40:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Senki sem grafitizést védi, ha tudnál olvasni."
Ó dehogynem. Próbáltok párhuzamokat vonni. Ha azért mennek ki a rendőrök, mert Orbán ellenes valamit firkált fel akkor az lenne a téma.

uipko2 2018.01.29. 11:27:49

Pontosan ahogy írjátok, nincs elszámolás az adórendszerben így nyugodtan gondolhatom azt hogy az én adóm ide vagy oda megy másé meg amoda.
Gyerekeseknek főleg a taníttatásra, betegeknek az orvosra.
Pl. én 10 éve nem voltam orvosnál, kórház közelében se, de nyilván az erre menő adóm valakire elköltötték. Viszont van kocsim, tehát annak örülök ha az utakat foltozgatják, vagy télen elseprik a havat róla stb.
Tehát feltételezhetem azt hogy az én adóm SARKÍTVA főleg az utak rendbetételére ment valaki másé meg a kórházakra. (nyilván nem mert külön van szedve az eü járulék de ettől most tekintsünk el)

Igen van külföldi itt tanuló ismerősöm és az utóbbi 4 évben durván rájuk szálltak. Az orvosin 4 éve 1,5 milliónál indult a magyar és a külföldieknek szánt képzés is. Azóta a magyar még mindig 1,5 millió körül van a külföldiekét felvitték 2,7 millióra. Pedig itt biztos ugyanazt a tudást adják át nekik.

Amúgy érdemes lenne kiszámolni mennyi is az annyi amit konkrétan az egyetemisták taníttatására költenek az adódból. Olyan véres szájjal írják mindenhol hogy az "én adómból" aztán lehet havonta 10 forint megy rá belőle, stadionra megy egyebekre meg 20 :D

teéjesenmindegy 2018.01.29. 11:40:31

@uipko2:
Egészen biztos, hogy a stadionokra a dupláját költik. Stadion program volt 120 mrd 6 év alatt, az évi 20...
Az eü évi 2000 milliárd, az oktatás: felsőfokú: 591 középfokú: 223 milliárdra alapfokú oktatás: 238 milliárd
És nem csak felsőoktatásból áll a világ, ahogy látszik.
287 ezer a felsőoktatásban részt vevők száma. Az évi 2 milla/fő.

uipko3 2018.01.29. 15:27:14

@teéjesenmindegy:
Gondolom, 591/287 lett a 2 miilió/fő. De vannak fix költségek, épület éjjeli kivilágítás, karbantartás stb. amit akkor is kifizetnek ha 1 "semmirekellővel" kevesebben tanulnak ott.
Szóval én inkább így számolnám az állam által fizetett tandíjat: 287e*500e (mondjuk átlag tandíj egy évre) = 143 milliárd Ft. A többi 450 milliárd meg elmegy más költségekre.

És akkor jön a fekete leves:
Mo-n foglalkoztatottak száma KSH szerint 4,4 millió (hahaha) az átlagkereset meg bruttó 300. Abból adó 100. Munkáltató fizet még 60-at kb. Akkor
4,4m*160e = 704 milliárd Ft amit a nép fizet adót. 2018-as becsült adóbevétel összesen 17 400 milliárd.
Tehát egyértelmű hogy a cégek nyereségadója stb. adja az ADÓ javát nem az egyszerű állampolgáré. Innentől meg senki nem mondja nekem hogy az ő pénzén tanul bárki is, mert ahhoz neki olyan kicsi hozzáadott értéke van hogy vicc lenne kiszámolni.

uipko3 2018.01.29. 15:52:08

Na csak a vicc kedvéért:
704 / 17 400 = 4% amivel a nép száll be a költségvetésbe
fenti számításom alapján 143 mrd a tandíj egy évre.
143 * 0,04 = 3,575 mrd amit a nép áll belőle.
3,575 mrd / 4,4 m fő = 812 Ft amit egy ember fizet felsőoktatásra.
812 / 287 000 fő = 0,003 Forint ÉVENTE.

Röviden egy adófizető az adójából 0,003 Forintot költ 1 diák felsőfokú taníttatására évente :D

uipko3.1 2018.01.29. 16:11:30

Na máris elszámoltam. Akkor mégegyszer:
704*12 hónap = 8 448 az éves adóbevétel magánszemélyektől.
8 448 / 17 400 = 49% amit a nép fizet a költségvetésbe
143 * 0,49 = 70 mrd amit a nép ad felsőoktatási tandíjra
70 mrd / 4,4 m fő = 15 909 amit egy ember ad felsőoktatási tandíjra
15 909 / 287 000 fő = 0,05 Ft évente.

Tehát egy adófizető az adójából 0,05 forintot költ 1 diák felsőfokú taníttatására évente.

teéjesenmindegy 2018.01.29. 16:22:50

@uipko3.1: Baszki, lertam, hogy mekkora marhaságokat beszélsz, erre eltűnt.
Összefoglalva:
Az áfa nálad nem adó? A súlyadó, jövedéki, meg a másik ezer az nem adó?
Sőt, a cégem is adózik, nem is keveset.

Mi ez a sok baromság? SZerinted ki finanszrozza a magyar államot, te idióta? A jóisten, vagy az itt lakók.
Végre észrevetted, hogy az szja-t 12 hónapon keresztül fizetjük, és a teljes költségvetés 50%-át adja. A másik 40ez pedig az áfa+jövedéki, de afelett annyia elsiklasz.
Menjél vissza a matekórára, mert ez így egyes

teéjesenmindegy 2018.01.29. 16:26:27

"143 * 0,49 = 70 mrd amit a nép ad felsőoktatási tandíjra. " A 143 mondjuk honnan a jó istenből jött neked? A felsőoktatás 587 milliárd.

uipko3.2 2018.01.29. 19:02:03

@teéjesenmindegy:
"A 143 mondjuk honnan a jó istenből jött neked? A felsőoktatás 587 milliárd. "

Pont ott írtam fentebb: "Szóval én inkább így számolnám az állam által fizetett tandíjat: 287e*500e (mondjuk átlag tandíj egy évre) = 143 milliárd Ft"

Az hogy 587 milliárd megy felsőoktatásra az nem azt jelenti hogy az mind a diákok tanulására megy. Egyetemen elég sok más folyamat is zajlik az oktatáson kívül, így más költségek is felmerülnek. Arra a felvetésre hogy "ne az én adómból tanuljon" pedig csak a tandíjat kéne számításba venni nem???
Az meg hogy a céged is adózik hogy jön ide? Az hogy jön ahhoz hogy Marika a pénztáros azt mondja hogy az ő adójából ne tanuljon senki. Vagy a nagy gyárak automatizált termelése és ez után adózása hogy jön oda Marika néni szja+áfa befizetéséhez? Sehogy.

De legyen igazad, finanszírozzon mindent a kisember, de akkor már vegyük bele a nyugdíjasokat meg a gyereket is mindent mert ugye ők is fizetnek áfát.
587mrd /10 millió ember = 58 700 Ft
58 700 / 287 000 fő = 0,2 Ft
Akkor most minden egyes ember Magyarországon 0,2 Ft-ot költ egy diákra a felsőoktatásban.

teéjesenmindegy 2018.01.29. 19:50:25

@uipko3.2: Te teljesen hülye vagy.
"Az hogy 587 milliárd megy felsőoktatásra az nem azt jelenti hogy az mind a diákok tanulására megy. Egyetemen elég sok más folyamat is zajlik az oktatáson kívül, így más költségek is felmerülnek. Arra a felvetésre hogy "ne az én adómból tanuljon" pedig csak a tandíjat kéne számításba venni nem???"
Hát persze. Ingyé fűtik, ingyé világítják, meg ingyé takarítják. TE NORMÁLIS VAGY?
A felsőoktatásra évente elkölt az állam 600 milliárdot. Érted? Ennyi a költségvetése. Ebből te megállípítod, hogy kb. a negyede a tandíj. EZ mégis milyen logika? Az nem tartozik az oktatásba, hogy befűtik a tantermet? Vagy a kréta? Vagy portás? Szerinted az akkor is ott ülne, ha az egyetem bezárna?

Az előbb okosan kiszámoltad, hogy az emberek adója csak a költségvetés 4%a. ÉS nem kaptál a fejedhez. Aztán rájöttél, hogy csak az szja a költségvetés 48%-a mégis. Bravó.
Komolyan kérdezem, hogy szerinted mégis ki a búbánat finanszírozza az állam működését? A külföldiek? Szerinted idejön valaki és befizet pénzt azért, hogy itt legyen rendőr meg út meg iskola meg kórház? Elmondom neked, hogy a nagy gyárak automatizált termelése után itt lófasz adót nem fizetnek. A sok Marikanéni adja össze a költségvetés 85%át.
"de akkor már vegyük bele a nyugdíjasokat meg a gyereket is mindent mert ugye ők is fizetnek áfát."
Okoska, és szerinted mégis miből, kinek a befizetéséből kapnak a nyugdíjasok nyugdíjat? Sőt, szerinted az összes állami alkalmazott, hogy értsd: rendőrök, orvosok, ovónők, hivatalnokok, vámosok, tanárok mégis kinek a befizetéséből kapnak fizetést?

Persze baszottul lehet röhögcsélni, hogy 3 millióan dobják össze azt a 600 milliárdot, és ez évi 1Ft/ tanuló. De hajrá, lehet visszafizetni mind a 3 milliónak azt az évi egy forintot, aztán szövegelni.

nemecsekendre 2018.01.29. 20:10:43

Nagyon vicces ahogy így elvagytok :D
Szóval ha idejön a néger diák afrikából befizeti a 300 ezer forintot félévenként akkor abban már benne van a minden egyetemi dolgozó fizetése+fűtés+kréta+kitudjami? Nem hinném :D

teéjesenmindegy 2018.01.29. 20:38:15

@nemecsekendre: Elvileg benne kéne, hogy legyen. Sőt, még jobb helyeken az egyetemnek haszna is van. Mondjuk ezért is nem 300ezer a féléves díj.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.29. 22:57:53

@nemecsekerno_007:

"azok már javarészt közmunkán vannak"

Vagy nem. Lehet, a mi falunk nem jellemző, de itt a közmunkások között eddig összesen 1 azaz egy cigányt láttam, pedig vannak jópáran. Az itteni cigányok többsége a 3+ gyerek után járó segélyből él.

"és biztos lehetsz benne, hogy nem kerülnek annyiba mint a 3 millió nyugdíjas. Met az eü-t is ők veszik igénybe nagyobb intenzitással."

Az azért ugye megvan, hogy a 3 millió nyugdíjas egész életében fizetett jövedelemadót, amiből az ország épült? Ugye az is megvan, hogy a 3 millió nyugdíjas egész életében fizetett TB-t és nyugdíjjárulékot?

A dologtalan cigány mit fizetett, mit fizet? A segílykéből nem vonnak le jövedelemadót, a purdék után járó segélyből szintúgy nem. Mutass nekem olyan cigányt, aki bár nem dolgozik, fizeti a havi hétezer-valahányszáz forintos TB-járulékot. Nyugdíjjárulékot szintén nem fizet, és bár nyugdíjat sem fog kapni (bár lehet, addigra elérik, hogy kapjanak), ez ma nem nagy segítség, hiszen a járulékokból fizetik a nyugdíjakat.

Mellesleg ha jól tudom, három gyerek után már annyi vagy több segély jár, mint az átlagnyugdíj.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.29. 23:00:11

@teéjesenmindegy:

"Bármikor elküldelek az életben is az anyádba, nyugodj meg."

Ez nem fenyegetés.

"Csak akkor ott el is mész."

Ez viszont már az. Vastagon.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.30. 05:50:37

@teéjesenmindegy: Milyen 600 milliárdról beszélsz? Egyetemek és főiskolák sorában a 2017-es évi költségvetésnek 289 milliárd van.

nemecsekerno_007 2018.01.30. 10:05:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " Az azért ugye megvan, hogy a 3 millió nyugdíjas egész életében fizetett jövedelemadót, amiből az ország épült? Ugye az is megvan, hogy a 3 millió nyugdíjas egész életében fizetett TB-t és nyugdíjjárulékot? "

- azt a pénzt max. a temetőben lehet keresni ha nagyon nyersen akarok fogalmazni
- abból az akkori nyugdíjakat fizették, meg az akkori egészségügyet.
- akkor még több járulékfizető volt, most már sokan vannak külföldön akik kiléptek ebből a kockázati közösségből
- na ezek azok az elszámolási problémák amiről nem igazán beszélünk, mert tabu.
- az pozitív dolog, hogy a kormány támogatja a több gyereket de ha azok is külföldön fizetnek utána járulákot akkor gyakorlatilag élhettek volna segélyen is addig.
- vagy át kell állni a felosztó-kiróvó rendszerről egy önfinanszírozóra, mind a nyugdíj, mind a tb tekintetében. ez viszont fájdalmas mert egy generációt úgy érint, hogy ők még fizettek, de nekik már nem jár. (jut)

szóval elszámolás. nem kéne tabuként kezelni.

teéjesenmindegy 2018.01.30. 10:25:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Csak akkor ott el is mész."

Ez viszont már az. Vastagon.

Hát, oszt mséld már el, hogy mégis miért fenyegetés az, hogy az életben nem pofázik vissza. Az összes állítása ennek a mondatnak, hogy az életben egy gyáva szar.

teéjesenmindegy 2018.01.30. 10:26:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mondtam én olyat, hogy engem fenyegetett valaki?
Nagyon gyengén nyomod ma a trollkodást.

teéjesenmindegy 2018.01.30. 10:30:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A felsőfokú oktatás kerete az idei 589 milliárdról 591 milliárdra nő. "
eduline.hu/kozoktatas/2017/5/2/oktatas_koltsegvetes_2018_ZD144L

Egyénként pedig teljesen lényegtelen, hogy mennyi. Egyik hülye se magyarázza meg, hogy nem az adófizetők pénzéből van a felsőoktatás finanszírozva, meg úgy egyáltalán az egész költségvetés, hanem valami isteni csoda hordja össze.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.30. 10:40:54

@nemecsekerno_007:

"azt a pénzt max. a temetőben lehet keresni ha nagyon nyersen akarok fogalmazni"

Megvan az ma is, mégpedig az alacsonyabb államadósság formájában. Ha akkoriban azok az emberek nem fizetnek be, akkor azt hitelből pótolta volna az állam, ahogy az egész kádári rendszer hitelből élt.

"abból az akkori nyugdíjakat fizették, meg az akkori egészségügyet."

Engedd meg, hogy most én fogalmazzak nagyon nyersen. Amikor majd te leszel nyugdíjas, és nem lesz, akinek a befizetéseiből nyugdíjat kapj, akkor ugye szintén el fogod fogadni ezt a magyarázatot? És ugye nem fogsz azzal érvelni, hogy hiszen egész életedben fizetted a nyugdíjjárulékot?

"akkor még több járulékfizető volt, most már sokan vannak külföldön akik kiléptek ebből a kockázati közösségből"

És a szüleik nyugdíját az itthon dolgozók fizetik, hiszen a kinn dolgozó az ottani nyugdíjkasszába fizet, ahogy adót is ott fizet.

"az pozitív dolog, hogy a kormány támogatja a több gyereket de ha azok is külföldön fizetnek utána járulákot akkor gyakorlatilag élhettek volna segélyen is addig."

Ha nem támogatná, akkor meg azért vernék sokan a nyálukat. Hiszen így is azon visítanak, hogy bezzeg a nincstelenek/cigányok nem vehetnek igénybe CSOK-ot, mert hát ahhoz igazolt munkaviszony szükségeltetik. Felháborító, hogy az állam nem ad ajándék pénzt azoknak, akik nem dolgoznak.

Mellesleg ez valóban egy lutri, mármint ha aztán az így felnőtt gyerekek is Nyugatra mennek. Na de van jobb ötleted a népességfogyás megállítására, a többgyerekes családok megsegítésére? Esetleg a CSOK-ot vagy más családsegítő intézkedést igénybe vevőtől és családjától, gyerekeitől egész életre meg kellene vonni az útlevelet, nehogy külföldre költözhessenek?

Mellesleg van még 25-30 év, mire a CSOK-os gyerekek felnőnek. És tagadhatatlan, hogy az utóbbi években szépen emelkedni kezdtek a bérek. A nyugat-európai színvonalat persze még jó ideig nem érjük el, de 60-70%-nál már sokan megfontolják az itthon maradást.

"vagy át kell állni a felosztó-kiróvó rendszerről egy önfinanszírozóra, mind a nyugdíj, mind a tb tekintetében. ez viszont fájdalmas mert egy generációt úgy érint, hogy ők még fizettek, de nekik már nem jár."

Ennek a kezelése a legegyszerűbb. A nyugdíjba vonulókat automatikusan ingyenes állami eutanáziában kell részesíteni. Ahogy a neten elnézem igen sok embernél a gyomorforgató "nyugger"-gyűlöletet, ezzel akár választást is lehetne nyerni. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.30. 10:45:22

@teéjesenmindegy:

"Hát, oszt mséld már el, hogy mégis miért fenyegetés az, hogy az életben nem pofázik vissza."

Ez erősen kocsmai stílus, öcsi. Látszik, hol nevelkedtél. Igen nagy a pofád, kishaver. De lehet, csak addig, amíg személyesen nem találkozol vele és kiderül, hogy 40 kilóval nehezebb nálad és nem azért, mert el van hízva. :D

nemecsekerno_007 2018.01.30. 11:22:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Megvan az ma is, mégpedig az alacsonyabb államadósság formájában. Ha akkoriban azok az emberek...."

- ez rendben van, de ha nem változtatunk a szisztémán akkor az adósság újra felhalmozódhat, meg azért jobb lenne ha kevesebb lenne amúgy is.

"És a szüleik nyugdíját az itthon dolgozók fizetik, hiszen a kinn dolgozó az ottani nyugdíjkasszába fizet, ahogy adót is ott fizet."

- hát pont ez a gond, mert a magyar nyugdíjrendszer is egy kockázati közösség lenne, ha biztosítás jelleggel működne akkor a kilépést (értsd.: külföldi munka) szankcionálná.
- ha ez nincs akkor van az ami nálunk, hogy gyakorlatilag becsületkassza jelleggel működik.
- és a külföldön dolgozó, itthon élő nyugdíjas szülőjének/nagyszülőjének a nyugdíját az itthon dolgozók fizetik. ez már azért nem kósher, ezen kellene első körben változtatni. (vagy marad a hitelfelvétel, de akkor megint ugyanott vagyunk)

"Ha nem támogatná, akkor meg azért vernék sokan a nyálukat...."

- írtam, hogy ez teljesen pozitív, ennek sok jó hatása van.
- 25-30 évünk van, hogy kitaláljunk valamit arra, ha ezek a gyerekek kimennek külföldre akkor mi legyen a járulékokkal. Remélhetőleg olyan jó gazdasági viszonyok lesznek nálunk, hogy a többség nem fog elmenni
- vagy jönnek mások külföldről

"Mellesleg ez valóban egy lutri, mármint ha aztán az így felnőtt gyerekek is Nyugatra mennek. Na de van jobb ötleted a népességfogyás megállítására..."

- azért az államháztartás nem működhet lutriként :) ezért írtam, hogy ki kell találni errre valamit.
- ez egyébként globális probléma: nagyon szép eszme a világpolgári lét, a kérdés mindig az, hogy ha a világpolgárnak megroggyan az egéssége v. már nem tud dolgozni, akkor kitől követel majd eü. ellátást és/vagy nyugdíjat? A világtól? :)

"Mellesleg van még 25-30 év, mire a CSOK-os gyerekek felnőnek. És tagadhatatlan, hogy az utóbbi években szépen emelkedni kezdtek a bérek...."

- jaja, annyi időnk van stratégiát kidolgozni, megvalósítani.
- remélhetőleg folyamatosan tudjuk csökkenteni a munkára rakódott adókat, járulékokat ami javít a versenyképességen
- az oktatási rendszer reformja is elindul/folytatódik ami szintén javíthat a dolgon, persze nagyon sokat kell a szemléletnek változni. Politikai és ideológiai szempontoktól teljesen függetlenül. (Értsd.: kurvára mindegy, hogy a gyerek József Attilát v. Wass Albert-et olvas mert egyiket se érti. Meg igazából nem is olvassa)

"Ennek a kezelése a legegyszerűbb. A nyugdíjba vonulókat automatikusan ingyenes állami eutanáziában kell részesíteni...."

- ez már hiszti és ez nagyon nem segít a probléma kezelésében....
- az ilyen gondolkodást kéne teljesen háttérbe szorítani és nem csak ezzel a témával kapcsolatban.
- mert ez is legalább annyira rontja a versenyképessgünket mint a magas adók.

teéjesenmindegy 2018.01.30. 11:52:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Figyelj ide. Te most be vagy baszva, vagy mi a bánat van veled?
A kis oltalmazottad közölte velem, hogy menjek el feketén dolgozni, vagy menjek külföldre, ha nem tetszik a rendszer. Az a rendszer, hogy én fizetem az adót, amiből a diákok kitanulnak, aztán húznak nyugatra. És igen, a kurva anyját mindenkinek, aki engem, mint nettó befizetőt elküld. A saját hazámból bazmeg, amit 3 millió másikkal együtt én tartok el. És miután közli, hogy ezt a szemébe mondjam, akkor te jössz, hogy fenyegetőzök? Megmondom bárkinek a szemébe is, pont ugyanezt. És nem, valahogy tényleg nem félek attól, hogy ez a nyomorult nagyobb lenne 40 kilóval, de le is szarom, hogy mekkora.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.30. 12:48:54

@nemecsekerno_007:

"ez rendben van, de ha nem változtatunk a szisztémán akkor az adósság újra felhalmozódhat, meg azért jobb lenne ha kevesebb lenne amúgy is."

OK, de az előbb még azt írtad, hogy a temetőben kell keresni. Hát nem igazán, ezért reagáltam.

"ez már hiszti és ez nagyon nem segít a probléma kezelésében...."

Nem hiszti, hanem keserű szarkazmus. Nem hiszem, hogy te nem érzékeled nagyon sokak részéről azt a "nyugger"-gyűlöletet, amiről beszéltem. Ezek tényleg megszavaznák a nyugdíjasok éhenhalasztását vagy eutanáziáját.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.30. 13:01:01

@teéjesenmindegy:

Mindegy, mit írt neked, nem akarok kettőtök közt igazságot tenni, ez a ti kettőtök dolga. De bármit írt is neked, fizikai erőszakkal nem fenyegetőzött. Te viszont azt tetted ("Csak akkor ott el is mész"), sőt megismételted, amikor azt írtad, hogy "az életben nem pofázik vissza".

Szavakban bárkit lehet pocskondiázni, ha valakinek ez a stílusa. Ám a fizikai erőszakkal való fenyegetés, amit te tettél, már más dolog. Avagy szerinted a jó rábeszélőképességed fogja megtenni, hogy "ott el is megy" az anyjába vagy "az életben nem pofázik vissza"?

Felőlem add az értetlent, az ártatlant, a te dolgod. Téged minősít, ha fizikai erőszakkal fenyegetsz meg valakit - aki mellesleg nem az oltalmazottam. Az üres fenyegetőzésnél ui. nincs sok nevetségesebb és szánalmasabb. Ha meg netán valóra váltod - hiszen nem olyan nehéz kideríteni az illető személyazonosságát, sőt lakcímét, még ha törvénytelen eszközökkel is, úgy IRL is bántalmazhatod -, akkor azért tudnod kell, hány év börtön jár az ilyesmiért.

teéjesenmindegy 2018.01.30. 15:03:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Mondom én, hogy be vagy baszva. AZ, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az életben már nem pofázik vissza valaki, mert ahhoz már gyáva, az nem fenyegetőzés.
Sőt, a fizikai erőszak meg sem volt említve, azt te hoztad fel. Csak van annyi élettapasztalatom, hogy ha valakinek azt mondom, hogy menjen az anyjába, akkor az szépen el szokott húzni.

nemecsekerno_007 2018.01.30. 15:16:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "OK, de az előbb még azt írtad, hogy a temetőben kell keresni. Hát nem igazán, ezért reagáltam....!

- azért irtam ilyen durván mert akkor talán átviszi az ingerküszöböt :) Ami manapság elég magas az információáradat miatt

""ez már hiszti és ez nagyon nem segít a probléma kezelésében...."

- értem én, hogy szarkazmus, kínjában mondd az ember ilyeneket, de a probléma szempontjából lényegtelen.
- a "nyuggergyűlölet" se fekete-fehér. az vicces amikor az egyetemisták ekézik a nyuggereket, pedig mindkét csoportot a most dolgozók egy része finanszírozza. (meg rajtuk kívül még egy közszolgát, meg egy inaktívat)
- azért gondoltam, hogy tisztázni kéne a piszkos anyagiatkat és átállni egy önfinanszírozó rendszerre v. félig önfinanszírozóra az eü-ben és a nyugdíjrendszerben is.
- ugyanis a hiány mindig újratermelődik, ez kódolva van benne.
- de a nyugdíjasok ingyen eutanáziája és a becsületkassza jelleg a két véglet, ezek között még nagyon sok árnyalat van ami sokkal igazságosabb mint a mostani.
- egyébként anno 1900-as évek elején amikor létrehozták a rendszert még nem ilyen volt. Biztosítás alapú volt és azok vehették igénybe akik idős korukra már elszegényedtek. Persze akkor még kevesebb ideig éltek, de ez részletkérdés.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.30. 16:15:35

@teéjesenmindegy: Ezt írtad. " Egész konkrétan nekem írták, hogy élőben keménykedjek." - Most akkor igen vagy nem?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.30. 16:17:13

@teéjesenmindegy: Azt a linkedet a hajadra kenheted, mert én a 2017-es költségvetési törvényből idéztem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.30. 16:29:35

@teéjesenmindegy:

"Csak van annyi élettapasztalatom, hogy ha valakinek azt mondom, hogy menjen az anyjába, akkor az szépen el szokott húzni."

Ilyen jó a rábeszélőkéd?

És mi van, ha mégsem húz el? Péppé vered?

teéjesenmindegy 2018.01.30. 18:25:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem tudom. Odáig nem szoktunk eljutni.
Sőt, az is lehet, hogy engem ver péppé valaki. Attól függetlenül belemondom a szemébe, hogy a kurva anyját, ha az a megoldása valamire, hogy menjek el, vagy csaljak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.30. 23:32:00

@teéjesenmindegy:

OK. A férjem azt mondja, hajlandó belemenni egy kísérletbe. Kérlek, add meg a pontos címedet, ahol elérhetünk. A férjem és én elutazunk hozzád, és ott a szemébe mondhatod, hogy menjen a kva anyjába. Ő nem egy izmos ember, biztos te vagy az erősebb, így majd meglátjuk, mit teszel, ha a férjem a felszólításod ellenére nem megy el a kva anyjába, sőt visszapofázik, pl. azt mondja, hogy nem megy el a kva anyjába, hiába küldöd. Ami ugye nem fordulhat elő, hiszen azt írtad, hogy "csak akkor ott el is megy", ill. hogy "az életben nem pofázik vissza".

Azt azért tudd, hogy a közeli kocsiból videóra fogom venni a találkozásotokat arra az esetre, ha mégis erőszakhoz folyamodnál. Szóval vajon hogyan fogod elérni, hogy a férjem a felszólításodra elmenjen az anyjába és az életben soha ne pofázzon vissza?

teéjesenmindegy 2018.01.30. 23:49:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mondjuk ott állunk 3 órát, aztán vagy elmegy az anyjába vagy én megyek el mert megunom.
Adjak címet? Miről ismerem meg a férjed? Attól eltekintve, hogy áll majd itt az utcán keményen, és közli mindenkivel, hogy ő aztán sehova nem megy el?

Most komolyan. Kb a kommentjeid 90%-val egyet szoktam érteni. De most nagyon hülye vagy ezzel a "megfenyegetted" dologgal. Kurvára nem fenyegettem meg senkit, semmivel. Amit közöltem, az az, hogy az utcán ugyanúgy a szemébe mondom a véleményem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.31. 00:38:19

@teéjesenmindegy:

"Amit közöltem, az az, hogy az utcán ugyanúgy a szemébe mondom a véleményem."

Ennél azért sokkal többet mondtál. Már idéztem a két fenyegetést, nem ismétlem.

Mellesleg nem válaszoltál a kérdésemre. :(

Mindegy is, szerintem nincs értelme folytatni ezt. Te azt állítod, hogy nem fenyegettél, mások, többek szerint meg igen. Maga az a tény, hogy többen fenyegetésnek tartották a szavaidat, azt igazolja, hogy akként is értelmezhető volt.

Próbáld meg felhívni a rendőrséget és közölni velük, hogy bombát helyeztél el a Keleti főcsarnokában. Aztán fél órával később nyugtasd meg őket, hogy csak csokibombára gondoltál...

teéjesenmindegy 2018.01.31. 01:00:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez egy baromság baszd meg. De kezdjük el legyél rettegő antifa, aki mindenben fenyegetést lát. De hajrá, helyezd magad egy platformra kurt úrfival a vezértrollal.
Amit mondtam, azt tartom. Az életben is oda merem mondani. És az, hogy el is megy valaki a kurva anyjába az pedig nem fenyegetés.

Nem tudom melyik kérdésre nem válaszoltam. De asszem nem is akarok, ez már röhej amit előadsz.

teéjesenmindegy 2018.01.31. 01:01:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, meg van némi különbség a bomba fenyegetés, meg az elmész az anyádba között

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.31. 13:14:19

@teéjesenmindegy:

OK, megadom magam: mindenben maximálisan igazad van, volt és lesz. :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.31. 20:03:12

@teéjesenmindegy: A lényeg hogy te fenyegetőztél, ő meg nem. Kovácsnénak igaza van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.01. 10:12:57

Politikai bomba:

index.hu/belfold/2018/02/01/valasztasi_csalasra_keszult_egy_bunszovetseg/

Bréking! Orbán diktatúrája választási csalást készített elő!!!

Ja, nem is - a szocialisták szerveztek választási csalást, élükön Cuslág Jánossal.
süti beállítások módosítása