Fegyvertelen

Médiatörténet: a kormánysajtó most már hivatalosan is a konteó sufniblogok színvonalán van

2018. február 08. - Kristóf Tarnay

Bekövetketkezett az elkerülhetetlen. Már eddig is látszottak jelei a nagy fúziónak, de most végre megtörtént: a korábbi hasonlóságok és helyezkedések után mára teljesen egybe forrt a kormánypárti sajtó és az összeesküvés-elméleteket terjesztő sufniblogok. Utóbbiak egy része tetszhalottnak tűnt, pl. a idegörlő jogdíjmentes aláfestő zenék koronázatlan királya, a Piros Pirula Projekt eltűnt, de semmi gond, hisz hamvaiből főnixként turulként éledt újjá a Ripost című minőségi bulvárlap hasábjain.

A tegnapi magyar időkös "holtan találták a Sorost leleplező újságírót" még csak utolsó előtti jele volt a nagy fúziónak, de mára megszületett az egyesülés, amihez ezúton is szeretnék gratulálni. Mondjuk a mai címlap szellemi elődje nem tudom, hol lát piramist a Jobbik-logóban, de nem is ez a lényeg.

fuzio_300.png

A szabadkőműves-cinosta Index azon gúnyolódását természetesen minden turulnemzett mélymagyar visszautasítja, miszerint Soma-díjat érdemelne a felfedezés, hiszen ez a díj egyértelműen az illuminátus világkormány házi díja, helyette az Echo TV-re minden bizonnyal napokon belül visszatérő Szaniszló Ferenc alternatív díjának első kitüntetettje lesz a patinás bulvárlap szerkesztősége (különdíj: Jurák Kata jelenti). Ugyanitt alufólia-sisakot vennék olcsón szentkoronáért!

Elindult a blogom Facebook-oldala, csatlakozz és ne maradj le semmiről!

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr5413645906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karipapa01 2018.02.09. 15:25:07

@arabok balrol: Én azon csodálkozom a legjobban, hogy egyáltalán írni tudsz! Ezt hogyan csináltad?

2018.02.09. 15:49:11

@arabok balrol: még jó, hogy van szavazati joguk az elmebeteg náciknak... :(

Thunder_th 2018.02.09. 16:07:54

Most mit csodálkoztok ezen? Olyan nincs, hogy kormánymédia. Egyrészt az országnak nincs kormánya, ugyanis maffiózók ülnek azokban a pozíciókban, amelyekben más országokban politikusok. Másrészt hiába vásároltak fel ezek a bűnözők néhány sajtóterméket, az nem média, hanem popagandagyár. Szóval nem kormánymédia, hanem maffia propagandagyár. Egyébként a fidesz szavazói ezen a szellemi szinten mozognak. Olyan hihetetlenül buták, hogy arra nincsenek szavak. A múltkor véletlenül elolvastam egy ilyen mélyhülyének a hozzászólásást. Ne tudd meg, olyan agyhalott szintet ütnek meg és lehúznak magukkal, hogy utána elő kellett vennem megoldani néhány mechanika és matematika szigorlat feladatot még az egyetemi évekből, hogy legalább nullán legyek agyilag. Az a baj, hogy az ilyen ostoba söpredék nincs tisztában a szellemi nívótlanságával és azt hiszi, hogy a véleménye bármilyen témában is megalapozott.

kvadrillio 2018.02.09. 16:10:21

SOROS MOST A nagy BREXIT-be vágta a fej---széjét ! figyeljük meg, jhogyan csinálja....., hogy megforduljon a széljárás....:_)

kvadrillio 2018.02.09. 16:11:13

@kvadrillio: Soros a brexit ellen indított támadást | Magyar Idők
magyaridok.hu/kulfold/soros-brexit-ellen-inditott-tamadast-2778832/

9 órája - Soros György 1992-ben bedöntötte a font árfolyamát, most pedig ismét a brit belügyek felforgatásával próbálkozik: a spekuláns több százezer fonttal támogatta az egyik legnagyobb brexitellenes mozgalmat, hogy megnövelje a kilépést ellenzők befolyását a brit alsóházban. Nigel Farage, a brexit arca ...

Thunder_th 2018.02.09. 16:16:23

@arabok balrol: És mit akarsz ezzel mondani? Azt hogy sok a hülye? Igen sok. Nagyon sok. Ezt nem is vitatom.

Bolshevik 2018.02.09. 17:08:40

Fú akkor a kormánysajtó már a blog.hu színvonalát közelíti? Tudjuk, éhséglázadások lesznek, nincs is menekültkérdés, csődbe megyünk újabb IMF hitel nélkül, a unokáink is fizetni fogják Paksot, megbukik az orbán ma is.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.02.09. 17:41:15

@Bolshevik: A blog.hu egy platform. Rengetegen használják. A Paksot unokáink is fizetni fogják amúgy igaz, a tönnit tőlem biztos nem olvasta.

Sir Galahad 2018.02.09. 19:32:33

A bulvármédia ilyen ostoba, akár hazai, akár külföldi, akár kormánypárti, akár nem.

Jakab.gipsz 2018.02.09. 19:43:27

"A kormánysajtó most már hivatalosan is a kontó sufniblogok szintvonalán van."

Bezzeg az ellenzéki médiák, csupa csupa cukiság és igazmondás!

@Thunder_th:

Ezek szerint, te mint egy jó számológép, nagyon színvonalas és okos is vagy.

Gondolkozni mikor szoktál?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2018.02.09. 20:22:01

Ehhez a beszélgetéshez egy szösszenet:

"Index: Államtitkár úr, mit szól az úthoz?

Tállai: Honnan jöttek?

Index: Az Index-től.

Tállai: Gratulálok.

Index: Mihez?

Tállai: Maga egy reménytelen helyzetben lévő ellenzéki médiát képviseli, ugye?

Index: Nem, én az olvasókat képviselem.

Tállai: Az ellenzéket képviseli.

Index: Az olvasókat képviselem, továbbra is.

Tállai: Simicska úr írta a kérdéseit, Simicska úr, egyenesen? Válaszoljon neki, jó?"

Legközelebb ha megkérdezi az ilyen pondró, az indexnek nem kell bevallania hogy honnan jött. Egyszerűen azt kell mondani, hogy az origótól. Aztán a patkánya nyomozza ki ki volt aki kérdezte. Én az ilyen férgekkel így tárgyalnék.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.09. 20:23:08

@arabok balrol: Most már hagyd abba, mert nagyon lejáratod a fideszt... :-)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.09. 20:24:24

@Bolshevik: Nem a nagyon érted a dolgokat, igaz-e?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.09. 20:25:26

@Jakab.gipsz: Na megjött a bezzegember is. :-) Aki mindenre úgy érvel, hogy "bezzeg". Mintha az bármire mentség, vagy indok lehetne.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2018.02.09. 20:28:33

Vagy én is kérdésre kérdésre válaszolnék:
"Index: Államtitkár úr, mit szól az úthoz?

Tállai: Honnan jöttek?

Index: Maga nem ért magyarul? Itt én kérdezek patkány, és nem az volt a kérdés, hogy mi a kedvenc kérdése. Még egy értelmes kérdésre sem tud válaszolni? Vagy esetleg ön is kellemes húsvétot akar kívánni mint a ferdeszemű haverja?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2018.02.09. 20:30:32

Vagy :
"Index: Államtitkár úr, mit szól az úthoz?

Tállai: Honnan jöttek?

Index(ál-origo): Nem érti a kérdést, paraszt?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2018.02.09. 20:32:11

Vagy :
"Index: Államtitkár úr, mit szól az úthoz?

Tállai: Honnan jöttek?

Index: Nem érti a kérdést, paraszt? Egyébként az origótól jöttem.

_Ske_ 2018.02.09. 20:33:41

@Az én édesanyám nem stróman: "@arabok balrol: De beteg vagy bazmeg..."
Én is ezt mondtam neki, de még mindig nem hiszi el.
Asszem mert beteg. De ebből nehéz kigyógyulni.

_Ske_ 2018.02.09. 20:36:27

@Jakab.gipsz: 99%-al több az igazság az index által leírtakban, mint akármelyik "kormányközeli" sajtóban. :P
Ne is próbáld megmagyarázni, már bebizonyítottátok, hogy az összes cikket a "központ" írja. :)
Az a kérdésem, hogy arra a kérdésre, hogy Ön hazudik, ugyanazt válaszolná, mint erre a kérdésre?
Kösz

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2018.02.09. 20:47:23

legközelebb ezt a kérdést kell neki feltenni:
"Index: Államtitkár úr, Ön hülye?

Tállai: Honnan jöttek?

Index: Úgy látom az.

HUNGARIAN FIRST !!! 2018.02.09. 22:45:52

"hivatalosan is a konteó sufniblogok színvonalán van"

Bezzeg az ellenzeki media, az kivetel nelkul fuggetlen es professzionalis.

vanRob 2018.02.09. 22:51:20

@kvadrillio: ez egy nagy hülyeség, hiszen a mészáros lapja a zorigó is megírta, hogy soros célpontja Magyarország. Szerintem kezdjünk el félni...

vanRob 2018.02.09. 22:54:30

@Jakab.gipsz: Mert a propagandamédia hitelesen számol be mondjuk a felcsúti TAO pénzek körüli Muppet-showról, mi? Többet nem húzok félre a függönyből, ha kíváncsi vagy, utánaolvashatsz.

Európai téridő 2018.02.09. 22:59:27

Az ellenzéki média is ezen a szinten van, a béka valahol elképesztő magasságban van fölötte. Mondhatni, egyik kutya, másik eb.

Hozzászólok 2018.02.09. 23:16:28

Ez itt persze semmi esetre sem sufniblog!
Ja, de, mégiscsak.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.02.10. 07:10:17

@Megkúrt úrfi látens heterosexuális vezérüszü:
Vagy ezt:
"Index: Államtitkár úr, Ön hülye?

Tállai: Honnan jöttek?

Index: A Marsról, faszfej!

n3spr3ss0 2018.02.10. 07:22:31

@arabok balrol: Inkább klónozni kellene, hisz kevés ilyen rendes ember van mint ő.

n3spr3ss0 2018.02.10. 07:23:26

A kormányoldalon a médiában csak a selejt maradt.

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.02.10. 07:32:27

@Megkúrt úrfi látens heterosexuális vezérüszü:
"Index: Államtitkár úr, honnan jött?

Tállai: Honnan jöttek?

Index: És ön hova megy?"

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:35:19

@arabok balrol: " Jobb felni, mint megijedni. "

Nem, tudod, vannak ezek a fóbiabetegségek... Na az egyik ilyen betegséget terjeszti Orbán szennymédiája. Te meg elkaptad.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:40:43

@arabok balrol: Jobb felni, mint megijedni. Orbánt ki kell tiltani Európából!

Egyébként te még magyarul sem tudsz, ostoba hazaáruló!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:44:13

@arabok balrol: Olvasd el, mi a nyílt társadalom! Nincs benne szó arabokról, buzikról és drogosokról. Félek, hogy ehhez mondjuk te hülye vagy. Orbán ilyen agyhalottakat pénzel, mint te.

en.wikipedia.org/wiki/Open_society

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:45:43

@arabok balrol: "a penz egy resze pocsekba megy"

Bizony, de elszóltad magad, elismerted, hogy Orbán = pocsék.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:46:46

@arabok balrol: A patás ördögöt általában Gyurcsány szokta emlegetni, ironikusan az őt ért kritikákra. Komoly módon szerintem senki nem használja.

Behaton 2018.02.10. 08:51:28

@Brendel Mátyás: Mátyás! Most jött el a te időd. Jókat fogsz vitázni hívő muszlimokkal, akiknek bőszen magyarázod majd, hogy Allah nem létezik, a vallás hülyeség, a mecsetek pedig városkép romboló förmedvények. Mikor vallásosságig fokozott ateizmusodat terjeszted nekik, vigyázz meddig feszíted a húrt, nehogy lenyiszálják a fejed...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:53:15

@kvadrillio: Ha megnézzük a brit GDP-t, akkor tök világos, hogy a Brexit hülyeség volt. 2016 júniusában volt a szavazás, azóta elég stabilan lecsökkent az éves GDP növekedés.

tradingeconomics.com/united-kingdom/gdp-growth-annual

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:54:14

@Thunder_th: No de most van először, hogy a sok hülye mind a Fideszre szavaz, és csak a hülyék szavaznak a Fideszre.

24.hu/kozelet/2017/05/15/kihatraltak-a-fidesz-mogul-a-diplomas-szavazok/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 08:58:14

@Bolshevik: "unokáink is fizetni fogják Paksot,"

Bizony. Terv szerint konkrétan 2046-ig. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy veszteséges lesz.

www.portfolio.hu/gazdasag/energia/kiderult-igy-vesszuk-fel-a-paks-2-hitelt-az-orszoktol.199481.html

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:01:30

@_Ske_: a Fideszes elmebetegek annyira hülyék, hogy még azt sem látják, milyen hülyék.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:03:36

@Európai téridő: Nem. Az ellenzéki média is hülye, de a kormány náci szennymédiája, az egy kategóriával lentebb van.

arabok balrol 2018.02.10. 09:13:39

Matyika, nyighattok amig akartok, ennyit tudtok, ez a sorsotok.

ha ha ha

arabok balrol 2018.02.10. 09:17:39

@Brendel Mátyás: nincs?

penzeli a buzikat? igen. penzeli az illegalis arabokat? igen. es a mariskasokat penzeli-e? naná.

nincs benne szó róla....muhaha jó h nem azzal jössz h nincs soros terv

mu ha ha

kolompa lole 1111 2018.02.10. 09:20:59

@arabok balrol: te mint fideSSes, a magyar népre se vagy kíváncsi? De akkor minek evett ide a fene? Miért nem borultál bele a csónakoddal a tengerbe, a migráns fajtársaiddal együtt?

kolompa lole 1111 2018.02.10. 09:22:59

@Behaton: Pedig így igaz, a Főterrorista Allan nem létezik, az iszlám egy sátánista, emberiségellenes szekta, amit keresztes hadjárattal kell kiirtani, ahogy jeles elődeink is tették!!!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:34:08

@arabok balrol: Orbán hazudik Sorosról, a nemzeti inzultáció hazudik Sorosról, a fideszes szennymédia hazudik Sorosról. Soros György a kötelező kvóta ELLEN foglalt állást.

"The union cannot coerce either member states or refugees to participate in these programs. They must be voluntary;"

azaz

"Az Unió nem kényszerítheti a tagokat vagy a menekülteket, hogy részt vegyenek ebben a programban. Önkéntes kell, hogy legyen."

foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/

De az ostoba, húgyagyú Fideszeseknek simán be lehet hazudni az ellenkezőjét, mert a Fideszesek a magyar társadalom selejtjei. Nem tudnak angolul, nem tudnak utánanézni dolgoknak, nem gondolkodnak, át lehet baszni őket.

A baj csak az, hogy ha Orbán a hülyék szavazatával kormányoz, akkor Magyarországot a hülyeség kormányozza, és ebbe tönkremegy az ország.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:34:59

@arabok balrol:

"teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot;"

és nem, nyuszókám, nincs ott semmiféle olyan, hogy "Önkéntes". És Orbán be is fogadott pontosan annyi menekültet, mint amennyi a kvóta.

data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-1-2016-INIT/hu/pdf

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:35:46

@arabok balrol: illegális arabokat a kurva anyád pénzel. Nincs is olyan, hogy "illegális arab".

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:36:42

@kolompa lole 1111: "az iszlám egy sátánista, emberiségellenes szekta, amit keresztes hadjárattal kell kiirtani, ahogy jeles elődeink is tették!!! "

Ezze elismered, hogy a kereszténység egy sátánista szekta.

felucca02 2018.02.10. 09:37:43

@arabok balrol:
Te arab, nem tudod véletlenül, hány éves csúcson van a fidesz? Valaki beírta már ide, de elfelejtettem!
Egyébként ez mit is bizonyít? Hogy ötmilliárd légy száll egy darab szarra? Oh, ez boldogság, nyilván nagyon jó neked!:)

arabok balrol 2018.02.10. 09:37:53

@Brendel Mátyás: soros illegális arabokat importál, s jogi védelmet nyújt a retkeknek

valójában, a minimum h ki kell tiltani európából a civiljeivel együtt

arabok balrol 2018.02.10. 09:40:26

@felucca02: ez azt bizonyítja h az ajvékotokra a kutya sem vevő, találjatok ki vmi újat

ha ha ha

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/10/mar_342_ezer_hataron_tuli_magyar_regisztalt_a_valasztasra/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:41:34

@arabok balrol: neked pár európai politikus véleménye a döntő?! Orbánt hányszor küldték már melegebb éghajlatra?!

www.youtube.com/watch?v=lnNo1J9bBzY

arabok balrol 2018.02.10. 09:42:35

@Brendel Mátyás: Nem, nekem a válaztók az elsők!

ha ha ha

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:46:42

@arabok balrol:

"teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot;"

és nem, nyuszókám, nincs ott semmiféle olyan, hogy "Önkéntes". És Orbán be is fogadott pontosan annyi menekültet, mint amennyi a kvóta.

data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-1-2016-INIT/hu/pdf

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 09:48:20

@arabok balrol:

Orbán csal, lop, hazudik.

Valójában, a minimum hogy ki kell tiltani európából a pártjával együtt.

arabok balrol 2018.02.10. 09:49:48

@Brendel Mátyás: csak nem az EUból fogadta be őket

ha ha ha

arabok balrol 2018.02.10. 09:51:14

@Brendel Mátyás: www.portfolio.hu/gazdasag/heteves-csucson-a-fidesz-nepszerusege.4.276131.html

ha ha ha

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/10/mar_342_ezer_hataron_tuli_magyar_regisztalt_a_valasztasra/

felső határ nincs 2018.02.10. 09:52:24

ki ez a marha "arabok balrol"?

felső határ nincs 2018.02.10. 09:59:02

amúgy én illegális bevándorlás ellenes tehát sorosellenes vagyok mehet ő is a picsába

és azt is gecire utálom h kimegyek Bécsbe v. Münchenbe és minden tele van szarral meg dönerrel - takaroggyanak a picsába innen

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 10:10:57

@arabok balrol: "csak nem az EUból fogadta be őket"

lehet, de az akkor még rosszabb.

felucca02 2018.02.10. 10:11:41

@felső határ nincs:
Sajnálhatod, akkor még nem ettél finomat!:)
Én pedig kurvára utálom, hogy egy magyar boltban csak fehér kenyeret, meg finomított répacukrot lehet kapni, takaroggyanak a picsába innen!

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 10:12:39

@felső határ nincs:

Soros is legális bevándorlás párti, fasznak hazudozol itt baromságokat?!

Orbán hazudik Sorosról, a nemzeti inzultáció hazudik Sorosról, a fideszes szennymédia hazudik Sorosról. Soros György a kötelező kvóta ELLEN foglalt állást.

"The union cannot coerce either member states or refugees to participate in these programs. They must be voluntary;"

azaz

"Az Unió nem kényszerítheti a tagokat vagy a menekülteket, hogy részt vegyenek ebben a programban. Önkéntes kell, hogy legyen."

foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/

De az ostoba, húgyagyú Fideszeseknek simán be lehet hazudni az ellenkezőjét, mert a Fideszesek a magyar társadalom selejtjei. Nem tudnak angolul, nem tudnak utánanézni dolgoknak, nem gondolkodnak, át lehet baszni őket.

A baj csak az, hogy ha Orbán a hülyék szavazatával kormányoz, akkor Magyarországot a hülyeség kormányozza, és ebbe tönkremegy az ország.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 10:14:27

@felső határ nincs: Bécs és München is tele van Dönerrel. 98% szereti. Ez van.

felucca02 2018.02.10. 10:15:22

@arabok balrol: Figyu, te arab, én nem akarok választást nyerni, nekem tök mindegy, ki van hatalmon, megélek az eszemből.
Csak gondoltam, szólok, jobb ha tudod, hogy a szar meg a legyek párharcában, többmillió tettestársaddal eggyütt hol álltok.
De ha neked finom, egyél még többet, nekem édesmindegy. Hahaha.

felucca02 2018.02.10. 10:16:48

@felucca02: együtt, természetesen, egy gy...
Még mielőtt valaki:)

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 10:18:31

@felső határ nincs: meg te ugye kimész Münchenbe meg Bécsbe migráncskodni, gasztronómiai menekültként, de közben olyan geci vagy, hogy utálod azokat, akik ezt nem tehetik meg, mert nem olyan szerencsések, mint te. Nagy geciláda vagy e, hallod!

Európai téridő 2018.02.10. 10:22:04

@Brendel Mátyás: Most mondjam én is azt, hogy: Nem. A kormánymédia is hülye, de az ellenzék már-már szennymédiává fajuló stílusa, az egy kategóriával lentebb van ? Egyáltalán, meggyőzni akarjuk egymást, vagy csak a véleményünket mondjuk ki? És tudomásul vesszük, hogy mindenki a maga izlése szerint (Chacun à son goût) ?

Karipapa01 2018.02.10. 10:48:51

@Európai téridő: Az ellenzéki média kérdéseket tesz fel, magyarázatokat követel. Joga van hozzá. Akár azt is kérdezhetné a kormánytól, hogy holnap milyen idő lesz, de azért ennél kellemetlenebb kérdéseik vannak.
A kormánymédia a mundér védelme érdekében viszont vádaskodik, hazudozik és maszatol. Főként akkor, amikor a kellemetlen kérdések jönnek.
Ennyire egyszerű ez az egész.

Európai téridő 2018.02.10. 11:24:48

@Karipapa01: EBben a cikkben pl. nem kérdezett, hanem mantrázott, pindurkát ordeönárén.

Behaton 2018.02.10. 11:32:40

@Karipapa01: Remélem ez az ostoba Brendel még Franciaországban henyél...és remélem ott is marad. És remélem látja, közelről látja, hogy az általa gyűlölt keresztények mellett egy új valláskárosult társaság is a szaros seggére pályázik majd. Bősz ateistán fülét farkát behúzva sétál majd el a szomszédos mecset mellett és azt is komoly arccal kell majd végignéznie, hogy kollégája épp leborul kelet felé, mert idő van... Örömmel nézem végig, hogy Brendel nevű fanatikus idiótánkat, ismét arconcsapja a valóság.

Jakab.gipsz 2018.02.10. 11:36:38

@_Ske_:

Bizonyosan hallottál már a Münchausen effektusról, és persze ismered az eredeti történetet is.

Ha igen gondolkozz el egy kicsit, mind kettő a filozófiai tanulságairól.

Jakab.gipsz 2018.02.10. 11:46:46

@Brendel Mátyás: Szia gennyes szájú Brendel már megint hazudozol ejnye bejnye.

Te aki Carnap és Soros fenekét nyalogatod, a nyilvánvaló tényeket is lehazudod.

Például azt is tagadod, hogy az a migráns horda sem létezett akik letaposták a rétjeinket.
Azok csak eltévedt pásztorok volta, csúcs mobilokkal, térképekkel, és egyéb információkkal jól felszerelve.

Szóval kedvenc szava járásodat, kölcsön véve, elmész:

Te a Brendel Matyi a qurva anyádba, a saját blogodon, hazudozz, más úgysem tudsz.

Karipapa01 2018.02.10. 11:51:03

@Európai téridő: Nem mantrázott! Kicsit gúnyolódott a túllövéseken, ami akár indokolt is lehet. Példának okáért a "Fénysorompó" nevű közlekedési táblán is "félhold" látható. Ez azt jelentené, hogy ha áthajtunk az átjárón, akkor belépünk Muzulmániába?
www.kreszabc.hu/kresz-tablak/vasuti.html

Az pedig, hogy mi mennyire ordináré erősen személyfüggő. Maradjunk annyiban, hogy egy narancsmérgezettnek minden ellenzéki kérdés ordináré.

Karipapa01 2018.02.10. 11:52:19

@Behaton: Kösz a keresztényekre jellemző jókívánságaidat :)

Behaton 2018.02.10. 11:58:27

@Karipapa01: És mindezt úgy, hogy nem vagyok keresztény...:) Ez ám a nem semmi!

6. Ienin 2018.02.10. 12:01:20

@arabok balrol: Téged nem balról, hanem háturól kellene egy izzó piszkavassal megbirizgálni, amikor lehajolsz.

Karipapa01 2018.02.10. 13:50:36

@Behaton: Nagyszerű! (Vagy sajnálatos, világnézeti szempontoktól függően). Ellenben nézd át, hogy milyen kommentedre válaszoltam :) Ha nem találod, idézem!

Európai téridő 2018.02.10. 14:57:00

@Karipapa01: szerintem meg a balmédia durváskodik, xart kavar, ezerrel.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 15:09:26

@Európai téridő: Van egy jó facebook oldal, amelyiken elég sok hülyesége megtalálható a kormány szennymédiájának, a másik oldalon az ellenzéki média hülyesége is megtalálható ott. A kurva fontos különbség, hogy a kormánymédia hazudik, álhíreket gyárt, ferdít, mindezt tudatosan, aljasul. Az ellenzéki média is hülye, de ilyet nem csinál.

www.facebook.com/hulyeujsagirokellen/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 15:13:52

@Behaton: A mecsetbe simán bemegyek, semmi problémám nincs, de te ott Hajdúborzasztón, a szaros kis tyúkólban ezzel hitegeted magad, mert az életed elbasztad. Egy kis szaros, 4 elemis közmunkás vagy, és azt hiszed, neked attól jó, hogy nekem Franciaországban kerülgetni kell a mecseteket, ami ráadásul nem is igaz.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 15:17:20

@Jakab.gipsz:

"az a migráns horda sem létezett akik letaposták a rétjeinket."

Ó, szörnyű. Minden rockfesztiválon megtörténik. Akkor nem sipítozol ilyen eszeveszettül, mi, te agyhalott?!

"Azok csak eltévedt pásztorok volta, csúcs mobilokkal, térképekkel, és egyéb információkkal jól felszerelve."

Ma már minden ember tud venni kb 15 ezerért "csúcsmobilt". Legalábbis nem tudod megkülönböztetni egy fényképen egy kétszázezer forintos mobiltól.

A qurva anyádba, a saját blogodon, hazudozz, más úgysem tudsz!

Behaton 2018.02.10. 15:50:22

@Brendel Mátyás:
:DDDD
Matyi, mi ismerünk téged. Te nem tudod kik vagyunk mi. Tagadhatatlan, hogy így előnnyel indulunk, de ki nem szarja le. (...és most még a többesszámon is agyalhatsz...)
:)

Behaton 2018.02.10. 15:51:38

@Karipapa01: Imádom az idézeteket. Főleg, ha engem idéznek...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.02.10. 19:21:36

@Behaton: Nagy dolog. Most akkor mi lesz?! Ettől nem lesz igazad.
süti beállítások módosítása