Fegyvertelen

A PestiSrácok szerint azelőtt válaszolt az Emmi egy levélre, hogy azt elküldtük volna

2018. február 24. - Kristóf Tarnay

Könnyen lehet, hogy a PestiSrácok.hu munkatársainak érdemes lenne Velkovics Vilmos kollégájukhoz fordulni egy kis szövegelemzési segítségért, ugyanis az alább rögvest ismertetett pár cikkükből arra a következtetésre juthatunk, hogy alapvető szövegértelmezési problémáik vannak. Illetve van még egy lehetőség, nevezetesen, hogy szándékosan hazudnak, de ilyet ugye nem is mernénk feltételezni ezen derék lap munkatársairól.

A történet azzal kezdődik, hogy a január 19-i diákdemonstrációra meghívtuk Balog Zoltánt, hogy jöjjön el, és hallgassa meg a diákok véleményét. Erre írt egy válaszlevelet, nagyjából azzal, hogy semmi gond, amúgy is ott az ODT (amúgy velük fogunk tárgyalni mellesleg az együttműködésről), ezért nem jön el.

Ezután a demonstráció után elküldtük a 12+1 pontunkat az Emmi email-címére, és vártuk a választ. Ami természetesen nem érkezett meg, ezért tartottunk a határidő lejártakor – január 31-én – egy villámcsődülettel egybekötött sajtótájékoztatót a minisztérium épülete előtt. (Ami amúgy nem tüntetés volt, ha tüntetést szervezünk, azon általában minimum négy-ötezren vannak, a PestiSrácokon kívüli média nagy részének ezt is sikerült megértenie, pl. mert leírtuk a sajtómeghívóban.)

Ez előtt néhány órával a PestiSrácok leközölte a már említett, a meghívást elutasító válaszlevelet (amit nem mi tettünk ki, bár, ha azt nézzük, hogy magán peranyagokat is csak úgy befúj a szél oligarchák lapjaihoz, akkor ez nyilván semmi), és úgy interpretálta, mint ha ez a 12+1 pontunkra adott válasz lenne, ami természetesen nem igaz, ez a levél konkrétan hamarabb érkezett, mint hogy a 12+1 pontunk egyáltalán bárhol elhangzott volna (amúgy is csak másnap délelőtt küldtem el végül az emailt.)

Ezt aznap meg is Írtam nekik, és nem sokkal a sajttáj előtt frissítették is a cikket, odabiggyesztették a végére ezt a cáfolatomat. Majd ezt követően eljöttek a sajttájra, ahol a lap munkatársa konkrétan a telefonján meg is mutatta, hogy megkapta a levelem, amit persze én már tudtam, hiszen ki is egészítették vele a cikket.

Itt olyan kérdéseket tett föl, hogy miért nem olvastuk fel Balog meghívást elutasító levelét a színpadon, amit megtehettünk volna, bár sok értelme nem lett volna. A lényeg, hogy ők is pontosan tudták, hogy ez a levél nem arra válaszol, és azt is, hogy már olvastam, hiszen reagáltam is rá, amit le is hoztak. Ennek ellenére a munkatársuk, miután sem diktafonnal nem rögzítette, amit mondtam, se nem jegyzetelt, leírta gyakorlatilag homlokegyenest az ellenkezőjét annak, amit mondtam. Úgy adták elő, hogy ott helyben engem „szembesítettek” a levéllel, amiről mindenki tudja, hogy nem igaz, aki megnézi, hogy mikor frissítették a lap előző rólunk szóló cikkét. E szerint ugyanis hamarabb jelent meg náluk a levél közlésére való reakcióm, mint amikor a sajttáj végén állítólag „szembesítettek”.

A másik egyértelmű csúsztatás az volt, hogy nem tartjuk fontosnak az ODT-vel való egyeztetést, de „páraknak már eszébe jutott”. Amúgy sem mondanék ilyet, semmi értelme, ráadásul minden lapnak azt nyilatkoztam le, hogy nyitottnak kell lenni az ODT felé, hiszen akkor már vártuk a válaszukat a megkeresésükre, ami végül pozitív is lett, ami fontos pozitív fejlemény (itt beszélek erről az ATV-ben még korábban).

Na, és ezek után eljutottunk most péntekig, amikor is folytattuk a demonstrációt, már sok ezres vonulással, és egy most még nagyobb tömeggel, ezúttal a Kossuth téren. Erről aznap megjelent cikkükben idézték a 12+1 pontunkat, majd ismét odatették a demóra meghívást elutasító Emmi-választ, mintha az a 12+1 pontunkra válaszolna, holott korábban náluk is megjelent, hogy nem. (Ez nem véleménykérdés, nem arról van szó, hogy leírták a sokszínűség jegyében, hogy szerintem nem arra válaszol, ez a levél konkrétan hamarabb érkezett, mint hogy elküldtük volna a 12+1 pontot.)

Most írni kéne helyreigazítási kérelmet. De nem tudom, hogy mit írjak. Elvileg tudniuk kell, hogy amit írtak, és amit átvett pl. a nyomtatott Magyar Idők is, nem igaz. Két lehetőség van tehát: a lap munkatársai vagy alapvető szövegértelmezési problémákkal küzdenek vagy szándékosan hazudnak az olvasóiknak. Nem tudom, melyik a rosszabb.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr4313695402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anyadmajma 2018.02.25. 12:56:12

Na, van még mit tanulnotok.
Ugyanis a prostisrácok után majd szépen a 666+áfa.hu is megírja, meg a köztévé is leadja, és ugye a hivatkozás az lesz, hogy hát már mennyi médiában megjelent.
Ez egy jól bejáratott, évek óta működő pogrom a propaganda-gépezetben.
rogánt sokan kissgöbbelsznek hívják, pedig tévednek: Göbbelsnek volt gerince (attól még nem lehet felmenteni a tettei alól), valamint ezeknél csak kisinas lehetne. Sztálin és Rákosi besárgultak az irigységtől.
Szóval csak óvatosan ezekkel.

kvadrillio 2018.02.25. 18:50:01

HMMMMM....... A LIKUD-NAK ÍRJATOK, MERT Ő DIRIGÁL AZ OKTATÁSBAN MA ! :o)
süti beállítások módosítása