Fegyvertelen

Jegyzet: Vágó Gábor összeír

2018. március 21. - Kristóf Tarnay

Szegeden tartott sajtótájékoztatót három jeles államférfi. A gondosan legerrymanderingelt kettes körzet várományosa, B. Nagy László, az eddig minden alkalommal elvesztett egyes körzet üdvöskéje, Bartók Csaba, akit vagy tényleg minden mindegy alapon dobott be a Fidesz, vagy annyira hisznek „taónemközpénzia” sportos és egészséges világában, hogy gondolták, a volt kézilabdás hátha kiüti a szoci Szabó Sándor kezéből az egyes evk-t, valamint a Párt kommunikációs igazgatója.

Bartókot, akit a helyi ellenzéki rossznyelvek szerint csak azért mértek magasra ismertség terén a jelöltésége bejelentése előtt, mert az emberek azt hitték, Bartók Béla leszármazottja, és nem merték azt mondani, nem ismerik, most politikai szűzként igyekeznek eladni, ami, ha azt nézzük, hogy 12 éve már egyszer elindult önkormányzatin a Fidesz ellenében is Felsővárosban, csalókának tűnhet, de a maga akkori kemény hetvenhat szavazatával végül is közzel-hellyel áll a szüzesség kék kesztyűvel.

Melléjük állt még be harmadiknak Hidvéghi Balázs, ami némileg jelzi, hogy megújított, lecserélt, leváltott helyi Fideszre még mindig nem nagyon mernek egy országosnak szánt sajttájt (értsd: a központból kapott papír felolvasását) sem rábízni. Mondjuk nem olyan egyszerű ez, mint hinnénk, a Fidelitas-elnök Böröcz Lacika is csúnyán belebukott abba, amikor meg akarta „citálni’ a milliárdosok bajszát, inkább SOS be is tolták az országos listán parlamenti várományosnak, csak ne tájékoztassa bele magát több kínos internetes mémbe.

Egyúttal ez azzal is jár, hogy a helyi független, vagy nem független, de kormánykritikus sajtó megmaradt részét már meg sem merik hívni, így, ha a Szeged Tévé a Retek utcai panelek alatt tartott eseményről hírt adna, akkor az Echótól kell elkérnie a már addigra bizonyosan elemzett felvételeket, de a Délmagyarnak is hiába lett időközben párthű vezetése, Bartók Csaba szépen cenzúrázott Facebook-oldaláról kellett fotókat leszednie, országos sajtódíjas fotós ide vagy oda.

Nos, itt amellett, hogy egy félremagyarázott idegenekkel kapcsolatos kutatás miatt egy fél mondattal rögtön sikerült magukra haragítani az egyetem szociológia tanszékét, a menekültektől való rettegés aktuális epizódjaként Hídvéghi a következőt nyilatkozta: „Karácsony Gergely megbízásából Vágó Gábor már elkezdte összeírni a Magyarországon üresen álló lakásokat. Hozzátette, Karácsonyék már évekkel ezelőtt azt javasolták, hogy üres laktanyákba kellene a migránsokat beköltöztetni.”  Most azt hagyjuk, hogy ezt akkor mondták, amikor konkrétan itt voltak a menekültek, és a kormány is a megoldást kereste, hol helyezze el őket, valamint, hogy Vágó és Karácsony nem csak nem egy pártban vannak, de a koordinációról sem nagyon akaródzik a megegyezés közöttük. De számoljunk egy kicsit!

A KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint Magyarországon 3 912 429 lakás található, amiből amúgy 477 873 tényleg nem lakott. Nos, ahhoz, hogy Vágó ezeket megtalálja, akkor, ha Karácsony Gergely decemberi szocialista színre lépésekor elkezdte a munkát, akkor egy nap híján öt hónapja, azaz 121 napja van eme nemes feladatra. Eszerint naponta hozzávetőlegesen 32 334 lakást kell szemléznie, tehát óránként 1347-et, azaz percenként 22 lakásról kell megállapítania, hogy ott hány migráncst helyezhetünk el a maffiabaloldal hatalomra kerülése után, és a brüsszelita/ENSZ-ita Soros-tervnek való behódolásunkat követően. E szerint egy lakásra kevesebb mint egy másodperce jut, ráadásul így is marad még pár, mert a kerekítésekkel nagyvonalú voltam, mint EU-s pályázat-elbíráló a százalékokkal.

Mindez tehát azt jelenti, hogy ha ezt a bravúros feladatot teljesíti, akkor a számításaim alapját adó népszavazás józan felmérésére legközelebb mindenképpen Vágót kérik majd fel. Az újságírói etika szabályai szerint gondolom, most meg kellene őt is szólaltatnom, megkérdezni, hogy áll az összeírással, de a fentieket nézve nem zavarnám, hiszen minden bizonnyal nagyon elfoglalt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr8113764934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása