Jegyzet: 1984

2018. május 16. - Kristóf Tarnay

Most nem Orwell regényéről, hanem Orbán rendszeréről lesz szó, már ha a kettőt meg lehet még egymástól különböztetni. Hogyne lehetne, nálunk nincs totális megfigyelés, csak azt figyelik meg, aki civileket segít, esetleg felszólal egy tüntetésen. Nálunk a teleképet M1-nek hívják, és le lehet halkítani, sőt ki is lehet kapcsolni, csak éppen amint kilépünk az utcára, hangulatunk kékítőn oldó magányosan ázó plakáttenger pótolja azt az ország szögesdróttal lezárt határában. Nálunk a gyűlölet nem két percig tart, hanem csak harminc másodpercig az M4-en két félidő közt, noha tudjuk, valójában felkeléstől lefekvésig. 

Nem is ezért indokolt az évszám, hanem mert Soros György alapítványa ebbe, az orwelli világtól remekül elkülöníthető országba ekkor csöppent bele. Amikor még Kádár-rendszer volt, amelytől a mai rendszer még jobban elkülöníthető. Nem, abbahagyom a párhuzamgyártást, tényleg. Ott ugyanis a puha diktatúrában szabadabban hagyták működni a milliárdos filantróp civileket segítő pénzosztó alapját, mint most. Persze, ferde szemmel néztek rá, nem örültek neki, amiről dokumentumok, sőt hangfelvételek is fellelhetők a neten, amelyek kiválóan párhuzamba állthatóak lennének Orbán bármely “ünnepi” beszédével, ha nem ment volna már el nyolc éve a kedvem a humorizálgatásoktól.

Lényegében úgy is mondhatjuk, Kádárék célját ma Orbán befejezte. Ha van túlvilág, biztos az elvtársak elégedetten mosolyognak egykori ellenfelükre. Jó, kis csodálkozás lehet bennük, elvégre arról az Orbán Viktorról van szó, amely sehol nem lenne Soros alapítványa nélkül, de fiatal pártját is ő fizette (most képzeljük el ugyanazt egy mai friss formációval, mondjuk a Momentummal, már csak szakállazonosság okán is), de a volt Soros-ösztöndíjas Fidesz-alumni tagozat is szép számmal indulhatna el. Persze, ha elég jó odafönt az információáramlás, tudják, idehaza csöppet sem kell azon meglepődni, ha egyik hónapról a másikra a nagy támogatóból legádázabb ellenfél válik. Ilyen ez a magyar politika, a mi kis szocreál kelet-európai hungaropannon House of Cards-unk.

Ez a Soros-alapítvány ugyanis most szedi a cókmókját. A késő kádári gulyáskommunizmust, a rendszerváltás vadkapitalizmusát, az emberi jogokban nem épp jeleskedő 2006-ot velünk megélték, a Stop, Soros és a rájuk állított titkosszolgálatok már soknak bizonyultak számukra. Nem apadnak el a támogatások, kap még pénzt, aki pályázik és nyer, no meg persze, aki belekalkulálja a történetbe, hogy az elkövetkező évtizedekben viselnie kell a sorosbérenc billogot. Az egész amúgy tök átlátható és transzparens, de mondjuk lehet, annak a kormánynak ne magyarázzon senki netre föltöltött pdf-ekről, ahol miniszterhelyettes lehet az a Németh Szilárd, akinek ha elmegy a net otthon, kiposztolja Facebookra, hogy a szolgáltató blokkolja (!!) a hozzáférését, és sűrgősen magyarázatot követel.

Szóval az alapítvány nem nyel tovább, szedi a sátorfáját, továbbáll Bécsbe, amiről persze tudjuk, hogy tele van bevándorlókkal, élhetetlen és piszkos, de valahogy mégiscsak barátságosabb környezetnek tűnt számukra, elvégre évtizedek után egy hatalmas irodát nem poénból költöztet el az ember fia. Tehát ők mennek, de ha így folytatja a kormány a huzavonát, megy a CEU is. Aztán vele együtt folyamatosan a bárhol végzett fiatalok, a munkaerő, utána a tőke, és lassan a józan ész is. Maradnak a plakátok, a gyűlölet, és persze a nagyvezér, aki minden bizonnyal jövő héten döglött csincsillájának nevére iratja a legnagyobb internetszolgáltatót is, hogy már ő diktálhasson, és akkor Szilárdnak igaza lehet, tényleg elkezdhetnek blokkolni.

A bejegyzés trackback címe:

http://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr213964648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.17. 12:24:58

Soros hálózata egy politikai szervezet, mely civilnek hazudja magát. Politikai, idelógiai céljai vannak, s korlátlan pénzzel rendelkeznek ezen célok propagálásához, megvalósításához.

Mindez abszolút antidemokratikus. Az ország demokratikus akarata hosszú éveken át képtelen volt versenyezni ezzel a hálózattal.

Soros mindent maga ábrázatára akart formálni, elnyomni minden ellenvéleményt. 3 éve először mert a magyar kormány ez ellen fellépni komolyan.

Mi ezzel a gond?

Az, hogy elmegy Soros jó hír. A rossz hír: a tevékenységét tovább folytatja.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.17. 12:47:03

Sorost és szervezetit megkérték hogy a forrásaikat hozzák nyílvánosságra.

Sajnos ezt nem vállalhatták fel és elmentek.

Más működéssel kapcsolatos részlet nincs a törvényben.

Azaz a ballibek öszes problémája az átláthatóság a külföldről finanszírozott álcivilerk esetén.

röf 2018.05.17. 12:48:00

Szóval akkor nem Berlinbe költözik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.17. 12:56:59

"Ez a Soros-alapítvány ugyanis most szedi a cókmókját."

Legfőbb ideje volt. A kitartottjain kívül nem sokan fognak sírni utána. De még ők sem, mert Bécsből ugyanúgy megkapják a júdáspénzüket.

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"A rossz hír: a tevékenységét tovább folytatja."

Sajnos.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.17. 13:10:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nekem az tetszik, ahogy a B1 blog féle ripacsok arról írnak, hogy ezzel megráncigálták az oroszlán bajuszát.

Nem mintha eddig nem Magyarország lejáratásán dolgozott volna Soros összes csicskása cirka 8 éve az EP-ben.

Mérnork 2018.05.17. 13:44:04

"Orbán Viktorról van szó, amely sehol nem lenne Soros alapítványa nélkül, de fiatal pártját is ő fizette"
Soros mindenhol a fenálló rend aláásásán munkálkodik, így tud a zavarosban halászva brutális haszonra szert tenni. Ezért támogatta a szoci rendszer ellenzékeként fellépő csoportulásokat is. Az akkor tényleg pozitív tett volt, mivel a diktatúra lebontásában segédkezett. Az viszont, hogy demokratikusan választott kormányok ellen is hasonló hadjáratot folytat, ha azok nem felelnek meg az érdekeinek már ,korántsem tekinthető támogatandó tettnek. Persze az adott kormány ellenzéke kap rajta...
A fidesz lett volna a szadesz ifjúsági tagozata gyuri bácsi elképzelései szerint. Csak orbán egy idő után valamiért nem kért a rá osztott szerepből.

ételizésítő 2018.05.17. 14:15:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Te meg egy elmebeteg valláskárosult buzi vagy, aki heterónak hazudja magát, pedig egy szófiai elmegyógyintézetben kezelnek, és csak akkor juthatsz nethez negyedórára, ha hagyod, hogy az ápolók seggbekúrjanak.
Ehhez képest elég sokat netezel, szóval sík buzi vagy.

ételizésítő 2018.05.17. 14:16:11

@Mérnork:
Ja, ott nem tudott volna százmilliárdokat lopni, mint most.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.17. 19:09:40

" elvégre arról az Orbán Viktorról van szó, amely sehol nem lenne Soros alapítványa nélkül"

1) Orbán Viktor még akkor is AKI és nem AMELY, ha te teljes szívedből gyűlölöd.

2) Ne mondd már, hogy egy féléves ösztöndíj egész életre szóló hűséget követel meg. Mert OV összesen csak egy fél éves ösztöndíjat vett igénybe.

Estevez atya 2018.05.18. 13:53:36

Kádár idejében volt hol lakni, nem nagyon rakták ki az embereket utcára. (vagy igen?)
Nem adták el vagy bérbe külföldieknek a lakásokat.

Estevez atya 2018.05.18. 13:54:16

@Mérnork: "Az viszont, hogy demokratikusan választott kormányok ellen is hasonló hadjáratot folytat" erre nincs bizonyíték

Estevez atya 2018.05.18. 13:56:01

éljen Soros, vesszen a Fidesz