Ha nem lenne rádiós ismeretek tárgyam az egyetemen, sose hallgattam volna meg a Kossuth Rádió Vendég a háznál c. “gyerekekről felnőtteknek” szóló roppant kínos, és az elvileg hozzám hasonló korosztályú szereplők iránt egyre inkább az exponenciálisan növekvő szekunder szégyen érzetemet növelő műsort. De van.
A kezdetén az unásig unt (unalmasan uncsi, csak hogy alkalmazkodjak a közrádió frissch fiatalosch stílusához) Ákos-szignált random Avicii-számrészletre cseréltek föl, mert “az tökre fiatalos, nem?”, és amúgy is “Vajnáék is ezt játsszák a rádióegyen”. Ezután felvezető vagy egyáltalán riporteri kérdés nélkül elindul a műsor, ahol nem is nevesített random gyerekek kezdik coelhói magasságokban osztani az észt. Persze van szerkesztő-műsorvezetője is ennek a csodának, ha már a nevét vállalta hozzá, és még díjat is kapott érte, a hangját nem tudom, mért vágatta ki, talán nem lenne vele eléggé nemzeti fiatalos. Mindenesetre az ilyen módon csak a végén és az impresszumból megismert Keresztes Ilona amikor épp nem a vele készült interjúm összes érdekes részét cenzúráztatja ki, akkor feltesz kérdéseket is. De olyan stílusban, mint ahogy volt általános iskolai igazgatóm mondott ballagási beszédet, vagy ahogyan a random telefonos ügyfélszolgálat gépszövegét mondják fel: mint ha egy pszcihológus éppen egy fogyatékos bölcsistől kérdezné meg: akarsz-e róla beszélni.
Szóval hashtag in medias res, és az egyik gyerek már vezeti is fel, így anonim, mennyire izgi, hogy mi már beleszülettünk a digitális technika korába. Mármint nem születtünk bele, de hamar beleéltük magunkat (sic!). Ezután páran azért később kifejtik ennek az ellenkzőjét, vagyis hogy mekkora különbség beleszületni ahhoz képest, amikor gyerekkorodban a vindózkilencvennyolc volt a létező nyugati világok legnyugatibbika. De persze érdemi vita itt igazából nincs, mert csak egymás után vannnak vágva emberek mondatfoszlányai.
Óráknak tűnő percekkel később kifejtik, milyen aranyos, hogy nagyszüleink csak úgy tanulgatják az informatikát, és az ő nagyapja informatikatanár, de csak a Comoddore 64-eshez ért (RIP oktatási rendszer), a maiakhoz nem. Szóval ez hashtag czuky, de azért az már ultragáz, amikor elkezdik a könyvből bemagolt alkalmazásnevekhez emlékezetből társítani, melyik milyen függőséget okoz, és ez hány éven belül halálos kimenetelű. Aztán azért kissé bizonytalanabbul felmondják ők is ugyanazt a leckét: ma már nem tehetem meg, hogy ne legyek bárkinek bármikor elérhető. (Dehogynem, ha hajnal háromkor visszaírsz random embereknek, akkor te vagy a hülye, nem a Snapchat.)
A végére az egész olyanná fűződik össze, mint amikor nem jön a tanár, és vontatott, pár hangadó által dominált beszélgetést folytatnak közepesen érdektelen témákról, ahol azért végig érzékelhető, kell ide valami felsőbb erő, hogy ne húzzon haza mindenki az első busszal. A műsor végén bemondják az ezáltal tehát megismerhető szerkesztőt, elhangzik a nagyon fiatalos végefőcím, és rájövünk, hogy a közrádióban van kínosabb műsor Orbán péntek reggeli igehirdetésénél is.
