Elért a NER-depresszió

2018. május 22. - Kristóf Tarnay

„Mondtam neked, hogy tartsd a szád
Kell a francnak az igazság”

(Zorán: Mondtam Neked)

Lassan egy éve, hogy elbasztam. Egy éve, hogy az egyetem gyakornoki programjával felvettek volna a Délmagyarhoz fizetett gyakornoknak, aztán felvásárolta az Andy Vajna, szép lassan kicsontozta, kibelezte, míg a gerinc, sajtóetika és egyéb zavaró tényezők megmaradt elemeit is eltávolítva tökéletesen jól kezelhető propagandalapot formált belőle. Én meg elbasztam.

Mert az egyetem tanszékvezető-helyettesével közösen úgy döntöttünk, jegeljük. Nem akarják a szélmalomharcot, félnek. Mármint még konkrétan nem, de akkor majd elkezdenek. Hogy kapunk a nyakunkba egy remekbe szabott fideszes rektort, aztán szépen újra és újra elővesznek minket. Aztán egyik nap azon kapjuk magunkat, hogy pont a mi szakunkra nincs elég jelentkező, hogy az állami fejkvótából el lehessen indítani a képzést. Pech. Micsoda pech. Aki jövőre indul a Befutó nevezetű ösztöndíj-programban itt Szegeden, az valószínűleg már kettővel kevesebb helyre pályázhat. Egy kezelhetetlen tulajdonos esküvős portálja, és a Délmagyar kiesik. Meg úgy egyáltalán nem lehet sehova elmenni, aminek némi halvány köze is lenne a nyomtatott sajtóhoz, nem is véletlen, hogy idén én vagyok az egyetlen, aki erre a szakra jelentkezett, nagyon úgy néz ki, hogy emiatt csúszni is fogok, mert egy ember kedvéért nem indultak kurzusok. De nem baj, annyival később leszek munkanélküli.

Elbasztam, kell a francnak a HírTV-ben pattogni a NER egyeduralma ellen, kell a francnak demokrácia, sajtóegyensúly, igazságos választási rendszer, alkotmánybíróság, és efféle elefántcsonttoronyban tanyázó liberális értelmiségi vircsaft. Mentem volna el a Délmagyarhoz, azaz annak a helyén működő azonos nevű valamihez propagandistának, és most lenne biztos állásom, ha nem nagyon pofázok vissza, gyakornokból felvesznek rendes állásra, amúgy is káderhiány van, nem kicsit.

Írtam volna szépen a fű kinyílásáról, a tavaszi húsvéti tojásokról, a sonka árfekvéséről. Na, az ÁFA-kulcsról már nem, mert azt már vélhetően nem engedte volna a Magyar Időktől érkezett menedzsment, de helyette mondjuk arról, milyen klassz dolog biciklivel iskolába járni. Mert ez környezetbarát, mint a megújuló energia, de ezt Paks miatt inkább ne bolygassuk. Amúgy is fontosabb, hogy gyorsan beérhetsz vele az iskolába, ahol kinyitod a tankönyvet, jó, hogy milyet és hogyan használsz, azt ne firtassuk, meg azt se, hány tanár, mennyiért, hány évesen. Szóval maradjunk az eredményeknél, az a biztos. De lehetőleg ne úgy tűnjön, hogy a baloldali önkormányzat érte el, sőt, az ELI is igazából Orbán érdeme. Jó, ezt majd megoldjuk, jó a fotós, maximum majd levágjuk a képet. Fotó, természet, környezet, emberek. Ez mind mehet, kivéve a szegények. Meg az öregek, akiket elhagyott a családjuk, mert a fiatalok kivándoroltak.

Meg a leszakadt falvak, azok se, ahol nincs közmű se rendesen, nem is akarnak korszerűsíteni az államosítás óta, azt ne, de legalább nincsenek migránsok. Jó, ezt nem nekem kéne megírni, arra ott van az a nő a kormányhivataltól, meg az új menedzsment, meg a volt szegedmások, szóval én elég, ha nem írom le, és csöndben örülök, hogy nincs. Sőt, igazából csöndben szomorkodhatok is. Tulajdonképpen csöndben még teljes a sajtószabadság. Ott ülnék a gép előtt, leírnám, amit mond a pesti központi utasítás, de közben azt gondolok, amit akarok. Ki nem nagyon mondom, az már felejtős, de gondolom. Azt többé-kevésbé lehet. Sőt, azt egészen lehet.

Sőt, amikor nem néznek oda, lehet csúnyán nézni, fanyalogni, becsukni a szemem kopipésztelés közben, lesütni a szemem a küldés gomb megnyomása alatt, befogni az orrom, míg kijön a papír a nyomtatóból, lemondani az újságokat, mert csak megzavarnak a tényekkel, kikapcsolni a négygét a mobilomon, mert állandóan pittyegnek azok a hülye hírek olyan külföldi lapokból, amiket még nem vett meg Mészáros Lőrinc, és leszedni otthon a tükröket. Meg olyan ablakokat venni, amik nem tükröződnek vissza, ergo most már van rá pénzem.

Igen, van pénz, lehet albit bérelni, speciálisan olyat, ahol nincs tükör. Posztolom is „tükörmentes albérletet keresek Szegeden, középáron”. Figyelték, hogy nem „olcsót” írtam? Bizony, már elengedhetem magam, néha hetente egy pár szelet Pick szalámi is jut, ki tudom fizetni a telefonszámlát, vagy még jobb, ha lemondom, az utasítást megadják vonalason, a mobilnetre úgysincs szükség.

Elbasztam, pedig jó lenne, rendes propagandista lennék, elköltözhetnék végre a szüleimtől, nem halnék éhen, rendesen megélnék. De én elbasztam. Tud valaki egy olcsó jegyet valahová Nyugatra?

Tinder-generáció

Most, hogy a megalakult új kormányban Szeged második örökifjú büszkesége Novák Katalin (az első természetesen Török Márk) vagina- és demográfiaügyi államtitkár lett, ünnepélyesen be is jelenti az első Nemzeti Népesedéspolitikai Kerekasztalt, melynek szlogenje: “mi döntjük el, hogy kivel élünk együtt, de ha már eldöntöttük, dugjuk is meg”.

De csak házasság után! - kiáltja a mikrofonba Novák, miután a dögunalmas élő választási műsort, és az eredmény megismerését attól el nem választhatóan követő alkoholmámort feldobó, a NER ízléstelensét, és szervilizmusát egyetlen kiegészítőben ötvöző hatalmas fideszes fülbevalóiban feltipeg a Mészáros és Mészáros Kft. által ácsolt színpadra, miközben az Echo TV fáradhatatlan munkatársai már izzítják is be az élő közvetítést, végre full hádéban, hogy a államtitkár asszony vonását tökéletes képminőségben élvezhessük.

“És lehetőleg gumi nélkül” - settegi egy tag a hátul álló “inner circle” részlegből, kihasználva a kis időt, míg Novák belekortyol egyet, a pódiumra kihelyezett, és persze szintén Lőrinc érdekeltségébe tartozó Vivien ásványvízbe - “ne fölöslegesen csináljuk már ezt a hacacárét”.

Ezt követően a Rogán Antal által találmánya által hitelesít jelszóval való bejelentkezés után a kivetítőn már ott is vibrál az est programja tele izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel. Beköszöntőt természetesen Orbán Viktor mond, aki miután a kijárónál nagyobb tisztelettel üdvözölte a hölgyeket, végig csókolja a kezüket, majd ünnepélyesen szerződést köt velük.

Ezután a szerződött nők izgalmas életvezetési tanácsokat hallgathatnak. Először Semjén Zsolt közkedvelt vadász tart előadást a migránsmentes miniviseletről hétig az M1 Rúzs és Selyem c. műsorának együttműködésével, majd fél nyolctól következik Milo Yiannopoulos “Én meleg vagyok, de ti ne legyetek azok” című workshopja, ami után nyolctól már be is ülhetünk Jeszenszky Zsolt “orális technikáim fideszes csajokkal avagy menthető-e egy kapcsolat, ha kiderül, hogy a lány jobbikos, tehát szörnyen szop?” című panelbeszélgetésére.

Az est zárásaként közösen meghallgatjuk a nap himnuszának átírt “Csinálj sok-sok nemzeti gyermeket” című fiatalos popslágert, mely után kezdetét veszi az n+1-edik Nemzeti Mostmáraztántényleg Párválasztó, amelynek elején az okostelefonunkról közösen a Tindert letörölve a 888-generáció végre átadja magát a népesedéspolitika helyes irányának.

Jegyzet: 1984

Most nem Orwell regényéről, hanem Orbán rendszeréről lesz szó, már ha a kettőt meg lehet még egymástól különböztetni. Hogyne lehetne, nálunk nincs totális megfigyelés, csak azt figyelik meg, aki civileket segít, esetleg felszólal egy tüntetésen. Nálunk a teleképet M1-nek hívják, és le lehet halkítani, sőt ki is lehet kapcsolni, csak éppen amint kilépünk az utcára, hangulatunk kékítőn oldó magányosan ázó plakáttenger pótolja azt az ország szögesdróttal lezárt határában. Nálunk a gyűlölet nem két percig tart, hanem csak harminc másodpercig az M4-en két félidő közt, noha tudjuk, valójában felkeléstől lefekvésig. 

Nem is ezért indokolt az évszám, hanem mert Soros György alapítványa ebbe, az orwelli világtól remekül elkülöníthető országba ekkor csöppent bele. Amikor még Kádár-rendszer volt, amelytől a mai rendszer még jobban elkülöníthető. Nem, abbahagyom a párhuzamgyártást, tényleg. Ott ugyanis a puha diktatúrában szabadabban hagyták működni a milliárdos filantróp civileket segítő pénzosztó alapját, mint most. Persze, ferde szemmel néztek rá, nem örültek neki, amiről dokumentumok, sőt hangfelvételek is fellelhetők a neten, amelyek kiválóan párhuzamba állthatóak lennének Orbán bármely “ünnepi” beszédével, ha nem ment volna már el nyolc éve a kedvem a humorizálgatásoktól.

Lényegében úgy is mondhatjuk, Kádárék célját ma Orbán befejezte. Ha van túlvilág, biztos az elvtársak elégedetten mosolyognak egykori ellenfelükre. Jó, kis csodálkozás lehet bennük, elvégre arról az Orbán Viktorról van szó, amely sehol nem lenne Soros alapítványa nélkül, de fiatal pártját is ő fizette (most képzeljük el ugyanazt egy mai friss formációval, mondjuk a Momentummal, már csak szakállazonosság okán is), de a volt Soros-ösztöndíjas Fidesz-alumni tagozat is szép számmal indulhatna el. Persze, ha elég jó odafönt az információáramlás, tudják, idehaza csöppet sem kell azon meglepődni, ha egyik hónapról a másikra a nagy támogatóból legádázabb ellenfél válik. Ilyen ez a magyar politika, a mi kis szocreál kelet-európai hungaropannon House of Cards-unk.

Ez a Soros-alapítvány ugyanis most szedi a cókmókját. A késő kádári gulyáskommunizmust, a rendszerváltás vadkapitalizmusát, az emberi jogokban nem épp jeleskedő 2006-ot velünk megélték, a Stop, Soros és a rájuk állított titkosszolgálatok már soknak bizonyultak számukra. Nem apadnak el a támogatások, kap még pénzt, aki pályázik és nyer, no meg persze, aki belekalkulálja a történetbe, hogy az elkövetkező évtizedekben viselnie kell a sorosbérenc billogot. Az egész amúgy tök átlátható és transzparens, de mondjuk lehet, annak a kormánynak ne magyarázzon senki netre föltöltött pdf-ekről, ahol miniszterhelyettes lehet az a Németh Szilárd, akinek ha elmegy a net otthon, kiposztolja Facebookra, hogy a szolgáltató blokkolja (!!) a hozzáférését, és sűrgősen magyarázatot követel.

Szóval az alapítvány nem nyel tovább, szedi a sátorfáját, továbbáll Bécsbe, amiről persze tudjuk, hogy tele van bevándorlókkal, élhetetlen és piszkos, de valahogy mégiscsak barátságosabb környezetnek tűnt számukra, elvégre évtizedek után egy hatalmas irodát nem poénból költöztet el az ember fia. Tehát ők mennek, de ha így folytatja a kormány a huzavonát, megy a CEU is. Aztán vele együtt folyamatosan a bárhol végzett fiatalok, a munkaerő, utána a tőke, és lassan a józan ész is. Maradnak a plakátok, a gyűlölet, és persze a nagyvezér, aki minden bizonnyal jövő héten döglött csincsillájának nevére iratja a legnagyobb internetszolgáltatót is, hogy már ő diktálhasson, és akkor Szilárdnak igaza lehet, tényleg elkezdhetnek blokkolni.

A vidék sajtójának elrablása történelmi bűn

256050_vas_nepe.jpgIllusztráció: Nyugat.hu

Akár a csalódottság is szólhatna belőlem, hiszen most fizetett gyakornok lennék a Csongrád megyei helyi lapnál, ha Andy Vajna nem vásárolja fel azt. Azonban sokkal inkább dühöt és a szomorúságot érzek. A helyi újságok felvásárlása, és gyűlöletpropagandával kitömése ugyanis történelmi bűn, és jelen esetben elsősorban nem annak gazdasági oldala (közpénzből feltőkésített kormányközeli oligarchák megveszik, majd állami hirdetéseken keresztül fenntartják), hanem a tartalom miatt. Ami benne van az újságban, és még inkább, ami nincs benne.

Ugyanis bár a Népszabadság és a Magyar Nemzet megszűnése a magyar sajtó fekete napjai voltak, és a hazai nyilvánosság, és kultúra sosem lesz már ugyanaz ezen két újság nélkül, nem szabad elfelejteni, hogy mindkettő alapvetően az urbanizált, a politikában otthonosan mozgó olvasóközönség lapja volt. A helyi sajtótermékek azonban, és elsősorban közülük az abszolút monopolhelyzetű nyomtatott lapok éppen a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő, az információkhoz nehezebben hozzájutó agglomerációs területeken, falvakban, kis településeken élőktől veszi el a hiteles információforrástól. Attól az érdekeit nehezen érvényesítő rétegtől, akit a politika sosem lát, csak kihasznál, és megveszi a szavazatukat egy kiló krumpliért négy évente.

A vidék Magyarországának nagy része mostantól nem tud hozzáférni egy független, hiteles, és az újságírószakma szabályai, etikája szerint összeállított sajtóhoz, amely a valóságot közli. De itt nem áll meg a dolog, nem csupán elvették ezek az oligarchák a tájékozódás lehetőségét a legrosszabb helyzetben élőktől, de valami sokkal rosszabbat, az állami gyűlöletpropagandát erőszakolták be a helyére. Ügyesen nem új lapokat indítottak, mert tudták, hogy egy valóban a helyi ügyekre reflektáló újság helyett ki venne migránsozós propagandaújságot (arra amúgy is ingyen ott vannak a plakátok). Helyette az évtizedek óta a környékre beágyazott és jól ismert helyi lapokat vásárolták föl, sok esetben az újságírók is nagy része is anyagi kényszerűségből maradt, csak éppen már meg van kötve a keze, és felülről mondják meg neki, mit kell írnia.

Így tehát a már általában gyerekkortól velünk lévő helyi újságon, és annak régi ismerős arcain keresztül nyomja be közénk a propaganda ártó és bűzös mérgét a NER, amelynek a hatása már érzékelhető is. Az emberek közé éket verő rendszer az „oszd meg és uralkodj” elve alapján él és virul, miközben az amúgy is egzisztenciális félelemben élők sosem látott migránsoktól rettegnek, és az ország még inkább megosztott, már családok, barátságok szakadnak szét a politikai nézetkülönbségek miatt.

De még ez sem minden. Egy harmadik lehetőséget is elvettek az emberektől, és ez talán még az előző kettőnél is nagyobb vétek. Ez pedig az érdekképviselet lehetősége. A helyi lap volt az a fórum, ahová a helyben élők fordulhattak, ha sérelem, jogtalan elbánás érte őket, hogy legalább a nyilvánosság igazságot szolgáltasson nekik olyan ügyekben, ami az országos sajtót általában aligha érdekli. Ne legyenek illúzióink: a belpolitikailag semleges témákban vélhetően még megjelenhetnek ilyen cikkek, de amikor már a „csörög” rovatból is szűrik az érzékeny témákat, akkor a helyi lapok többé ezt a szerepüket sem fogják ellátni. Nem lehet ugyanis úgy képviselni a „kisemberek” érdekeit, ha közben azt kell mérlegelni, az ő személyes problémája vajon nem vet-e rossz fényt a város fideszes önkormányzatára, a helyi állami cégek nagyurára stb.

A politika jött látott, ártott, learatta a hasznát, majd még az eddigieknél is inkább magára hagyta az amúgy is egyedül lévő vidéket.

Agyba ültetett Facebook és virális világvége

Bad Internet, CollegeHumor, YouTube Red

A Junkie szerint délelőtti videó-sorozat nem ígér sokkal többet, mint prémium YouTube-kontentet, de annak igazán szórakoztató. Persze elsősorban annak, aki bosszankodott már eleget a netes reklámokon, és az anyutól kapott linkeken, ergo a mi generációnknak.

A YouTube nem HBO. A videók nem ígérnek drámai sztorit és horribilis látványvilágot sem, inkább egyszerű, homogénebb, de abban szórakoztató sztorikat. A prémium kontentek ezt emelik kissé magasabb szintre a világtörténelem legrosszabb névválasztásával megalkotott YouTube Red berkein belül.

Az itthon is népszerű, általam is kedvelt CollegeHumor sorozata, a Rossz Internet pedig pont a maga megjelenési világát, a netet parodizálja, vagy inkább mondjuk úgy: gondolja tovább, a részek végére egy-egy netes szolgáltatásból, vagy jelenségből egy szürreális utópisztikus világot megteremtve.

Telepatikus Facebook

Az egyértelmű kedvencem ez a telepatikus valamin keresztül a következő gebneráció közösségimédia-használatát ekézi. A nagypapa vagyunk mi, akik még online chaten keresztül beszélgetne, amit már ugye senki sem használ. Szerintem tökéletes, ahogyan átülteti a jelenlegi kliséket, és olyan mondatok hangoznak el, mint:

hová lett, amikor még csendben SMS-eztünk egymással.

A Bad Internet talán azért tetszett, mert egyrészről nem akar online tévé lenni, helyett (másrészt) direkt saját világában marad, a körül forog, és kellően önreflektív, sőt be tudja mutatni saját világának a paródiáját is. Ahogyan a feliratkozókért harcolós részben teszi, ami nekem a legirracionálisabb volt, ugyanakkor meg jó illusztrációja volt a kamerába mosolygás és a kőkemény hype-harc kettősségének.

Talán a leginkább a YouTube-ról az Elnök vírusvideója c. rész lett,mely a többiehez hasonlóan egy kívülállót helyez bele a nekünk oly természetes világba, aki történetesen az elnökasszony (nem tudom, mennyire akart a jóval korábban forgatott film Clinton-utalás lenni, bár megállná a helyét), aki éppen a világvégét jelentő meteor elől megmenekítő bunkerekbe terelné a népeket, csakhogy a tévével csak két állam nyugdíjasait siekrült elérni, a videóüzenetét pedig alig nézték meg a neten. Az itt elhangzó

“az emberek unják a politikát”

mondatot egyébként levetíteném mindenkinek, akik nem nézik meg a független diákparlamentes videóimat a neten…

Majdnem mindenki kapott párt a Tinder utódjától

A sorozat epizódjai persze telev annak olyan, a 9GAG-en már sokszor ellőtt gag-ekkel, mint amikor Siri említést tesz, hogy az új app telepítésekor előbb olvassa el figyelmesen… majd már vágja is rá a faszi, hogy elfogadta. A társkeresők, és a könnyű pénzkeresés is terítékre kerül (nope, nem összevonni a kettőt!). A “mindenkinek társat találó” app részében a magyar nézők 2/3 (oppardon azok 98%-a) gondolom, rögtön fönnakadna azon, hogy a klipben nem csak heteroszexuális párok szerepelnek.

De amúgy számomra szórakoztató volt a vezérigazgató cinizmusa, ahogyan arra, hogy megvan az első ember, akinél beütött a ménkű, és nincs találat, annyival reagált, hogy apróban visszaadta a program árát. A végikfejlet itt lett a legszürreálisabb, amiben kikerül, miért szól 7 milliomodik kerékről a cím.

Aprópó. Az emberi Ubert nehéz elvonatkoztatni a magyar helyzettől, de ha sikerül, akkor is idehaza is jellemző lehet a “majd a neten meló nélkül meggazdagodom” mentalitás, a vírusként szaporodó MLM-Facebook-csoportokról nem is beszélve. Hogy mekkora kamu az egész, annál csak az jellemzőbb, hogy sajnos ebből nem lehet kiszállni.

Vannak még további részek is, az egy éves reklám nem csak az ingyenes tartalom vs. irritáló hirdetések problémáján röhög, de például klasszul savazza a termékelhelyezések, és az ilyen műsorok rettentően kínos világát is (mondjuk, aki mazochizmusból nézett már bele CokeStream-videókba, tudni fogja).

A nyilvánosságra hozott internetes előzmények, és a nemlétező rejtegetnivaló utáni apokalipszis nekem nem tudott vicces lenni már, mert a South Parkban már a 20. évadban sokáig (túl sokáig) ragozták ezt a poént, de az én hibám: ezek még korábban készültek. schmittelés részükről nem történhetett.

Kicsit szórakoztató két szempontból megnézni: egyrészt a sokat emlegetett “átveszik felettünk az uralmat” kliséket most láthatjuk nagyon kisarkítva, érezhetjük, a valóságérzetünk, a nethasználatunk azért közzel-hellyel rendben van. Másrészt elgondolkodhatunk: tényleg, de tényleg: min fognak üzengetni az unokáink, és vajon megússzák-e részünkről a demagóg dumát, hogy bezzeg annak idején…

Magyarország hány százaléka ateista?

adult-beard-businessman-846747.jpg

Sokféle számadatot szoktunk hallani hazánk világnézeti összetételéről. Van, aki kerek-perec kijelenti, keresztény ország vagyunk, van, aki szerint az ország többsége ateista, van, aki szerint ez csak a fiatalokra igaz. Ha kicsit utánakeresünk, azonban az jön ki, ez a terület nincs is olyan jól felmérve, és a kérdés nem is olyan egyszerű.

A probléma ugyanis ott gyökeredzik, hogy odáig viszonylag könnyű jól használható adatokat találni az ország világnézeti hovatartozásairól, amíg vallásos emberekről beszélünk, akik egy egyház tanítása szerint gyakorolják a hitüket. A 2011-es népszámlálás önbevallásos adatai szerint idehaza él 37,15% római katolikus, 11,61% református, 2,16% evangélikus, és így tovább. A dolog onnantól kezd bonyolódni, ha képbe kerülnek a kérdésre nem válaszolók, a felekezeten kívüli hívők, az ateisták, azok, akik egyszerűen beírják, hogy „keresztény”, és akkor még nem is beszéltünk az agnosztikusokról és hasonló finomságokról.

Ateista-e, aki nem hisz istenben?

Módszertanilag nem feltétlen, gyakorlatilag valószínűleg igen. Ezek alapján támpontot adhat a Pew Research 2015-ös kutatása. Ez a dokumentum külön említi azt, aki magát ateistának vallotta, és aki azt mondta, nem hisz istenben. Ha elfogadjuk, hogy az a kettő lényegében ugyanaz, akkor 35% az arány (5 és 30). Nyilván azóta változott, és nőtt az ’ateizmus’ mint fogalom elterjedtsége, így a transzcendenciahittel nem rendelkezők is könnyebben használják ezt önmaguk azonosítására. Az agnoszticizmussal sajnos ez az anyag sem foglalkozik, és akkor olyasmit már végképp ne akarjunk számon kérni, mint a teizmus-ateizmus skálás fokozatai.

athiest-759.jpg

A fent említett 2011-es népszámlálás adatai közt mindösszesen annyi szerepel, hogy a lakosság 18,18% nem tartozik egyik felekezethez sem, ami minden bizonnyal magában foglalja az antiklerikális hívőket is, azaz aki vallásos a maga módján. Még ennél is kevésbé hagyatkozhatunk az utolsó, „nincs válasz” kategóriába, hiszen sokak alapból úgy kapják meg az ívet a kérdezőbiztostól, hogy azt a részét nem is muszáj kitölteni.

Akkor csak a fiatalok ateisták?

Ezt pedig egy idén márciusi kutatásra hivatkozva szeretik sokan állítani – ízlés szerint a vallások és/vagy a nemzet és a valaha létezett erkölcsök kihalását vizionálva ezzel. Ezt a londoni St Mary’s University teológia professzora publikálta, és – lévén, hogy katolikus egyetemről vagyon szó – hivatalból meg is riadt a kapott eredményektől. Ezen kutatás szerint Magyarország a hatodik legkevésbé vallásos fiatalokkal rendelkező ország - a semmilyen felekezethez nem tartozó fiatal felnőttek aránya 67 százalék.

Ugyanakkor ezzel a kutatással megint az a probléma, hogy egyszerűen a felekezeteken kívülieket méri, így jelentős részben nem az ateistákat – akiket saját szakmaiságához képest érthetetlenül magyarázott „istentagadóként” az Euronews hírportálja (nem tudom tagadni azt, akiben nem hiszek, ez egy elfogult, teista megközelítésű terminológia). Ezen adatból tehát még mindig nem kerültünk közelebb az ateisták arányának meghatározásához, de legalább láttuk, ahogy a nemzethalált, és iszlám térhódítást vizionáló közszereplőt megint hülyét csináltak magukból, amikor erre az adatra hivatkoztak – rosszul.

Így összességében tehát be kell érnünk a Pew Research egészen friss 5+30 százalákos, alapvetően reálisnak kinéző adatával. A különböző keresztény felekezetekhez tartozók száma valóban csökken egyébként – részben azonban a felekezeten kívüliek javára is, hiszen ez a szám tíz év alatt négy százalékkal emelkedett.

Szövegértés: egyes

Furcsa lehet a vállaltan, sőt, büszkén kormánypárti sajtó azon munkatársainak, akiknek az a feladatuk, hogy a kormánykritikus médiát figyeljék, hogy aztán megírhassák róla, milyen szörnyűségek hangoztak el ott, hogy az olvasó okuljon belőle, és még véletlen se kapcsoljon oda.

Ezt tette a Magyar Idők is "olvasói figyelemfelhívás" alapján Kálmán Olga műsorában Para-Kovács Imrével pár hete lezajlott beszélgetésünkkel is, amivel nem is lett volna semmi baj, ám mondataimat lényegében kiforgatták, és kontextusából kiragadva az ellenkezőjére fordították, hogy aztán jól felháborohassanak rajta.

Nézzük akkor sorban, mi hangzott el! Egy jó hangulatú adás volt, voltak benne erősebb kiszólások is, amik persze még mindig az úri teázgatás szintjét képviselték mondjuk az Echo TV Keménymag c. örökbecsű műsorához képest. A műsor egy pontján röviden elmondtam, amit a Magyar Nemzet utolsó számában megjelent publicisztikámban is fejtegettem már, hogy jelenleg a legfontosabb szerintem a nagyjából két-két milliós ellenzéki és kormánypárti szavazótábor közti árkok betemetése. Ezután Para-Kovács poénkodni kezdett, hogy csak akkor temetné be, ha valaki benne lenne, mire jeleztem egyet nem értésem, mondván: együtt kell élnünk a jövőben a velünk egyet nem értő polgártársainkkal is, mire ő azt mondta, nem szeretne – látszott a véleménykülönbség, ám menni kellett tovább, a szerkesztő a következő témára terelte a szót.

A lap erről szóló írásában a négy oda-visszaválaszból a középső kettőt emelte ki, és úgy állította be, mintha azonos véleményt fogalmaztunk volna meg. A beszélgetésnek ez volt a legvitatottabb része, a lap interpretációjában épp ellenkezőjét adja a számba, mint amit elmondtam. Ezután a lap még egy bekezdés erejéig elidőz azon, hogy egy mondatom milyen kötőszóval vezettem át.

Az ilyen jellegű lejáratásokban az a nagyon káros, hogy az olvasók többsége vélhetően nem nézi végig a műsort, ám akit valóban érdekel, azt kérem, a HírTV online felületén tegye meg, majd olvassa vissza a cikket, és foglaljon állást, a valóságnak ezen ábrázolása mennyire van kapcsolatban a ténylegesen elhangzottakkal, és mit árul ez el a lap szándékairól, és sajtóetikához fűződő viszonyáról!

A Független Diákparlament kommunikációs koordinátora idén valóban én vagyok, a műsorban ugyan nem e minőségemben szólaltam meg, de ha a felnőtt lakosság közt egyeseknek ilyen rossz a szövegértése, akkor úgy látom, nem tehetem meg, hogy oktatáspolitikán kívül mással is foglalkozzak.

A szerző vidéki.

Üdítőmustra: a nyár nagy újdonságai

uditok.png

Szöknek fölfelé a hőmérsékletek, érkezik a nyár, amikor alapvetően mikulásos őrület nélkül magunktól is egyre gyakrabban kapkodunk egy üdítőspalack után, hogy lehűtsük magunkat a tűző napon. A nagy üdítőscégek pedig jó és kevésbé jó újdonságokkal rukkoltak elő, ezeket veszem most górcső alá.

Red Bull Summer Edition Kókusz-Áfonya

A nyár legjobb limitált terméke

shottype1_328x328.jpgAz osztrák cég immáron harmadik évben minden nyáron új limitált szériával jön ki (amiből az első olyan jól sikerült, hogy Tropical Edition néven meg is tartották), ami alapvetően értékelendő annak ellenére, hogy a térségben prémium árkategóriájuk miatt már rég nem piacvezetők az amúgy általuk létrehozott szegmensben.

Az idei kiadás lett talán mindháromból a legfinomabb. Alapvetően régóta már szkeptikusan állok hozzá a kevert ízvilágú italokhoz, de itt abszolút pozitívan csalódtam: az áfonya íz kellemes, nem harsány, a kókusz sem gejl, remek lecsengést ad az áfonyának, abszolút összeillenek. Hűtve a nagy melegben pár korty után már a strandon érzed magad, ez a simával ellentétben megéri az átlagnál egy százassal magasabb árát.

Römerquelle

A nyár legfölöslegesebb termékbevezetése

rq.jpgAnno egy rövid ideig volt a gyártó Coca-Colának idehaza kétféle ásványvize, amikor még kapható volt a Bonaqua, aztán azóta azt hittem, az az ukáz, hogy egy ekkora piac ehhez kicsi. Nem vagyok víz somellier, nem tudom megítélni, miben más ennek az íze, mindenesetre izgalmas volt egy remek BBQ-oldalas mellé egy prémiumba csomagolt NaturAquát inni, miközben lehet, a háttérben ott röhög valaki, hogy ugyanaz a kettő, csak más színű palackban.(Nem mellesleg úgy tudtam, a Römerquelle egy másik ország NaturAquája, hiszen még Emotion verzió is létezik belőle, ittam is a Müllerben, és nem, azt sem tudtam megkülönböztetni az azonos ízű hazaitól. Sorry.)

shottype1_328x328_1.jpgCoca-Cola Zero Lemon

Semmi extra, de finom

A Cherry Zero után kivételesen a Pepsihez kellett alkalmazkodni, és behozták a citromos verziót. A piacvezető kóláscég a főmárkáját nagyon eltolta a zero irányába, ilyen a citromos variáns is. Maga a kóla citrommal lényegében klasszikus, a kicsit kesernyés, de cserébe édesebb alapízű zéró mellé jól passzol a citromíz. Van benne némi tényleges gyümölcslé, ami érződik is. Nem akkora durranás, de hidegen nagyon finom, abszolút jó frissítő nyárra.

Sprite Zero uborka

ubi.jpgA nyár legrosszabb termékbevezetése

Nem, nem, soha - gondoltam, amikor megkóstoltam, mert még mindig hatása alatt vagyok a Bomba uborkás förmedvényének. Ott a benne lévő koffein, itt az édesítőszer ad némi kesernyés mellékízt, amit a citrom alapvetően elnyom, a dolog tehát az uborkán áll vagy bukik. Itt kevéssé harsány, inkább kellemesen savanykás, inkább kiált cukorért, mint tejfölért. Hűtve egészen frissítő egy pontig, miközben az agyam wtf-fejjel tiltakozik, hogy ez mi? Ha választani kell, inkább ez, de az biztos, hogy pénzt nem adok ki még egyszer egyikért sem.

Pepsi Black Lime és Wild Cherry

black_izek.jpgA nyár legmerészebb termékbevezetése

Ahhoz képest, hogy a régióban abszolút csak fut versenytársa után a második legnagyobb kólagyártó, most úgy néz ki, lépett egy merészet, teljesen átalakította a portfólióját, amihez végül a Coca is alkalmazkodott. A Pepsi Max Black íze kissé édesebb, mint a Coke Zeróé, egész más ennek a cherrynek az íze, a lime meg azért mégsem egy az egyben citrom. A Coke Cherry Zerohoz hasonlóan a pepsi cseresznyés cukormentes kóláját is volt szerencsém pár éve brit importban megkóstolni, szóval abszolút vártam a bevezetést. Mindkét íz nagyon kellemesen frissítő, az édesítőszer enyhe utóíze nem nyomja el, hidegen remek frissítő.

Fuzetea

A nyár legjobb termékbevezetése

fuze.jpgEgy szerződésbontás után a Coca-Cola nem csak átnevezni, hanem valami pluszt adva akarta lecserélni az idehaza a belőle készült jégkrémekkel és egyebekkel már-már a folklórba beszivárgó Nesteát. Ami sikerült is. Az ezredfordulón a jó minőségű citromos, barackos jegestea nyilván abszolút vitte a prímet, de aztán az emberek elfordultak valami más irányba, nyilván ezt mutatta, hogy az eredeti márka is különféle zöld tea és egyéb variánsokkal kezdett kijönni.

A barack mellé bepakolt hibiszkisz egyáltalán nem tolakodó, kifejezetten izgalmas kombó, ételek mellé szívesen fogyasztom ezt. A citromfűvel megbolondított citromos is izgalmas lett a sima citromos Nestea-hez képest, hidegen napközben ezt iszom leggyakrabban. A zero verzióból is kapható több izgalmas íz, és a zöld teákat is megtartották. Az epres zöld tea bár nem sok újat hoz a nesteás eredetihez képest, még mindig nagyon finom.

Jegyzet: Robi

Ne mosolyogjál - ezt kiabálta trágár szavak kíséretében Sallai R. Benedek párttársának, Hadházy Ákosnak azon, a 444.hu-ra kiszivárgott hangfelvételen, melyen ezután dulakodás hangja és riadt “Robi, Robi!” kiáltás hallatszik, amely megerősíti azt, amit korábban az ATV stúdiójában már elismert: “lehet, hogy hozzájárult” ahhoz, hogy Hadházy leessen a székről, amikor a párton belül a taktikai szavazást elvileg segíteni hivatott visszalépésekről vitatkoztak.

Ezzel az LMP a héten két dologban is átvette a DK szerepét. Először is átlag ember számára feldolgozhatatlanul sok internetes mémet generáltak ezzel a veszekedéssel, amely általában Gyurcsány Ferencre jellemző. Másrészt most úgy látszik, ők azok, akikben az ellenzéki együttműködés, és ezáltal most éppen a 2018-as választási vereség okozóját látják sokan. Abszurd, hogy a párt elvileg épp ebbe próbált volna beleállni, amikor ez a majdnem ismét pártszakadásig fajuló vita előállt. Az LMP ugyanis tényleg demokratikus párt, amit néha kicsit túl is tolnak. Ez azt jelenti, hogy a pártban az elnökséget lényegében le lehet szavazni, ez történt most is: hiába akart a két társelnök visszalépéseket, a többség nem támogatta, így kisebbségben kezdtek el önhatalmúlag erről tárgyalni, ez pedig megszülte a már ismert konfliktust.

Hogy ezt mi követi, nehéz megjósolni. Az LMP-nek már van tapasztalata a pártszakadásokban, nem csak országosan - itt Szegeden például egymás után kétszer sikerült lényegében feloszlatni önmagukat eltérő tagsággal. Ezek alapján ha azt gondolnánk, tudnak tanulni a korábbi hibákból, akkor ez hiú ábránd. Sallaival egyébként a fent említett nyilatkozat tétele előtt találkoztam az ATV stúdiójának várójában. Egyáltalán nem tűnt vállalhatatlan, vagy veszélyes figurának, ahogyan Hadházytől sem rándul görcsbe a gyomrom. Aki dolgozott már életében öt percet bármilyen szervezetben, az tudja, hogy nem olyan egyszerű elvileg azonos célért bárkivel együtt dolgozni, egyszerűen van egy emberi kompatibilitási oldala is a történetnek, nem elég csak szakmailag rátermett embereket egymás mellé rakni, és várni, hogy megcsinálják az évszázad világmegváltó pártját, ami elzavarja a NER-t, de úgy, hogy elfelejtjük, hogy valaha is létezett.

Megírta ezt a zseniális svéd gyerekversek szerzője, Ingrid Sjöstrand is már jó rég: “A felnőttek / furcsák néha. / Azt hiszik, / elég összeterelni / két "alkalmas korú" gyereket, / és a két gyerek / automatikusan jó haver lesz.” Hát Robi és Ákos nem lett.

De nem is feltétlen kell. Egyelőre az ellenzéknek inkább valami fajta vízión kellene gondolkodnia, ha nem szeretné, hogy Orbán Viktor a kormányfői székből menjen nyugdíjba. Mondjuk a vidékre, vagy a helyi lapok ügyében, mert ezeket már ki ötöltük-hatoltuk utólag nagy bölcsen az esti hírműsorok stúdióiban, hogy ez a baj. Mondjuk, ez is.

Amíg ilyen nincs, tényleg nincs ok mosolyogni.