Fegyvertelen


Helyi civil hálók kellenek

2018. április 13. - Kristóf Tarnay

Az elkövetkező időben két fontos problémával kell szembenéznünk. Az egyik: az embereket meg kell győzni, hogy elsősorban nem az a politika, amit jelenleg annak hisznek, és amit nem tartanak annak, az viszont sokkal inkább az. (Ezt rögtön kifejtem.) A másik, hogy legtöbben úgy szavaztak az egyéni…

Tovább

A hazugság, amivel a Fidesz kisajátította magának a politikát

A fideszes polgármesterek Soros-találkozójáról szóló 444-videóban egy mondatra kaptam fel nagyon a fejem, amelyet Makó polgármestere mondott: „Ez nem pártpolitika” De, az. Konkrétan a Fidesz legerősebb és gyakorlatilag egyetlen választási kampányüzenete, amellyel program híján is vélhetően…

Tovább

Romlott a miénk, de zöld

Nekem az itthon 2008-ban bevezetett Coca-Cola Zero jelentett akkor valami Nyugatot, valami fejlettebb világból érkező ihletet, hiszen valljuk be, az én generációmnak már (másokkal ellentétben) a sima kóla rohadtul semmi nyugatiasat nem tartalmaz, az utolsó csajágaröcsögei panzió hulladékgyűjtőjében…

Tovább

Magyar politika, te bepanírozott iPad!

Az egyébként egymástól szorosan elkülönülten létező hagyományos- és újmédia a hetekben találkozott a HírTV-n Puzsér Róbert műsorában, ahol netszűz nézők ezrei találkoztak szembe az elsőre tényleg szürreálisnak tűnő YouTube-influecerekkel. A műsor egyik ominózus jelenete volt, amikor a felkonf…

Tovább
süti beállítások módosítása