"I wanna contribute to the chaos / I don’t wanna watch and then complain" (The Front Bottoms)

Az Y-generáció lázadása

2018. január 20. - Kristóf Tarnay

Sokan sokféle következtetést igyekeztek levonni abból a jelenségből, amit a január 19-i sok ezres diákdemonstráció alatt mi, szervezők is tapasztaltunk, amikor élőzni próbáltuk az eseményt a Facebookon, nevezetesen, hogy az adótorony nem bírta a túl nagy terhelést, és ezért erősen szakadozott a mobilnet. Pont, mint a legnagyobb fesztiválokon.

Mi következik ebből? Az Y-generáció (és részben már a Z is) kijött tüntetni. Azt most hagyjuk is, hogy „nem voltak ott diákok”, és „kudarcba fulladt” a tüntetés, nyilván az ilyen mondatok szerzői egy másik tüntetésen jártak. De időzzünk el egy kicsit.

Az az Y-generáció, akit szeret az idősebb generáció egy szűk méretű és látókörű része lesajnálni, anyáskodni felettünk, hogy jaj, nekünk nem lesz esélyünk a munkavállalásban, hópelyhek vagyunk, akik meghalnak a safespace-jük nélkül, és amúgy sem lett belőlünk rendes ember, mert a szüleink nem vertek nadrágszíjjal minket gyerekkorunkban, most ismét kiállt, és megmutatta magát.

És hogy szerveződött ez a tüntetés? A technika által. Minden pontját a technika segítette. Az a technika, amelyet az idősebb generáció egy kisebbségben lévő, de hangos része szeret puszta öncélú játékként láttatni, és amelyet az iskolarendszer – amiért kiálltunk – is figyelmen kívül hagy. De erről később. Szóval a technika: a közösségi médiába kitett posztok után a közösségi médiában beszéltük meg a szervezést, mielőtt személyesen is összeültünk. A közösségi médiában indítottunk eseményt, a videómegosztón terjedt a figyelemfelhívó videónk, egy közös hashtaget használt mindenki, és chaten egyeztettünk, ki mikor és hova érkezik. És igen, röpködtek a szelfik, ment a Facebook-filter és megosztás a hashtag-ünk alatt. 

Aztán két dolog tette föl az iPhone i-jére a pontot. Az egyik a mérges fejes táblák, amelyeket nem mi, a szervezők központilag, hanem teljesen önszerveződően a résztvevők hoztak, és amely szerintem minden szempontból telitalálat voltak. A dühös Y-generációt a Facebook angry react-jánál jobban semmivel nem lehetne szimbolizálni, zseniális ötlet volt, ha a gazdája olvassa ezt a posztot, gratulálok neki.

A másik az a pont volt, amikor Balla tanár úr beszéde közben a zenei bejátszás alatt mindenki telefonján előkerültek a fények. Bevallom, műsorvezetőként mikor fölléptem a színpadra, már önmagában a hatalmas tömeg leírhatatlanul csodálatos látvány volt. De amikor beindultak a fények, akkor túlzás nélkül elállt a szavam. Még most is majdnem elsírom magam gyönyörűségemben, mikor meglátom az erről készült képeket.

26907966_2099541640086645_6890691600852267372_n.jpg

Na, most a telefont az iskola maga is figyelembe vehetné. Ha láthatóan felnőtt egy generáció (mi), amelyik már mindent könnyebben megold a technikának köszönhetően, akkor esetleg túl kéne lépni azon, hogy minden adatot magoltassunk be fejből a diáksággal. Ez akkor, amikor a könyvekhez sem mindenki fért hozzá biztosan hasznos skill volt, de ma már inkább a keresés helyes használatát, forráskritikát, és az adatok szűrését kéne tanítani ennek tetemes része helyett. Mert ebben a generációnkból is bizony sokunknak van még mit fejlődnie.

És még egy gondolat. Emlékeztek, mikor is vonult ki utoljára ez a generáció az utcára? Amikor a telefonokkal világítós tüntetés ki lett találva (találva a fenét, ugyanolyan spontán természetességgel indult el a mindenkinél ott levő telefonnal), az internetadó elleni demonstrációkkor. Akkor győztünk, most is fogunk. Folytatjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr3113590943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csobi2011 2018.01.21. 20:40:38

A vicc az hogy lehetek vagy pár százan. A hirtv tudósítója bejelentkezett onnan ahol honvéd utca keresztezi az alkotmány utcát. Ez akkora távolságra volt a színpadtól, hogy ha jól összeszedem magam akkor köpök ekkorát. Ezt sikerült összehozni egy hetek óta reklámozott (még a Balázsék is promozták a rádióban) tüntetésből. Csak azt sikerült bebizonyítani hogy mennyire nincs elégedetlenség ma Mo-on. Ingyen fidesz reklámnak is felfoghatjuk.

Olliék 2018.01.21. 21:06:07

Minden tiszteletem a tiétek,hogy kiálltok a véleményetek mellett, és harcoltok valami jobbért.
De!
Ti már nem olvastok könyveket. Ami kell, ott van rá a google. Ezáltal a szókincsetek a béka feneke alatt. A logikus gondolkodást nem ismeritek,mert minek, a neten ott a válasz.
Helyesen írni is alig tudtok,mert a telefon,a tablet,vagy a word pirossal aláhúzza,és egy kattintás a helyesírás.
Fel lehet szállni egy tömött metróra. Ti nem beszélgettek. A fületek bedugva, és csak a messenger. Elszigetelődtök.
Nem tudjátok mi a szamárlétra.
És én még vén se vagyok a 35 évemmel, de van egy 16 évesem,látom a környezetét, és biza ha holnap világvége lenne ti még vizet se tudnátok hol keresni. A neten elvagytok, de nem éltek.

kvadrillio 2018.01.21. 21:46:40

HMMM....AKIK EZT A GYŰLÖLETBESZÉDET...KITALÁLTÁK, A LEGNAGYOBB FASZOK A VILÁGON ! AKIK PEDIG EZT AZ UN. ÁLTALUK MANTRÁLT"""GYŰLÖLETBESZÉDET""" KIGYOMLÁLNÁK KIK IS ????? EZEKNEK A CÉGEKNEK A TULAJAI ???:o)))
Felvették a kesztyűt az internetes uszítással szemben
EUrologus
EUrologus követés
2018.01.19. 15:55 Módosítva: 2018-01-19 16:22:44
Az Európai Bizottság elégedett azzal, ahogy a közösségi hálók takarítják a gyűlöletkeltő posztokat a felületeikről.

2016 májusa óta a Facebook, a Twitter, a YouTube és a Microsoft kötelezettséget vállalt arra, hogy fellépnek a gyűlöletbeszéd ellen Európában. Elfogadtak egy magatartási kódexet, amely alapján kiszűrik, hogy milyen tartalom kerülhet jogosan a felületeikre, és mi az, ami gyűlöletbeszédnek minősül. ..........................NANE RÖHÖGTESSENEK MÁÁÁÁÁÁÁ !!! :o)))))

nemecsekerno_007 2018.01.21. 21:50:53

- oké, gyerekek az oktatás tényleg fos, felesleges hülyeségeket tanítunk
- én támogatom, hogy használható tudást adjon, de!
- mit csináljunk az elvándorlás csökkentése érdekében?
- mert az azért elég deficites üzleti modell ha az aktívak egy viszonylag kis része finanszírozza az oktatást és utána nálunk sokkal gazdagabb országok gazdaságát erősítik azok akik kimennek külföldre.
- amúgy az itthoni munkaerő is kevés és elég ramaty.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.01.21. 22:31:12

@Olliék: Ezek a világ legnagyobb közhelyei. Egyáltalán nem rosszabb a műveltségünk attól, ha ugyanazt a könyvet pdf-ben a mobilomon olvasom el, és nem nyomtatott formában. Egyáltalán nincs kisebb szókincsünk, sőt, pont a sokkal több információ segíti azt. (Engem pl. úgy kell lelőnie az ismerőseim egy részenek, mert olyan szavakat használok időnként, amit nem mindenki ért.)
A telefont mire használjuk? Kommunikálásra. Szerintem csodálatos, hogy a Föld másik végén lévő emberrel egy pillanat tudok beszélni Messengeren, vagy akár videochaten föl is tudom hívni. Persze, ha valaki akkor is a telefont nyomkodja, az az ő hibája, nem a technikáé. Anno a nyomtatott újságokra (!) is azt mondták, hogy majd izolálja az embereket, sőt, Szókratész magát az írott szót is ellenezte, mert feledékenységet okoz...

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.01.21. 22:32:25

Oh, ilyen kései órán kimaradt egy fél mondat. Szóval ha valaki amikor személyesen találkozhatna másokkal, akkor is a telefont nyomkodja, az az ő hibája, nem a telefoné - ezt akartam írni.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.01.21. 22:33:37

@kvadrillio: Kérem, hogy ne másoljon ide be komment szekcióba teljesen irreleváns cikk részleteket, hanem az adott cikk alatt mondja el véleményét róla. Ha máshol nem, az adott hírportál Facebook-oldalán erre mindenhol van lehetőség. Köszönöm. (A szerk.)

Dread Naughty 2018.01.22. 00:19:12

Baszki, az a tömeg a buszmegállóban... azok voltatok ti, a tüntetők?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.22. 00:33:32

"sok ezres diákdemonstráció"

Hm. Előzőleg még több tízezer tüntetőről volt szó. A NEM kormánymédia képei szerint sem voltak többen 2500-3000-nél.

Itt: kozeletipad.blog.hu/2018/01/19/a_kerdes_csak_annyi_hogy_mikor van egy másik blog a posztoló két saját képével. Főleg a második kép (a posztoló elsője) érdekes, azon látható, hogy max. 3 ezren vannak, de inkább kevesebben.

Az itt látható kép is tanulságos, ui. meg lehet számolni (tegye, akinek van rá ideje) a világító telefonokat. Rénézésre párszáz telefon lehet, ami akkor is kevés részvevőt jelent, ha csak minden második tüntiző világított a telefonjával.

bkkzol 2018.01.22. 03:12:07

Legegyszerűbb tömegoszlatási módszer arra az esetre ha elérné a "tömeg" a 2500-as főt!
A környéken ki kell kapcsolni a mobil átjátszó antennákat. Internet nélkül maximum 10 perc és kihal az Y generáció. :-))
Addig szaladnak a szélrózsa minden irányába míg nem találnal jelet.

fumerin 2018.01.22. 05:01:03

Nekem kicsit vissza sikerült adnotok a hitem. :) Már azt hittem, ki fog halni a gondolkodó-cselekvő fiatalság.
A sok vén, irigy, buta emberrel pedig ne foglalkozzatok!
Persze, hogy jó a technika, megkönnyíti az okos ember életét, a hülyéket pedig teljesen lebutítja ( mint a kommentekből is látszik).
Azon hisztiznek, hogy elvándoroltok, de vagy ötöt rúgnak belétek, ha tennétek valamit. Érdekesen elkorcsosult az én generációm (40) gondolkodása..:D
Kívánom, érjétek el, amit célként kitűztetek magatoknak, legyen az bármi és akármi! Ezek után nem csodálom, ha "derék migráns" válik abból a diákból, aki gondolkodik. :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.22. 05:19:30

Lázad az 50-éves Y-generáción, a tüntire alig ment diák. Kiment 1500 felnőtt (közülük 800 fő hivatásos Soros-bértüntiző), s 500 diák.

Semmi se lázad, a ballib kampány csúnya bukással kezdődik, ennyi az egész.

kukko 2018.01.22. 06:30:21

Szerintem alapvetően ironikus, hogy a cikk azt állítja, hogy az y generáció olyan jó a technikában, olyan hatékonyan tudja használni, például tüntetést szervez segítségével az ellen, hogy az iskolában haszontalan dolgokat tanítanak nekik.

Akkor itt van egy-két értelmes dolog, amire a mobiljaitokat használhatjátok:

- Hasznos dolgokat tanulhattok segítségével, rengeteg jó nyelvtanuláshoz használható alkalmazás van, de programozni is tanulhattok rajta, döntsd el, hogy számodra mi lehet fontos a munkaerőpiacon, és tanuld azt.

- Használjátok a digitális felületeket arra, hogy meggyőzzétek igazatokról a többségi társadalmat, egy-két google keresés után valójában rengeteg szakirodalmat találhattok arról, hogy milyennek kellene lennie a XXI. századi oktatásnak, és hogy miben marad el ezektől a "magyar modell". Hozzatok létre felületeket, ahol az igényes tartalmat eljuttatjátok a közönségeteknek. Generáljatok valódi párbeszédet az oktatásról!

- Szervezzetek rajta tanulócsoportokat, ami egy régi tanulási módszer, de a legújabb szakirodalom is az egyik leghatékonyabb tanulási formának tartja

Tüntit szervezni, mobillal világítós performance-ot tartani már tudtok a mobiljaitokkal. Ez már valami... (irónia)

Behajtó70 2018.01.22. 06:55:47

Csak a legaljasabb gazemberek próbálnak gyerekeket felhasznalni politikai céljaik elérésére. Meg a túszejtő terroristák. A itt durván kontraproduktiv lett!

Chr1$ 2018.01.22. 07:16:47

@Kristóf Tarnay: Féligazság...
Több korombeli, y-generációs gyakornokkal dolgoztam együtt mostanában. A legtöbb az alapvető dolgokkal sincs tisztában, nem tud semmit a környezetéről. Politika, közélet nem érdekli, csak is kizárólag a saját facebook-os világa. Interjún elhangzott több jelöltnél, hogy semmit nem tud a mostani történésekről, mert nem olvasnak mást, csak facebook-ot. Index, origo nyista, újságot már rég nem is láttak, írni nem tudnak, alap szöveget nem tudnak értelmezni...
A legszomorúbb, hogy mind Corvinus végzős volt, kitűnő jegyekkel. Na ez a mi generációnk.

John Nethem 2018.01.22. 07:36:02

@Chr1$:

„Attól a naptól félek, amikor a technológia meg fogja haladni az emberi kapcsolatokat. Ekkortól a világon az idióták nemzedéke lesz úrrá.” (Albert Einstein)
-------

Bár nagyon sok helyen nem Einsteinnek tulajdonítják ezt a mondást, akkor is elhangzott a Tudományos Akadémia "Információs társadalom kontra magyar társadalom" műhelykonferenciáján 2013-ban, és akkor is Einsteint jelölték szerzőnek...

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2018.01.22. 07:36:40

Kristóf, láttalak az ATV-ben. veszek neked valami férfiasabb pólót, mert ami volt rajtad az nagyon nőies

Void Bunkoid 2018.01.22. 07:43:06

"szeret puszta öncélú játékként láttatni"

azért tegye a szívére a kezét az Y/ZGen, habár MOST speciel megpróbálták a 21. század technológiáját valami hasznos célra fordítani a tüntetés érdekében, azért a tizen-huszonévesek olyan jó 95 százalékban valóban öncélú f*szságokra használja (lásd a mindennap legalább nyolcszor punlikált lófaszfilteres szelfik, unalmas odavisszajátszós bénavideók (a vine kései béna FB-s leszármazottja ugye), meg a botrányos helyesírással az ilyenek alá írt kommentek).

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.01.22. 07:48:24

@Chr1$: De ez a közpolitikai tájékozatlanság az idősebbek egy részére is igaz, szerintem ez nem generáció- és technikafüggő.

midnightcoder2 2018.01.22. 07:51:25

Az Y generáció általában elég jó abban, hogy kiharcolja a jogait - bár ez a mostani tünti mintha erre is rácáfolna. Csak előbb utóbb szembejön a járni jár, csak nem jut.
A guglin keresni a pakisztáni tevepásztor is tud.

$pi$ 2018.01.22. 07:59:45

"De amikor beindultak a fények, akkor túlzás nélkül elállt a szavam. "

Azért nem ártana, ha megtanulnál fogalmazni. Ez az egész cikk olyan rettenetesen olvashatatlan és zavaros, hogy általános iskolába megvágtak volna érte. Próbáld meg rövidebbre vágni a mondatokat és világosabban kifejezni magad.

Skankhunt42 2018.01.22. 08:06:06

@Skankhunt42: nekem az tűnt fel, h inkább a gimis korosztály képviseltette magát (már amennyire meg lehet különbözteti egymástól a fiatalokat)

Berelhetoreklamfelulet 2018.01.22. 08:18:37

"érzem hogy butulok"
Talán akkor le kéne ülni a seggedre, elővenni egy könyvet, és TANULNI ahelyett, hogy tüntetésekre járnál, persze iskola helyett...

Mondjuk a fejek alapján nem is a jövő mérnökei, orvosai és ügyvédjei láthatóak a képen, hanem azok, akik majd végig buliznak pár évet, aztán elmennek a mekibe vagy a kfcbe...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:31:37

@DFK: Na mesélj! Tudod már miért emelte a gáz árát 2011-ben a Fidesz?
@Berelhetoreklamfelulet: Az írásod alapján a jelen naracstálibja vagy.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:32:40

"de ma már inkább a keresés helyes használatát, forráskritikát, és az adatok szűrését kéne tanítani ennek tetemes része helyett"

Forráskritika, adatszűrés? Ne már! Akkor nem kajálná be a fideszpropagandát az ifjúság!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:33:41

@$pi$: Te meg tanuld meg, hogy felszólító mondat végén felkiáltójel van!

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.22. 08:34:49

@Kristóf Tarnay: "Egyáltalán nem rosszabb a műveltségünk attól, ha ugyanazt a könyvet pdf-ben a mobilomon olvasom el, és nem nyomtatott formában"

De nem olvasod el

"Egyáltalán nincs kisebb szókincsünk, sőt, pont a sokkal több információ segíti azt"

LOL egyébként meg TLDR

$pi$ 2018.01.22. 08:34:52

"akkor esetleg túl kéne lépni azon, hogy minden adatot magoltassunk be fejből a diáksággal."

Én is mondtam a kresz vizsgán, hogy felesleges bemagolni a sok táblát, bámikor meg tudom nézni a neten, hogy mit jelentenek.

$pi$ 2018.01.22. 08:37:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Te meg tanuld meg, hogy felszólító mondat végén felkiáltójel van! "

Igen, teljesen átszoktam az angolra, ezért a legtöbb esetben pontot használok. Ettől persze a cikk nem lesz jobb, úgyhogy irreleváns amit mondasz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:41:37

Szidhatjátok a diákságot, meg a faszbukot, netet, attól ez már egy másik világ. Én sem szeretem a faszbukot meg egyebeket, de kell használnom. Ezek nélkül nem kapnék zsíros melókat a tengerentúlról. Az elsők között voltam az országban aki emailt, internetet használtak és nem hittem volna hogy 27 évvel később már itt tartunk. Tetszik, nem tetszik, ez van.
Olyanok vagytok mint a géprombolók.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:43:11

@$pi$: De trollkodásra jó volt. A te nyelvtani megjegyzéseid a posztra, szintén nem voltak relevánsak.

Nappali őrség 2018.01.22. 08:44:01

" mérges fejes táblák, amelyeket nem mi, a szervezők központilag, hanem teljesen önszerveződően a résztvevők hoztak"

Ezt hogy tudtad leírni úgy, hogy nem köpted szembe saját magad? Mekkora az esélye annak, hogy pont ilyen táblákat csinál otthon mindenki, puszta véletlenségből? Lehet, hogy a központ nem is ott volt, ahol ti gondoltátok?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:47:01

@Nappali őrség: Nyilván a te képességeidet meghaladja, hogy egy kartonlapra felírj valamit és azt felszögezd egy botra.

$pi$ 2018.01.22. 08:47:16

A száraz adatok bemagoltatása egy klasszikus és jól ismert legenda a diákság részéről.

A dolog lényege, hogy az iskola elvárja a diáktól az olvasást, tanulást, tájékozódást, a tananyag megértését. Aki olvas, tanul és tájékozódik, aki érti a tananyagot, az - mintegy mellékesen - megjegyez egy csomó tényadatot. Megjegyzi emberek nevét, évszámokat, képleteket, megjegyez ún. "száraz adatokat". Ezeket egy vizsgán vagy dolgozatban könnyű ellenőrizni.

A diák megpróbál csalni, úgy átmenni a vizsgán, hogy nem érti a tananyagot, nem fekteti be a szükséges munkát, nem tölt a tananyaggal annyi időt, amennyit kellene. Kézenfekvő a megoldás, hogy "bebiflázza" az adatokat, úgyis csak azt tudják ellenőrizni és nem azt, hogy *tényleg* érti -e az összefüggéseket.

Ezek után a diák reklamál, hogy miért csak a tényeket, a szárad adatokat tanították neki, miért nem az összefüggéseket, a tananyag mélyebb értelmét.

Nos azért, mert a száraz tényeket kérték számon ő pedig csakis a vizsgán átmenéssel foglalkozott. A "biflázás" nem iskola követelmény, az csak a diák kétségbeesett próbálkozása, hogy úgy menjen át a vizsgán, hogy nem tanulja meg a tananyagot.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:49:12

@Kristóf Tarnay: Ezt a barmot nyom nélkül törölni kell. Neki a legnagyobb fájdalom ha tevékenysége eltűnik. Ha van rá reakció, azt is.

vuvuzela importőr 2018.01.22. 08:49:30

Nem lehet mindent googlen megkeresni. Amikor az orvosom elkezd előttem googlezni az szomorú nap lesz.
No meg mi van, ha valamiért nincs google...

$pi$ 2018.01.22. 08:50:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A te nyelvtani megjegyzéseid a posztra, szintén nem voltak relevánsak. "

Nekem nem voltak nyelvtani megjegyzéseim, nekem stilisztikai megjegyzéseim voltak. A szerző nem tud fogalmazni miközben azt állítja, hogy ő jobban tudja hogyan kellene az oktatási rendszert átszervezni mint bárki más.

Nappali őrség 2018.01.22. 08:50:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Aha. 300x. Csont ugyan úgy. Véletlenül. Hagyjál mér!

$pi$ 2018.01.22. 08:51:11

@vuvuzela importőr: "Amikor az orvosom elkezd előttem googlezni"

Hmmm... tüdő, tödő... mintha hallottam volna már róla. :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:52:33

@$pi$: Miért kellene rengeteg időt fordítanom a villamosságra, amikor nukleáris fizikával foglalkozom? Tudod mindkettő kötelező anyag. Bevágom, átmegyek, elfelejtem. Viszont az izotópok felezés idejét és neutron befogási hatáskeresztmetszeteit különböző energiákon fejből tudom.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.22. 08:53:59

@Nappali őrség: Hol látsz te itt 300 táblát, te kis hazudós?

$pi$ 2018.01.22. 08:56:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Miért kellene rengeteg időt fordítanom a villamosságra, amikor nukleáris fizikával foglalkozom? "

Nem kell rengeteg időt fordítanod a villamosságra, amit tudnod kell, azt pár kurzus alatt meg lehet tanulni. Viszont ennek az érvnek nem sok köze van a blog szerzőjének a véleményéhez, neki nem az a problémája, hogy miért kell villamosságot tanulnia, hanem az, hogy miért kell fejből tudnia a Kirchoff huroktörvényét.

Látens Inszinuáció 2018.01.22. 09:15:07

Érdekes, hogy a fityiszdroidok a számokon lovagolnak.
Anno, az elhíresült "már 2 millióan vagyunk a Kossuth téren" féle dumát bezzeg csontra beszopták. Hiába no, ha a csúti gyíkarc azt mondja, akkor az úgy is van!

Nappali őrség 2018.01.22. 09:47:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: OK, nem lovagolok a számokon. Nyilván csak zsigerből mond ilyet az ember. De nem kettő volt, amiről a sufni gyártás tanúskodna. Ebben ugye egyet tudunk érteni?
magyarnarancs.hu/data/cikk/10/88/57/cikk_108857/tunt_609w.jpg

Szelid sunmalac 2018.01.22. 09:51:23

A tolloknak egy tuntetes csak akkor "eredmenyes" es figyelembe veendo, ha az erintett csoport minden tagja reszt vesz a tuntetesen, egy helyen, egy idoben, csaladtagjaikkal es barataikkal, mindegyik ugyanolyan tablat tart fel es ugyanazok a gondolatokat ugyanazzal a mondattal fogalmazza meg. Ha mindez nem teljesul egyidejuleg, akkor hazugsag es baromsag az egesz. Kiveve, ha fideszes tuntetesrol van szo, mert akkor eleg egy markenyi nyugdijas vagy lengyel es maris vilagmeretu es vilagrengeto tiltakozashullamrol van szo.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.22. 10:08:25

@$pi$:

"hanem az, hogy miért kell fejből tudnia a Kirchoff huroktörvényét."

Bocsáss meg, de nem tudom megállni, hogy ne szóljak: Kirchhoff. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.22. 10:10:41

@Nappali őrség:

Ez is egy alacsony perpektívából készített kép, így nagyobbnak látszik a "tömeg", mert szó szerint nem látni a végét. :D De nem azárt, mert olyan sokan vannak. :D

ursus artos 2018.01.22. 10:11:18

Milyen magoltatásról beszélünk??? Az érettségin már a Himnuszt és a Szózatot sem kell kívülről fújni!!
Nincs már matek képlet amit meg kell tanulni. Nincs tétel, nincs bizonyítás...

ursus artos 2018.01.22. 10:20:19

Jó lenne már ha valaki végre felsorolná az oktatásban a teljesen felesleges száraz dolgokat!
Várom!

Jakab.gipsz 2018.01.22. 10:21:38

Az Y generációt a legkönnyebb átverni és manipulálni. Náluk még hiányzik az élet tapasztalat, és ez természetes, ezért aljasok, azok akik ezzel vissza élnek.

Dr. Trejo 2018.01.22. 10:41:21

@ursus artos: Akkor jól elkúrták az oktatást a fideszesek, ha ilyen alapvető dolgokat nem kérnek számon, helyette meg hülyeségekkel tömik a gyerekek fejét! Persze ettől a mocsadék, magyargyűlölő, tolvaj csürhétől minden kitelik.

Szelid sunmalac 2018.01.22. 10:41:31

@ursus artos: Peldaul az osszes faszom arpadhazi kiraly szuletesi es halalozasi eve

DIODORO 2018.01.22. 10:56:02

@Kristóf Tarnay:

"Szerintem csodálatos, hogy a Föld másik végén lévő emberrel egy pillanat tudok beszélni Messengeren, vagy akár videochaten föl is tudom hívni. "

És azt meg tudnád mondani, hogy hívják a két házzal/lakással melletted lévőt?
Azt aki segíthet ha baj van.

Berelhetoreklamfelulet 2018.01.22. 11:05:10

@Szelid sunmalac:
Aki a történelmet nem ismeri, az félő, hogy megismétli azt.
Okos ember tanul a múltból, a hülye az nem tanul.
Ezért van történelem. Mellesleg én sem tudom felsorolni az általad említett dolgokat(érettségi alatt sem tudtam volna), és dicséretes lett az érettségim, szal ennyire "kell" megtanulni. Aki hülye azt hiszi meg kell tanulni mint egy verset és beseggeli, aki nem az anélkül is megoldja....

Szelid sunmalac 2018.01.22. 11:14:51

@Berelhetoreklamfelulet: Attol, hogy nem tudod az evszamokat, meg tudhatod a tortenelmet.
Lehet, hogy neked nem kellett megtanulni, de nalunk konkretan felelni kellett es dolgozatot irni az osszes baszom evaszambol. De persze, ne tanuld meg, majd megoldod anelkul.

$pi$ 2018.01.22. 11:16:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Bocsáss meg, de nem tudom megállni, hogy ne szóljak: Kirchhoff. :) "

Ja, tanultam egy bácsinak a nevét és nem emlékszem rá pontosan harminc évvel később. Soha nem állítottam, hogy tökéletes a memóriám, mint ahogyan azt sem, hogy tévedhetetlen vagyok.

Duplaxiii 2018.01.22. 11:51:37

OK, igazolni akartad a saját véleményedet, nem sikerült.
Az Y generáció a ma már dolgozó, netfüggő 25-30-sd trendi globalizáció alapú generáció.
A Z pedig a általános iskola vége, a középiskola és a felsőoktatás eleje.
Mert amikor ezt leírták, még nem 2018 volt, így az Y generációra tett definíció már nem az iskolásoké!
.
De ez csak kicsit gond, a nagyobb, hogy nem volt tömegtámogatottsága az eseménynek.
SAJNOS!
Pár ezer tüntető (aminek 1/3-a nem is érintett) egy olyan témában, ami százezreket, milliókat nyomorít meg (diákok, tanárok és szülők komplex halmaza) csak ennyi embert mozdít meg, nem számottevő és jellemzően a MÁSIK OLDALT igazolja.
Írhatsz mást, a reál tudományok és a matematika, statisztika erősebb a filozófiai, elvi gondolatoknál.
.
Jómaga már nem vagyok érintve, de évekkel ezelőtti tüntetésnél mi szülők a fiam iskolájával együtt szerveztük a tüntetők melletti rendezvényeket.
Ki miatt is nem léphettünk tovább?
Hát a ma is aktív szakszervezeti hölgy miatt, aki leállította az egészet, hogy előbb tárgyaljanak a kormánnyal.
Felmosták vele a padlót, de a forrongás így megszünt.
Az ellenzéki "gondolkodók" - hiszen nem szülők, nem érintettek - elfelejtik: a szülő a gyereke miatt mindenre hajlandó! A rendezvény mégis kizárólag elvi és politikai alapú volt.
A diákokra, a tanárokra most is szart mindenki.
.
A lényeg, ma tömeg kizárólag a szmélyes kényelem, előnyök korlátozása miatt vihető az utcára (nettüntetés) és a nemzetrombolás miatt nem.
Így a szervezők is a kollaboránsok közé sorolódnak.

Skankhunt42 2018.01.22. 11:57:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jajistenem két fogvédős nyalintás között, h lehet ilyen hülyeségeket álmodni

Void Bunkoid 2018.01.22. 12:03:21

@Berelhetoreklamfelulet: az "érzem, hogy butulok" PONT egy meglehetősen művelt tüntető transzparense lehetett, ez egy idézet a 2001 Űrodüsszeiából.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.22. 12:07:52

@$pi$:

Jaj, nem piszkálni akartalak, épp ezért kezdtem azzal, hogy "Bocsáss meg...". Nem vagyunk egyformák, nekem a szavak helyes írásmódja jobban megragad, mint másnak. Te meg más dolgokban vagy jobb nálam. Nem bántás akart lenni.

$pi$ 2018.01.22. 12:23:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tudom, nem is vettem bántásnak. ;)

dunántúli gyerek 2018.01.22. 12:28:42

ennek a 1`0xese mennyisegu ember kell ahhoz h egy helyettes allamtitkar fogadjon tikteket fiugg

ugyhogy dolgozni meg ezen

tudorka57 2018.01.22. 12:38:01

Sok ostoba tahó!

Tanulni kell, nem tüntetni, akkor esetleg ragad valami a bunkókra is.
Ha valaki nem tanul, csak csajozik, pasizik, alkoholizál, bulizik és narkózik két videó játék között, az ne csodálkozzon, hogy sem lexikális tudása, sem logikus gondolkodása, sem, kreativitása nem lesz.
A logikus gondolkodáshoz pl. rengeteg matematikát, fizikát kell tanulni és feladatokat megoldani, mert erre a humán büfé tantárgyak nem alkalmasak.

Ezek a kis nyomoroncok kiabálnak, követelőznek, tüntetgetnek értelmezhetetlen szólamokkal - nyilván kiválóan értenek a különböző iskolatípusok létrehozásához, az oktatott tananyagok összehangolásához, annak biztosításához, hogy bármely iskolatípusból, az ország bármely középiskolájából lehessen, a siker reményével, főiskolákra, egyetemekre jelentkezni és a hazai tanulmányok után egy EU és világ szintű, azzal kompatibilis tudása legyen a végzetteknek.

Kis pöcsök, hol vagytok Ti ettől?
Akkor pedig miért üvöltöztök nagyképűen és ostobán?

Mit akartok lexikális tudás nélkül?
Olyan sebészt, aki az operáció előtt futja át a konkrét teendőket a tévedésektől hemzsegő interneten? Amit a hozzátok hasonló senkik írtak a wikipédiába?
Vagy aranycsináló vegyészeket, érvágással influenzát gyógyító háziorvosokat? Örökmozgót feltalálni akaró fizikusokat?

Mi folyik itt? Mindenki megőrült?

Arra nem gondol senki, hogy a PISA tesztekben egyetlen olyan feladat nem volt, amit tananyag és iskola nélkül is, csupán jóüzan paraszti ésszel bárki meg tudott volna oldani?

Vajon nem azzal kellene foglalkozni, hogy a tanár szakokra 2-es és 3-as érettségivel rendelkező fiatalok mennek? Mert a szülők sírnak, rínak, hogy a kölküket azért ne buktassák meg az iskolában, hogy "LEGALÁBB EGY TANÁR LEGYEN" belőlük? Aztán csodálkoznak, hogy a buta, tanulatlan, diákkorukban csak az élvezeteket hajszoló selejtes tanárok bunkó gyerekeket nevelnek?

Ráadásul, ezek a félresikerült tanárok, amikor szembesülnek az alkalmatlanságukkal, akkor sem a szakmai felkészülésükre koncentrálnak, hanem elmennek tüntetni, hogy jaj, de nagy baj van, mindenki túlterhelt az iskola környékén.

Helló Tanár nénik és bácsik és a semlegesek, ideje felébredni! A VV Mucusokon és az ott található agyi toprongyokon kívül manapság már mindenki túlterhelt a mai világban!

Ez az egész A SELEJT LÁZADÁSA!

DFK 2018.01.22. 12:45:13

@Szelid sunmalac: Viccesek vagytok. A választási eredményre elmondjátok, hogy 2014-be több, mint 7 millióan nem szavazatk a fideszre. Jó, akkor fogadd el, hogy több, , mint 9 millióan nem voltak a ott a tüntetésen.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.22. 12:49:10

Valahogy folytatni kéne ezeket a megmozdulásokat, és mindezt anélkül hogy egyértelművé válljon hogy a ballibek seggét nyaljátok.

Nehéz ügy belátom.

metax 2018.01.22. 12:50:55

Ha már "lázadás", akkor a Z generáció lázadása.

Az Y már dolgozik.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.22. 12:52:19

@Látens Inszinuáció:

Amikor a 2 milliót mondták, akkor alsó hangon 800 ezren voltak.

Most meg 3 ezren max.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.01.22. 12:53:02

@eßemfaßom meg áll: a tldr cikkek segítenek a szókincsem kialakításában :D

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.01.22. 12:54:00

@metax: Először én is azt akartam írni, de elvileg a 90-es évek közepétől a kétezres évek elejéig még Y, szóval a többség az, akik ott voltunk: en.wikipedia.org/wiki/Millennials

metax 2018.01.22. 13:01:00

@tudorka57: "Sok ostoba tahó!

Tanulni kell, nem tüntetni, akkor esetleg ragad valami a bunkókra is."

Az állam éppen azt akadályozza meg, hogy a fiatalok tanuljanak. Hogy valóban használható ismeretekkel vértezzék föl magukat a középsuliban, aztán pedig a felsőoktatás tönkretevésével, az főiskolai-egyetemi férőhelyek csökkentésével továbbtanuljanak.

Szóval éppen hogy a tanuláshoz való jogukról szólt ez a tüntetés.

tudorka57 2018.01.22. 13:05:21

Ja igen!

Azt a sok hülyeséget, amiről beszéltek, azért kell megtanulni az iskolában, hogy akik nem utcaseprésből akarnak megélni, azok a pályaválasztás idejére már rendelkezzenek annyi tudással és egy komplex világ és társadalom képpel, történelmi, irodalmi, biológiai, fizikai, stb. tudással, hogy képesek legyenek választani egy hivatást és ha kell, képesek legyenek folytatni a tanulmányaikat a választott hivatáshoz szükséges felsőfokú iskola megfelelő szakán. Nem csak itthon, hanem ha úgy dönt, akár külföldön is!

De nem kell csodálkozni, ha valaki nem tanul tovább. Ez is normális dolog!
Sőt, mindenkinek joga van ahhoz, hogy tanulatlan maradjon. DE AZ OKTATÁS SZÍNVONALÁT ÉS A TANANYAGOT, ÓRASZÁMOT NEM HOZZÁJUK KELL IGAZÍTANI, hanem azokhoz, akik Nobel-díjasok akarnak lenni.

Az ember csak reménykedik, hogy a végén a felelőtlen, a bunkóságot választókra is ragad annyi a suliban, hogy felfogja pl. azt, hogy az űrkutatást nem Mátyás király forszírozta, hogy Arany nem az őskorban írta a Toldit, hogy Amerikát nem VV Béci fedezte fel, hogy a Relativitás elmélet nem Berki Krisztián nevéhez fűződik és a DNS kettős spirál nem egy fogamzásgátló.

És még valami! Nem kell kétségbe esni és tüntetést szervezni akkor sem, ha valaki nagy szorgalom és ráfordított idő ellenére sem képes egy gyenge kettesnél jobbra! Ez legtöbbször nem az oktatás-szervezés, nem a tananyag, nem is a tanárok hibája. A gond általában az illető diák hardverével van. IDEJE SZEMBESÜLNI AZZAL, HOGY EGY COMMODORE 64-es HARDVERRE NEM LEHET WIN10-et TELEPÍTENI!

metax 2018.01.22. 13:16:52

@Kristóf Tarnay: Bocs, hogy öregítelek, de az általános besorolás szerint az Y az 1980 és nagyjából 1995 között születtek nemzedéke. Egy mai húszévest már Z-nek lehet tekinteni. Az Y generációnak már a legfiatalabbjai is 23 év körüliek, vagyis mostanában végzik el felsőfokú tanulmányaikat, vagy már munkába álltak az idősebb kortársaikhoz hasonlóan.

A tüntetés oka: a középiskolai oktatás színvonalának rohamos csökkenése, a felsőfokú továbbtanulás megnehezítése már az Z generáció problémája.

tudorka57 2018.01.22. 13:19:21

@metax: "Használható tudás" ?
Mi az?
Ki mondja meg?

Mi a használható tudás egy vízvezeték szerelő tanulónak és mi annak a középiskolásnak, aki még nem döntötte el, hogy bitcoin bányász, naperőmű tervező, építész, vegyész, biológus, jogász, matematikus, fizikus, vagy történész, irodalmár, művészettörténész, orvos, állatorvos, tanár, taxis, űrhajós, bankár, vagy közgazdász, stb. akart lenni?

Dobálóznak csak a szavakkal, fogalmuk nincs, hogy miről is beszélnek, hogy milyen átkozottul nagy felelősség, vagy a diákok egész életét befolyásoló felelőtlenség az, ha önkényesen, csak kényelmi szempontok miatt távolítanak el ismereteket a tananyagból!

Önök olyan tudatlan átlag embereket akarnak nevelni, mint az amerikai közoktatásban, ahol a nejlon zacskóra rá kell írni, hogy "nem szabad a fejre húzni", vagy az üdítős automatára, hogy "ne rázza, mert feldőlhet", vagy a lakókocsi használatijába, hogy "a sofőrnek tempomatos vezetés közben nem szabad hátramennie a WC-re, vagy kávé főzés miatt"!? Ezt akarják?

Ne féltsék a gyerekeket a tanulástól! Ennyi idős korban ez könnyen megy és euz a dolguk. ÉLNI később kell. Bőven lesz rá idejük!

$pi$ 2018.01.22. 13:25:07

@metax: "Az állam éppen azt akadályozza meg, hogy a fiatalok tanuljanak. "

Pont azért tüntetnek, hogy kevesebbet kelljen tanulni. Gondoltam szólok...

tudorka57 2018.01.22. 13:37:06

@metax: Ezeknek a betűvel jelzett generációm besorolásoknak semmi értelme - értelmiségi nagyképűség az egész. Még csak az sem igaz, hogy pl. a számítástechnikai (vagy más) tudás alapján történne a betű kiválasztása, mert akkor hova lehetne sorolni pl. Bill Gates-t, vagy Charles Simonyit, akik ezerszer többet tudnak a számítástechnikáról mint pl. a sokat emlegetett és istenített Zuckerberg?

"a középiskolai oktatás színvonalának rohamos csökkenése" nem a Fidesz bűne. Azon liberális és szocialista politikusok bűne (MSZP, SZDSZ, DK, stb.), akik mindenkit, az arra alkalmatlanokat is beerőszakolták, benyomták az egyetemekre. Azoké az agyhalottaké, akik azon dolgoztak, hogy a liberális demokrácia és az emberi jogok jegyében a főiskola és az egyetem között ne legyen tekintélybeli különbség.

Az eredmény jól látszik, a hülyék, az alkalmatlanok bután kerültek be és bután estek ki, vagy jöttek ki hosszú évek küszködése után. Lásd pl. az MSZP oktatási miniszter jelöltjét, Kunhalmi Ágnest!

Nagyon helyes dolog megnehezíteni az állami költséggel finanszírozott felsőfokú intézményi szakokra történő bejutást, mert semmi értelme állami pénzt költeni azokra, akik nem akarnak igazából tanulni, vagy nem képesek diplomát szerezni.

Saját, vagy a családja pénzén persze mindenki ott tanulhat, ahol akar.

metax 2018.01.22. 13:54:27

@tudorka57: "Azt a sok hülyeséget, amiről beszéltek, azért kell megtanulni az iskolában, hogy akik nem utcaseprésből akarnak megélni, azok a pályaválasztás idejére már rendelkezzenek annyi tudással és egy komplex világ és társadalom képpel, történelmi, irodalmi, biológiai, fizikai, stb. tudással, hogy képesek legyenek választani egy hivatást és ha kell, képesek legyenek folytatni a tanulmányaikat a választott hivatáshoz szükséges felsőfokú iskola megfelelő szakán."

Ez gyönyörű mondat volt, vén fideszes munkásőr bácsi, minden szava igaz. Bizony, kell a száraz tananyag is. Csak nem ugyanazzal mindenkit és ugyanúgy terhelni vele. Az számok és adatok pedig semmit sem érnek, ha nincsenek kellőképpen rendszerbe helyezve.

"egy komplex világ és társadalom képpel, történelmi, irodalmi, biológiai, fizikai, stb. tudással..."

Nagyon igaz!

Ugyanakkor az orbáni valóságban pont ennek ellenkezője zajlik. A természettudományos óraszámot csökkentették. A szakközép-és szakiskolákban pedig mind a humán-mind a reál óraszámot annyira visszavágták, hogy az ott tanulók többsége lehet, szakmájukban kitanult és jártas, de a környező világról zéró ismerettel rendelkező, buta, kiműveletlen emberfőként hagyják el az iskolapadot. Emberkénk kafa bútorokat készít, Jól vakol, jól szerel csapot, finom sütit süt, stb., de amúgy sötét, mint a föld. Az emberre, mint puszta erőforrásként tekintő Orbánéknak és oligarcháiknak pont ilyen emberekre van szükség, akik nem gondolkodnak, csak termelik a GDP-t...már ha termeik, és nem húznak el gyorsan külföldre.

Ez a kormány célja.

Hülyéket nevelni, akik közismeretek híján mindig beveszik az éppen aktuális gyűlöletkampányt, és a fideszes dumát a fejlődő országról. A fiatalok ne lássanak, ne halljanak, ne számoljanak. Bőven elég, ha fidesz szavazók.

metax 2018.01.22. 13:59:43

Előkaptad ezt a nickedet, hogy értelmet színlelve fröcsögjél egyet.

tudorka57
0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2017.10.05. óta tag.

metax 2018.01.22. 14:01:12

@$pi$: Ostoba troll vagy, gondoltam szólok.

metax 2018.01.22. 14:01:42

@tudorka57: Röhej vagy, batyu, ezen a nickeden is.

rallus 2018.01.22. 14:07:19

Amikor gimibe jártam 1963-67, akkor az iskolának volt egy nagyon szigorú szabályzata, amit az első órán alá kellett írni. Aki nem akarta, az mehetett egy másik iskolába. Volt egy nagyon szigorú követelményrendszere, aki nem értett vele egyet, vagy sok volt neki, az mehetett egy másik iskolába. Stabilan az ország 5 legjobb gimnáziuma közé tartozott. Ma ezt a gyagyás szülők, az emberi jogok és egyéb baromságok miatt nem lehet megtenni. Így aztán a valóban tanulni vágyók kénytelenek a valóban tüntetni vágyókkal együtt közepes színvonalon tanulni.

Willkommenskultur 2018.01.22. 14:18:21

@rallus: nyilvan a vilag gyorsan valtozik, s valoban lenne mit kezdeni az oktatassal...

a legjobb mukodo modell a finn v. a tobbi balti allame, amik tenyleg eleg jol mukodnek

De amig a ballibek raakaszkodnak egy ilyen alulrol jovo tuntetesre, addig halalra itelik a kulonben tenyleg fontos kezdemenyezeseket /amibe valoban nem lenne ordogtol valo, ha bevonnak a diakokat is/

Ezt ayert mondom mert sok diak eveket elcsesz a felsooktatasban aztan kozben felveszi egy multi dolgozni es be sem fejezi a sulit...ilyen iskola minek? Ha diploma nelkul is nyelvtudassal viszonylag jol lehet keresni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.22. 14:46:24

@tudorka57:

"A logikus gondolkodáshoz pl. rengeteg matematikát, fizikát kell tanulni és feladatokat megoldani, mert erre a humán büfé tantárgyak nem alkalmasak."

Saját tapasztalatból is igazolhatom. Bár bölcsészkaron végeztem, mindig is érdekelt a matematika, a fizika, az elektronika és a programozás. Nos, logikusan gondolkodni nem a Bölcsészkaron tanultam meg, ebben főleg a fizika és a programozás segített.

(OK, majd jönnek azok, akik szerint még gondolkodni sem tudok, nemhogy logikusan gondolkodni. :D)

konrada 2018.01.22. 14:51:23

@metax:
Ez hülyeség.
Nézd meg hosszú idősoron, adott korosztály hány % -a végez középiskolában, felsőoktatásban.
Te meg fogsz lepődni, ha azt látod, hogy az évtizedek óta töretlenül növekszik.

...s ez meg ellent mond egy másik számnak, például az általános-, és középiskolai férőhelyek számának, ami viszont tényleg csökken.

...no kb ezért nem árt, ha az iskolákban adatokat tanítanak, és azok alkalmazását, hiszen egyből tudnád ennek az "ellentmondásnak" a feloldását:
a 1991-es korosztály 127 ezer fő volt, a most kezdő 2011-es 88 ezer fő.
Egyszerűen nincs annyi gyerek, hogy az összes akkor létező helyet kitöltse!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.22. 14:52:54

@tudorka57:

"a DNS kettős spirál nem egy fogamzásgátló."

Nem is. Dupla biztonságot nyújtó fogamzásgátló.

:DDD

$pi$ 2018.01.22. 18:25:18

@metax: "de a környező világról zéró ismerettel rendelkező, buta, kiműveletlen emberfőként hagyják el az iskolapadot."

Érdekes dolgokat állítasz. Bizonyítani is tudnád őket? Vagy legalább vázolni, hogy mire alapozod ezeket a súlyos kijelentéseket? Honnan szereztél átfogó képet a középiskolai oktatás minőségében beállt döbbenetes változásokról?

GyMasa 2018.01.22. 18:31:55

@nemecsekerno_007:
Sajnos, a magyar oktatasnak nem a penzhiany a legnagyobb problemaja!
Tobb penzt belenyomva csak annyit ernenk el, hogy jo dragan lenne szar oktatasunk.

nemecsekerno_007 2018.01.22. 18:49:53

@GyMasa: jaja, sok hasonlót lehet látni nálunk sajnos. Kézilabda, foci...

GyMasa 2018.01.22. 18:58:02

@nemecsekerno_007:
Jajj, nema' a focihoz MINDIG MINDENKI nagyon jol ertett az orszagban, az nem er :-)

teéjesenmindegy 2018.01.22. 19:57:23

Hát, öcsém odabasztatok rendesen. Alapjaiban remegett meg a Föld.

Azért volna egy kérdésem is:
" A technika által. Minden pontját a technika segítette. Az a technika, amelyet az idősebb generáció egy kisebbségben lévő, de hangos része szeret puszta öncélú játékként láttatni,"
A technika nagyon jó dolog. És nektek azért vannak ilyen technikáitok, mert előttetek valakik kitalálták és megcsinálták. Olyanok akik még nem kimentek tüntizni, hogy nem ezt vagy azt akarjuk tanulni, hanem megtanulták amit kellett.

Hogy te is értsd: a tüntetéseitek meg tulajdonképpen mindenetek addig tart, amíg a wifi elér, időben pedig addig amíg fel van töltve a telefonod.
Valahogy elbaszott dolog, hogy internet nélkül nemhogy tüntetést nem tudtok szervezni, de egy pizzát sem tudtok hozatni.

teéjesenmindegy 2018.01.22. 20:24:58

@metax:
"A természettudományos óraszámot csökkentették. A szakközép-és szakiskolákban pedig mind a humán-mind a reál óraszámot annyira visszavágták, hogy az ott tanulók többsége lehet, szakmájukban kitanult és jártas, de a környező világról zéró ismerettel rendelkező, buta, kiműveletlen emberfőként hagyják el az iskolapadot."
Ahhoz képest a tüntetésen készült videó alapján pont az a bajuk, hogy milyen sok mindent kell megtanulni, meg mennyire felesleges dolgokat.
"Emberkénk kafa bútorokat készít, Jól vakol, jól szerel csapot, finom sütit süt, stb., de amúgy sötét, mint a föld."
Nyilván nem akadályozza meg senki, hogy esetleg maga elé vegyen egy könyvet, és elolvassa.

kvadrillio 2018.01.23. 20:40:26

HMMM...... csak egy idióta beszélget ennyi nicken magával ! :O))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))