Fegyvertelen

Bayer Zsoltból semmilyen stúdióban nem lesz John Oliver

2018. április 02. - Kristóf Tarnay

A propaganda nagy részét már megszoktam, egyre ritkábban tudnak tényleg már meglepni. Egyetlen műsor van, ami frusztrál, ez pedig a Bayer-Show. De nem is Bayer Zsolt személye, vagy a notórius kurvaanyázásai miatt, azt sajnos meg lehet szokni, hanem az önhazugság miatt, amit a műsor formátuma és látványvilága képvisel. De induljunk messzebbről – a kályhától, ahogy magyartanárom mondta.

A hazai televíziózásból nagyon hiányzik az amerikai late night show-k formátuma, ezt nálam a mozgóképben sokkal járatosabbak is kifejtették már. Az a szórakoztató, de informatív, közélettel foglalkozó kritikus és hiteles, de ugyanakkor vicces és kikapcsoló formátum nagyon fontos lenne idehaza is, hiszen kicsiben nálunk legalább akkora közpolitikai őrület van, mint a tengerentúlon. Kérdés, hogy melyik csatorna vállalná be, és ki lenne idehaza erre alkalmas figura. Ötleteim lennének, de ezt nem tudom.

Egyvalamit tudok: egész biztosan nem az Echo TV-nek kell meghonosítania itthon ezt a formátumot, és nem Bayer Zsolt lesz az alkalmas személy ennek a fajta műsornak a vezetésére.

És ez az, ami frusztrál. Közpénzből Lölő tévéje lemásolta ezen, általam is követett és nagyon szeretett műsoroknak a díszletét, formátumát, megjelenését, és beleültette a kormánymédia főideológusát, és onnan nyomja a propagandát. Még az intró is a logó is teljesen egyértelműen a Last Week Tonight arculati elemeire hajaz.

c30e1a0442fca7d44204a36d917a6b5d.png

Ezen műsorok, azontúl, hogy hitelesek, és szórakoztatóak, amelyek egyike sem mondható el a Bayer-show-ról (ha csak nem tartjuk szórakoztatónak, amikor véletlen lehülyézi saját pártja miniszterét), a lelke, a lényege a hatalmat ellenőrző, csípősen kritikus attitűd, a hallgatósággal összekacsintó stílus. Ebbe betolni a kormánypropagandát nagyobb önhazugság, mint azt mondani a Magyar Időkről, hogy független napilap. Ha kicsit is hitelesek akartak volna lenni a formátumhoz, akkor legalább az Infowars díszletét másolják le, oda ültetik be Bayert, és akkor nyugodtan anyázhatna is, nem kell izzadtságszagúan próbálkozni a szalonképessé maszkírozásával.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr9913800056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.04.02. 18:30:17

Bayer nem akar szórakoztató lenni, hiteles annál inkább.

röf 2018.04.02. 18:34:14

Mélységesen megértem, hogy a baloldal a Heti Hetesre, Hajdú Péterre vagy a Sas Kabaréra nedvedzik.
Ne engedjetek a színvonalból !!

aquaticus 2018.04.02. 18:50:35

Hát Bayer nem egy Kálmán Olga, az biztos....

2018.04.02. 18:52:22

"Ha kicsit is hitelesek akartak volna lenni a formátumhoz, akkor legalább az Infowars díszletét másolják le, oda ültetik be Bayert"

Lehet fikázni az Infowars-t, de Alex Jones-ról azt tudni kell, hogy ő nem seggnyalója egyik politikai oldalnak se. George Bush és az iraki háború ellen is tüntetett. Aztán Obama ellen is. Lehet, hogy Alex Jones egy bohóc, de van gerince, ő az amerikai alkotmányt próbálja védeni valós (Clintonok) és kitalált ellenségektől (gyíkemberek).
Bayernek és az Echo TV többi szereplőjének meg Orbán a szent tehene, a fényesre nyalt segg, ami körül a világ kering. A gerinc meg csak akadályozná őket a mozgásban, idomulásban.

Ja és az Infowars nem állami pénzekből él, hanem egy magánvállalkozás. Így Alex csak a saját elveihez hű és a saját bőrét viszi vásárra. Bayer meg a többi hasonló arc meg kizárólag az orbánista államból tud megélni.

Ég és Föld a különbség köztük.

2018.04.02. 18:58:16

@aquaticus: az még csak hagyján! De Bayer még Alex Jones-hoz se hasonlítható.
Függetlenségben és stílusban se.
Kezdjük ott, hogy az Infowars-on Alex Jones nem káromkodik, csak dühöng, de azt nem káromkodva teszi. Alex sosem olyan alpári, mint Bayer egy átlagos hétköznapján.

Nem tisztem Alex Jones-t védeni, de az Infowars-hoz hasonlítás ezer sebből vérzik. Bayer egy nem túl erős hátgerincű, alpári, sunyi, udvari propagandista, Alex Jones meg egy önjelölt nagyonamerikai médiahős.

aquaticus 2018.04.02. 19:11:50

@karandash: Azt én is hallottam, amikor Bayer lebaromállatozott egy migránst, aki megkéselt és felgyújtott egy holokauszt túlélő nénit. Ti ennél sokkal finomabb emberek vagytok, egy rossz szó nem hangzott el az ügy miatt ballib oldalon.
Veletek kapcsolatban szerintem indokoltak az erősebb kifejezések...

2018.04.02. 19:30:57

@aquaticus: "Ti ennél sokkal finomabb emberek vagytok"

Ki az a "Ti"?
Nem vagyok se ballib, se fideszes, se jobbikos, se semmilyen. Én egy politikai értelemben is vett szabadgondolkodó vagyok.

2018.04.02. 19:37:18

Megható, amikor az illiberális média szlovákrendszámos fenegyereke a liberókról koppintott médiadíszletekben pozőrködik. XD

aquaticus 2018.04.02. 19:42:43

@karandash: A "gondolkodó" meglepett....

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2018.04.02. 19:49:26

Zsoltika elég jól eltávolodott a Népszabadságtól! Ez is forog, mint a szélkakas.

rockjano 2018.04.02. 20:00:04

Bayer egy aljas buta rohadék seggnyaló. John Oliver meg zseniális.

Akkora a különbség köztük mint én és a római pápa közt.

colonel Tigh 2018.04.02. 20:23:04

@karandash: ennyi már elég. Ha nem bégetsz együtt velük, ha van egy önálló gondolatod, te már más vagy, és mint olyan, alávaló. Üdv a klubban. De ha ne adj Isten még ki is mered mondani, hogy lopnak, uram bocsáss el is ítéled, és felhívod a figyelmet az olyan ellentmondásokra, amikor a migránsokkal riogató tikkelő elmebeteg, családja és körei arab bűnözőkkel üzletelnek, és adnak nekik letelepedési lehetőséget, amikor a másik szociopata az általuk nagyon-nagyon veszélyes migránspokolnak titulált országba jár orv-vadászni milliókért, ha rávilágítasz, hogy ez az egész cirkusznak semmi köze se a bal, se a jobboldalhoz, csak a választók próbálják ideológiák és világképek szerint értelmezni ezt az egészet, holott semmi másról nem szól az egész -a nemzetről meg főleg nem-, csak hogy egy alávaló felkapaszkodott réteg pár exkomcsi bútordarabbal maximalizálja, és megtartsa a hatalmát és a lopott pénzt - nos akkor ellenség vagy, akit el kell taposni, pusztítani.

Jakab.gipsz 2018.04.02. 21:10:09

Bayer Zsolt legalább nem hazudik !

Bizonyítsátok rá ha tudjátok, libsik !

A műsor vezetése, még nem az igazi, majd bele rázódik.

Tothotto 2018.04.02. 21:57:49

@Gaspen: Nem igazán sikerül neki...

Ratyi Manó 2018.04.02. 22:06:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: de szutykok. ebben a kormányoldal (bocs, majdnem jobboldalt írtam ezekre a kommunistákra) nem erős. Sem a humorban

Ratyi Manó 2018.04.02. 22:06:50

@Jakab.gipsz: az áram az belerázódik. ez a kocsmatöltelék soha

Ratyi Manó 2018.04.02. 22:07:21

@_Ske_: nem idióta a birka, sokszor csak provokál

krisanty 2018.04.02. 22:56:30

gábor és emőke nézik a bájerzsoltot .. talán áhitattal , talán undorral ki tudja .. mit számit egyáltalán ......

xclusiv 2018.04.02. 22:57:02

@Jakab.gipsz: hello, fidesztroll. Még hogy ez a pajorzsolt nem hazudik? Hahaha.

2018.04.03. 00:29:32

@Jakab.gipsz: honnan tudod, hogy nem hazudik? Ő mondta?
Teljesen mindegy, nem értenéd. A magyar bonyolult nyelv, nem megy neked.

2018.04.03. 00:30:11

@Ratyi Manó: olvass bele a honlapjába. Idióta.

2018.04.03. 01:04:07

@Ratyi Manó: bocs, nem te, Birka az idióta.

Pop40 2018.04.03. 01:10:51

Alapjáraton igaza van a posztnak.

De lássuk be, tulajdonképp teljesen mindegy, hogy ezt a fideszseggnyaló kanális adót milyen formátumban nem nézi senki. :-)

Toadwart66 2018.04.03. 08:11:16

Ha Fidesz ben tolná, Bayer még önmagát keresné. Ő szépírónk tarjta magát Akart ő nyugaton is elismert író lenni, de ahhoz ő túl kevés. Ebbe bele is hülyült szépen, viszont jól keres vele. Remélem egyszer azért vége lesz a kis üdvöske ajnározásának. Mint publicista nagyon szar.

Toadwart66 2018.04.03. 08:14:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Tökéletesen igazad van. A Fidesz szavazótábor ráadásul még bivaly ésszel is rendelkezik hozzá. A régió végén kullogunk, de ha ügyesek vagyunk, ezen még sokat ronthatunk.

szepipiktor 2018.04.03. 08:50:30

Én onnan közelítem meg a témát, hogy ki az a john oliver? Miért kellene bárkinek olyannak lenni, mint az a valaki?
És vajon miért nem zavarja a szerzőt a bocskor, az rtl reggeli ocsmánysága, a rengeteg ócska celeb beszélgetőműsora? Miért más ennek a baromnak a saját csatornájukon a saját közönségüknek szóló ostobaság?
Úriember nem néz echo-t. tehát az érvekre vagyok kíváncsi, a szerző miért nézi és miért nem zavarja a más csatornákon látható hasonló borzalmak? Ez miért rosszabb az atv bármely mai műsoránál?
Csak kérdem, mert szerintem ez a poszt ugyanolyan alapú, mint a másik, a pataklebetonozós kamuposzt.
Tényleg azt hiszi a sok blogger, hogy pár nappal a választások előtt habonyi írásokkal lehet elérni bármit is?
Szerintem ez a fidesznek segít - minimum reklám az echonak -, így mi is a cél?

szepipiktor 2018.04.03. 08:51:52

@Toadwart66: Ugye nem azt akarod mondani, hogy az ellenzék aktív bázisa jobb, mint a fideszesek?
Mert szerintem egykutya!
Mindkét oldalnak szüksége van habonyokra...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.03. 08:58:48

@Toadwart66:

Csak a ballib nedves álmok kullognak hátul, de ez jó hír a népnek.

fillérbaszó vadász 2018.04.03. 09:19:15

Nem értem, hogy miért John Oliver lenne a "hiteles"! Ő ugyanolyan propagandista, mint Bayer, csak nem a Fideszt mélytorkozza le, hanem a Demokrata Párt prominenseit. Míg Bayer a mocskolódásaival csak az ellenzéket találja meg, a "hiteles" John oliver meg csak Trumpékat.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.03. 09:51:21

Nagyon frankó kis műsor volt..

Kösz, hogy szóltatok, így utólag is volt szerencsém megnézni.

www.youtube.com/watch?v=plbVd74gbsc

A ballib hazugságokon ma már csak röhögni lehet, és diákparlamentes seggnyalóikon is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.04.03. 12:28:12

@Gaspen: ezen jót nevettem. ez a hiteles az marha jó. :D:D:D:D

Janika Jaro 2018.04.03. 12:32:27

még egy hét és a zorbán meg ezek a seggnyalói kétpofára cidázzák az überbrét

Nagyorrú Barbi 2018.04.03. 13:49:18

@röf: NNNNa ez jó vót! A balosok ezt nem nagyon teszik zsebre. Szétröhögtem magam...

Orsósellenes 2018.04.03. 14:47:41

@Gaspen: Te tényleg hülye vagy, vagy csak teszed magad?

Orsósellenes 2018.04.03. 14:56:23

@Jakab.gipsz: @Rettegek mert ballib vagyok: Ti ugyanolyan hűlyék vagytok, mint eddig, hülye fideszes agymosottak, kár minden próbálkozás a meggyőzésre.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.03. 15:05:06

@Orsósellenes:

Ja hogy te ezt hívod meggyőzésnek ? :DDD

Szerencsétlen ballib férgek.. :)))

Orsósellenes 2018.04.03. 15:11:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @Rettegek mert ballib vagyok: Nagyorrú Barbi: Istenem, de sok ilyen hülyék vagytok, mint ti és a hozzád hasonló orsós lába közt nőtt gumójának szívásával felnőtt élőlények? Bayer a magyar anyák szégyene! A szülei embert akartak csinálni, de ez lett belőle, egy korcs kutyának sem nevezhető torzó!

Orsósellenes 2018.04.03. 15:22:25

Abban különbözik John Oliver, Bayertől, hogy Bayerből már soha nem lesz ember!

2018.04.03. 15:28:10

@Orsósellenes: csalódást kell okoznom : egyáltalán nem vagyok hülye ;-)

Orsósellenes 2018.04.03. 15:30:26

@Rettegek mert ballib vagyok: Leerszekedek a te fideszes stílusodra! Anyád is meggyőzte a fél faludat, hogy nem tripperes és kiderült, hogy mégis!

Orsósellenes 2018.04.03. 15:34:53

@Gaspen: A hozzászólásaid nem ezt tükrözik!

ételizésítő 2018.04.03. 16:01:49

@Gaspen:
Igen, aki 1993-ban a Népszabadsághoz disszidált a Fideszből, az tényleg elég hitelesnek tűnik.

2018.04.03. 17:31:48

@ételizésítő: De már jó útra tért.
süti beállítások módosítása