Fegyvertelen

Szövegértés: egyes

2018. május 05. - Kristóf Tarnay

Furcsa lehet a vállaltan, sőt, büszkén kormánypárti sajtó azon munkatársainak, akiknek az a feladatuk, hogy a kormánykritikus médiát figyeljék, hogy aztán megírhassák róla, milyen szörnyűségek hangoztak el ott, hogy az olvasó okuljon belőle, és még véletlen se kapcsoljon oda.

Ezt tette a Magyar Idők is "olvasói figyelemfelhívás" alapján Kálmán Olga műsorában Para-Kovács Imrével pár hete lezajlott beszélgetésünkkel is, amivel nem is lett volna semmi baj, ám mondataimat lényegében kiforgatták, és kontextusából kiragadva az ellenkezőjére fordították, hogy aztán jól felháborohassanak rajta.

Nézzük akkor sorban, mi hangzott el! Egy jó hangulatú adás volt, voltak benne erősebb kiszólások is, amik persze még mindig az úri teázgatás szintjét képviselték mondjuk az Echo TV Keménymag c. örökbecsű műsorához képest. A műsor egy pontján röviden elmondtam, amit a Magyar Nemzet utolsó számában megjelent publicisztikámban is fejtegettem már, hogy jelenleg a legfontosabb szerintem a nagyjából két-két milliós ellenzéki és kormánypárti szavazótábor közti árkok betemetése. Ezután Para-Kovács poénkodni kezdett, hogy csak akkor temetné be, ha valaki benne lenne, mire jeleztem egyet nem értésem, mondván: együtt kell élnünk a jövőben a velünk egyet nem értő polgártársainkkal is, mire ő azt mondta, nem szeretne – látszott a véleménykülönbség, ám menni kellett tovább, a szerkesztő a következő témára terelte a szót.

A lap erről szóló írásában a négy oda-visszaválaszból a középső kettőt emelte ki, és úgy állította be, mintha azonos véleményt fogalmaztunk volna meg. A beszélgetésnek ez volt a legvitatottabb része, a lap interpretációjában épp ellenkezőjét adja a számba, mint amit elmondtam. Ezután a lap még egy bekezdés erejéig elidőz azon, hogy egy mondatom milyen kötőszóval vezettem át.

Az ilyen jellegű lejáratásokban az a nagyon káros, hogy az olvasók többsége vélhetően nem nézi végig a műsort, ám akit valóban érdekel, azt kérem, a HírTV online felületén tegye meg, majd olvassa vissza a cikket, és foglaljon állást, a valóságnak ezen ábrázolása mennyire van kapcsolatban a ténylegesen elhangzottakkal, és mit árul ez el a lap szándékairól, és sajtóetikához fűződő viszonyáról!

A Független Diákparlament kommunikációs koordinátora idén valóban én vagyok, a műsorban ugyan nem e minőségemben szólaltam meg, de ha a felnőtt lakosság közt egyeseknek ilyen rossz a szövegértése, akkor úgy látom, nem tehetem meg, hogy oktatáspolitikán kívül mással is foglalkozzak.

A szerző vidéki.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr613891036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása