Fegyvertelen

A Soros-jelentés az új Soros-terv?

A nemzet-inzultáció folytatódhat

2018. augusztus 24. - Kristóf Tarnay

Ma reggel fölhívtak titkos számon rejtélyeskedő közvéleménykutatók. Már kétszer volt részem hasonlóban, és meg kell mondjam, örültem, mert eddig mindig irigykedve néztem a felméréseket, hogy én bizony sosem kerülök bele a merítésbe, akiket megkérdeznek, hogy vélekedik a világról, és végre belekerültem. Akkor teljesen értelmes és valós kérdéseket tettek föl, aktuális eseményekről hallottam-e, örülök-e nekik, melyik pártot hogy ítélem meg, stb.

Egyszóval ma reggel is valami hasonlóra számítottam. Nem az jött. Az elején az általános kérdések lementek, hogy elmennék-e most szavazni, és ha igen, kire, majd ez után egyre érdekesebb lett. A politikusok és közéleti személyek népszerűsége (ez utóbbi még fontos lesz) részben három személyt kérdeztek meg. Márki-Zay-jal kezdték, Orbán Viktorral folytatták, majd Soros Györggyel zárták. Ez a három személy. Finoman megjegyeztem, hogy Soros György nem politikus, mire azt felelte kérdezőbiztosom, hogy de ő is közéleti személy. Jó.

Ezután Orbán Viktort, kormányát és a Fideszt kellett értékelni, itt sok érdekes nem volt, talán az, hogy megtudakolták, mennyire tartom korruptnak, köztük olyan kérdés is volt, hogy a többi országhoz képest mennyire azok, valamint még némiképp felkaptam a fejem arra a kérdésre, mennyire gondolom úgy, hogy Orbán túl régóta hatalmon van, új ember kellene a helyére.

De után jött csak a lényeg. Felvezették, hogy tudom-e, hogy a Soros György által támogatott Sargentini jelentésben marasztalt el minket, mert nem akarunk migránsokat letelepíteni. Ejj, itt be kell valljam, elfogott a hév, és elkezdtem magyarázni, hogy nem támogatja, az a jelentés nem a migrációról szól, hanem a jogállamiság leépüléséről, és egyébként is csak egy jelentés, semmi következménye nincs. Aztán rá kellett jönnöm, hogy fölöslegesen erőlködöm, traktálhatom ezzel azt az alulfizetett kérdezőként dolgozó csajt, akinek pechére pont az én számomat dobta ki a gép, de hiába: nem ő találta ki a kérdéseket, csak elé tették. Elnézést is kértem tőle ezért, folytattuk.

Innentől kezdve már következetesen Soros-jelentésként hivatkozott Sargentini anyagára. Ennél a résznél eléggé gondban voltam, mert olyan kérdéseket tett föl, hogy “a Soros-jelentés bírálja Magyarországot, mert…” - és akkor ezzel egyetértek-e. Hát hogy értenék egyet, mikor többségében olyan dolgokról szondáztatnak, amiket a kutya se mondott. De ha nem értek vele egyet, annak sincs értelme, egyrészt mert nem mondták, másrészt mert akkor ugye a kormánnyal értek egyet. Ehh.

Szóval a többségre nem válaszoltam, egy-kettőre beírattam a nem várt egyetértést, mert ha a torz körítést lehámozzuk róla, akkor mondjuk az igaz, hogy mennyire abszurd és jogsértő a “bevándorlási illeték”. Jó, nehezen, de átvergődtük magunkat ezen a szakaszon.

És akkor most jött a lényeg: részt vennék-e egy - kapaszkodjanak meg - a Soros-jelentéssel kapcsolatos nemzeti konzultáción. Na, végre, csak megtudtuk, mire is megy ki ez az egész. Ízlelgessék ezeket a szavakat, mert könnyen lehet, hogy az elkövetkező hónapokban sokat fogunk vele találkozni. Elvégre a Fidesz már elmondta, hogy a migrációra építi fel az EP-kampányát (is, nem mintha meglepődtünk volna rajta, egy falunap pörköltreceptjét is arra építenék föl), ebbe a képbe pont beleillik a gonosz Brüsszel “Soros-jelentése”.

Szóval nem vennék részt. Kérdeztem, hogy van-e megjegyzés mező, hogy miért nem. Nem volt, megköszönte, elköszönt, letette. Gondolom után kinémított mikrofonnal anyázott még egy sort, hogy milyen problémás telefonálót sikerült kapnia, és hívta is a következőt, remélve, hogy azzal majd gördülékenyebben megy a munka.

Meglehet, a Soros-jelentés az új Soros-terv, gondolom, rögvest plakátok is lesznek, elvégre már kezd túltermelésünk lenni kék tintából. Egy biztos, szükségünk van erre most, mint egy falat kenyérre, úgy. Az Üvegtigrisből az a jelenet jut erről eszembe, amikor szegény Lali a büféjét minden kacattal elárasztó Rókának, aki éppen azt kérdezi, hozhat-e egy körhintát, unott gúnnyal veti oda: “Az nagyon kéne még ide”. Rá pár snittre meg is jelenik vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr6514201025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szikenszöcske 2018.08.25. 15:18:05

@maxval balcán bircaman: ez olyan, mint az egykulcsos adó.
jól hangzik az egyvágányú elméknek, de valójában teljesen rossz.
vagyis inkább ostobaság.

Törpvadász 2018.08.25. 15:59:04

Micsoda ínséges időket élünk... egy valamirevaló NER plakát sem virít az utak mellett... Kell a píz na, ótóra, utazásra, lukszusra, önállósdit jáccó gyerekekre. hihihi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.25. 16:00:44

@szikenszöcske:

Az egykulcsos adó lehet jó és rossz is. Ahogy a többkulcsos is. Önmagában egyik se egyértelmáűen jó vagy rossz.

Ami biztos: az orbáni egykulcsos jobb a ballib többkulcsosnál.

Visceroid 2018.08.25. 16:34:11

Tom Cruise majd megmenti az országot a minority, akarom mondani a Soros-reporttól ha megint erre jár.

pioneer2016 2018.08.25. 16:40:00

@maxval balcán bircaman: "Ami biztos: ami jó Sorosnak, az rossz az országnak."

Pontosan, ahogy mondod. Orbán Soros pénzből tanult és Soros pénzből kapaszkodott föl a Fidesszel együtt. Ezért szar most nekünk és az országnak.

Alternatív 2018.08.25. 16:43:29

Ráfáztál, megvan nekik a telefonszámod. Ne lepődj meg...

pioneer2016 2018.08.25. 16:47:11

@maxval balcán bircaman: "Nem Soros pénzéből tanult, ez egy buta mítosz."

Soros ösztöndíj. Néz utána az életrajzában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.25. 16:49:34

@pioneer2016:

Egy félévet tanult Soros-ösztöndíjjal, nem végezte el a képzést.

jandera 2018.08.25. 17:03:12

@szikenszöcske: Nem ostobaság, egy ismerősöm ebből gazdagodott meg!
Sajnos én nem...

morph on deer 2018.08.25. 17:14:38

@maxval balcán bircaman:
“...nem végezte el a képzést.”

Pedig nem ártott volna!
Akkor talán még azt is tudná, hogy mit is jelentenek azok fránya idegen szavak, amelyeket rendszeresen rosszul használ.
:)

arabok balrol 2018.08.25. 17:19:15

Jó kis kam sztori

A legjobb mégis az benne, hogy nem csak a közvéleménykutatást, hanem minden választást is egyre durvuló mértékben szoptok végig

kristóf T. az az izraelbe kivándorolt homokos pumukli, nem?

Zoxo 2018.08.25. 17:22:47

Pár hónapja (már a választás után) engem is felhívtak, de a kérdésekre már nem került sor: szó nélkül letettem a kagylót.

pioneer2016 2018.08.25. 17:26:55

@arabok balrol: "kristóf T. az az izraelbe kivándorolt homokos pumukli, nem?"

Nem. Ezt benézted! Akire Te gondolsz, az Steiner Kristóf. Ehhez az egészhez semmi köze.
Tájékozódni nem árt, ha valamihez hozzá akarsz szólni. Baráti társaságban ez elég ciki lenne.

földforgató 2018.08.25. 18:02:57

@maxval balcán bircaman: Hogy mondta főnököd" az egykulcsos adóval senki nem járhat rosszul" elfelejtette hozzátenni kivéve az akinek 280000 ft alatt van a bruttója. Tehát a magasabb jövedelműek számára egyértelműen jobb az egykulcsos .De mi van a kb 3,5 millióval akinek rosszabb? És itt csak a bérből és fizetésből élőkről beszéltem a családtagokról még nem..Akkor mi olyan jó ezen az egykulcsoson?

Visceroid 2018.08.25. 18:58:09

@maxval balcán bircaman: Gondolom azért akarja most bezáratni a Soros-egyetemeket. Ha ő nem végezte el, akkor más se tegye. Nehogy már valaki okosabb legyen a főninél!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.25. 19:27:31

@földforgató:

A valóságban pár tízezer ember járt vele rosszabbul, ők is csak ideiglenesen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.25. 19:29:03

@Visceroid:

A Soros Egyetem egy propaganda központ, ahol janicsárképzés zajlik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.25. 20:13:04

@földforgató:

Jót tett a bevezetése. Sokat segített a kicsit is jobban kereső kisembereken.

Visceroid 2018.08.25. 20:42:36

"A Soros Egyetem egy propaganda központ, ahol janicsárképzés zajlik. "

És még hány helyen az országban? Orbánnak csak rá kell böknie egyre, ha egy balhé kitart pár hónapig egész életére elegendő "Sorosista egyetemeket" találhat az országban, amiket bezárathat. És persze ami alatt egyet bezárással fenyeget, 10 új nyílik, csak azt senkinek nem köti az orrára.

földforgató 2018.08.25. 21:01:40

@maxval balcán bircaman: Még egyszer javaslom olvass ez matek nem Fideszes propaganda.Csak egy kis részlet mert látom nehezedre esik elolvasni a tényeket"AZ ALSÓ HÉT JÖVEDELMI TIZED ADÓTERHELÉSE ÖSSZESEN 134 MILLIÁRD FORINTTAL EMELKEDETT.Milyen kisembereken segített és kinek tett jót a bevezetése."A LEGMAGASABB JÖVEDELMŰEK ADÓTERHELÉSE 501 MILLIÁRD FORINTTAL CSÖKKENT. Ez a tény a többi csak propaganda duma.

arabok balrol 2018.08.25. 21:09:15

@földforgató: "AZ ALSÓ HÉT JÖVEDELMI TIZED ADÓTERHELÉSE ÖSSZESEN 134 MILLIÁRD FORINTTAL EMELKEDETT."

közben az alsó 7 jövedelmi tized jövedelme 10ezer milliárddal nőtt, csak ezt ugye már nem teszik hozzá a lippsibolsi szakemberek....:D

elég az hozzá a csökkentekabérek mind éhen halunk IMF hitel nélkül mantráitok eddig 3x kaptak ki választáson, egyre durvábban

nyilván az alsó 7 jövedelmi tized hülye, csakis így lehet hogy nem a lippsikre szavazott /ahogy a felső 3 tized SE/

földforgató 2018.08.25. 21:25:29

@arabok balrol: Szeretem a Fideszes mellébeszélést. Tanulj meg olvasni olvasd el a fentebbi hozzászólásaimat akkor talán megérted. Az egykulcsos adóról volt szó, hogy ki hogy járt vele nem arról hogy milyen mértékben emelkedtek a jövedelmek az elmúlt öt évben. Senki nem " HÜLYE" legfeljebb tájékozatlan vagy félrevezetett vagy nem hisz a propaganda dumának" AZ EGYKULCSOS ADÓVAL SENKI SEM JÁRHAT ROSSZUL" A FŐLIPSI meg kedves vezetőd ORBÁN VIKTOR 1992-2000 a LIBERÁLIS INTERNACIONÁLÉ ALELNÖKE 1993-2000 a végrehajtó bizottság tagja.

2018.08.25. 21:39:24

@arabok balrol: @maxval balcán bircaman:

Figyuzzatok fityiszmajmok!

Hogy egyszerű legyek, mint egy faék, és hogy fel tudjátok fogni!
Ha 180.500 forint a bruttó bérem, akkor a következőképpen alakul a történet:

Éves jövedelem: 2.166.000 forint
SZJA: 27.075 forint
A havi NETTÓ bérem: 120.033 forint

A többi adónemet és járulékot most nem veszem ide.

Ha 450.000 forint a bruttó bérem, akkor:

Éves jövedelem: 5.400.000 forint
SZJA: 67.500 forint
a havi NETTÓ bérem: 299.250 forint

Akkor mi az anyátokról beszéltek, gyíkarcok?

jjoey 2018.08.25. 21:41:49

Elviekben ombudsman, hogy zaklatnal meg telefonszamoddal visszaelnek, gdpr. 20m€. Polpetti persze leszarja, de meg eu tag vagyunk, majd az buntet.
Konyec filma.

földforgató 2018.08.25. 21:42:30

Még egy kis adalék a tisztábban látáshoz és hogy mennyivel" jobb sorsuk van az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőknek" g7.24.hu/allam/20171202/minel-gazdagabb-vagy-annal-jobban-kedvezett-neked-a-fidesz-kormany/

jjoey 2018.08.25. 21:43:36

@Látens Inszinuáció: birka fidesznyik. Hagyd. 1ft/leutes a tarifaja.

arabok balrol 2018.08.25. 21:50:15

@földforgató: ne sikítozzál

azt meséld el, hogy nyert 3x egymás után brutálisan A PÁRT, ha nőtt az adó?

ugorj neki, lippsi, dolgozz meg a garasért

földforgató 2018.08.25. 22:04:40

@arabok balrol: Még egyszer TANULJ MEG OLVASNI ha nem megy a szövegértés kérj segítséget.A lippsi az a gazdád. Nagyon egyszerűen nyert 2010 gyurcsányozás plusz a JOBBIK megerősödése tehát megosztott ellenzék.2014 Egyfordulós választás ,összefogásra képtelen ellenzék, alacsony részvétel külföldi szavazók. 2018 Impotens ellenzék. A hódmezővásárhelyi választás megmutatta a Fidesz legyőzésének egyetlen erőszakmentes útját . A z ellenzék képtelen volt leülni és beszélni egymással , mindegyik csak a saját pecsenyéjét próbált sütögetni. Ez lett az eredménye.Plusz még a választási törvény hibái ,bárki elindulhatott minden következmény nélkül.

földforgató 2018.08.25. 22:08:53

É s bocs de lemaradt én nem garasért dolgozom mint te nekem KUWAITI dínár - ban dől a LÉ.

arabok balrol 2018.08.25. 22:10:00

@földforgató: hát ez egész jó volt, lippsi, rosszabb dumát vártam

de ettől még 2022ben is a Fideszre szavazok, nincs harag!

földforgató 2018.08.25. 22:25:37

@arabok balrol: a TÉNYEK azok már csak ilyenek kösz az elismerést a lippsi m még mindig a főnököd. Természetesen mindenki kedve szerint szavaz. Bevallom én még nem tudom hogy kire de azt biztosan tudom hogy a Fideszre még részegen SEM szavaznék nem hogy józanul.Szép álmokat.

morph on deer 2018.08.26. 00:48:21

@maxval balcán bircaman:
“A Soros Egyetem egy propaganda központ, ahol janicsárképzés zajlik.”

Akkor azért viselkedik olyan furcsán néha a dr Kovács nevű kormányszóvivő, mert janicsár?
Ki. Hitte volna..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 07:02:03

@Látens Inszinuáció:

S ezekkel az adatokkal mit akarsz mondani?

Legyen ismét 50 % az SZJA minden bérre, mely magasabb az átlagnál? Ez mire lenne jó? Még most is túl magas az összadóteher Mo-on, a SZJA-n kívüli egyéb adók - nyugdíjadó, egészségbiztosítás, stb. - miatt.

Komolyan azt akarod, hogy mindenki azonos bért kapjon? Ez mire lenne jó?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 07:03:43

@Kristóf Tarnay:

Mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Te is tudod. Ez csak buta propaganda.

földforgató 2018.08.26. 08:17:48

@maxval balcán bircaman: Kedves barAátom neked is javaslom ha nem érted meg a leírt szöveget kérj segítséget.A következtetést nem én vontam le hanem VIROVÁCZ PÉTER a Századvég tudományos munkatársa. JAVASLOM MÉG EGYSZER olvasd el amit küldtem.

földforgató 2018.08.26. 08:26:38

@maxval balcán bircaman: Kedves barátom EMLÉKEZZ a kiindulás az volt " az orbáni egykulcsos jobb a ballib többkulcsosnál" írtad. Ezt az agit.prop. dumát cáfoltam tényekkel amire te csak össze vissza szövegelsz, meg másról beszélsz A TÉNYEK AZOK TÉNYEK A MATEK AZ MATEK.

Gleccsertetű 2018.08.26. 08:29:57

Kitalált bérrettegés helyett get a life, nerd

földforgató 2018.08.26. 08:43:29

@maxval balcán bircaman: Látom a helyzet teljesen reménytelen.

földforgató 2018.08.26. 09:17:18

@maxval balcán bircaman: Neked kellene megtanulni olvasni és érvelni . A legütősebb érved ez volt "ökörség" ez nagyon komoly Fideszes cáfolat , meg még " a következtetés pontatlan" ezt a századvéges barátaiddal beszéld meg .Még egyszer javaskom próbáld meg elolvasni lehet elfelejtetted. index.hu/gazdasag/2013/11/19/ezt_tette_velunk_az_egykulcsos_szja/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 09:29:17

@földforgató:

Nincsenek barátaim a Fideszben. Csak volt politikusokkal van személyes kapcsolatom, az se közeli, s az is szinte mind a ballib oldalon vagy még a régi MSZMP oldalon van.

Azaz várj csak, van egy darab rokonom, akik 10 évvel ezelőtt a Fidesznél volt, Rogán csapatában dolgozott. De még 2010 előtt átment más, nem-politikai munkahelyre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 09:33:34

@földforgató:

Ami az egykulcsos magyar adót illeti, szinte csak pozitív oldala van.

Sokat adott sokaknak, csökkentette az adóterhet, mely indokolatlanul magas volt, s megszüntette azt a korábbi gyakorlatot, hogy aki többet keres, azt az állam megbünteti.

Igen, a legalacsonyabb szegmensben kicsit nőtt az szja összege, ennek oka, hogy korábban volt egy alsó sáv, melyben az szja de facto 0 % volt, s ez az orbáni adóreformmal megszűnt.

Viszont ez nagyon kevés embert érintett, kis mértékben, s kb. 3 év alatt meg is szűnt a negetív hatása a bérszint emelkedése miatt.

földforgató 2018.08.26. 09:33:53

@maxval balcán bircaman: A Fideszes megszólításért elnézést nem akartalak megbántani. Várom a választ miért jobb a kisembereknek az egykulcsos adó

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 09:36:25

@földforgató:

Közben le is írtam már.

Hozzáteszem, én alapvetően a kétkulcsos adó híve vagyok. azaz szerintem a minimálbérig kellene egy 0 %-os kulcs is. De magas jövedelmekre újabb kulcs hülyeség, mert ez igazságtalan.

Pont ezért mondtam: nem a kulcsok száma az alapkérdés, hanem a kulcsok milyensége.

A magyar korábbi többkulcsos adó rossz volt, míg pl. a mostani szlovák kétkulcsossal semmi gond.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 09:37:08

@földforgató:

Nem bántottál meg.

Idén a Fideszre szavaztam listán, szóval akár minősülhetek fideszesnek is.

földforgató 2018.08.26. 09:38:51

Közben jött a válasz ha számodra a 70% nem sok vagy kicsi akkor nincs miről beszélni. Ha számodra kb 3.5 MIllió kevés akkor ennyi volt. JAVASLOM OLVASS

földforgató 2018.08.26. 09:43:46

@maxval balcán bircaman: Látom már alakulunk sosem mondtam hogy a kétkulcsos jó volt vagy nem személy szerint nekem jobb volt mert adómentes voltam majdnem . Itt a lényeg "AZ EGYKULCSOS ADÓVAL SENKI NEM JÁRHAT ROSSZUL " utálom ha a szemembe hazudnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 09:46:13

@földforgató:

Nem járt vele rosszul senki. Aki mégis rosszul járt, az pát tízezet ember volt, s ők is csak ideiglenesen jártak kicsit rosszabbul.

A ballibek nem akarnak középosztályt, ezért tombolnak az egykulcsos adó ellen. Ennyi az egész.

földforgató 2018.08.26. 10:04:52

@maxval balcán bircaman: 3,5 millió az senki? hát igen Kedves vezetőnk is ezt mondta. Csak egy kis történe,t volt egyszer egy melós akinek az egykulcsos adó miatt lecsökkent a jövedelme , kb 10-15 ezer forinttal.havonta Mivel nyugdíj előtti utolsó évei voltak ezért" "szerencsére" meg hála az egykulcsos adónak a nyugdíja is kissebb lett pár ezer forinttal.De változatlanul " AZ EGYKULCSOS ADÓVAL SENKI SEM JÁRHAT ROSSZUL" Az hogy a ballibsik mit akarnak kérdezd meg tőlük ne találgas Változatlanul javaslom OLVASD EL AMIT ÁTKÜLDTEM. lehet kinyíkik a szemed.

földforgató 2018.08.26. 10:20:54

@maxval balcán bircaman: Ezt már írtad ez a hivatalos szöveg mondjuk a 100 ezer körüli is több mint a senki. Javaslom olvasd el amit átküldtem a Százahttps://index.hu/gazdasag/2013/11/19/ezt_tette_velunk_az_egykulcsos_szja/dvéges kutatók csinálták .

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 10:22:43

@földforgató:

Mint már említettem, ezt a kevés embert is csak ideiglenesen érte hátrány.

földforgató 2018.08.26. 10:50:12

@maxval balcán bircaman: Javaslom OLVASS utána beszélhetünk , de a legnagyobb gond nem az hogy véded a védhetetlent, fújod a propaganda szöveget, lelked rajta hogy játszod a butuskát az igazi gond az akik döntenek az ország sorsa felől azoknak sincs még halovány elképzelésük a valóságról, vagy csak végrehajtják a főnöki utasítást az egyéni érdekeiknek megfelelően Még egy kis adalék a szegények gazdagságához g7.24.hu/allam/20171202/minel-gazdagabb-vagy-annal-jobban-kedvezett-neked-a-fidesz-kormany/

Tangooo 2018.08.26. 11:42:27

@Látens Inszinuáció: A példád jól mutatja, hogy az Orbán kormány megpróbálja az előtte jól megsanyargatott középosztályt jobb helyzetbe hozni, de úgy, hogy a leszakadó szegények számára is lehetőséget nyújtson a felemelkedéshez.
Ugyanez a baloldalon a progresszív adózással, az állandó kacérkodás a (luxus)- ingatlan-adóval (ami egyébként is van sok helyen) csak arra ment ki, hogy a lumpen elemek segélyezésére legyen fedezet. Érdekes módon a mostani kormány ezzel az adó-rendszerrel is képes megteremteni a fedezetét az ingyenes iskolai, óvodai étkezésnek, az ingyenes tankönyveknek és egy rakás egyéb (családi) kedvezménynek. Vajh' hogy' csinálják? Te az "I" (irigység) faktorra játszol rá, de hála istennek ennek hívei is lassan kisebbségbe kerülnek. Hagyd abba a hülyeségek szajkózását, ha kérhetném!

Tangooo 2018.08.26. 11:44:29

Az irományról: Ennek a legénykének becsípődött Soros és úgy maradt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.08.26. 12:02:09

@földforgató:

Olvastam: ökörség, ahogy már mondtam.

Mindig szíveen fújom az igazság propagandáját.

Netuddki. 2018.08.26. 12:02:41

Érdekes, nálam mindig csak az első kérdésig jutnak el.
- Van-e fél órája az életéből egy politikai felméréshez?
- Nincs.

földforgató 2018.08.26. 13:02:20

@maxval balcán bircaman: Tehát a szakemberek tényekkel alátámasztott adatai megállapításai az ökörség , a te elképzeléseid pedig az igazság .Akkor már nincs miről társalognunk.

morph on deer 2018.08.26. 13:24:18

@Netuddki.:
“- Van-e fél órája az életéből egy politikai felméréshez?
- Nincs.”

Vagy:

- Van-e fél órája az életéből egy politikai felméréshez?
- Van! De nem adok..!
;P

maxval bircaman szeredőci oroszbérenc 2018.08.26. 13:48:15

@földforgató: Felesleges vitatkoznod vele. Ez egy fideSS bérenc, sőt fizetett putyin-csahosa! Bármiről írsz elkezdi ész nélkül védeni őket. Hogy döflene már meg a rohadt bulgáriai állatja. De ne aggódj neki is megvan már a villanykarója, amint meg fog rohadni ! :)

maxval bircaman szeredőci oroszbérenc 2018.08.26. 13:50:02

@maxval balcán bircaman: Fújd már végre az utolsó levegőt te szar szemét hazaáruló állat ! Dögölj meg előre és vissza 7 generáción át, kívánom tiszta szívből !

maxval bircaman szeredőci oroszbérenc 2018.08.26. 13:51:50

@Tangooo: Te szar féreg, csak szopd a Geci faszát, amíg ki nem basznak téged is, elmeroggyant

morph on deer 2018.08.26. 14:18:06

@Tangooo:
“...úgy, hogy a leszakadó szegények számára is lehetőséget nyújtson a felemelkedéshez.”
:)
Na mesélj!

Arra gondolsz, hogy a közmunkáért járó éhbérért vehetne annyi lufit, amennyi pont a “felemelkedéshez” kell?

Mert kábé ez az egyetlen lehetőség, ami rendelkezésükre ál...
Tisztességes úton sem társadalmi, sem gazdasági/egzisztenciális felemelkedésre NINCS mód manapság, ha eltekintünk mondjuk az orbánviktori, mészároslőrinci, tiborczistváni úttól, ugye. De manapság már lopni sem lophat mindenki, hisz hovatovább már a napi két-háromszori étkezésért is fideszcseléddé kell válni, mert másképp gereblyézni sem hívnak...

Szóval tényleg, “lehetőséget”.
Azt.

Tangooo 2018.08.26. 15:27:57

@morph on deer: Te a tipikus esete vagy annak az embernek, akinek a munka "megalázó és embertelen".
Egyszer próbáld ki! Ma olyan munkaerő-hiány van, hogy az olyan selejt is kaphat munkát mint te, vagy a másik észkombájn: maxval bircaman szeredőci oroszbérenc

maxval bircaman szeredőci oroszbérenc 2018.08.26. 16:18:43

@maxval balcán bircaman: Hazudsz szardarab ! Az okoskodásod csak álérvelés a szintaxissal próbálod elfedi a logikai hazugságaidat, féreg !
De jól van ez így, ÉN átlátok rajtad, mocskos fideSS troll!
Majd a nép is át fog, csak az majd később lesz, de annál véresebb....
Persze megérdemlik a szerencsétlen hülyék amit kaptak, de akkor is....

maxval bircaman szeredőci oroszbérenc 2018.08.26. 16:21:36

@Tangooo: Te fosarcú barom ! Csak a kormányzati hülyeségeket szajkózod: a "selejt" nem kap munkát mert képtelen ellátni, mert erre nevelte 9 éven át a gazdád, mert neki ezek kellenek szavazónak, az alattvalók, a félhülyék és az elme gyenge nyuggerseregek...
és a teféle hazaáruló senkicsicskák ! Dögölnél meg a saját szarodban !

morph on deer 2018.08.26. 16:35:16

@Tangooo:
“Te a tipikus esete vagy annak az embernek, akinek a munka "megalázó és embertelen".
!
Te sem olvasol, csak nyomod a propagandát.

Erről hol írtam szerinted?
Mert ha az előző hsz-omra válaszoltál, akkor “kissé” félresikerült a válasz!
Idézem:

“Tisztességes úton sem társadalmi, sem gazdasági/egzisztenciális felemelkedésre NINCS mód manapság,”

Szemben azzal a mesével, hogy pártunk és kormányunk mindent megtesz, hogy “a leszakadó szegények számára is lehetőséget nyújtson a felemelkedéshez.”

Ez a tiszta bullshit, és ezt te is tudod.

Gondolom azért is beszélsz félre a “munkáról” mert azt, amiről írtam nem sikerült cáfolni visszakézből, mert igaz!
Van ez így.

Tangooo 2018.08.26. 17:25:09

@morph on deer: Te szegény! Milyen kibontakozásodban akadályoz meg az Orbán kormány?
süti beállítások módosítása