"I wanna contribute to the chaos / I don’t wanna watch and then complain" (The Front Bottoms)

Ötletek a családokról szóló nemzeti konzultációhoz

2018. szeptember 15. - Kristóf Tarnay

A családokról szól majd az új nemzeti konzultáció - harsogja a népnemzeti Origó. 

A kormány nem titkolt célja, hogy Magyarországot családbarát hellyé tegye, az ehhez szükséges további lépéseket egy nemzeti konzultáció keretében szeretnénk közösen eldönteni

- idézi az MTI Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát. Nos, akkor rendben. Lenne egy pár ötletem, milyen kérdéseket tehetnének föl a családokkal kapcsolatos konzultáción. Csak pár, a teljesség igénye nélkül, nem fontossági sorrendben:

  • Vannak, akik szerint a háromnál kevesebb gyermeket nevelő családoknak is kellene, hogy járjon az adókedvezmény, figyelembe véve az elszállt ÁFA-mértéket és az egyre növekvő fogyasztói árakat. Ön mit gondol?
  • Vannak, akik szerint a diákhitel elengedése gyermekvállalás esetén nem csak a nőkre kellene, hogy vonatkozzon, hiszen egy gyermeket egy pár mindkét tagja nevel föl, ahol erre lehetőségük van. Ön mit gondol?
  • Vannak, akik szerint nem az állam feladata megmondani, hogy ki számít családnak és ki nem. Szerintük teljesen nonszensz, hogy az alkotmány diszkriminál egy sor párt csak azért, mert nem heteroszexuálisak. Ön mit gondol?
  • Vannak, akik szerint teljesen abszurd, hogy az állam szerint jobb egy gyereknek, ha árvaházban nő fel, mintha LMBT-párhoz kerül. Egy leszbikus pár egyik tagja ha mesterséges megtermékenyítést szeretne, azt kell hazudja, hogy szingli, hogy megkapja, sokak szerint ez teljesen indokolatlan, megalázó és szürreális. Ön mit gondol?
  • Vannak, akik szerint ha a jövő tényleg fontos nekünk, akkor költenünk kéne az oktatásra, nem fizetőssé tenni lassan a teljes felsőoktatást, és végre meghallgatni a diákok, tanárok és szülők véleményét ahelyett, hogy posztokat osztunk meg arról, melyik EP-képviselőnek nincs gyereke. Ön mit gondol?
  • Vannak, akik szerint teljesen abszurd, hogy míg a nyugdíjasoknak fűt-fát megígér a teljes politikai paletta, addig a fiatalokat, az egyetemistákat, az Y-generációt már meg sem próbálja meggyőzni, sőt lassan elérni sem a politika. Mások szerint mivel az egyetemisták többsége rossz anyagi helyzetben van, nekik is járhatna ingyenes utazás a tömegközlekedésen, ösztöndíj tandíjas képzésen is, olyan feltétellel, hogy ne csak húszan kapjanak egy ezrest havonta, és olyan rendszerben, amelynek a szerverei nem fagynak ki minden harmadik kattintásra. Ön mit gondol?

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr2514241933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba121 2018.09.15. 21:54:17

Nos, a szociológiai kutatások szerint teljesen egyértelmű, mit kéne tenni, de azt egyetlen kormány sem vállalja be, mivel olyan roppant sok kiadással járna, hogy elrettennek a valódi tettektől.

Tehát először is a pénzkérdés: A kutatások szerint a magyar családmodell két azaz 2 gyerek (nem az orbán által preferált 3). Sajnos már egy gyerek után olyan költségek lépnek fel, hogy sokszorosan is meggondolják a második gyereket, különösen, hogy a kedvezmények nagy része csak három gyerek után van. Ez oda vezetett, hogy ma Magyarországon az egy gyerekes család lett a vezető.
Megoldás: Már a kétgyerekes családnál akkora - vagy nagyobb - támogatásra lenne szükség, mint a háromgyerekeseknél. Ebből következően az egy gyerek estében is emelni kellene a támogatást.
Ez, a sokszorosan megemelkedő (a megnövekvő születésszám miatt is jelentkező) állami költségek miatt kivitelezhetetlen.

Másodszor a társadalmi megbecsülés: A szülő nők, de még a fiatal, gyermekvállalás előtt álló nők megbecsülése a nullával egyenlő. Munkába lépés előtt, de akár utána is rögtön nemkívánatos személy egy szülő (szülni készülő) nő. Ezért a fiatal nők kétszer is meggondolják a gyermekvállalást. A kisgyermekes anyukák számára pedig nincs megfelelő munkalehetőség, hogy a gyerek mellett normálisan dolgozhassanak is, a gyereket is megfelelően ellássák.
Megoldás nincs, mivel a kormány szerint az igaz magyar nők helye otthon a fakanálnál és a gyerek mellett van. Ez pedig a fiatalok körében ma annyira népszerű, mint Harangozó Teri.

Az utolsó ponthoz csak annyit, hogy mivel a fidesz szavazói főleg a 45+ korosztály, őket csak a nyugdíjemelésekkel lehet megtartani...

Csaba121 2018.09.15. 22:15:43

Ja a népességi adatok pedig:

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00111.html

Itt nem szerepel a 2017-es adat, de akkor 91000 körül alakult, azaz jól látszik, hogy gyurcsány idejében lévő 100000 körüli értékről visszaesett az orbánkormány alatt 90000 környékére, csak 2016-ban nőtt meg egy rövid időre lényegesen jobban, de mára újra visszaesett 90000 környékére, nem jött el a kormány stratégiájának a hatására a várt csoda...

dare 2018.09.16. 00:26:03

A feltett kérdéseidre a válaszok, ha azok egy nemzeti konzultációban lennének feltéve a tömegeknek. Lehet hogy tévedek, de jellemzően ezek a válaszok szerepelnének rajta.

-Szüljenek gyereket, amúgy is fogy a magyar.
Ezek a mai fiatalok teljesen el vannak kényeztetve, 30 éves korukig a szüleikkel laknak, és utána már alig van idejük a családalapításra. Be kéne vezetni, hogy akinek 30 éves koráig nincs 3 gyereke, az már ne is kapjon semmilyen támogatást a kormánytól.
Akkor legalább időben belekezdenének a családalapításba, és nem a szüleiket nyúznák állandóan, hihetetlen mennyire el vannak a mai fiatalok kényeztetve.

-Persze, költ rá az állam, a szüleivel él, aztán felcsinál egy nőt, és kapjon támogatást családosként, de még engedjük el a hitelét is.
Hát mit gondolnak már ezek a fiatalok, nagyon el vannak ezek tájolódva.

-Miért, mi számít családnak?
Nem Ádámot és Bélát teremtett Isten, és nem Madámot és Évát.
Aberrált szülőknek csak aberrált lehet a gyereke is.
Meg akarják magyarázni, hogy minden olyan gyerek, akiket ilyenek nevelnek fel, az teljesen normális felnőtt lesz.
Hát hiszem ha látom, hiszem ha látom...

-Leszbikus nőt megtermékenyíteni?
Hát milyen lenne annak a gyereke?
Remélem van olyan orvos az országban, aki komoly összegért se tesz ilyet az ilyenféléknek.

-Akinek van pénze, az vigye a kölkét magániskolába, nincs ezzel semmi baj.
De akinek nincs, annak meg tanuljon ingyen?
Én is felneveltem 8 gyereket 3 munkahely mellett, szülők nélkül, elváltan, és mégis meg tudtam adni az összes gyerekemnek mindent, 8-ból 7 egyetemre ment, és soha, soha nem kaptam semmilyen támogatást senkitől.
Aki meg akarja oldani, az meg tudja oldani az iskoláztatását a gyerekeinek, akarás kérdése csak, és nem az államot kéne pumpolni folyamatosan.

-Toronyórát lánccal nem akarnak ezek a kis ingyenélők?
Jól nézünk már ki.

Ezért nem konzultálnak ilyen témakörökben, mert tudják jól előre a válaszokat.
Mondjuk más konzultációknál is tudják, azok is csak a hergelésre vannak.
Lehet furcsának tűnnek a válaszok amiket írtam, de amíg Orbán kormány lesz itt, addig érdemben nem tudunk majd foglalkozni ezekkel a témákkal.
Ha foglalkozunk vele, akkor vitatkozás helyett csak veszekedve lehetne megtenni.
Egy pár kérdésnél én is olyan álláspontot képviselnék, ami nem egyezne mondjuk a mostani fősodornak, de hiszem azt, hogy ezek csendesen megbeszélhetőek.
Konzultációban viszont nem.
2/3-os Fidesz kormányzatnál szintén nem.
Nem tudom hogyan lehetne erre a kormányzatra hatni, ha hatni akarnák rá, én két kérdést nem tennék fel nekik ezekből.
Kereszténydemokrácia a mostani ciklus, és válság is lesz 1-2 éven belül.
Nem tudom, olyan veszett ügynek tűnnek ezek. :(
Kicsit most bonyolultabb a helyzet.
Minden téren.

agarik 2018.09.16. 02:34:21

Segítek picit: ne szóljenek gyereket, az a jó ha fogy a magyar, túl sokan vagyunk az ország ellátóképességéhez képest.

Szintén, hogy az iskolarendszer olyan, hogy 30 évesen jön ki belőle a gyerek, az nem elkényeztetés, hanem kurva nagy szívás. Segíteni kéne őket, nem szidni.
Egyébként havi nettó 50K-ból egymaga is éhenhal, gyereket vállalni maga az abszurditás.

Isten pedig nem létezik, a Bibliában pedig Jehova KLÓNOZTA Ádámot, azaz Éva FÉRFI VOLT. Csak nyilván átműtötték, tehát transszexuális. Echte LGBT pár, messze nem heteró. Nem szólva hogy Salamon meg egy férfival (Jonatán) kúrt legszívesebben, miközben 1000 feleséget, 2000 ágyast, és Lót mintájára talán egy sótartót is feleségként tartott.

És igen, kreténke, a gyerek tanuljon ingyen, különben kapunk egy rakás elfolyt agyú Habsburgot, és a tehetség meg elsikkad, senki nem talál fel semmit, oszt jól kihalunk.
Kis kretén ingyenélő vagy édes, aki életében nem dolgozott egy percet se, csak basztál gazdagékkal, és ráírtad a neved a lapra hogy "vezérigazgató", de csak a pénzt nyúltad le.

midnightcoder2 2018.09.16. 08:06:21

"Vannak, akik szerint a háromnál kevesebb gyermeket nevelő családoknak is kellene, hogy járjon az adókedvezmény, figyelembe véve az elszállt ÁFA-mértéket és az egyre növekvő fogyasztói árakat. Ön mit gondol?"

Jó ötlet. Ehhez hozzátenném még, hogy az 5. gyerek után viszont már ne járjon adókedvezmény. Ha egy családban túl sok gyerek van, azok már elég jó eséllyel csak segélyből vagy lopásból élnek. 100 éve még rendben volt, ha valaki csinált 8 gyereket, ma már nem kellene.

"Vannak, akik szerint a diákhitel elengedése gyermekvállalás esetén nem csak a nőkre kellene, hogy vonatkozzon"
Ez is jogos. De legalább két gyerekhez kötném.

"Vannak, akik szerint ha a jövő tényleg fontos nekünk, akkor költenünk kéne az oktatásra, nem fizetőssé tenni lassan a teljes felsőoktatást"
Alapvetően a fizetős felsőoktatás nem egy rossz gondolat. Én ezt úgy csinálnám, hogy a gyerek egy felvételi vizsga alapján kellene hogy kapjon egy adott keretet a képességei szerint, aztán ezt kiegészíthesse diákhitellel. Ennek a rendszernek az az előnye, hogy a fiatalokat olyan szakmák irányába próbálja terelni amire kereslet is van, és az sem baj, ha az élethosszig tartó tanulás nem arról szól, hogy a gyerek hol itt végez el egy évet, aztán bukik, utána ott végez el egy évet aztán bukik, közben haverok, buli, fanta a végén pedig úgy esik ki 30 évesen a papa-mama hotelből, hogy van a kezében egy olyan büfé-könyvtár szakos diploma amivel csak a mekibe veszik fel hamburgert árulni, és aztán egész életében szidja ezt a szar országot ami nem becsüli meg a diplomásokat.

felucca02 2018.09.16. 08:08:04

Igazán családbarát lenne az ország, ha a családoknak nem az járna a fejükben, hogy hogyan lehet innen elhúzni, a kissé idősebb családoknak pedig az, hogy basszameg, én már ilyen idősen nem kellek külföldön, sajnos maradnom kell.

Nagyon egyszerű családbarát országot csinálni, csak néhány alapelvet kell betartani, amit a jelenlegi kormány természetszerűleg nem tud:

- Nem lopok,
- átlátható rendszerben gazdálkodom,
- elkötelezett vagyok a pluralizmus mellett,
- nem nyomatom orrba-szájba az elavult kereszténynemzeti dumát, amitől egy jóérzésű fiatal (család) meg sem áll Dániáig,
- korszerű képzésbe és innovációba nyomom a pénzt a türk nemzeti kecskedobáló verseny helyett,
- nem mondom meg úton-útfélem, hogy hogyan kellene viselkedned, hogy jó magyar légy,
- hatvan éven felül senki nem tölthet be politikai funkciót, kényszernyugdíj!
- megszüntetem az agyrohasztó propagandát, amitől a nők kétharmada azonnal elvetél.

És lám, családbarát konzultáció nélkül is csöppet élhetővé válna ez az ország. De tudjuk, hogy nem értenek hozzá, nem képesek rá és nem is érdekli őket, úgyhogy lépjünk tovább!

Sir Galahad 2018.09.16. 08:18:05

Szeretném megkérdezni, hogy a 3. és 4. pontnak mi köze a demográfiához? Tekintve, hogy a homoszexuálisok csak örökbe tudnak fogadni már amúgy is meglévő gyerekeket, a gyerekszám ennek lehetőségétől nem lesz nagyobb. Leszbikusok persze kérhetnek mesterséges megtermékenyítést, de mint a szerző maga is megjegyzi, ez most is előfordul. Akkor meg?

midnightcoder2 2018.09.16. 08:21:11

@agarik: "Szintén, hogy az iskolarendszer olyan, hogy 30 évesen jön ki belőle a gyerek, az nem elkényeztetés, hanem kurva nagy szívás."

Néha pont az elkényeztetés jelent kurva nagy szívást. Lásd Pl. azok a cigányok akik a farkukból is megéltek: a segílykéből ellébecoltak otthon és a kocsmában egész nap, a gyerek ugyanezt látta otthon és ő is inkább teherbe ejtette a szomszéd kislány 14 évesen. És így a nyomor szépen konzerválva lett hosszú távon. Ugyanez igaz a felsőoktatásra is: ha fizetős és hitelből fedezed, akkor nem fogsz elmenni olyan szakra amiről már most pontosan tudod, hogy egy vasat sem lehet keresni vele.

"Isten pedig nem létezik, a Bibliában pedig Jehova KLÓNOZTA Ádámot, azaz Éva FÉRFI VOLT."

A nem létező istentől remek teljesítmény hogy még klónozott is. Ezzel azért így is van egy pici probléma: a buzik sok mindent tudnak, de szülni speciel pont nem. Így viszont Éva nemigen lehetett volna anyukája Ábelkának és Káinkának sem. Másrészt felmerül az a kérdés is, hogy mi a fenének kellett volna Jehovának mindehhez egy egész oldalborda, amikor ezt még mi is meg tudjuk oldani egy szem sejtből, pedig még elég gyerekcipőben jár ez a technológia.

"Nem szólva hogy Salamon meg egy férfival (Jonatán) kúrt legszívesebben, miközben 1000 feleséget, 2000 ágyast, és Lót mintájára talán egy sótartót is feleségként tartott."

A zsidó mitológia egyik legfontosabb alakját lebuzizni nem antiszemitizmus véletlenül ?

midnightcoder2 2018.09.16. 08:25:55

@felucca02: Az istenadta nép nagy része pont leszarja ezt. Ami miatt ma érdemes kimenni az EU fejlett országaiba, az a 4x-es fizu az ittenihez képest. Annak pedig semmi köze ehhez, a szocik alatt sem volt semmivel sem jobb a nyugat-európai és a hazai fizetések aránya, sőt. Ráadásul a derék demokratikus szocik alatt duplázódott meg az ország GDP arányos államadóssága, és ugyancsak az ő idejükben sikerült bepozicionálni magunkat gazdaságilag mélyen Szlovákia alá.

felucca02 2018.09.16. 08:43:36

@Sir Galahad: Valószínűleg a hosszútávú hatás miatt. Az a gyermek, aki kedvezőbb családi körülmények között nő fel, pozitív példákat lát maga körül, nagyobb eséllyel vállal tudatosan több gyereket később, azoknak jobb körülményeket tud biztosítani, satöbbi.

felucca02 2018.09.16. 08:47:32

@midnightcoder2: A négyszeres (tízszeres) fizu így önmagában igaz, de azt nem lehet állítani, hogy a beporosodott kormányzati retorika, az fiatalok számára semmiféle értéket nem jelentő fasságok gyűjtése és naponta tölcsérrel a fejekbe töltése megtartóerőt jelentene, sőt, nagyon taszító.

exterminador 2018.09.16. 09:11:13

Kihagytad Sorost, anélkül az egész nem ér semmit.

BitPork 2018.09.16. 09:17:35

Kedves post-toló! A nemzeti (sic!) ̶i̶n̶z̶u̶l̶t̶á̶c̶i̶ó̶ konzultáció lényege hogy egyszerű eldöntendő kérdést tesz fel, amire jóérzésű ember nem tud csak egy választ adni - nincs gondolkodás, nincs vélemény csak a kérdező által sugallt megfejtés.

ami szabad 2018.09.16. 09:47:18

Hát akkor nézzük: A család újradefiniálása miatt, ma nem csak az azonos nemű párok nem lehetnek "család" de azok sem, akik élettársi viszonyban, akár 10-40 éve együtt élnek, pedig a gyerekek közel fele ilyen családba születik. Ez egy baromság, de kétségtelen, hogy nem ettől nem születik több gyerek, ez csak egy gátló tényezők között. A szülőképes korú nők ( és potenciális párjuk) meglehetősen nagy számban NEM ITTHON VAN! Haza kéne tán hívni őket, olyan körülményeket teremtve, hogy AKARHASSANAK hazajönni. Ehhez azért valóban kormányzati és hivatali szinten van teendő ( meg nyilván a kiszakadtak családjától származó info sem mindegy, hogy ÉRDEMES -e) mert elég sok kaffkai történet kering arról, hogy milyen nehéz visszatelepülni, tele hivatali packázással,meg pl. a kezdő vállalkozóknak ígért segítséggel, melyre vagy 20 hónapig vártak hiába... Az oktatás kérdését szeretnék ugyan szőnyeg alá söpörni, de nem fog menni! Abban az országban, ahol a mi adónkból háromszor annyi normatív támogatást kapnak az egyházi iskolák, mint az államiak, miközben az összes ráfordítás alig éri el a GDP 3,4%-át ( az átlagos 5% helyett ) ott azok a szülők, akik adni akarnak a gyerek kezébe valami esélyt, havi szinten soktízezer forintot költenek a gyerekre +-ban, és ez még nem is kiugró! Épp most voltak a szülőik, - nyolcadikosok a kölkök, felvételi, miegymás - és kiderült, hogy talán egyetlen gyerek sincs, akihez ne fogadnának külön tanárt, mert az iskolai oktatás a qva sok időrabló szar ellenére, esélyt sem ad arra, hogy normális középiskolába felvegyék az egyébként messze nem rosszul tanuló gyerekeket! A felvételik ugyanis - nagyon helyesen a gyerekek kompetenciáira és képességeire hegyeznek- míg a tanítás a lexikális tudásra, de abból rengetegre! Egy felvételin a feladatlapok 5-15%-ban fedik csak a tanultakat, a többit rakd hozzá otthon! És akkor még persze a sport, mint testi lelki egészség ... stb. Azután: valóban elnyújtjuk a gyerekkort a gyerekeknél. Ez szülői hiba is. Felelősségre, döntésképesre nevelni, ezt kis korban el kell kezdeni! Nem árt tudni azonban, hogy egy paternalista állam, ez ellen hat, és megfeszülhetünk, ha nem jó a minta! Lehet nyomni, hogy szüljenek a nők, de ha nincs hozzá felelős apuka, nem sok jóval jár majd! Az elköteleződés képességének hiánya, ugyanis elsősorban férfi tünet, legalábbis itthon. És ez nem csak a bulizás miatt van így, hanem a kiszámíthatatlanság miatt is. Mert ok, most 1-2 éve tényleg csak az nem talál melót, aki valahol nagyon szar helyen lakik,vagy még az írás- olvasás is kihívás, de azért ne felejtsük már el, hogy ez évtizedekig nem így volt, és ebben szocializálódtak a most 20-as, 30-asok, akiktől sok-sok gyereket vártok, MIKÖZBEN MÁR demográfiai szempontból is vagy 30.000-rel kevesebben vannak, mint egy generációval ez előtt, és további mintegy 100.000 nem is itthon él! A bizonytalanság ugyanis az egyik legnagyobb visszatartó erő. Egy gyerek nem egy rövid távú "project" , az 20-25 évre szóló feladat! Egy olyan országban, ahol 5 percenként - akár visszamenőleg - írunk át jogszabályokat, az állam iránti bizalom nulla. Lehet itt most lakáshoz 10 misi segítség, ha az ingatlanok ára ennek hatására 15misivel ment fel, nem valami nagy segítség. Tavaly dobták be, hogy a tandíjra felvett diákhitel pl, lehet adó-és járulékmentes dolgozói juttatás. Jövőre megszűnik. A családi pótlék összege tizenéve befagyasztva, vagyis alsó hangon felét SEM éri, mint mondjuk 2004.-ben. Állami felsőoktatás kérdése, és az ahhoz kapcsolódó lakhatás kérdése. A középiskolai rendszer - beleértve a szakképzést mint palkovics mánia- szétverése. Egyszóval hosszútávú társadalmi megállapodásnak van létjogosultsága, és ha van pozitívuma a fidesz regnálásának, akkor ez speciel az, de nem konzultációs szarsággal kell ezt felmérni, mert úgyis csak a fideszfanok küldik azokat vissza, és erre való hivatkozással feltehetően egy abortusz tv. szigorítást készítenek elő, hanem van összerakva sokezer oldalnyi anyag már erről, kutatások sokasága indult a témában itthon, és Európában egyaránt, kéne tudni értelmezni, és alkalmazni! Beleértve a nők jogainak rendbe tételét és a ffi. szerepvállalás erősítését a gyereknevelésben, mert egyrészt az apukák zöme saját bevallása szerint szívesen venne ki nagyobb részt ebből csak nem mert a lé miatt, másrészt ugyanezen ok miatt is kevesebb a lé a nőknél, vagyis gerjeszti a hatást hogy nem mehet el apu gyerekezni, miközben a nők egy része számára mára igenis fontos, hogy ne csak családanya legyen, de teljes értékű ember is, melyben a kiteljesedés sokak számára a munka- család egyensúly megteremtése, és ehhez bizony jogalkotói segítség is kell. Uff. Még van egy rakat dolog, de így hirtelen, ennyike.

Sir Galahad 2018.09.16. 10:28:54

@felucca02: Nem vagyok meggyőződve arról, hogy jobb példát lát a családalapításra, utódnemzésre egy olyan gyerek, akit egy homoszexuális pár nevelt fel, mint egy olyan, aki lakásotthonban vagy heteroszexuális nevelőszülőknél nőtt fel. Helyesebbnek gondolnám a még meglévő nagy intézmények lebontását, a lakásotthonok bővítését és a nevelőszülői hálózat bővítését. Érdekes, hogy erről a szerző ötletei közt - ha már hosszú távú célokról beszélünk - szó sincs.

midnightcoder2 2018.09.16. 10:50:24

@felucca02: Nyilván nem, de ha itt lenne 4x nagyobb a fizu, akkor kb. mindenki visszajönne, sőt a derék nyugat-európai polgárok jelentős része is idejönne a diktatúrába.

Az, hogy a nép emiatt megy el finoman szólva is önálltatás.

nemecsekerno_007 2018.09.16. 11:13:47

Persze, hogy nem mernek szembemenni 3 millió nyugdíjas szavazóval mert az politikai öngyilkosság. Jó lenne látni, hogy a bruttó fizetésekben mekkora a különbség. Nálunk az adók, járulékok magasak. Egy egyszerű kérdést kéne feltenni a nyugdíjasoknak: mennyit hajlandóak engedni az életszinvonalukból, hogy több legyen az unokájuk nettója.

midnightcoder2 2018.09.16. 11:35:51

@nemecsekerno_007: Az elvonás mértéke nagyságrendileg egész Európában ugyanaz. Ami nem mindegy, hogy mennyi az amiből elvonnak. Teccettek volna nem cuculizmust építeni amikor még volt lehetőség fejlődésre, teccettek volna nem szétlopni az országot a gengszterváltás után, tetszenének most sem szétlopni a maradékot.

nemecsekerno_007 2018.09.16. 11:53:39

@midnightcoder2: Pont, hogy nagyságrendileg nem ugyanaz:

www.portfolio.hu/img/upload/2015/05/oecd-brutto-netto-minimalberek-20150511.png

De itt egy diagramm az adóékről ami a leginkább releváns.

www.portfolio.hu/img/upload/2016/04/adoek_megoszlasa_2016taxingwages-20160413.png

Lengyelország: 34%
Magyarorzság: 47%

A lengyeleknek a 34%-os adóék miatt van mozgásterük, ezért is kezdhették el az önkéntes nyugdíjtakarékosságra való áttérést. (nem olyan mint a manyup-nak nevezett álmegoldás) Nekünk sokkal kevesebb a mozgásterünk a 47% miatt és a külföldön dolgozók kieső befizetései is jobban fájnak.

Egyébként inkább a kelet-európai országokkal kéne összehasonlítani magunkat, nem a gazdagabb nyugatiakkal...

midnightcoder2 2018.09.16. 12:01:50

@nemecsekerno_007: Olyan 40% körüli az átlag, mi pedig 50% körül vagyunk. Ez azért nem olyan nagy különbség, különösen annak fényében, hogy nekünk volt elkúrt rendszerváltásunk ahol a szocik szétlopták az országot a hülye Antallék orra előtt, majd a saját kormányuk alatt, egy Fletó-Megyó fémjelezte 8 évünk, plusz velünk vagy egy nagy kisebbség akik nem annyira a legértékesebb munkaerő a világon. Ehhez képest az a 10% nem is olyan sok.

Andy73 2018.09.16. 12:09:04

"Vannak, akik szerint a háromnál kevesebb gyermeket nevelő családoknak is kellene, hogy járjon az adókedvezmény, figyelembe véve az elszállt ÁFA-mértéket és az egyre növekvő fogyasztói árakat. Ön mit gondol?"

Azt gondolom, hogy már most is jár minden gyermekes családnak családi adókedvezmény. Azt is gondolom, hogy mások is vannak, akik tudják ezt. És azt is gondolom, hogy ha valaki publikálni kíván a témában, akkor neki is illene tudni.
A többi kérdésben is hasonló a véleményem. Első a tájékozódás, utána lehet véleményt nyilvánítani.

dare 2018.09.16. 12:19:40

@agarik: Ez most mi, a másik véglet?

nemecsekerno_007 2018.09.16. 12:23:08

@midnightcoder2: "Olyan 40% körüli az átlag, mi pedig 50% körül vagyunk. Ez azért nem olyan nagy különbség..."

Húha :)

- A 10% valóban nem tűnik soknak, de akkor inkább nézzük az adóéket
- ezen listán csak 3 ország van előttünk: Ausztria, Németország, Belgium
- ezek sokkal gazdagabb országok mint mi, vagyis több pénzből gazdálkodnak
- a több pénz pedig nagyobb vásárlóerőt jelent, egyénre lebontva meg tud élni abból ami a nagyobb elvonás után marad.
- nálunk a kevesebb pénzből vonnak ugyanannyit aminek a vásárlóereje kisebb mert a megvásárolt termékek, szolgáltatások ára kb. ugyanaz.
- egyébként meg nem annyival nagyobb Ausztriában, Németországban az elvonás amennyivel nagyobb pl. a GDP/fő
- az összes volt szocialista ország utánunk jön ezen a listán és nekünk velük kell összehasonlítani magunkat

Amit a rendszerváltásról írsz az teljesen igaz, de ez csak nehezíti a helyzetünket.
Egy szocializmusból örökölt szociális rendszer, intézményrendszer köti gúzsba a gazdaságot - természetesen nem a multi v. külföldi cégeket hanem a magyar kkv szektort- mindez megfejelve egy poszt-szocialista szemlélettel amiben a vállalkozó=adócsaló, az állam meg teremtsen munkahelyeket és biztosítson szociális ellátást.

Szóval igaz a 10% az EU-s átlagra, de ez nagyon eltorzítja a valós helyzetünket :(
Különben nem állnánk így ahogy immár 30 éve....

Látens Inszinuáció 2018.09.16. 12:25:18

@midnightcoder2:

"...ahol a szocik szétlopták az országot a hülye Antallék orra előtt,..."

Helyesbítek.

...ahol a fityiszesek szétlopják az országot a hülye egybites fityiszfanok orra előtt...

Így már stimmel.

Látens Inszinuáció 2018.09.16. 12:37:26

Viszont hogy ténylegesen hozzászóljak a témához.

Ahogyan 18 év alatt nem lehet szavazni

(nem mellesleg ezt nem is értem. 17 év és 360 naposan nem, de 18 év 5 naposan már éretté válik valaki arra, hogy felelősségteljesen szavazzon arról, hogy ki vezesse 4 évig az országot? Oké, hogy valahol meg kell húzni a határt, de akkor itt jön az én javaslatom)

úgy 70 év felett se lehessen, ugyanis ebben a korban már csak kivesz az ember a társadalom által megtermelt javakból, azaz érdemben nem tud/képes növelni az ország GDP-jét. Nem adózik (az ÁFA kivételével), csak fogyaszt.

Kíváncsi vagyok. Ha egy ilyen kérdést tenne fel a kormány, mennyi lenne az igenek száma.

A 3. és 4. pont pedig kontra-produktív, és provokatív is, mert ahogy már mások is megemlítették, a gyermekek számát csak minimálisan növeli - értsd: nem a kukába dobja a gyermeket, vagy nem megy el abortuszra a szülő nő.

élhetetlen 2018.09.16. 13:14:17

@Sir Galahad: „a homoszexuálisok csak örökbe tudnak fogadni már amúgy is meglévő gyerekeket, a gyerekszám ennek lehetőségétől nem lesz nagyobb.„. Nem, a pár bármelyik/mindkét tagja lehet nemzőképes. Most nézzünk egy csomó feltételes módú dolgot. Mindkét férfi jól keres, telne béranyára is, a gyerekek felnevelésére is. Ha engedélyezett lenne a béranyaság, felnevelhetnének együtt annyi gyereket, ahányat akarnak, a gyerekek meg ennyi az enyém, ennyi a tied, ugyanúgy, mint mikor két elvált különböző nemű felnőtt viszi a gyerekeit egy új házasságba. „Leszbikusok persze kérhetnek mesterséges megtermékenyítést, de mint a szerző maga is megjegyzi, ez most is előfordul. Akkor meg?”. Ha élettársi kapcsolatban vannak, akkor már nem kérhetik. Vagy hazudniuk kell, ami büntetendő, vagy fel kell bontani egy több éve tartó kapcsolatot hivatalosan. És az élettárs nem lesz szülő. A szülő a gyámságról intézkedhet halála esetére, de ennyi. Ha engedélyezett lenne a házasságuk, a gyerekvállalástól kezdve minden egyszerűbb lenne, és nem hiszem, hogy ettől felborulnának a hetero házasságok. A családi minta? Azért azt be kell látni, hogy a hetero pároknál sem mindig, minden kerek, és egynemű párok is leélhetnek együtt békében egy életet.

élhetetlen 2018.09.16. 14:03:25

@nemecsekerno_007: „Egy egyszerű kérdést kéne feltenni a nyugdíjasoknak: mennyit hajlandóak engedni az életszinvonalukból, hogy több legyen az unokájuk nettója.”. Ez már rögeszmés nálad. Először is, már szociális hozzájárulási adó lett a nyugdíj-biztosítási járulékból. Az adóból, egy törvény alapján fizetnek nyugdíjat (egy törvény meg módosítható), de költhetik másra is. Ilyen elosztásban miből gondolod, hogy, ha a nyugdíjasok lemondanának a fele nyugdíjukról, akkor kötelezően csökkenne bármelyik adó, amitől aztán nőne az unokád nettója? Más. Ha működne is az agyament elképzelésed, mire fel várod el, hogy egy ember, aki egy életen keresztül fizetett, és ezért nyugdíjat kap, és nincs unokája, az engedjen az életszínvonalából, hogy egy vadidegen ember unokája többet kapjon kézhez? Ki akadályoz meg abban, hogy a fele nyugdíjadat add az unokáidnak? Attól biztosan nőne a nettójuk. Vagy te még nem osztogatsz, hanem kapni szeretnél tőlem?

nemecsekerno_007 2018.09.16. 14:38:56

@élhetetlen: Úgy látom nehéz szembenézni a pénzügyi realitásokkal :)

Sajnos a politikai realitás nem ez, ezért is van a Fidesz hatalmon. Időhúzásra játszanak és nagyon ügyesen.
Ha valódi megújulást akarsz a politikában akkor az kb. olyasmi mint amire itt rásütötted, hogy "rögeszme" "agyament elképzelés"

Ugyanazt szajkózod mint amit a politika szajkóz 20-30 éve. Vettük is fel a hiteleket vastagon, persze az összefüggésekre senki se akart rávilágítani :)

éééééés megint egyedi eseteket hozol fel, a rendszerszintű problémákra. Hurrá!!!

Leírok néhány ötletet amit még be lehetne vetni a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának megőrzése érdekében:

- korhatáremelés
- 10 évre befagyasztani a nyugdíjakat
- felbruttósítani a nyugdíjakat (munkáltatói, munkavállalói járulékokkal)
- esetleg részben fizetőssé tenni az egészségügyet, az úgyis a nyugdíjasokat érinti jobban. (szerintem a kormány ebbe az irányba fog mozdulni, végül is azon is lehet spórólni)
- lesz az állami minimál ellátás, aki jobb ellátást akar az a nyugdíjas fizet.

Szóval ilyen lenne az én agyament elképzelésem, mert 47%-os adóékkel nem sok jóra számíthatunk a nemzeközi piaci versenyben...

midnightcoder2 2018.09.16. 15:01:36

@Látens Inszinuáció: Mind a kettő igaz, de a fő problémánk az előbbi. Amit Orbánék szétlopnak az többnyire EU támogatás, abból pedig amúgy sem igazán lehet gazdaságot fejleszteni. Ennél sokkal súlyosabb az, ahogy a gengszterváltás és a privatizélés lezajlott már 1986 óta. Ez utóbbinak köszönhetjük, hogy lényegében nincs az országnak saját gazdasága, szinte az összes GDP-t a multik vagy a beszállítóik állítják elő. Ez pedig eléggé limitálja a lehetőségeket.

élhetetlen 2018.09.16. 15:10:31

@Látens Inszinuáció: „Ahogyan 18 év alatt nem lehet szavazni…úgy 70 év felett se lehessen ugyanis ebben a korban már csak kivesz az ember a társadalom által megtermelt javakból”. A kiskorú nem azért nem szavazhat, mert nem tesz be a közösbe, hanem a többségük a sulin, a saját tevényességén (pl. sporton) kívül csak arról tud, hogy melyik a legmenőbb nagrágfazon. Akinek van valami politikai affinitása, az is inkább a diák élettel kapcsolatos problémákkal foglalkozik. És ez így rendben is van. A 70 évről meg annyit, hogy a harminc-negyvenesek között is van legalább annyi ostoba, mint a 70-en túliak között, de miért 70, miért nem az összes nyugdíjas. Tovább fűzve a gondolatodat, érdekes lenne felosztani a társadalmat úgy tíz csoportra. A legtöbb adót fizető kap 1000 szavazati jogot, a legkisebb sávba eső meg egyet, és aki nem fizet adót (Mert az áfa ugye, szerinted nem számít), az nem kap. Érdekes lenne, ahogy a mentősnek, orvosnak, áplolónak, tanárnak, stb., kuss, a nyugdíjasoknak végképp, és azok a három gyerekeseknek, akik a családi miatt nem fizetnek, azoknak is kuss, azaz ráerősítenénk arra, ami már most is megvan, hogy a pénz beszél, az ember nem számít.
A 3. és 4. ponról Sir Galahadnak írtam, ha van kedved, olvasd el.

élhetetlen 2018.09.16. 16:18:26

@nemecsekerno_007: „Vettük is fel a hiteleket vastagon”. Amit a kötelező magánnyugdíj pénztárba történő befizetés miatt keletkező hiány miatt vettünk fel, az ott volt, és már több, mint egy fél kötelező munkaviszony alatt halmozódott volna. Ahogy telne az idő, úgy csökkenne az állam kötelezettsége. Ez is egy összefüggés. „éééééés megint egyedi eseteket hozol fel, a rendszerszintű problémákra. Hurrá!!!”. Nem, az nem egyedi eset, hogy, ha a nyugdíjasok engednének az életszinvonalukból, az nem biztos, hogy attól az unokák nettója nőne. Ez egyszerű megállapítás, és helytálló. Az neked nem elég, hogy akinek nincs gyereke, vagy unokája, de egy életen keresztül adózott, és ebből az adóból járt iskolába, stb, annak a gyereke, unokája, akinek van, most hogy felnőtt, még mingig adakozzunk nekik, a saját kárunkra. Normális?
Az ötleteid:
- Korhatáremelés. Meddig, 105 éves korig, hogy senkinek ne kelljen fizetni? Okos, csak nem erkölcsös, de neked ez nem jelent semmit.
- 10 évre befagyasztani a nyugdíjakat. Megsúgom, mert nem vetted észre: Az infláció nem éri el a 3 %-ot, tehát a nyugdíj ennyivel emelkedett. A bérek több, mint 10 %-kal nőttek. Ez már gyakorlatilag a nyugdíjak befagyasztása. (az más, hogy leszarom az infláció számítást, nem érdekel, mi lett olcsóbb, ha a tavaly ötszáz forintért megvető vaj az idén 988 ft.).
- Felbruttósítás: Ez anno azt jelentette, hogy papíron megjelent a bruttó, aztán amit hozzácsaptak az akkori nettóhoz, azt le is vonták. A nettó maradt. Ez csak akkor csodaszer, ha most bruttósítanak, és jövőre egy törvény módosítással sokkal többet vonnak le, mint amit most hozzácsaptak. De ezt nem lehet úgy, hogy csak a nyugdíjakból vonnak többet, mert az már jogsértés. Nem tudom, érted-e.
- „esetleg részben fizetőssé tenni az egészségügyet, az úgyis a nyugdíjasokat érinti jobban. (szerintem a kormány ebbe az irányba fog mozdulni, végül is azon is lehet spórólni)”. Hát ezen tényleg lehet spórolni, akinek nincs pénze orvoshoz menni, az dögöljön meg, és annak már nyugdíjat sem kell fizetni. Kerek, szép gondolat.
- „lesz az állami minimál ellátás, aki jobb ellátást akar az a nyugdíjas fizet.”. Minimális ellátás. Elgázoltak az utcán, valahogy összeraknak. Komoly hasi problémáid vannak, de nincs pénzed egy CT-re, így nem derül ki, hogy vastagbél rákod van? Na bumm, meghalsz. Mert az általad már lefaragott, és befagyasztott nyugdíjból nem telik teljes körű biztosításra?
Nem veszed észre, hogy az összes szuper ötleted az idősek kiírtásáról szól? És, ha ez sikerül, akkor lesz sikeres az ország? Ilyen egyszerű? Olvasd el a saját szövegedet legalább mégegyszer.

élhetetlen 2018.09.16. 16:55:19

@nemecsekerno_007: „Hát te hülye vagy... „ Hát persze. Te meg aztán nem! Most pontonként válaszoltam. Nagyon fájna, ha gondolkodnod kéne? Biztosan, ezért nem vállalod. Ha nem tudsz érveket felhozni a szövegem ellen, akkor elég annyi, hogy lehülyézel? Persze. Ez a kommentés egy ilyen világ. Na, de nekem sem kell elfogadnom azt, hogy én vagyok a hülye, nem te. Így jó, de nem ígérem, hogy ha megint leírod, hogy „a nyugdíjasoknak: mennyit hajlandóak engedni az életszinvonalukból, hogy több legyen az unokájuk nettója.”, azt szó nélkül hagyom, csak azért, mert te azt hiszed, hogy épeszűek az ötleteid. Hát, most ennyi, lezártam.

Sir Galahad 2018.09.16. 19:20:26

@élhetetlen: Érdekes okfejtés, csak éppen - mint ahogy írod is - minden mondat úgy kezdődik, hogy "ha". Ehhez képest amit én e helyett jó hosszú távú megoldásnak tartanék a pozitív családmodell, így közvetve a népesedés szempontjából (a lakásotthonok bővítése, a nevelőszülői hálózat fejlesztése és hasonlók), egyszerűen csak egy kicsit több pénzt és szervezettséget igényel. Nem kell hozzá törvényt meg alkotmányt módosítani, nem kell hozzá társadalmi ellenállást legyőzni - szerintem nem is sikerülne.

A listából én úgy éreztem, a 3. és 4. pontot hátsó szándékkal beleerőltette a szerző, mondván, hogy a népesedéspolitika sokak szerint fontos, és így, noha a dolognak valójában nemigen van köze hozzá, hátha nem veszi észre senki és rábólintanak. Nem jött be.

élhetetlen 2018.09.16. 20:24:55

@Sir Galahad: Igen, úgy kezdődik, hogy ha… Csak ez a ha arról szól, hogy mi lenne, ha két férfi vagy nő felnevelhetné a saját két, két gyerekét. Szóba sem jöhet, csak családotthon, meg a hetero nevelőszülők. Mert azok biztosan jobbak, és jobban szeretik a gyerekeket, mint akár a saját apa, vagy a saját anya. Persze. Sok országban működik az egyneműek házassága, gyereknevelése, és nem dőlt össze a világ. Hogy nem kell alkotmányt és törvényt módosítani? Hát ez komoly érv, hányszor módosítottak már kevésbé fontos dolgok miatt is? Hogy az egynemű pároknak nincs köze a népességpolitikához? Hát, csak azért nincs, mert tiltják, hogy közük legyen hozzá. A társadalmi ellenállás meg csak propaganda kérdése. Amíg nyomatják, hogy a házasság csak egy férfi és egy nő szent köteléke isten előtt, minden más perverzió, addig lesz társadalmi ellenállás, akkor is, ha naponta jönnek a hírek, hogy a szent házasságban ki kit vert péppé, legyen az férj, felség, vagy gyerek. Nem tudok erről többet mondani.

Sir Galahad 2018.09.17. 10:32:12

@élhetetlen: Összefoglalva: te támogatod azt, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak, gyereket fogadhassanak örökbe, én meg nem (egyébként a társadalom többsége sem, úgyhogy amíg itt demokrácia van, nem lesz belőle semmi, de ez most mellékes). A kérdésnek pedig népesedési szempontból nagyjából nulla a jelentősége már csak a homoszexuálisok néhány százaléknyi arányára való tekintettel is.

Apró megjegyzés: sajnos előfordul az erőszak házasságban, de pont ugyanúgy előfordulhatna homoszexuálisok közötti házasságban is, szóval ez az érv nem érv.

élhetetlen 2018.09.17. 16:22:52

@Sir Galahad: „te támogatod azt, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak, gyereket fogadhassanak örökbe, én meg nem „ Ez van. Hajlamos vagyok támogatni olyan dolgokat, amik senkinek sem ártanak, de egyeseknek jók.

Sir Galahad 2018.09.17. 17:18:37

@élhetetlen: Arról nincs konszenzus, hogy a gyereknek is jó-e, ha homoszexuális pár fogadja örökbe, és szerintem ez van annyira fontos szempont, mint hogy a homoszexuális pároknak ez jó. De még egyszer mondom, népesedési szempontból az egész kérdés jelentéktelen.

élhetetlen 2018.09.17. 18:06:32

@Sir Galahad: „Arról nincs konszenzus, hogy a gyereknek is jó-e”. Nem győzködni akarlak, de azt hiszem, hogy a gyerekeknek a biztonság, a figyelem, a törődés a fontos, és ezt megkaphatják egynemű pároktól is. (Főleg, ha szóba jöhet törvényileg a saját gyerek, amiről beszéltünk). A lakásotthon jobb a tömegszállásnál, de mégiscsak 10-12 különböző helyről jött, különböző természetű gyerek van együtt. Más, ha csak két, három gyerek van. Az meg csak hozzáállás kérdése, hogy az rendben van, ha a gyerekeket az anya, és mondjuk az anya egyedülálló lánytestvére neveli az anya válása után, de az rossz, ha az anya, és a barátnője neveli.
„népesedési szempontból az egész kérdés jelentéktelen”. Így van, de egyes emberek életében fontos lehet. Egyébként a hetero családok sem népesedési szempontok miatt vállalnak gyereket, hanem azért, hogy nekik legyen gyerekük. Na, erről ennyit, kösz a beszélgetést.

sterimar 2018.10.08. 13:15:37

Sok fogalma lehet a poszternek a valóságról, a kétgyermekeseknek ugyanis ma is jár adókedvezmény.