"I wanna contribute to the chaos / I don’t wanna watch and then complain" (The Front Bottoms)

Néhány szó a kommentekről

2019. június 10. - Kristóf Tarnay

Sok mindent felforgattak az utóbbi időben az internetes kommentek. Azokról a hozzászólásokról beszélünk, amelyeket az olvasók írnak vagy internetes újságok cikkei alá közvetlenül vagy a lapok Facebook-oldalára az egyes cikkeket közzétevő bejegyzések alá. Új helyzeteket hozott ez jogászoknak, marketingeseknek, és persze nekünk, újságíróknak is.

Számunkra ez elsősorban azt jelenti, hogy tisztelettel, de a helyén kezeljük őket.

Tisztelettel, azaz nem tiltunk le gyakorlatilag mindenkit, aki valamilyen fajta ellenvéleményt fogalmaz meg a cikkeinkkel kapcsolatban. Főleg úgy nem, hogy először az oldal kezelőjeként, az oldal nevében vitába elegyedünk vele, majd egy ponton túl kényelmesebbnek tűnik a kitiltása. Pláne úgy nem, hogy közben a főszerkesztőnk a konkurens lap cikkei alatt személyeskedő humorosnak vélt kommenteket ír a másik lap újságírójáról, akiről ráadásul úgy írnak lejárató cikket, hogy ahhoz nem csak hogy őt nem kérdezik meg, de konkrétan le is van tiltva a lap komment szekciójából, így hozzá szólni sem tud a róla szóló, őt elsősorban pitiáner eszközökkel, a személyében támadó cikk-szerűséghez. Pláne nem tesszük mindezt úgy, hogy a cikkünkben azzal érvelünk ellene, hogy amit ír, azzal néhány, általunk idézett kommentelő nem értett egyet. 

cms-265128_1920.jpg

A kommentelők véleményének szabad kifejtése tehát fontos, mert kimutatja a lap nyitottságát, megmutatja, hogy a portál élő, a helyben lakókért van és fontos neki a sokszínűség, a tapasztalatok összegyűjtése. Viszont nem is szabad túlértékelni azokat.

Az ilyen megjegyzések nem többek mint egy névvel, vagy név nélkül az újsághoz beeső olvasói levél vagy telefonhívás. Hasznos lehet mondjuk arra, hogy megnézzük, milyen hangulatban vannak a városunk lakói, mi foglalkoztat mostanában sokakat, bizonyos munkát végző emberek hozzászólása önmagában hír, de egyébként ha egy értesülést nem tudok megfelelőképp bizonyítani, az, hogy páran, de akár pár tucatnyian kommentekben hasonlókról számoltak be, önmagában még nem számít hiteles forrásnak, maximum meg nem erősített olvasói információknak.

Ami persze nagyon fontos és értékes kiindulási alap, de nem szabad ennél többet belelátni, és ehhez képest veszélyes túlértékelni. Az így kapott információkat ha további tényellenőrzés nélkül adjuk közre, könnyen lyukra futhatunk. Hétről-hétre egy, egyébként jelentős részint állami hirdetésekből finanszírozott nyomtatott kiadványban oldalakat szentelni annak, hogy kommentelők a közösségi oldalakon egyes csoportokban miről miket írnak, és gyakorlatilag állandósítani ezt az újság egyik rovataként, az pedig azt gondolom, hosszú távon erodálja az újságírói szakma hitelességét, amely a web 2.0 korában jelentős részben már nem csak az információk összegyűjtése, hanem annak ellenőrzése is.

És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A kommentek fontosak, de a szakma ott kezdődik, amikor akkor is az igazat írod, ha az a többségnek adott esetben nem tetszik. Csúnyán hangzik, és a demokrácia működési korlátait is felveti, de alapvetően a tények egzakt dolgok, nem változtatja meg őket a többség véleménye. Ahogy újságíróként a tényeket kell higgadtan, árnyaltan és a szakma szabályai szerint kezelni, nem a közönség aktuális véleményéhez-hangulatához kell igazítanom magam. Az újságírás ezért egy szakma. Minden más esetben feloldódunk a tömeg lelketlen masszájában, és egyébként mások által leszünk irányítva, azok által, aki a többségre valamilyen formában hatást gyakorolnak.

Ezt érdemes szem előtt tartani, és aki erre adott esetben a figyelmet felhívja, igyekszik témákban árnyalt cikkeket írni, azt pedig nem megpróbálni primitív eszközökkel lejárani, például a fent ismertetett forgatókönyv szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr5214887398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.06.10. 18:02:08

A liberálisok rettegnek a szólásszabadságtól.

Rot 2019.06.11. 17:33:29

@MAXVAL bircaman közíró:

A birkák állandó zajban élnek. Bégetnek hiszen értelmes beszédre képtelenek.

Kelly és a szexi dög 2019.06.11. 17:50:33

sunáznám Demcsák Zsuzsát - de csak ha ivott előtte néhány pohárkával...!

kéki béla 2019.06.11. 18:09:40

O.K., hogy tisztelet, meg minden, de az ilyen hazug bircaféléket miért kell megtűrni?
A többesszámot sem értem. Nagyon sok lap vagy annak firkászai tiltják en bloc a kommenteket, máshol csak a ner-kompatibilis, bő nyállal írt megjegyzéseket tűrik, de van olyan is, ahol bármi mehet, kivéve az, ha felhívják a figyelmet, mennyire buta firkászok dolgoznak egy adott lapnak.

Kuglóf. Az 2019.06.11. 18:18:04

Számtalan ballib blog abból él, hogy mindenkit kitilt, aki kritizálni meri. Akinek igaza van, azt általában azonnal.

Kuglóf. Az 2019.06.11. 18:19:47

Élen jár ebben a B1 blogcsalád, az Index CommentCom szekciója, a Varánusz, a Vincent, a Kolozsváros, a Szegedi kattintós, stb.

kutyás majmok országa 2019.06.11. 18:25:32

"A kommentelők véleményének szabad kifejtése tehát fontos, mert kimutatja a lap nyitottságát"

Ezt értem, de mi van a fideszes propagandista trollokkal és a nácikkal? Ne akard nekünk bemesélni, hogy ezeknek a véglényeknek "véleménye" van, aztán "szabad kifejtés" mehet a rombolásnak és az orbánista propagandának. Jól vagy te összerakva?

midnight coder 2019.06.11. 18:26:15

@Kuglóf. Az: +1. Az igazi (ál) liberális blogot leginkább arról ismered meg, hogy vagy egyáltalán nem lehet kommentelni, vagy csak fészbúkkal, vagy azonnal kitiltják azt aki esetleg cáfolja a blogger mondanivalóját. Van pár olyan hely ahol ez annak ellenére nem így van, hogy a baloldalhoz tartozik, Pl. szegedi kattintós vagy a B1. Ezeket becsülni kell még akkor is, ha néha hülyeségeket beszélnek.

midnight coder 2019.06.11. 18:34:18

Amúgy a cikknek annyiban nincs igaza, hogy a blogger nem feltétlenül újságíró, sõt általában nem az. Egy nagy újság mögött általában komoly szerkesztõség van valódi újságírókkal, míg blogot indíthatok akár én is. Ezért is megsértése kicsit a fair playnek az ahol nem lehet kommentelni, vagy ahol tiltják a mondanivalót cáfolókat.

Amúgy a másik csapat blogger aki nem enged kommentelni, azok azok a bloggerek, Pl. életmódtanácsadók/coachok, akik pontosan tudják hogy vállalhatatlan bullshitet szórnak szét az éterben, általában valami hasonszõrû nyugati hulladék magyar fordítását. Általában ilyenek a roppant sikeres emberek 5 legfontosabb tulajdonsága, a mit reggeliznek a milliárdosok, a milyen wc papírt használnak a legnagyobb celebek, stb. Ezeket tutira nem érdekli hogy te mit gondolsz, mert igazából õ is pontg ugyanezt gondolja, csak hát kell a pénz.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2019.06.11. 18:38:11

@midnight coder: elsősorban nem is a blogra értettem, csak ezt itt tettem közzé. Elnézést, ha félreérthető volt a hely miatt.

midnight coder 2019.06.11. 18:40:34

Amúgy ha az index picit is korrekt cég lenne, akkor nem csak a bloggolók tudnák kitiltani a nem kívánatos olvasókat, hanem az olvasók is a számukra nem kívánatos blogokat. Az indapassos profile alapján nem lenne nagy mutatvány technikailag megoldani hogy azokat a blogokat akiket nem akarok látni, Pl. 1000 leütés, az index / i2 általam látott változatában ne jelenítse meg. Az már csak hab lenne a tortán, ha a blogoknak lenne valami tematikus besorolása, és én a profilomban be tudnám állítani, hogy Pl. a technikai dolgok érdekelnek, de az életmóddal kapcsolatos blogok nem.

Nerevaryne 2019.06.11. 18:52:46

@midnight coder: Az i2 egy hulladék, egyszer valaki rábízta egy frissen egyetemről kibukott elsőéves programozóra aki cserébe rábízta a szobatársára a programozást és azóta úgy van.

midnight coder 2019.06.11. 19:09:11

@Nerevaryne: Igen, azért a javascriptes hulladékért ami betölti a cikket az írója alsó hangon is 1000 évig fog égni a pokolban. Szerintem az egészet évekig fogják tanítani az egyetemeken mint ux antipatternt.

Dikusz 2019.06.11. 19:19:17

@midnight coder: Egy kérdést engedj meg nekem: hol találok olyan kormánypárti blogot/újságot/bármit, ahol lehet kommentelni? Nem keresem, kíváncsiságból kérdezem.

midnight coder 2019.06.11. 19:32:26

@Dikusz: Õszintén szólva nemigen járok kormánypárti blogokra mivel a hazai online újságok közül csak az indexet, a prog.hu-t és a hwsw.hu-t olvasom, ezeken pedig nemigen látni ilyet. Kétszer sem mondom hogy ott jobb a helyzet, csak azt nem ismerem.

Blogolo Blogi 2019.06.11. 19:36:47

@Kuglóf. Az: "mindenkit kitilt, aki kritizálni meri"

Az nem kritika, ha hazugsagokat, feligazsagokat ir valaki, netan szemelyeskedik.
Nem is ertem, miert nincs NER szekcio. Ott aztan huzogathatnak egymaset, senkinek nem hianyoznanak az altalad felsorolt blogok kommenteloi kozul.

Látens Inszinuáció 2019.06.11. 19:43:20

Tisztelt posztoló!

Akkor szóljál már a Varga Attila nevű tajparasztnak, hogy tisztelje a szólás-, és véleményszabadságot, mert Ő rendszeresen tilt ki olyan kommentelőt, akinek ellenvéleménye van. Egyszer komolyan felidegesít, és amikor meglátom a villamoson, megdádázom az orcáját.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.11. 20:22:03

@MAXVAL bircaman közíró:

Ja. Ostoba putyinorbáncsicska, az origon nem lehet hozzászólni semmihez, ki is retteg az igazságtól itt rajtatok kívül?

Duplaxiii 2019.06.11. 20:23:37

OK, meglátjuk!
"Tisztelettel, azaz nem tiltunk le gyakorlatilag mindenkit, aki valamilyen fajta ellenvéleményt fogalmaz meg a cikkeinkkel kapcsolatban. "
Soroljam?
A HaFr, a kiló nem ... a különböző magukat liberálisnak valló bloggerek, ma már a filmkrikai poszto is rendre gyakorolják azt a kommunista besúgó gyakorlatot, hogy azokat tiltják ki, akik ellenvélemény fogalmaznak meg!
Nem kell prosztó, rasszista, gyalázkodás, elég, ha rávilágítsz a posztoló nyilt kamuzására, csúsztatásaira, és ehhez tényeket jelölsz meg.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.11. 20:23:53

@midnight coder:

A te ostoba agyadnak is csak az origót tudom említeni, ahol mindenféle hozzászólás tiltva van, amióta megunták, hogy a kommentelők le merik írni az igazságot orbán és a mocskos komcsik fényezése helyett.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.06.11. 20:26:17

@Látens Inszinuáció:

Érdekes, a poszt olvasása közben nekem is pont ő ugrott be, oltári nagy tajtparaszt tud lenni, ha valaki nem béget elismerően a hülyeségeire és ki is meri javítani a baromságokat amiket firkál.

Szalay Miklós 2019.06.11. 20:34:51

Sokáig nem volt különösebb gond a kommentekkel. Az utóbbi időben, a politika durvulásával romlott meg a helyzet. (Részemről azért is sajnos, mert ez az Egyvilág reklámozásának is betett.) Kösz ezt is, Viktor.

HuGSz 2019.06.11. 20:40:29

@midnight coder:

Ez így igaz.
Viszont én az egész indexen szeretnék ilyen szűrést használni. Többek között a bulvár mehetne a kukába. Vagy szerzőket tiltani még jobb lenne! Esetleg címszavakat. Az összes hableányos cikket, posztot letiltanám. Nem győzöm már a görgetést. Viszont sok indexes tartalom jó és érdekel.

szepipiktor 2019.06.11. 20:41:26

@midnight coder: Így van!
Régen mondom, hogy a posztok legyenek megjelölve például úgy is, hogy kommentelhető, kommentelhető de cenzúrázott. Mert olyanokat nem nyitok meg, de ma ugya csak akkor látom...
Én is kihagyom az indexes haverok céges kamuposztjait, a HR-s, bankár "tanácsadókat", a nőknek szóló ostobaságokat vagy a sztájlisztok meg hasonlók bugyutaságait.
Szóval jó lenne az ilyen is.
De ugye van olyan is, mint a momementum VEKÉje, a közlekedőtömeg, akik itt az indexen minden kommunikációt letiltottak...

HuGSz 2019.06.11. 20:43:15

@Látens Inszinuáció:
A kollega valóban nem egy primadonna , de nem gondolod , hogy rád is rád férne némi önkritika?
Megdádázod....

chrisred 2019.06.11. 21:08:03

@MAXVAL bircaman közíró: Az illiberálisok viszont nem, már náluk olyasmi nem létezik.

munkanélküli informatikus 2019.06.11. 21:22:01

@midnight coder:
Kedvenceim azok a blogok, amelyek alján ott van, hogy "hozzászólások", de valójában lehetetlen hozzászólni. Persze ez nem véletlen beállítási hiba, mert ezek többnyire olyan bicskanyitogató tartalmú írások, amelyek alatt túlnyomórészt úgyis csak anyázás lenne a blogger irányába.
A tetű-blogger dobogó második helyén azok állnak, akik kizárólag Facebook tagok hozzászólásait engedélezik, ezzel a trükkel nincs kizárva mindenki, csak Magyarország lakosságának kb 95 százaléka.

munkanélküli informatikus 2019.06.11. 21:40:40

@HuGSz: Néhány újságíró nagyon szomorú lenne, mert néhány nap alatt kiderülne, hogy kedvenc témája rajta (és a főszerkesztőn) kívül senkit sem érdekel, vagy hogy érdekes témában csak értéktelen szemetet gyárt. Az Index kb felét eltüntetném a képernyőről, mindenekelőtt letiltanám az összes videót (nem TV-t nézni járok ide, hanem gyors információért), a csajos tartalmakat, meg jó néhány rovatot. A Totalcar kedvenc trükkje pl, hogy motorkerékpáros cikkeknek félrevezető (pl autós hatású) címet ad, hogy minél többen rákattintsanak, így növelve a forgalmukat (és az én vérnyomásomat). Megkérdezném a totalacar-, hogy vagy letilthatóvá teszi az összes motoros szarságot, vagy letiltom az egész Totakcar-t.
És vannak olyan rovatok, amelyek csak akkor maradnának a képernyőmön, ha kommentelhetővé tennék őket.
Na ezért nem fog soha megvalósulni a szelektív index.hu :)

HuGSz 2019.06.11. 21:49:27

@munkanélküli informatikus:
Nekem volt videó ami tetszett. Bár nem sok. Az országjáró videók sztem jók pl.
Én sem tévézni járok ide...sem.
Fogyasztok képanyagot, nem csak olvasok. De klasszikus tévénézés?
Köszi, nem!

Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2019.06.11. 21:53:35

Ebben a nagy kommentháborúban újabb tipikus példát látunk az ország kettészakadására. Még majd lassan visszasírjukat a trollokat. Ők csak a feltűnési viszketegségükben nyilvánultak meg, és viszonylag könnyen szűrhetőek voltak. Ma eljutottunk odáig, hogy a legtöbb nethuszár a lovának csak a jobb, vagy csak a bal szeme elé tett szemellenzőt. A másikat meg a saját szeme elé… Nem az a baj, hogy valakinek ellenvéleménye van, hanem hogy meg se hallgatja a másikat. A lebutító politizálás meghozta az eredményét. Arccal a vezér felé (minden tábornak a saját vezére felé), de egyre kevesebben látják be, hogy a vezérnek csak a popsijáig érnek fel. Pedig annak fényesre tisztítása csak az egyik félnek okoz örömöt. Kérdés, mennyi idő után jönnek rá, hogy ez csak ideig/óráig működhet. Akinek ezért fizetnek, még akár érthető is,, de hogy a többiek miért, az egyre nagyobb rejtély.

midnight coder 2019.06.11. 21:57:59

@csúti csüngőhasú tolvaj: "A te ostoba agyadnak is csak az origót tudom említeni, ahol mindenféle hozzászólás tiltva van"

Mert az index cikkeihez hol tudsz hozzászólni okoska ?

HuGSz 2019.06.11. 21:58:22

@munkanélküli informatikus:

A totalcaros fiúknak meg rohadt nehéz.
Régen volt értelme tesztet írni. Manapság kevésbé. Rohadt unalmas lehet éveken keresztül ugyanazokat a kérdésköröket körbejárni. Pláne a mai egyenverdákkal. Imádom az autókat , de kb három-öt éve nem visz rá a lélek a teszt olvasásra. Viszont az is igaz , hogy a tc-s srácok sokszor magukkal toltak ki az őszinteségükkel , ami nekünk fogyasztóknak jó. Ha olyan autót veszek , amit nem ismerek , tesztet olvasok. Egy prospektus ahhoz kevés, hogy tájékozodjak egy adott típusról. Sajnos élvezeti értéke már régóta nincs.

Belzebubo 2019.06.11. 21:59:40

@csúti csüngőhasú tolvaj: az origoval kapcsolatban asszem nincs igazad, néha - nosztalgiából - belenéztem (röhögni a sok ostobaságon) egyszer pont akkor, amikor egy barom, egy Orbánt gyalázó mondattal szétspammelte a kommenteket, szinte mindegy volt, mirôl szólt a cikk. Ez ment pár napig, aztán megszùnt a kommentelés

HuGSz 2019.06.11. 22:02:52

@midnight coder:
és csúti csüngőhasú tolvaj!

Ti ezt élvezitek?
Tényleg nem vágom a borsót...
Méé jó itt trágyázni a másikat?
Pls egy őszinte választ!!!
Aztán nyomjátok!
Csak szeretném érteni.
Thx

midnight coder 2019.06.11. 22:03:34

@Jumbóka: Ez alapvetõen világnézet kérdése. Vegyük Pl. a bircát. Õt a balfékek rendszeresen Orbán hívei közé sorolják, holott õ bizony felkent kommunista, és Orbánnal kb. annyi a közös vonása hogy gyûlöli a liberálisokat. De a jóféle ballibbant mint a kutyás majmok népe vagy a csúti csüngőhasú ha meghallja a médiájában hogy 2+2=9 akkor mindenki aki olyasmit állít hogy 4 egy fizetett fideszes propagandista náci troll, mert hogy Orbán is azt mondta, hogy 2+2 nem 9.

munkanélküli informatikus 2019.06.11. 22:10:55

@HuGSz: Az Index.hu-ra naponta többször is ránézek, ezt azért merem megengedni magamnak, mert tudom, hogy öt perc múlva futhatok tovább. Egy videó viszont az ő tempóját kényszeríti, erőlteti rám. Ha az egész indexre szánt összesen öt percembe erőszakkal beletolakszik egy tíz perces videó, azt valóságos (idő)rablási kísérletnek érzem. Van, amikor bőven van időm, olyankor én is szeretek videót nézni, de ne tolják a képembe (ne álljanak elém cammogva) olyankor, amikor éppen rohanok. Legyen külön "időmilliomosoknak" rovat, ott legyen egyben az összes videó és amikor rohanok, olyankor majd ügyesen átugrom.

midnight coder 2019.06.11. 22:12:55

@HuGSz: Én nemigen trágyázok senkit, max. picit visszapottyantok abból ami rám hull, de még azt is csak ritkán. A fenti úriemberek (és azért van még belőlük jó pár az index blogszférájában) viszont tényleg előszeretettel küldenek el különféle, nyomdafestékkel nem annyira kompatibilis módon csak azért mert a véleményed más mint az általuk fogyasztott médiában olvasható. Ők valóban nem vitázni akarnak, ehhez általában nem is annyira van meg a szellemi muníciójuk. Én pedig nehezen tudom megállni, hogy ne válaszoljak ha hülyeséget beszélnek, ez már az én hibám. Pedig tudom, hogy a trollokat nem szabad etetni.

HuGSz 2019.06.11. 22:14:43

@munkanélküli informatikus:
Nem is indítok el minden videót. Kb a cím alapján eldöntöm érdekel-e. Mint az írásos anyagoknál.

midnight coder 2019.06.11. 22:17:20

@munkanélküli informatikus: Igen, ez engem is eléggé zavar. Ráadásul sok videó eléggé dedós/valóságshows stílusban készül. A hagyományos TV-ben (régen) azért profi mûsorkészítõk csináltak profi mûsorokat felesleges jópofizás, üresjáratok nélkül.

munkanélküli informatikus 2019.06.11. 22:18:17

@HuGSz: "A totalcaros fiúknak meg rohadt nehéz.
Régen volt értelme tesztet írni. Manapság kevésbé."

Tévedés. Rohadt sok tesztet lehetne csinálni, amelyek rohadt sok embert érdekelnének. Csakhogy abból nem lesz extra szponzor-pénz zsebbe csúsztatva, ha mondjuk a legolcsóbb (fapados) Dacia Dustert jó részletesen összehasonlítják a fapados Suzuki Vitarával ;)

midnight coder 2019.06.11. 22:18:54

@HuGSz: Ezekkel a videókkal picit olyan érzésem van, mintha a célközönség azok lennének akik kihívásokkal küzdenek az olvasás terén. Persze nem minden videó ilyen, de az indexen látható videók elég nagy részénél határozottan van ilyen benyomásom.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.11. 22:21:50

Pofátlanul cenzúráznak: mentális deficit; örülünk vincent blogok.Hamar kitiltanak kulturáltan megfogalmazott ellenvélemény esetén is a szólásszabság jegyében ezek az áldemokraták.
A médianaplós Zöldi úr pedig mintha nem szeretné,hogy kommentelik a blogját.(Most is leállította a kommentelést)

munkanélküli informatikus 2019.06.11. 22:23:09

@midnight coder: "Ráadásul sok videó eléggé dedós/valóságshows stílusban készül"

Nem profi TV-sek, még csak tanulják a szakmát. Ha megszívlelik a kommenterkben érkező jószándékú kritikát, akkor minden film jobb lesz, mint az előző. Persze ehhez engdélyezni kéne a kommentelést :)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.11. 22:34:26

Néhány éve a progresszív blogon cenzúráztak ki,mert mertem megjegyezni,hogy a számítástechnika fejlődéséhez kellett az amerikai atomfegyvergyártás,és ballisztikus rakétaptogramok által nyújtott kihívás, és az egész nem úgy kezdődött,hogy három hippi összetákolt valamit a garázsban két joint között,ahogy megpróbálták beállítani..No ezért már ki lettem tiltva..

HuGSz 2019.06.11. 22:36:11

@munkanélküli informatikus:
Mi a rákot tudna ezekről vagy más autókról leírni , amit eddig nem? Kb 25 éve követem a témát. Gyerek korom óta. A szakmám is idevág. Hidd el nagy szarban vannak az autós újságírók. Jobban kell bírniuk a monotonitást mint egy céges könyvelőnek.
Assur melója a legértéktelenebb, és még csak nem is tesztel. Unalmas egy figura... Papp Tibi? Hagyjuk...

munkanélküli informatikus 2019.06.11. 22:37:08

@HuGSz: "Nem is indítok el minden videót. Kb a cím alapján eldöntöm érdekel-e."

Amikor összesen kb harminc másodpercet szánok arra, hogy végigfussam az index.hu összes aktuális cikk-címét, akkor minden címnél kb 30 század másodperc van arra, hogy eldöntsem, hogy érdekel-e a cikk. Az érdekes cikkeket kinyitom egy-egy új böngésző-fülön. Amikor sorra veszem a kinyitott oldalakat és az egyik oldalon gyorsan átfutható szöveges tartalom helyett ott terpeszkedik egy videó indítója, akkor hiába nem indítom el én sem, mert már rákészültem valami érdekes témára és most kiderült, hogy számomra jelenleg emészthetetlen (csigalassú) formátumban lett tálalva., tehát a kedvem el van rontva.

HuGSz 2019.06.11. 22:43:44

@munkanélküli informatikus:

Appban soxor nem is indul vagy látszik a videó. Értelek. Ha hasznosnak találom, mentem későbbre. Legfeljebb később anyázok...vagy nem és örülök.
Na léptem!
Bye

munkanélküli informatikus 2019.06.11. 22:48:10

@HuGSz: "Mi a rákot tudna ezekről vagy más autókról leírni , amit eddig nem? "

Csak a két autó kipörgésgátlójáról lehetne írni egy ezer leütéses, izgalmas cikket, képekkel, okosságokkal, humorral, satöbbi. És ez csak egy azon rengeteg téma közül, amiről a valóban számtalan cikkben eddig egy szó sem esett. Mert abban igazad van, hogy ezer cikk született a témában, viszont mind az ezer cikk ugyanazokat a ma már dögunalmas (kötelező?) köröket futotta.

HuGSz 2019.06.11. 22:54:08

@munkanélküli informatikus:
Ha érdekel a működése, igen.
Kevesen olvasnánk.

Csikóst kihagytam.
Nagy király!!! Bár néha átesett a ló túlsó oldalára, magával ragadta népszerű stílusa és túlzásba vitte. De akkor is az.
Jóccakát!

stim 2019.06.11. 22:58:20

Én úgy gondolom, hogy az indexnek nem kell bocsánatot kérnie a kommentekért. Azt nem ők írják. Azonban újságírónak hívni mindenkit aki bloggerként ide ír az erősen eufémisztikus. Ennek a cikknek az írója azt állítja, hogy az írók az igazságot keresik.

Aki olvasott kellő mennyiségű indexes blogot az tudja, hogy ez finoman fogalmazva nem igaz. Rengeteg hangulatkeltő írás van amik köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Szóval lehet, hogy keresik az igazságot csak nem találják. Sok esetben a cikkek írójának a stílusa ordenáré, gusztustalan, szándékosan provokatív, hergelő, uszító, kattintásvadász és többször előfordult, hogy felszólító módban gyűlöletre hívott fel. Ebben érzek némi javulást és ennek őszintén örülök.

Ha valamiért elnézést kellene az indexnek kérni akkor az a minőség alatti minőség és a rossz hangulat szándékos keltése. A főszerkesztő nem én vagyok és ha a demokráciába a szemét is belefér akkor ne csodálkozzanak, hogy hasonló színvonalú kommenteket is kapnak. Amilyen a mosdó olyan a törölköző.

Mindezzel együtt én speciel értékelem, hogy az indexes írásokhoz hozzá lehet szólni. Tudom, hogy sok esetben eltér a véleményem a cikk írójától de két kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor vonták meg tőlem a szót. Ezt mélyen demokratikusnak tartom. Talán mert igyekszem megadni a tisztelet a kommentelőknek és az írónak. Nem mindig sikerül de törekszem rá:)

Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az igazság keresése és a véleménycikk között a különbség a realitásokhoz, a tényekhez való ragaszkodás. Sok helyen lehet újságírást tanulni az országban. Én nem tanultam, nekem nincs képesítésem, nem ismerem a tananyagot. De azt hiszem a forrásmegjelölés, a hiteles adatokhoz való ragaszkodás és egy bizonyos irodalmi színvonal talán elvárható lehetne olyan emberektől akik újságíróként definiálják magukat. Régi íróink akikre nem feltétlen újságírói tevékenységük miatt emlékszünk de szépirodalmi munkásságuknak köszönhetően azt hiszem kicsit választékosabban, emelkedettebb színvonalon írtak. A nevüket adták hozzá ezért nem volt mindegy számukra, hogy mit adnak ki a kezük közül. Az igazság keresése jó ha kellő színvonallal is párosul. Köszönöm a figyelmet.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.06.12. 06:29:40

nem kell itten szarozni...a balliba blogok 40 50%an nem is lehet kommentelni....vagy csak fb.n keresztul.
beszari blogger az aki kikapcsolja....vagy eppen sima propaganda oldal. ennyi.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.06.12. 06:40:30

amugy meg edes na...imadnivalo ahogy a balliban hirdettek, hitték, megirtak, hogy a ZINTERNET majd segit, lesz vita, demokratikus, mindenki fejlodik majd....a velemenyek szabadln jonnek mennek, az onkifejezes csucsara ertunk.
most eltelt 15-25 év, cenzura, cenzura, cenzura...es persze kitiltas, blokkolas, letörlés...
mivan libbantak? nem azt enekli a nép amit a fuleitek hallana?most komolyan.

B60 2019.06.12. 07:06:14

Nyudodtan meg lehetne szüntetni a kommentelést. Egyrészt semmi értelme, értelmetlen vagdalkozás megy , másrészt egymás szidalmazása.

midnight coder 2019.06.12. 07:07:25

@stim: "Mindezzel együtt én speciel értékelem, hogy az indexes írásokhoz hozzá lehet szólni."

Az indexes írásokhoz pont ugyanúgy nem lehet hozzászólni, ahogy az origósokhoz sem. Egy-egy kivétel van, leginkább a TotalCar-on. Amihez hozzá tudsz szólni az az index2, ami lényegében egy blog válogatás egy idióta javascriptes felületen keresztül belehekkelve az index fõoldalára. Ennek a felületnek köszönheted hogy idõnként csak homokórát látsz és nem jön be az adott post, valamint azt is hogy ha véletlenül mellé kattintasz akkor a következõ blog jön be, és utána már hiába nyomod a vissza gombot, vissza kell menned az index fõoldalára és elõlrõl kezdeni a töltögetést. Ezt a cuccot egyszer tanítani fogják az iskolákban mint elrettentõ példát...

De ami a lényeg, hogy ahol véleményed lehet azok nem az index újságíróinak az írásai, hanem mezei bloggereké, akár te is indíthatsz egyet egy ingyenes regisztráció után a blog.hu-n.

midnight coder 2019.06.12. 07:17:24

@B60: Bár gyakran a szakújságírók is le tudnak írni hajmeresztõ baromságokat, de blogot bármirõl indíthat bárki. Ha holnap egy vécésnéni úgy dönt, hogy õ teszem azt energetikai blogot indít, simán megteheti akkor is, ha már általános iskolában is felmentése volt fizikából és általában annyit tud a dologról, hogy az áram a konnektorból jön. És ha teszem azt felkerül az index címlapjára - márpedig elég hajmeresztõ ostobaságokkal oda lehet kerülni - akkor a hiteles tájékoztatás minimuma, hogy legyen komment szekció ahol azért néhányan elmondhatják hogy a poster/posterina baromságokat beszél. Igazából inkább azon kellene elgondolkodni, hogy jó-e az, hogy az ország legolvasottabb webportáljának a címoldalára mindenféle össze-vissza blogok kerülnek, elég fura preferenciák alapján válogatva.

ednet2023 2019.06.12. 07:33:57

Tetszik, ahogy néhány “véresszájú” kormánypárti troll ideböfög a szólásszabadságért izgulva. Már-már liberálisnak gondolhatná őket az ember.
Csak emlékeztetném őket, hogy a hozzászólásaik nagy része az ellenoldal fikázása, a “csak a véleményem mondom” indok mögé bújva az összes ellenzékit általánosan hülyézik, hazaárulózzák, szemkilövetőzik, stb. Tudom, a másik oldal sem különb. De azért a szemétdomb közepén csipkekesztyűben, kisujjat eltartva a szólásszabadságot hiányolni elég abszurd.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.06.12. 07:42:41

@stim: "én speciel értékelem, hogy az indexes írásokhoz hozzá lehet szólni"

Sok éve nem lehet az indexes irásokhoz hozzászólni, ezek itt nem "indexes írások" hanem az indextől független blogok.

Mármint elméletileg az indextől függetlenek...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.06.12. 07:45:33

@ednet2023:" Tudom, a másik oldal sem különb" a tahósági rekordereket azért pont az ellenoldalon fogod megtalálni, taga, csüngőhasú és tsai kategóriás személyeskedő okádást "kormánypárti troll"-tól nem találsz.

Netuddki. 2019.06.12. 07:53:18

Többek közt a blog.hu-n héderező rohadt narancsok miatt szoktam le az itteni kommentelésről, és egyben, a megjelent írások olvasásáról. Nagy probléma, hogy nincs moderálva, de hát ez van. Azóta máshol fórumozok... :/

Netuddki. 2019.06.12. 07:54:35

@ednet2023: Ennél sokkal rosszabb. A fideszes propagandát terjesztik napszámban. :/

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.12. 07:57:03

@kéki béla: "O.K., hogy tisztelet, meg minden, de az ilyen hazug bircaféléket miért kell megtűrni?"

Néhai okos főnököm ( tényleg okos, és jó ember volt ) mondta volt, hogy a hülyének is van joga. Már ha tudod mi az emberi jog. Joga van pl. legelni, neked meg legeltetni.;D

&roid 2019.06.12. 07:58:59

@Kuglóf. Az: hogy lehet abból élni, hogy kommentelőket tiltasz ki? Gyuri bácsi fizet minden letiltott után 300 dollárt?

chrisred 2019.06.12. 07:59:13

@eßemfaßom meg áll: Ez a jelenség oldaltól független.

Göntér László 2019.06.12. 08:01:10

A kommenteket én véleménynek tekintem, annak ellenére, hogy sok esetben nem tükröznek semmilyen véleményt a témával kapcsolatban. Az érdektelen kommenteket én nem olvasom el (elengedem a fülem mellett). Ami engem illet, én senkibe nem fojtanám belé a szót, legfeljebb azt mondanám neki, hogy magában beszél.
ktkj.blog.hu/2014/01/24/az_igazsagrol_es_a_sajat_velemenyrol#more5779180

chrisred 2019.06.12. 08:01:15

@midnight coder: Az ellenkezöjét meg cenzúrának nevezik.

nnnnnnnn 2019.06.12. 08:18:07

na már le is szedték a címlapról. indexes stílus. nem véletlen. az összes balliberális blogról ki vagyok tiltva, pedig sose káromkodtam, anyáztam, senki halált nem kívántam. csak nem vagy ballib. akárcsak a 444-ről. ennyit a balliberális szólás és véleményszabadságról. akkor lehet véleményed ha az megegyezik a ballibekével.

chrisred 2019.06.12. 08:45:55

@nnnnnnnn: Ennek semmi köze a szólásszabadsághoz. Ha valaki blogot ír, és engedi a kommentelést, akkor vendégeket invitál. De attól még ő a házigazda, és az ő előjoga, hogy kiket lát vendégül. Ez egy másik liberális elv, "my house is my castle". Engem is sokszor letiltottak, általában nem is tudtam, miért, egyszerűen nem tudtam többet kommentet írni. Tudomásul vettem, hogy nem vagyok szívesen látott vendég. Ennyi.

konrada 2019.06.12. 08:56:25

Az őskorban volt ugye az Origó fóruma, ahová sok esetben a cikkektől lehetett tovább menni.
...aztán elkezdődött a PC korszak, ami miatt azt a fórumot be is szántották.

Ezért annak a közönsége átszokott az Indexre, ahol - igaz nem külön fórum aloldalon, de lehetett hozzászólásokat olvasni-írni. (Ennek hátulütője volt, hogy az egyes témák mentén elkezdődő párbeszédek-polémiák a frissülés miatt hamar ellehetetlenültek: ti. ami nincs címlapon, az nincs...)

...aztán ez is elfogyott a PC-nek hála, és maradt a blogszekció, ahol már valóban a műkedvelők játszótere, sok esetben annak megfelelő tudásszinttel. (Teszem hozzá, sajnos az Index - de csak azért arra hivatkozom, mert ott vagyunk, mert ez gyakorlatilag mindre igaz - fő oldalán is egyre több a magukat újságírónak hívő amatőr, aki ezért fizetést kapnak.)

...ezért én azt mondom, hogy a mai PC világban legyünk hálásak mi grafománok, hogy egyáltalán maradt még 1 hely, ahol leírhatjuk véleményünket, illetve elolvashatunk más véleményt, hozzájuthatunk azokon keresztül olyan információkhoz, ami hozzá ad az ismereteinkhez, illetve megérthetjük mások mi alapján mondanak véleményt.

...persze ott a troll-kérdés: mindig akadnak olyanok, akik kényes téma esetén személyeskedésbe terelik azt, tudván, hogy az oda-vissza anyázás megöli a témát.
(Nekem kedvenceim azok, akik az első beírásukkor azzal köszönnek, miért szólnak mások hozzá a témához, ahelyett hogy ...., és ezt a trollkodását azzal kezdi, hogy a más véleményen lévőket trollként szólítják meg...;))
...szóval nagyon hiányzik a régi jó ignore gomb.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.12. 09:02:36

@chrisred: Hogyha vendégségben van nálad egy nagyobb társaság,és valaki kulturált módon ellenvélemény fogalmaz meg a tiéddel szemben,akkor hazaküldöd?Sztem kizárólag akkor etikus a komment törlése,vagy a kommentelőkitiltása,ha ordenáré,uszító

chrisred 2019.06.12. 09:06:37

@Veszéjben a lyogállamiság !: Miért, van olyan, hogy bármelyik kommentelő a saját hozzászólását nem tartja kulturáltnak? Arra van a blogoló, hogy ezt eldöntse.

chrisred 2019.06.12. 09:36:24

@MAXVAL bircaman közíró: A szólásszabadságról és az illiberális rendszerekről volt szó, nem?

Dan da Man 2019.06.12. 09:44:02

@Kuglóf. Az:

Kuglóf. Az
0 bejegyzést írt és 234 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2019.01.27. óta tag.

Ha nem értenéd, te a probléma vagy ebben az egyenletben és nem a megoldás. Már azért kitiltanálak, mert a "ballib" szót használod (bár dícséretes, hogy nem "lipsizel"), mert ez a stílus nem az értelmes vitákat folytató embereké.

Szóval szerintem maradj hálás azért, hogy van még olyan hely, ahova odamondhatod a jelentéktelen hülyeségeidet. Különben megszűnnél létezni. A szó szoros értelmében...

Dan da Man 2019.06.12. 09:46:41

@midnight coder: A nézeteink nem azonosak, de ezzel egyetértek. Illetve én azt is támogatnám, ha a felhasználó maga tilthatná le magának más felhasználók kommentjeit - afféle adblock-ként a trollokból. Szerintem ez még belefér a szólásszabadságba, hogy ők ugathatnak, én meg ignorálom őket.

Dan da Man 2019.06.12. 09:58:48

@FILTOL: Nem szívem. A TE véleményedre nem kíváncsi senki. Nem hiszek abban, hogy a stílus maga az ember, de olvasd már vissza a két kis hozzászólásodat, és nézd meg az előtted levő olyan, kulturált hozzászólókét, akik beismerik magukról, hogy nem index-rajongók, és akkor látni fogod a különbséget. Vagy nem. De ha nem, azért nem ők a hibásak, hanem a te szerény képességeid, amiket jóval többnek hiszel, mint amennyire futják.
Szóval ne a rendszert hibáztasd, ha nem csak kompatibilis nem vagy vele, hanem a bomlasztója vagy.

Dan da Man 2019.06.12. 10:02:44

@chrisred: Korrekt hozzáállás. Fáj, ha az ember nem tudja, hogy miért nem vehet részt, de ezen sírni, pláne olyanoknak néha, akik azzal nyitnak, hogy "A lipsik már megint", aztán csodálkoznak...
Itt most érdekes módon nagyon kulturált hangnem van. Még a máshol radikálisan odahányó emberek is eggyel visszafogottabbak...

konrada 2019.06.12. 11:07:18

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Ismerek én olyant, akinek a társaságában még azt is megköszönheted, hogy jogod van hallgatni, ha a vendéglátó ossza az észt...

Mondjuk az ilyent azért el is kerülöm, de sajnos több olyant is ismerek, akinek a vitakultúrája elég csökött - bár emberileg egyébként egy angyal - így jobb elkerülni a nézetütköztetést, mert tények helyett úgy gondolja, elég annyit tudnia, mert a z....!

...és én speciel ezért fórumozom. Fontosnak tartom megismerni mások álláspontját, atitüdjeit, de arra nincs szükségem, hogy mindezt egy adag nyál kifröcsögésével szemtől szembe tegyék, mert az emberi kapcsolatok fontosabbak, mint a qrva politika..

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.06.12. 11:24:27

@chrisred:

Manapságban a legliberálsabb rendszerekben van a legkisebb szólásszabadság.

B60 2019.06.12. 13:10:59

@midnight coder: nézd, láthatólag van egy kemény mag akik mindenhez szólnak , független a témától. Ezek egymást gyilkolják , mocskolják . A cél vszeg szétzilálni a komment csatornát , ami sikeres , mert értelmes ember ehhez nem ír semmit. Kettészakadt az ország az egyik fele gyűlöli a másikat. Nincsenek már értelmes beszélgetések , csak a mocsok ömlik mindkét részről. Vannak akik reggeltől estig írnak , bejegyzéseik száma több tízezer. Ez nem normális.

MEDVE1978 2019.06.12. 13:40:35

Alapvetően úgy gondolom, hogy a kommentelés, fórumozás nagyon szép megvalósulása a szólásszabadságnak. Nyilvánvalóan ez egy visszajelzés, tehát minősítése az előállított tartalomnak. Ahogy egy gazdasági helyzetben sem hagyod figyelmen kívül a visszajelzéseket, csak szűröd őket, úgy egy újságírói - blogger helyzetben sem kellene. Persze sok ok lehet arra is, hogy ha valaki tudatosan kikapcsolja a kommentelési lehetőséget. Nyilván a NER lapoknál, portáloknál stb. azért vannak ezek többnyire hanyagolva, mert a siker fokmérője más (kormány támogatása, szócső funkció). Az indexnél mondjuk azért van hanyagolva, mert ott szintén más a siker fokmérője (reklámbevétel és kattintásszám) és a lapnak nem megy "rosszul", tehát nem kell a plebs esetleges kritikáira figyelni.

Emellett ugye a magyar internetes vagy nem internetes média 100%-ban framingel, tehát egy komplex narratívában, nyelvezetet megválogatva ad át ideológiai tartalmat. Az index például egy balliberális narratívát nyom, bulvárral (a kattintásszám növelése érdekében) fűszerezve. Szép mennyiségben jelennek meg helyreigazítások is, de mivel nincs kommentelés, ezért az egyes jól menő cikkekről nem derül ki, hogy hazugság. Ugyanez a helyzet csak kormánypárti oldalról a közmédia vagy az egyéb NER médiumok esetében.

Mindig kérdéses, hogy mekkora lehet a cenzúra kommentelésből. Mostanában én háromfélét láttam:
1. Teljes cenzúra. Pl: index blogok között jön fel egy egyébként provokáló, clickbait cikk. (Pl: szabadnem nevű oldal cikke vagy korábban kettős mérce). Végigolvasod, dühöngsz a benne levő egyoldalú baromságokon. Aztán látod, hogy kommentelni nem lehet, ki van kapcsolva a lehetőség.
2. Teljes szabadságot adó blogger. Többnyire bloggernél. Bármit kommentelhetsz, amit a gázosabb felhasználók ki is használnak és telespammelik sokszor értelmetlen dolgokkal. Rögtön megjelenik sokszor birka barátunk vagy a másik oldalról Brenner Mátyás (math0).
3. Előzetesen moderált: na ez a másik, legtöbbször ez azt jelenti, hogy a blogger ránéz 30 percig, aztán hagyja a francba. Esetleg nézegeti, de aztán minden olyat kidob, ami nem tetszik neki és ellentmond a véleményének.

chrisred 2019.06.12. 14:08:09

@MEDVE1978: Szerintem a szabad blogolás a megvalósulása szólásszabadságnak, a blogbejegyzésekre való reagálásnak nem sok köze van hozzá.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.12. 15:18:46

@chrisred: No igen, a szocializmusban a cenzorok is "eldöntötték".. Akkoriban a tabu a szovjet hadsereg itt állomásozása, és '56 volt. Ma más szempontokat kell érvényesíteni. Adott esetben ugyanazon személyeknek..:)

chrisred 2019.06.12. 15:26:41

@Veszéjben a lyogállamiság !: Az állami média, meg a médiahatóság manapság sem kedveli túlzottan az orosz befolyással kapcsolatos témákat. "Plus ça change, plus c'est la même chose."

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.12. 15:43:23

@chrisred: Ne terelj, itt nem erről van szó.Hanem az index főoldalra kitett népszerű blogokról. (Amelyek egyébként zömmel baloldali liberális felfogásúak. Kormánypárti blogokkal nemigen találkozni itt.) Hogyha valaki "eldönti", és minden relativizálható, akkor seperc alatt eljutunk oda, hogy minden kényelmetlen ellenvélemény törlésre kerül. Az etikus blogger tényleg csak az ordenáré illetve nyíltan uszító kommenteket és kommentelőket törli. Hogyha elküldök valakit a k. anyjába, vagy cigányozok, akkor értem, hogy kimoderálnak. (Sokakat egyébként nem moderálnak ki ez utóbbi miatt. Bizonyos blogokon teljesen normálisnak számít a miniszterelnök származásával a legordenárébb stílusban foglalkozni,és ezt nem törlik.Ez nem veri ki a biztosítékot. Így döntött a blogger..) De egy kulturált stílusban megfogalmazott nem gyalázkodó komment törlése a szólásszabadság lábbal tiprása..

chrisred 2019.06.12. 16:03:10

@Veszéjben a lyogállamiság !: Miért, ki tehet arról, hogy a kormánypártiak nem írnak blogokat?

MEDVE1978 2019.06.12. 20:36:25

@chrisred: Ez egy eléggé komplikált téma. A mai nagy médiaszínterek az internetes oldalak és azon belül is vannak egyes nagyon erősen látogatott oldalak, platformok. Például a twitter, a facebook, a youtube. Vagy nálunk régen az origo és az index, most már csak az index. Az emberek döntő része innen jut információkhoz és ezeket a platformokat keresi meg nagyon sok kérdésben. Bár vannak olyan dolgok, mint a 4chan, ami egy majdnem teljesen független dolog, de az csak angol nyelvű és teljesen irányítatlan. Nyilván egy olyan média, mint egy hírportál, sokkal inkább irányítottan prezentál tartalmakat. Én inkább jónak tartom, ha ezekhez a hírportálokhoz szabadabban lehet hozzászólni, mintha korlátozottabban. Ha ugyanis van egy jó ötleted, világképed vagy kritikád, akkor ezt nem arra használod, hogy kiállj a sivatagba is kiabálj (egy sima blog írása), hanem arra, hogy sok mindenkit elérj és befolyásolj, bemutasd nekik az általad helyesnek vélt véleményt (híroldal kommentálása). A szólásszabadságban szerintem ott van a vélemény közlése mással is és nemcsak az, hogy a semmibe kiáltasz.

MEDVE1978 2019.06.12. 20:45:16

@chrisred: Kis hasonlattal, ha írsz az interneten egy blogot, akkor az olyan, mintha elmennél Budapesten a XII. kerület egy erdős részébe és elkezdenél szónokolni. Lehet, hogy egy-két ember megáll és hallgat, de nem sok. Ezzel szemben, ha mondjuk az index egyik cikke alá lehetne továbbra is kommentálni, az olyan mintha a Kossuth téren szólalhatnál fel és rengeteg emberhez szólhatnál.

chrisred 2019.06.13. 07:03:02

@MEDVE1978: Csak amióta az alkotmánybíróság megállapította az internetes oldalak objektív felelősséget az ottani kommentek tartalmáért, nem igazán mernek kockáztatni.

MEDVE1978 2019.06.13. 15:48:48

@chrisred: Ez nyilvánvaló, az én értelmezésemben ez korlátozólag is hat a szólásszabadságra. Nem történik más mint, hogy valaki egy jog sérülésének (jó hírnévhez, méltósághoz stb.) kockázata miatt korlátoz egy másik alapvető jogot. Nyilván ez is vélemény kérdése, hiszen a szólásszabadságot nem szabad összetéveszteni az uszítás vagy becsületsértés szabadságával, de akkor is túlzottnak tartom.

chrisred 2019.06.14. 06:17:30

@MEDVE1978: Nem tudom, mire célzol ezzel. Az alkotmánybírósági döntésnek gyakorlati háttere van. Az internetes felületeken való kommentelés anonim, az elkövető személye titkos, bárki lehet, hiszen az oldalakat működtető vállalkozások nem hatóságok, hogy meggyőződhessenek a regisztrációnál megadott adatok valódiságáról. (Ezért nem tartom a szólásszabadság részének, mert a polgári szabadságjogok konkrét személyhez kötődnek.) Ezért a kommentelőt az általa leírtak miatt nem lehet felelősségre vonni, így marad az oldalt működtető, akinek a személye ismert.

Kuglóf. Az 2019.06.20. 16:49:14

@&roid: Nincs blogom, nem tudom.

&roid 2019.06.20. 18:02:03

@Kuglóf. Az: Vágom. Csak írtál valami faszságot a ballibekről, hogy jó napod legyen.