Fegyvertelen

A pusztulás élvezete?

2021. március 05. - Kristóf Tarnay

Vannak médiumok, amelyeket nem szeretek. Egy részét mégis követem, ez nem puszta túltengő mazochizmus, alapvetően fontos, hogy ha azt szeretnénk, hogy bármilyen szinten legyenek még közös tényeink, amelyekről le lehet ülni vitázni, hogy kövessünk a saját visszhangkamránkból kimutató médiumokat is. Persze ezt nem segíti, ha ezek történetesen éppen szándékosan erodálják az amúgy is szörnyű helyzetben lévő közbeszédünket.

De vannak olyan médiumok is, amelyeket annak ellenére szívesen olvasok, hogy nem az én világnézetemet közvetítik. Az x-szel ezelőtti Magyar Nemzetből például imádtam Kristóf Attila tárcáit, noha mondjuk ő éppen egyszer a hahásokon élcelődött pár évvel azelőtt, hogy diákmozgalmár lettem. Szóval azért, ha akarjuk, ezeken át lehet lendülni. De a Klubrádió kapcsán a fölött a jelenség fölött, amely bizonyos felületekről árad, nem tudok napirendre térni.

Nevezetesen, hogy sokan kárörvendve tort ülnek a rádió FM-frekvenciájának — reméljük, nem végleges — elveszítése fölött.

Amikor arról írtam, hiszek a vitában, hiszek a másokkal való beszélgetésben, hogy olvassuk el egymás véleményét és tekintsünk rá úgy, hogy azt is egy magyar ember írta, aki csak történetesen épp másképp gondolkodik a világról, abba az is beletartozik, hogy ne örüljön senki, amikor nehezebb helyzetbe kerülnek szerkesztőségek, emberek munkahelyei, alkotó szellemi műhelyek.

Azt hiszem, aki egy rádió ellehetetlenülésének örül, azt nem sok választja el attól, hogy emberek halálának is örüljön.

A cikk eredetileg a korábban használt Medium felületemen jelent meg, mivel nem az összes írásomat hoztam át, tekintsd meg itt!

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr6616451446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása