"I wanna contribute to the chaos / I don’t wanna watch and then complain" (The Front Bottoms)


Helyi civil hálók kellenek

2018. április 13. - Kristóf Tarnay

Az elkövetkező időben két fontos problémával kell szembenéznünk. Az egyik: az embereket meg kell győzni, hogy elsősorban nem az a politika, amit jelenleg annak hisznek, és amit nem tartanak annak, az viszont sokkal inkább az. (Ezt rögtön kifejtem.) A másik, hogy legtöbben úgy szavaztak az egyéni…

Tovább

Jegyzet: Vágó Gábor összeír

Szegeden tartott sajtótájékoztatót három jeles államférfi. A gondosan legerrymanderingelt kettes körzet várományosa, B. Nagy László, az eddig minden alkalommal elvesztett egyes körzet üdvöskéje, Bartók Csaba, akit vagy tényleg minden mindegy alapon dobott be a Fidesz, vagy annyira hisznek…

Tovább

A hazugság, amivel a Fidesz kisajátította magának a politikát

A fideszes polgármesterek Soros-találkozójáról szóló 444-videóban egy mondatra kaptam fel nagyon a fejem, amelyet Makó polgármestere mondott: „Ez nem pártpolitika” De, az. Konkrétan a Fidesz legerősebb és gyakorlatilag egyetlen választási kampányüzenete, amellyel program híján is vélhetően…

Tovább

Nem lesz vita

Orbán Viktort nagyon rég nem láttuk valóban komolyan érvelni, vitázni. Miniszterelnöki vitára az emlékezetes Gyurcsány-Orbán tévévita óta nem állt ki, nem kormányközeli médiumnak interjút nem sokkal a kormányváltás után adott utoljára, azóta már a parlamentben is csak gúnyos odamondogatásokkal…

Tovább

Romlott a miénk, de zöld

Nekem az itthon 2008-ban bevezetett Coca-Cola Zero jelentett akkor valami Nyugatot, valami fejlettebb világból érkező ihletet, hiszen valljuk be, az én generációmnak már (másokkal ellentétben) a sima kóla rohadtul semmi nyugatiasat nem tartalmaz, az utolsó csajágaröcsögei panzió hulladékgyűjtőjében…

Tovább

Magyar politika, te bepanírozott iPad!

Az egyébként egymástól szorosan elkülönülten létező hagyományos- és újmédia a hetekben találkozott a HírTV-n Puzsér Róbert műsorában, ahol netszűz nézők ezrei találkoztak szembe az elsőre tényleg szürreálisnak tűnő YouTube-influecerekkel. A műsor egyik ominózus jelenete volt, amikor a felkonf…

Tovább

A gyerek nem kampányeszköz!

Az iskolában nem szabad poltizálni! Ezzel a szöveggel nem csak rendezvényeket tiltanak meg igazgatók és helyetteseik, a Független Diákparlament, és egyéb ngo-k plakátjait szedetik le, de még a klasszikus közéleti társalgásra is rendre ferde szemmel néznek. Pedig poltizálni ma a legtöbb iskolában…

Tovább