Fegyvertelen

A kimerültségtől a választójogig – tabuk nélkül a diákság problémáiról

2021. március 06. - Kristóf Tarnay

hatsopad_og.png

Itt nincs kikapcsolt mikrofon! – beszélgetéssorozatot indítottak a pandémia alatt az ADOM Diákmozgalom szegedi tagjai.

A héten a diákok választójogáról szóló vitával debütál a Hátsó Pad, az ADOM Diákmozgalom szegedi szervezetének oktatásügyi podcast műsora, a következő adásokban pedig a humán tárgyak hasznosságára keresnek pró és kontra érveket a beszélgetéssorozat résztvevői.

A civil szféra nincsen könnyű helyzetben a járvány alatt, az ADOM Diákmozgalom is így van ezzel, diákképviseletünk számos projektjét kellett elhalasztani. És ugyan már zajlik a vírushelyzet utáni aktivitásunk tervezése, most is, amikor a közélet nagy része a virtuális térbe kényszerült, szeretnénk valami tartalmasat készíteni, valódi, hiánypótló diskurzusokat indítani.

Ennek keretében indítottuk sorozatunkat, amely a legnagyobb platformokon, így a Spotify, a Google Podcast, a YouTube és az Anchor.Fm felületeken érhető el.

A podcast szabad műfaj, a résztvevők a saját véleményüket mondják el, akkor is, ha az egyébként nem feltétlenül azonos a szervezet álláspontjával. A cél ugyanis pont a konstruktív gondolatcsere, vita. A Hátsó Pad ezért is kapcsolódik szorosan az ADOM Diákfórum nevű blogunkhoz és az azonos nevű Facebook-os vitacsoportunkhoz, célunk, hogy az elhangzott vitaindító, gondolatébresztő felvetéseket ezeken a platformokon tovább vigyük diákképviseletünk tagjaival és minden érdeklődővel.

Az első adás itt meg is hallgatható: 

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr5616452230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.03.07. 09:20:30

Diákként kb. annyi fogalmad van a világról amit a média és az iskola belemos az agyadba. Ha már úgy 4-5 éve kimentél a papa-mama hotelbõl, és dolgoztál egy-két munkahelyen, akkor kezd el valami kis önálló világszemlélet kialakulni, amit aztán erõsít ha megfordultál pár helyen külföldön és láttál személyesen dolgokat. Kb. ez után adnék én bárkinek választójogot.
süti beállítások módosítása