Amikor január 31-én a Független Diákparlament sajtótájékoztatója után este az ATV-ben minden közéletben megfáradt embert arra kértem, adjon egy utolsó esélyt a diáktüntetéseknek, az Echo TV megpróbálta kiforgatni a mondataimat, hogy nem fejtettem ki, mire. (Talán azért nem értették, mert nem elemeztem azokat az adásban.) Pedig elég egyértelmű, sokszor elmondtuk: a 12+1 pontért küzdünk, amik a közoktatás leginkább égető problémáit tartalmazzák, és azért, hogy a kormányzat egyeztessen a diákszervezetekkel – itt pedig szó lehet már ennél részletesebb problémákról ahogyan az előző tanévben is 80 pontban foglaltuk össze javaslatainkat.
Önmagában ezért még nem ragadnék „tollat”, de a rosszindulatú műsorvezetőnő annyiban segítette munkámat, hogy rájöttem, ez a 12+1 pont ebben a formában nagyon nehezen megfogható. A 80 pont is az. Viszont sokkal emberközelibb, ha arcokat is látunk ezekhez. Ha látjuk azt az alsós gyereket, aki fáradtan érkezik haza délután, és még tanulnivalója van holnapra, hogy eljuthasson sikerrel a középiskoláig, ahol aztán időnként hajnalig készül egy-egy húzósabb témazáró dolgozatra. Láthatjuk azt a szakgimnazista diákot, akinek megnehezíttették a felsőoktatásba való felvételijét azzal, hogy a kötelező szakmai érettségi miatt egy tárggyal többre kell készülnie akkor is, ha nincs rá szüksége, ráadásul az előrehozott érettségit is elvették. A tankönyvek pedig hozzá sokszor olyanok, amilyenek, a tanárok ezért máshonnan kénytelenek összefénymásolni hozzá plusz anyagokat – már, ha épp papír és toner is van a nyomtatóban.
Látjuk azt a középiskolás diákot, aki nem tudott olyan szakra menni, ahova szeretett volna, mert annyira megemelték a ponthatárt a keretszámok miatt, és a családja nem tudja kifizetni a tandíjat, Láthatjuk azt a pedagógust, aki tudná, hogy tud jobban tanítani különböző gyerekeknek, de nem választhat a tankönyvek közt. Láthatjuk azt a testnevelőt, akinek a folyosón kell tornaórát tartania, mert egy fővárosi minisztérium ötödik emeletének légkondis irodájában jó ötletnek tűnt a mindennapos tesi, csak épp arra nem gondoltak, hogy tanárokat fel lehet venni, de egész egyszerűen ehhez nincs elég terem a legtöbb iskolában.
A listát hosszan folytathatnám, de legvégül láthatnánk a gőgöt és az elutasítást az oktatási államtitkárság részéről, amikor olvasatlanul a kukába dobják a diákok egy év alatt kidolgozott javaslatait, és küldenek válasz gyanánt egy hurráoptimista sablonlevelet, hogy minden rendben, mit nekik egyeztetés, vita meg efféle liberális vircsaftok!
Ezek ellen küzdünk, ezért vonulunk utcára ismét február 23-án. Ezért fordulok mindenkihez, aki már kiábrándult a politikából, aki unja a pártok sárdobálását, és a vita helyetti értelmetlen ellenségkép-mantrázásokat. Kérem Önöket, adjanak egy utolsó esélyt nekünk, diákoknak! A történelem folyamán a diákmozgalmak mindig tiszták voltak, lendületesek és általában sikeresek.
Váltsunk rendszert közösen az oktatásban #február23-án!
Váltsunk rendszert közösen az oktatásban #február23-án!
Jöjjenek ki velünk demonstrálni az oktatás szükséges reformjaiért, hiszen az oktatás mindenkit érint. Önöket, akiknek gyermekeik, unokáik ma iskolás, és közvetve az egész országot, hiszen a közeljövőben az élet minden területén olyan emberek fognak dolgozni, akik a ma iskolarendszerében tanultak. Így bátran kijelenthetjük: amilyen a ma oktatása, olyan lesz a jövő társadalma!