Fegyvertelen

Önként a politika céljaiért - Válasz Heincz Barnabás cikkére

2018. január 22. - Kristóf Tarnay

Elég abszurdnak tartom Heincz Barnabás azon vádjait, miszerint a Független Diákparlament (FDP) társszervezésében megvalósult sok ezres múlt pénteki diákdemonstrációt politikai megrendelésűnek minősíti, miközben ő maga ezt a legnagyobb print kormánylap hasábjain teszi. Reakcióként hasonló cinizmussal én pedig gratulálhatnék a megfelelő helyezkedéshez, csak le kellett írni diákként azokat a hazugságokat, amiket a kormánymédia láttatni akar rólunk, és máris ott van egy fél oldalas cikkel a Magyar Idők véleményrovatában! Ha így folytatja, pár év, és közös mondatelemző műsora lehet Bayer Zsolttal az Echo TV-n!

Na, de nem azért reflektálok a cikkre, hogy megmutassam, én is tudok cinikus lenni, vegyük sorra írása állításait! A „Ne menj suliba!” - egyébként nem új keletűen, hisz tavaly is volt hasonló februárban, akkor szülői szervezéssel - nem lógás. Egyrészt, ha csupán lógni akarna valaki, úgy gondolom, nem tízezres Facebook-esemény, és ekkora médiafigyelem közepette tenné. Továbbá, ha úgy gondolod - diáktársamként engedd meg a tegező formát -, hogy ez csupán lógás, akkor vélhetően a munkakerülést sem tudod megkülönböztetni a sztrájktól. Abba most bele sem mennék, hogy ezt követően vélhetően te leszel az első, akit diploma utána halálig kihasználnak a munkahelyén, de azért lásd a különbséget. Egy sztrájk, ebben az esetben pedig a „ne menj suliba!” egy egyszeri, jól érthető és világos figyelemfelhívás. Mindezért nem részesülhet senki retorzióban, tudjuk, hogy igazolni kellett, ez meg is történt. Aki nem tudott részt venni, azok közül is rengetegen ott voltak a délután - tanítási idő után tartott - demonstráción.

A szervezőkről jogod van azt feltételezni, hogy nem tudnak semmit a jelenlegi oktatás problémáiról. (Ami azért meredek állítás, hiszen nem hiszem, hogy személyesen ismered az összes szervezőt, akik közt vannak középiskolások, egyetemisták, egyikünk győri, én szegedi vagyok, van szekszárdi, stb.) Ám a Független Diákparlament online, demokratikus képviselőválasztásán részt vevő összes diákról, és mindenkiről, akik az így bekerült képviselőknek elmondták a problémáikat, továbbá arról a minimum ötezer emberről, aki ott volt velünk az Alkotmány utcában, nincs jogod. Mérhetetlen elitizmusra vall, hogy te egyedül jobban tudod, mik az oktatás problémái, mint több ezer diáktársad, és azáltal, hogy egyetlen pontunkat felületes elmondás után kivitelezhetetlennek minősíted (természetesen a hosszan kifejtett pontot eltorzítva, ezt hívják mellesleg szalmabáb érvelési hibának), még nem reagáltál a többi 79 pontunkra. (Mondjuk ezzel már eggyel több pontra reflektáltál, mint az Emmi, de ettől még hadd ne bontsak pezsgőt!)

A demonstráció az oktatási kormányzat jelenlegi – diákokat abszolút figyelmen kívül hagyó - működésével szemben kritikus volt, igen. Egy diákképviseletnek az a feladata, hogy az oktatás irányításával szemben a diákság érdekeit képviselje. Ettől az FDP nem kormányellenes, egyrészt mert általános politikai kérdésekben nincs közös álláspontunk (biztosra mondom neked, hogy sokszínű képviselői körünkben találsz a kormányoldalhoz húzó embereket is szép számmal), és kizárólag a döntéseket magukat minősítjük, teljesen indifferens számunkra, hogy azt az illetékest, aki hozta, hogy hívják, és milyen színben politizál. A lényeg, hogy a diákok számára hátrányos (mint pl. a szakgimnáziumi érettségi tavalyi jogsértő gyakorlata) vagy előnyös (mint az üdvözlendő módon ingyenessé tett nyelvvizsga) az általa meghozott döntés, ennek megfelelően alakítjuk ki véleményünket az intézkedésről.

A rendezvényünkön arra kértünk mindenkit, hogy ne hozzon magával pártzászlót. Nagy örömünkre ezt minden párt betartotta (legalábbis én egyet sem láttam, bár a színpadról nem látszott a tömeg vége - ebből is az látszik, hogy „érdektelenségbe fulladtunk” ugyebár). Egy közterületen tartott demonstrációról nyilván nem tilthatod ki a pártok politikusait, ha magánemberként el akarnak jönni a demonstrációdra, egyetértenek azzal, nem állíthatsz fel beléptető kaput, hogy csak az jöhet be, aki bizonyítani tudja, hogy egyik hazai pártnak sem tagja. A CEU-n, illetve egészen pontosan annak Konferenciaközpontjának egyik termében valóban tartottunk plenáris ülést - még jóval az ezzel kapcsolatos vita kibontakozása előtt, és fizettünk is érte terembérletet.

Tisztázzuk a Friedrich Ebert Alapítvány támogatását is! Az alapítványhoz körülbelül fél éve pályázott az FDP, és akkor nyertünk is támogatást az akkori országos diákfórumunk, és plenáris ülésünk megtartására. Ez teljesen transzparens volt, kizárólag erre költhettük el az összeget, eszközvásárlásra, terembérletre, stb. fordítottuk. Ebből a pénzből egy fillért nem költöttünk a tüntetésre. A nevezett alapítvány egyébként szabadtéri rendezvényekre egyáltalán nem ad forrást, pláne nem demonstrációkra. Továbbá - és ez vonatkozik Bojár Gáborra, egyéb magánszemélyekre, és civil szervezetekre is - az FDP minden támogatást csak úgy fogad el, hogy a tartalomba az adományozó semmilyen módon nem szól bele, így történt ez eddig mindig. Ha másképp lenne, én lennék az első, aki felállna a szervezetből. Egyébként ez is csak azt mutatja, nem áll mögöttünk semmilyen nagytőkés vagy (ex)oligarcha, ugyanúgy pályázatokból és kisebb adományokból tudunk forrást szerezni, mint bármely más civil társaság.

Diákképviseletünk munkája nem céltalan. Talán nem tudsz róla, de az FDP már négy éve létezik, Magyarország legnagyobb valóban független, civil, önszerveződő diák érdekképviselete. Minden régióból a kistelepülésektől a fővárosig minden iskolatípusból gyűjti össze diákok véleményét, hogy a problémákat, és az azokra kidolgozott javaslatokat eljuttassa az oktatási kormányzatnak, Így született meg a 2016/2017-es tanévben - harmadik évünkben - is az általad is olvasott, jelen esetben nyolcvan pontból álló komplex javaslatcsomag. Ezen a választáson idén kb. hatezren vettek részt, ami évről-évre nő. Mindenki, aki szavaz, nem csak a saját, de iskolája problémáit mondja el, így az érintettek számát nyugodtan beszorozhatod ötvennel, de akár ötszázzal is. De nem is mennék bele a számháborúba. Ha te egyedül jogosnak érzed megmondani, mely szervezet több évnyi munkája céltalan és értelmetlen, akkor sok ezer diáktól kérlek, ne vitasd el a jogot, hogy ugyanígy kifejezzék akaratukat, véleményüket!

A szerző hallgató, a Független Diákparlament kommunikációs koordinátora, a január 19-i diákdemonstráció egyik szervezője.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr9713595789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ételizésítő 2018.01.23. 16:00:45

@neko1967:
Pedig nem azok. Skandinávok a dánok, norvégok, svédek, izlandiak.
"a magyar szóhasználatban elfogadott hogy skandináv ország"
Nem, ez csak a butábbak körében elfogadott.

@BOAR:
A zene is thetségfüggő, de azért jó lenne, ha a mostaninál tisztességesebb ének-zene-oktatás lenne az iskolákban.
Röhej, hogy 8 év általános iskola után egy gyereknek fingja sincs arról Bartók és Kodály országában, hogy mi az a hangnem, milyen hangok vannak egy alaphangnemben, hogyan kell kottát olvasni és hasonlók (a kottaolvasás nem tehetség kérdése, meg lehet tanulni, ahogy a normál olvasást). Szóval a zenei alapfogalmakkal sincsenek tisztában, hangszert megszólaltatni meg úgy tudnak, ha megütik vagy megrúgják, és kiad valamilyen hangot.
Ez azért nagyon szomorú.

@arabok balrol:
Orbán benne lesz röhejes személtető példaként, mint egy köztörvényes, elmebeteg bűnöző, aki hazudozással az ország élére került, majd szétlopta és foglyul ejtette az országot, és 2 millió agyatlan barom megint megválasztotta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 16:00:49

@BOAR:

A gyerek megtanulja az iskolában az ősrobbanást és az evolúciót, majd hittanórán a pap mesél nekik a teremtésről. Ha értelmes és fiatal a pap, akkor ezt rögtön a tudomány oldaláról is megvilágítja, hiszen nyilván nem akarhatja, hogy az iskolában cáfolják a mondandóját. Ha nem, akkor nem - tanárból is van rossz és még rosszabb, papból miért ne lehetne rossz?

ételizésítő 2018.01.23. 16:03:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Akkor a teremtéses részt törölték a bibliából? Mikor?

ételizésítő 2018.01.23. 16:05:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"bizony nem vethető el az isteni beavatkozás lehetősége sem"

Épeszű ember nem hisz istenben a XXI. században. Semmilyen istenben.

ételizésítő 2018.01.23. 16:07:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Lyukra futottál, észkombájn.
Te jöttél azzal, hogy a gépet nem bekapcsolni, hanem bebootolni kell.
A bootolás a bekapcsolási folyamatnak csak egy kis része.

De gondolom, neked a gépeden is bootoló gomb van bekapcsológomb helyett.

Mondom, hogy menj vissza számítástechnikát tanulni az általános iskolába.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 16:08:02

@BOAR:

"azon a szinten, amit a középiskolákban tanítottak, sokkal többet nyomott a latban az egyházi iskolák fegyelme"

Aha, talán mégsem olyan rossz, ha van fegyelem az iskolában? És a mostani tüntizés?

"mint a tananyag korszerűsége."

Honnan veszed, hogy az egyházi gimnáziumok biológia-tananyaga korszerűtlen (volt)? Elfelejtetted, hogy a genetika (na jó, örökléstan) megalapozója, Mendel is katolikus szerzetes volt?

BOAR 2018.01.23. 16:08:25

@ételizésítő: A zene is tehetségfüggő de ének-zene tárgyból nulla hallással is lehet jó valaki. Én egyáltalán nem tudok józanon énekelni oszt mégse volt gond, a tananyag elméletből, zenetörténetből is állt, meg elmentünk a zenekar előadásaira amiben az énektanárnőnk hegedált(a Mátyás passió életem egyik meghatározó élménye volt, ennyire talán csak a fogászati kezelésnek vártam a végét) oszt megvolt az ötös.
A rajzhoz is kell tehetség de azt nem igazán lehet kiváltani. A népitáncot igen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 16:12:05

@ételizésítő:

Galambom, olvass vissza, majd megvilágosodsz.

Mellesleg valóban nem tanultam iskolában számítástechnikát. Ettől még komoly összegben mernék fogadni arra, hogy nálad jóval gyorsabban és jobban megépítek egy elektronikai áramkört és beprogramozok egy mikrovezérlőt bármilyen feladatra - jópár évig ui. ebből éltem. Akár assembly nyelven is, amit most fogsz kiguglizni, hogy mi is az.

BOAR 2018.01.23. 16:16:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Sikerült rácuppanni a lényegtelenre...
Nem a "korszerű tananyag"-on volt a hangsúly hanem épp azon, hogy többet nyomott a latba a "hogyan" mint a "mit".
Egyébként az egyházi iskolák az "átkosban" nem igazán engedhették meg maguknak, hogy mást tanítsanak mint a világiak. Tehát az általad említett "legjobb képzést" nem a tananyag milyensége adta. Amúgyis csak a biológián lovagolsz amiből a középiskola csak "alapoz", tehát a képzés milyenségét nem lehet olyan egzaktul felmérni mint nyelvből vagy matematikából.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 16:29:35

@BOAR:

"Sikerült rácuppanni a lényegtelenre... Nem a "korszerű tananyag"-on volt a hangsúly "

Valóban sikerült - NEKED! Mert hát te említetted a tananyag korszerűségét, nem én:

"sokkal többet nyomott a latban az egyházi iskolák fegyelme mint a tananyag korszerűsége."

Miért égeted magad?

NBarbieReloaded 2018.01.23. 16:30:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Máshonnan nézve: Szerinted mit zavarná Simicskát egy kevés - a fentiek miatt ténylegesen nem is realizálódó - veszteség, ha ezen az áron az ellenségét, Orbánt mocskolhatja? "

Komolyan kerdezem, te vetted ezt a nicket? Vagy a regebbi tulaj atadta neked? Vagy csak feltorted es elloptad?
Csak azert, mert regebben ezen nick alol kivalo hozzaszolasok szulettek, egy ideje viszont kritika nelkuli fidesznyikke silanyult. Kar erte.

Lasd az idezett hozzaszolast is, ahol kevered a szezont, a f@szoddal.
Az, hogy a fideszmaffia mutyijairol, tolvajlasarol, uram-batyam rendszererol, hazudozasairol napi szinten vannak blogok az index aljan (mindig is voltak, Simicska elott is, annyi valtozott, hogy a fideszed van kormanyon 8 eve, kirol kene szolniuk az aktualpolitikai blogoknak, Torgyanrol vagy Horn-rol???), azt aljas hazugsag mocskolodasnak nevezni.
Ha megirom a tenyt, hogy mondjuk lorinc barat az ev 3 hete alatt mar 100 milliard kozbeszerzest nyert, az miert is mocskolodas?

Ha igazi mocskolodast akarsz latni, akkor usd fel barmelyik fidesznyik oldalt/ujsagot/TV-t, ahol szembe fog azonnal jonni az igazi mocskolodas, az igazi ragalmazas, karaktergyilkossag es lejarato hadjaratok.
Tudod, az ilyen Vona buzipartikra jar es hasonlo ertelmi szinvonalu bulvarragalmazas (jut eszembe, hogy felkapta a vizet az erintett ragalmazo, fidesz altal megvett buzi valamelyik nap, mikor a ragalmazasi birosagi targyalasarol jott kifele es kellemetlen kerdeseket kapott :DD).

$pi$ 2018.01.23. 16:31:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A katolikus egyház szerint a tudomány és a hit között nem lehet ellentmondás, hiszen a világ megismerésének képességét, az intelligenciánkat is Istentől kaptuk. "

Tehát ha találok egy embert, aki olyan dolgokban hisz, amiket a tudomány kategórikus tagad, akkor bebizonyítottam, hogy az intelligenciát nem az istentől kaptuk?

Nice!

BOAR 2018.01.23. 16:38:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem én égetem magam, te tereled a szót...
Az egyházi iskolák erős voltát hoztad fel érv gyanánt, arra kihegyezve, hogy nekik más a véleményük a természettudományokról oszt mégis...
Oszt mégse. Nem a véleményükön múlott. Nem a tananyagon múlott de nem tudsz letapadni róla.
Ennyi.
Kapálózol mert az érvelésed megbukott, belekötsz a kötőszavakba közben pedig elegánsan eltereled a beszélgetést arról, hogy nem az általános iskolás kisgyerekeknek kell vallási kérdésekben felvilágosítást tartani, pláne nem egyetlen vallás tanaira szorítkozva.

Pop40 2018.01.23. 16:52:23

@arabok balrol:

"mas kerdes h orban a 100 ev mulvaiban is benne lesz mint matyas kiralyhoz v. szechenyihez hasonlo szellemorias, de ez nem tartozik ide"

Ebben én is biztos vagyok, hogy a vajdának bérelt helye lesz majd a törikönyvekben.

Csak a szerkesztők lesznek bajban, mert nem fogják tudni, hogy az Al Capone-jellegű maffiózók, vagy a Ceausescu-típusú, bomlott agyú diktátorok közé sorolják e be.

VaradiJanos 2018.01.23. 16:53:15

@fotelfasiszta: “Mi van akkor, hogyha az olvasottsaga miatt kerul cimlapra? Elvileg hirdetos blog, az ugye hoz bevetelt...”

:)

VaradiJanos 2018.01.23. 17:00:55

@BOAR: ja, micsoda megfoghatatlan szarság a hittan, nem olyan egzakt mint a genderelmélet

2018.01.23. 17:13:50

Gyakorló apaként szembesültem vele mennyi értelmetlen dologgal nyúzzák a gyerekeket. Alkalmatlan vagy épp kiégett tanárok sora . Idősebb tanárok nyírják a fiatalabbakat mert féltok az állásukat. Honvédelmi tervet gyártó iskola vezetők . Van ahol fűtés nincs , van ahol wc , tornaterem sok iskolában nincs . Pest és vidék teljesen leszakadva. Hol a 21.század ? Hol a korszerű tananyag? Hol vannak a korszerű eszközök ? Ami van az nulla , ami esetleg ér vmit az a többségnek megfizethetetlen. Ennyi . A diákoknak igazuk van , az ő életüket csesszük el. Joguk van harcolni érte. Egymás mocskolása sokat lendít az ügyön. Hajrá mindenki.

hmikey 2018.01.23. 17:26:27

Drágáim, kezdjetek már el kicsit gondolkozni. Itt osztjátok egymást, hogy melyik oldalnak van igaza, közben a valós probléma az, hogy mindkét oldal ludas abban, hogy olyan fos helyzet van ma, amilyen. Mert pedig az oktatás igenis szar. Ha nem az lenne, már rég elzavarták volna a halál f*szára az összes idiótát, aki most az országot vezeti (ill. már az előző rendszereket is, vagy létre sem jöhettek volna). De ez csak egy vetülete, mert jelenleg a hazai oktatás kb. annyiból áll, hogy a tanár (tisztelet a kivételnek) lenyomja az anyagot a gyereknek, aztán az meg dolgozatot ír/vizsgázik belőle, mindenki örül (kivéve, ha megbukik, persze). Kicsit olyan, mint amikor tömik a libát. Valódi képesség csak egy kell hozzá, hogy hogy tudsz minél optimálisabban visszamondani egy kupac mondatot, amiből lehet, hogy egy szót sem értesz, és amikor túl vagy rajta, el is felejted az egészet a picsába. Az sem érv, amit már sok korombelitől (40+) is hallok, hogy "de hát nekünk is ez volt, és túléltük", igen bazmeg, de azt se felejtsük el, hogy a "mi időnkben" még a külföldi focisták is bagóztak meg steaket zabáltak, aztán rájöttek tudományos alapon, hogy ha beállítják a sportolók étrendjét és életvitelét, akkor többszörös teljesítményre lesznek képesek. Ugyanilyen kutatásokkal kimutatták, hogy az oktatást is erősen át kéne alakítani, pár helyen meg is tették, és kiváló képességű embereket nevelnek, nem magoló droidokat. Az, hogy vagyunk egy páran, akik főleg önerőből, saját indíttatásból megtanultunk ezt azt (én pl. programozni, meg angolul, meg táncolni), és sikeresek vagyunk belőle, az nem azt jelenti, hogy ehhez az oktatási rendszer bármit is hozzátett/hozzátesz. Ez nem érv. Nagyon sokan el sem jutnak addig, hogy felismerjék, vagy felismerhessék, hogy mire lennének képesek. Erre LENNE való az általános és a középiskola. 18 évesen jelenleg a diákok nagy részének fogalma sincs (kévés kivétellel), hogy mi a f*szhoz fog kezdeni magával. Mert senki nem foglalkozott ezzel. Ennyiben vitatkoznék pl. a néptánc vs. torna történettel, mert a saját példám is azt mutatja, hogy bár sosem gondoltam volna (21 éves koromig), de kiderült, hogy jó táncos vagyok (ja, még mielőtt: full hetero, micsoda szörnyűség, mi?), aki egy rakás éremmel meg mindennel tudja alátámasztani, hogy ez így van (még nemzeti melegítőben is képviseltem hazánkat). Nyilván ebből nagyon kevesen tudnak megélni, ezért ez sokaknak "nem fér bele", de ki tudja, mennyi zsenit pazarolunk el azzal, hogy állandóan azt sulykoljuk a kölykökbe, hogy ez vagy az "hülyeség", vagy "nem vagy te kisfiú/kislány", vagy "ez nem jó semmire, ebből nem lehet megélni". Tisztán emlékszem, középiskolás korunkban egyik barátommal erősen programoztunk éppen pattogó, színes csíkokat, amire a faterja (aki már akkor, a '80-as évek végén is nagy rendszereken programozó volt) közölte, hogy "ezt nem fogjátok tudni semmire sem használni" - aztán meg mégis, pont abból élünk, amit akkor megtanultunk/kitaláltunk. Szóval bassza meg mindenki, aki a homokba szeretné dugni a fejét. Az sosem fog kilábalni ebből a kurva nagy mocsárból, ami most itt van, aki állandóan csak orbánoz megy gyurcsányoz meg sorosozik. MINDNEK EL KELL TAKARODNIA. MINDNEK.

2018.01.23. 17:31:32

@hmikey: kicsit vulgáris vagy de ez fontos amit mondasz

Jakab.gipsz 2018.01.23. 17:33:01

Demokratizálni az iskolát, az oktatást = elmebeteg ötlet, elmebetegeknek.

hmikey 2018.01.23. 17:47:58

@B55: Igen, mert ez nekem egy elég fájó pont volt mindig is. Képzeld el, hogy van a felmenőid között több pedagógus is, és egyszerűen nem férsz bele az oktatásba. 5 évesen nekiálltam olvasni meg számolni, az első 2 iskolás évemben kb. semmi újat nem tudtam tanulni, ezzel aztán sikerült is nem megtanulnom úgy tanulni, ahogy az elvárt. Aztán persze simán így is elvégeztem a gimnáziumot, de mindig a saját fejem után mentem. Azt, ami érdekelt, abból nem túl sok újat tudtak mutatni (a faktos számtektanárom azért tudott velem egy szinten programozni, mert ő is fiatal volt még, és szintén bele volt állva ebbe a dologba agyilag), ahova mentem fősuli meg egy vicc volt, programozásból pl. semmi, amit ne tudtam volna. De az a legrosszabb, hogy majdnem 30 év alatt szinte semmi sem változott, a fiatal programozók közül azoknak van közük a dologhoz, akik szintén maguktól megtanulták rendesen. És még ők is küzdenek azzal, hogy a gyakorlati tudásuk a nullához konvergál (persze elméletből ettől még sokat tudnak), és csapatban szinte egyáltalán nem tudnak először dolgozni. Én inkább a fenti kommentekben szereplőket nem úgy bontanám le, hogy "x, y tárgy szar és nem kell", hanem úgy, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kéne fektetni a gyakorlati oktatásra. Mert ha pl. egy reál tárgyat egy arra kevésbé fogékony (vagy mondjuk csak nem érdeklődő) diáknak abból az irányból közelíted meg, hogy mire fogja tudni használni a való életben (pl. ki tudja számolni a jövedelmét meg esetleg nem veri agyon az áram, ha be akar tekerni egy villanykörtét - tudom, ezek szar példák, de most nem jut eszembe jobb, remélem azért érthető, mire gondolok), akkor több mindenben is felelősebben tud dönteni. Ja, persze ez a hatalmon lévő aktuális köcsögöknek nem fekszik, mert akkor jön a sok hőzöngő okostojás. Értem én, de még itt is meg lehetne találni az egyensúlyt. Nyugaton sem olyan marha rózsaszín minden, de legalább a jobb helyeken kisebb mértékben megy a sumákolás, és ha kiderül, akkor meg csúnya ejnyebejnye van. Itt meg inkább csak röhögnek a pofánkba (megintcsak mondom, ez minden aktuális pártra igaz - talán a kétfarkúakra nem, mert azok lopás nélkül is csak röhögnek).

2018.01.23. 17:59:06

@hmikey: hát tudod , küzdünk mi legyen a gyerekkel. Még általános de korán kell kezdeni . Erőltetjük azokat a dolgokat az iskolában amik nem érdeklik a gyerekeket és semmi hasznukat nem veszik. Jó ha tudják alapon működik a dolog , aztán megy a siránkozás ,hasznos tudást kéne szerezni. Én mem politizálok , nem érdekel. Ami itt is megy , az tragikus.

NBarbieReloaded 2018.01.23. 18:01:14

@Jakab.gipsz: "Demokratizálni az iskolát, az oktatást = elmebeteg ötlet, elmebetegeknek. "

Latszik, hogy sok kozod nem volt iskolakhoz, se tanuloi, se tanitoi minosegben, igy honnan is tudhatnad.
De nem baj, fideszes berkommentelonek csak sikerult elhelyezkedned iskola nelkul is, karriered csucsan vagy, ebbol tobbet nem lehet kihozni. :DD

BOAR 2018.01.23. 18:03:32

@VaradiJanos: Te egyiket sem érted, elmebeteg barom...
Harmincig el tudsz számolni?

neko1967 2018.01.23. 18:16:46

index.hu/belfold/2013/09/24/finn_csoda_soha_se_lesz_nalunk/

Ezt kell elolvasni, erről lehet vitázni! A könyv előszavát Pokorni Zoltán írta. Vajon miért nem hallani a véleményét?

Hohó60 2018.01.23. 18:47:48

Sztem nem katasztrófa ez a demonstráció, ha csak arról van szó, hogy pár túlmozgásos hülyegyerek bedőlt a szélsőségesek blablájának, hogy milyen szar az oktatás. Persze az is lehet, hogy a hülyegyerekek közül pár valamelyik internáci banda kötelékébe pályázik. Az már gond.
Az a baj, hogy a baloldali médiahenger hazudozásait az emberek készpénznek veszik. Azt hiszik, valami igaz csak azért, mert a tv-ben mondták. Márpedig az ÁVO Rádió, az Index, 444, meg az RTL ontja a tudatos hazugságot.
Szerintük itt minden szar, bezzeg a SZADESZMP alatt. "Szakértők" hada bizonygatja, hogy de...
Azt bezzeg egyik hazugsággyár sem mondja el, hogy ezek a "szakértők" a Fidesz előtt is regnáltak, ők voltak az országot csődbe juttató Gyurcsány-Bajnai időszakban is a szakemberek. Csődbe is ment az ország Vértes, PMZ, meg a többi "szakember" tanácsai nyomán.
Az elmúlt 70 évből majd' hatvanban az internácik voltak hatalmon. Vagyis ezek a "szuper" szakemberek. Csődbe is jutottunk legalább 3x ez alatt. Hogy jut ezeknek eszébe isztani az észt, elmondani, hogy szerintük mi a frankó? Kit érdekel, higy ezek a hóbabukott internácik mit tartanak rossznak? Akár a gazdaságban, akár az oktatásban.... Nem értenek hozzá. Ezekhez sem....

A magyar oktatásról sokszoros családi tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy aki tanul, az bárhová elmehet belföldön és külföldön egyetemre, és a kisujjából kirázza azt. Külföldön különösen. Szemben a szélsőségesek itteni propagandájával,
a magyar diákok ismeretei történelemből, földrajzból, biológiából, fizikából, kémiából meghaladják a nyugati diákok átlagos tudását, csak csodálkoznak hogy "Te ezt is tudod?".
Ez nem azt jelenti, hogy ne kellene/lehetne javítani.

neko1967 2018.01.23. 19:16:21

@Hohó60:
Kérdezd meg Pokornit.....

neko1967 2018.01.23. 19:29:45

@Hohó60:

Index tudatos hazugság?

Simicska:
Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de 4 éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom.

Hohó60 2018.01.23. 19:49:10

@neko1967:

Nekem olyan ember ne beszéljen, akinek a csatornáján egy Kálmán Olga megjelenhet. Akinek ilyen hírhedt hazudozó és gyűlölködő SZADESZMP-s emberei vannak, az maga miért mondana igazat?

Erted? K Á L - M Á N O L - G A....Könyörgöm, ez már a XXI. század. Az ész megáll...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 20:02:41

@NBarbieReloaded:

"Tudod, az ilyen Vona buzipartikra jar es hasonlo ertelmi szinvonalu bulvarragalmazas"

Hát igen, ez valóban gusztustalan volt, ebben igazad van. Még akkor is, ha esetleg igaz.

Na de akkor tőled is megkérdezem: mit szólsz ahhoz az index-címlapos bulvárrágalmazáshoz, miszerint a magyar kormány fegyvereket ad el az IS-nek, miközben ágál az iszlamizáció ellen? Ez a B1 blog egyik posztjának alcímében állt, és köztudott, hogy a blogajánlóban az alcímeket az index szerkesztői adják.

"Ha megirom a tenyt, hogy mondjuk lorinc barat az ev 3 hete alatt mar 100 milliard kozbeszerzest nyert, az miert is mocskolodas?"

Hol is írtam olyat, hogy ez mocskolódás? Ne gondold, hogy Mészarostól kevésbé van hányingerem, mint neked.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 20:04:24

@BOAR:

"arra kihegyezve, hogy nekik más a véleményük a természettudományokról oszt mégis..."

Soha nem írtam, hogy nekik más a véleményük a természettudományokről. Épp ellenkezőleg.

Értő olvasást gyakorold még egy picinyég. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 20:08:11

@Jakab.gipsz:

"Demokratizálni az iskolát, az oktatást = elmebeteg ötlet, elmebetegeknek."

Pedig milyen szép lenne, ha a diákok dönthetnének a tananyagról. Lenne ám 5 óra videojáték a tananyagban. Naponta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 20:13:03

@hmikey:

"a fiatal programozók közül azoknak van közük a dologhoz, akik szintén maguktól megtanulták rendesen."

Ezen mit csodálkozol? Aki csinálja, annak nincs ideje tanítani - meg anyagilag sem érné meg neki. Aki meg tanítja, az honnan a fészkes fenéből tartaná a tudását napra készen?

A programozásban a gondolkodásmódot kell megtanulni. Aztán már mindegy, milyen programnyelvet használsz. Azt persze alaposan meg kell tanulni, hogyan kell csapatban dolgozni, hogy amit te írsz, az más tudja használni.

neko1967 2018.01.23. 20:13:57

@Hohó60:

Komám, nagyon kemény anyagot szedsz, csökkentsd az adagodat, mert tönkretesz!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.23. 20:17:51

@neko1967:

"Simicska:
Nem foglalkozom pártok felvásárlásával. Életem során egyetlen politikai formációhoz fűzött szorosabb kapcsolat, azt Fidesznek hívják, de 4 éve velük is minden kapcsolatot megszakítottam, amikor világossá vált számomra, hogy egyszerű hazaárulókkal és tolvajokkal van dolgom."

És ezt a Fidesz egykori főtolvaja mondja... Te komolyan elhiszed neki becsszóra?

neko1967 2018.01.23. 20:20:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Tisztességes munkából meg lehetett volna venni mondjuk az orbán-bányákat? Ugy hogy nem! A maffia prekben is a bűnbánó maffiózok a tanúk!

neko1967 2018.01.23. 20:21:54

@neko1967: ugye és perekben helyesen

sinus67 2018.01.23. 20:49:03

Minő érdekes, hogy némely kormánypárti kommentelő szóvá teszi, hogy néhány politikus jelen volt a tüntetésen. Ezáltal már csakis az következhet ebből, hogy az ellenzéki pártok ráépültek, rátelepültek a diáktüntetésre. Mondom! Csak azért, mert ott voltak.

Minő érdekes, hogy némely kormánypárti kommentelő NEM teszi szóvá, mi több tagadja, hogy az állami és EU pályázatokra rátelepült a fidesz rokonság, haveri kör. Ezáltal már csakis az következhet ebből, hogy a fidesz nem építette rá, nem telepítette rá a családra és a haveri körre a közbeszerzéseket. Mondom! Csak azért, mert haverok és a családtagok nyernek, attól még abban semmi kivetnivaló nincs.

Csak abban van kivetnivaló, hogy pár ellenzéki politikus elment (de minek?) a diáktüntire!

A diáktüntetés több milliárd forintjába került az adófizetőknek! A túlárazott közbeszerzések, pályázatok, plakátkampány, nemzeti konzultáció, népszavazás, stb. meg ingyen volt, az adófizetőknek egy fillérjébe sem került!

Hát mit képzelnek ezek a diákok! Nehogy már legyenek (nem feltétlen hibátlan) önálló gondolataik. Az a nemzetnek nagyon sokba kerül.
Míg a többi bagatell!

Hohó60 2018.01.23. 21:16:31

@neko1967:

Megvonási tüneteim vannak.
Mostanában kevesebb ÁVO Rádiót hallgatok, meg az Index is ki-kimarad, és ettől valahogy elkezdtem látni.
Próbáld ki! Ne hagyd magad tovább butítani, mert nem lesz visszaút.

neko1967 2018.01.23. 21:23:32

@Hohó60:
Látsz mint a "vakló"!
Mit nézel tv2-őt, 888 vagy ripost?

Neked is felteszem azt a kérdést, amire még egyik fidessnyik se tudott vagy mert válaszolni!

Elhiszed, hogy Mészáros az elmúlt majd nyolc évben saját erejéből gazdagodott, és ez a vagyon teljes mértékben az ő és családja vagyona?

Hohó60 2018.01.23. 21:28:09

@sinus67:

Hány "túlárazott" pályázatot ellenőriztél személyesen? Fogadok, hogy abba a múltból itt ragadt kisebbséghez tartozol, aki még bármit nenyal a kommunistáknak.
Az, hogy a szélsőségesek ilyenekkel vádaskodnak, kizárólag a mindent elsöprő hatalomvágyuk terméke.

Gondolkodj: találsz akár egyetlen dolgot, amit az intetnácik nem tagadnak, ócsárolnak? Nem találsz. Mert még annyi eszük sincs, hogy nem lehet 100%-ig MINDENRE azt mondani, hogy szar. Ha őket hallgatod, az országban SEMMI sem történt, ami jó lenne.
Ha másból nem jösz rá, innen tudhatod, hogy hazudnak.

Pedig ők tönkretették az országot Gyurcsány-Bajnai alatt, de még azt is tagadják, hogy jó, hogy nem jutottunk Görögország sorsára.

Erre mondja a keserű népi bölcsesség, hogy nekünk még kommunistából is csak a legalja jutott...

Hohó60 2018.01.23. 21:44:18

@neko1967:

Engem ez nem érdekel. Nem láttam semmi bizonyítékot, hogy Mészáros drágábban csinált meg egy munkát, mint más tette volna. Természetesen a szélsőségesek vakogása számomra nem BIZONYÍTÉK. Az meg mindig is úgy volt, hogy minden kormány annak adja a nagy megbízásokat, akiben megbízik. És inkább hozzá kerüljön a vagyon, mint hogy valami bolsevista ellopja, és gazságra használja. Az Antall-kormányt annak idején azzal buktatta meg a SZADESZMP, hogy a privatizációban a párttitkárok, meg kommunista káderek szétlopták az országot, így övék volt a sajtó, és a gazdasági hatalom, Antall meg csak pattoghatott. (Na jó, azért Gönczre is szükség volt a puccshoz.)

Egyébként Mészáros kiválóan működteti a vagyont, ami a kezébe került.
(Annak idején ájult áhitattal emlegették, amikor Németországban ingyen adtak a DDR bukása után gyárakat vállalkozóknak, csak működtesse bezárás helyett.)

neko1967 2018.01.23. 21:51:11

@Hohó60:

Van aki mer Mészárossal szemben indulni? És igen ő (pontosabban Orbán) drágábban csinálja, az alacsonyabb árú pályázókat kizárják!

Mutasd meg magad orvosodnad, gyógyszerészednek!

Kérlek, ne válaszolj, mert én betartom a mondást:
"hülyékkel ne vitatkoz, mert lehúznak a saját szintjükre, és legyőznek rutinból!"

Indriq 2018.01.23. 22:05:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Jakab.gipsz:
""Demokratizálni az iskolát, az oktatást = elmebeteg ötlet, elmebetegeknek."

Pedig milyen szép lenne, ha a diákok dönthetnének a tananyagról. Lenne ám 5 óra videojáték a tananyagban. Naponta."

Képzeljétek el milyen jó lett volna, ovi nem lehetett volna kisz-titkár :)

Bolshevik 2018.01.23. 22:31:24

@Szilárd vélemény: "Na értsd már mit szeretnék kihozni. "

Azt hogy nincs pénzed netflix előfizetésre meg megnézni napi 1-2 filmet felirattal?

Bolshevik 2018.01.23. 22:35:53

@BOAR: pl. Gregor Mendel is szerzetes volt (genetika atyja).

Az a baj, hogy összekevered a katolikusokat az amerikai protestánsokkal, akik tényleg evotagadók jórészt, és ugye mivel főleg amcsi sorozatokat meg filmeket nézel, ezért úgy tűnik neked hogy minden keresztény ilyen.

ételizésítő 2018.01.23. 22:40:24

@BOAR:
Azt hiszem, nem értetted meg, amit írtam. Olvasd el még egyszer, hátha...

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ahhoz képest elég nagy baromságokat írsz.
Az meg lehet, hogy kicsit korábban ismertem az assemblyt, mint te. Bár valóban nem éltem belőle, de szerintem te sem, mert éhen haltál volna azzal a tudáshiánnyal, amit itt megcsillantasz.

Bolshevik 2018.01.23. 22:43:32

Amúgy meg szokás szerint sírás meg. Ha Japánban van minden nap tesióra, akkor a ballibbant elit elájul a gyönyörtől, és tanulmányok százaival igazolja, hogy ez mennyit segít az idegrendszer fejlődésén, az állóképességen, önfegyelmen, és jaj a buta kövér lusta magyaroknál miért nincs ilyen.

Ha Magyarországon van minden nap tesióra, akkor jaj az orbán fasiszta verőembereket képez versenyképes tudás átadása helyett.

Ezt a folyamatos nyafit nem unjátok még?

ételizésítő 2018.01.23. 22:52:16

@neko1967:
Persze, Mészáros egy felcsúti zseni, csak eddig elnyomta az MDF, az MSZP, az SZDSZ, meg mondjuk 1998-2002 között a Fidesz is, de ők legalább ráeszméltek, hogy egy ekkora pénzügyi zsenit nem lehet hagyni csak úgy parlagon heverni.

Az, hogy mekkora zseni, minden megszólalásából süt. Mint a szájában a kapanyél.

ételizésítő 2018.01.23. 22:54:19

@Hohó60:
Baromka, azt még Viktorkád is elismerte, akinek a gyomárig jár a seggében a nyelved, hogy Bajnai kiváló munkát végzett, és nincs csődhelyzet.
Persze ezt külföldön tette, itthon a hozzád hasonló egybites agyú Fidesz-birkáknak azt bégette el, hogy tönkretették az országot meg csődhelyzet, mert tudja, hogy még magyarul sem tudtok, nemhogy más nyelven.
Csak bégetni vagytok képesek.

ételizésítő 2018.01.23. 22:55:49

@Indriq:
Pláne ha nem lehetett volna III/3-as besúgó Viktorka.
Szerinted miért nem hozzák nyilvánosságra ezeket az aktákat már 8 éve?

ételizésítő 2018.01.23. 22:57:34

@Bolshevik:
Sőt, ahogy elnézem az írásodat, több magyaróra is kellene, hátha akkor a hozzád hasonló nagymagyar szélsőbbos nácik is megtanulnák a magyar helyesírást.
Mert a nagy magyarkodásba az valahogy egynek sem fért bele.
Egynek sem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.24. 00:40:41

@ételizésítő:

"Az meg lehet, hogy kicsit korábban ismertem az assemblyt, mint te."

Nocsak, végre sikerült kigugliznod?

"Bár valóban nem éltem belőle, de szerintem te sem, mert éhen haltál volna azzal a tudáshiánnyal, amit itt megcsillantasz."

Szerencsére totál irreleváns, szerinted mi hogy volt. :)

$pi$ 2018.01.24. 07:06:33

@ételizésítő: "Baromka, azt még Viktorkád is elismerte, akinek a gyomárig jár a seggében a nyelved, hogy Bajnai kiváló munkát végzett, és nincs csődhelyzet."

Közismert hazugság. Orbán azt mondta, hogy kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen Magyarország előtt, az ország érdemeit ismerte el, nem Bajnaiét. Bajnairól annyit mondott, hogy megkésett intézkedéseket hozott, semmi olyasmit nem mondott, hogy Bajnai kiváló munkát végzett volna.

Az egész ballib sajtó ezernyi cikkben hazudta, hogy Orbán elismerte Bajnai kiváló munkáját, de ilyet ő nem mondott, minden cikk hazugság volt.

Az igazság:

"Az államháztartási hiány 3,8 százalékra történő leszorításáról szólva Orbán leszögezte: a deficit lefaragása önmagában nem művészet.""

"A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egy havi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen"

$pi$ 2018.01.24. 07:20:13

@B55: "Honvédelmi tervet gyártó iskola vezetők . Van ahol fűtés nincs , van ahol wc , tornaterem sok iskolában nincs . "

1) A honvédelmi terv egészen biztos nem okoz komoly fennakadást az iskola munkájában. Tűzvédelmi terv is van, kijelölt menekülőutak, sőt gyakorlatok is szoktak lenni jobb helyeken. Kit érdekel.

2) Nem hiszem, hogy lenne olyan iskola, ahol nem lenne fűtés. Persze, tönkremehet a fűtés, de kizárt, hogy ne lenne fűtés. Marhaság.

3) Nincs wc? Ez is marhaság, nincs olyan iskola, ahol ne lenne wc, hogy a fenébe lenne?!

4) Tornaterem az sok helyen nincs. Soha nem is volt. Az együtt nevű politikai párt is ezen balhézott, gondosan elfelejtkeztek róla, hogy amikor ők voltak hatalmon (még mszp néven), akkor rohadtul nem zavarta ez őket. Ez az egyetlen pontod, ami valamennyire jogos. :(

2018.01.24. 07:40:18

@$pi$: javaslom tájékozódj mielőtt irogatsz. Az interneten minden állításom ellenőrizhető.

John Nethem 2018.01.24. 07:45:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ha a gyerekek több testi kontaktust tartanak már a telefonukkal, mint a másik emberrel, akkor jobb, ha van egy kis NÉPTÁNC... Legalább ott fogják meg már a fiúk a lányok derekát... :-)

ursus artos 2018.01.24. 08:37:26

@B55: "Az interneten minden állításom ellenőrizhető. "
Linkeket ha kérhetném.
Nincs olyan iskola, hogy ne lenne wc. (Olyan van, hogy felújítás miatt konténer wc van, de hogy ne lenne olyan nincs.

$pi$ 2018.01.24. 08:42:44

@B55: "javaslom tájékozódj mielőtt irogatsz. Az interneten minden állításom ellenőrizhető."

Te komolyan gondolod, hogy vannak olyan iskolák, ahol nincs wc meg fűtés? Hát ez elég súlyos állítás, a minimum az, hogy bizonyítást igényel.

2018.01.24. 08:54:39

@$pi$: google a barátod. Amúgy nagyon nagy különbség van egy tarnazsadányi és egy rózsdombi iskola között.

2018.01.24. 09:12:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ja, a magyar fiatalok nagy része eggyel alacsonyabb szinten kénytelen újrakezdeni nyugaton. Pont a magyar oktatás alacsony szintje miatt.
Közgázos diplomával oszták pizzériában, londoni kávézóban, angoltanári diplomával mondjuk egy skóciai hotelben pincérként, pultosként. Ezzel is megkeresnek négyszerannyit, mint egy magyarországi állásban tudnának. De a végzettségükkel legtöbben kitörölhetik a seggüket nyugaton. Ez van. Ez nem jelenti, hogy ne érné meg akár takarítónak is kimenni nyugatra akár magyarországi diplomával a zsebben. Ez Magyarországról árul el sokat és nem pozitív viszonylatban.

ursus artos 2018.01.24. 09:40:59

@B55: "Amúgy nagyon nagy különbség van egy tarnazsadányi és egy rózsdombi iskola között. "
na ez a probléma az önkormányzati fenntartású iskolákkal. Mert ez fenntarthatatlan állapot, hogy különbség legyen. Erre kellene választ adni. A kormány azt a választ adta, hogy állami fenntartás. azon kívül, hogy ez az egyetlen megoldás, az más kérdés, hogy hogyan sikerült megvalósítani (legalább is az eddigi pár évben.) A másik oldaltól azt a konkrét választ várom, hogy milyen megoldás van még? (Nem az, a jó válasz, hogy azoknak az iskoláknak több pénzt....)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.24. 11:12:46

@B55:

"google a barátod."

Te állítottál valamit, nehogy már mással kerestesd ki a bizonyítékokat. Ha állítasz valamit, nálad a bizonyítási teher. Az ilyen "google a barátod" válasszal csak azt ismered el, hogy hazudtál.

$pi$ 2018.01.24. 11:15:02

@B55: "google a barátod."

Te állítottál egy igencsak meglepő dolgot, neked kellene bizonyítani. Ha olyan egyszerű, akkor bizonyítanád is.

"Amúgy nagyon nagy különbség van egy tarnazsadányi és egy rózsdombi iskola között. "

Red herring, nem állítottam, hogy nincsenek különbségek, azt állítottam, hogy nincs olyan iskola, ahol nincs fűtés meg nincs wc. A fűtés és a wc tönkremehet, de olyan, hogy nincs nem létezik.

$pi$ 2018.01.24. 11:20:28

@karandash: "De a végzettségükkel legtöbben kitörölhetik a seggüket nyugaton."

Ez is elég meglepő lenne. A bolognai rendszer lényege, hogy egész európában elfogadják egymás diplomáit a tagállamok. Persze lehetnek kivételek, a magyar jogi diploma nyilván nem sokat ér külföldön, de a legtöbb diplomát, a diplomák elsöprő többségét honosítás nélkül elfogadják egész európában.

Sőt, ha megkezdted a tanulmányaidat nálunk, bárhol európában folytathatod.

Dolgoztam külföldön, fel sem merült, hogy nem fogadják el a magyar diplomát, de persze a személyes tapasztalatok bizonyító ereje csekély.

Hohó60 2018.01.24. 11:21:29

@ételizésítő:

Légy szíves, idézd, hol található, hogy Orbán Vajnait dícsérte volna.
Bajnai lakossági megszorítások tömkelegét hajtotta végre, elkezdte az ország görög-pályára állítását: nyugdíjmegvonás, drasztikus áfa-emelés, stb...
A kommunisták ennyit tudnak a korrupción és lopáson kívül. Lásd Bajnain kívül Gyurcsányt, meg Bokrost.
És ami a legmegdöbbentőbb, most megint fenekednek, megint képesek lennének kormányra lépni. Ez felháborító, megint tönkre akarják tenni, szét akarják lopni az országot. Ez ellen tömegtüntetéseknek kellene lenni, de az emberek hülyék, bem tudják megbecsülni azt ami van. Bedőlnek az irigységre, aljasságra alapozott bolsevista propagandának, a dögöljön meg a szomszéd tehene is ideológiának.

Ha visszajönbek az internácik, Magyarországnak annyi.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.24. 11:22:44

@John Nethem:

"Legalább ott fogják meg már a fiúk a lányok derekát... :-)"

Ne hülyéskedj már.

1) 20 év múlva a lányok könnyes szemmel, zokogva mesélnék el, hogyan zaklatták őket a fiúk azzal, hogy testi kontaktusra kényszerítették őket: #metoo!

2) Ez szexuális diszkrimináció lenne. Mert ugye mi van a melegekkel, leszbikusokkal, transzszexuálisokkal, biszexuálisokkal és az LMBTQXYZ "közösség" egyéb tagjaival? Őket milyen jogon kényszerítik arra, hogy az általuk elutasított nem derekát fogdossák (pl. egy meleg fiút arra, hogy érintkezzék egy lánnyal)? Vagy milyen jogon kényszerítik őket egy általuk nem kívánt nemi szerepbe (pl. egy transzi fiút arra, hogy lány derekát fogja meg)?

$pi$ 2018.01.24. 11:28:08

@Hohó60: "Légy szíves, idézd, hol található, hogy Orbán Vajnait dícsérte volna."

Közismert hazugság, lassan egy évtizede nyomják, hogy Orbán elismerte Bajnai zsenialitását. Persze, hogy nem, nagyon fura lenne:

1) Bajnai része volt a hatalomnak, akik bajba juttatták az országot, fura lenne utána arról beszélni, hogy milyen nagy szakember volt.

2) Bajnai hozott egy csomó megszorítást. Semmi zseniális vagy nagyszerű nem volt benne, egyszerű, primitív megszorítások voltak, nem kell zseninek lenni hozzájuk.

3) A megszorításokat megkésve hozták meg, még csak nem is időben.

Fentebb idéztem mit mondott Orbán, az országot méltatta, az erőfeszítéseket, ahogyan az egész ország elviselte a megszorításokat. Magyarországnak követelt elismerést, nem Bajnainak. Tök nyilvánvalóan ezt mondta, kiforgatták a szavait és még most is ismételgetik, most is hazudnak arról, hogy mit is mondott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.24. 11:32:04

@John Nethem:

"Iván is csak annyit bírt hozzáfűzni, hogy ennek biztos nincs csaja."

Hótziher, hogy nincs neki.

Hohó60 2018.01.24. 12:40:04

@ételizésítő:

Azért nem lehet nyilvánosságra hozni, mert nálunk nem volt elszámoltatás az állampárt bukása után. A rendszert működtető
kommunisták szabadlábon maradtak. Pufajkásoj, munkásőrök, cenzorok, sortűz lövetők, párttitkárok, ÁVÓ-sok tömkelege grasszált a politika és közéletben. Es akkor még nem beszéltünk a bolsevista sajtómunkásokról, mint Bolgár, Dési, Aczél, stb..., akik azóta is hazudnak, gyűlölködnek rendületlen.
Hogyan lenne lehetséges, hogy a fenyegetéssel, zsarolással kényszerített emberek nevét nyilvánosságra hozzák, miközben büntetlenek a kommunisták, akik akkor és most is terrorizálták, terrorizálják az országot...

ételizésítő 2018.01.24. 13:22:43

@$pi$:
Közismert hazugság, hogy a hozzád hasonló Orbán-seggnyaló faszok ezt hangoztatják.

ételizésítő 2018.01.24. 13:25:55

@Hohó60:
Vajnait sehol. Bajnait. Tanulj meg írni.
Egyébként meg Google. Dolgozz!

ételizésítő 2018.01.24. 13:29:04

@Hohó60:
Ja, vagy inkább azért, mert Orbán maga is III/3-as besúgó volt.
Ahogy sokan mások is a Fideszben, köztük Kövér. A sok MSZMP-tagot nem is említve - a Fideszben jóval többen vannak, mint az "utódpárt" MSZP-ben.

Szóval inkább ne ködösíts és ne hazudozz.

2018.01.24. 13:30:15

@$pi$: azért ne lepödjünk meg, ha egy magyar közgázos vagy pedagógus diplomával nyugaton csak mosogatónak vesznek fel valakit. Akármennyire is elismerik a végzettséget, a realitás ez.

Magyar jogi diplomával nem lehet valaki jogász, ügyvéd, bíró mondjuk Kínában, Hollandiában vagy Németországban, de mindenhol, ahol szerződésekkel foglalkoznak (ha beszéli a helyi nyelvet vagy akár csak angolul), akkor boldogulhat(na). Szállítmányozás, sales, ügyfélszolgálat, marketing, rendezvényszervezés stb. Nemzetközi kereskedelmi környezetben mindig Incoterms-t vagy CISG-t használnak, ahhoz meg pont annyit konyít egy magyar jogász, mint egy német vagy holland.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.24. 13:36:50

@ételizésítő:

"a Fideszben jóval többen vannak, mint az "utódpárt" MSZP-ben."

Drága programozózsenim,

ez akár igaz is lehet. Az oka az, hogy az MSZP-ben és hasadványaiban nem a besúgók, hanem az őket beszervezők, a tartótisztek és a besúgásokat megrendelők vannak többségben.

Tudom, neked nincs erkölcsi érzéked, a szó is ismeretlen számodra, ezért nem is tőled kérdezem:

Vajon melyik a szennyebb ember: a besúgó vagy az, aki zsarolással, fenyegetéssel, előnyök nyújtásával kényszerít/rávesz valakit a besúgásra?

$pi$ 2018.01.24. 15:00:29

@karandash: "zért ne lepödjünk meg, ha egy magyar közgázos vagy pedagógus diplomával nyugaton csak mosogatónak vesznek fel valakit"

Személyesen ismertem valakit, aki finnországban egy általános iskolában tanított magyar diplomával. Persze az ilyen munkahelyeken nagyon jó nyelvismeret kell, de az, hogy nem fogadják el a magyar diplomát nem igaz. El kell fogadniuk!

$pi$ 2018.01.24. 15:04:40

@karandash: "Magyar jogi diplomával nem lehet valaki jogász, ügyvéd, bíró "

Tök érthető, a jogszabályok minden országban különböznek. A jogi pálya különleges ebből a szempontból.

John Nethem 2018.01.24. 17:42:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

1.) Ja tényleg ! Akkor előtte letöltik azt a svéd appot a telefonjaikra, ahol mindenki beleegyezik a "kontaktusba".... Onnantól nincs már apelláta .
Meg amúgy is, lehet, az lett volna az első és utolsó, hogy egy fiú megérintett egy lányt...

2.) Nos, azok mehetnek máshova. Azért még a klasszikus felállás a 90 %.....

John Nethem 2018.01.24. 17:47:15

@karandash:

Az én egy nagyon közeli ismerősöm középiskolában KÉMIÁT tanít Angliában.......
Szóval aki nem lazsál, és nem a sültgalambot várja tátott szájjal, hanem TESZ IS (és egy kicsivel többet ! ) a maga boldogulásáért, akkor az boldogulni is fog, és nem csak mosogatással a tanári diplomával....

hmikey 2018.01.24. 18:43:33

@$pi$: Elfogadják, kivéve a speciális, helyi dolgokra vonatkozóakat kivéve, persze, hiszen az EU-s rendszer ezt lehetővé teszi. Nem is ezzel van a gond. Hanem azzal, hogy ha választaniuk lehet ugyanarra a pozícióra egy Magyar diploma (diplomás) és egy hasonló paraméterekkel rendelkező, de jobb tudású nem magyar között, akkor azt fogják választani. És ez csak szimpla kiválasztódás. Én minden párttól függetlenül állítom azt, hogy az elmúlt 30 évben (meg előtte is) az oktatás VERSENYKÉPESSÉGE romlik. Nem arról van szó, hogy de facto leromlott az oktatás, hanem arról, hogy amíg máshol haladtak a korral, itthon nem, vagy csak nagyon kis mértékben. Én pl. láttam angliában szülői értekezletet. Van olyan ismerősöm, aki meg kinn tanított évekig. Van egy rakás, aki kinn dolgozik komoly pozíciókban. Sőt, én is dolgozom külföldre. Igen, van ilyen is. De azért, mert van egy pár ember, aki önerőből megoldotta, az nem azt jelenti, hogy minden fasza, hátra lehet dőlni. Az a 6-18 éves kor közti időszak arra kéne, hogy a gyerek rájöhessen, hogy mi lehet belőle, és elkezdje azt megvalósítani, nem arra, hogy minden hülyeséggel teletömjék a fejét (nem az alapműveltségre gondolok, csak a hasznos dolgok mértékére), és ipari módon szétszívatni, úgy, hogy semmi, de semmi interakció nincs, csak hatalomgyakorlás a felnőttek részéről (tanárnak, szülő egyaránt). És még mindig azt mondom, hogy ostoba mindenki, aki egymást gyepálja itt verbálisan azon, hogy kinek a hibája, mert hogy szar, az nem kérdés. Tenni kéne ellene, nem azon küzdeni, hogy ki kezdte, mert akkor vissza lehetne menni sokkal többet, nem megállni itt azorbánbajnai tengelyen.

Hohó60 2018.01.24. 19:29:38

@ételizésítő:

Az az igazi baj, ha valaki ma is bolsevista felforgató tevékenységet végez. Ha valaha párttag volt, de időközben megjavult, azt a társadalom megbocsátja.
De aki KádárApró Dögei után ma meg Gyurcsány Apró Vadait akarja a nyakunkra ültetni, az megbocsáthatatlan, mert már ismert az elődök példája, és ismert aza förtelmes országlás amit Gyurcsányék műveltek.
Aki ez után is őket akarja, az vagy nem normális, vagy csirkefogó.

2018.01.24. 21:38:58

@$pi$: "Tök érthető, a jogszabályok minden országban különböznek."

A jogszabályok annyira különböznek minden európai országban, mint mondjuk egy Mercedes gyár egy Opel gyártól. Magyarul ennyi erővel egy mérnököt se venne át egy másik gyár, mert addig Mercedes autókat tervezett, akkor biztos nem ért majd az Opelek tervezéséhez...
Az európai országok jogszabályai is kb. annyira különböznek, mint két különböző márkájú autó. Még az angol jog is nagyon hasonló és teljesen érthető egy magyar jogász számára, ha ért angolul. Angol szerződési joggal találkoztam, az teljesen érthető, csak máshol vannak a hangsúlyok, mint a német vagy magyar polgári jogban és nem törvényi szakaszokra, hanem jogesetekre hivatkoznak, de a jogi intézmények nagyon hasonlóak. Az amerikai szerződési jog meg kodifikált, teljesen az európaira hasonlít.
Szingapúri szerződési jogra is ráláttam, az se más, mint a brit.
Alapvetően két polgári vagy kereskedelmi törvénykönyv ma a világban nem különbözik annyira, mint egy Mercedes és egy Opel gépkocsi szerelési útmutatója.

Tehát baromság, hogy azért nem lehet egy magyar jogász külföldön jogász, mert ott mások a jogszabályok. A valódi ok politikai. A jogászok kilobbizták, hogy csak a helyiek lehessenek jogászok. Ennyiről szól a dolog, a jogász kamarák az okai.
De Németországban az alkotmánybíróság már úgy határozott, hogy egy különbözeti vizsgával és nyelvismeret bizonyításával meg kell engedni más európai országokban praktitáló jogászok is dolgozhatnak ott jogászként.

A nemzetközi kereskedelemben meg bárhol végzett jogász megfelel, ha tud angolul, mert senki se a helyi jog alapján kereskedik, CISG meg Incoterms megy. Amúgy meg olyan szerződést ír a jogász, amilyet akar és annak az országnak jogát választja háttérjogszabályként, amelyikét akarja, amiben a felek megegyeznek. Vagy egyenesen nemzetközi jogi dokumentumot (CISG).

2018.01.24. 21:49:23

@John Nethem: Angliában kémiát az is taníthat, akinek a diplomájának semmi köze a kémiatanításhoz. Én is ismertem olyan magyar pedagógust, aki angol szakon végzett Magyarországon, majd Angliában történelemtől kezdve természettudományokig mindent tanított. El lehet képzelni, hogy milyen színvonalon. Az iskolák szabadság ott ilyen nagy. Ha nem találnak megfelelő diplomával rendelkezőt, akkor felveszik az akármilyen tanárt és az megtartja a kémia órát. Mert ott tanárhiány van.
Itt Ázsiában sok amerikai, kanadai, brit fiatal genderelmélet, vizuális design vagy művészettörténet szakos diplomával vagy diploma nélkül (akár teherautósofőr, piztafutár vagy bártender múlttal) "tanít" magániskolákban angolt és szatantárgyakat jó pénzért. A színvonalat el lehet képzelni.

Az, hogy szaktanár tartja a kémia, biológia, földrajz órákat, az nem mindenhol van így.

John Nethem 2018.01.24. 22:24:04

@karandash: KÖZÉPISKOLÁBAN ?? Főleg jó hírűben ? Kétlem.

ételizésítő 2018.01.25. 00:46:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Az a baj, észkombájnkám, hogy a Fideszben pont azok vannak nagy többségben, akik beszervezték őket. Mint mondjuk Mikola, a Hazafias Népfront egykori alelnöke.

ételizésítő 2018.01.25. 00:50:06

@$pi$:
Nem kell.

@Hohó60:
"Az az igazi baj, ha valaki ma is bolsevista felforgató tevékenységet végez."
Orbán Viktorra gondoltál, aki egykor KISZ-titkár volt, de ma rákosista felforgató tevékenységet végez rablóbandájával, Lázárral, Rogánnal, Habonnyal?
Igazad van, aki ezután is őket akarja, az vagy nem normális, vagy csirkefogó. Sőt, inkább bűnpártoló bűnszervezet támogatásában, és börtönben a helye.

ételizésítő 2018.01.25. 00:51:55

@John Nethem:
Konkrétan melyikben?
Mert ennek simán utána lehetne nézni.

2018.01.25. 05:03:43

@John Nethem: Angliában az iskolák szabadsága nagy, nyilván tudsz mutatni elit magániskolákat, ahova csak angol nyelvterületen szerzett és szaktantágy oktatására jogosító diplomával vesznek fel, de a középiskolák jó része nem ilyen. Tanárhiány van Angliában, ha nem lenne, akkor fel se vennének magyarországi diplomával senkit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.25. 10:17:08

@ételizésítő:

"Az a baj, észkombájnkám, hogy a Fideszben pont azok vannak nagy többségben, akik beszervezték őket. Mint mondjuk Mikola, a Hazafias Népfront egykori alelnöke."

Az a baj, kisokoskám, hogy még arról sincs fogalmad, hogy a Hazafias Népfront soha nem foglalkozott beszervezéssel. E célra ott voltak a titkosszolgálat megfelelő emberei. Ettől persze még lehettek, voltak besúgók a HN-ban is, de hol nem voltak? Lehet, a te családodban is volt besúgó, csak nem tudsz róla. Ha annyi idős vagy, te is lehettél besúgó, ami megmagyarázná azt is, miért habzik ennyire a szád.

Mi a fenének okoskodsz, ha még ezt sem tudod?

A HN mindig is, de főleg a 80-as évektől kezdve épp a mérsékelt ellenzékiek gyűjtőhelye volt. Lásd pl. Pozsgayt, aki ha nagyon finoman és kódoltan is, de meg mert fogalmazni rendszerkritikus véleményeket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.25. 10:19:29

@ételizésítő:

"Az a baj, észkombájnkám, hogy a Fideszben pont azok vannak nagy többségben, akik beszervezték őket. Mint mondjuk Mikola, a Hazafias Népfront egykori alelnöke."

Avagy mint D-209. Ja, hiszen ő a maszop tagja volt.

ételizésítő 2018.01.25. 16:13:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ó, hát hogyne, mivel onnan a Fideszhez ment át az összes főkomcsi, ők kifejezetten szentek voltak.

Ami meg Medgyessyt illeti, nem tehetek róla, hogy annyira hülye vagy fideszes haverjaiddal együtt, hogy neki a beosztásával járt egy ilyen kód is.

Majd akkor örülja amikor a következő kormány Viktorkádról derít ki ilyeneket, akinek vállig a seggében van a fejed.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.25. 17:17:41

@ételizésítő:

Ja, a pufajkás Horn Gyulának is a beosztásával járt a géppisztoly, mi?

GyMasa 2018.01.25. 17:49:57

@Szilárd vélemény:
...Az oktatás egy fos...
Ebben nagyjabol egyet ertek.
...Az informatika oktatást nyomatjak,...
Es, milyen jol teszik!
Felteve, hogyha az "informatikai oktatas" az valodi SW fejlesztest takar, es nem "windows es office kezelesi 1x1"-et.
....ezt híresztelik, de az iskolák nem kaptak csak hatalmas keretszámokat a gépeket meg 2 éve ígérik...
Van egy jo hirem!
Az "informatikai oktatashoz" nincs szukseg szamitogepre az ido 100%-aban!
...2 év alatt véget ér egy OKJ képzés és olyan gépeken tanulnak informatikát, ami kb 20 perc alatt kapcsol be...
Ha tortenetesen meg akarsz tanulni SW-t fejleszteni, es tenyleg a nullarol indulsz neki, akkor egy ilyen gep is tokeletesen megfelel a celnak.
(Azokat a feladatokat, amiken keresztul meg lehet tanulni a SW fejlesztest, a legegyszerubb gepeken is lehet gyakorolni)
Persze, ha Windows 10 alatt akarsz 4k Youtube videokat nezni, meg valami izmosabb FPS-sel jatszani, akkor igazad van, de akkor ne nevezd azt, amit "tanulsz", informatikanak!

GyMasa 2018.01.25. 18:04:46

@BOAR:
...A szar oktatás ...itthon - VS.- "túlképzett"...
Akkor most melyik?
... -ami persze nem a tudására hanem a végzettségére vonatkozik,...
Ez a mondat, ebbene kontextusban nem a munkavallaot minositi, hanem a munkaadot.
...vagy azt, hogy nincs gyakorlata ezért elégedjen meg az éhbérrel amit kap...
Ez ismet foleg a munkaado gerinctelensege.
- Nagykepu, arrogans farok ("nalunk meg a takaritononek is 3 diplomaja van"
- Szar a HR reszleg, es keptelenek a felvetel elott eldonteni egy jeloltrol, hogy alkalmas lesz-e ellatnia feladatot.
- Garasoskodo pöcs a tulaj.
Erre, amugy van egy remek megoldas: Ha latjak, hogy az illetonek van ugyan vegzettsege, de a leendo feladatahoz MOST nem ert, akkor felveszik "Ehberert", es a probaido lejarta utan, ha sikerult bizonyitania, visszamenoleg megemelik a fizeteset.
...Kevés az a munkahely ahol azt érzi, hogy megbecsülik és van miért hajtani...
Mert a munkahely feladata nem a munkavallalo lelki bekejenek, es kiteljesedesenek biztositasa, hanem a maximalis profit termelese.
Aki ezt nem kepes felfogni, annak kemeny elet nez ki...
...Jobban jár, ha a szar munkát külföldön végzi, háromszor annyi pénzért...
Vagy, olyan szakmat szerez eloszorre, hogy ne kelljen neki szar munkat vegeznie se otthon, se kulfoldon.
Ez, persze alapvetoen feltetelezi, hogy egy 18 eves, felnott ember olyan elvek alapjan valaszt felsooktatasi intezmenyt, hogy:
- Tetszik-e neki az ott megszerezheto szakma,
- Milyen szinvonalu kepzest biztosit az intezmeny,
- Rendelkezik-e az alapveto keszsegekkel, amikre szuksege van, hogy az adott szakmaban elhelyezkedjen
- Rendelkezik-e az intezmeny tovabbfejlodesi lehetoseggel
Es, nem olyan elveket tart szem elott, hogy:
- Lehetoleg jo sok csaj legyen, es minel kevesebb pasi, hogy jusson neki is valami nuni, mert amugy nem tudna nohoz jutni.
- Minel tobbet lehessen bulizni, inni a kepzes ideje alatt
- A sok bulizas ne menjen a diploma eredmenyenek rovasara
- ne kelljen megszakadni a tanulasban
- Csak adjon egy diplomat...
...Ha ott jól csinálja, lényegesen több esélye van az előrelépésre is....
Ez, tokeletesen igaz!

GyMasa 2018.01.25. 18:07:16

@ursus artos:
...A bajor általános iskolai tantervből másoltam ki....
Jajj Te sem erted, na!!!
AZ JOfajta hittan, a magyar meg _ROSSZFAJTA_ hittan.
A tornaorakat meg nem kell csokkenteni, legalabb nem puhatestueket kepez az altalanos iskola...

GyMasa 2018.01.25. 18:32:30

@$pi$:
2006-ban a Londoni metro tele volt plakatolva, hoyg havi 2500GBP-ert keresnek fizikatanarokat.
Szerintem, ha ennyire hiany volt beloluk, akkor siman belefert, hogy magyar tanari diplomaja van, ha amugy a nyelvtudasa megfelelo a tanitashoz.

GyMasa 2018.01.25. 18:36:11

@hmikey:
...Hanem azzal, hogy ha választaniuk lehet ugyanarra a pozícióra egy Magyar diploma (diplomás) és egy hasonló paraméterekkel rendelkező, de jobb tudású nem magyar között, akkor azt fogják választani. És ez csak szimpla kiválasztódás. ..
Akkor beszeljel mondjuk egy Muncheni HR-essel, aki HW/SW fejlesztot vagy gepesz mernokot keres.
SIman korbe fog rohogni, mert annyira nem talalnak embereket, hogy pont leszarjak, hogy milyen utleveled van.
Nyilvan, egy olyan pozicioban, ahova gender szakos diploma az elvaras, agy olyan amunkakor, oda anyanyelvi alkalmazottat vesznek fel, de az csak egy igen specialis terulet. Tudod, a kereslet-kinalat viszonyai
süti beállítások módosítása