Fegyvertelen

Az egyháziak után ateista rendezvényt mikor tartanak az egyetemi könyvtárban?

2017. szeptember 21. - Kristóf Tarnay

Pár éve Angliában ateisták egyszerűen megunták a vallások elnyomását a köztéri hirdetésekben a világnézetek között, és miután már az n+1-edik vallás önmagát népszerűsítő hirdetése került ki például buszok hátuljára, közösségi finanszírozásból indítottak egy “Probably there is no God” kampányt. Az ezt elindító ötletet egy, a Guardian véleményrovatában megjelent kis írás adta erről. Nos, nem hasonlítanám a mostani kis eszmefuttatásomat ehhez, és valószínűleg sokan majd vallásüldözést kiáltva akadnak ki azon, hogy mégis hogy képzelem azt, hogy ilyet leírok, pláne miután korábban magam is aktív vallásos voltam, és anno a buszos ellenkampányból is sokan nagy balhét csaptak, persze az előzmények említése nélkül.

Az ember gondolkodása azonban képlékeny, felülvizsgálható, és rendszeresen felül is vizsgálandó a begyepesedést és a dogmatizálódást elkerülendő. Az enyém most például ott tart, hogy nap mint nap amikor az egyetemi óráim között vagy éppen arra sietve bejövök a szegedi egyetemi könyvtárba, a TIK-be, nem tudom, hogy egy általánosságban minden egyetemista számára fönntartott könyvtárba megyek be, vagy az egyházak valamelyikének templomába.Itt ugyanis egyre gyakrabban hatalmas transzparensek hirdetik a különböző vallások konferenciáit, és rendkívül fiatalosan, hashtegekkel a nemlétező ifjúsági célközönségüket megszólítani kívánó klassz témanapokat vallási előadókkal, papokkal, ima kezdéssel-zárással.

Ne értsetek félre, nincs ezzel még önmagában semmi baj, hisz a sokszínűség az egyik legnagyobb érték rohanó, és excel-kockákba redukálódó világunkban. Azt is tudom, hogy a TIK-et lényegében az ilyen bérbeadásokból tartják fönn (igen, a késedelmi díjra befizetett ötszáz forintod erre kevés). Csakhogy a sokszínűség akkor azt jelentené, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Azaz: konkrétan várom már, mikor tartanak ateista/agnosztikus/szabadgondolkodó (bár ez utóbbi kevéssé győz meg, miután egy kormányprop-poszt miatti ellenvélemény okán ki lettem bannolva Iván Gábor alias IGe oldaláról) konferenciát, kellemes programsorozatot fiataloknak, stb.

Állítólag az egyetemi lelkészségek (nyugtassatok meg, hogy több is van belőle, nem csak egy) hirdetései mellé anno kitették a szegedi ateista sörözések plakátjait, bár én speciel nem is tudtam róla, hogy Szegeden is vannak ilyenek. Persze ennek a legideálisabb helye nyilván nem a TIK lenne, így arra gondoltam, a leges-legjobb egy építő jellegű ateista-teista vita lenne itt a TIK-ben. Az nem csak egy újabb építőkockával erősítené a sokszínűséget, de inkább egyszerre reprezentálna mindenkit.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr4012883104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A tudomány sosem téved! 2017.09.25. 08:09:49

Minden nap.
Ott vannak az iskolák. Ott az ateista vallás, minden nap agymosást hajt végre a gyermekeken, akinek a tudomány nevű szekta dogmáit kötelező bemagolni.

Ad Dio 2017.09.25. 08:22:31

Ha fontos neked, menj és csináld meg! Senki sehol nem áll majd az utadba, hintheted az igét. Épp úgy, ahogy az egyházak is. Ez ilyen egyszerű.

Európai téridő 2017.09.25. 08:42:37

Az ateizmus is vallás a maga módján. Kár, hogy az elvtársi vallásellenesség és eme vallásféleség korrelációja miatt mifelénk stichje van. Amúgy akkor már inkább valami istenhit, "muss ein lieber Vater wohnen", mert tudomásom szerint nem rombolt annyira forradalmian, mint az ateizmus fanatikusabb hívei, elvtársak inkluzíve..

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2017.09.25. 09:03:17

@A tudomány sosem téved!: A világnézeti kérdésekben állást nem foglaló rendezvények nem számítanak ateista rendezvénynek. A tudomány nem szekta, miután állításait bizonyítékokkal támasztja alá.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2017.09.25. 09:04:31

@Európai téridő: Ahogyan szokták mondani, az ateizmus akkor vallás, ha a bélyegnemgyűjtés hobbi.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 09:12:09

@Kristóf Tarnay:

Téves párhuzam.

Akkor lenne igaz, ha az ateizmus azt jelentené: nem érdekli Isten létének kérdése, nem foglalkozik vele. De az ateizmus nem ezt állítja, hanem azt: Isten nincs.

Szóval - élve párhuzamoddal - az ateizmus nem a bélyegnemgyűjtés, hanem annak határozott állítása, hogy a bélyeggyűjtés butaság.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 09:13:13

@Kristóf Tarnay:

A tudománmy önmagában nem vallás, de a tudomány mindenhatóségában való hit már az.

agarik 2017.09.25. 09:16:43

@Európai téridő: Áruld már el egyszarvú-hívő barátom (merem feltételezni keresztény vagy), miben is vallás az ateizmus?
Ah, várj: SEMMIBEN.

Persze azon túl hogy már a foci nevében is több háborút vívtak mint az ateizmuséban, mutasd már be kérlek, mennyire rombolt az ateizmus mondjuk HITLER NÁCIJAIHOZ KÉPEST, ami birodalmat bizony a kereszténység termelt ki.
Vagy esetleg mutasd már meg hogyan rombolt az ateizmus mondjuk a zsidó Izraelhez képest, ami ugye a mai napig holokausztot folytat, és tönkreteszi a régészeti leleteket.
Várj, várj! Esetleg mutasd meg mennyivel jobb az ISIS mikor megsemmisít minden történelmi leletet a területén - az ateizmushoz képest!
Esetleg említsük meg hogyan vakarták le a közép- és délamerikai kultúrák által emelt piramisokról a véseteket (jó nagy piramisok ám), és égették el kódexeiket?

Boszorkányégetés, eretnekégetés, könyvégetés, valóságtagadás - íme a vallás.

@A tudomány sosem téved!: az iskolák szekulárisak. Mármint mielőtt a fideszkdnp törvénytelen hittanórái megjelentek, azok voltak. A szekularizmus nem ateizmus.
A tudomány meg azért tudomány MERT MŰKÖDIK. Ellentétben a laposföldhívő vallással (kereszténység megint, ugye), a pap-köntösét-tapogassuk-orvos-helyett vallással (kereszténység megint), a denevér-az-madár vallással (ismét a kereszténység).
Elkapta már a házad a leprát, és sikerült meggyógyítanod pár galamb vérének ráfröcskölésével ahogy a Biblia tanítja? Nem? Akkor húzzál vissza az iskolapadba a pap bácsi farkáról!

agarik 2017.09.25. 09:18:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Oh, kis HAZUDÓS.
Az ateizmus nem állít semmit. Az ateizmus pusztán annyi: nem hinni istenség(ek)ben.

És még milyen szerencse hogy SENKI nem állította hogy a tudomány mindenható!

Európai téridő 2017.09.25. 09:22:59

@Kristóf Tarnay: Hogy te milyen marhaságokat tudsz leírni. Először is: Nem szoktak ilyesmiket mondani, másodszor: vallásFÉLE volt az én kategóriám elnevezése és nem vallás.

Európai téridő 2017.09.25. 09:23:48

@agarik: A bolsevikokat kifelejtetted?

Duplaxiii 2017.09.25. 09:41:57

Ez az igazi emberi!
Tehát vannak akik x, y, vagy z dolgoban hisznek, aztán akik a kínai írásjelekben vagy a cirillben.
És egyszerűen leaszrák a másikakat, hiszen nekik teljesen mindegy, hogy más miben hisz, hanem tervszerűen nekimennek a másiknak.
A történetben az ateisták (én is az vagyok!) valójában a kor neoliberális gondolkodását mutatják meg, a többséggel semben elvisikon megy neki egy kisebbség.
Ez azonban a fasizmus előszobája.
Amikor valaki azért támad másokat, mert másképp gondolkodik, más a véleménye, hisz valamiben stb. Ezt követi majd a gondolatkorlátozás (könyvek, művészetek betiltása) majd az átnevelőtáborok, végül a gázkamra.
A történelem során ismerjük a köépkori boszorkányüldözéseket, aztán a tudósok elleni fizikai fellépéseket, láttuk-hallottuk sztálin és hitler ténykedését.
Most a PC elvű szabadgondolkodó neobolsevik mikroközösség játsza el azt, amit leninék valamikor. Az 70 évig tartott és a világ legtöbb ember halálárt volt felelős.
Csak és kizárólag a más vélemények miatt!
Nem értem, egy ateista miért foglalkozik azzal, hogy bárki másnak mi a hite????
Honnan jön ez, miből gondolja, hogy JOGA van ehhez?
Most akkor mikor lesznek ilyenek arról, hogy az asszony hogyan kefélem? Hogy orális vagy anális? És ez jó vagy rossz? És szabad vagy sem?
Belegondolok, ahogy egy magyar álcivil aktivistamozgalom, a PC és más kozmopolita elvek szerint köztéri flashmobot és lufireregetést csinál az anális szex helytelen elvégzése miatt.
Hát kb. ennyi az ateista-hívő vita is, tönn súlyosak korlátotl tudatú halmaz kéretlen cicaharca.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 09:46:29

@agarik:

Nem. Az ateizmus azt állítja: a világ tisztán materialista, s ha van is valamilyen összefogó láthatatlan erő, az az anyagon belül van, annak inherens tulajdonsága.

Kevered az agnoszticizmussal, mely azt állítja: nem tudjuk van-e Isten.

agarik 2017.09.25. 09:49:47

@Európai téridő: A bolsevikok a bolsevizmus hívei. Mint látható az egy másik izmus. Így irreleváns.

Egyébként de, az "az ateizmus akkor vallás, ha a bélyegnemgyűjtés hobbi" egy ideje népszerű közmondás. Keress rá a neten picim ha nem hiszed.
Még egy youtube-csatorna is van "nonstampcollector" nickel ami pont ezt lovagolja meg.

És ismételten a kérdés: mitől lenne a tudomány vallás, vagy vallás "féle"?
A tudomány alapja a bizonyíthatóság és a bizonyítás megismételhetősége.
Össze-vissza 3 alapfeltételezéssel él, de azokkal minden világnézet él:
- a világ létezik
- a világ megismerhető
- azt a magyarázatot fogadjuk el, ami a legkevesebb bizonyítatlan feltételezést tartalmazza, és jövőre vonatkozó következtetések is levonhatók belőle.
Hol itt a vallási jelleg?

Duplaxiii 2017.09.25. 09:51:08

Viszont a legtöbben nem is tudják az ateizmus lényegét, csak beszélnak a sárdobálásba!
Az ateista nem a hit ellen van! Én is hiszek rengeteg dologban, Zorán után szabadon a mikrobarázdában vagy apám igazában is...
Az ateista azt tagadja, hogy a) létezik egy minden feletti lény, ember, isten (minden vallási hívő válassza ki a magának megfelelőt), és AZ irányít mindent és nekünk minden kontroll nélkül alá kell vetnünk magunkat annak "parancsainak".
Tehát az ateista a szervezet hitéletet tagadja, ami "közvetíti" a "parancsokat".
Mindegy, hogy egy nagy egyház vagy egy falusi önjelölt hittérítő! Egyszerűen az ateista MAGÁBAN hisz! A saját erejében tudásában és nem hajlandó alávetni magát csinált, ellenőrizhetetlen iránymutatásoknak és azok megszegésére érkező büntetéseknek.
Ennyi és nem több! A hívő egy irányítástól kapja a muníciót, hiszen eleve azért lett hívő, mert születése óta NEVELTÉK erre az útra.
Ez valójában a szkeptikus-kérdés.
Az ateista várja a bizonyítékot, a hívő meg elhiszi hogy valaki látott valamit és azt törvényként értelmezi.
Az ateista is hisz, magában, a családjában, a gyerekeiben, a barátaiban, a kedvenc focicsapatában, a gondolataiban.
A hívőnek meg lecserélik a fejében azt a részt, ami az önrendelekezésért felelős és egy beégetett, huzalozott programot hajt végre, nem kételkedik, pedig semmi bizonyítékot nem látott kapott arra vonatkozóan, amiben a haláláig hisz.
De ez a ő gondjuk, boldogok a lelki szegények!

agarik 2017.09.25. 10:05:36

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Helló HAZUG!
Tudtad hogy ateizmus és az agnoszticizmus nem egymást kizáró fogalmak?
Csak a hazug vallásosak próbálkoznak a kifejezések újradefiniálásával, ami ugye logikai hiba, magyarán: hazugság.
Az ateizmus szóeredete és jelentése: a-teizmus, azaz nem HINNI istenségekben.
Az agnoszticizmus szóeredete és jelentése: a-gnoszticizmus, azaz nem TUDNI istenségekről.

Így 4 kategória állítható, nem egy háromtagú lineáris sor.
Van a gnosztikus ateista, aki azt állítja elég tudásunk van hogy 100% eséllyel kizárjunk MINDEN istenséget. Ám míg a bibliai istenség létét 100%-osan kizárhatjuk a Biblia által prezentált tesztek segítségével, ez nem igaz MINDEN istenségre. Ezért nagyon kevés is aki ide tartozik. Mert az ateista általában képes a józan gondolkodásra.
Aztán jön az agnosztikus ateista, aki nem hisz istenségekben, mert nem tud meggyőző bizonyítékról a kérdésben. 99.99% ateista ide tartozik.
Aztán ott az agnosztikus teista, aki nem rendelkezik biztos tudással saját bevallása szerint, de azért hisz valamiféle istenségben. Nem tudni minek.
És végül ott a gnosztikus teista, aki azt ÁLLÍTJA van bizonyítéka, és ezért hisz. Persze nincs bizonyítéka. Különben az istene tudományos tény lenne.

@Duplaxiii: Most vagy hazudsz az ateizmusodról, vagy fasiszta vagy. Mivel láthatólag elítéled a fasizmust marad hogy HAZUDSZ. Amúgy sem érdekel senkit a személyes meggyőződésed mikor a kérdést el kell dönteni.
A "lenin a legtöbbek halálát okozta" alapból megkérdőjelezhető, másrészről újabb érvelési hiba, azaz HAZUGSÁG.

De hogy a kérdésre válaszoljunk: azért törődünk más hitével MERT A VALLÁSOSAK MEG AKARNAK ÖLNI. Ha nem akarnának, érdekelnének a francot. Ezért találták fel az ateisták a szekularizmust, tudod? Hogy hazamész, otthon azt csinálsz amit akarsz, DE TAKARODSZ A TÖRVÉNYEKBŐL, AZ ISKOLÁBÓL, A NEMZETI JELVÉNYEKBŐL, és nem erőszakolod rá magad a másikra, mint tette azt a fideszkdnp, vagy múlt héten a Jobbik mikor betiltani igyekezett azt az együttest!

agarik 2017.09.25. 10:12:14

@Duplaxiii: hazugság, hazugság, vagy csúnya félreértés.
Az ateista nem tagad semmit. Tagadni akkor lehetne ha volna bizonyíték amit tagadni lehet. Az ateista csak nem hisz.

És miért kéne önmagában higgyen? Semmi nem írja ezt elő. Hihet az ufokban, manókban, tündérekben, humanizmusban, utilitarializmusban, egyebekben, vagy dolgok kombinációiban.
Csak istenségekben nem hisz.

Az agymosott rész az stimmel, a gond ott kezdődik, hogy a hívőnek előírás pl. holokausztot elkövetni. Leginkább a nemhívőkkel szemben.
Meg betiltani a vasárnapi (szombati) munkalehetőséget.
Meg kötelezővé tenni a hittant.
Meg kötelezővé tenni az imádkozást. (#KölcseyHimnuszIllegitim)
Meg tagadni a tudományt. (lapos, 6,000 éves Föld és világegyetem, konténerekben tárolt jégeső, Egyiptomi Fogság stb.)

Ad Dio 2017.09.25. 10:37:02

@agarik:

"Oh, kis HAZUDÓS.
Az ateizmus nem állít semmit. Az ateizmus pusztán annyi: nem hinni istenség(ek)ben."

Tanulatlannak lenni nem szégyen, de azért szögezzük le: nem is érdem. Főleg nem akkor, ha az ember a tudatlansága ellenére nagy arccal oszti az eszet :-/.

Szóval: az ateizmus annak a kifejezett hite, hogy NINCS(ennek) isten(ek). Szóval ateistának lenni nem azt jelenti, hogy nem hiszek az isten(ek) létezésében, hanem azt, hogy hiszek az isten(ek) nem létezésében. Röviden: bizonyítékok nélkül kizártnak tartom a létezésüket. Ez egy hit, ha hangoztatom, térítek vele, másokat győzködök, villám gyorsan vallássá is válik.

Amiről te beszélsz, az az agnoszticizmus és egy egészen más állatfajta. Az agnosztikus azt állítja, hogy alap nélkül nem hajlandó hinni az isten(ek) létezésében. De nem hisz az ellenkezőjében sem. Egy agnosztikus nem zárja ki ezek létezését, csak nem foglalkozik a kérdéskörrel. Ennek következtében olyan kérdéssel kapcsolatban nem hoz döntést, ami az isten-kérdés eldöntését szükségessé tenné. De ez messze vezet.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 10:39:02

@agarik:

De, egymást kizáró fogalmak, mert az ateizmus abban hisz, hogy nincs Isten, míg az agnosztikus számára a kérdés mindegy, de legalábbis azt állítja, nem tudható a válasz, így felesleges vele foglalkozni.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 10:39:46

@agarik:

"a hívőnek előírás pl. holokausztot elkövetni"

Ez hol előírás?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 10:41:11

@agarik:

"Meg betiltani a vasárnapi (szombati) munkalehetőséget."

Nem igaz.

"Meg kötelezővé tenni a hittant."

Ez se.

"Meg kötelezővé tenni az imádkozást. (#KölcseyHimnuszIllegitim)"

A Himnuszbéli imádság nem vallási értelmá imádság.

"Meg tagadni a tudományt. (lapos, 6,000 éves Föld és világegyetem, konténerekben tárolt jégeső, Egyiptomi Fogság stb.)"

Nem kell megtagadni.

Európai téridő 2017.09.25. 10:47:18

@agarik: Az egyik egykori piros borítós brosúra címe: A Szovjet Kommunista (bolsevik) Párt Története. Országukban komoly templomrombolások történtek, a Szovjetunió "eleste" után a pinceszintről kellett ezek "replikáját" megépíteniük. És a magyar ateista elvtársakat te már a jelek szerint nem tapasztalhattad meg, Tudálékoska!

BobAlice 2017.09.25. 11:19:20

Ha szerveznének ilyen rendezvényt, az valószínűleg valami vallásellenes protestrendezvény lenne, aminek nem sok értelme van, és valóban feleslegesen okozna konfliktust.
A vallásokkal ellentétben az ateizmusnak nincs kidolgozott értékrendje, erkölcsisége, ideológiája, kutúrája így különösebben nem tud túl sokat foglalkozni saját magával. Valláskritikával meg el vagyunk árasztva bőven a mai időkben, és sok haszna nincs amellett, hogy terjednek a távolkeleti és ál-távolkeleti ezoterikus marhaságok.

Ellenben lehet valaki pl. kultúrálisan keresztény annak ellenére, hogy nem vallásos, vagy egyenesen ateista. Valószínűleg ebbe a csoportba tartozik a magyar társadalom nagy része. Keresztény rituálékat tartunk, hiszünk a keresztény elvekben anélkül, hogy ebben a biblia iránymutatására szorulnánk stb. A lényeg, hogy ateistaként sem kell kivetni mindazt a, amit a kereszténység a közerkölcsben és a hagyományainkban hagyott. Sőt, az egyes ateisták a valláskritikákra fordított energiáik helyett foglalkozhatának azzal, hogy mit is jelent nekik ez a demisztifikált örökség.

en.wikipedia.org/wiki/Cultural_Christian
en.wikipedia.org/wiki/Christian_atheism

agarik 2017.09.25. 12:39:58

@Ad Dio: akkor szögezzük le HAZUDSZ. Az ateizmus az, hogy valaki nem hisz istenségekben, NEM az a hit hogy istenségek nem léteznek.
A hülye haverod is takarodjon a vérbe a HAZUGSÁGAIVAL.

Nem tudom honnan szeditek a HÜLYESÉGET, de attól még hülyeség, és hazugság.

Az agnoiszticizmus mint fent is leírtam teljesen más szó, azt jelenti "nem tudni", nem pedig "nem hinni".

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Konkrét referenciát is tudok adni ha megmondod melyik vallás.
De a szent könyvükben, hol máshol?

És de, igaz, a Biblia előírja a szombaton való munka HALÁLLAL BÜNTETÉSÉT. Amit a keresztények valamiért vasárnapra vonatkoztatnak. A fideszkdnp vallási alapon tiltotta, és próbálja tiltani az ilyenkori munkavégzést, csak hogy egy példát hozzunk.
Ugyanők, ugyanezen az alapon vezették be a kötelező hittant állami pénzen, állami tanidőkeretben. Szóval de. Az USA-ból meg gyakorlatilag lavórban önthetjük a példákat, kezdve a Dover kontra iskolaszék perrel.

Az imádság meg imádság. Senki nem kötelezhető imádságra, tehát a Kölcsey Himnusz mint állami jelkép sérti az Alapvető Emberi Jogokat.

És de, köteles a hívő tagadni a tudományt - vagy valójában nem hívő.

@BobAlice:
Miért lenne vallásellenes? Az, hogy oda lukadna ki MERT AZ AZ ÉSSZERŰ hogy a vallást fel kell számolni, puszta mellékhatás. Nézd meg Ken Ham vs Bill Nye vitát. Semmi vallásellenes nem volt benne. Természetesen után a vallásosak száma mérhetően csökkent. De az puszta következménye egy pártatlan vitának.

A valláskritika haszna hogy gyengül minden nagyobb vallás. A kis vallások könnyebben kihalnak. A vége pedig egy egészségesebb társadalom - ahol legalább a vallás szervezett őrületét felszámoltuk.

Btw, az erkölcsöt felesleges emlegetni a témában, a vallásban sincs erkölcs egyáltalán. Sőt, míg egy ateista lehet erkölcsös szekuláris alapon (pl. humanizmus), egy vallásos erre képtelen definicióból adódóan.

Kultúrálisan meg fasz sincs, pláne nem kereszténység. Semmiféle keresztény rituálét nem tartunk. Szekuláris rituálékat tartunk. És nem, nem hiszünk keresztény elvekben. Nem hirdetünk holokausztot a hitetlenek ellen, nem gyűlöljük szüleink, testvéreink, gyermekeink, nem támogatjuk a rabszolgatartást, ellenezzük a többnejűséget, tudjuk honnan fúj a szél (ellentétben Jézussal aki szerint ez lehetetlen), nem rablunk ki kisfiúkat (szemben Jézussal), nem lopunk (szemben Jézussal), nem hiszünk Istenben, nem hiszünk a gondolatbűnben, nem hiszünk "varázsló asszonyokban", békénhagyjuk a melegeket, támogatjuk a tudományt, dolgozunk egész héten, nem járunk templomba se évente háromszor se egyáltalán, és nem kell külön törvényt hoznunk rá hogy ne főzzük meg a gödölyét az anyja tejében (10. parancsolat a Tízparancsolatból) mert ilyen nekünk eszünkbe sem jut! Ja, és a művészek azt faragnak, meg öntenek amit csak akarnak.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 13:14:03

@agarik:

"És de, igaz, a Biblia előírja a szombaton való munka HALÁLLAL BÜNTETÉSÉT."

Ez ZSIDÓ szabály, mely nem hatályos Jézus óta.

"ugyanezen az alapon vezették be a kötelező hittant állami pénzen, állami tanidőkeretben"

Amit egy keresztény támogtahat vagy ellenzhet, mivel ez nem hitbéli kötelesség.

"Az imádság meg imádság. Senki nem kötelezhető imádságra, tehát a Kölcsey Himnusz mint állami jelkép sérti az Alapvető Emberi Jogokat."

S nem is kötelező. Nem köteles senki tisztelni a Himnuszt, vagy egyetérteni vele.

"És de, köteles a hívő tagadni a tudományt - vagy valójában nem hívő."

Hülyeség.

agarik 2017.09.25. 14:12:38

en.wikipedia.org/wiki/Agnostic_theism
en.wikipedia.org/wiki/Theism
"Agnosticism is the view that the existence of God or the supernatural is unknown or unknowable" - en.wikipedia.org/wiki/Agnosticism
"Atheism is, in the broadest sense, the absence of belief in the existence of deities" - en.wikipedia.org/wiki/Atheism
"Agnostic theism is the philosophical view that encompasses both theism and agnosticism. An agnostic theist believes in the existence of a god or God, but regards the basis of this proposition as unknown or inherently unknowable." - en.wikipedia.org/wiki/Agnostic_theism

Táblázat:
images.search.yahoo.com/search/images;_ylt=A0LEV0FU4chZMFQAv4FXNyoA;_ylu=X3oDMTByMjB0aG5zBGNvbG8DYmYxBHBvcwMxBHZ0aWQDBHNlYwNzYw--?p=agnostic+theism&fr=yfp-t#id=2&iurl=http%3A%2F%2Fsinaiandsynapses.org%2Fwp-content%2Fuploads%2F2013%2F07%2FAgnosticism-Atheism.png&action=click

agarik 2017.09.25. 17:27:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mondja úgy hogy nem veszi figyelmebe Jézus szavait: "A[z Ószövetségi] Törvényből egy vonás el nem hagyható" - Lk 16.17, sem Isten szavait: "ÖRÖKKÖN VALÓ RENDTARTÁSUL adom ezt néktek" - 1Krónika 16.15, MTK 7.9, 11.1, Zsolt 119.151-160, és persze ott van még a Rómaiak 3.31 is stb.
Amúgy jó lenne nem zsidózni!

A hittanóra jelenleg ÁLLAMPOLGÁRI kötelesség. Ami TÖRVÉNYTELEN.

Hm, szóval nem állami jelkép a Himnusz? Vagy nem létezik a BTK 269/A § ? Mert ÉN HUGYOZOK A KÖLCSEY HIMNUSZRA, ÉS MINDEN VALLÁSRA, VALLÁSOS RITUÁLÉRA, ÉS A TÖBBIRE! Ugyanis ez Alapvető Emberi Jogom. Amit a magyar állam jelenleg MEGSÉRT.

A tudománytagadásra vegyük csak az alábbi példákat a kereszténységből:
- ha keresztény vagy, definició szerint abban hiszel ami a Bibliában le van írva
- a Biblia szerint a kígyók beszélnek és port esznek
- a Biblia szerint a Föld lapos
- a Biblia szerint a Világegyetem 6,000 éves (vess csak egy pillantást a zsidó naptárra - ha letagadod, antiszemita vagy)
- a Biblia szerint az ég egy szilárd kupola
- a Biblia szerint egyszarvúak léteznek
- a Biblia szerint a jégesőt Isten konténerekben tárolja felhazsnálásig
- a Biblia szerint a Nap kering a Föld körül
- a Biblia szerint a denevér madár.
Definició szerint aki ezekben a tudományellenes állításokban nem hisz, az nem keresztény.
Definició szerint aki ezekben az állításokban hisz, az tudományellenes.

:micdrop:

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 17:56:47

@agarik:

Ugye tudod, hogy a Biblia szószerinti értelmezése eretnekség?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 17:58:03

@agarik:

"Amúgy jó lenne nem zsidózni!"

Mióta zsidózás annak megállapítása, hogy x zsidó törvény nem hatályos a kereszténységben?

"A hittanóra jelenleg ÁLLAMPOLGÁRI kötelesség."

Nem igaz. Mo-on nincs kötelező iskolai hittan.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 17:59:36

@agarik:

"szóval nem állami jelkép a Himnusz? Vagy nem létezik a BTK 269/A § ? Mert ÉN HUGYOZOK A KÖLCSEY HIMNUSZRA, ÉS MINDEN VALLÁSRA, VALLÁSOS RITUÁLÉRA, ÉS A TÖBBIRE! Ugyanis ez Alapvető Emberi Jogom. Amit a magyar állam jelenleg MEGSÉRT."

Egy dolog a nemzeti jelképek szidása, ezt nem szabad. Más dolog, hogy nem vagy köteles támogtani őket.

O)lyan ez, mint a holokauszttagadás. Nyilvánosan tilos, de senki sem köteles hinni benne.
süti beállítások módosítása