Fegyvertelen

Jobbik, az alkoholmentes sör

2017. október 25. - Kristóf Tarnay

"A Jobbik az a Fidesz, amelyik még nem volt hatalmon."
(444 kommentszekció)

A nagy italgyárak pontosan tudják, hogy bevételük jelentős része a masszív alkoholistákból származik. Ettől függetlenül időről időre alkoholmentes söröket mutatnak be, kampányt indítanak az ittas vezetés ellen, és persze ne felejtsük el a címke alján a kis feliratot, hogy fogyasszuk felelősséggel.

Na, ugyanennyire hiteles a Jobbik mostani néppártosodása. Bár nagyon szeretnék minden létező médiafelületen megmutatni, hogy mennyire klassz új alkoholmentes termékük, és mennyire szuper alkalmazást írtak, amivel sofőrt találhatunk, ha ittunk, valójában ők nem egy termék, hanem ők egy egész sörgyár. A Jobbik a masszív bázisát, a mögötte álló emberek többségét abból meríti, amire annak idején létrejött, aminek köszönhetően eljutott oda, hogy most eljátszhatja a nagy néppártosodást.

A Jobbiktól sokan irigylik az országos hálózatát, és széles tagságát - Kálmán Olga is a napokban beszélt, hogy ezt szokta baloldali politikusok orra alá dörgölni. Na, de ez a széles réteg nagyobb többségben nem a bérunió, a szociáldemokrata irányelvek, a nem tudom, milyen igazságosság és korrupcióüldözés okán lett Jobbik-szimpatizáns, pláne nem tag.

A nagy részük árpádsávos zászló mellett írta alá a tagkönyvét, és irredenta matricákkal tér haza a pártrendezvényekről. Elég megnézni az időről időre reflektorfénybe kerülő helyi Jobbik-alapszervezeti Facebook-oldalakat, ahol rendre még visszaköszön a zsidózás, a cigányozás, az a szélsőséges ideológia, amit bármennyire is próbálnak eldugni, ott van, és a párt alapját adja. És akkor ez még csak az a része az ideológiájuknak, amit megosztanak.

Ha Vona komolyan gondolná a néppártosodást, az ott kezdődne, hogy nem Toroczkai lenne a párt alelnöke.

Más kérdés, hogy lassan már egyre nehezebb megkülönböztetni őket a Fidesztől. Én naívan még mielőtt a két párt, valamint a Magyar Idők és a Kuruc.infó címlapja elkezdett volna egyre inkább hasonlítani, azt gondoltam, hogy eljön az az idő, amikor majd a Fidesz már a hatalmára nézve veszélyesnek látja a Jobbikot, és majd ugyanazokkal támadja, amit a liberális oldal régóta mond. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer majd jobbról - buzizással teszi meg ezt.

De persze mit is tehetne, hiszen a migránsozással már tényleg alig lehet megkülönböztetni a két párt ideológiáját. Ez a szélsőséges ideológia sokak számára vonzó lehet, de a választásokhoz közeledvén fontos lenne megőrizni a józan eszünket. A Jobbikot ugyanis sokan választják jobb híján, elkeseredettségből, vagy azt gondolván, ezektől bárki jobb, érdemes azonban szem előtt tartani: fogyasszuk felelősséggel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr6513085864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2017.10.26. 12:41:11

A baloldalnál minden jobb.

Cinkes 2017.10.26. 14:22:34

azt kellene felfogni, hogy a te érdeked az ha ezek egymás faszára lépnek és minél kiegyensúlyozottabb a mezőny annál jobban érvényesül ezáltal a kontroll. az aktív szavazók többsége még mindig azt hiszi, hogy focimeccsre jár, hogy akkor is a kurva anyját a liláknak ha a zöld sasok odaszarnak a lelátó elé.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2017.10.26. 14:47:05

Na, ja.... a Fidesz bármit képes ellopni a Jobbik programjából, így úgy tűnhet, hogy egymásra hasonlítanak. Aki ezt hiszi az ostoba.
A Fidesz csakis saját hatalma megőrzése céljából lopkod, amit persze fideszes mismásolással old meg.
A rettegőknek: Hiába is lenne jobb netán ha nyernének, ez sosem fog megvalósulni.
Teljes lejáratás, félinformációk tömkelege, kiragadott mondatok hangsúlyozása ellenvéleménynek persze helye semmi, a zsidózás hatványozottan történő emlegetése, a beilleszkedni nem tudó és nem is akaró réteg valódi megnevezése (komplett álszentség), valamint pedig tuti biztos orosz kapcsolat (amit senki sem látott, bizonyíték nuku...), mindezekhez társul az országban uralkodó rezignáltság, a Fidesz megvásárolt 2 forintos tömege, lebutított agyilag lúgozott emberek Orbán imádata tesz arról, hogy a Jobbik soha sem lesz nyertes.
Ehhez még írhatnám a EU zsarolásait, kettős mércéjét a máig létező kisantanti túlsúlyt, megvetést a nemzeti érzelem gyomírtózását, stb.
Kedves Kristóf, ne idegeskedj...... nincs miért.
süti beállítások módosítása