Fegyvertelen

Válasz "egy kormánypárti szavazónak"

2018. április 12. - Kristóf Tarnay

Dánffalvy Aurél "Én volnék a kormánypárti szavazó" c. bejegyzésében felhozott, a kormánypárt maradása melletti érvekre szeretnék most reagálni.

1. Családom van, 4 gyerekem. Féltem az adókedvezményemet. Megvetsz érte, ne tedd! Ki bízhattam volna, hogy nem bont vissza mindent, csak a rohasztó korrupciót!

Igen, van adókedvezmény, ami önmgaban nem rossz, és leszámítva, hogy diszkriminatív, hiszen nem mindenki számára elérhető, van is értelme, nem hiszem amúgy, hogy az ellenzék el akarta volna törölni, maximum átalakította volna, Karácsony például mindjárt alapjövedelmet szeretne, amellyel helyette magasabb összeg szerepelne. (A korrupció lebontása nagyon fontos, de nem feltétele a családi támogatások megvonása, sőt, ha jól csináljuk, akkor az elfolyó pénzek megspórólását lehet erre is fordítani, hiszen ez egy prioritást jelentő kiadás minden állam számára.)

Ugyanakkor a kormány családbarát intézkedései azért más fénybe kerülnek, ha például azt nézzük, hogy az egy kulcsos adó Európa legmagasabb ÁFA-kulcsa mellett mennyi pénz marad a szegényebb, és mondjuk csak egy vagy két gyereket nevelő családok kasszájában. 

2. Élő hitű keresztény vagyok. Hogy a Fidesz és a kereszténység az két dolog? Tudom. Soha a történelemben nem tett jót az egyháznak a hatalom halálos ölelése. Még is? Ki biztosított arról, hogy támogatja gyerekem egyházi iskoláját és az iskolai hitoktatást? Az ellenzék! Ne viccelj! 

Ha az a cél, hogy minden gyermek számára lehetőségként fennálljon az egyházi fenntartású oktatásban való részvétel, akkor egyetértek, álljon. Ha megnézzük a Jobbikon kívüli összes ellenzéki párt által elfogadott oktatási minimumot, csak arról írnak, hogy az egyházi iskolákban se legyen szegregáció (máshol se), és ne kapjanak náluk kevesebb forrást az állami iskolák. Ezek alapján nem tűnik úgy. mint ha meg akarnák szüntetni őket.

Egyébként a jelenlegi kormány által bevezetett hit- és erkölcstan minden félnek rossz, nem csak a diákoknak, akiket megbélyegez, hiszen vallások szerint osztja szét őket, és nem csak azoknak, akik azon 158 településen laknak, ahol csak egyházi iskola van, így oda járni kényszer és nem választás. Az egyházak számára is hátrányos, hiszen rendkívül nehézkes megszervezni a hittanoktatást az órarendekhez igazítva, emellett ellehetetleníti a plébániai közösségeket is. (Ezt nem én mondom, hanem például Hodász András katolikus pap mondta a 777 blog egyik rendezvényén: „Amióta bevezettük a hitoktatást az iskolában, megszűntek a plébániai hittanok. Alig járnak elsőáldozásra. 4-5 gyerek van nálunk a plébánián, pedig mi 37 ezres plébánia vagyunk.”)

3. Aggódóm az európai bevándorlási helyzet miatt. (...) Nem akarom, hogy a "keresztény" (hol van az már!, de legalább nyomokban az) Európa csak emlék maradjon. Nem fogsz tudni meggyőzni arról, hogy ez nem egy valós félelem! Mégsem utálom Sorost (nevetséges! kiveszi be ezt a maszlagot!), sem az Uniót. Én csak rendet akarok, nyugalmas jövőt a gyermekeimnek. Nem egy hanyatló Római Birodalmat, amely már képtelen megvédeni a limest.

Ez egy valós probléma, amit a kormány túltol, és propagandacélokra használ fel, úgy látom, ebben egyetértünk. Azonban.

1. Jelenleg is él itthon számos, köztük muszlim közösség is, azért, mert esetleg ennek az aránya minimálisan megnőne, az nem jelentené a "keresztény Európa" pusztulását, jelentsen ez bármit is, ugyanis kontinensünk kultúrája a keresztény mellett a zsidó, valamint a görög-római tradíciókra alapul. Arról nem is beszélve, hogy a Pew Research 2015-ös kutatása szerint Magyarország 35%-a ateista.

2. A kormány emellett retorikájával ellentétben az arra rászoruló menedékkérőket folyamatosan fogadja be (amivel nem is lenne semmi baj, ha nem ölne közpénz-milliárdokat abba, hogy ennek ellenkezőjével mossa az agyunk), itt pár ezer emberről lehet szó. Ami ennél sokkal problémásabb, hogy a kormány érdekeltsége körének jól tejelő letelepedési kötvény-rendszeren keresztül tízezres számban fogadunk be embereket, köztük elítélt orosz adócsalót is.

3. Egyébként az Együttet leszámítva egyik párt sem bontaná le a kerítést, és - bár nem szimpatizálok velük, de ismerjük el, ami igaz - konkrétan először a Jobbik javasolta, továbbá programjukban (mert nekik ilyen is volt) fontos szerepe lett volna a határvédelemnek is.

Egyébként meg gratulálok, amiért bátran vállaltad ezt a hálátlan szerepet, és az Index blogketrec többségében ellenzéki olvasótábora elé tártad véleményed: azt gondolom, a legfontosabb, hogy párbeszédet kezdjünk, és végre betemessük a köztünk mélyülő árkokat!

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr5613831224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.04.13. 09:17:49

Hahaha.
Háromszor buktatok el.
Nem kicsit, nagyon.
Mellett még nem kevés országos szavazáson buktatok olyan nagyot, ami a mostanival vetekszik.

Európában ilyen böszme banda, mint a tietek még a demokráciák történetében soha nem volt.
Nem tanultok semmit sem egyikből sem.
Ott folytatjátok, ahol abba sem hagytátok.

Csak rajta.
Nincs ellenemre a jövő évi ordas bukásotok sem.
Sosem lehet megunni az antimagyar, antikeresztény aljasságon ült diadalt.

nnnnnnnn 2018.04.13. 13:06:28

sztem semmi szükség semmilyen árok betemetésére meg párbeszédre. ahhoz kevesen vagytok. nélkületek is van elég ember aki tud normális pártra szavazni.

nnnnnnnn 2018.04.13. 13:09:16

magyarország újraegyesítésére pedig semmi szükség, mert nincs széttagolva, pont ez a választás mutatta meg. a többség a fidesz politikájával ért egyet. a kisebbség meg hangos, lenézi a többséget, és mindig is nemzetellenes volt.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 13:20:32

Árkokat temetsz miközben a soha nem látott mennyiségű leadott szavazat mennyiséget, az ország 68%-nak demokratikus döntése ellen tüntetsz Szombaton ?!!!

Elmész az anyádba !

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.13. 13:28:09

" kontinensünk kultúrája a keresztény mellett a zsidó, valamint a görög-római tradíciókra alapul"

Nem. A zsidó tradíciók nem kátszanak szerepet, csak mint a keresztény hagyomány része. Önállóan a zsidó hatás kb. nulla Európa legnagyobb részén.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 13:43:02

@rfbzs: Kb 68% szavazott a válsztáson. Soha nem szavaztak ennyien eddig, azaz ez a demokrácia ünnepe volt.

Tom66 2018.04.13. 13:44:14

Prevenció!!! Az a nagy valóság, hogy ugyan jelenleg hazánkban valóban kicsi a muszlim közösség aránya, de ez a jövőben változhat. Arról nem beszélve, hogy ha a jelenlegi európai tendenciát nézzük, akkor bizony a német jóslatok szerint reális esélye/veszélye van annak, hogy 20 éven belül gyökeresen megváltozik Európa képe. A "keresztény Európa" pusztulásáról pedig csak annyit, hogy az 1960-as évek óta kb. 60 000 templomot romboltak le Európában. A kereszt, mint vallási jelkép használata több EU-s országban ellenérzést kelt, a karácsonyfa megnevezése télfa, stb. Nem attól keresztény egy ország, hogy mekkora a vallásgyakorlók vagy ateisták száma.

egyjózsi 2018.04.13. 13:58:16

Ennyit a józan magyarázatokról... Sajnos, érdemi szóváltásra nincs esély nincs esély. Az arc nélküli tábor behányja ide a gyűlöletét, azt a látszatot keltve, mintha többen lennének mint az értelmes, s egyben hazájáért, családja jövőjéért felelősséget vállaló polgár.

Bobby Newmark 2018.04.13. 13:58:48

@Rettegek mert ballib vagyok: A demokráciáé, ahol most az ország körülbelül felének nincs képviselete a Parlamentben.

zokogjatok 2018.04.13. 14:12:03

@Bobby Newmark: Nincs ott se a dk, se az mszp, se a jobbik se az lmp?

VT Man 2018.04.13. 14:12:19

"ha például azt nézzük ... mennyi pénz marad a szegényebb, és mondjuk csak egy vagy két gyereket nevelő családok kasszájában. "

Na, akkor nezzuk. nettober.hu -rol az adatok:

Brutto: 90 000 Ft
Netto: 59 850 Ft gyerek nelkul
Netto: 69 850 Ft egy gyerekkel
Netto: 88 650 Ft ket gyerekkel

Azt hiszem, hogy egy netto 60 ezret keresonek ket gyerekkel a +29 ezer Forint eleg szep, az +50% fizetes novekedesnek felel meg.

Ekrü 2018.04.13. 14:18:54

Most komolyan, ez már az x. cikk amit a Fidesz szavazókhoz írtok. :)) Túl azon,hogy nem kérdezett tőletek senki semmit ,hogy fiktív válaszokat írogassatok,mégis mit vártok? Értem én ,hogy könnyebb lenne ,ha most minden Fidesz szavazó elkezdene sírni-ríni,hogy jajaj én nem ezt akartam,mert akkor nem éreznétek annyira rosszul magatokat a vereség miatt,de ez csak egy hiú ábránd.Én mint Fidesz szavazó pontosan átgondoltam,hogy miért a Fideszre húzom az x-et.Ahogy gyanítom a többi Fidesz szavazó is,épp úgy mint ahogy Te is kedves posztoló,amikor ilyen-olyan érvek miatt a másik oldal mellett döntöttél.Engem nem zavar ,hogy Te a baloldalra szavaztál,akkor Téged miért zavar ,hogy én meg nem?Miből gondolod,hogy neked van igazad és nem nekem?Csak mert azt mondod?ÉS!!!!Felőlem írhattok még húsz ilyen posztot ,nem érdekel.Igazából el se olvasom,mert nincs miért.Az ,hogy a Fideszre szavaztam az az ÉN döntésem és nincs beleszólása senkinek.Fogadd el kérlek ,ahogy én is elfogadom a Te döntésedet.

szepipiktor 2018.04.13. 14:24:48

@nnnnnnnn: Aha... és az érvénytelen népszavazáson is 98%-ban az egyetértők voltak...
Tudod a matematika elég egzakt tudomány. Felmész a hivatal oldalára és megnézed a váalsztási adatokat, lényegtelen, hogy mennyire hiteles!
A legtöbben az ellenzékre voksoltak, de a sokfélére és ez a magyar választási törvény miatt a parlamenti székeszámban nem számít.
Második lett a fideszes halmaz
És harmadik, alig kevesebben az otthonmaradó passzívak.
A szavazatok matematikai törvények szerint: a fisdesz esek kb 1/-t kaptak, és 2/3 az összes többi párt és a passzívak.
Csak ugye kormány az alakíthat, akinek a legtöbb széke van!
Ehhez elég megszerezni 1-1 szavazattöbbséggel a helyi körzeteket, és hiába szavaznak más területeken meg 10000 ezrével az ellenzékre, az is csak 1 darab szék.
Érted ugye?
Vagy nektek nem is a fidesz segg kell, ghanem hogy hazudhassatok?
(Régen is írtam, ha 60% a szavazó és ennek 60%-a szavaz egy pártra, akkor az 0,6*0,6=0,36, azaz 36 százalék. Ha az össz választásra jogosulttal számolsz, akkor a 36% lemegy 28-30%-ra...

VT Man 2018.04.13. 14:28:37

@Tom66:
"a német jóslatok szerint reális esélye/veszélye van annak, hogy 20 éven belül gyökeresen megváltozik Európa képe. "

Valoban kell valami esszeru korlat a bevandorlasra.

Nezzunk egy afrikai orszagot: Nigeria
2006-os nepesseg: 140 millio
2016-os becsles: 185 millio
(wikipedia)

Azaz 10 ev alatt 45 millioval nott a nepessege. Es van meg sok masik afrikai orszag, ami tul van nepesedve, azok az emberek pedig szivesen koltoznenek egy gazdagabb, kevesbe telitett helyre (Europa).

VT Man 2018.04.13. 14:29:48

@szepipiktor:
"A szavazatok matematikai törvények szerint: a fisdesz esek kb 1/-t kaptak, és 2/3 az összes többi párt és a passzívak"

Honnan tudod, hogy a "passzivak" hogyan szavaztak volna?

Lehet, hogy mind a Fideszre! Lehet, hogy a Jobbikra!

Milyen jogon szamolod oket az ellenzekhez?

Tom66 2018.04.13. 14:34:42

@szepipiktor: Teljesen mindegy a választási rendszer, ahány ország annyi rendszer és szokás. A legtöbb rendszerben a jelenlegi kormánypárt nyerne, max. nem lenne kétharmada, csupán ennyi a különbség. A vesztesnek a rendszer mindig igazságtalan, legyen az a brit, francia vagy akár az amerikai rendszer.

WildBear 2018.04.13. 14:39:42

Mi az, hogy diszkriminatív az adókedvezmény..?
Nyilván csak az veheti igénybe, akinek gyereke van + adót fizet!
Ez nem segélyke, ami mindenkinek jár.
(Egyébként az sem jár mindenkinek)

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.13. 14:44:43

@szepipiktor:
Milyen nem szavazó dfq?
Aki nem megy el szavazni bazd+ az hallgatólagosan lemond a szavazati jogáról ÉS elfogadja a többiek döntését. Onnantól neki KUSS van, és nincs beleszólása a politikába 4évig.

És nem mellesleg azon a kurva papíron az van, hogy kit szeretnél a kormányra és nem az, hogy kit nem, így teljesen irreleváns, hogy hányan NEM egy pártra szavaztak.

Bobby Newmark 2018.04.13. 14:52:32

@zokogjatok: Ott van, biodíszletnek. Képviselni semmit nem tudnak, fideszes arrogáns, mindentleszarós kormányzás mellett.

Bobby Newmark 2018.04.13. 14:54:47

@Berelhetoreklamfelulet: Mehehe, ez aranyos. Elárulom, hogy Fidesz szavazóként is KUSS van neked 4 évig, és nincs beleszólásod a politikába.

Ezért a szó megcsúfolása ezt a képviseleti(?) párturalom dolgot demokráciának hívni.

BéLóg 2018.04.13. 15:15:26

@szepipiktor: Fasz!
Ha EZT az eredményt BÁRKI pl. Nagybritanniában produkálta volna, akkor ott 90%-os parlamenti helye lenne. De az persze demokrácia, a miénk, ahol így is csak üppeg a kétharmad, az geci.

BéLóg 2018.04.13. 15:18:57

@szepipiktor: jameg bazmeg, 50-60-70%-os többséggel szavaztak meg jelölteket, nem 1 darab szavazattal te miről hazudozol, mi?
A választókerületek rohadt nagy százalékában (ha lett volna második forduló), azt meg sem kellett volna tartani!
Országosan hajszál híján TÖBB szavazatot kapott a Fidesz mint az ÖSSZES ellenzéki együtt. Még sosem volt ilyen.
Titeket BESZOPATTAK azzal, ha SOKAN elmennek, majd veszít a fidesz, és erre b+ AKKORA felhatalmazást nyert, ami BENNE LESZ a történelem könyvekben.

Tom66 2018.04.13. 15:24:42

@BéLóg: Pontosítsunk, kiszámolták 94%!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 15:27:17

@Bobby Newmark:

Lássuk be mégse kormányozhat a 25%-ot kapott ballib horda.

Hacsak a nem jön Soros két szép szeméért a Nato. Annak idején az oroszokat is behívták a ballib görények.

Eddig csak külföldiek segítségével sikerült kisebbségbe kormányozniuk.

Most is épp ezt tervezik.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 15:28:54

@Bobby Newmark:

"a szó megcsúfolása ezt a képviseleti(?) párturalom dolgot demokráciának hívni."

Persze.. Ám ha 1 %-al nyertek volna az elkúró kedvenceid, akkor itt ünnepelnéd a demokrácia győzelmét.

Most meg hisztiztek és a seggeteket földhöz verve utasítjátok el az eredményt.

Röhejesek vagytok, és szarháziak.

Nancsibacsi 2018.04.13. 15:33:54

"Igen, van adókedvezmény, ami önmgaban nem rossz, és leszámítva, hogy diszkriminatív, hiszen nem mindenki számára elérhető"
Ööö, várjál már: ha mindenki számára elérhető, akkor azt segélynek nevezik. A családi adókedvezmény akkor nem elérhető, ha:
1. Nem dolgozol. Az ilyen bizony dögöljön meg.
2. Nincs kiskorú gyereked. Az ilyen meg miért is kapna családi adókedvezményt?

"van is értelme, nem hiszem amúgy, hogy az ellenzék el akarta volna törölni, maximum átalakította volna"
Aha, persze. Ahogy Gyurcsány 2006 januárban hozott törvényt az adócsökkentésről, majd 2006 májusban az újraválasztása után eltörölte azt. Tényleg meg lehet bízni egy olyan ellenzékben, amelyik fele kb ebből a garnitúrából adódik, akik így egyszer már átb.szták a nagyérdeműt, törvényileg.

"Karácsony például mindjárt alapjövedelmet szeretne, amellyel helyette magasabb összeg szerepelne."
Az alapjövedelem arról szól, hogy ha nem dolgozol, akkor is legyen pénzed. Ez rossz, pokolra való - aki dolgozik senki se szeretné, hiszen az a pénz nem a semmiből jönne, hanem az ő meg a cége által befizetett adókból. A tücsköket senki se szereti eltartani - pláne úgy hogy pár 100 ezer ingyenélő agysebészt még importálnátok is Afrikából. Szóval ez egy ok volt arra, hogy NE szavazzunk az ellenzékre.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.13. 15:37:34

@Bobby Newmark:
Mégis itt pofázol te mocskos féreg.
Szal húzzad odébb a beled de krva gyorsan...

fiktiv állat 2018.04.13. 15:39:41

@Rettegek mert ballib vagyok: Te balfasz, a 68% a választási törvény által létrehozott matek eredménye. Tehát hogy lásd, de nem fogod: 33% fidesz, 34% fidesz ellen, 33% nem szavazott. Úgy is mondhatnám a teljes népesség tükrében, hogy 49% fidesz, 51% nem fidesz. De úgysem érted te agymosott patkány.

fiktiv állat 2018.04.13. 15:46:14

@WildBear: Azt jelenti, hogy mondjuk két gyereket nevelni nem könnyebb feladat mint 4-et. A két gyerekes is fizet adót, sőt, a négy gyerekesét is a gyermektelenekkel vagy kevés gyerekesekkel dobják össze. Mint ahogy a CSOK-ot. Elég magas jövedelemmel és 3 gyerekkel konkrétan nem fizetsz SZJA-t. Ehhez jön egy jó CSOK, ingyen tankönyv, nagycsaládos apámfasza meg minden. Tehát diszkriminatív és megszopatja akinek csak arra telik hogy 2 gyereket neveljen, vagy elég neki annyi. Aztán amikor a gyereknek elege lesz aztán elmegy külföldre mind a 4, akkor szopod a faszt hogy nincs aki kitermelje a nyugdíjad, mert amit félretettél azt Orbán elvette, és mivel ügyesen végig rá szavaztál, kapsz egy minimumot, már ha addig lesz állami nyugdíj. Fideszes szavazók, nincs veletek baj, csak a butaság és a szűklátókörűség.

fiktiv állat 2018.04.13. 15:50:22

@Nancsibacsi: Inkább tömd Mészáros zsebét. Meg a többiét, az nem rossz. Hülye.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 15:50:24

Financial Times:

" A nemzeti identitás kérdése, ez az új kulturkampf lehet az egyik legnagyobb veszély az unió egysége és stabilitása számára."

A nemzetállamok eltörlése már itt tart, hogy a nemzeti identitást nácikhoz hasonlítják.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 15:52:10

@fiktiv állat:

A parklamentbe jutott pártok között a Fideszre szavazók voltak többen.

Nem is pontosan értem, hogy a kamupártoknak Fidesz bérenc csicskapártokra leadott szvaazaotkat miért sorolod az ellenzékhez.

Megjegyzem sehol az EU-ban nincs ettől nagyobb felhatalmazása tudtommal egyik kormánypártnak se.

fiktiv állat 2018.04.13. 15:55:41

@Ekrü: Több ilyen normális hozzászólást, teljesen rendben van amit írtál.

fiktiv állat 2018.04.13. 15:56:53

@Rettegek mert ballib vagyok: Most ki hívja be az oroszokat? Ki a pincsijük? :D Ejj de ostoba egy ember vagy te.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 15:59:34

@fiktiv állat:

Soros csicskái itt kampányolnak. Az oroszok meg nem. A magyarok meg döntöttek.
Megszoptátok. Coki van.

WildBear 2018.04.13. 16:01:39

@fiktiv állat:"Elég magas jövedelemmel és 3 gyerekkel konkrétan nem fizetsz SZJA-t."

És? Akkor erre kell törekedned, hogy 3 gyereked, és magas jövedelmed legyen, mert nyilván akkor vagy a legértékesebb a társadalomnak.
Ha magas jövedelmed van, akkor valszeg. a 3 gyereked nem közmunkás lesz.

"nincs aki kitermelje a nyugdíjad, mert amit félretettél azt Orbán elvette"

A levont nyugdíjjárulék soha nem volt a tiéd.

"és mivel ügyesen végig rá szavaztál, kapsz egy minimumot"

Miért, a többi márt miből fizetne többet?
Bele kell törődni, hogy minimális nyugdíjunk lesz. Nem a Fidesz miatt.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.13. 16:05:21

@WildBear:

Az elkúrók megmondták:
"Fizessenek a gazdagok".
Mint 2009-ben mikor 140 ezer bruttó felett 40% SZJA-t fizettek a "gazdagok"

A következmény az az volt, hogy a csalásra kényszerített versenyszférában a dolgozók átlagfizetése alacsonyabb volt a közszférától.

Akarjuk újra ezt ? Fognak fizetni a gazdagok az elkúróknak ? Lófaszt !

Gleccsertetű 2018.04.13. 16:13:58

Krisróf, ez kurva gyenge lett

Bobby Newmark 2018.04.13. 16:21:36

@BéLóg: Nagy-Britanniában általában lemondanak a politikusok, ha kiderül valami korrupciós botrány. A Fidesz nyolc év alatt már teljesen elfogyott volna, és az eredménye 0% lenne ott ebből kifolyólag.

Bobby Newmark 2018.04.13. 16:25:51

@Rettegek mert ballib vagyok: Ballibek, mi? A kommunizmusban mi liberális, te nagyon ostoba? Liberális a Fidesz volt az elején, csak azóta felvették a kommunista tempót ők is.

Bobby Newmark 2018.04.13. 16:28:07

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem, én azt ünnepelném, ha az anyádat megbasznák a ravatalon. Az ő szájába adjál állításokat, te szarházi köcsög!

Ménár Atya 2018.04.13. 16:36:27

Az írásod egyik része szimpla hazugság, a másik része pedig félremagyarázás.
Diszkriminatív adókedvezmény a gyerekek után.
Miért is?
Mert akinek nincs, vagy nem dolgozik az nem kap munkából származó jövedelem után adókedvezményt?
Mit szívsz cimbora, mert ütős anyag lehet ha ekkora marhaságot le tudsz írni tőle.
Alapjövedelem?
Hol van ilyen, majd pont nálunk lesz, mert itt ücsörgünk a kőolaj és arany készleteken, csak még nem ásattuk ki a bevándorló arab orvos-ügyvéd csapatokkal mi?
Ingyen BKV, meg repülőjegy is lesz?
Bármit megígérne a fajtád, csak hogy hatalomra kerüljön.
Ennél még a tolvaj fidesz is jobb, legalább az én zsebembe is lop valamicskét, mert a maszop csak kivett belőle.
Tudod ne magyarázzátok már meg, hogy milyen xar nekem és hogy elvagyok nyomva, mert ha ez így lenne, akkor a fideszre is annyian szavaztak volna 8 év regnálás után,mint a maszopra anno.
De hát nem így történt.
Menj tüntetni szombaton.
Megteheted, mert demokrácia van.
És mi a szemeteket sem lövetjük ki mint fletóék tették anno.

zokogjatok 2018.04.13. 16:50:05

@fiktiv állat: "49% fidesz, 51% nem fidesz."

80% nemjobbik, 90% nemmszp, 94% nemlmp.

:DD

Bobby Newmark 2018.04.13. 16:50:59

@Ménár Atya: Azért diszkriminatív, te zseni, mert addig oké, hogy akinek saját döntése okán nincs gyereke, az rendben, ne kapjon. De akinek NEM IS LEHET egészségügyi okból, az így duplán baszott rá. Egyrészt, mert nem lehet gyereke, másrészt, meg mert még pluszban adózik is emiatt. De látom, ez már meghaladta az értelmi képességeidet.

Halibuli 2018.04.13. 16:52:13

Én pedig az a pártpreferenciával nem rendelkező, keményen dolgozó kisember volnék, aki üzeni jobbra is balra is, hogy középen lehet bekapni!

Gleccsertetű 2018.04.13. 16:53:37

de tényleg Kristóf, ha képe vagy ilyen baromságot leírni, h diszkriminatív a családi adókedvezmény akkor mi a véleményed a többkulcsos adóról? az nem diszkriminatív, h valaki másik kulcsba esik? csak azért, mert tanult; dolgozott; nem tudja eltitkolni a jövedelmét, mint a sok minimálbércsaló??

Gleccsertetű 2018.04.13. 16:54:37

@Bobby Newmark: örökbe is fogadhat, ha szeretne gyermeket TÖKFEJ

buszrajongó 2018.04.13. 16:56:49

@szepipiktor: Ez világos, csak azt mondd meg, hogy a negyven százaléknak ki tiltotta meg, hogy elmenjen szavazni. Mondd el továbbá azt is, hogy miért veszitek mindannyian alapértelmezettnek, hogy ha ők is elmennek szavazni, akkor kivétel nélkül mindannyian az ellenzékre szavaznának.

buszrajongó 2018.04.13. 17:08:49

@Bobby Newmark: Általában lemondanak a politikusok Nagy-Britanniában? Boris Johnson lemondott a polgármesteri tisztségről amikor kiderült, hogy a kampányában félrevezette a rá szavazókat? Nem. És lemondott-e akkor, mikor kiderült, hogy a Brexit-kampányban hazugsággal kampányolt a kilépés mellett? Nem. Vádat sem emeltek ellene egyikért sem. Körülbelül most kellene a cellája műanyaglakatjának a rohadási fázisba lépnie. Ehhez képest ő a külügyminiszter...

Ménár Atya 2018.04.13. 17:11:36

@Bobby Newmark:
Látom nem érted cimbora.
Ez az adókedvezmény azért jár, mert gyereket nevelsz, és ennek bizony költségei vannak.
Ez nem segíly, hanem a munkád után járó jövedelemből járó kedvezmény a gyerek után.
Magyarázd már meg, hogy akinek nem lehet gyereke, az mennyit költ magán kívül ruhára, cipőre, táborra, iskolára, lufira, babazsúrra, meg a fittyfene tudja mire,ami egy gyerekkel jár.
Az én értelmi képességeim tényleg gyengék,ahogy írtad, de a tiéd, még az enyémet sem közelíti meg.
Amúgy meg van egy javaslatom, ha nem lehet gyereked, fogadj örökbe 2-3 kisembert, és élvezd azt az anyagi gazdagságot, amit ezért kapsz adókedvezményben.
Én is ebből gyűjtök a ferrarimra, amikor ez első gyerek jött, akkor még csak mercit akartam, most kettő után johet a ferrari is, de kombi és diesel, hogy elférjen benne a pelus a kutyus,meg a maradék pénz, és kis fogyasztása legyen.......egyszer csak legyártják, addig meg ülök az adókedvezményemen :D:D
Te nagyon szép lehetsz, mert anyukád az eszedért nem szeretheett :D:D:D

P1sty 2018.04.13. 17:42:58

Megjött a fidesz komment-különítmény.
Lesz mit beírni a munkaidő-elszámolásba, hogy ne telefonáljanak le a központból...

Éhesló 2018.04.13. 18:13:10

@egyjózsi: leszarom a fajtádat.
Pont vasárnap fejeztem ki ezt demokratikusan.
De nem érti a fajtád.
Akkor talán így megérted:
TAKARODJATOK A KURVA ANYÁTOKBA, a balfasz politikusaitokkal, pártjaitokkal együtt!

Jakab.gipsz 2018.04.13. 18:19:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Mentségedre szólva csak figyelmetlen vagy, ha már szóba hoztad az európaiságra gyakorolt "zsidó-hatást", a marxisták és a neo-marxisták hatása felett, átsiklottál.

Ugyanis ezek is az ateista-zsidó filozófiák is csak "hit-filozófiák" voltak aki nem hitt lelőtték, vagy bunkó büdös parasztnak becézték.

Gleccsertetű 2018.04.13. 19:50:37

@P1sty: neked viszont nem, mert kifejeltetted, h az összes nick 1 ember csak

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:11:45

@VT Man:

Amit ezek nem fizetnek be a közösbe, azt tőlem vonják le, ez így igazságtalan. Nekem is jár az adómentesség, nem csak a sokgyerekeseknek!

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:13:04

@Ekrü:

"Én mint Fidesz szavazó pontosan átgondoltam,hogy miért a Fideszre húzom az x-et."

Mert hazaáruló nemmagyar vagy. Ennyi. Nem kell magyarázni a bizonyítványt. Amit tettél, annak neve van: hazaárulás.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:15:04

@Ekrü:

"Felőlem írhattok még húsz ilyen posztot ,nem érdekel.Igazából el se olvasom,mert nincs miért."

Aha, persze, nyilván ezt se olvastad el, csak úgy a semmiből tudod olyan jól miről szól, hát persze... :DDD Nem baj, majd a te zsebedbe is belenyúl előbb-utóbb a gazdád, aztán ne sipákolj ha viszik a házad is, mert megtetszett vmi helyi elvtársnak!

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:17:44

@VT Man:

Amelyik idáig elvonszolja a seggét, annak nem a hungarisztáni alamizsna kell, hanem a német segély. Az még a mi fizetésünknél is több.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:21:03

@VT Man:

A 2. legnagyobb városban, Londonban pl. full akadályozták a szavazást, mert tudta a Cigány hogy ott azok vannak akik előle menekültek el. Bezzeg a román vendégmunkások azok távolból, bemondásra, szarrá hamisítva is szavazhattak, mert egy fecniért (állampolgárság) mind a fideSS seggnyalója lett. Mi ez ha nem választási csalás? Bolseviktátor reális szavazótábora, a megfélemlített, buszoztatott közmunkásokat levonva kb. 10-20% lehet.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:22:56

@Tom66:

Ja, csak ott nem bolsevik tolvaj hazaárulók szabadulnak be a málnásba lopni.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:23:52

@WildBear:

Akinek nincs purdéja, az meg fizethet a purdégyáros helyett is. Épp ezért diszkriminatív.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:25:27

@BéLóg:

Az ott azért demokrácia mert nem cigánymussolinik jutnak hatalomba, és ott nem kormányprogram az offshore meg a lopás, mint nálunk a balkánon.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:26:47

@Rettegek mert ballib vagyok:

Bolseviktátor gazdád Putyin felszopója, a "ruszkik haza"-t úgy értelmezte már akkor is hogy "ruszkik gyertek haza". Kommunista führer kommunista felszopója vagy, milyen érzés amikor lefolyik a torkodon a geci?

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:27:33

@Rettegek mert ballib vagyok:

Anyádra gondoltál mint szarházi? Mert akkor igazad van!

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:29:30

@Rettegek mert ballib vagyok:

Mert ott nem hazudnak 40%-ra 2/3-ot, mint nálunk meg ÉKoreában.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:30:40

@Rettegek mert ballib vagyok:

Soros csicskája a te gazdád!!!!!!!

Orbán + Rogán KISZ titkárok írtak alá egyedül Sorosnak, őket pénzelte Gyuri bá. Sajnos.

kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:36:11

@Ménár Atya:

"Ez az adókedvezmény azért jár, mert gyereket nevelsz, és ennek bizony költségei vannak."
A bélyeggyűjtésnek is vannak kö9ltségei, meg az autónak is! A gyerek ugyanilyen magánhobbi, arra van a fizetésed hogy a hobbijaidat finanszírozd. Már ha futja rá. Ha nem, többet kell dolgozni! De nem mással finanszíroztatni a te saját kis magánhobbidat! Engem pl. semennyire nem érdekel a te gyereked, felőlem éhen is halhat, én nem szánok rá egy fillért se! Ez csak neked fontos, nem nekünk. TRehát fizesd te egyedül, ne a mi pénzünkből! Vagy az én magánhobbimat meg te finanszírozd, jó?

"Ez nem segíly"
De, az.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.14. 08:45:46

@kolompar lole 1112:

Nem, nem vagyok az. Foglalkoztam családfakutatással, így biztosan tudom: őseim bolgár, német, ruszin, magyar nemzetiségűek, esetleg lehetséges örmény, kun vagy román szál, de erre nincs bizonyítékom, viszont zsidók nincsenek nálam az ősök között.

kolompar lole 1113 2018.04.14. 11:51:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"őseim bolgár, német, ruszin, magyar nemzetiségűek, esetleg lehetséges örmény"

Tehát migráns vagy, nem szittya fajmagyar, úgyhogy vissza kell toloncolni téged oda ahova a gazdád kijelöli. Szíria, vagy a másik tálibisztán, az az afgános hely...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.14. 13:27:39

@kritizator:

Nem tudok visszamenni a végtelenségig az időben. Legrégebbi ismert ősöm is alig 500 éve élt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.14. 13:37:23

@kolompar lole 1113:

Sose mondtam, hogy magyar vagyok genetikailag. Valószínű, hogy genetikailag 0 % magyar vagyok.

16 ükszülőm közül: 8 bolgár, 5 német, 2 ruszin, 1 magyar. S a magyar ükszülő távoli ősei, legalább apai ágon, a XIV. században Erdélybe bevándorolt kunok.

16 ükszülőm közül 8 született külföldön, 2 félig külföldön (azaz a Habsburg Birodalomban, de Mo-on kívül), s 6 Mo-on: anyai nagyapám ágán Mo-on születtek őseim, továbbá anyai nagyanyám apai ágán is.

Ameddig vissza tudok menni, úgy néz ki, hogy egyedül ruszin őseim nem migránsok Mo-on, mindenki más az: egy kisebb rész elmagyarosodott kun, egy nagyobb rész meg a török kiűzése után betelepített "sváb". A többi pedig eleve külföldi: bolgár és német.

Quentaur (törölt) 2018.04.19. 10:52:05

Értem, hogy a párbeszédet javasoltok.

De hogyan beszélgessek azzal aki kormányváltást hallucinál még 2/3-os demokratikus választások után is.

70 %-os részvételi aránynál, 30%-os előnnyel, azt hallucináljátok, hogy a Fidesz elcsalta a választást.

Mond! Hogyan beszélgessek ilyen emberekkel, akik teljesen hiteltelenek és szavahihetetlenek? Mond hogyan? Túl sokat vársz tőlem.

Arról nem is beszélve, hogy ma nem radikális demokrata nincs is.
süti beállítások módosítása