Fegyvertelen

Csermely Péter hülyének tetteti magát a megyei lapokba készített Orbán-propagandainterjújában

2018. december 25. - Kristóf Tarnay

14952_copy_1_mdegyei_lapok_karacsony.jpgMontázs: Azonnali.hu

Az egykor szebb napokat megélt megyei napilapokba az egykoron még a reklámadó kapcsán a sajtószabadság torkára lépő kétharmadról Nemzet-vezércikket író Csermely Péter készített alákérdezős proapagandainerjút Orbán Viktorral, melyet karácsonyra minden megyében megkaptunk, hiszen most már mind egy kézbe tartozik, az összes lapban szó szerint ugyanaz az anyag ugyanazokkal a képekkel, címmel, leaddel - és ugyanazokkal a borzasztóan alákérdező kérdésekkel.

Ezekből rögtön az első kérdést és az arra adott választ idézném:

– Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! – ezzel a címmel rendeztek összellenzéki tüntetést néhány nappal ezelőtt. A jókívánság alighanem irónia volt, ugyanis főként az Ön távozását követelték.

– Ahány ház, annyi szokás; van, ahol így kívánnak boldog karácsonyt, s van, ahol szeretettel, ajándékkal, az otthon melegével. Én hoztam magammal egy családi képeslapot, ezzel szeretnék áldott karácsonyt kívánni az ellenzéknek és az egész országnak. Persze a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben.

Hát igen. Mindketten úgy tesznek, mintha nem tudnák pontosan, hogy ez miről szól, mindketten játsszák a hülyét. Orbán úgy csinál, mintha nem tudná, mit szimbolizál ez a mondat, és Csermely ehhez boldogan asszisztál.

De akkor legyen ez a blog szájbarágó rovata, és magyarázzuk el, mire utal ez a név. Egyrészt egy, a munkavállalókat a multiknak egy az egyben kiszolgáltató törvényjavaslatot nyilván szándékosan nyomtak át karácsony előtt, gondolván, hogy akkor úgyse megy ki senki tüntetni - hehe - , mondhatni a karácsony békéjét és nyugalmát pont a kormány zavarta meg azzal, hogy az ünnepek előtt tolt át mindenfajta társadalmi egyeztetés nélkül egy ilyen horderejű változtatást, és ezzel ekkor kényszerítette az embereket rá a tiltakozás valamilyen formájára, ha nem akarnak belenyugodni mindebbe.

Másrészt nyilván önmagában szimbolikus értékű az a fotó, amelyen az ország karácsonyfája előtt rohamsisakos rendőr áll - egy olyan tüntetés után, ahol jogszerűtlenül, felszólítás nélkül vetettek be könnygázt, noha 2006-tal szembeállítva magukat a Fidesz nyolc éve arról beszél, hogy ők sose támadtak a magyar tüntetőkre, és egyébként valóban korábban ennél nagyobb tüntetésen lévő komolyabb balhékat is tudtak eddig szakszerűen kezelni.

Orbán Viktor parlamenti válasza: "Boldog karácsonyt"

Diktatúra építésével vádolta Orbán Viktort Vona Gábor napirend előtt a parlamentben és bejelentette, hogy pénteken fáklyás demonstrációt tartanak Budapesten az ÁSZ büntetése miatt. IRATKOZZON FEL CSATORNÁNKRA: https://goo.gl/uo2kim LÁTOGASSON EL OLDALUNKA: http://www.atv.hu FACEBOOK: https://www.facebook.com/atv.hu INSTAGRAM: https://www.instagram.com/atv.hu


De a “boldog karácsonyt, miniszterelnök úr” szimbolikusan elsősorban arra utal, amikor Orbán a parlamentben ellenzéki kérdésre nem volt hajlandó válaszolni, hanem pökhendi és arrogáns módon ezzel a mondattal kerülte ki a válaszadást a Ghaith Rashad Pharaon-nal kapcsolatos, számára kínos kérdésre. Ez pedig szintén túlmutat önmagán, a hatalom következmények nélküliségét, elszámoltathatatlanságát és az ebből fakadó mérhetetlen úri arroganciát jelképezi.

Magyar politika, te bepanírozott iPad!

Az egyébként egymástól szorosan elkülönülten létező hagyományos- és újmédia a hetekben találkozott a HírTV-n Puzsér Róbert műsorában, ahol netszűz nézők ezrei találkoztak szembe az elsőre tényleg szürreálisnak tűnő YouTube-influecerekkel. A műsor egyik ominózus jelenete volt, amikor a felkonf szerint is megosztó kritikus bemutatta, amint a maga műfajában hozzá hasonlóan megosztó SzabyEst egyik videójában bepaníroz és kisüt olajban egy előre lefagyasztott iPadet.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr6014513434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaCS 2018.12.25. 16:59:48

Nem tűnik hülyének, csak gátlástalanul szervilis.
Ha rádöbbenünk, hogy az emberek nagy része gondolkodás nélkül dobja sutba az elveket, vagy az erkölcsöt, tulajdonképp jelen helyzetében még racionális is.

Szávin László 2018.12.25. 17:49:24

lecsapott egy tehetségtelen szervát, ilyen a box:)

morph on deer 2018.12.25. 18:03:36

Az azért eléggé ijesztő, hogy egy ilyen intelligenciájú ember az ország miniszterelnöke, aki ekkora marhaságokat képes ilyen primitív módon előadni, miközben a hívők csorgó nyállal habzsolják minden böffenését..!

Magyarország, 2018-2019

hatodikx 2018.12.25. 18:34:14

Mit mondott Kristóf? He? Ja, ő se tudja?

Éhesló 2018.12.25. 18:35:27

Neked poszter, meg a nyloncaidnak tettednek sem kell.

Sir Galahad 2018.12.25. 18:44:10

A kérdező beleszőtte a kérdésbe, hogy ezt a tüntetők nyilván iróniának szánták, ezzel jelezte, hogy igenis tisztában van a jókívánság mögöttes tartalmával. A szerző a hülye, aki úgy tesz, mintha ezt nem értené.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.12.25. 20:35:47

@Sir Galahad: nem egyszerű irónia, nagyon is konkrét jelentése van, fenn írtam le.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.12.25. 20:41:13

@morph on deer: Ez a csuti döbrögi hájfej olyan mint a szavazói. Tulajdonképpen azok klónja. Igy nem meglepő, ha rá szavaznak. A maguk erkölcsi fertőjét látják benne. Szerencsére azonban ez az ország kisebbsége.

rallus 2018.12.25. 20:50:46

"Másrészt nyilván önmagában szimbolikus értékű az a fotó, amelyen az ország karácsonyfája előtt rohamsisakos rendőr áll"
A rendőrök tudhatnák, hogy feleslegesen állnak ott, hiszen az ország karácsonyfáját csak elképesztően bunkó tüntetők támadnák meg, mint ahogy a Kossuth szobrot, a Parlament ólomüveg ablakait és a nemrég felújított burkolatot is....

PomberMaci 2018.12.25. 21:25:49

Erről mesélj, blogger kartács:

"Legutóbb például hónapokig demonstráltak az otthonápolási díj emeléséért, és amikor megléptük, mi történt? Nem szavazták meg."

sumes67 2018.12.25. 21:40:15

@PomberMaci: A módosítás idáig leírt részei nem vonatkoznak az otthonápolók körülbelül 62%-os többségére, akik nem gyermeküket vagy gyermek hozzátartozójukat nevelik, hanem például idős korú, önellátásra képtelen szüleiket.
Ők csak az ápolási díj alapösszegének 15%-os, az emelt ápolási díj 73%-os és a kiemelt ápolási díj 107%-os, valamint ezek – Novák Katalin által ígért – további évi 5%-os emelkedésére számíthatnak.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a cél a gyermekek otthongondozási díjának minimálbér-szintre emelkedése 2022-re.

A javaslat benyújtását megelőző egyeztetésekre az EMMI azoknak az érdekvédelmi szervezeteknek (Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület; Csak Együtt Van Esély Csoport) a képviselőit, akik az ápolási díjak emelését követelő – több, mint 42 ezer aláírásnál tartó – petíciót létrehozták, valamint a hónapokon át tartó demonstrációs-kampányt megvalósították, nem hívta meg.

A javaslat benyújtását Csordás Anett, a Lépjünk, hogy Léphessenek! vezetője a 24.hu-nak adott interjúban sikerként értékelte, ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy az otthonápolás munkaként való elismerése, illetve az idős hozzátartozót ápolók juttatásának emelkedése elmaradt.
Kiemelte, hogy amíg az előbbi nem valósul meg, addig például a gyermeküket 24 órában nevelő szülők ha kórházba kerülnek, 45 nap után megszűnik, az ingyenes társadalombiztosításuk.

„Ezért az otthonápolók nem lehetnek betegek, szabadságról szó sem lehet az esetükben.” – mondta.

PomberMaci 2018.12.25. 22:00:07

"Ők csak az ápolási díj alapösszegének"

CSAK...
Tipikus szoclib érvelés, akármennyit is javít a kormány valakiknek a helyzetén, ezek rögtön verik a nyálukat, hogy többet kéne. Miközben a 4+8 éves regnálásuk alatt általában ugyanezen ügyekben csak rosszabbá tették az érintettek helyzetét.

Sir Galahad 2018.12.25. 22:04:52

@Kristóf Tarnay: Persze hogy nem, de egy egy mondatos kérdésben ezzel az egy szóval igenis lehet utalni arra, hogy a jókívánságnak van mögöttes tartalma. Szerintem Csermely ezt megoldotta.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.12.25. 23:18:25

@Sir Galahad: szerintem meg az átlagolvasónak nem jön le belőle, főleg, hogy a helyi lapok nyilván be sem számoltak arról, a kormányfő hogy "válaszolt" a kínos kérdésre, amit neki feltettek. De ha le is hozták volna, ez akkor is sokkal több egyszerű ironizálásnál, konkrét nagyon világosan megfogalmazható mögöttes jelentése van.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.25. 23:20:34

@rallus: "az ország karácsonyfáját csak elképesztően bunkó tüntetők támadnák meg, mint ahogy a Kossuth szobrot, a Parlament ólomüveg ablakait és a nemrég felújított burkolatot is...."

illiberált troll, ezek meg a TV székház meg Budapest felgyújtása az mind a ti 2006-os kútúrált ellenforradalmatok volt. Te meg itt egy karácsonyfa miatt bőgöd össze a netet?

morph on deer 2018.12.26. 00:03:12

@rallus:
“hiszen az ország karácsonyfáját csak elképesztően bunkó tüntetők támadnák meg”

Ugyanezek voltak 2006-ban is a tévénél, nem emlékszel?

Nagyorrú Barbi 2018.12.26. 09:36:18

"Jogszerűtlenül vetettek be könnygázt". Gumilövedéket, gumibotozást, kardlapozást, lovasrohamot kellett volna bevetni ez ellen a csőcselék ellen. Kristóf Tarnay blogger! Mi a véleményed a 2006-os gyurcsótány-féle tüntetésszétverésről? Az törvényes volt és jogszerű. Ugye elvtárs?

rallus 2018.12.26. 09:44:46

@morph on deer: 2006-ban a TV-nél a lánglelkű Toroczkai László és a véletlenül benzines kannával sétáló barátai gyújtogattak. Nem is lett Toroczkainak semmi hátránya belőle....

Európai téridő 2018.12.26. 10:13:51

Gratula, amatőr, szájbarágó, belemagyarázó firkász!

EssEm 2018.12.26. 10:14:40

@Éhesló: Akkor is kapsz gázsit a kommentért ha a teljes tartalma elveszik a helyesírásban? Vagy te volnál az egyetlen, aki szívből, őszintén ilyen hülye?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.26. 10:16:38

Kifulladt a ballib tüntizés, ennyi az egész. Most ezért tombola van Ballibáéknál: minden ballib ultra drogozva tombol és tombolva drogozik.

kolomparlole1114 2018.12.26. 10:21:16

"mindketten játsszák a hülyét"

Nem tettetik, hanem azok is. Mert fidesznyikek.

kolomparlole1114 2018.12.26. 10:22:28

@maxval balcán bircaman: Örülj neki zsidó hazaáruló, hogy a führered miatt 2x annyit málenkij robotolhatsz, és azt se fizetik ki. (3 évig nem is él egy magyar kft.) Ilyen az igazi fideszszopó, sírva vigad, mint egy fasz!

kolomparlole1114 2018.12.26. 10:23:52

@rallus: Az is a fideSS embere, a jobbikos árulókat mostmár nyíltan támogatja a kommunista rezsim, kibújt a szög a zsákból, melyik a hazaáruló, és melyik az igazi Jobbik!

kolomparlole1114 2018.12.26. 10:25:18

@Nagyorrú Barbi: 2006-ban valóban be kellett volna vetni éles fegyvert a csőcselék ellen. Sajnos elmaradt a patkányirtás, ez az új Trianon a következménye.

n3spr3ss0 2018.12.26. 10:45:40

Az O1G-t egy betűvel kell módosítani. O0fG, tehát fasiszta geci.

Éhesló 2018.12.26. 11:02:12

@EssEm: nos a trágárságotok és az ámokfutásotok nem hozott nektek se szavazatot, se hatalmat.
Amennyi eszetek van, ezt észre se vettétek és ott folytatjátok, ahol tavasszal abba se hagytátok.
Nevetek rajtatok!

Boldog Karácsonyt minden kedves trágár, buta, árokásó, sivalkodó ballibbant bloggernek és kommentelőnek is!
Legyen ugyanolyan sikeres évetek jövőre is, mint idén volt!

törppicur 2018.12.26. 11:42:51

T Blogger!

Nem lehet mindenki olyan egyenes, elfogulatlan, mitöbb független, mint Kálmán Olga.

Az ő "beszélgetései" írásban azért valszeg még undorítóbbak lennének, mint a múltbeli tévés szereplései is.

Arról meg nem Csermely úr tehet, hogy Te sem az ő sem a Miniszterelnök iróniűját nem érzed és ezért nem is értékeled.

Valahogy karácsony táján a megbékélés elfogadottabb, mint az árokásás, azért is van, hogy ilyenkor készült interjúk általában kicsit érzelgősebbek és kevésbé harapnak. Ez nem jelenti azt, hogy ők ketten mondjuk januárban másként adnák le a műsort, csak azt javaslom, fogadd le ünnepek vannak és egy többnyire sikeres év zárására készül Orbán. Nem feltétlen nektek, hanem általában az országnak és konkrétan Orbánnak az volt.

Hamihami 2018.12.26. 11:57:10

@morph on deer: orban nem tehetsegtelen, nagyon is tehetseges politikusnak. Vastag bor, szineszet, gatlastalansag es hatalomvagy. Nezd meg, mennyi embert meghulyitett. Es ez nem azzal kezdodott, hogy egyik naprol a masikra haverokhoz kerult a media, birosag stb, ezt szepen ki kellett epiteni, seggnyalok es karrieristak kozott lavirozni, lekotelezni es lefizetni, igerni es megadni/megszegni. Latod, meg lazar is ugy erezte egyszer, hogy Becsben hulyet kell magabol csinalnia, a cel szentesiti az eszkozt alapon. Pedig lazar minden lehet, de abszolut nem buta. Es egy padsorban ul ilyen nemethszilard kaliberu emberekkel, amit szinten orban alakitott igy. Nem is beszelve arrol, hogy orban kozben hulyet csinalt az ellenzekbol is. Tehat orban nagyon is tehetseges, csak az a baj, hogy az orszagnak ez igy abszolut nem jo. Franco, hitler, sztalin, ceauceascu stb. is nagyon tehetsegesek voltak a politikaban...

Andy73 2018.12.26. 11:58:11

Boldog Karácsonyt!

A blogger azt hiányolja, fájlalja, hogy a cikk szerzője nem az ő kedvenc jelentésében használja a mondatot, nem rögtön arra utal. Pedig valljuk meg, az nem az első jelentése a mondatnak. A mondat eredetileg egy jókívánság, ami kétezer év óta különös jelentőséggel bír, legalábbis a keresztény, nyugati, európai kultúrkörben.
Az, hogy erre mindenféle másodlagos, aktuális jelentés is rakódhat, kinek-kinek a szája íze szerint, az ünnep jelentősége szempontjából egyrészt irreleváns. Másrészt ne várja el a blogger, hogy egy interjúban az ő kedvenc másodlagos jelentését olvassa viszont. Ha ezt szeretné, próbáljon meg ő készíten interjút, akár a miniszterelnökkel is.

vénkujon 2018.12.26. 11:59:37

@maxval balcán bircaman: jój ahogyan véded a kis kezeidel orby autobaszkurációs rendszerét.:) grat!. amugymeg jol kikéne probálni, hogy kibasszanak ebő a blogbó. amolyan iliberálisan. aztán mehetnél ríni az origóra. ja nem. hogy rinál má hogy olyan liberálisan egedjék meg a fideszes pofázásod. jaj.jój

Hamihami 2018.12.26. 12:55:56

@Andy73: nem "rakodott ra" jelentes tobblet, hanem kedves kenyeradod rakta azt ra. Ne keverjuk!

Hamihami 2018.12.26. 15:55:51

@maxval balcán bircaman: nyugtaval dicserd a "kifullado tunteteseket"

Hamihami 2018.12.26. 15:57:40

@törppicur: orbannak, rokonainak, baratainak es uzletfeleinek kimondottan jo ev volt!

felső határ nincs 2018.12.26. 16:01:08

Fogalmam nincs ki az a Csermely, es nem is erdekel mivel ilyen magyar csaladnev nincs.

fda 2018.12.26. 16:06:27

Kedves cikkíró, téged melyik multinak szolgáltattak ki karácsony éjjelén? Én nem vettem észre semmit.

Bloodscalp 2018.12.26. 16:12:47

@maxval balcán bircaman: korai a magömlésed narancsügynök, úgy látszik nem követed a híreket tüntetéssel kapcsolatban

Bloodscalp 2018.12.26. 16:12:47

@maxval balcán bircaman: korai a magömlésed narancsügynök, úgy látszik nem követed a híreket tüntetéssel kapcsolatban

Bajszos Szar 2018.12.26. 17:04:24

A PUMPÁT!
HOZZÁTOK A PUMPÁT!
HOZZATOK

engedélyes pinaellenőr 2018.12.26. 18:45:56

@morph on deer: Viszont 2006-ban szándékosan olyan rendőröket küldött a böszme a TV székházhoz, akik nem tudták azt megvédeni,mert a balhé eszkalálódásában volt érdekelt, miközben a harcedzett rohamrendőröket jó pár utcával arrébb parkoltatták.
Most viszont szakszerű rendőri intézkedés történt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.12.26. 19:52:27

@Éhesló: Ez mind igaz a te féreg fajtádra is.
Sőt inkább.

Éhesló 2018.12.26. 20:29:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nos a trágárságotok és az ámokfutásotok nem hozott nektek se szavazatot, se hatalmat.
Amennyi eszetek van, ezt észre se vettétek és ott folytatjátok, ahol tavasszal abba se hagytátok.
Nevetek rajtatok!

Boldog Karácsonyt minden kedves trágár, buta, árokásó, sivalkodó ballibbant bloggernek és kommentelőnek is!
Legyen ugyanolyan sikeres évetek jövőre is, mint idén volt!

John Brennan 2018.12.26. 21:04:39

@törppicur: "Nem lehet mindenki olyan egyenes, elfogulatlan, mitöbb független, mint Kálmán Olga.

Az ő "beszélgetései" írásban azért valszeg még undorítóbbak lennének, mint a múltbeli tévés szereplései is."

Igaz. Kálmán Olgánál nincs visszataszítóbb "kérdező".

John Brennan 2018.12.26. 21:05:57

@Andy73: "Az, hogy erre mindenféle másodlagos, aktuális jelentés is rakódhat, kinek-kinek a szája íze szerint, az ünnep jelentősége szempontjából egyrészt irreleváns. Másrészt ne várja el a blogger, hogy egy interjúban az ő kedvenc másodlagos jelentését olvassa viszont."

A blogger hisztitémát keresett csak.

Jakab.gipsz 2018.12.27. 03:26:30

Nem értem!

Egy demokratikus népszavazás során 2/3 -os többséggel megválasztott keresztény demokrata miniszter elnökhöz miért ne lehetne teljes joggal valaki pl. egy újságíró lojális.

Hol van itt a hiba, vagy a bűn?

Tangooo 2019.01.09. 12:03:56

Az baj, ha a posztoló nincs tisztában azoknak a szavaknak az értelmével, amiket használ.
"– Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr! – ezzel a címmel rendeztek összellenzéki tüntetést néhány nappal ezelőtt. A jókívánság alighanem irónia volt, ugyanis főként az Ön távozását követelték."
Ebben mi az alákérdezés?
Az elvárható kemény riporteri magatartás az lenne, hogy bevezetésül pofán vágná a riporter az alanyát?
Dedósok vagytok még az újságíráshoz legénykék, amint idióta az a gimnazista csitri, aki átvette a 444 kommentelőinek szókészletét az öt perc hírnévért.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.09. 12:31:24

Látom itt még mindig védeni kell a vezért!
süti beállítások módosítása