Nagyon szeretek buszon, vonaton, utazás közben olvasni. Tulajdonképpen az egyetlen olyan hely ahol úgy olvashatsz, hogy nincs közben lelkiismeret-furdalásod, hogy éppen tanulni kéne, vizsgára készülni, vagy éppen emiatt késel el előadásról, mert még elolvasol egy fejezetet vagy két cikket a hétvégi mellékletből. Mondjuk az utóbbi időben szembesültem a számomra az egyik legértelmetlenebb, de nagyon zavaró jelenséggel. Nevezetesen, hogy a Deszkre tartó távolsági buszok zöldre-kékre festett belső lámpákkal vannak bevilágítva, aminél bizony be kellett látni nem nagyon lehet olvasni, csak rontja az ember szemét. Persze még a megállóban amúgy is a pislákoló közvilágítás alatt szintén félhomályban elkezdett írást az ember befejezi, de őszintén szólva kellemetlen. És érthetetlen. Az egyik késő esti járaton nemrég felfedeztem, hogy a busz végén az egyik lámpa hátulja fehéren világít, mert leszakadt róla a kék fólia, aminek elsőre kifejezetten örültem, és azóta mindig vadászom azt a helyet, másodsorban meg így még jobban bosszant, hiszen ezáltal ezt a problémát valakik valamilyen okból mesterségesen keltették nekem.
Elgondolkodtam azon, milyen keveset látnak belőlem az emberek egy buszút során, mikor hiába próbálok előzékeny és udvarias lenni, de egy véletlenül rossz helyre lépés vagy akaratlan táskával odaütődés elég és már is óvatlannak és ormótlannak, meg még ki tudja, minek gondolhatnak, akiket nem ismerek és talán soha nem is fogok, akivel csak egy rövidke időre egymás mellé sodort minket az élet.
Talán ha óvatosan hátrabattyogok, és a félig lejött kék matricájú izzó alatt előveszek egy regényt, mondjuk Grecsó Krisztián új könyvét, egy napilapot, amelynek egész héten olvasgatom a hétvégi mellékletét, esetleg egy drága pénzen Pesten megszerzett Guardian Weekly-t, és azáltal ha csak egy rövid időre is, de egy apró szelete a személyiségemnek, a világomnak, az érdeklődésemnek látható lesz azok számára, akikkel csak együtt zötykölődünk a szanatóriumig vagy a községházáig.
Pestről jöttem vonattal egy alkalommal haza Szegedre, egyedül leültem egyedül leültem a kabinban, kiterítettem az aznapi Népszavát, és közben csendben hallgattam, ahogy a kocsi lassan megindulva kirobog a Nyugatiból. Pár perc múlva egy idős házaspár nyit be mosolyogva, kezükben ugyanazzal a lappal, és jelzik, hogy innen már szimpatikus voltam nekik, remélik, van még szabad hely. Mosolyogva utaztam le aznap Szegedig.
„Fontos, hogy ki milyen politikai nézeteket val és melyik újságot olvassa” - élénken él bennem gyerekkorom kedvelt ismeretterjesztő sorozatának, a Hogyan készült?-nek az újsággyártásról szóló részéből. Az adásban hosszan peregtek le a végeláthatatlan újságpapírok az engem elsőre óriásira nőtt papírrepülőre emlékeztető nyomdagépről, majd végül ezzel a mondattal summázták az adást.
Tényleg fontos. Nem szívesen emlékszem vissza, de sajnos én is, és negatívan is megítéltem már mást, amikor megpillantottam, hogy éppen mit olvasnak. Mondjuk amikor Balatonalmádiban a strandon a partra kiállított napozóhelyek között kerestem szabadot, melyek szépen sorban álltak egymás után, és csak egy olyanon volt hely, ami szorosan össze volt tolva egy másikkal, amin egy bácsi Magyar Időket olvasott, amire azért nem telepedtem le, mert kicsit már benne lett volna olyan közelségben az intim szférámban, de kissé sandán néztem azért rá is, meg arra is, akiről ugyanerre a kabinok közt kutatva figyeltem föl. Nem vagyok rá büszke, hiszen megítéltem az alapján, mit olvas.
Nemrég olvastam (a megállóban félhomályban) egy érdekes eszmefuttatást arról, hogy ha saját értékrendünkre alapozott racionális érveléssel aligha értjük meg egyik-másik vitapartnerünk gondolkodásmódját, nem szabad beleesni abba a hibába, hogy elvitatjuk az ő általa vallott értékek jogosságát.
Mea culpa, azóta talán kicsit érett a gondolkodásom, és már másképp látom. Azt gondolom, minden egyes ilyen gondolat hat rám, formál, és így van ez másokkal is, épp ezért érdemes időről-időre, de inkább rendszeresen alaposabban tanulmányozni a tőlünk eltérő gondolkodású emberek értékrendjét, a véleményük mögött húzódó világlátást, mindennapi tapasztalásokat.
Tényleg fontos, hogy ki melyik újságot, de inkább, hogy ki melyik újságokat olvassa.
