A tegnapi európai parlamenti választási eredmény egyik legnagyobb tanulsága szerintem, hogy az emberek erős identitást képviselő és felvállaló pártokra szavaztak, mint amilyen a Momentum és a DK, de egyébként a Fidesz is. Ezzel szemben a bár megírt programmal rendelkező, de mégis legnagyobb betűkkel az “egyetlen közös lista” címzetű választástechnikai ügyeskedést kommunikáló MSZP épp, hogy nem esett ki (persze a választási matek bonyi, de a DK nem volt messze az ötödik mandátumtól sem).

A tanulság tehát, hogy nem kellett volna a “közös EP-listázó” hangos, de szűk kisebbség igényeit megpróbálni kiszolgálni, mert attól, hogy minden hétvégén aláírást gyűjtenek a Blahán és a Nyugati aluljáróban, elenyésző embert képviselnek, és konkrétan értelmetlen, amit szerettek volna.

A Jobbikról és az ő egy mandátumáról, ami épp csak annyira volt elég, hogy szakadárjainál többet érjen el a párt, szinte csak igen történelmietlen “mi lett volna ha…” kezdetű mondatokban lehet gondolkodni, magyarán az egykoron legnagyobb ellenzéki párt sorsa hogy alakult volna, ha az ÁSZ-birság pénzügyileg nem küldi őket padlóra, de tény, hogy egy nappal a választások előtt találkoztam Budapesten az első jobbikos plakáttal, és az első egyetlen is maradt.

A másik nagy konklúzió azonban, hogy innentől el lehet felejteni azt a lassan egy évtizede sulykolt mantrát, miszerint liberális politikára nincs igény Magyarországon. A nyolc ellenzéki képviselőből hat, azaz a háromnegyede alapvetően liberális pártból került ki, balos liberális, centrista liberális, de liberális. Tehát de, van rá igény, az SZDSZ-re nem volt, liberalizmusra van.

Ceglédi Zoltán politikai elemző a Momentumot kapacitálta sokszor, hogy merjen már coming out-olni és mondja ki magáról, hogy liberális párt, mert nem ciki. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy mondjuk ki végre mi, liberális választók is: liberális vagyok, és ez egyáltalán nem ciki.

Liberális vagyok, mert szeretem a szabadságot, hiszek az emberi humánumban, jogegyenlőségben, fontos nekem a szabad piac, a gondolat, a vélemény, az egyesülés és a világnézet szabadsága, egyúttal hiszek abban, hogy felelősséggel tartozunk saját sorsunkért önmagunknak, és nem várhatjuk mindig állam bácsitól a gondoskodó kezet.

Mondjuk ki, és érezzük magunkat kicsit szabadabbnak, mint azelőtt, hogy kimondtuk volna. Mondjuk én attól a két mandátumtól is kicsit annak érzem magam tegnap este óta.