A polgári Magyarország maga lenne a klasszikus liberalizmus.

Illusztráció: Boros Bence (Unsplash)

Sokan félreértik a jobboldali liberális / libertárius gondolkodást, azt hiszik, hogy ez ugyanolyan kopipészt import kultúrharcos eszme, mint a 888 „fehér férfi” rovata. Pedig nem, pont nem.

A saját tapasztalatom például az, hogy amikor szükségem lett volna segítségre, egyáltalán nem számíthattam az államra, a szolgáltatásait csak kényszerből használom, ahol nincs más (MÁV, tömegközlekedés), ellenben rendesen szentségelek, hogy a havi nettóm felével megegyező pénzt adózik le a munkahelyem utánam, ami azért nem kerülhet hozzám, hogy abból MTVA-t, KESMA-t működtessenek, reklámozzák, hogy vegyél magyar levegőt és finanszírozzák, hogy „Mészáros” megvegyen egy újabb megyét.

Szóval ez a napi tapasztalat, közben viszont azt se felejtsük el, hogy a polgári Magyarország ígéretével évtizedek óta házal a Fidesz, míg el nem kotyogta egy ideológusok, hogy valójában az egész csak egy politikai termék. Mondjuk nem mintha nem látszana. A polgári eszmény pedig valami olyasmi, mint egyéni felelősségvállalás, a szabadság, mint lehetőség a jó döntések meghozatalára, öngondoskodás posztkádárista bürokratikus szocreál „alapjogok” helyett és a többi. A polgári Magyarország maga lenne a klasszikus liberalizmus, ami nem keverendő össze a történelmileg Churchill és Sztálin Hitler-ellenes szövetségéből eredeztethető, de mára már meghaladásra érdemes bal-/neoliberalizmussal.

Ha egyszer végre kipróbálnánk a szabadságot, azt is hiszem, megtapasztalnánk, hogy nagyon is illik az a mi kultúránkhoz, sőt. Bárcsak.