Fegyvertelen

Nem annyira szabad Európa

2021. április 18. - Kristóf Tarnay

Nálunk amúgy szabadság van, egészen addig, amíg nem az állami szférában dolgozol. Vagy a szétadóztatott, államilag dominált gazdaságban nem függsz a közbeszerzésektől. 

delete.pngAz eltörlés szubkultúrája? (Illusztráció: u j e s h, Unsplash)

Szerinte gáz, ahogyan Orbán Viktor kommunikál a járványról, és az is, hogy nem engedi be a sajtót a kórházakba bemutatni a valóságot – mondta mások mellett Zacher Gábor a Szabad Európa elnevezésű híroldal podcastjében, aminek a második részét egyelőre „az ő védelmében” nem közli az oldal.

Tulajdonképpen szerintem csak ennyit önmagában elegendő lenne leírni, már magában foglalja ennek a káeurópai balkáni illiberális orbáni félautoriter urambátyám tekintélyelvű izének a kvintesszenciáját.

Az ön érdekében. Talán azt még érdemes mellé tenni, hogy amikor az eredetileg a keleti blokk diktatúráihoz sugárzott Szabad Európa Rádiót amikor online formában újra akarta indítani az amerikai kormányzat, akkor mennyire vérig volt sértve a kormány.

Nos, ez után, amikor megtették, akkor a podcast műsorukban Zacher Gábornak, az ország egyik legismertebb orvosának, akiről azt hihetnénk, hogy a népszerűsége azért elég védelem, szóval az ő nyilatkozatának nyomán azért mozgolódni kezdett az államapparátus. A tőlük függő orvosszervezetekre nyomást igyekeztek helyezni, hogy egészen véletlenül nem akarnak-e olyan vizsgálatot lefolytatni, amelyben etikátlannak bélyegzik a nyilatkozatot, amelyben elhangzott, hogy a miniszterelnök felelőtlenül ígér olyanokat, hogy mindenkit meggyógyítunk, illetve a fent parafrazált mondat – reflektálva a magyar független sajtó oroszlánrészének közös nyilatkozatára -, miszerint be kéne engedni a sajtót a kórházkba, plusz válaszolni kellene a kérdéseikre.

Bár a szervek többségében azzal igyekeztek hárítani ezt a roppant kellemetlen helyzetet, amelyet egy túlbuzgó házmester-fejes előidézett, hogy ez nem a hatáskörük, most nem közlik le a podcast folytatását. Egyelőre. Mert nálunk amúgy szabadság van, egészen addig, amíg nem az állami szférában dolgozol. Vagy a szétadóztatott, államilag dominált gazdaságban nem függsz a közbeszerzésektől. Ez nagyon sokakat érint és nem tudok annyira optimista lenni, hogy hozzátegyem, hogy csak egyelőre.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr9816505128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2021.04.20. 10:44:29

Kedves Tarnay Kristóf Ábel!

Az ilyen dolgoknak, mint a sajtó "szabadsága" nem lehet így vizsgálni, ahogy te is teszed!!!!

Kiragadsz egyetlen példát, és ebből vonsz le igen súlyos következtetéseket!

Az ilyen dolgokat, mint a sajtó szabadsága, úgy érdemes vizsgálgatni, hogy pl. összeveted a JELENKORI ÁLLAPOTOKAT AZ ELMÚLT 30-50 ÉV HELYZETÉVEL, AVAGY ÖSSZEHASONLÍTOD A JELENKOR KÖRNYEZŐ EURÓPAI ORSZÁGOK SAJTÓSZABADSÁGÁVAL!!!!!!

Amit te most iderittyentettél, az így önmagában egy nagy kalap kaki, és csak magadról állítsz ki szegénységi bizonyítványt!

ulpius66 2021.04.20. 10:46:58

Pl. érdemes lenne összehasonlítanod a magyar és a német "VÉLEMÉNY-NYILVÁNÍTÁSI SZABADSÁGOT".....

ulpius66 2021.04.20. 10:48:21

Magyarországon dolgozik több tízezer orvos.

Milyen érdekes!!!!!!!!

a ballibsik mindig csak azt a pár tucat ballibsi média-celeb orvost idézik.........

Billy Hill 2021.04.20. 10:52:46

Mindenképp érdemes lenne telerakni a kórházakat újságírókkal, hadd pazarolják folyamatosan a védőfelszereléseket bezsilipelés előtt/után, illetve hadd ténferegjenek szkafanderben az ápolók között, nekik nagy szükségük van tereptárgyakra, amelyek akadályozzák őket a betegágyak közti haladás közben, illetve kellene sok fotó is haldokló meg önmagukat egyébiránt sz*rul érző betegekről, azok mindig jól jönnek...!

citrix 2021.04.20. 11:14:19

100 ezer millió nemzeti fabatka közpénzből működik évente a nemzeti nyaloncmédia. Ahol természetesen dúl a sajtószabadság és a tárgyilagosság...
Úgy ahogy a nagy nemzetvezető/kondukátor szereti, a' la szocialista pártállam.

kvadrillio 2021.04.20. 11:42:28

2021. április. 20. 06:30 Itthon Levegővétel az intenzív osztályon: kinek jusson? itthon Elképesztően magas a halálozás azok között a Covid-betegek között, akiket lélegeztetőgépre kapcsolnak, akiket viszont ennél enyhébb módszerekkel kezelnek, túlélhetik. A szakemberek szerint viszont nem véletlenül találták fel a gépeket, azok nem halálos ítéletet jelentenek, hanem éppen az utolsó esélyt az életre. Javíthatna a halálozási számokon, ha az orvosok feltehetnék a kérdést, amely alapján meghozhatnák a legnehezebb döntést: kinek több az esélye a túlélésre? Itthon ez egyelőre tabu. “Senki nincs most nálunk gépen. Akit gépre rakunk, meghal, úgyhogy most az a stratégia, hogy szinte mindenkit non-invazív lélegeztetéssel látunk el, aki súlyos állapotban van. Mióta bevezettük, javult a halálozási statisztika” – mondta a hvg.hu-nak egy vidéki kórház Covid-intenzív osztályán dolgozó orvos. (Az általa használt non-invazív kifejezés azokra a lélegeztetési eszközökre vonatkozik, amikor a beteg éber, és nem egy a torkán lenyomott csövön át lélegezteti egy gép, hanem mondjuk maszk van rajta – erről a cikkben részletesen is írunk.) Szerinte érezhetően kevesebben halnak meg azóta, hogy az új stratégiát bevezették, bár hozzátette, hogy már érzik a Covid-terhelés csökkenését is. “Kitoltuk a határokat, igyekszünk mindenkit »áthúzni« inkább non-invazív eszközökkel. Így is előfordul, hogy valaki gépre kerül, de azon vagyunk, hogy csak az elkerülhetetlen esetekben alkalmazzuk az intubálást (mikor lélegeztetőcsövet helyeznek be a légcsövön át – a szerk.). Lelkileg is könnyebb a betegeknek, maguknál vannak, tudunk velük kommunikálni” – állítja forrásunk.

....A GOND AZ, HOGY A NON-INVAZÍV KEZELÉS MÁR KB 1 ÉVE ISMERT MÓDSZER KÜLORSZÁGOKBAN  A HALÁL KIVÉDÉSÉRE !!!  VAJH MIÉRTIS NEM ALKALMAZTÁK NÁLUNK ELŐBB ???  MERT KEVESEBB LETT VOLNA A HALOTT ???!!!

kvadrillio 2021.04.20. 11:46:21

@kvadrillio: QUBIT...CIKK....
A nagyon súlyos COVID-betegek meghalnak a lélegeztetőgépen, ami néha többet árthat, mint amennyit használ
2020.04.27. 2453 TUDOMÁNY
Balázs Zsuzsanna
Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Mint mindenhol a világon, Magyarországon is keresett termékké, még ha egyelőre nem is kifejezetten mindennapos fogyasztási cikké váltak a lélegeztetőgépek. Március első felében, a COVID-járvány magyarországi megjelenésének az elején az esetszámok exponenciális növekedéséből kiindulva még attól lehetett tartani, hogy április 3-ra elfogynak az országban a bevethető lélegeztetőgépek. A valóság a jelek szerint nem lett ennyire drámai, ami annak fényében is szerencsésnek mondható, hogy néhány hét alatt képtelenség lenne jelentősen növelni az országban elérhető lélegeztetőgépek számát. Ráadásul nem feltétlenül azért, mert nem lehetne rá előteremteni az anyagiakat, hanem főleg azért, mert a világ lélegeztetőgép-gyártói nem voltak felkészülve a hirtelen megnövekedett keresletre.

Mindeközben a COVID-járvány sok kérdésben, így a lélegeztetőgépek célravezető használatát tekintve is megosztja a szakértőket. Miközben sokan amiatt aggódnak, hogy a COVID-betegek számának a növekedése annyira túlterheli az egészségügyi rendszereket, hogy a súlyos, életveszélyes tünetekkel küzdők egy részének esetleg nem jut majd a létfenntartó berendezésekből, mások, köztük orvosok, úgy vélik, hogy akár a súlyos betegek egy része is megmenthető lenne kisebb beavatkozást igénylő légzésrásegítéssel. A Statnews vonatkozó cikkében egyenesen azt vetik fel, hogy a COVID-betegeket esetleg sietősebben kötik lélegeztetőgépekre, mint ahogy arra valójában szükség lenne, és ez szerintük akár még többet is árthat, mint amennyit használ.
Hiába kötik a betegeket lélegeztetőgépre, mégis meghalnak

Kis mintán végzett utólagos elemzésük során vuhani orvosok már február végén arról cikkeztek a Lancet brit orvosi folyóiratban, hogy kritikus állapotban lévő 37 páciensük esetében hiába alkalmaztak gépi lélegeztetést, túlnyomó többségük, 30 beteg egy hónapon belül életét vesztette. A legnagyobb New York-i egészségügyi rendszerben gyűjtött tapasztalataikról a napokban számoltak be a Feinstein Orvosi Kutatóintézetek szakemberei, akik a saját tapasztalataikkal erősítették meg, hogy a legsúlyosabb tünetekkel küzdők túlnyomó többségét hiába kötik lélegeztetőgépre, nem élik túl a betegséget.

Egy másik, szintén amerikai tanulmány szerint hét 70 évesnél idősebb géppel lélegeztetett beteg közül csak egyet sikerült megmenteni, miközben a 70 évesnél fiatalabbaknak is csak alig több mint a harmadán lehetett ezzel az eljárással segíteni. Ehhez képest a légzési nehézségekkel küzdő COVID-betegek mintegy 90 százalékát úgy kötik lélegeztetőgépre, hogy csak elenyésző hányaduknál próbálnak ki előtte kevésbé invazív, vagyis kisebb beavatkozással járó módszereket.
Amikor elkerülhetetlen, hogy cső kerüljön a légcsőbe

A döntést, miszerint egy betegnek gépi lélegeztetésre van-e szüksége, vagy sem, a bevett orvosi gyakorlat szerint többek között a páciens vérének oxigéntelítettségére alapozzák, de olyan paramétereket is figyelnek, mint a vér szén-dioxid-telítettsége, a beteg légzési munkája, metabolikus státusza, illetve keringése. A vér oxigéntelítettéségnek, vagyis a hemoglobin oxigénszaturációjának normál tartománya 95 és 100 százalék közé esik. Az egészségügyi protokollokban 93 százalékos szaturáció alatt már általánosan elterjedt az oxigénpótlás gyakorlata.
Fotó: Sreekanth Kumar Mallineni / ResearchGate

Azoknál a betegeknél azonban, akiknek a légzési elégtelensége, illetve az annak következtében fellépő oxigénhiányos állapota nem a COVID-betegség miatt lép fel, a modern orvosi gyakorlatban korántsem a lélegeztetőgép használata az első. A gépi

Untermensch4 2021.04.20. 12:13:39

@Exploiter: Így hogy "szabadság", túlságosan általános. Nyilván nem tudjuk ugyanazt érteni alatta.

Untermensch4 2021.04.20. 12:21:12

@Ekrü: A sajtóperek szabályozásában egy ideje van egy érdekes elem, az alpereshez kötődik a tárgyalás helyszíne.
1) interjú/műsor lemegy
2) nagyon megsértődik n+1, nem azonos lakóhelyű ember és polgári peres úton akarnak elégtételt
3) ugyanazon nap ugyanazon órájában került kitűzésre n+1 tárgyalás n+1 különböző helyszínen
4) aki meg sem jelenik tárgyaláson, az kb veszít, tényállástól függetlenül

Nyilván semmilyen szándékos rosszindulatot nem feltételezünk, csak a szabályozásnak van ez a matematikai kockázata.

konrada 2021.04.20. 12:23:14

@MAXVAL birсaman közíró:
Tényleg. Most öncenzúráz, vagy mi a tököm van, hogy baromságait nem copyzza?
(Mert ennyire még a blogger se lehet gyors.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 12:36:08

@konrada:

Sajnos ez csak pár napig lesz így. Meglátod, hamarosan ismét visszatér a rohama.

konrada 2021.04.20. 12:59:07

@MAXVAL birсaman közíró:
Pár nap?? Te kis örök optimista!;))
Még pár óra sem, már beindult a baromja!;))

Exploiter 2021.04.20. 13:46:51

@Untermensch4:

Szerintem egy teljesen objektív dolog lenne, ha nem relativizálnánk.

A szabadság egy skála.
Mondok példát, az egyik országban ha megsérted a királyt, akkor börtönbe zárnak, lásd arabok.
A másik országban ha az elnökről közölsz valami rá nézve kellemetlent, börtönbe zárnak, lásd oroszország.
A harmadik országban, ha a kormánypárttal kapcsolatban mondasz valami kellemetlent, akkor kirúgnak az állami munkádból, lásd mo.
A negyedik országban, ha bármi olyan kijelentést teszel, ami nem felel meg az aktuális trendnek, akkor kirúgnak bármilyen munkádból, nyugateurópa.
Az ötödik országban, ha az előző elnököt támogattad nyíltan, rádgyújtják a házat, lásd usa.

Nem tudom, hogy létezik-e olyan ország, ahol egy, az adott társadalom/kormány/uralkodó elvei szerint nem helyes dolgot MONDASZ egyáltalán, akkor azt megúszod jogi következmények nélkül, én ezt tekinteném a szabadság egyik alapvető sarokpontjának.

Vagy most így postcovid, szabad ember az pl, aki maga dönti el, mikor és hova megy, vagy mit csinál, ilyen értelemben egy átlag kongói nekem szabadabbnak tűnik, mint egy svájci.

konrada 2021.04.20. 14:05:31

A blogger gyors. Részvétem előre is, mert amint kimegy pisilni, matyi már szórja is...

nincs1agy 2021.04.20. 16:26:48

Németországban is szabadság van. Szabadon elmondhatod pl. a véleményedet a bevándorlásról és az LMBT jogokról anélkül, hogy elvesztenéd a munkádat. Ja nem, mégse..

nincs1agy 2021.04.20. 16:29:51

@szívófej: Vajon mit szólna, ha toxikológiai kérdésekben infektológusok nyilvánulnának meg rendszeresen a sajtóban..?

nincs1agy 2021.04.20. 16:39:39

@midnigh:

Matyika, gyosan elárultad magad, te ostoba..:)

nincs1agy 2021.04.20. 17:23:55

@midnigh: Lebuktál hamar, mert hülye vagy..

Ekrü 2021.04.20. 17:35:20

@midnigh:
"Egy EU-s állampolgár mégis hogyan lehet bevándorló az EU-ban?
írtad itt:"-Örülök neki ,hogy annyira jó hozzászólásokat írok,hogy érdemesnek tartod elmenteni és visszakeresni őket,még akkor is ha épp teljesen másik blogban teljesen másról folyik a vita. :))))
Viszont el kell szomorítsalak,részemről ez nem kölcsönös,ugyanis halvány fogalmam sincs ,hogy melyik poszthoz éppen mit szóltál hozzá. ...

alöksz róz 2021.04.20. 18:03:01

@midnigh: "Én minden nap, dolgozok, boltba megyek, hetente többször kirándulok, strandolok, találkozok barátokkal." - muhaha.

törppicur 2021.04.20. 18:52:22

@midnigh: na, kis kocsog Matyi, hol van ebben a linkben a 2 hiba?
Mármint szabadság/függetlenség terén.

444.hu/2021/04/20/tovabb-zsugorodott-a-magyar-sajto-szabadsaga-a-riporterek-hatarok-nelkul-jelentese-szerint?fbclid=IwAR2Oz_l38GGyRQUXGZU-xPRf9n5bLuyuHBRgTxJYrH6dwg0ZXB-PmsX_ytQ

Tán csak nem a 444 és a riporterek határok nélkül?
De biza. És még azok is hol vannak a Bidenkirály-csináló független szíenen-től

birka menet 2021.04.20. 21:25:45

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @ulpius66: @Billy Hill: @nincs1agy:

Na mi van hírhedt tudatmódosított fidernyák VALÓSÁGTAGADÓK? Segíccsetek má hogy mi is van Orbanisztánban:

- DEMOKRATKUS ILLIBERALMUS?
- ILLIBERÁLIS JOGÁLLAM?
- EU KONFORM ILLIBERÁLIS LIBERALIZMUS?

birka menet 2021.04.20. 21:36:40

@nincs1agy: "Szabadon elmondhatod pl. a véleményedet a bevándorlásról és az LMBT jogokról anélkül, hogy elvesztenéd a munkádat. Ja nem, mégse.. "

Na mesélj te agyatlan, honnan tudod te a borsodi zsákfaludban, ahol még a postás se jár, hogy Németországban mi van? Meg hogy hol van az az ország?

Csak nem az van, hogy olvastál egyet arról a féleszű petryről, aki évkig ott edzette a világ minden tájáról származó játékosokat, majd benyilatkozta, hogy mennyire rühelli azokat, akik nem az ő tisztafajú árja faja? Amirefel Dárdai a náci petryt seperc hazab.szta a feladóhoz orbánoz? Jobb nem is történhetett volna petryvel, legalább meglett az álma, hogy az imádott tisztafajú felázsiai árja fajtái között éljen.

Ne is tudom, minek akar akkor visszaszökni a németekhez Orbanisztánból???

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.20. 22:39:38

@nincs1agy:

Mint annak idején az orosz viccben: a szovjet jogrend garantálja a szólásszabadságot, viszont a szólás utáni szabadságot nem.

kvadrillio 2021.04.20. 22:54:10

Két hét múlva érhet Magyarországra az indiai mutáns
Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt 2021. április 20. 06:00
Nagy-Britanniában több tucat olyan koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, amelyet a kórokozó új, először Indiában felfedezett mutánsa okozott. Az eddig kidolgozott, Magyarországon is használt vakcínák védelmet nyújtanak az indiai mutáns ellen - mondta el az InfoRádiónak Rusvai Miklós víruskutató.

ORBÁN SOK SZERETETTEL VÁRJA A TERASZOKON !!!!! :o)))

birka menet 2021.04.20. 23:15:30

@MAXVAL birсaman közíró:

Putyin fizetett bértrollja, ma is elnyerted A NAP HÜLYÉJE CIMET!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2021.04.21. 06:58:55

@midnigh: Brendel Matyika! Itt felfüggesztetted a szemétkedést, hogy beosonhass az ideo-logic blogra? Mert tudod hogy az a védelmem alatt áll, hátha nem figyelek. Másodpercek alatt töröltelek onnan. :-))

törppicur 2021.04.21. 07:39:34

@midnigh: Butikám, leakadhatnál erről a Dél-Tirolos marhaságról
1. Abban a posztban sikerült felvilágosulnod, hogy Dél-Tirol nem Ausztriában van
2.Életedben nem jártál síidényben arra (tudod, Észak-Oaszországban), különben nem nem tagadnád zsigerből a V4 országok erős jelenlétét. Tudod, DK-s köcsög, én sielőkről beszéltem -akiket láttam, te meg turisztikai statisztikáról. Az utóbbit nem tudom miből gyártják, de a 10.000 túl nagy szám, még nekünk sem, a lengyeleknek meg pláne.
3. A magyarul nem tudsz kitételed meg pont általában is leszarom, igazold szivárványagyú anyaszomorító!

És legfőképpen ennek semmi köze a mostani témához. Ideszúrtál egy tetves linket a véleményszabadság alátámasztására a 444-ről ami a határok nélkül soroslibbantgyülevészsereglet véleménye. Baszki ez nem érv

Péterr Nagyy 2021.04.22. 01:07:30

@ulpius66: Mert mindenkinek meg van tiltva, hogy nyilatkozzon. Mit gondolsz miért lett átverve az új jogállásukról szóló törvény. Nagyon korlátoltak az információid, ha erről nem tudsz. Azért ezek nyilatkoznak, mert ők leszarják a tiltást.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.26. 08:08:38

@MAXVAL birсаmаn közíró:

Látom, Gyerekbaszó-Brendel Matyó, rohamod volt. Azóta jobban vagy, hogy felkelt a Nap?

Untermensch4 2021.04.26. 13:03:46

@MAXVAL birсаmаn közíró: Ez ugyebár egy blog. A bloggazda korlátozhatja a kommentelést. Nem kell túlreagálni. Háború..?
www.youtube.com/watch?v=SKfN0EKzajY

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:01:21

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:03:10

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:26:41

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:31:47

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:42:12

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:50:17

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:51:25

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:54:17

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:55:30

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:56:06

matyas.kiraly 2021.05.03. 00:57:16

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:04:49

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:14:08

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:18:44

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:22:09

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:30:20

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:38:24

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:42:26

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:47:03

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:47:38

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:57:34

matyas.kiraly 2021.05.03. 01:59:49

matyas.kiraly 2021.05.03. 02:03:20

matyas.kiraly 2021.05.03. 02:06:15

matyas.kiraly 2021.05.03. 02:10:15

matyas.kiraly 2021.05.03. 02:14:56

matyas.kiraly 2021.05.03. 02:17:17

matyas.kiraly 2021.05.03. 02:18:30

matyas.kiraly 2021.05.03. 02:22:32

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.03. 08:09:05

@Untermensch4:

Nem engedik meg Pedó Matyinak szétrombolni a blogot!!!! Szerinted ez nem háború????

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:03:19

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:12:22

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:13:31

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:24:23

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:32:22

@MAXVAL birсaman közíró: neked engedi a blogger szétbaszni a blogot. nyilván pucsítottál neki, vagy ő pucsított neked, és az autista, bolgár elmebeteg nácikba szerelmes a blogger.

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:38:00

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:39:08

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: @MAXVAL birсaman közíró: neked engedi a blogger szétbaszni a blogot. nyilván pucsítottál neki, vagy ő pucsított neked, és az autista, bolgár elmebeteg nácikba szerelmes a blogger.

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:43:07

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:44:12

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: @MAXVAL birсaman közíró: neked engedi a blogger szétbaszni a blogot. nyilván pucsítottál neki, vagy ő pucsított neked, és az autista, bolgár elmebeteg nácikba szerelmes a blogger.

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:46:26

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:46:59

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:48:03

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:48:36

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:51:23

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: @MAXVAL birсaman közíró: neked engedi a blogger szétbaszni a blogot. nyilván pucsítottál neki, vagy ő pucsított neked, és az autista, bolgár elmebeteg nácikba szerelmes a blogger.

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:53:01

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:54:05

matyas.kiraly 2021.05.03. 09:54:38

matyas.kiraly 2021.05.03. 10:00:46

@MAXVAL birсaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

matyas.kiraly 2021.05.03. 10:08:59

matyas.kiraly 2021.05.03. 10:12:12

@МАХVАL bircaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: Ez a blogger kitiltott, amikor normálisan kommenteltem. A semmiért tiltott ki. Háborút idnított. Ha háborút akar, akkor legyen háború !

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.03. 10:15:12

@matyas.kiraly:

Ma nem lesz pincébezuhanási edzésed? Nem készülsz a tokiói paralimpiára?

matyas.kiraly 2021.05.03. 10:19:13

@МАХVАL bircaman közíró: @a nagy hohohorgász: @Ekrü: @Exploiter: @Untermensch4: @szívófej: @padlogaz: @konrada: @ulpius66: @Billy Hill: @citrix: @kvadrillio: @nincs1agy: @alöksz róz: @törppicur: @birka menet: @Péterr Nagyy: @matyas.kiraly: @MAXVAL birсaman közíró: neked engedi a blogger szétbaszni a blogot. nyilván pucsítottál neki, vagy ő pucsított neked, és az autista, bolgár elmebeteg nácikba szerelmes a blogger.
süti beállítások módosítása