Fegyvertelen

Az átkozott profit és a kötelező plakátolás

2021. június 01. - Kristóf Tarnay

Épp a piacot abnormálisan torzító reklámköltések mutatják meg, hogy noha a fideszes elit kínai jellegű félszocialista államkapitalizmusban szeret is élni, értik, hogy működik a piac.

kate-trysh-dnkr_lmdki8-unsplash.jpg

Illusztráció: Kate Trysh, Unsplash

Az egészségügy ne legyen üzlet – hangzott el a pandémia alatt sokszor és a populista szólamokra könnyű felülni. A kormány is megtette mondjuk amikor plafont határozott meg a PCR-teszteknek, amely bár a közel százezres horrorárakat látván még meg is érvelhető, azért nem egy helyen okozta azt, hogy szolgáltatóknak így már nem érte meg a tesztelést biztosítani, amelyek számával egyébként sem állunk túl jól.

Mivel ezt most a „minden élet számít” plakátokra haveri reklámcégeknek elköltött iszonyatos összegekkel kívánom párhuzamba állítani, nagyon erős a kísértés, hogy beleessek az egyszerű demagógiába, miszerint ott bezzeg nem maximalizálták hatóságilag az árakat. De bármennyire is jogos lenne ezen ventillálni, továbbmennék, mert ezt úgyis ki fogják tárgyalni elegen. A kormány itt busás profitot osztott ki egy ilyen időszakban, mert neki valamiért fontos, hogy gyakorlatilag folyamatosan plakátoljon.

Ez alapvetően védhetetlen, nem feladata egy kormánynak, hogy az ország legnagyobb hirdetője legyen és nem ezért adózunk, erről már írtam. De azért itt látható, hogy amikor valamit nagyon akarnak, értik ők, hogy ahhoz, hogy valamit megszerezzenek a piacon, a szereplőknek anyagilag ez haszonnal kell járjon és a szélsőbalos populista retorikát csak szóban alkalmazzák, ha éppen jól jön nekik.

Abszurd, de épp a piacot abnormálisan torzító reklámköltések mutatják meg, hogy noha a fideszes elit kínai jellegű félszocialista államkapitalizmusban szeret is élni, értik, hogy működik a piac. Persze a piac nem tökéletes, időnként akár a korlátozása is teljesen életszerű lehet, de látni kell, hogy amikor arról értekezünk, hogy egy létfontosságú dolog lehet-e üzlet, csupán arról van szó, elfogadjuk-e, hogy senki nem fogja nekünk úgy megcsinálni, ha neki az nem éri meg.

Persze sajnos, aki a mi adónkat költi, annak a gyakorlatban nem kell elfogadnia, hiába érti, ami óriási probléma még mindig, például azért, mert mindenkinek nagyobb lenne a mozgástere, ha a hülyeségekre költött adót egyszerűen be sem szednék.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr6716579134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birka menet 2021.06.02. 09:33:02

Ezt ingyen se fogják orbánék reklámozni:

Ausztria: 9 millió lakos: 10 ezer covid halott
Orbanisztán 9 millió lakos: 30 ezer covid halott

Orbán 3-szor gyorsabban irtja a magyarokat!
Megint jobban teljesít!

arthurthedent 2021.06.02. 09:50:03

@birka menet: kár hogy máshogyan számolják a covid áldozatokat. amint azt már htekkel ezelőtt számtalan cikk leírta.

nem, nem orbán viktor megy végig azintenzíveken elvágni a betegek torkát, csak máshogyan határozzák meg nálunk a betegség okát... jobban, egyébként jobban, a mi számaink pontosabbak.

arthurthedent 2021.06.02. 10:00:11

"Ez alapvetően védhetetlen, nem feladata egy kormánynak, hogy az ország legnagyobb hirdetője legyen és nem ezért adózunk, erről már írtam. "

Ja, a szokásos mantra. Ha a jobb oldal plakátol az védhetetlen, amikor a bal oldal leszedeti a rendőrökkel az azonosítót és vipedával vereti bele az emberek fejébe, hogy kuss legyen az nyilvánvalóan menthető, szükséges, sőt, igazából demokratikus.

birka menet 2021.06.02. 10:00:55

@arthurthedent:

persze te agyhalott NER gyöngyszeme, Ausztria 3-szorosan alaulszámolja a covid halottak, ugyebár??

Orbánod volt az aki magát egyszemélyi járványfelelősnek, korlátlan vészhelyzet uraságnak kinevezte. Meg ő az, aki kizavarta az embereket a Baltonra meg az Adriára meg a stadionokba meg a Maldív szigetekre. Rajta szárad, hogy kontaktkutatást még a fertőzöttek családtagjain belül sem csináltak, hadd terjesszék azok is a kórt. Aztán orán az, aki at mondta, hogy a teljesítményét a covid halottak számában mérjék majd le.

Eredmény: 3-szorosan több halott egy periféria országban, amely nem hotspot, nem volt se kezdeti se későbbi gócpontja a járványnak.

Különösen érdekes lenne megtudni, hogy hányan haltak meg mert azt hitték, hogy a kínai kamuvakcina után tényleg védettek lettek. Ez azért érdekfeszítö, mert a kínai kamuvakcina pont hogy a 60 felettieknél mond legnagyobb arányban csődöt, orbán meg ezt a korosztályat oltatta be leginkább ezzel a szerrel.

arthurthedent 2021.06.02. 10:02:56

@jancsi_12: "de a geci, köcsög, pancser Orbán még így is messze megelőzte Belgiumot."

Szóval máris terelsz ausztriáról belgiumra. Nem tartott sokáig... :D

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2021.06.02. 10:05:24

@arthurthedent: Teljesen másról szól a cikk és sosem mondtam, hogy az rendben lenne.

birka menet 2021.06.02. 10:11:14

@arthurthedent:

A te orbánod nem plakátol, hanem agyat mos. 100 milliárdokból, miközben neked kisfidernyáknak még budi papír se juttat a kórházban, ha odakesrülsz. Ha nem viszel magaddal budipapírt, akkor szaros marad a segged.

Amúgy meg menj szépen el a Soros plakát alá és magyarázd el agyhalott fidiótám, hogy mi az üzenet az egész magyar tarsadalom számára, amiért az a 10 milliárd forintos költséget megérte.

arthurthedent 2021.06.02. 10:19:18

@Kristóf Tarnay: "Teljesen másról szól a cikk és sosem mondtam, hogy az rendben lenne."

Ja, ja, másról szól. Viszont elfogult vagy, olyanokért borulsz ki, amik liberális demokráciákban teljesen elfogadottak. Ezzel persze sokat használsz a fidesznek és a kormánynak, hiszen ezek után már a komolyan vehető bírálatokat sem veszi komolyan senki.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2021.06.02. 11:24:15

@arthurthedent: Könyörgöm, a saját blogomon írom le a véleményem. Ne hogy már más akarja megmondani, mit tartsak elfogadhatónak. Számomra az, hogy a nettóm felével megegyező összeget von el az állam és szór el baromságokra, nem elfogadható és ezt a véleményemet a jövőben is le fogom írni.

moloy 2021.06.02. 11:39:39

@Kristóf Tarnay: (Bocs, de nem hagyhatom ki: "Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megb@sszák!")

arthurthedent 2021.06.02. 12:32:37

@Kristóf Tarnay: "Ne hogy már más akarja megmondani, mit tartsak elfogadhatónak. "

Senki sem kérdőjelezte meg azt, hogy jogod van a véleményedhez és jogod van a véleményed hangoztatásához.

"Számomra az, hogy a nettóm felével megegyező összeget von el az állam és szór el baromságokra"

Európában minden országban körülbelül ennyit von el az állam és persze az adód csak egy töredéke megy el ezekre a kampányokra. Sőt, amúgy az adód egy jelentős része visszajut hozzád, én még abban sem lennék olyan biztos, hogy nettó adóbefizető vagy.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2021.06.02. 12:43:10

@arthurthedent: Az állam szolgáltatásait nem vagy csak kényszerből a monopóliumok miatt használom, ha szükségem van segítségre, nem számíthatok az államra. Nekem ne osszák vissza a saját keresetem, hanem hagyják nálam!

arthurthedent 2021.06.02. 13:05:20

@Kristóf Tarnay: "Nekem ne osszák vissza a saját keresetem, hanem hagyják nálam!"

Egyetértek. Ez a dolog azonban európában lehetetlen, európa ezt nem tűri el.

arthurthedent 2021.06.02. 13:06:24

@jancsi_12: Aggódok, hogy te meg agyvérzést kapsz itt nekem. :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 14:21:32

Mi a bajod a kínai típusú kapitalizmussal? Egyszerűen emberibb arcú kapitalizmus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 14:22:20

@birka menet:

Mert a ballibek több százezer halottat számoltak, s ehhez képes atényleges szám győzelem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 14:23:47

@arthurthedent:

"ezek után már a komolyan vehető bírálatokat sem veszi komolyan senki"

Ezt a ballibek sose értik. Ők mindig dupla vagy semmit játszanak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 14:28:45

@Kristóf Tarnay:

Az általad akart ultraliberális társadalom nagyon gyorsan véres polgárháborúban folytatódna. Ha ugyanis mindenki a saját pénzéből él, akkor minek állam?

Manapság még e legvadabb angolszász kapitalizmus modellben is komoly adózás van.

arthurthedent 2021.06.02. 14:38:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:" Ezt a ballibek sose értik. Ők mindig dupla vagy semmit játszanak."

Egymást licitálják túl, mert számukra az a fontos, hogy mennyire elkötelezett hívei az eszmének. Ebbe bukott bele az szdsz annak idején. licitálták túl egymást mint állat, jöttek a választások, akkor körülnéztek és látták, hogy a tömegek már évekkel előtte elsomfordáltak mögülük.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 14:42:37

@arthurthedent:

Pedig egy normális PR-szakember már megmondaná ezt nekik. Nincs pénz PR-esre?

CoolKoon 2021.06.02. 14:57:37

@Kristóf Tarnay: Amúgy Brendel Matyikát (jancsi_12) szerintem tiltani kéne, és a hozzászólásai is mehetnének a kukába....függetlenül attól, hogy a mondandójával amúgy egyetértenék, ha nem egy habzó szájú idióta stílusával írná őket.

konrada 2021.06.02. 15:09:46

@Kristóf Tarnay:
...nem biztos, hogy azzal járnál jobban, hogy például a rád visszaosztott pénzt inkább magad költenéd el fegyverekre, bunkerekre, hogy családod megvédhesd azoktól, akiket az állam fog el, zár el, mert közveszélyeseké (...és ez csak 1 kiragadott példa, hogy mire költi az állam a pénzed, mert nem biztos az se, hogy abból kijönne egy légpárnás jármű, mert nem tartja fenn az állam az utakat, és a példa végtelen sorolható lenne.)

g.d 2021.06.02. 15:50:27

@konrada:
"mert nem tartja fenn az állam az utakat"

Miért, fenntartja?

nemecsekerno_007 2021.06.02. 17:08:16

index.hu/mindekozben/poszt/2021/06/02/az-ausztralok-elkezdtek-bojkottalni-a-snickerst-mert-azt-kinaban-keszitik/

Ez az eltartott kisujjal picsogás annyira álszent és képmutató, hogy arra nincsenek szavak.

Hányok már az ilyen szintű álszent viselkedéstől, ugyanez a mentalitás van a migrációval kapcsolatban is.

Az utóbbi 15-20 évben, kurva jó volt a Kínában gyártott iPhone, milliárdokat keresett vele az Apple. Most, hogy már a kicsi kínai is tud olyat csinálni, így már egyből elnyomó, kommunista diktatúra van.

Miért nem bojkottáltok mindent, ami Kínában készül?!?!? Ha nem vesztek semmit aminek Kínához köze van, az tényleg fájna.

De ez a hisztizés kb. annyi, hogy a kereskedelmi háborúban az egyik oldal zsoldjába álltatok. Mindezt persze leöntve cukros mázzal.

Na ez az amitől okádok már.

Bocs a nyers megfogalmazásért, de ez Szeretünk Barbie szintű világfájdalom tényleg gáz.

A Joda visszatér 2021.06.02. 17:37:28

@birka menet: Ostobaság! Az eltérő módszertanú covid halálozási statisztikákat nincs sok értelme összehasonlítani. Ennél sokkal valósabb képet ad a 2019-hez képest többlethalálozás. Márpedig e tekintetben mind 2020 egészét, mint 2021 első negyedévét tekintve messze vagyunk a legnagyobb többlethalálozást elszenvedő országoktól.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.06.02. 17:50:58

Sokba kerül, hogy Orbánék hirdetnek? Realista megoldásként javaslom, hogy ezután ne kelljen fizetniük a hirdetéseik után. Úgyis állítólag fél-kínai a rendszerük, akkor jár nekik az ingyenes hirdetési felület, ne az államon akarjanak a hirdetők meggazdagodni.

Ménár Atya 2021.06.02. 18:08:33

"mindenkinek nagyobb lenne a mozgástere, ha a hülyeségekre költött adót egyszerűen be sem szednék."
Ez egy remek gondolat 2002-20010-ig nagyrészt adómentesen élhettem volna......

CoolKoon 2021.06.02. 18:38:51

@jancsi_12: "akivel ráadásul még egyet is értesz, csak nem tetszik a stílusa?!" - A stílus maga az ember. A végtelenül visszataszító stílusod politikai pártállástól függetlenül senkinek nem tetszik. Ha rajtam múlna, már beleprogramoztam volna a blogmotorba azokat a módszereket, amik elvennék ettől a mélységesen primitív játéktól a kedvedet. És nem segítene rajtad se proxy, se VPN, se egyéb "nyalánkságok". Undorító egy teremtmény vagy.

CoolKoon 2021.06.02. 18:43:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Mi a bajod a kínai típusú kapitalizmussal? Egyszerűen emberibb arcú kapitalizmus. " - looooooooool még ha emberibb arcú fasizmusnak neveznéd, akkor egyet is tudnék érteni veled. Csak hát a Kínai Népköztársaság nem is kommunista már, és nem is kapitalista.

CoolKoon 2021.06.02. 18:45:31

@arthurthedent: "Aggódok, hogy te meg agyvérzést kapsz itt nekem. :D " - Nem, ő mindig ilyen. És egyelőre még nem is kapcsolt turbó üzemmódba....

CoolKoon 2021.06.02. 18:47:06

@Androsz: Igen, igazából már délelőtt mehetett volna már neki a ban, és utána az obligát takarítás.

CoolKoon 2021.06.02. 18:49:19

@jancsi_12: Azt hiszed, hogy hogyha ugyanazt elküldöd százszor, akkor nem fogom magasról letojni? A Gmail úgyis automatikusan egy csokorba fűzi az összes értesítő e-mailt, ami utána két kattintással megy a kukába.

konrada 2021.06.02. 18:52:55

@g.d: furcsa helyen élhetsz, ha még nem láttál utat, amelyen nincs gaz meg kátyú...

CoolKoon 2021.06.02. 18:56:33

@konrada: Áh, ez még csak bemelegítés nála. Epekedve várom a százdarabos, repetitív hozzászólásait, hogy a róluk szóló értesítő e-mailek mind egyszerre mehessenek a kukába :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 19:23:02

@CoolKoon:

Kínában liberális gazdaság van, ez szimpla tény. Persze vitathatpd a tényeket, csak ennek semmi értelme.

CoolKoon 2021.06.02. 19:29:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Egy fenét van ott liberális gazdaság! Erősen szabályozott, államilag dotált gazdaság van, amit csak hunyorítva lehet liberálisnak nevezni. És ez is csak a "speciális gazdasági övezetekre" (a nagyvárosokra) igaz, az orszá nagyrészére még ez sem. A gyárigazgatók pedig természetesen mind-mind párttagok. Ami ott megy az sajátos ötvözete a náci Németország módszereinek és a keleti kultúrának.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 19:31:59

@CoolKoon:

Logikád alapján akkor Svédország se liberális, sőt Nyugat-Európa nagy része se. Ha ennyire szűken értelmezed a "liberális" fogalmát, s azonosítod az angolszász típusú liberalizmussal.

CoolKoon 2021.06.02. 19:32:27

@jancsi_12: "Ha rajtam múlna, akkor az ilyen feljelentgetős, uszítós faszokat, mint te, már régen kidobtam volna." - Ezt elhiszem. Csak hát az a nagy büdös igazság, hogy történetesen veled van tele a töke a blogokon gyakorlatilag az összes kommentelőnek és minden olyan bloggernek, ahova betetted a mancsod, nem pedig velem. Ez ennyire egyszerű.

CoolKoon 2021.06.02. 19:39:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "akkor Svédország se liberális, sőt Nyugat-Európa nagy része se" - Ó, igazán? Ott is párttagok a gyárigazgatók? És másodrendű állampolgárok a vidékiet? És a "munkavédelmi előírás" egy nemlétező fogalom? A dolgok, amiket említettem, igazából csak a jéghegy csúcsa. Ugye ott van a külföldiek számára kötelező kínai vegyes vállalatok intézménye, a megannyi szabály, az állam által végsőkig megkövetelt, vak engedelmesség, a külföldi cégekre kiszabott "büntetések" típusai és még sorolhatnám. De különben is, miért nem inkább ott kapkodod akkor a telefonokat Bulgária helyett, ha szerinted Kína a kapitalizmus Mekkája?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 19:47:29

@CoolKoon:

Nem politikai alapon választom meg lakóhelyemet.

Antikapitalista vagyok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 19:49:11

@CoolKoon:

A kínai modell lényege, hogy a politikai hatalom nem jár együtt a gazdaságival, ahogy ez nyugaton van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 19:50:32

@jancsi_12:

Te tudatosan rombolod a blogokat. Nem csoda, hogy még a veled azonos politikai táborban lévők is ellened vannak emiatt.

CoolKoon 2021.06.02. 19:58:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Antikapitalista vagyok." - Nem gondolod, hogy ez esetben leginkább Észak-Koreába kéne költöznöd? Esetleg talán Iránba? :D

"a politikai hatalom nem jár együtt a gazdaságival, ahogy ez nyugaton van. " - Ezt elég nehéz elhinni még a képmutató, korrupcióért járó halálbüntetésük ellenére is.

CoolKoon 2021.06.02. 19:59:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Te tudatosan rombolod a blogokat. Nem csoda, hogy még a veled azonos politikai táborban lévők is ellened vannak emiatt. " - Igen, ebben sajnos abszolút egyet kell hogy értsek veled.

nemecsekerno_007 2021.06.02. 20:03:02

@jancsi_12: Na, megint itt vagy 2/3 ?!?!?!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 20:04:14

@CoolKoon:

A liberalizmus 2 szélső modellje:
- angolszász: a magántőke irányítja a politikát,
- kelet-ázsiai: a magántőkét irányítja a politika.

A többi modell e 2 között van.

CoolKoon 2021.06.02. 20:20:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Iránban kapitalizmus van. " - Érdekes, nekem innen inkább egy klérofasiszta diktatúrának tűnik, ahol szintén minden eléggé az államnak van alárendelve, kivéve a kis- és középvállalkozásokat talán (de hát ezt a Kádár-rendszerből mi is ismerjük).

"kelet-ázsiai: a magántőkét irányítja a politika." - Tévedsz, ha a magántőkét a politika irányítja, akkor az nem liberalizmus. Ez ugyanis nemcsak a liberalizmus, de még a humanizmus elvével is összeegyeztethetetlen.

arthurthedent 2021.06.02. 20:33:59

@jancsi_12: "Miért a náci keresztények nem ilyenek?"

Szóval akkor már ott tartasz, hogy "jó, de a nácik is". :D Azért ez elég komoly erkölcsi amortizáció ám! :D

arthurthedent 2021.06.02. 20:35:19

@jancsi_12: "A te stílusod viszont állati szinten van."

Egyetlen kommentet sem láttam tőled, amiben ne gyalázkodtál volna. Szerintem az indexes blogok legalját képviseled... messze a legalját.

CoolKoon 2021.06.02. 21:23:51

@jancsi_12: "Hiszen ezen a blogon is te uszítasz, nem a blogger." - Megnyugtathatlak, hogy a bloggert "bátorító" hozzászólás megírásakor figyelembe vettem az ezen kommentfolyamban megtapasztalható, alpári stílusodon kívül az eddigi "érdemeidet" is, tehát a többi blogposzt általad történt teljes széttrollkodását, meg a rengeteg, repetitív hozzászólásodról érkező értesítő e-maileket is (amelyek mind-mind mentek szépen a kukába). Te komolyan azt hiszed, hogy amit csinálsz, az csak az ide bérkommentelő fidesztrollokat zavarja? Nem, mindenkit zavar (méghozzá kegyetlenül), azokat is, akik amúgy egy véleményen lennének veled. Azért kell letiltani téged, mert egy visszataszító, otromba troll vagy, aki mindenkinek az agyára megy az idegesítő trollkodásával.

Ménár Atya 2021.06.02. 21:27:02

@jancsi_12:
Mi van fitymatyi, már megint kannás tablettásat toltál a nyugtatóidra?
Egy a lényeg, hogy még mindig Dr. Orbán Viktor a miniszterelnököd te idióta :)
Már 11 éve :D
Na kezdhetsz vergődni te náci jobbikos!

A Joda visszatér 2021.06.02. 21:45:01

@jancsi_12: Mert 2019 volt az utolsó járványmentes év. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ehhez képesti jelentős többlethalálozás a covidból adódik. Mi másból adódna? Vagy Portugáliában volt egy másik járvány is, amely a 24 %-os többlethalálozást okozta náluk? Esetleg gyilkolászni kezdték egymást a luzitánok

A Joda visszatér 2021.06.02. 21:48:20

@jancsi_12: Jól van Matyi feltetted a lemezt, elfogadom a fehér zászlót.:)

CoolKoon 2021.06.02. 21:54:56

@jancsi_12: "Mutassál már valakit a blog.hu-n, aki téged nem utál, te kis szerencsétlen!" - Van egy rossz hírem: engem eddig csak egyetlenegy blogról tiltottak ki (ha jól emlékszek, mert az is évekkel ezelőtt volt), és az is valami szélsőbalos/femináci vonal volt, ha jól rémlik. Többről nem tudok, pedig nem tegnap óta járogatok ide én se.

"És az nem ér, hogy belépsz valamelyik másik nickeddel." - Én nem vagyok te vagy Birca hogy minden nap/héten új nickkel regisztráljak....sőt, elárulok egy nagy titkot: veled (meg Bircával) ellentétben nekem nincs másik nickem.

"A blog.hu nem szeretetotthon, és nem is én tettem nem azzá." - Jézusom, neked tényleg nincs ki mind a négy kereked! Senki se csinálja azt, amit te csinálsz, és mindenkit bosszant. Hiába véglényezel itt engem a végtelenségig, akkor is VELED lesz mindenkinek tele a töke, nem pedig velem (aki különben is hébe-hóba csak egyszer-egyszer kommentelget). Egyvalamit sikerült elérned a stílusoddal meg a trollkodásoddal: hogy politikai pártállástól függetlenül gyakorlatilag az összes kommentelő dilinyósnak néz téged. Gratulálok hozzá.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 22:01:42

@CoolKoon:

Ebben mindenki egyetért, függetlenül a politikai állásponttól.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 22:05:15

@CoolKoon:

Mindenhol kapitalizmus van, ahol:
- a gazdaség alapja a magántulajdon,
- a gazdaság célja a profit.

A világ 202 országából ez van 200-ban, csak Észak-Korea és részben Kuba kivétel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 22:06:36

@CoolKoon:

"ha a magántőkét a politika irányítja, akkor az nem liberalizmus"

Akkor Svédországban nincs kapitalizmus, ott az állam erősebben beavatkozik a magántőkébe, mint pl. akár Mo-on.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.02. 22:07:50

@jancsi_12:

Reméljük, Matyi, aktív leszel majd a választási kampány finisében. Tevékenységed sokban segít a Fidesznek ugyanis.

A Joda visszatér 2021.06.02. 22:37:40

@jancsi_12: Átlagolhatod az egyes országok covid előtti éves halálozási adatait, balfaszkám, akkor sem leszünk többlethalálozás tekintetében a legrosszabbak között.

A Joda visszatér 2021.06.02. 22:38:28

@jancsi_12: A többlethalálozási adatok után csúnyán rátok égett a hazugságotok.

A Joda visszatér 2021.06.02. 22:39:16

@jancsi_12: "de még így is lehet, hogy egyik országban 2020-ban más okból többen haltak meg, és többen"

Milyen más okból, te nagyon ostoba?

A Joda visszatér 2021.06.02. 22:39:57

@jancsi_12: Megint beakadt a lemezjátszó, ostobenkó? :)

A Joda visszatér 2021.06.02. 22:41:59

@jancsi_12: "ennél egész biztosan sokkal megbízhatóbb az az adat, miszerint mennyi a koronavírus halálozás hivatalos száma."

Ez egy megbízhatatlan adat, mert országonként eltérő, hogy kiket tesznek be a covid statisztikába. Nálunk egy májzsugorban vagy agyvérzésben meghalt ember is bekerül, hogyha kimutatható nála a covid, Szlovákiában pl. nem.

A Joda visszatér 2021.06.02. 22:55:35

@jancsi_12:

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html

Látod, te ostoba. 2017-ben az erős influenzajárvány miatt kb 4600-zal többen haltak meg, mint 2016-ban. Mi volt az oka a többlethalálozásnak. Az influenza.
2020-2019 összevetésében pedig a covid. Így sem érted, te fogyatékos?

A Joda visszatér 2021.06.02. 22:56:55

@jancsi_12: Jól van te barom, értem, hogy nehéz számodra a gondolkodás.:)

A Joda visszatér 2021.06.02. 23:08:04

@jancsi_12: Mi a jó kurvanyád okozhatna 24 %-os eltérést, mint a portugáloknál, te agyamputált?

A Joda visszatér 2021.06.02. 23:09:06

@jancsi_12: Felfogod, te baromállat, hogy a jelentős eltérésnek oka van??

A Joda visszatér 2021.06.03. 00:00:18

@jancsi_12: Itt van te buta segg:

www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/tavaly-itthon-a-tobblethalalozas-86-szazalekat-tette-ki-a-koronavirus-3708211/

"Hazánkban 2020-ban a többlethalálozás 86 százalékát teszik ki a hivatalosan a koronavírus következményeként elismert halálozási adatok, míg a legtöbb EU-s tagállam esetében jóval jelentősebb az eltérés."

"Előfordulhat, hogy egyes államokban nem kerülnek be megfelelően az adatok a rendszerbe. Litvánia és Szlovákia például csak a 2020. évi többlethalálozás mintegy egyharmadát számolta el a koronavírus következményének."

A Joda visszatér 2021.06.03. 00:16:36

@jancsi_12: Olvassad ostoba!

"A járványkezelés eredményét nem lehet egyetlen mutató által kifejezni, értékelni. Az ugyanakkor biztos, hogy a többlethalálozási adatok vizsgálata pontosabb képet fest, mint az egyes országok által szolgáltatott koronavírus okozta halálozásra vonatkozó statisztikák – mondta a lapnak Windisch László."

nemecsekerno_007 2021.06.03. 10:46:41

@jancsi_12: Mi van Dr. Kétharmad?!?! Szeretnél Prof. Dr. Háromnegyed lenni?!?!?

Muhahahahahahahahaaa :))))))))))))

arthurthedent 2021.06.03. 11:26:56

@jancsi_12: "ennél egész biztosan sokkal megbízhatóbb az az adat, miszerint mennyi a koronavírus halálozás hivatalos száma."

Az. Azért cikkezett róla a nemzetközi sajtó hetekig, hogy vannak országok, ahol 3-14-szeresen alábecsülik a koronavírus áldozatainak számát. Rohadt megbízható, te azt mondod, hogy kétszer meg háromszor kevesebben halnak meg, a nemzetközi sajtó meg arról ír, hogy tízszeresen alábecsülik.

De mivel ebből te ki tudod olvasni, hogy magyarországon valamit nagyon elcsesztek ezért vered a tamtamot hónapok óta, hogy deakkorisakkorisakkoris.

Untermensch4 2021.06.03. 22:23:08

@CoolKoon: " A végtelenül visszataszító stílusod politikai pártállástól függetlenül senkinek nem tetszik."

Nekem pl tetszik a stílusa. Az állításod így ebben a formában biztosan nem igaz. Pontosabb lenne "a kérdésben véleményt nyilvánítók többségének nem tetszik". Bár azok után hogy egy érvénytelen véleménnyilvánító népszavazás is változott már a kommunikációban érvényes ügydöntő népszavazássá... :)

" A stílus maga az ember."
A felszíneseknek igen. Olyan trendi koelhós bullshit, de mivel régen mondta vki, attól még jobban hangzik.
Egyébként a kivétel sem erősíti a szabályt hanem gyengíti.
süti beállítások módosítása