Őrült pillanatokat él meg az ország. Elvileg idegen hordáktól kellene féltenünk a keresztény kultúránkat, valójában azonban valami egész mást láthatunk. Karácsony közeledtével Advent idején, amikor a várakozás, az ünnepi készülődés során a családoknak, a barátoknak, a társadalomnak egymás felé kellene fordulnia, valami egész más történik. Korábban ilyenkor azok felé is kedvesebb arcunkkal fordultunk, akikkel amúgy nézeteltérésben és haragban voltunk év közben. Most perzselt disznóra írja föl egyik államigazgatási potentátunk társasága kicsit sem áthallásosan köznévi alakban főellenségünk nevét. Korábban ilyenkor adakozott, jótékonykodott az egész ország, most betiltanák az ételosztást, és sokan az egyik, a kormány egykori oligarchája elleni küzdelem hevében kivéreztetni látszó pártnak adakoznak.

A talpáról a fejére állt az ország, és ez ilyenkor, ünnepnapokkól különösen fájó. Ilyenkor még nem szoktuk ezt meg, az év ezen szakaszára még valami régi, békésebb reflex van bennünk. És nehezen tudjuk, és megmaradt emberségünket szorongatván nem is akarjuk elengedni azt.

Most azokhoz szólok, akiket nem szippantott még be az őrület. Minden józan gondolkodású embert arra kérek, legalább az év ezen szakaszán tegyünk úgy, mint ha barátságos és befogadó ország lennénk, amiről egykoron állítólag híresek voltunk, de a két éve a csapból is ránk ömlő kampány tökéletes munkát végezvén sikerrel kiölte belőlünk. De talán nem mindenkiből. Ön, kedves Olvasó, talán Ön is azért van itt most, és azért olvassa ezen sorokat, mert Ön is ezek közé az emberek közé tartozik, akiben nem sikerült elaltatni az emberség szikráját, mely mélyen hiszek benne, hogy születésünktől fogva természetesen bennünk van.

Szóval tegyünk úgy egy pillanatra, mint ha ez az egész meg sem történt volna. Most, az ünnepek közeledtével ugyanolyan barátsággal forduljunk egymás iránt, mint tettük volna azt két vagy három éve. Akármilyen gondolkodású, akármelyik pártra fog szavazni jövő áprilisban, akár visszaküldte a nemzeti konzultációt, akár ott volt a Pride-on/békemeneten/CEU-s/népszabis/jobbikos tüntetésen, akár nem. Akár konzervatív, akár liberális. Erre a pár napra felejtsük el, és végre forduljunk vissza azokhoz, akikkel együtt élünk. A többséggel, akik semmit nem profitálnak abból, hogy politikai elitünk megoszt minket ilyen ideológiák és kampányok mentén.

Ha ez sikerül, akkor megmutathatjuk, milyen egy mindenek ellenére, csak azért is boldog, békés, és politikai ideológiától, világnézeti hovatartozástól, szexuális orientációtól, bőrszíntől, gondolkodásmódtól független, közös ünnep. Ez lenne csak az adekvát és intelligens válasz minden politikai erőnek, amely a gyűlöletet tőkének és erőforrásnak, nem pedig leküzdendő kórnak tekinti.

És aki most azt gondolja, ez struccpolitika, azt arra kérem, gondoljon bele: ki ennek az egész hacacárénak a legnagyobb áldozata! A civilek. Akiket bérenceznek, ügynököznek, megbélyegeznek, mikor valójában redkívül hasznos munkát végeznek, de egyre nehezebb körülmények közt, és egyre nagyobb ellenszélben. Ha mégis ilyenkor is szeretne egy kicsit társadalmilag felelős lenni, akkor támogassa őket.

Erre egy remek lehetőség – és itt jön a cikkbe burkolt szemérmetlen önreklám, de cserébe egy valóban alulról szerveződőd diákkezdeményezésről lesz szó – a most pénteken, az Aurórában tartott koncert, amely a közösségi szervezésű, és a fontos társadalmi témákat nyáron a diákokhoz egy fesztiválon közelebb vinni szándékozó DiákFeszt fennmaradását támogatja, amely a költségein felüli bevételeit pedig felajánlja az Igazgyöngy Alapítványnak szegény gyerekek segítésére.