Fegyvertelen

A hazugság, amivel a Fidesz kisajátította magának a politikát

2018. január 13. - Kristóf Tarnay

A fideszes polgármesterek Soros-találkozójáról szóló 444-videóban egy mondatra kaptam fel nagyon a fejem, amelyet Makó polgármestere mondott:

„Ez nem pártpolitika”


De, az. Konkrétan a Fidesz legerősebb és gyakorlatilag egyetlen választási kampányüzenete, amellyel program híján is vélhetően meg fogja nyerni a választást. De időzzünk csak el egy kicsit ezen a mondaton. Nagyon is tudatos, és meglehetősen sikeres volt ennek a hazugságnak a beültetése az emberek fejébe.

A migránsozás, terrorfenyegetettséggel, tehát konkrétan személyes létbiztonságunk megszűnésével, és kulturális átrendeződéssel riogatás nem csupán alapvető ösztöneinkre igyekszik hatni, de egyúttal saját retorikáját kiemeli a közutálatnak örvendő politikai csatározásokból, azt hazudja, hogy amit ő tesz, nem politika, csupán „nemzeti érdek”.

Ez többélű fegyver. Egyrészt ezzel párhuzamosan tudatosan játsszanak rá a politikától való elidegenülésünkre (lejáratókampányok, sárdobálás a parlamentben anno még olyan hirdetés is volt, hogy „Magyarország jobban teljesít – xy-nal kevesebb politikus van” – mindez az országgyűlés létszámának csökkentése kapcsán). Ezáltal tehát miközben a kormány politikája és az abban való aktív vagy passzív részvétel megadja azt az élményt, hogy ez nem politizálás, sokkal inkább valami honvédelmi tett – és itt jön a fegyver másik éle – ezzel vitába szállni már az.

Ne feledjük: ez csupa olyan embert szólít meg, akiket ha megkérdeznénk, azt mondanák, „én nem politizálok, de hát a migránsok...” – ez konkrétan egy jelenséggé nőtte ki magát, még YouTube-influencerek is kezdtek ezzel videót anno a „kvótanépszavazás előtt”.

Na, szóval ez nem politika, hanem valami egészen más, a fölött álló. Ugyanakkor ezzel vitába szállni, azt mondani, hogy azért ez a kérdés nem ilyen egyszerű, nem létezik Soros-terv, viszont léteznek letelepedési kötvények, stb.

Na, az már kőkemény politika.

Ehhez még vegyük hozzá a kormány agenda-setting tevékenységét, azaz hogy ha nem is tudja elérni, hogy mindenki ugyanúgy utálja Soros Györgyöt, azzal, hogy kb. a média kétharmadát einstandolták, azt el tudja érni, hogy még az ellenzéki politikusok és a független lapok is Sorosról beszéljenek. Innen pedig már nincs visszaút, valaki vagy a politika mocska fölött álló „nemzeti állásponttal” ért egyet, vagy politizál. Viszont az emberek többségét ez

ennyire már nem érdekli.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr313571015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

werinter 2018.01.15. 13:45:37

@nemecsekerno_007: "- illetve az oktatásban hogy tudjuk kiküszöbölni, hogy gazdag nyugati országoknak képezzünk szakembert a magyar cégek adójából?" igazad van akkor ne is képezzünk ki senkit. Mindenki kapjon alapszintű oktatás (írni, olvasni tudjanak azért) és kész. Mert úgyis külföldre megy mindenki.

konrada 2018.01.15. 13:49:42

@werinter:
...de talán mégis számít, ha megnézzük, mekkora Németország kitettsége egy válság idején, azaz és mekkora hányada van a gazdaságnak az országon belüli, mennyi külső kézben...

konrada 2018.01.15. 13:57:23

@werinter:
...nagyon nem úgy néz ki, hogy tisztában lennél a kettő költségeivel...

...az meg egy másik dolog, ha minden vezetés arra várt volna, hogy minden rendben legyen, mielőtt valamiféle nem működést segítő fejlesztésbe kezd, még mindig mindig a pattintott kőkornál járnánk, hiszen nekem nehogy bemagyarázza valaki, hogy a későkőkorszakban annyira minden rendben volt, hogy Stonehenge-ket kellett volna építeniük...;)
(Persze ettől még baromságok a stadionok, de mint írtuk itt többen, nem azokon múlik: amikor hagyták őket lerohadni, akkor se volt jobb itt az élet...)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 13:57:38

@werinter:

"De sok ilyen látszólag "kicsi" kiadás sokra vezet."

Ez így igaz, ám ezzel épp megcáfoltad az idézett állításodat.

"Amíg az alapvető dolgok nincsenek rendben, nem ilyen baromságokra kellene elszórni a pénzt."

Ez megint igaz. Ám nem érdekes, hogy emellett mégis jobban megy az ország szekere, mint a szoclibek alatt, még jóval a világválság előtt?

Nem lehet, hogy a sok lopás ellenére valamit mégis jobban csinál ez a kormány, mint a mostani ellenzék, amikor ő volt kormányon?

Azt is elmagyarázhatnád, hogan lehetne a nyugatinál lényegesen alacsonyabb bérekből levont, ezért nyilván alacsonyabb összegű adókból nyugati színvonalú egészségügyet és oktatást produkálni.

Esetleg még azt is vázolhatnád, hogyan lehetne NEM diktatórikus módszerekkel megakadályozni, hogy a frissen képzett diplomások és egyéb szakemberek külföldre menjenek dolgozni. De ne nyugati szintű bérekkel jöjj, mert az óriási bérfeszültségeket keltene. Ja, és mindezt adóemelések nélkül. :)

Ja, és mellesleg a nyugdíjrendszer se omoljék össze.

Ha minderre pontos pénzügyi számításokkal megalapozott, politikailag is keresztülvihető megoldást kínál egy ellenzéki párt, én azonnal rá fogok szavazni.

dunántúli gyerek 2018.01.15. 14:02:58

@werinter: semmi ngond nincs az oktatassal

illetve ha van akkor az elmult30 evben vegig volt

azaz, ez egy humbug

konrada 2018.01.15. 14:12:46

@dunántúli gyerek:
...azért van: hiába kerül bele sokkal több pénz, hiába jobb nagyságrendekkel az infrastruktúra, az alapanyag - azaz bele kerülő emberanyag minősége: diákok, majd az abból lett oktatók romlott.

ti.: 30 éve egy diploma sokkal magasabb szinvonalat jelentett, mint most.
...de ez nem csak magyar probléma...

Alick 2018.01.15. 14:15:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Az elvárható lett volna, hogy nyomás alá helyezik - akár politikusok említése nélkül - a jelenlegi migrációs elképzeléseket. Nyilvánvalóvá téve, hogy húspiacról van szó, amelyben a nagyban befogadó országok partnerei a nemzetközi embercsempész bűnszövetkezetek piramisjátékának. Persze ennek egybites belpolitikai fogyasztásra szánt verziója a Soros-hisztéria... de ezen már túl kellett volna lépni.

dunántúli gyerek 2018.01.15. 14:18:25

nincs diplomas hiany, max informatikus hiany van de ay egesz vilagon az van

s ettol meg nem megy mindenki infosnak, s nem is alkalmas ra

van egy nagy rakas FELESLEGES dilplomagyar, mig a szakmunkasoknak annyi a melojuk h nem tudjak hany milliot keressenek hetente

mrtns 2018.01.15. 14:22:50

@dunántúli gyerek: Pontosan te, és a hozzád hasonló "gondolkodásúak" vagytok a bizonyíték arra, hogy óriási gondok vannak az oktatással... :D

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 14:24:13

@Alick:

Pont ebben ért el sikert Orbánt: az egész nyugatot sikerült lenyomnia a migránskérdésben.

Gandosz 2018.01.15. 14:29:32

@werinter: "Hát ebből nekem ezek az adatok valahogy nem látszanak."

Akkor idemásolom azokat az adatokat, amikből látszanak (de ennél már van frissebb adat):
Államadósság/GDP:
Magyarország 2010: 79,7%
Magyarország 2016: 73,9%
Románia 2010: 30,2% (2008-ban: 13,2%)
Románia 2016: 37,6%

dunántúli gyerek 2018.01.15. 14:31:17

@mrtns: en ott vegeztem ahol orban

nem vk informatikus, megis hulyere keresem magam

szoval az en oktatasom bevalt

Gandosz 2018.01.15. 14:33:37

@werinter: "A 100. stadion helyett például ki lehetett volna építeni egy modern, a mai világban is alkalmazható tudást biztosító oktatási rendszert."

=a nyári konyha felújítása helyett kellett volna építeni egy új fővárost

mrtns 2018.01.15. 14:48:20

@dunántúli gyerek: Oxfordban, Soros-ösztöndíjjal, mint orbán? ;) ...vagy te csak az ELTE-ig jutottál?

Mindenesetre ha abból szűröd le, hogy mennyire vált be az oktatásod, hogy hülyére keresed magad, akkor jogos, tényleg hülye vagy. Most vagy azért egyszerűsíted le ennyire a témát, mert összetettebb dolgokat nem tudsz összerakni fejben (ez esetben tényleg élő bizonyíték vagy az oktatási rendszerünk problémáira), vagy azért, mert a gazdáid az ilyesfajta kinyilatkoztatásokat várják el tőled (ez pedig megmagyarázza, hogy miként keresed magad hülyére)... ;)

dunántúli gyerek 2018.01.15. 14:50:09

@mrtns: engem ennyi erdekel h mennyit kerresek

igy nem kell irigykedjek az okos emberekre, mint meszaros

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2018.01.15. 14:51:05

"A migránsozás, terrorfenyegetettséggel, tehát konkrétan személyes létbiztonságunk megszűnésével, és kulturális átrendeződéssel riogatás nem csupán alapvető ösztöneinkre igyekszik hatni,"

Eleg nevetseges, hogy a libsik, egyszerre probaljak meg iszlamizalni europat, es kozben meg felrevezetve az embereket bagatelizalni az iszlam veszelyt.

dunántúli gyerek 2018.01.15. 14:53:08

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: semmi gond, hisz aprilis 9en hajnalban a dumnaba lojuk mindet

Alick 2018.01.15. 14:58:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Elég rossz hatásfokkal, defenzíven... ebben a kérdésben nehéz csak Magyarországra vonatkoztatva véleményt formálni, elvi szinten kellett volna képviselni, hogy a civilizációnkkal nem kompatibilis migráció (jórészt törzsi társadalmakból) befogadása káros az érintett bevándorlókra nézve is. Ha ezt képtelenek felismerni, akkor joggal feltételezhető, hogy a haszonleső gyarmatosító gondolkodása dominál ebben a kérdésben ma is.

rallus 2018.01.15. 14:59:57

@werinter:
Nézd már meg, hogy a szlovákok mikor húztak el mellettünk!

mrtns 2018.01.15. 15:03:53

@dunántúli gyerek: "engem ennyi erdekel h mennyit kerresek"

Köszönöm, ezzel meg is válaszoltad a kérdésemet.

rasztaszív 2018.01.15. 15:16:47

@rallus: talán '98 előtt...?mert akkor kezdte orbán szétbaszni az országot.

dunántúli gyerek 2018.01.15. 15:25:01

@mrtns: meg persze h legyen eros vallas oktatas es sok tesiora

nemecsekerno_007 2018.01.15. 15:33:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Megkérdezném a kedves ballibákat, ŐK vajon miből költenének többet rá? A stadionokra elfecsérelt évi 60 milliárd meg se kottyanna. Netán megint hitelből?"

60 Mrd lófasz, évente 1600 Mrd-be kerül kb. az eü. Az emberek többségének fogalma sincs a nagyságrendekről ha a költségvetésről, meg milliárdokról van szó. Pedig az öszödi beszédben is megemlítik :) "Amíg ötletelni kell addig minden oké, amint számolni akkor megáll a tudomány" szabadon idézve

"Sehogy. A drága ballibák sem tudnák ezt megakadáltozni, de persze ellenzékből könnyű pofázni. "

Jaja, de valamit muszáj csinálni ezzel mert ez így szívás. Közben meg tolják nekünk az "európai értékek" dumát. Ez hasonló mint Hofi klasszikusa:
- Marx ott nyugaton megírta a Tőkét
- Mi itt olvassuk, azok meg ott számolják. :)

nemecsekerno_007 2018.01.15. 15:38:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"A manyupok megmutatták, hogyan lehet szép hozamokat produkálni...."

Jaja, ha valahol akkor az Eü-ben kell kiépíteni a fékek-ellensúlyok rendszerét amiről ugye a kedves "ballibek" oly gyakran mantráznak. Már ha bevonjuk a magánbiztosítókat :) De szerintem egy kombinált állami-magán rendszerrel meg lehet oldani, vannak rá példák. Csak nehogy jöjjön az ellenzéki sakál-vokál, hogy jajj szociális feszültségek lesznek meg hasonlók. A szociális demagógia még mindig eladható. Ja és a másik fontos dolog, hogy se az állam ne adósodjon el, se adókat ne kelljen emelni. Nem annyira bonyolult sztori ez, csak néhány sarokpontot kell kijelölni amitől nem térhetünk el. Utána jöhetnek a részletek.

nemecsekerno_007 2018.01.15. 15:44:28

@werinter: "igazad van akkor ne is képezzünk ki senkit.... "

- Jó lenne ha nem kezdenél hisztizni, hanem a problémára fókuszálni. Ismered a mondást, ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy. Ez is onnan jött ahonnan a demokrácia, a szólásszabadság meg a többi. Ezt se ártana átvenni.

Egyébként ez komoly probléma, nem ártana a megoldásra koncentrálni. Mert itthon egyre több eltartottra jut egyre kevesebb eltartó. És amíg tandíjmentesen tanulhat valaki addig minden fasza, csak amikor munkába kéne állnia akkor hirtelen minden szar lesz.

"Mindenki kapjon alapszintű oktatás (írni, olvasni tudjanak azért) és kész...."

- hát a jelenlegi helyzetben még ezt se sikerül megvalósítani. És nem az az oka, hogy gendersemleges az oktatás v. nem, de azért se mert egységesített a tananyag v. nem.

Kivlov 2018.01.15. 15:44:48

A "többieknek" mi a kampányüzenetük lassan 10 éve? Az, hogy orbán a patásördög. :D

rallus 2018.01.15. 15:47:21

@rasztaszív:
Ne hagyatkozz a saját eszedre, legfeljebb baráti körben...

nemecsekerno_007 2018.01.15. 15:50:39

@rasztaszív:

- már nem emlékszem rá, arra se, hogy egyáltalán elmentem-e szavazni.
- de ez ebből a szempontból mindegy.
- a vizitdíj, manyup csak maszatolás volt, komoly parlamenti és társadalmi támogatottság nélkül.
- most egészen más a helyzet mind társadalmilag, mind gazdaságilag.
- ha ezek újra kapnak felhatalmazást, akkor sokkal többet is meg lehet csinálni.
- ha nem csinálják v. csak maszatolnak ezek is, akkor mehetnek a levesbe.
- az ellenzék már ott van.

rasztaszív 2018.01.15. 15:51:33

@rallus: magyarán az állítás nem vitatható.kénytelen vagy velem foglalkozni...:)

Magyarország Europa jövője. 2018.01.15. 15:52:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "? A stadionokra elfecsérelt évi 60 milliárd meg se kottyanna."

Pontosan. Aki stadionozik az egesz egyszeruen SZANDEKOSAN HAZUDOZIK!
HAZUDIK!
HAZUDIK!
HAZUDIK!
Ezert nem is erdemes ezekkel szoba allni, mert pofatlanul HAZUDNAK.
Mert pontosan tudjak, hogy ezekhez a tobb ezer milliardos rendszerekhez kepest par 10 milliard az SEMMI, senki eszre sem venne ha oda tennek, de cserebe nem volna az orszagnak meg par rendes kozepulete sem, ahol nemzetkozi esemenyeket lehet rendezni.

rasztaszív 2018.01.15. 15:52:35

@nemecsekerno_007: nagyon nem mindegy.hitelességi kérdés.

Európai téridő 2018.01.15. 15:53:48

@ati27: Terelünk, terelünk, kedves posztelvtárs?

dunántúli gyerek 2018.01.15. 15:57:20

Remelem a stadionprogram erosen felporog a tavaszi 2/3 utan.

Es diszhuszar szazad is lesz minden faluban, visithattok lipsik.

nemecsekerno_007 2018.01.15. 16:01:31

@rasztaszív: hitelesség??? :) Nem biztos, egyébként nem vagyok politikus.

De sok oka lehet, ha valaki leszavazta akkor a vizitdíjat.

1. vállalkozóként 100 ezer Ft-ból elvett az állam 60 ezret
2. alkalmazottként hasonló mértékben vonták a TB-t
3. hitelekből pörgették a gazdaságot, eladósodott az állam és a polgárok is.
4. multiknak adókedvezményt adtak, a magyar kkv-t meg lenyomták az adók, járulékok
5. a munkahelyen "örüjjé hogy itt dolgozhatsz" légkör volt
6. a hivatalokban, eü intézményekben úgy beszéltek az embererl mint egy darab szarral.

Na ezek miatt mondhatta azt az átlag polgár, hogy a kurva anyátokat fizetek én vizitdíjat. Még ha amúgy támogatta volna a magántőke bevonását a rendszerbe.

Szóval ez nem csak hitelesség kérdése. Amúgy meg szerinted mennyire lehet hiteles 4-5 MSZMP klón párt? Miközben Horn Gyulának szobra van.

És még csodálkoznak is, nem értik a helyzetet.

dunántúli gyerek 2018.01.15. 16:01:44

annyit ayert elmondanek, h a nyomoronc ballibek alatt egy db. mislencsillag nem sok, annyi se volt budapestnek

2018ban meg nemhogy van egy rakas, hanem mar itt fogjak osztani a vilag tobbi reszenek is!

ennyire elszigetelte, lerabolta az orszagot a patas h 1 evre elore tele vannak a helyek ahol 10 kilo a rantott hus

rasztaszív 2018.01.15. 16:06:43

@nemecsekerno_007: alapvetően egy oka lehet,ha valaki leszavazta akkor a vizitdíjat : beszopta a fideszes propagandát.lám,te is tudod,hogy abba az irányba kell menni...
súlyos éveket veszítettünk ez miatt is!!!

rallus 2018.01.15. 16:18:03

@rasztaszív:
Senki nem akadályozza meg, hogy kérj egy csekket és befizesd minden alkalommal.
Ennél persze hatékonyabb lenne, ha befizetnétek a kincstárba azt a 16 000 milliárdot, amit a választottjaitok tüntettek el...

dunántúli gyerek 2018.01.15. 16:19:49

@rallus: @rasztaszív: mocskos qrva anyatokat lipsik!

mar csak parat kell alunni es kiestek a parlamentbol FORever

metal · http://electric.blog.hu 2018.01.15. 16:25:15

Nem értem, miért jó az ellenzéknek, hogy önként belelép a neki állított gödörbe? Miért kell újra, és újra bizonygatni a Soros-terv nem létezését. Azzal kellene foglalkozni, amivel muszáj, de helyette ők újra és újra simán játsszák a Fidesz kottát. Vagy nagyon hülyék, vagy fizetnek nekik ezért!

nemecsekerno_007 2018.01.15. 16:26:40

@rasztaszív: "alapvetően egy oka lehet,ha valaki leszavazta akkor a vizitdíjat : beszopta a fideszes propagandát.

- épp azt írtam, hogy nem biztos. nem feltétlenül kellett akkor a Fidesz propaganda, hogy elküldjék Gyurcsányéket az SZDSZ-es barmokkal együtt a büdös picsába

"lám,te is tudod,hogy abba az irányba kell menni... súlyos éveket veszítettünk ez miatt is!!! "

- hogyne tudnám, csak nem mindegy ki akar tőlem vizitdíjat szedni
- egy rendszerváltáskor privatizációból lett milliárdostól nem nézem jó szemmel
- főleg az időszak magas adó- és járulékszintjét figyelembe véve.
- közben meg szépen csúszott ki a kezükből az államadósság

nemecsekerno_007 2018.01.15. 16:28:14

@metal: Na! Végre valaki :)

Én is nehezen tudom elképzelni, hogy ezek maguktól ennyire hülyék. Ilyen nincs, hacsak nem GYP-s mind egytől-egyig.

:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 16:28:58

@mrtns:

"Oxfordban, Soros-ösztöndíjjal, mint orbán? ;)"

Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy a féléves ösztöndíjért cserében Orbán élete végéig köteles lenne Soros csicskájaként politizálni?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 17:18:58

"„Belső exodus” zajlik a Párizs környékén élő francia zsidóság körében az utóbbi években fokozatosan erősödő újfajta, a muzulmán lakosság körében tapasztalható antiszemitizmus miatt.

Mindennaposak a zsidókat érő támadások, sértegetések, fenyegetések a Párizstól keletre fekvő külvárosokban, ahonnan az érintettek egyre inkább menekülni kényszerülnek. A jelenségről az utóbbi hetekben több francia újság is riportot készített, melyekben az újságírók úgy fogalmaznak, hogy valóságos „belső exodus” zajlik a zsidóság körében.

Az újfajta, nem a szélsőjobbhoz, hanem alapvetően az Észak-Afrikából, Algériából, Tunéziából vagy éppen Marokkóból származó muzulmánokhoz kötődő antiszemitizmus elől a francia zsidók igyekeznek biztonságosabb helyekre költözni.

Az egyre növekvő antiszemitizmus kapcsán a francia média egy része továbbra is meglehetősen visszafogott, amit leggyakrabban azzal magyaráznak, hogy nem akarják a túlzott bevándorlást rendre bíráló szélsőjobboldali Nemzeti Front malmára hajtani a vizet, illetve megbélyegezni a muzulmánokat. A zsidók körében zajló elvándorlásról a napokban riportot közlő Le Point című hetilap vagy az Europe 1 rádió anyagaiban például egyszer sem nevezik meg pontosan a zsidógyűlölőket."

infostart.hu/tudositoink/2018/01/15/ujfajta_antiszemitizmus_elol_menekulnek_parizsban

Vagyis a francia média igyekszik elhallgatni, hogy szegín "menekültek" üldözik el a zsidókat.

Nemrég Svédországból volt hír, hogy az antiszemita támadásoknak csak 5%-át követik el szélsőjobbosok, 25%-át szélsőbalosok, 51%-át pedog a muzulmán "menekültek".

rasztaszív 2018.01.15. 17:22:50

@rallus: aha...és erre hogy is jutottál a szlovákokból kiindulva...?:)

de persze teli pofával hazudozni,terelni a leghatékonyabb,ugye...?vagy csak nem tudtok mást...

dunántúli gyerek 2018.01.15. 17:23:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nemrég Svédországból volt hír, hogy az antiszemita támadásoknak csak 5%-át követik el szélsőjobbosok, 25%-át szélsőbalosok, 51%-át pedog a muzulmán "menekültek". "

akkor 19%ot maguk a sidok kovetnek el, s kijon a 100

rasztaszív 2018.01.15. 17:25:04

@nemecsekerno_007: kellett,nem kellett,a fideszed megcsinálta.mert ugye,csak a fidesz...
kárt okoztak,bárhogy magyarázod.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 17:26:06

@werinter:

Bezzeg ezek a gonosz, buta magyarok milyen okosak voltak, amikor ballibekre szavaztak!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 17:32:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A Soros-ösztöndjí halálig kötelez, viszont magyar álami pénzből meg simán szabad a kormányt szidni.

conchita wurst 2018.01.15. 17:33:30

sirok a rohogestol, ahogy

ez a tehetsegtelen, korrupt, nagykepu balfasz banda kinlodik es megy az SZDSZ utan a tortenelem szemetdombjara ahova valo

priceless

conchita wurst 2018.01.15. 17:36:10

munkaugyerthetoen.blog.hu/2018/01/14/gyermekgondozasi_dij#comment-form

Orban megint hulesegre koltotte a ballibek penzet, ahelyett h betelepitett volna 10 ezer mersekelt arab teroristat a keletibe

nemecsekerno_007 2018.01.15. 17:46:53

@rasztaszív:

– a mostani ellenzék viszont – a te szóhasználatoddal élve – nem tud kárt okozni.
- vagyis jobbak a körülmények a reformokhoz mint akkor voltak.
- ha ezek a felhatalmazásból adódóan belefognak ezeknek a nagy rendszereknek az átalakításába akkor az mindenkinek fájni fog egy kicsit, de ez ilyen.
- kíváncsi vagyok akkor is mellé fogsz-e állni a reformoknak?
- túl tudsz-e lépni a zsigeri gyűlöleten?

De ami a legfontosabb, hogy a többség mellé áll-e?

mrtns 2018.01.15. 17:48:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy a féléves ösztöndíjért cserében Orbán élete végéig köteles lenne Soros csicskájaként politizálni?"

Ejjha, már ennyitől beindult a félremagyarázás-generátorod? Érzékeny kis kütyü lehet, gondolom a legújabb, közvetlenül a szürkeállományhoz kapcsolódó verzió... :D

Amúgy nem, nem ezt akartam mondani, de úgyis úgy érted, ahogy akarod (vagy ahogy tudod). :)

rasztaszív 2018.01.15. 17:50:01

@nemecsekerno_007: barátom,zsigeri gyűlöletből itt eddig a csak fideszed akadályozott meg létfontosságú fejlesztéseket.vizitdíj...rémlik...?

Willkommenskultur 2018.01.15. 17:54:16

@rasztaszív: vizitdi lofaszt volt letfontossagu

kulonben, nem azt mondtak Feri, hanem azt, h menj a PICSABA

bukott kormany ne reformkodjon, ennyi

rasztaszív 2018.01.15. 17:59:48

@Willkommenskultur: nyilván nem az eü reform az az egy eleme volt létfontosságú,de ezzel az egészet megakasztották.és azóta is úgy van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 18:10:28

@mrtns:

"Amúgy nem, nem ezt akartam mondani"

Akkor áruld már el, ha nem titok, mit akartál ezzel mondani. Lécci.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 18:31:23

Beszarok, a szalámitolvaj Bakács Tibike a Reflektor blogban szakért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 18:32:02

@mrtns:

Magyarul te sem tudod, de azért jólesett orbánozni egy kicsit.

mrtns 2018.01.15. 18:49:33

@dunántúli gyerek: Megint felhúztad magad kispajtás! :) Próbálj meg lehiggadni,nehogy egy csúnya gyomorfekély megakadályozza,hogy mindenkit a Dunába lőhess!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.15. 20:27:27

@nemecsekerno_007:

EZ pontosan így van.

Csak a hitel kamataira cirka 10-szer annyit herdáltak el a ballib elkúrók, mint most az összes stadion.
És arról még nem beszéltünk, hogy 54%-ról 82% fölé adósították az országot a Gyurcsnyista szarháziak.

A nekik tapsoló Diákparlamentnek nevezettt csürhe meg visszahoznák őket.
De nem hagyjuk.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.15. 20:28:25

@Kristóf Tarnay:

"Más témáról nem írhatok?"

Dehogynem.

Nyugodtan mond mindenben szószerint ugyanazt, mint Gyurcsány.
A hitelességeden ez már semmit nem csorbít hidd el.

$pi$ 2018.01.15. 20:40:00

„Ez nem pártpolitika”

"De, az. Konkrétan a Fidesz legerősebb és gyakorlatilag egyetlen választási kampányüzenete"

A szerző nem tudja mit jelent az, hogy "ez nem pártpolitika". Nem, nem azt jelenti, hogy a pártoknak nem kell állást foglalniuk, nem azt jelenti, hogy a választóknak nem kell figyelembe venni. Azt sem jelenti, hogy nem sorsdöntő, lényeges, a választást eldöntő kérdés.

Azt jelenti, hogy a kérdésre adott választ nem szabad a pártpolitikának alárendelni.

Szívesen segítettem, de legközelebb szerintem jobb lenne megkérdezni valakit a cikk írása előtt.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.01.15. 21:00:47

@Rettegek mert ballib vagyok: Kit érdekel ma már Gyurcsány? Komolyan, lassan Fodor Gáborral van egy szinten politikai szinten. Nyolc év Fidesz-kormányzás után nem rohadt ciki még mindig erre hivatkozni?

VaradiJanos 2018.01.15. 21:56:53

@rasztaszív: igen, létfontosságú volt az a 200 ft

selek 2018.01.15. 22:34:04

Hazugság, hogy 10000 Ft jutalomban részesül a szavazó és 20000 Ft-os NAV sárga csekket kap a lusta ?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 23:04:34

@mrtns:

Nem én gondolom így, hanem te teszel így.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.15. 23:18:49

@Rettegek mert ballib vagyok:

"A nekik tapsoló Diákparlamentnek nevezettt csürhe meg visszahoznák őket."

A "független" diákparlament bárkit visszahozna kormányra, aki tananyagcsökkentést ígér.

mrtns 2018.01.16. 07:20:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szóval te azt gondolod, hogy én így teszek, következésképp mégiscsak te gondolod így... ;)

mrtns 2018.01.16. 07:25:59

@Kristóf Tarnay: Hadd gyurcsányozzanak, nézd el nekik! 10-12 éve óriási melót fektettek bele, hogy megtanulják leírni annak a szintén szánalmas figurának a nevét, nem lenne korrekt elvárni, hogy ilyen hamar veszni hagyják ezt a nehezen megszerzett "képességet"... :D

midnightcoder2 2018.01.16. 07:26:25

"A migránsozás, terrorfenyegetettséggel, tehát konkrétan személyes létbiztonságunk megszűnésével, és kulturális átrendeződéssel riogatás"

Ez nem riogatás. Ez tények. Jó eséllyel ebben a pillanatban is landol valahol Olaszország partján egy csónak teli migrivel, akik közül elég kevés az aki az európai kultúrkörből érkezik. Líbiában úgy egymillió dekkol belőlük, és ha az egymillió bejutna, hamarosan ismét megtelnének a táborok. Afrika lakossága 2050-re meg fog duplázódni. Ez úgy 1.3 milliárd ember ott, ahol már a jelenlegi létszám sem tud megélni. Nem barátom, ez kb. olyasmi, mint amikor Julianus barát riogatott a tatárokkal.

Jakab.gipsz 2018.01.16. 07:51:11

@Kristóf Tarnay:

Ez nem párt politika, hanem tudomány-filozófia.

Ne kotyogj bele, fogalmad sincs róla. ( a saját szavaid bizonyítják).

Ez nem demokratikus műfaj.

vajdasagi 2018.01.16. 09:06:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hazudsz. Az iszlamizáció a te gazdád országában, tehát Oroszországban súlyos veszély. De Magyarországon nem az.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.16. 09:14:14

@midnightcoder2:

A ballib elkúrók migirket akarnak, és szerintük nem létezik a 2015-ben megírt Soros terv, amit 3 hónapja szavazott meg az EP, így érthető hogy a független diákparlamentnek nevezett hadosztályuk is ezt gondolja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.16. 09:35:47

@mrtns:

Tüncike, kezdesz belezavarodni. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.16. 09:39:12

@mrtns:

"10-12 éve óriási melót fektettek bele, hogy megtanulják leírni annak a szintén szánalmas figurának a nevét, nem lenne korrekt elvárni, hogy ilyen hamar veszni hagyják ezt a nehezen megszerzett "képességet""

Milyen szerencsétek, hogy Orbán nevét sokkal könnyebb leírni, különben nagy bajban lennétek. További szerencsétek, hogy újabb 4 évig nem kell új nevet megtanulnotok, nem lesz, ami megterhelné a csöppnyi agyatokat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.16. 09:42:42

@Rettegek mert ballib vagyok:

"A ballib elkúrók migirket akarnak, és szerintük nem létezik a 2015-ben megírt Soros terv, amit 3 hónapja szavazott meg az EP"

Természetesen nem létezik, mert nem Soros-tervnek hívják, hanem felső korlát nélküli betelepítésnek - oppardon: menekültkvótának.

mrtns 2018.01.16. 09:54:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Tüncike, kezdesz belezavarodni."

Én ugyan nem cuncus, de ezek szerint te már nehezen követed... ;) Gyorsan ment! :D

vajdasagi 2018.01.16. 11:20:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hogy Te mekkora hülyeségeket írsz néha. Ezúttal ezt:
"hanem felső korlát nélküli betelepítésnek - oppardon: menekültkvótának. "

Tudod, a kvóta szó jelentését? Az ugyanis korlát nélküli.

vajdasagi 2018.01.16. 11:20:58

@vajdasagi: pardon: pont fordítva. A kvóta az maga a korlát. Csak dühömben félregépeltem ekkora demagógai láttán.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.16. 11:22:26

@mrtns:

Mókuska, ment vissza a babáidhoz, játssz azokkal. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.16. 11:37:19

@vajdasagi:

Nem, te idióta. A kvóta azt adja meg, melyik ország hány százalékát fogadja be a "menekülteknek". A "felső korlát nélkül" meg azt jelenti, hogy a "menekültek" összlétszáma nincs korlátozva.

Tudod, amikor majd Merkel és Emmanuelle "Sminkkirálynő" Micron behoznak 10 millió "menekültet", akkor sokra megyünk azzal, hogy nekünk ebből "csak" 200,000-et kell befogadnunk.

Tényleg ilyen hülye vagy? Avagy a libsibolsi tanfolyáson szívták ki az agyadat?

MEDVE1978 2018.01.16. 21:37:53

Alapvetően nem igaz, hogy a FIDESZ csak vagy főként emiatt fog nyerni. A tény az, hogy ez fordította meg a 2015-ös FIDESZ népszerűségvesztési trendet és ezzel kapott új erőre és stabilizálta magát a FIDESZ. Az is tény, hogy ez egy releváns üzenet, ami a hű szavazóbázist egyben tartja. Azonban ettől függetlenül robbantható, szétszedhető lenne ez a szavazóbázis, illetve a nem bele tartozók és bizonytalanok szavazatával teoretikusan nyerhetne egy ellenzéki erő.

A FIDESZ a médiafölényével nyeri meg igazából a választást, ahol vannak sikerkommunikációk és langyos jók voltunk üzenetek és természetesen van az anti Brüsszel-Soros-migráns propaganda.

Még fontosabb viszont maga a médiafölény, amivel azonnal ki lehet csinálni bármely felemelkedő riválist (karaktergyilkosság), illetve ezerrel lehet nyomatni bármilyen irányú propagandát. Az egészet az államgépezet (NAV, ÁSZ, hatóságok) teljes kontrollja teszi tökéletessé, így gyakorlatilag csak akarat kérdése, hogy mikor csinálják ki az erre kiszemelteket, látszólag törvényesen.

A legfontosabb viszont az, hogy nincs olyan világmegváltó üzenet, amivel az ellenzék csatába tudna indulni. Az állítsuk meg a korrupciót sajnos egyszerűen már nem hiteles a választóknál, mivel a döntő részük azt gondolja, hogy aki kormányon van az lop, színtől függetlenül. Más gyors változást viszont nem lehet hitelesen ígérni.

MEDVE1978 2018.01.16. 21:56:10

Emellett ugye nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Mindegy igazából, hogy ez nem politika vagy politika, a FIDESZ itt ugye azt állítja, hogy nemzeti konszenzus van. Ami van is, valószínűleg az ember 80-90%-a (amikor utoljára láttam felmérést ennyi volt) elutasítja az EU-n kívüli eredetű bevándorlást Magyarországra.
Ebből a szempontból - néhány hippi és DK-s kivételével - valószínűleg valóban nemzeti konszenzus van abban, hogy nem szeretnénk bevándorlókat. Orbán igazából ügyesen ráült erre a hullámra. Valószínűleg már 2015 januárjában megkapta azokat a jelentéseket, amik azzal foglalkoztak, hogy a közel-keletről megindulhat egy nagy menekülthullám. Visszamenőleg látható, hogy tudatosan erre építette fel a kampányt, már tavasszal bejelentette a kerítésépítést, először ügyesen rávetődtetve az ellenzéket. Ami bele is ugrott nagy elánnal a csapdába, csak, hogy augusztusban már testközelből figyelhessék meg az ország lakói a migránsokat. Aztán engedte, hogy a magyarok megfigyeljék, hogy ennyi ember csürheként viselkedik, szükségszerűen vannak közöttük bajkeverők, tolvajok, opportunisták. Ezek száma aztán jelentősen meg is növekedett, amikor látták, hogy Frau Merkel zöld lámpát adott. Orbán ezzel nyert: a magyaroknak megmutatta, hogy igaza volt, ezek veszélyt jelentenek Magyarországra és Európára. Az ellenzék ott állt letolt gatyával, hiteltelenül, igazából össze sem szedték magukat, végleg hitelességi problémáik lesznek az ügyben (a Jobbik kivételével).

Az egész szituáció paradoxonát az adja, hogy míg Orbán pártérdekből kapta fel a témát, ami beleillett a profilba is, addig Európa szempontjából valószínűleg jó felé megy az irány. Ez nem azt jelenti, hogy per pillanat a bevándorlás veszélyt jelentene ránk, viszont hosszú távon ez a helyzet. Orbán viselkedése pedig arra tereli az uniót, hogy megtalálja a módszereket a határai és identitása védelmére.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.16. 22:38:44

@MEDVE1978:

"már tavasszal bejelentette a kerítésépítést"

Tudsz erre linket is adni?

"Az egész szituáció paradoxonát az adja, hogy míg Orbán pártérdekből kapta fel a témát"

Pártérdekből IS. De elsősorban az ország érdekében. Orbán - ellentétben a "demokratikus ellenzékkel" - nemcsak a saját pártja, hanem az ország érdekében is cselekszik.

A "demokratikus ellenzék" ezzel szemben vélt pártérdekből az ország érdekei ELLEN kampányolt a kerítés bírálatával.

"Orbán viselkedése pedig arra tereli az uniót, hogy megtalálja a módszereket a határai és identitása védelmére."

Sajnos nem úgy néz ki. Az EU úgy akarja megszüntetni az illegális bevándorlást, hogy legálissá teszi azt: felső korlát nélküli menekültkvóta. Ez kb. ugyanaz, mintha a rendőrség úgy akarná megszüntetni a bűnözést, hogy legalizálja a gyilkosságot, betörést, rablást stb.

MEDVE1978 2018.01.17. 11:29:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
A tavasz az június 17., megcsalt az emlékezetem.. Mindenesetre ez nem változtat azon, hogy akkor még nem látta senki előre a menekültáradatot, ami később bekövetkezett, az elérhető média korlátozott információt adott erről.

"De elsősorban az ország érdekében. Orbán - ellentétben a "demokratikus ellenzékkel" - nemcsak a saját pártja, hanem az ország érdekében is cselekszik. "
Én nem hiszek ebben, de te nyugodtan hidd.

EU: Az EU országok kormányainak döntő része 80%-ban átvette Orbán álláspontját és elkezdett cselekedni. A németeknél szóba sem jön, hogy még egyszer ilyen menekülthullámot beengedjenek, az osztrákok gyakorlatilag egy állásponton vannak Orbánnal, a franciák nem hajlandóak nagy mennyiségű menekültet befogadni, ezt MAcron is többször elmondta. Az tehát már egy haladás, hogy tudatosan csökkenti az EU a határaira érkezők számát megállapodásokkal (az más kérdés, hogy ez sohasem lesz etikus, mivel az ezeket végrehajtó országok nem válogatnak majd az eszközökben).

Ma már a német szociáldemokratákon kívül más számottevő politikai erő nem támogatja / fogadja el érdemben azt, hogy nagy mennyiségű menekült - külső migráns jöjjön az EU-ba.

Az egyetlen különbség a kvóta, ami rendkívül kényelmes politikai eszköz nyugaton is. Egyszerre jó arra, hogy a nyugatiak az "erkölcsi fölényüket" kinyilvánítsák (mi befogadjuk őket, emberségesebbek vagyunk, ti barbárok nem), illetve arra, hogy rámutassanak, hogy mennyire hálátlanok vagyunk. Emellett a déli országok esetében arra is jó, hogy a görögöknek és olaszoknak arra mutogassanak, hogy működne ez (nyilvánvalóan nem) csak a gonosz kelet-európaiak nem fogadnak be menekülteket, ezért nem működik.
Kötelező kvótát már gyakorlatilag senki sem akar, hiszen az azt jelentené, hogy kormányok sora bukna meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.17. 13:05:55

@MEDVE1978:

"Én nem hiszek ebben, de te nyugodtan hidd."

Önmagadnak mondasz ellent:

"Az egész szituáció paradoxonát az adja, hogy míg Orbán pártérdekből kapta fel a témát, ami beleillett a profilba is, addig Európa szempontjából valószínűleg jó felé megy az irány. Ez nem azt jelenti, hogy per pillanat a bevándorlás veszélyt jelentene ránk, viszont hosszú távon ez a helyzet. Orbán viselkedése pedig arra tereli az uniót, hogy megtalálja a módszereket a határai és identitása védelmére."

A fent tőled idézett szövegből nekem az jön le, hogy amit Orbán tesz, az SZERINTED is Európa, így Magyarország érdekét is szolgálja. Avagy ha nem hiszed, akkor miért írtad le a fentieket?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.17. 13:16:49

@MEDVE1978:

"Ma már a német szociáldemokratákon kívül más számottevő politikai erő nem támogatja / fogadja el érdemben azt, hogy nagy mennyiségű menekült - külső migráns jöjjön az EU-ba."

Ez nehezen hihető annak fényében, hogy nemrég fogadták el a felső korlát nélküli menekültkvóta tervezetét. És azt is kilátásba helyezték Brüsszelben, hogy ha kell, egyhangú döntés helyett többségi döntéssel, de mindenképpen keresztülverik az EU-n.

Nem veszed észre, hogy a arab/néger betolakodók áradatának korlátozása pl. a németeknél is csak otthoni, belpolitikai használatra szóló kamu szöveg, miközben a valós szándék továbbra is a néger/arab tömegek betelepítése. A valóságban Brüsszelben az egyes országok meg fogják szavazni a felső korlát nélküli betelepítést, otthon meg majd Brüsszelre mutogatva úgy tesznek, mintha kényszerből, Brüsszel utasítására telepítenék be az arab és néger tömegeket.

"ezt MAcron is többször elmondta"

Emmanuelle "Sminkkirály" Micron :)

MEDVE1978 2018.01.17. 20:37:21

Abban nem hiszek, hogy Orbánt ebben az esetben bármi többért kezdett volna bele az akcióba mint egy pártérdek, illetve hogy most sokkal többért tartana ki mellette. Az, hogy maga az irreális és működésképtelen kvóta elleni védekezés nem az ország érdeke már az biztos. 2015 legvégén és 2016 elején a kvóta elleni védekezés az ország érdeke volt, ekkor még valóban Magyarország érdekeit képviselte Orbán is ezen a területen. A balkáni útvonal lezárása után a kvóta egyre inkább egy szimbólummá vált, amit Orbán a saját pártpolitikai érdekeiből utasít el. Ahogy írtam, mára az egész kvóta kiürült, míg kezdetben lehetett attól tartani, hogy a kvótát kiterjesztik, esetleg korlátlanná teszik, ma már ennek nincs esélye (a V4-eken kívül Kurz és Macron is ellenzi, a német koalíciós előkészítő tárgyalásokon pedig már felső határról van szó a menekültek esetében). Tehát ma már nyugodtan lehetne azt mondani, hogy küldjék azt az 1300 embert, aki beleegyezik, hogy Magyarországra hozzák őket. Senki nem jönne, aki meg igen az pár napon belül meglógna nyugatra, ezzel bizonyítva, hogy a kvóta használhatatlan. Ehelyett megadjuk a németeknek az aduászt: mondhatják, hogy nem fogadjuk be a menekülteket.

MEDVE1978 2018.01.17. 20:50:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Összekevered az EU Bizottságot a tagországokkal. 2016 második fele óta már nem nagyon volt az unióban olyan ország, amelyik támogatta volna, hogy több menekült jöjjön. A tagországok kormányai is így tesznek: a korábban legaktívabb befogadó svédek megteltek, a kiváló britek és dánok már eleve beintettek. A benelux államok és franciák nagyban kussolnak, főként azért, mert a franciák is csak 20.000 menekültet fogadtak be, holott az unió egyik legnagyobb államáról van szó. Délen talán akarnának kvótát, de az olasz-görög szavazatok messze nem elégségesek ehhez.

Az EU Bizottságban bürokraták dolgoznak, a papír náluk bármit elbír és internacionalista fókuszuk van. Nincs az az isten, hogy egy nem dél-európai kormány egy ilyen kötelező és korlátlan kvótát jóváhagyjon.

Az elméletnek, amit leírtál, egyébként a valóság mond leginkább ellen. Az, hogy a kvóta még ilyen korlátozottan sem működik több okból (1. nem akarnak a menekültek a szegényebb országokba menni 2. az elosztás után simán átmennek a szegényebb országokból a gazdagabbakba). A kvóta tehát nem azon bukik, hogy a V4-ek nem fogadnak be a mechanizmus keretében menekülteket, hanem azon, hogy megvalósíthatatlan.

Ha ez nem lenne elég, a legtöbb országban kapásból megbukna az a kormány, ami egy ilyet elfogad (Németországban konkrétan a CSU miatt pártszakadást okozna). Tehát az esélye, annak ellenére, hogy néhány eurokrata ezt akarja, gyakorlatilag nulla.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.18. 01:01:44

@MEDVE1978:

"Összekevered az EU Bizottságot a tagországokkal."

Szerintem te kevered a dolgokat. A felső korlát nélküli menekültkvóta tervezetét - vagyis az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) jelentését - nem az "EU Bizottság" (ilyen nevű intézmény nem is létezik, csak Európai Bizottság), hanem az Európai Parlament szavazta meg.

Bocsáss meg, ha rosszul tudom, de az EP tagjait nem a tagországok delegálják? A felső korlát nélküli menekültkvóta tervezetét nem a tagországok delegáltjai szavazták meg?

Nem is értem, hogyan lehetsz ennyire magabiztos, amikor még az EU egyes intézményeivel sem vagy tisztában... :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.18. 12:30:40

www.thelocal.se/20180118/two-men-arrested-after-blast-at-rosengard-police-station-malmo-sweden

Röhejes, milyen kínosan kerüli a cikk a letartóztatott elkövetők nemzetiségének megadását.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.05. 23:14:36

@MEDVE1978:

"Tehát az esélye, annak ellenére, hogy néhány eurokrata ezt akarja, gyakorlatilag nulla."

Aha, persze. Friss hír:

„Nagyon elkötelezett vagyok a dublini rendszer reformja mellett: ez ügyben ultimátumot fogalmaztunk meg a visegrádi országok felé, akik megtagadják a szolidaritást és a migránsok befogadását. Összefoglalva: konszenzus híján minősített többséget alkalmazunk az első szemeszter végén, hogy nélkülük hozhassunk döntést."

Ezt a belga miniszterelnök mondta. Vagyis keményen érvényesül a demokrácia az EU-n belül. Ha egyhangú döntéssel nem megy, akkor minősített többséggel akarják lenyomni a torkunkon a felső korlát nélküli betelepítést.

www.origo.hu/nagyvilag/20180205-brusszel-nyar-utan-jonnek-a-migransok.html

De nem, dehogy, nincs kvóta, Nincs, nem volt és nem is lesz. Soha.
süti beállítások módosítása