Az olyan mondatok végtelen valóság-leegyszerűsítésétől, mint a “senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips” (Rétvári Bence államtitkár) a hideg kiráz. Ha az ember megfelelően ügyel a túlzásba nem vitt napi szénhidrát-bevitelére, akkor a csipszadó óta egyébként is taurin-mentesített energiaitalok nem tudom, mennyiben lennének ártalmasabbak egy automatás kávénál. Ennek ellenére azzal a gondolattal összességében megbarátkoztam, hogy az Emmi visszavágja az iskolai büfékben eladott termékek só- és cukortartalmát. Elhízott nemzet vagyunk minden felmérés szerint, a nagy kóláscégek is már lassan csak zéró termékekkel rukkolnak elő (nyilván a könyvelés, a vállalati CSR és az iskolabüfés eladások egyszerre járnak jól ezzel a lépéssel). Szóval összességében azt gondolom, ez az irány alapvetően jó.
A jövő héten három napot Berlinben töltök egy klímavédelmi cselekvéseket oktató képzésen, így gondoltam, előtte kicsit hangolódjunk rá, tegyünk úgy, mint ha ezzel kelnék-feküdnék, ergo olvasgatok kicsit a témában, kinyitom a Guardian Environment rovatát. Rögtön megakad a szemem ezen, mely szerint a jegeskávé egyszerre vágja tönkre a Földet, és az én kis testemet.Ne igyunk semmit
És ha idáig eljutottunk, érdemes lenne az iskolai étkezés fenntarthatóságát egy másik aspektusból is megvizsgálni:
környezettudatossági szempontból.
Egy ilyen intézményben ugyanis rengeteg hulladék keletkezik, amellyel kezdeni kell valamit, de legjobb, ha megelőzzük őket. Először is ilyenek a műanyag poharak és szívószálak. Talán nem kell túlzottan sokat magyarázni, hogy - főleg ez utóbbi - mostanában első számú problémaforrásként közismert. Azonban első körben semmiképpen sem a tiltás és a megregulázás, inkább a kreatív megoldások és a támogató fenntartók oldaláról közelíteném meg. Érdemes lenne az iskolabüfék kiválasztásakor ez elbírálásnál figyelembe venni az adott jelentkező bérlő vállalásait fenntarthatóság terén. A fenntartónak pedig előnyben kellene részesíteni azokat a pályázókat, akik tesznek ilyeneket.
A műanyag poharak és szívószálak helyett érdemes lenne ösztönözni a saját kulacsok és sokszor használatos kávésbögrék, termoszok használatát, melyekből nagyon klassz darabok kaphatók. A bérlő cég helyében én biztosan kedvezménnyel adnék el üdítőt annak, aki a saját poharába kéri. Családi napokon, iskolai zöld heteken pedig lehet közös kávéspoharak készítése. Amíg pedig nincs mindenki számára jobb megoldás a műanyagnál, addig pedig érdemes azt szelektíven gyűjteni. Az iskolákban működő intézmények fenntarthatóvá tétele a közvetlen szénlábnyom-csökkentésen túl azért is nagyon fontos, mert az ebben felnövő generációk továbbviszik ezt a szemléletmódot az élet minden területére.