Fegyvertelen

Saját láb

2018. november 28. - Kristóf Tarnay

“A liberális médiumok a csőd szélén állnak, Soros pénze nélkül nagy bajban lennének. Nemhiába kuncsorognak folyton pénzért, egyikük sem tud megállni a lábán.” - írja a most éppen az egyetemisták politikai befolyásolásán aggódó, és tanárok feljelentésére buzdító 888.hu (persze csak ha a tanár nem a kormány mellett foglal állást). Annak kapcsán született meg ez az írás, hogy bejelentették: az összes kormánypárti médium egy holding alá fog tartozni.

Nagyjából egy hónapja az Echo Tévé esti műsorában egy, kezében a fő kormánylap internetes oldaláról kinyomtatott helyreigazítást lobogtató jobbikos képviselőt azzal reagált le a tévé méltán hírhedt nyelvtantanári afférokkal kacsingató műsorvezetője, hogy “ön szerint mi egy cég vagyunk a Magyar Időkkel?” Nos, Velkovics úr kérdésére mostatnól igen lesz a válasz, egy cég lesz az összes fideszes médiatermék - egy nagy, állami hirdetésekkel bőségesen ellátott cég.

Abszurd, hogy talán bele sem gondolt a 888 munkatársa, mennyire tökéletesen fogalmaz, amikor saját lábat emleget. Épp olyan saját láb ez ugyanis mint Orbán Réhelé elhíresült nyilatkozatában. Tízmillióan állunk a hatalmas, és a magyar médiának nevezett valamicsodából egyre nagyobb szeletet elfoglaló, egyre több pénzt felemésztő "saját lábuk" alatt.

Ugyanis míg ők “tarhálásnak” gúnyolják a független online lapok adománygyűjtő kampányait, addig ezeket a médiumokat mindannyian támogatjuk, nem is egyszer, hanem rendszeresen, minden magyar állampolgár, azáltal, hogy befizeti az éves jövedelemadóját. Ebből aztán jó busásan megszórják ezeket a fideszes lapokat az állam és a temérdek állami cég hirdetésével. Van olyan lap, amiben szinte csak ilyen hirdetések jelennek meg, ami azt jelenti, hogy kormányzati lélegeztetőgép nélkül már réges-régen csődbe mentek volna piaci bevételek híján.

A különbség csak annyi, hogy míg a független médiumok esetén ez választás kérdése, itt nincs más lehetőség, mindenki kötelező jelleggel támogatja, akkor is, ha nem is hallott az adott médiatermékről, mert mondjuk elérése minden kormányzati támogatás ellenére elég karcsú, és a liberális értelmiség többet jár oda bosszankodni, mint a Fidesz-közeli olvasók tájékozódni.

Persze nem lehet elmenni a dolog igazságtalansági vonulata, a folyamatos politikai kettős mérce mellett sem. Ugyanis anno a Népszabadság bezárásakor mindenki harsogta a kormányoldalon, hogy itt bizony a piac diktált, miközben pontosan láttuk, hogy kormányzati körök vezényelték le az egészet, a lap pedig nem csak piacvezető volt, de az utolsó évében már nyereséges is. Most pedig olyan médiumokat tartanak mesterségesen életben állami pénzen, amire nem csak hirdetői, de olvasói részről is alig mutatkozik igény.

A másik pedig természetesen a médiatúlsúly. Amikor két független médiacsoport, az RTL és a 24.hu-t is kiadó Central Digitális Média Kft. szeretett volna fúzióra lépni, az NMHH Médiatanács szakhatósági állásfoglalásában megtagadta, majd ebből következőleg a Gazdasági Versenyhivatal megtiltotta az akvizíciót. Akkor arra hivatkoztak, hogy ez “tulajdonosi koncentráció jelentős erősödésével járna, az összefonódás eredményeként a véleménybefolyásolási képesség a releváns piacon olyan mértékben változna, amely veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését”.

A kedves olvasó tippelhet, hogy a mostani gigaholding esetén lesznek-e ilyen aggályai a hatóságoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr3914401602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.11.30. 11:52:34

@felucca02: arról hosszasan értekezhetnénk ki mihez asszsisztált és asszisztál.
De amíg a pufajkásnak és marxnak szobra lehet Európában, a körmös bauer fiacskája pedig a demokrációról oktathat bárkit, addig köszi, el vagyok a teherrel.

Sajnálom, ha nem értetted meg amit leírtam.

Fuss neki ismét, hátha megy másodjára:
Az érveid és a szavazataitok hiányát nem pótolja a trágárságotok.
Ráadásul ez az alpáriság sem valamiféle kizárólag benneteket megillető privilégium.
Ennek okán nyugodtan kúrd meg anyádat a ravatalán te üresfejű trágár balfasz!

Éhesló 2018.11.30. 11:54:52

@felucca02: nem kell választanunk 1992 a demokratikus charta megalapítása óta.
Azóta a baloldalnak és liberálisnak hazudott fos és szar együtt nyomul.
Megszakítás nélkül.
Ezt elhazudni, írásban, meglehetősen primitív próbálkozás.
De ez a te gondod, jól olvashatóan, nem az enyém.
Én csak nevetek rajtatok.

felucca02 2018.11.30. 11:57:31

@arabok balrol: Egyetértek, sőt, orbán2010-2060!
Ennyit megér nekem, hogy lássan, hogy néztek, amikor majd rátok adják meg a kilövési engedélyt!
És ez már elkezdődött, bár a figyelnedet nyilván elkerülte...

felucca02 2018.11.30. 12:05:50

@Éhesló: Ajjaj, vigyázat, itt a szent párt besározódásának veszélye áll fenn, ezt a vonalat ne folytasd, alert!

arabok balrol 2018.11.30. 12:09:26

@felucca02: muha ha ha ha

kilovesi engedelyt hehe

John Brennan 2018.11.30. 12:10:45

@felucca02:
"egy ország szétlopásához"

Hánynom kell ettől a demagóg süketeléstől!

Éhesló 2018.11.30. 12:11:38

@felucca02: kilövési engedély?
Miről álmodozol te szerencsétlen hülye?

Nagy Anita Sv 2018.11.30. 12:12:46

@Éhesló: amíg nem baszakszik vele a mindenkori kormányzat, addig leszarja, hogy az unokájának már nem lesz nyögdíja, nem lesz állami egészségügyi ellátása, sem pedig oktatása.
Amikor végre felébred, hogy jól átbaszták és leamortizálták az agyát a stop sorossal, a migránccsal, meg a többi egybites üzenettel, már késő lesz.

Az országból elmegy az értelmesebbje.
És maradunk az EU szeméttelepe és az összeszerelő üzeme.
Hajrá!

felucca02 2018.11.30. 12:14:02

@John Brennan: Ok, vigyázz, ne legyen répás a gallérod!

felucca02 2018.11.30. 12:21:26

@Éhesló: Aki nem akarja érteni, annak minek magyarázzam?
Nekem nem kell mindenre írnom valamit, tudod?:)
Ha neked kell, az a te bajod. Ez az életed.

arabok balrol 2018.11.30. 12:21:39

@Nagy Anita Sv: "Az országból elmegy az értelmesebbje."

Bevandorlas van.

citrix 2018.11.30. 12:23:06

@Éhesló: Azért segítek mert nem az éles eszedért és a jó memóriádért szeret a Párt. Hanem azért nem lojális és mindenre kapható trollként dolgozol nekik és ez mindent megér.
Tehát, folytassuk: a fidesz a mai napig nem hajlandó nyilvánosságra hozni az ügynöklistát, a komcsik besúgóinak, spiclijeinek neveit. Minden alkalommal lesöpri a fideszes szavazógép. Miért is, ha ők annyira tiszták mint a papok gatyája és minden erejükkel és tudásukkal a rendszerváltást szolgálták? Miért Moszkva a legfőbb szövetségesük és példaképük? Ha érdemi válaszra nem vagy képes csak süket trollkodásra, azt megtarthatod magadnak, ne fáradj írással.

John Brennan 2018.11.30. 12:29:31

@citrix: 28 éve ez még aktuális volt. Ma már röhelyes, hogy valaki ezt a témát bármire fel akarja használni.

felucca02 2018.11.30. 12:30:53

@arabok balrol: Te, ez így azért nem jó! A Párt csak akkor fizeti ki a napidíjat, ha a kommentjeid legalább az első pillanatra hihetőnek tűnnek. Ezen még dolgozni kell!

Éhesló 2018.11.30. 12:32:08

@Nagy Anita Sv: amikor baszakszik veled a posztkommunista mocsok, mely a kommunista mocsokra húzott demokrata gönczben pompzik máig, akkor a nép lassan rájön, hogy el lett adósítva 100 évre előre, az unokájának már nem lesz nyögdíja, nem lesz állami egészségügyi ellátása, sem pedig oktatása.
Ezért elzavarja a kommunista diktatúrát, majd a posztkomcsikat is, akik visszahazudták magukat a demokratikus hatalomba.

Amikor 2006 őszére végre felébredt ismét, hogy jól átbaszták és leamortizálták az agyát és a kasszáját a sorozatos megszorításokkal áremelésekkel, a végtelen mantrával, hogy ma még szar, holnap is szarabb lesz, de majd egyszer talán jó lesz, amikor a cigány, a multi a bamk ott és azt rabol ahol és amit akar, meg a többi egybites üzenettel, akkor el megy savazni és a választásokon elhajtja a fenébe azt a politikai maffiát, ami embereket veretett, lövetett véresre.
Nem kicsit, nagyon.
12 éve buktok zsinórban és hazudjátok, hogy buktor megbukott.
És 12 éve bukik ő, a bandája, no meg persze az ország is naponta, kivéve sabbathkor, mert akkor nem bukik, csak másnap kétszer, vagy négyszer.

Eközbenn az országból elmegy az "értelmesebbje" mosogatónak Londonba, vagy burkolónak, bárminek máshová, mert bizony 45 év kommunista és 12 év posztkommunista pusztítást követően a hazám nem tud olyan jövedelmeket biztosítani az ország javának, mint amit a mesés nyugat.
Elmentek 45-ben, 56-ban, majd később is.
Milliók.
Értük sosem ejtettek könnycseppet sem.
Majd hazajönnek, akik akarnak.
Akik meg nem, akkor sem leszünk rosszabbak, gyengébbek, csak kevesebben maradunk.
Választani is fogunk és ahogy ma kinéz, ismét elkenjük a pofátokat.
Demokratikusan.
Mint idén tavasszal.

Hajrá magyarok!

felucca02 2018.11.30. 12:38:03

@Éhesló: oh, igen, előjött végre a nép, az ideológiailag képzett!:)
Melyik népre gondolsz, amelyik sört iszik a virslire, böffent egyet, majd megnézi a villalakókat a tévében? Aztán egy féldecivel álomba szenderül, miután expressz kilőtte az asszonyban a tárat?
Ej, ez az istenadta nép!

Éhesló 2018.11.30. 12:43:14

@citrix: magadon segíts!
Hazudozol megállás nélkül.
Fogalmad nincs ki vagyok, mi a munkám, hol dolgozok, kire savazok és miért.
A Párt - ami kapcsán itt hazudozol átvedlett MSZMP-ből MSZP-vé, majd MSZPP-vé és DK-vá.
Nekik pampogj.
A fidesz a mai napig nem hajlandó nyilvánosságra hozni az ügynöklistát, a komcsik besúgóinak, spiclijeinek neveit, mert a listákat még 1990 előtt szétlopták, ledarálták, válogatták és politikai célokra használták.
Ezért már 1990-1994 között sem volt jó másra, mint bárkit besározni.
De akiről kiderült, hogy spicli volt, annak se történt baja semmi, lásd martonyi/magasdi, d209, szabó istván és a többi jómadár esetét.
A pufajkás se hozta nyilvánosságra és persze d209, majd elqró és a libás sem.
Pont ezért söpri le minden alkalommal a fideszes szavazógép.
Is.
Ha ők (fidesz és a többi mocsok tolvaj banda) nem lettek volna annyira tiszták mint a papok gatyája és minden erejükkel és tudásukkal a rendszerváltást szolgálták, szemben az ellenfeleikkel, akkor már régen kihozták volna a listát.
De nem éri meg senkinek sem a mocskot a társadalomra zúdítva eltakarítani a mai politikai osztályt.
Nem Moszkva a legfőbb szövetségesünk és nem is a példaképünk, hazudj bármit.
A fő szövetségesünk Németország és az USA, a szövetségi rendszerünk az Eu. és a Nato.

A jó nénikédet pedig trollozd bátran, de csak miután a tükörbe kukkanntottál.

Éhesló 2018.11.30. 12:45:37

@felucca02: arraa népre gondolok, aki a demokratikus választásokon elhajtotta a bandádat és benneteket is a fenébe.
2006 óta.
Minden országos választáson.
Pont amiatt, amiket idekapartál te szerencsétlen hülye, mert a nép nem csípi ha véresre veretik, lövetik, átverik és kifosztják.
És vált.
Büntet.
Olcsón megúsztátok.
Eddig.

Cycmen 2018.11.30. 12:47:48

Annyira szeretem az ilyen hirtelen fellépő erkölcsérzék fejlődést! Egyből fény gyúl a fejecskétekben libsi barátaim és már oktattok is ki mindenkit!
Nem váltatok ti egy hajszálnyit sem becsületesebbé, ez nem más mint a börtönben vallásossá vált rablógyilkos története, nem túl megható úgy ha már nincs más választása!

N. Barbie 2018.11.30. 12:52:29

@Magánvéleményem: "Azért ez érdekes, ha nyereséges volt, akkor miért adta el a fószer?"

Annyira birom ezt a szokasos alnaiv fidesznyik racsodalkozast a mai orbanisztanban mar mindennapos dolgokra.
Miert adta el, hat miert is tehette. Talan csak nem azert, mert ugyanaz tortent vele, mint ami mar szamos alkalommal napvilagot latott, hogy egy jol meno vallalkozo egyszer csak kapott egy hivast valamelyik fideszes kifutofiutol, intezotol, hogy hallom elado a ceged, mire a tulaj mondja, hogy de hat nem elado, mire az intezo mondja, de, elado.
Ekkor mar kapcsol az illetekes, hogy a ceget kinezte maganak valamelyik "sajat labon" allo NER lovag, igy akar aron alul is el kell adnia, vagy rovid uton ellehetetlenitik, "tok veletlenul" masnap szuletik egy torveny, amivel kihuzzak a laba alol az uzletet stb.
Hat talan ezert adtak el azt is...

John Brennan 2018.11.30. 12:56:52

@N. Barbie: Nagyon ravasz vagy, látod a dolgok hátterét. Vagy egyszerűen csak egy okoskodó seggfejt tisztelhetek benned.

N. Barbie 2018.11.30. 12:59:31

@Cycmen: Milyen konnyu is ez a fidesznyik "logika", hogy akarmilyen kinos tema jon elo, csak rogton el kell kezdeni ordibalni, hogy DEHATASZOCIKMEGBALLIBEKISIGYMEGUGY.
Es ezzel el is van intezve. Ja. Marmint az atlaghulye fidesznyik szerint.

Halkan kerdeznem, hogy ha az a duma, hogy a ballibek is voltak kormanyon es loptak miert nem tartjak el a meg meglevo mediajukat, es ezt el is fogadjuk, akkor a meg kormanyon nem levoknek es olyanoknak akiknek nincs koze a regi ballibekhez azoknak ki fog mediat fizetni? Te? A fidesz? Vagy akkor ez hogyan is kene, hogy mukodjon?

Cycmen 2018.11.30. 13:02:39

@N. Barbie: "szamos alkalommal napvilagot latott, hogy egy jol meno vallalkozo egyszer csak kapott egy hivast valamelyik fideszes kifutofiutol,"

Én konkrétan egyről sem hallottam ami elég meglepő ismerve a szarospelenkákat, mackónadrágos Szilárdokat skandalumként tálaló libsi sajtót. Pedig ebből lehetett volna botrányt csinálni. :DDDDDD

N. Barbie 2018.11.30. 13:02:41

@John Brennan: Latom felszakadt a fidesznyik kultura, de bocs, anyukadnak add elo az agymeneseid, engem nem erdekel. Majd szolj ha osszeszedtel annyi agyat, hogy akar egy szavamat is cafolni tudod, vagy erdemi, mocskolodo szemelyeskedes nelkuli valaszt tudsz irni.

John Brennan 2018.11.30. 13:07:20

@N. Barbie: Ha lenne benned egy cseppnyi agy, nem neveznél fideszesnek, pláne fidesznyiknek.
De hálásan köszönöm, hogy néhány társadhoz hasonlóan bemutatod az ellenzék intellektuális színvonalát.

citrix 2018.11.30. 13:08:33

@Éhesló: A fidesz pártpropagandáját és a "közmédia" munkásságának termését olvasva-hallgatva-nézve sajnos a nyugat és pláne az USA az ellenség, a mi támadónk és bántónk. Moszkva és még néhány autokrácia (Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Törökország és néhány fekete afrikai banánköztársaság a mi barátaink és szövetségeseink. Ezt harsogja a pártpropaganda napi 24 órában. Mégis azt kellene elhinnem hogy az EU a mi szövetségesünk és a NATO-hoz tartozunk? Elég vicces. Az EU arra kell a fidesznek hogy tolja a pénzt számolatlanul.
Ügynöklista továbbra se nyilvános, a fidesz mereven elzárkózik a nyilvánosságtól. Miért is?

Cycmen 2018.11.30. 13:09:27

@N. Barbie: Nem mondtam egy szóval sem hogy "dealibsikis" , mindenki tudja hogy a libsik is, egyszerűen röhögök ahogy bamba fejjel prédikáltok jogról, erkölcsről, igazságosságról, arányokról.

John Brennan 2018.11.30. 13:13:33

@citrix: Mit ügynöklistázol? Nincs jobb dolgod? 28 éve még indokolt volt, ma már a röhelyesnél is röhelyesebb ezt hangoztatnád!

felucca02 2018.11.30. 13:19:41

@Éhesló: Ja, hogy már fenyegetsz?
Értem.
A helyzet az, hogy nagy a pofátok, hozzáteszem, úgy tűnik, jogosan. A népetek kajolja a demagógiát, az egybites baromságaitokat, felejt és szeret szelektíven emlékezni. Cáratyuska is kell neki, úgy néz ki, igen. A soros mindenre megoldás neki, a saját nyomorult, elbaszott életére is.
Fut a kocsi, és még egy darabig futni is fog.
Aztán előjön majd az óhajtás, hogy hát igen, de konszolidálni kellene a rendszert, mielőtt megborul, vagy vadhajtásokat hoz. (Már hozott, de mindegy, ezt most hanyagoljuk)
Igen ám, de a rendszer nem tud konszolidálódni, mert a háborús pszichózisra épül, ez a többi barom (nem te, te édes, cukimuki és okos vagy) hozzászólásából is látszik. Ahogy kikapcsolod a háborús pszichózist, szétesik a rendszer. Ráadásul be fognak jelentkezni trónkövetelők.
Tehát egyszer csak a hajszálrepedések öles szakadékokká tágulnak, a rendszer magábazuhan. Nem fog szépen kimúlni, a történelem (amit ti nem annyira szerettek tanulmányozni - megértem) megmutatta már nem egyszer, hogy mi van ilyenkor.
Előszőr a rendszer radikalizálódni fog ( ha van még hová), sorra kerülnek először az ellenségek, aztán a vélt ellenségek, aztán a támogatók is. Bezony, célkeresztben lesztek.
A kérdés az, hogy ez miért jó nektek. Tudom a választ, hogy ballibbant, szerencsétlen barom, meg hasonlók, de ezen túl tényleg kíváncsi vagyok a víziótokra, ha egyáltalán van olyan.
Nos?

Gerardus A. Lodewijk 2018.11.30. 13:20:53

Nagyjából és általában (nem abszolút értelemben, nem kivétel nélkül és nem feltétlenül Mo-ra korlátozva) az a tapasztalat, hogy a jó sajtó az bizony ab ovo ellenzéki. Megfordítva (az ellenzéki sajtó ab ovo jó) már nem mindig igaz e tétel, de azért nagyvonalakban (ismét csak nem abszolút értelemben, nem kivétel nélkül és nem csak Mo-ra vonatkoztatva) kimondható, hogy ellenzéki sajtóból tájékozódva tipikusan nagyobb eséllyel lehet az igazsághoz közelebb jutni, mint kormánypártiból. Nem ritkán ugyanazon sajtóterméknél is komoly minőségi ugrást láthatunk, ha ellenzékiből kormánypártivá, ill. ha kormánypártiból ellenzékivé válik (az előbbi esetben többnyire lefelé, az utóbbiban akár fölfelé).

felucca02 2018.11.30. 13:26:23

@John Brennan: Értem, kurvára mellékes és idejétmúlt ez az ügynöklista, senkit nem érdekel.
De olyan okos húzás lenne a legbölcsebb párttól, ha mégis nyilvánosságra hozná, ezzel megmutatná, hogy patyolattiszta, az egész csak a mocskos lippsik koholmánya és végre nyugvópontra jutna ez az ügy, lehetne tovább uralkodni, immár teljes igazunk tudatában. Nem?

ember100 2018.11.30. 13:27:25

@maxval balcán bircaman:
Helló !

Ezek szerint Magyar veri a Magyart ?

John Brennan 2018.11.30. 13:31:57

@felucca02: Reklamálj Antallnál vagy Medgyessynél, miért nem hozta nyilvánosságra. Most ez a röhelyesebbnél is röhelyesebb, amit írtál.
Foglalkozz Orbán Rachel pelenkáival, az aktuálisabb.

citrix 2018.11.30. 13:34:36

@John Brennan: Azért ügynöklistázok mert 28 évvel az úgynevezett rendszerváltás után is lesöpri az asztalról a fidesz (habzó szájjal kommunistázik a parlamentben egyébként) az ügynöklista nyilvánosságra hozását. Miért annyira titkolandó részükről a besúgók, spiclik neve? Joga van tudni a népnek kik voltak a besúgói a kommunista rezsimben. Ezt már 28 éve meg kellett volna tenni, de miért titkos mai is?

felucca02 2018.11.30. 13:35:05

@John Brennan: Nem, ezek már illetéktelenek az ügyben, én a jelenlegi kormánynál reklamálok.
Neked kínos ez a dolog, igyekszel elhajtani, semmiféle értékelhető választ nem adsz arra, hogy miért. Pedig a magyar emberek igen kíváncsiak lennének az aktákra, még akkor is, ha esetleg számodra hóttunalmas lenne...

felucca02 2018.11.30. 13:37:19

@John Brennan: Egy, az apjánál is undorítóbb nő pelenkáival pedig nem kívánok foglalkozni.

Cycmen 2018.11.30. 13:51:37

@Gerardus A. Lodewijk: " kimondható, hogy ellenzéki sajtóból tájékozódva tipikusan nagyobb eséllyel lehet az igazsághoz közelebb jutni, mint kormánypártiból. "

Faszt! A rendelkezésre álló tapasztalatok alapján ugyanolyan félrevezető hazug propagandát nyomnak mint a kormánysajtó, csak ellenkező előjellel. Ugyanúgy eltitkolnak eseményeket amik számukra kínosak.
Eleve már ez a poszt is kimondja a tényt, hogy a sajtó önmagában nem életképes, legyen az ellenzéki, vagy kormányközeli, pénzforrásra van szüksége és a "pénzforrás" elvárja hogy a részéről elvárt híreket terjessze. Ebből következik hogy független sajtó mint olyan, elméleti kategória. A létező sajtó pedig propaganda.

N. Barbie 2018.11.30. 14:03:07

@John Brennan: Hithu fidesznyikkent en annyira nem mennek bele mas szellemi szinvonalaba a helyedben, csak ugy mondom.
Es nyugodtan nevezhetlek fidesznyiknek, csak meg kell nezni a hozzaszolasaid, egy az egyben omlik belole a fideszpropaganda, szoval hagyjuk az onsajnaltato dajkameseket.

John Brennan 2018.11.30. 14:09:31

@citrix:
Talmudi bosszúszomjból ered az ügynöklistázási mániád, vagy személyesen vagy érintve? Mit akarsz vele kezdeni? Horn pufajkás volt, elismert, büszke volt rá, leszarták az emberek. Aki meg kényszerből volt ügynök, azt büntetnéd, mert talmudi a bosszúszomjad?

N. Barbie 2018.11.30. 14:14:12

@Cycmen: O dehogynem mondtad, nem kell a rizsa. Mint minden fidesznyik, te is azzal az altalanos reflex-valasszal jossz kb. minden a fideszt kinosan erinto temaban, hogy dehataballibek is. Es ezzel el is van intezve. Szerintetek. Ha a ballib lopott, akkor vikinek is szabad az ezerszereset is, ha a ballib (a mai leptekhez nezve nevetseges mertekben) csurgatott egy kis penzt a mediajanak, akkor a fidesz meg lenyegeben becsatornazhatja a kozpenzt a sajatjaiba, ha a ballib kormanyok alatt peldaul a kozmedia vlamennyire a kormanyoldalt preferalta, akkor viktornak meg szabad bulvar partpropaganda szennycsatornak szintjere sullyeszteni oket es meg sorolhatnam. Minden ilyen temanal ezeket mantrazza a fidesznyik tabor: dehataballibekalattis. Szanalmas.

Ha meg arra celoztal, hogy nekem barmi kozom lenne a ballibekhez akkor nagyon tevuton jarsz, megnezheted evekre visszamenoleg a velemenyem roluk.
Ellenben ez a masik tipikus fidesznyik reakcio, mikor nem tudtok erdemi valaszt irni valamire, akkor jon a leballibezes, gondolva, hogy akkor mar nem is kell mast irni.

John Brennan 2018.11.30. 14:16:41

@N. Barbie: "Ha a ballib lopott, akkor vikinek is szabad az ezerszereset is"

Hányok ettől az arcátlan, pimasz hazugságtól.

N. Barbie 2018.11.30. 14:23:46

@Cycmen: "Faszt! A rendelkezésre álló tapasztalatok alapján ugyanolyan félrevezető hazug propagandát nyomnak mint a kormánysajtó, csak ellenkező előjellel. Ugyanúgy eltitkolnak eseményeket amik számukra kínosak.
Eleve már ez a poszt is kimondja a tényt, hogy a sajtó önmagában nem életképes, legyen az ellenzéki, vagy kormányközeli, pénzforrásra van szüksége és a "pénzforrás" elvárja hogy a részéről elvárt híreket terjessze. Ebből következik hogy független sajtó mint olyan, elméleti kategória. A létező sajtó pedig propaganda. "

Tenyleg fejezd mar be ezeket a szanalmas sz@r szetkenegetesi kiserleteket.
Vegyuk mondjuk az indexet. Nem neztem most utana, de biztos vagyok benne, hogy a beveteleik elsopro tobbsege piaci alapu reklamhirdetesbol folyik be. Kerdeznem, hogy akkor a "logikad" alapjan nekik kinek is kell megfelelni? A Metro boltnak vagy a Turo rudi gyarnak, mert az o hirdeteseik futnak? Hagyjuk mar.
Ellenben a fidesz kanalis mediajanak vajon kinek is kell megfelelni, mikor a bevetluk kb egeszet fideszes oligarchak cegeitol, allami (fidesz altal iranyitott) vallalatoktol es magatol az allamtol kapjak? Hmm? Szerintem eleg vilagos.

A felrevezeto hazug propaganda szetkenegeteset is fejezd be. Nincs mirol beszelni, mikor a gazdad sajtoja futoszalagon bukja, akar napi tobb sajtopert is a szemenszedett, futoszalagon keszult hazugsagaik, karaktergyilkossagaik, lejaratasaik miatt, a nem fideszes sajtonal meg nincs ilyen. Akkor mirol beszelsz?

N. Barbie 2018.11.30. 14:25:06

@John Brennan: Jo sok mindent megcafoltal belole. Ja, nem, csak kozolted, hogy hanysz a szamodra kellemetlen igazsagtol. Igy jartal, te bajod.

citrix 2018.11.30. 14:41:39

@John Brennan: A fidesz ha annyira érintetlen az ügynöklistában és megszállottan antikommunista/pufajkázós akkor kutya kötelessége lett volna már az első Orbán rezsim idején nyilvánosságra hozni a besúgók, spiclik nevét. Miért söpri le az ellenzék ez irányú beterjesztését zsigerből? Sajnos azt kell feltételeznem hogy spiclik, a kommunista rezsim besúgói ott ülnek a fidesz soraiban, ezért zárkóznak el a nyilvánosságra hozataltól. Más logikus oka nincs.

citrix 2018.11.30. 14:43:50

@John Brennan: A talmud mit ír a spiclikről, biztos van benne útmutatás, mi a helyes cselekedet velük. Írd meg, mit ír a talmud :-)

John Brennan 2018.11.30. 14:49:01

@citrix: Azt írja a Talmud hogy hetedíziglen bűnhődnek atyáik bűnei miatt a fiak.

Tehát te itt talmudista követelésekkel bombázod a normális társadalmat, kösz, ebből nem kérek.

John Brennan 2018.11.30. 14:49:48

@N. Barbie:
A rágalmad saját magát cáfolja.

N. Barbie 2018.11.30. 14:53:23

@John Brennan: Igen, sajat magat. :DD Szep probalkozas, de meg mindig a szanalmasan gyenge kategoria maradsz. :)

Cycmen 2018.11.30. 14:54:17

@N. Barbie: "A felrevezeto hazug propaganda szetkenegeteset is fejezd be."

Ez a poszt is egy hazug propaganda és látod hogy nem szétkenegetem, hanem szétszedem. Mi nem tetszik? És hogy te nem vagy libsi? :DDDDDDD Ugyan már!

N. Barbie 2018.11.30. 15:11:23

@Cycmen: Te csak szeretned szetszedni, kar, hogy ahhoz kicsit tobb tudas kene, mint a partpropaganda bemagolasa. Erdekes, egy hozzaszolasod se lattam, ahol irtad volna, hogy megis pontosan mi nem igaz a cikk allitasaibol, Akkor megis hogy tudtad volna szetszedni? Nevetseges.

Igen, errol beszeltem. Elmondtam, hogy nezd meg akar evekre visszamenoleg a hozzaszolasaim, aztan lathattad volna hogy is allunk, nem tetted, csak ragaszkodsz a libsizeshez, mert gondolod akkor ennyivel meguszod. Szanalmas.

Az meg mar meg sem lep, (nyilvan, mit is irhatnal, tenyekkel nem lehet vitatkozni) hogy mikor bearazom a szarszenkenegetos kamudat mondjuk azzal, hogy megis a gazdad mediaja kapja naponta a helyreigazitasra felszolito es karteritesre kotelezo birosagi iteleteket, nem pedig a csunya ballib oldal mediaja, akkor gyorsan ejted a temat. :D

Nagy Anita Sv 2018.11.30. 15:21:39

@Éhesló:
A V-Híd Építő Zrt. és a Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft. alkotta VR 3040 Konzorcium nyerte a NIF Érd – Érd alsó összekötő vágány és kapcsolódó létesítmények kivitelezésére kiírt tenderét – vette észre az Európai Közbeszerzési Értesítő keddi számában megjelent hirdetményt a 444.

A pályázat kiírói 3,8 milliárd forintos költséggel kalkuláltak, a nyertesek viszont végül 8,6 milliárdért vállaltak a sínfektetést.

A szerződés az Érd állomás és Érd-alsó megállóhely közötti

1,35 kilométeres vasúti pálya felépítéséről szól.

Hajra magyarok!:)))

John Brennan 2018.11.30. 15:53:50

@N. Barbie: "naponta a helyreigazitasra felszolito es karteritesre kotelezo birosagi iteleteket"

Sorold fel a novemberben kapott 30 helyreigazítási kérelmet, te hazug alpatkány!

Cycmen 2018.11.30. 15:55:50

@N. Barbie: . Erdekes, egy hozzaszolasod se lattam, ahol irtad volna, hogy megis pontosan mi nem igaz a cikk allitasaibol,

Látod milyen hülye vagy? Azt keresed ami nincs, mert egy betokosodott libsi vagy és ezt várod, erre ugranál. A képmutató moralizálásról írtam. Egyébként ott van fent minden, nem is tudsz vele nagyon mit kezdeni így személyeskedésre szorulsz, meg jó libsi szokás szerint játszod a hülyét azzal hogy számonkéred rajtam amit nem is írtam.
ui. amíg a gazdáimat emlegeted, semmi erkölcsi alapod nincs visszautasítani a libsizést. Tudom, hogy te független ellenzéki vagy mint Bolgár György, Kálmán Olga.

N. Barbie 2018.11.30. 15:59:41

@Éhesló: "arraa népre gondolok, aki a demokratikus választásokon "

Milyen aranyos, ahogy a fidesznyiknek kulon ki kell hangsulyozni (ertsd mantrazni, hatha legalabb onmaga elhiszi), hogy demokratikus volt az a valasztas.
Vegulis attol fugg honnan nezzuk. Szabadon elmehetett a nep szavazni, attol demokratikus egy valasztas, mert az meg nagyjabol rendben volt, vagy attol , hogy egyenlo feltetelekkel indulhatott e minden part mert az mar qurvara nem.
Mondjuk ennyi erovel rakosiek alatt is el lehetett menni szavazni. A tobbi meg ugyanaz volt, mint manapsag. Akkor az is demokracia volt?

N. Barbie 2018.11.30. 16:05:42

@Cycmen: " Azt keresed ami nincs, mert egy betokosodott libsi vagy és ezt várod, erre ugranál. A képmutató moralizálásról írtam."

Ahhaa, ertem, tehat a kodszurkalasodat kene szetszedesnek ertekelni. :D En azt hittem naivan, hogy a szetszedes azt jelenti, hogy tetelesen megcafolom valaki allitasait es bizonyitom, hogy miert nem ugy van vagy miert nem igaz. Erre meg kell tudjam, hogy a fidesznyik alternativ valosagban mar ennek a szonak is uj jelentese van. :DD
Komolyra forditva a szot ne nevettesd ki magad oreg, allitod, hogy szetszedtel valamit, rakerdezesre meg magad ismered be, hogy szo sincs errol, de azert a masik a hulye. :DDD

A tobbi meg csak a szokasos vitakeptelen atlaghulyefidesznyik duma, mindenki libsi, akinek a szellemi szintjehez nem er fel az adott fidesznyik.

Cycmen 2018.11.30. 16:07:10

Tudjátok hülye libsi kommentelők, két nagy bajom van veletek. Ír az ember egy kommentet néhány gondolattal, erre visszakommenteltek amiből kiderül, hogy nem fogtátok fel hogy miről van szó. De a legszebb, hogy feltesztek kérdéseket olyasmivel kapcsolatban, amit nem is írtam és az iránt érdeklődtök hogy azt hogy gondoltam! :D
Persze már kezdem megszokni.

Cycmen 2018.11.30. 16:09:01

@N. Barbie: mindenki libsi, akinek a szellemi szintjehez nem er fel az adott fidesznyik.

Szóval nem érek fel a szellemi szintedhez! :D Ettől tartottam! :P

Cycmen 2018.11.30. 16:18:46

@N. Barbie: 2018.11.30. 09:18:36
Kristóf tök jó ez a sajátláb elmélet csak így hazabeszélő üzemmódban kicsit sántít. Ti sem álltok meg a saját lábatokon, benneteket sem olvasnak, nem is annyira régen még nektek volt szemérmetlen túlsúlyotok. Visszanyalt a fagyi itten, semmi egyéb nem történt!

Itt a főkommentem baromarcú, te meg már egészen másról röfögsz itt.

N. Barbie 2018.11.30. 16:40:27

@Cycmen: Es en nem pontosan errol beszeltem baromarcu? Hogy minden fidesznek kinos temat probaltok szetkenegetni a dehatalibsikis dumaval?

Pont most ideztel sajat magad egy tokeletes peldat erre, raadasul tele hazugsaggal.
Szemermetlen tulsuly, azaz. Mikor az egyszeri atlaghulye fidesznyiknek meg van pofaja egy napon emliteni, azt, hogy nemileg a kormanyoldal fele huznak a kozpenzbol elo mediak, meg van par darab, nem tul pofatlan modon tamogatott sajat sajto azzal, hogy a kozmedia lealjasodott bulvar szintre, kritika nelkul veszik at a legfelhaboritobb ellenzekiekrol szolo lejarato hazugsagokat is, ellenzekieket evekig nem hivnak meg, most egyesult a piac ugy 90%-at letarolo partsajto oligarchak altal grundolt mediaportfolioi es kvazi teljes egeszeben kozpenzbol el ez a hatalmas mediacsomag. Ez a ket dolog fidesznyikeknel ugyanaz. Hat hogyne. Ja, bocs, nem ugyanaz, de akkor is el van intezve annyival, hogy "visszanyal a fagyi". Magyarul ennyi a velemenyed arrol, hogy kozpenzbol, mindenki adojabol tartjak el a partsajtot es teszik ultragazdagga a tulajdonos haverokat.
Ezt hivjak a szar szenkenegetesenek, barhogy is kapalozol ellene.
Na ez a fidesznyik "vitakultura". Mindig mentegetni magatokat a ballibekre mutogatassal, azt` annyi. Szanalmas es nevetseges.

arabok balrol 2018.11.30. 16:42:41

@N. Barbie: 2022ben is ugyanilyen valasztas lesz

szoval minek vesz reszt rajta az ellenzek?

N. Barbie 2018.11.30. 16:59:36

@arabok balrol: Hat ez jo kerdes. En a helyukben nem tennem. Ilyen feltelekkel lehetetlen levaltani a fideszt, marmint a szavazofulkekben.
Azert meg feleslegesnek gondolom az ellenzek indulasat, hogy par fovel bent legyenek a Parlamentben, aztan viki es maffiaja mutogassa oket mint bizonyitek, hogy kerem nincs is itt diktatura meg egypartrendszer, hiszen van ellenzek is.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.11.30. 17:09:15

@N. Barbie: Marmint a szavazofulkeben....muhaha

Gyere ki javorbenedekkkel a CEU ele szetrugom a valagatokat 70 evesen

Gandosz 2018.11.30. 17:37:22

"azzal reagált le a tévé méltán hírhedt nyelvtantanári afférokkal kacsingató műsorvezetője"

Aki így fogalmaz, ne akarjon gúnyt űzni a nyelvtanárokból.

"két független médiacsoport, az RTL és a 24.hu"

Igen, függetlenek a tényektől. Aljas hírhamisítókról van szó.

Cycmen 2018.11.30. 17:43:04

@N. Barbie: Es en nem pontosan errol beszeltem baromarcu? Hogy minden fidesznek kinos temat probaltok szetkenegetni a dehatalibsikis dumaval?

Úgy látom nektek kínos téma ez. Priuszosok ne vonjanak senkit felelősségre olyanért amit ők nagyüzemben csináltak és igen, bármennyire nem tetszik nektek, a pofátokba lesz dörgölve minden alkalommal ezután is, amikor az erény bajnokaiként kezdtek prédikálni! A kettősmérce barátom nem működik nálunk, a libsibűnök sosem évülnek el!

Éhesló 2018.11.30. 17:46:14

@felucca02: nem.
Aki itt fenyegetett az te voltál:
" felucca02
2018.11.30. 11:57:31
@arabok balrol: Egyetértek, sőt, orbán2010-2060!
Ennyit megér nekem, hogy lássan, hogy néztek, amikor majd rátok adják meg a kilövési engedélyt!
És ez már elkezdődött, bár a figyelnedet nyilván elkerülte... "

Nincsen "népünk" mi vagyunk a nép és azok is a nép akik ellenetek szavaztak, meg ti is a nép vagytok, akiknek a pofáját elkentük, amikor elhajtottunk benneteket és a kedvenceiteket a fenébe 2006 őszén és ezt jó kedvvel megtesszük ismét és ismét.
Tehát mi a nép politikailag aktív részén belül a demokratikus többség vagyunk.
12 éve.

Az hogy ki mit eszik magánügy. Nincs olyan felmérés, mely a hazugságaidat alátámasztaná.
Cáratyuska mindenkinek kell, mert gázt és olajat töle vesz Európa nagyobbik fele. Mürkül is, meg a lengyel tesók is és a baltika is.

A rendszert nem lehet konszolidálni, mert még így is túl konszolidált és nem annyira radikális, amint azt a szavazók jó része szeretné.
Ti csak vadhajtásokat láttok, holott ti vagytok a vadhajtás, amit szerencsére szorgosan metszegetnek, bár szerintem nem metszegetni kellene, hanem felégetni.
De buktor türelmes és nyilván a mozgástere is szűk, ezért lassan haladgat.
De lassú víz partot mos. :)

Ne barmozz 12 év monoton bukásait követően, mert az a baropm, aki ennyi idő alatt sem tanul egy bukásából sem. Ha valakit barmozni kellene, az pont ti vagytok, tanulásra, fejlődésre képtelenül trágárkodva, átkozódva.
A jóslataitokkal ezerszer buktok meg naponta 2006 óta.
Ne jósolgass, vagy ha jós vagy tőzsdézz, lottóz, foglalkozz sportfogadással és hagyd a politikát azokra, akik nem lehetnek milliárdosok.

Akik itt célkeresztben lesznek az a magadfajtákból verbuválódó agresszív kisebbség. Addig örülj, míg nem durvul el a helyzet.
A vízióm, a sajátom, az, hogy vagy tanultok a bukásaitokból és boldogultok demokratikus választásokon győztesként, mert jobb alternatívát adtok a népnek, mint a mostani tolvaj banda (ez nehéz lesz elqróval és társaival), vagy eltűntök a fenébe mint a szadesz és a többi ballibbant szar, vagy sokat ugráltok és az erőszakra erőszakot kaptok válaszul.
Nekem az első változat tetszene, mert nem árt pár méretes maflás az elpofátlanodott fidiótáknak, de szemmel láthatóan képtelenek vagytok rá, annyira hülyék vagytok.

Éhesló 2018.11.30. 17:49:27

@Nagy Anita Sv: Egyetértünk. Hajrá magyarok!

N. Barbie 2018.11.30. 17:55:51

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ilyen vicces, hogy diktaturat epitett ki a gazdad?
Egy diktaturat se dontottek meg a szavazofulkeben, erre probaltam celozni, 70 evesen tudhatnad ezt. Gondolom ugyanilyen elannal eltetted anno rakosit meg kadart, mint most viktort. Mindharom orszagronto a hozzad hasonlo butacska, konnyen befolyasolhato takonygerincu hulladekokra epitett.
Persze, tudom, hogy szetrugod a valagam, szoktam latni a TV-ben az ilyen habzo protkoval ordibalo meg eroszakoskodo magabol kivetkozott akcionyugger panelprolikat, jokat szoktam nevetni rajtuk, hogy annyi oromuk maradt az eletben, hogy tuntesekre jarnak eroskodni. :DD

Éhesló 2018.11.30. 17:56:18

@N. Barbie: aki rosenfeldet, eisenbergert, löwingert, csermaneket, appelt és a proletárdiktatúrájukat összemaszatolja a demokratikus Magyarországgal, az hazudik, méghozzá aljas més buta módon, mert ilyen hülye ember nincs.

De ahhoz is nagyon hülyének kell lenned, ha arról értekeznél, hogy Magyarországon a 2006 óta megtartott ávlasztások nem voltak szabad és demokratikus választások.
Van pár magadfajta elmegyenge, aki ezt terjeszti, de barátaitok a komisszárok Brüsszelben és a kedves tovaris tavres és szar gentini sem mert ilyet leírni, mert bár hazudtak amint azt soros és a magadfajta sameszaik elvárták tőlük, de ez még az ordas hazugsággyűjteményeikbe se fért bele.
Ha nem akarsz égni, mint a Reichstag, akkor ezt ne hazudozd!

Végül de nem utolsó sorban: nem együtt szavaztunk fogalmad nincs kire szavaztam.
Ezért a retkes kurva anyádat fidesznyikezd te szerencsétlen barom!

N. Barbie 2018.11.30. 18:00:46

@Cycmen: Most mar sok a duma, meg mindig varom, hogy akkor a cikk allitasai kozul melyiket is tudod megcafolni. A szanalmas tereles, a kenyszeres libsizes mar nagyon megy azt latom, mas nem nagyon. :) Igazi jo fidesz szavazo, 0 sajat gondolat, 0 onallo velemeny, csak a propaganda. :)

N. Barbie 2018.11.30. 18:20:40

@Éhesló: Szorol szora a fideszpropagandat nyomod kicsi fidesznyik, szoval nem kell a drama. Nem ertem, ez most valami divat fidesznyikeknel, hogy letagadjak, hogy fidesznyikek?

En elhiszem, hogy kinos az altalad emlitett diktaturak fele halado viktorod orbanisztanja, a kinosan sok hasonlosag azon es a mostani rendszerek kozott, de ezert ne engem okolj, hanem magadat, aki ezekre a tehetsegtelen tolvajokra szavazott. Nekem nincs kozom hozza. Hazugsag az osszehasonlitas? Csak szeretned. Kinzo tenyek a nevuk, ideje szembesulni vele minden fidesznyik szavazonak kiket jutatott ismet hatalomra.

A hulyesegrol meg nem beszelnek a helyedben, mint fidesznyik.
Azt is megertem, hogy nem akarodzik elismerni, hogy fenyevekre vagyunk a demokratikus valasztasoktol, de ezt is te es a fajtad okozta, nem en. Ahol egy part, a kozpenz korlatlan felhasznalasaval aljas es hazug propagandat folytat, mind az orszag allapotarol, mind az ellenzekrol, rendre visszaelve a hatalmaval ugy valtoztatja a valasztasi torvenyt, hogy meg kedvezobb legyen sajat maganak, az ellenzeket ellehetetleniti, szarra buntetteti stb stb a sor holnapig lenne folytathato, na ilyen orszagban nekem ne papoljal demokratikus valasztasrol.

Nyilvan ezt a sorosozos meg szargentinizos ertelmi szinteddel ugysem fogod fel. De ez sem az en hibam.

Szoval lehet itt verni a melled, hogy 12 eve igy nyerunk meg ugy a diktaturaban, buszke lehetsz ra, ja, nem. En jobban szeretek arra emlekezni, amikor a mostanihoz kepest mindenkeppen a demokratikus valasztasok mintapeldanyaiban ket valasztason is elkente a balvanyod meg a fajtad szajat a ballib oldal (mielott kiforgatnad nem annak orulok, hogy a ballibek nyertek, hanem hogy le lett alazva viktor meg a fajtad). Sosem felejtem el azt a megsemmisito megalaztatast, amiben a gazdidnak resze volt a feri elleni vita utan. A ballibek meg feri, erted? Hu de gaz. Nyilvan ezt manapsag mar nem nagyon hangoztatjatok, fajo ra emlekezni, de szeretem a fidesznyikek orra ala dorgolni, mikor azt hiszik, hogy viktor csaszar orokke lophat majd.

Jaja, tudom, mindenki elmegyenge meg sorosista, brusszelita meg masiniszta, aki az Eu-ban szot mer emelni a gazdad amokfutasa ellen, ezt a vitakulturat mar megszoktuk az ertelmi fogyatekos fajtadtol. Milyen erdekes, hogy mikor vikike szaladozott sirankozni ugyanoda ellenzekben, akkor az nem volt baj.

Éhesló 2018.11.30. 18:24:19

@citrix: nincs sem USA az ellenség, sem Eu. ellenesség.
Vannak nézeteltérések, viták az USA (és más országok) és az Eu. (és más szervezetek) között és közöttünk is.
De ez egyenrangú kapcsolatokban természetes.
A világ sokféle és sokszínű.

A mi barátaink és szövetségeseink első sorban Eu és Nato, no meg az ezt alkotó országok és persze azon túl is bárki, akivel értelmesen lehet kereskedni és együttműködni. Igen, Kína is és Szaudarábia, Katar és az emirátusok is.
Ezt világosan elmondta, le is írta orbán és a külügy, ha nem is napi 24 órában, de hetente egészen biztos.
A külker mérlegünk és a befektetőink, a mi befektetésink is ezt mutatják, a sorrend világosan jelzi ezt.
slideplayer.hu/slide/2638076/

"Mégis azt kellene elhinnem hogy az EU a mi szövetségesünk és a NATO-hoz tartozunk? Elég vicces."
Neked lehet, hogy hihetetlen, de jobb lenne, ha utána néznél és meggyőznéd magadat, mert ciki, ha ezt nem tudod és így nyomod a kretént itt.
Is.
Az EU arra kell a Magyarországnak, hogy tolja a pénzt számolatlanul, cserébe azért, mert 1983-tól lenyúlta a pénzünket, piacainkat, iparunkat és mert a nagy háború után eladtak bennünket veszteseket és a "győzteseket" is kilóra sztálinnak, meg a csicskáinak 45 évre.

Az ügynöklista továbbra se nyilvános, a fidesz mereven elzárkózik a nyilvánosságtól. Miért is?
Azért, amiért Antll, a pufajkás, d209, elqró, libás is elzárkózott.
Több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz a társadalomnak.

De mi lenne, ha kiderülne másokról is, nem csak magasdi/martonyiról, d209-ről, a pufajkásról és a társairól, hogy ügynökkként, zsarolásra, kényszerre, pénzért, előnyökért, jófejségből szolgálták a kommunista diktatúra titkosszolgálatait?

Szobrot kapnának a komisszároktól Brüsszelben, mint a kgb-s svábgyilkos, padlássöpró, kulákgyilkos nagyimre, vagy a davajgitáros pufajkás gyilkos?
Mesélj, érdekelne nagyon!

Éhesló 2018.11.30. 18:31:00

@N. Barbie: nem érted a szót elmegyenge.
Ezért te vagy kínos, nem az, aki rámutat, mekkora egy barom vagy.

Te vagy kínos, aki rosenfeldet, eisenbergert, löwingert, csermaneket, appelt és a proletárdiktatúrájukat összemaszatolja a demokratikus Magyarországgal.
Te vagy az, aki hazudik, méghozzá aljas és buta módon, mert ilyen hülye ember nincs.

De ahhoz is nagyon hülyének kell lenned, ha arról értekeznél, hogy Magyarországon a 2006 óta megtartott ávlasztások nem voltak szabad és demokratikus választások.
Van pár magadfajta elmegyenge, aki ezt terjeszti, de barátaitok a komisszárok Brüsszelben és a kedves tovaris tavres és szar gentini sem mert ilyet leírni, mert bár hazudtak amint azt soros és a magadfajta sameszaik elvárták tőlük, de ez még az ordas hazugsággyűjteményeikbe se fért bele.
Ha nem akarsz égni, mint a Reichstag, akkor ezt ne hazudozd!
Buktort kiröhögték, amikor a rekord hiányt és adósságot felhalmozó, a népét véresre verető és lövető elqró kapcsán próbálta a komisszárok figyelmét a demokratikus minimumra, a szabályok betartására felhívni.
Leszarták a magyar állampolgárok jogait, nekik csak a buzik és a migránsok a a fontosak, miközben a kettősmércéjük kiveri a szemüket.

Végül de nem utolsó sorban: nem ismersz, nem tudhatod, kicsi vagyok vagy sem, ráadásul nem együtt szavaztunk fogalmad nincs kire szavaztam.
De hazudozol rendületlenül, mert egy szerencsétlen elmegyenge barom vagy.

Ezért a retkes kurva anyádat fidesznyikezd te szerencsétlen barom!

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.30. 18:37:40

@Éhesló: Ne dühöng! Majd este a gőzfürdőben megvigasztallak.

N. Barbie 2018.11.30. 18:39:47

@Éhesló: "Azért, amiért Antll, a pufajkás, d209, elqró, libás is elzárkózott.
Több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz a társadalomnak."

Azert ez valljuk meg egy qrva gyenge mentegetozes attol, akinek a balvanya az anno nagy antikommunista, rendszervalto szelsolibsi viktor, nem gondolod? Aki 30 eve meg a megafonba oribalta az ugynoklistak nyilvanossagra hozatalat, par evre ra meg inkabb volt komcsikkal vetette korbe magat es manapsag mar csak par evente csinal valami szanalmas idohuzo hulyeseget a nyilvanossagra hozatallal. Ennyire futotta a hippifeju szellib bohoctol.
Hat igen, ebbol is latszik, hogy csak annyira lehet gerinces az atlaghulye fidesznyik, mint amennyire a gazdaja, semennyire.

N. Barbie 2018.11.30. 18:40:47

@Éhesló: Latom nalad is felszakadt a fidesznyik kultura, nagyon faj az igazsag, ugye te szanalmas nimand? :DD

Cycmen 2018.11.30. 18:55:57

@N. Barbie: Itt a poszt első mondata te nagytudású, ez mindent elmond a bérenc libsi sajtóról és arról hogy kiknek az érdekeit képviseli. Azt írja a szerző, hogy "A liberális médiumok a csőd szélén állnak, Soros pénze nélkül nagy bajban lennének. ".
Ezt védd ki! A tolvaj felforgató fél világ által utált vén spekuláns disznó emberei vagytok!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.11.30. 19:06:28

@N. Barbie: En eltem diktaturaban nekem nem kell magyaraznod takony-arc!

N. Barbie 2018.11.30. 19:13:55

@Gandosz: "Miért vagy kaka?"

Azta, micsoda lehengerlo erveles, megdonthetetlen gondolatmenet. Ja, csak nevetseges szemelyeskedes, ennyi vagy oreg. :)

N. Barbie 2018.11.30. 19:17:12

@Cycmen: Ne told mar fullba a kretent te szerencsetlen, te Jezus Isten. :DDD
Lehet hianyoztal altalanos iskola ugy 2. osztalybol es kimaradt, hogy mik az idezet jellemzoi, de lasd milyen rendes vagyok segitek: az idezojelek.
Merthogy az altalad kivagott resz egy idezet volt a gazdad egyik szennylapjabol, ahogy a szerzo utana jelezte is, csak odaig valahogy nem sikerult eljutnod.
Edes istenem ezt a sotetseget. :DDD

szepipiktor 2018.11.30. 19:25:16

Nem értem a posztot, hiszen nem tartalmaz semmi újat.
A kormánymédia így dolgozik, diktatúrákban ez szokás.
A másik oldalt meg mi akadályozza meg egy hiteles kiadvány elindításában?
A sajtónak a piacról kell megélnie, azért most ne az alegyen már a probléma, hogy közösből a csúti családja meregetheti a húsos kaját, az ellenzék meg a kerítés túloldalán csorgatja a nyálát.
Miért nem tesz az ellenzék semmit?
Vagy itt az index, lehetett volna egy igazi központja az ellenzéknek, most még "szabad" is, tarhálják a pénzt.
Közben egyre inkább tolódnak a szélsőség felé, lassan a momentum házilapja is demokratikusabb és hiteles lesz. (tényleg a független sajtó lényeget a napi 4 (!!!) címlapos megrendelt trump-ellenes propagandacikk?????)
Vagy ha az ellenzéki oldal úgy gondolja, hogy az ő médiájuk klnyege a mai neomarxista nieoliberális propaganda, akkor miért várják el a ma már visszaigazolt negatív vélemény megformáló millióktól, hogy tömegesen álljanak az ellenzéki lapok, portálok mögé?
Nem túnik fel, hogy ahogy a 888 vagy az origo, úgy a 444 vagy az index sem a többség számára készül, így soha nem lesz tömegbázisa?
A meglévő hű dogmás hívőkből nem lesz több, ha ezen az oldalon is csak a kamupropaganda, a politikai és ideológiai hazudozás folyik.
Én azért megkérdeznék pár nagy öreget, hogyan is lehet szabizdatot létrehozni.
Mert ma már ez lenne a hiteles útja az ellenzéknek.

N. Barbie 2018.11.30. 19:27:09

@Borondot jol pakoljatok be lippsik: Ugy latszik tul regen volt es elfelejtetted a diktatura jellemzoit, igy most orommel csapolsz a kovetkezo diktatornak, jo szolga modjara.

Pont valamelyik nap lattam a korosztalyod szellemi szintjenek egyik mintapeldanyat, a tipikus fidesz szavazot a youtube-on. Egy fiatal autoszerelo/gumis faszi tesz fel videokat, hogy eppen mit csinal aznap. na elment a srac a nagyszuleihez, valami lenyegtelen hulyesegrol beszelgettek, mire megszolal az ugy 70-80 koruli papa, hogy "hat nekem mindegy csak a migransok ne jojjenek". Mondja ezt igy borsodbol, ahol meg igazi migranst tuti nem latott, max. valamelyik propaganda TV-n. Hat ennyit er a 9. eve 0-24-ben nyomatott haborus propaganda, elveszi az arra fogekonyak eszet.
De persze arrol nem ertekezett a papi, hogy a borsodi omigransok, akikkel "2 het alatt rendet teszunk" viktor 9. eve nem csinal semmit, az mennyire zavarja. ugy latszik semennyire. Pedig azokkal napi szinten biztos tobb gondja akad, nem szamit, azt a problemat nem harsogja a lakajmedia, akkor biztos nincs is.

S. Baldrick 2018.11.30. 19:34:52

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:

"En eltem diktaturaban nekem nem kell magyaraznod takony-arc! "

És mi voltál? Ávós, munkásőr, KISZ-titkár, tanácselnök, párttitkár, besúgó?

Cycmen 2018.11.30. 19:44:24

@N. Barbie: "Lehet hianyoztal altalanos iskola ugy 2. osztalybol "

Hiányoztam, de ellened amúgy is csak az elsőt használom, mert az is elég!
Na hogy tisztán láss! Nem támogatják a libsi médiát? Megveszik és átalakítják a libsi lapokat? Éhenhalnak a libsi újságírók?
Nagyon helyes, a panaszkodásotok minden egyes betűje örömmel és elégedettséggel tölt el! Megérdemlitek, el is kell tüntetni az egészet, a mocskotokra semmi szükség!

Cycmen 2018.11.30. 19:53:33

@szepipiktor: "Én azért megkérdeznék pár nagy öreget, hogyan is lehet szabizdatot létrehozni.
Mert ma már ez lenne a hiteles útja az ellenzéknek."

Az a szabizdat elütés, vagy viccelsz? Mert ha elütés, akkor is viccelsz. Szamizdatot az SZDSZ-esek terjesztettek. Mára azért már elég jól körvonalazódott hogy mennyire hitelesek és egyáltalán kicsodák voltak. Már az alap problémád is érthetetlen, azt adsz ki amit akarsz, nem kell stikában stencilezett lapocskákkal osonni a belvárosban.

Éhesló 2018.11.30. 20:37:47

@maxvaI baIcán bircaman: édesanyádat esetleg te szerencsètlen barom nicktolvaj!

Éhesló 2018.11.30. 20:43:32

@N. Barbie: nem kell mentegetőznöm, mert nincs miért.
A pufajkásnál, d209-nel, elqrónál és libásnál reklamálj, ne nálam.
Egyébiránt bekaphatod a sarki koldusét.
Ha hagyja.

Éhesló 2018.11.30. 20:47:47

@kifordított nagyanyó: nem ismersz.
Én se téged.
Erre itt hazudozol ismét.
Rólam.
Miért nem takarodsz el a büdös kurva nénikedbe a kamionsorra strichelni?

kifordított nagyanyó 2018.11.30. 21:04:34

@Éhesló: Ááááááááh,te biztos neeem!

Gandosz 2018.11.30. 21:35:36

@N. Barbie: A szintedhez igazítottam érvrendszeremet, te kaka.

Minden ballib bérretteg 2018.11.30. 21:38:01

@Cycmen:

"Nagyon helyes, a panaszkodásotok minden egyes betűje örömmel és elégedettséggel tölt el! "

Pontosan erről van szó. Én még emlékszem, mikor 2002-2010 között minden média ballib szemetet okádta, és megkérdezték hogy ezt így hogy, akkor azt válaszolták:
"Akinek TV (média) kell, vegyen magának!".

Hát ez történt. Jobboldal vett, baloldal csődbe vitte, aladta, tönkrement, mert nem állt meg saját lábon.
És én csak röhögni bírok a kínjukon, panaszáradatukon. Mert amíg 100% volt a ballib fölény addig leszarták.

Gandosz 2018.11.30. 21:50:23

@Minden ballib bérretteg: Aki akarja, elolvassa az index színvonalas, hiánypótló híreit, például hogy Trump cipőtalpára ráragadt egy wécépapír, és ő azt nem vette észre, vagy hogy Kósa Lajos mit nézegetett a laptopján, vagy hogy kirúgtak ez diákot egy középiskolából ( valójában nem rúgták ki).

Gerardus A. Lodewijk 2018.12.02. 17:42:01

@Cycmen: "független sajtó mint olyan, elméleti kategória"

Van egy régi vicc: Milyen a szocialista bor? Független a tőkétől!

Ha a sajtó függetlenségét - amely valóban inkább elméleti kategória, de attól még (éppen elvi célkitűzésként) nem megvetendő - úgy definiáljuk, hogy csak a garantáltan minden érdektől teljesen mentes sajtó független, akkor igaza van, valóban nem létezik és nem is létezhet független sajtó. Én ennél kevésbé vagyok szigorú, első lépésben csak annyit várnék el, hogy ne a hatalom, és különösen ne a politikai hatalom mondja meg, hogy mi igaz és mi hamis. A kétségtelenül létező elhallgatásról meg azt gondolom, hogy az egy kellően pluralista (tudom, ez sem egy népszerű jelző manapság) sajtópiacon a termékek teljes spektrumát figyelembe véve nagyjából elhanyagolható lenne.

Cycmen 2018.12.03. 09:48:30

@Gerardus A. Lodewijk: Végre egy objektív látásmód. A sajtó politikai és gazdasági jelentősége miatt és mert az önfenntartásra képtelen, független nem lehet soha, ezt fogadjuk el. Természetesen vannak vágyálmok a független sajtóról, de esélyt nem látok erre, ha lenne is anyagilag független sajtótermék, azt is emberek írnák, saját ideológiával, értékrenddel, látásmóddal, így még az is propaganda lenne alapjában véve.

Cycmen 2018.12.03. 09:53:34

@Gerardus A. Lodewijk:" Én ennél kevésbé vagyok szigorú, első lépésben csak annyit várnék el, "

Ebben van egy kis félreértés, mert én nem vagyok szigorú, átlátom a lehetőségeit a sajtónak, azt rosszallom ahogy be akarják állítani magukat függetlennek egyesek. Ez képmutatás és azt gyűlölöm.
süti beállítások módosítása