Fegyvertelen

Ne infláljuk el az oltásellenességet!

2021. április 03. - Kristóf Tarnay

Gyurcsány titokban oltásellenes?

d_mti20210402003.jpgIllusztráció: MTI/Kiss Dániel

Korunk egyik nagy problémája, hogy ha egy eredendően súllyal bíró jelzőt ráhúzunk mindenre, akkor elveszíti a súlyát. Így ha minden sértő és bántó, akkor semmi sem az, ha minden rasszista és kirekesztő, akkor semmi sem az és még sorolhatnám. Így tesz most a kormánypárt az oltásellenes jelzővel, amely azért tűnik felelőtlenségnek a részéről, mert ha valaki tényleg oltásellenes, az valóban elég veszélyes eszméket terjeszt a pandémia alatt.

De az ellenzék nem az, még a DK sem. Nem értek egyet a keleti vakcinák elleni aláírásgyűjtésükkel és kommunikációs hadjáratukkal, de ez még nem oltásellenesség. Azt a vitát, hogy melyik vakcina megbízható és melyik nem, illetve lehet-e olyanokat használni, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség még - jó eséllyel itt a mégen van a hangsúly - nem engedélyezett, le lehet és le is kell folytatni, ebben pedig állást foglalni még nem oltásellenesség.

Egyébként a kormánypártok és a hozzájuk közel eső médiumok szeretik a DK állítólagos oltásellenessége mellett azt is mantrázni, hogy a fővárosi önkormányzatot Gyurcsány irányítja. Nos, a fővárosi önkormányzat hónapok óta plakátkampányt folytat "Kell az oltás" felirattal, amit a legtöbb budapesti hirdetőoszlopon meg lehet tekinteni. Ezt én egy kicsit ellentmondásnak érzem.

Talán Gyurcsány titokban oltásellenes?

Nyilván ennek semmi értelme, ahogyan eredendően súllyal rendelkező fogalmaink pillanatnyi aprópénzre váltás érdekében történő kiüresítésének sem. Egyik oldalon sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr8216489120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.04.03. 11:43:00

Az ellenzék csak nyerni szeretne. És erre leginkább akkor van esélye, ha Orbán nem tudja kezelni a helyzetet. Nekik annál jobbak az esélyeik, minél többen halnak meg, minél nagyobbak a károk.

Sir Galahad 2021.04.03. 13:53:57

Rosszabb. Az ellenzék nem egyszerűen oltásellenes, hanem egyes tagjai oltásellenesek, mások semlegesek vagy pont oltáspártiak. Mi több, néha ugyanaz az ellenzéki ember hol oltáspárti, hol oltásellenes nyilatkozatot tesz. Vagy: hivatalosan plakátra írják, hogy kell az oltás, közben fb-bejegyzésekben jelzik a kételyeiket. A szerepeket ügyesen leosztják egymás között. A céljuk a zavar, a pánik keltése.

chrisred 2021.04.03. 15:12:10

@midnight coder: Nyilván, ahogy anno a Fidesznek is jól jött, hogy Fletóék elkúrták. De ők is inkább a rivális népszerűségvesztésének örültek, és nem a gazdaság rossz helyzetének. Ilyen a politika.

evilwolf 2021.04.03. 16:51:33

Azért mert valaki nem fogad el bizonyos vakcinát, az még nem oltásellenes.
Most még szinte mindenki aki covid oltást vállal be, bizonyos mértékig még kísérleti nyúl, mivel megmondták, egy vakcina hatása kb 1,5 év múlva értékelhető.
A betegtájékoztatóban leírtak alapján sem tudnak beszámolni eredményekről, akkor ki tudja biztosra állítani, hogy minden rendben?
Vannak vakcinák, amelyek átestek több vizsgálaton, engedélyük is van, és van amelyiknek még nincs mindenhol engedélye, de már használják.
Mint oltásra váró, kinek higgyek? Mi alapján ítéljem meg, hogy a nekem ajánlott vakcina az számomra jó?
Honnan tudjam, hogy a szervezetem miként fogadja a vakcinát?
Például a Pfizer esetében rengeteg jó hír érkezik, az Astrával kapcsolatosan sok haláleset és vérrögös hír jön.
A Szputnyikról semmi. A kínairól csordogál némi, de számomra értékelhetetlen. Abból már 3 oltás kell. Tehát aki kapott eddig 1 kínait, úgy néz ki, hogy még kétszer mehet, hogy teljes védettsége legyen.
Jó az nekem, ha három szúrást kapok kettő vagy egy helyett?
Sokismeretlenes egyenlet a vakcinaválasztás, tehát ne ítéljük meg azt, aki választani akar.
Persze, ha konkrétan azt állítja, hogy ne oltassuk magunkat, akkor az elítélendő, az valóban oltásellenesség.

HaD 2021.04.03. 17:37:30

gyurcsány szerepe -a posztkomcsi fideszes haverokkal egyetértésben-hogy a balfsz népírtó (nota bene haszonlesö)járványkezelést összemossa az oltás nem oltás kérdéssel...holott maga a járványkezelés az arra való felkészülés a tragikus....és ezt a balhét eliminálja ez a szemétláda komcsi(ezzel védve a tesókat)

törppicur 2021.04.03. 18:21:01

azért egész embereket kivakarni a face-rol halála után nem buli. utána ezt az egészet eljallgatni szintén nem buli.

tényleg. Ki a face járult hozzá, hogy töröljék a volt dk-s politikus megnyilatkozásait.?Gondolom utolsó óráiban nem ő volt. Más meg milyen jogon.

Ekrü 2021.04.05. 00:20:43

Szerintem az ellenzék beleesett a saját csapdájába.Ők az elején megpróbáltak arra játszani,hogy minél kevesebb ember regisztráljon,ezért riogattak az oltásokkal.Decemberben még a Pfiezer sem volt elég jó nekik,majd utána jött,hogy az EU által elfogadott az OK,jöhet ,no de a keletiek azok nem.Majd a következő meghátrálásuk az volt, hogy a Szputnyik akkor rendben de a kínai az maga a fertő és ezzel párhuzamosan támadták a magyar engedélyeket is.Nem vették figyelembe azt a tényt,hogy minél több ember lesz beoltva annál többen kezdenek majd bízni a vakcinákban.Ráadásul a sors iróniájaként pont nem a keleti hanem egy az EU által engedélyezett vakcinával lett a probléma.
Ráadásul azok akiket sikerült lebeszélniük a keleti vakcinákról azok most azt látják,hogy miközben ők még mindig sorban állnak a Pfiezerért a saját hiszékenységük miatt, az ismerőseik körében a velük egykorú emberek már meg is kapták az oltási kártyájukat és vígan mászkálnak,kutya bajuk.Nem egytől hallottam,hogy mennyire megbánta,hogy hallgatott az ellenzékre.

chrisred 2021.04.05. 06:04:43

@Ekrü: Ez most melyik ország, ahol oltási kártyával szabadon járkálnak az emberek? Messze nem kapta meg minden ember az oltást, aki regisztrált.

BaliBa 2021.04.05. 08:27:35

Egyetértek a posztot jegyzővel. Javasolom az "oltásellenes" helyett a "halálozáspárti" címkét.

LabradorMatador 2021.04.05. 08:46:32

@chrisred: nem azt írta hogy "szabadon" mászkál az oltási kártyájával hanem hogy "vígan". Vagyis semmi baja sem lett a vakcinától.

Ekrü 2021.04.05. 08:47:53

@chrisred:
"Ez most melyik ország, ahol oltási kártyával szabadon járkálnak az emberek? "-Görögország,Horvátország már bejelentette,hogy hozzájuk kártyával simán lehet menni,bármelyik oltással.Szerintem nálunk is egy-két hét és az oltottak szabadabban mehetnek.De a párom múlt héten úgy ment a szlovákokhoz, hogy a határon mikor kérdezték ,hogy van tesztje akkor mondta,hogy nincs,de oltották és felmutatta a kártyáját.Simán átengedték ,pedig ott nagy a szigor.
Mindenesetre te vagy az élő példa,hogy milyen sunyi módon kampányol az ellenzék.Nyíltan nem mondják ki ,hogy nem oltass,csak épp igyekeznek lebeszélni a keleti vakcinákról.De persze ha valaki nem vállalja a riogatásuk miatt a kínait vagy az oroszt és miközben vár a Pfiezerre elkapja a vírust és meghal ,akkor ők azért "mossák kezeiket".

chrisred 2021.04.05. 09:14:47

@Ekrü: Te meg a példa a pofátlan hazudozásra. Pont azt írtam, hogy vannak olyan emberek, akik hiába regisztráltak, még nem jutottak vakcinához. Én is közéjük tartozom, nekem bármelyik vakcina megfelelne, még az unióellenes kormánypártiak éltal fitymált AstraZeneca is, de eddig nem jutottam odáig, hogy bármelyiket is megkapjam.

white999 2021.04.05. 10:01:41

@midnight coder: A halottak száma azt mutatja, hogy nem tudja kezelni, ennek ellenére nem nagyon csökken a Fidesz népszerűsége. Az hogy egy-két % csökkent az utóbbi pár hónapban, talán mondhatjuk hogy a dolog súlyát tekintve szinte semmi. Ergo a járványkezelésnek semmi hatása nincs semmire, meg úgy általában sem. Mint Amerikában Trump. Ha a Capitoleum előtt gépfegyverrel halomra lőtte volna az embereket az sem változtat a híveknél a megítélésénél. Van két tábor átjárás nélkül, függetlenül attól, hogy mit csinálnak és egy apatikus réteg akinek úgy általában elege van mindenből de a dolgok menetén nem nagyon tud változtatni a fanatikusok miatt.

Móg 2021.04.05. 10:08:50

@Ekrü: A gyártó szerint a kinai vakcina 2 oltása után az első oltástól számitva 60 nap után alakul ki a védettség.Kiderült,hogy de nem,harmadik oltás is kell.Így már az első oltástól számítva 4 hónap multán lesz védettség/vagy nem/.4 hónap alatt elég sok oltott megfertőződhet.

white999 2021.04.05. 10:12:16

@Sir Galahad: Összes felmérés szerint a különböző vakcinákat elutasító, oltásellenes járványtagadós stb. azonos létszámban található minden pártban. Talán egy különbség a keleti vakcinák megítélésében mutatkozik. Zavaros helyzetben zavaros kommunikáció van. 2 hónapja feleslegesnek ígérkezett egy bevizsgálatlan keleti vakcina. Jó járványkezeléssel most is az lenne. Mivel nincs jó járványkezelés ezért életmentő. Értelmes ember ezért tudja változtatni az álláspontját. 2.5 millió beoltott ember után még mindig nem tudjuk, hogy a kíni mennyire hatásos, egyes embereknél nem e kell több mint kettő adag, akik meghaltak kínaival beoltottként az azért történt, mert nem alakult ki a védettség, vagy a hatásosság hiánya miatt. Szerintem inkább előbbi de az tisztán látszik, hogy az összes macerás célcsoportot a szapult nyugatival oltják. Idősek terhes nők kismamák és vélhetőleg a gyerekeket is ezzel fogják. EZ esetben azért ki lehet jelenteni, hogy jobb a nyugati ha másért nem is de a bevizsgáltsága tapasztalatok miatt mindenféleképpen. Talán a baloldal ezt kommunikálhatja nem?

white999 2021.04.05. 10:15:45

@Ekrü: Hogy decemberben nem volt jó a pfeizer baloldalnak, arról van valami link forrás? Komolyan érdekel.

white999 2021.04.05. 10:17:27

@chrisred: Feleségem kolléganője elkapta ősszel, van kártyája, hogy mászkálhat. Két hete megint elkapta. Ilyenkor mi van?

white999 2021.04.05. 10:19:03

@Ekrü: Feleségem kolléganője elkapta ősszel, van kártyája, hogy mászkálhat. Két hete megint elkapta. Ilyenkor mi van?

white999 2021.04.05. 10:21:57

@Ekrü: Az már oltásellenesség ha valaki a jobbat ajánlja? Egyébként minden fidesz hívőnek követni kellene a vezért hiszen Ő elvileg kínainak látszóval lett beoltva. Azután az élet megmutatná, hogy ki hogy döntött pár hónap múlva, csak az a gond, hogy még a fideszesek közt is kevés számú aki kifejezetten kéri a kínait.

white999 2021.04.05. 10:38:39

www.portfolio.hu/gazdasag/20210405/koronavirus-folyamatos-tomegszerencsetlenseg-vagy-sebessegkorlatozas-476958?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=linkhttps://www.portfolio.hu/gazdasag/20210405/koronavirus-folyamatos-tomegszerencsetlenseg-vagy-sebessegkorlatozas-476958?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

A baloldal a jobboldal kommunikációja miatt azért oltásellenes, mert nem akar tömegszerencsétlenséget és chip tuningot is mérsékelten. A jobboldal pedig kanyarba akar előzni, hogy ebben mennyien halnak meg az már nem számít. Ez a valódi különbség és nem az oltásellenesség. Jobboldal alatt nem a jobboldali érzelmű embereket értem, mert a kormányfő mellett ők is csak utasok, akik a hátsó sorból nem látják mi történik, csak bíznak a sofőrben.

Etniez 2021.04.05. 11:02:35

@Sir Galahad: Butaság.
Az oltás elfogadása vagy elutasítása nem párt függő.

Itteni fidesztálibok nyomják az oltás elleni propagandát már hónapok óta.
Szegény Gődény-károsultak, most milyen nehéz lehet nekik.
Eddig Orbán bohócát polírozták fényesre, most meg..

Míg az én családom végig van oltva, pedig utáljuk Orbánt.

Ezért tök hülyeség az új korm. prop az oltásellenes baloldallal.

Ez nem így működik.

pireza 2021.04.05. 11:33:20

@Ekrü: legalább a nevét írnád helyesen: PFIZER. Pontosan mikor tiltakozott ellene az ellenzék? Lehetőleg ne az origo vonatkozó irományát linkeld be, kérlek. Az pedig, hogy a kínaival oltott emberek a kártyájuk birtokában vidáman szaladgálnak, inkább ijesztő, mint örömteli, tekintettel arra, hogy sokukban egyáltalán nem alakul ki védettség.

élhetetlen 2021.04.05. 11:35:08

@midnight coder: Ez az agyament eszmefuttatás azért nem semmi. Az ellenzéknek szerinted az a jó, ha minél több családtagjuk, rokonuk, barátjuk is meghal sok emberrel együtt. És, ha nyernének, az lenne a jó nekik, ha egy eladósodott, gazdaságilag összedőlt országot vehetnének át. Ezt egyedül találtad ki, vagy segítettek?

Ekrü 2021.04.05. 11:35:33

@chrisred:
"Pont azt írtam, hogy vannak olyan emberek, akik hiába regisztráltak, még nem jutottak vakcinához."-Aha.Már bocs,de ennek mi köze ahhoz,hogy azok az ellenzéki szavazók akik amiatt mondták le az oltást ,mert elhitték az ellenzéki pártok,élükön a DK riogatását a keleti vakcináról,most épp a lélegeztetőgépen vannak.
Én ellentétben veled semmi olyat nem írtam ami hazugság.Az ellenzék nyilatkozatait,bármilyen sietve is próbálják törölni az internetről/facebookról simán vissza lehet keresni .
Sz@r ügy nekik,de tényleg a saját csapdájukba estek.Láthatóan felgyorsult az oltás,már az 50+-kat is elkezdték oltani.Itt már látható időn belül elkezdik a nyitást,és ha az emberek azt látják ,hogy nálunk majd már lehet menni mindenfele,hogy az oltásoknak köszönhetően csökken a fertőzöttek száma és hamarabb nyitunk mint a nyugat-európai bezzeg országok,miközben az ellenzékről sorra jelennek meg azok a felvételek amiben azt taglalják,hogy akadályozni kéne az oltásra jelentkezők számát mert minél több ember meghal nekik annál jobb,akkor az ellenzék bizony csúfos vereséget fog szenvedni 2022-ben.

Ekrü 2021.04.05. 11:46:51

@white999:
"Feleségem kolléganője elkapta ősszel, van kártyája, hogy mászkálhat. Két hete megint elkapta. Ilyenkor mi van? "- Pechje van.Talán meg kellett volna néznie a kártyára írt dátumot....Nekem is van ismerősöm aki tavaly ősszel elkapta ,a kártyát fél éves érvényességgel kapta ,most jár le neki április elején.
De mi köze van ennek ahhoz amit írtam?

röf 2021.04.05. 11:47:52

Ezzel az ellenzékkel szemben minden megengedett, amit az ellenzék megenged magának. Csak semmi gáláns úriemberkedés, semmi engedmény.

Boar. 2021.04.05. 11:48:40

@Ekrü: Szóval hazudtál egy jókorát, nincs forrásod a pfizer tagadókra. Ilyenkor jön a fidesztrollos terelés, hogy "tele van vele a net, keress rá".
Oszt rögtön itt a következő a sorra megjelenő felvételekről...mert nagyjából egy sincs de azért nyomasd csak...
Már csak ilyen szánalmas nullákra futja a fidesznek? Abból a pénzből, amit elloptak, elég fura.
Vagy érzik a vesztüket és menekítenek minden fillért...

Ekrü 2021.04.05. 11:51:08

@Móg:
"A gyártó szerint a kinai vakcina 2 oltása után az első oltástól számitva 60 nap után alakul ki a védettség.Kiderült,hogy de nem,harmadik oltás is kell."-Ne csúsztass.Az,hogy találtak pár embert ( 20 millióból 8-at) akinél nem alakult ki a megfelelő immunválasz az NEM jelenti azt,hogy mindenkinél így van.nekem az idősebb gyermekem anno újra kellett oltani a BCG elleni oltással mert az elsőre nem reagált a szervezete.Akkor most szerinted a BCG elleni oltás rossz? Vagy mindenkit duplán kéne oltani BCG-vel?

morph on deer 2021.04.05. 11:51:24

Ez így egy méretes marhaság.

Elsősorban azért, mert az ellenzék - szemben az orbánhívőkkel - nem egy monolitikus tömb, hanem különböző alapállású pártok, és ami még fontosabb: szabadon gondolkozó és véleményt formáló egyének sokasága!

És ez pontosan azt is jelenti, hogy lehet ahány, annyi féle vélemény az oltásról, náluk nincs kötelező igazodás.

Az egységes és nyilvános állásfoglalás mindig az oltás milyenségét és lebonyolításának módját kritizálta, de soha nem az oltás szükségességét.

A kínai vakcinával történő oltás mellett nincs józan ésszel indokolható érv, ha valaki hajlandó gondolkodni kicsit, és netán van is mivel.
Az egyetlen érdemi információ a vásárlás időpontjában mindössze annyi volt, hogy “nem árt” - azaz nincs ismert káros mellékhatása, pedig már több mint egymillió embert beoltottak vele, na és hogy duplájába kerül, mint a legdrágább nyugati, és kábé ez volt minden.

Itt jegyzem meg, hogy tudomásom szerint ekkora dózisban a desztillált víznek, vagy a klinikai sóoldatnak sincs. És?

Naná, hogy aki cseppet is normális, az tiltakozott ez ellen a lépés ellen, és az ellen, hogy az ország népén hajtsák végre a harmadik fázisú tesztelést!
Főleg úgy, hogy Magyarország már megrendelt az EU által engedélyezett vakcinákból több millió adagot, és ha döcögve is, de elkezdődött a szállításuk.

Időközben kiderült, hogy teljesen jogos a szkepticizmus, mert igaz ugyan, hogy Sinopharm vakcina nem árt, de nem is nagyon használ, így szükség lesz egy harmadik adagra is belőle!
Így most már pl a Pfizer árának a 300%-át kell majd költeni a kínai csodára, az oltási kapacitást meg a logisztikát nem számolva.
De legalább így tudunk adni 40,000 adag Pfizert a cseheknek, mert olyan qrvajól állunk...

Mindeközben kormányunk nekiállt gyalázni Brüsszelt egy olyan megállapodásért, amelyben Magyarország is részt vett és aláírt, valamint a megrendelésekért, amelyeket pedig a résztvevő kormányok tettek!

Szokásához híven az orbán kormány érdemi intézkedések helyett pitiáner hazudozással és vádaskodásokkal próbálja csökkenteni a felelősségét a dilettantizmusa következtében meghaltak és az általános káosz miatt, - hát naná, hogy az ellenzék meg Gyurcsány oltásellenes, azért halnak itt ennyien..!

Ehhez pár kérdés:
- Ha az ellenzék oltásellenes, akkor hogyhogy Magyarországon oltották be fajlagosan a legtöbb embert?

- Ha egyedül a magyar kormány tudja a “jó” megoldást, akkor hogy lehet az, hogy azokban az európai országokban ahol kizárólag az EU által engedélyezett vakcinákkal oltanak, és még kevesebbet is, mint itthon, általában tized-annyian halnak bele Covidba, mint nálunk?

Az nem lehet, hogy mégsem a belügyminiszternek kéne irányítani a járvány elleni védekezést?
Netán mégsem kellett volna egy pitiáner hatalmi játszma okán szélnek ereszteni közel ötezer (5,000 fő) egészségügyi dolgozót?

Vagy csak nem annyira fontos az emberek élete, mint például Semjén vadászati (???) világkiállítása, meg az egyházi luxus Romániában?
Úgy egészében véve, a foci EB-nél nincs fontosabb, ha beledöglünk is?

De legalább tudjuk, hogy mindez azért van, mert “az ellenzék oltásellenes,” de főleg Gyurcsány..!

Szerintem sürgősen be kéne iktatni egy grazi turnét...

morph on deer 2021.04.05. 11:56:11

@röf:
“ Csak semmi gáláns úriemberkedés, semmi engedmény.”
:))))
Igazad van, nyugodtan lehet tíz ujjal zabálni, kövesse mindenki orbán példáját, minek úriemberkedni, nem?

Amúgy felesleges kísérletezni, ezekből úriember soha nem lesz.
Ahhoz nem elég a pénz, de még csak a hatalom sem. :)

Ekrü 2021.04.05. 11:57:50

@Boar.:
"Szóval hazudtál egy jókorát, nincs forrásod a pfizer tagadókra. "-Bocs,de ha érdekel nézz utána.Nem azt írtam,hogy konkrétan a pfizert ellenezték (és pont nem érdekel ,hogyan kell írni,mert számomra nem ez a lényeg),hanem ,hogy az összes oltást,közöttük a pfizert is.Egészen pontosan olyanokat mondtak,hogy túl gyorsan fejlesztették ki a vakcinákat,ennyi idő alatt nem lehet megállapítani,hogy biztonságosak vagy sem.Ezek elbizonytalanításra a regisztrációtól pont jók,viszont később simán le hete tagadni,hogy nem is úgy és nem is azt akartam mondani. Ezért is írtam,sunyi módon tették.

Ekrü 2021.04.05. 11:59:40

@pireza:
A válaszom ott a @Boarnak és @ Mógnak írt válaszban,nem írom le még egyszer.Olvasd el azt.

morph on deer 2021.04.05. 12:00:33

@LabradorMatador:
“ Vagyis semmi baja sem lett a vakcinától.”
:)))
Csoda, mi?
Azért szép tőle, hogy legalább nem árt.
De azt nem tudod, hogy segített-e valakin, ugye?

Móg 2021.04.05. 12:06:19

@Ekrü: 40%-nál 2 oltás után nincs antitest.

Ekrü 2021.04.05. 12:07:06

@Boar.: Nézd,hiszel amit akarsz.A lényegen,hogy az ellenzék ezt bizony nagyon elcseszte,nem változtat semmi.Az emberek emlékezni fognak arra ,hogy mint mondott az ellenzék és ha itt nyárra mindenki felszabadulhat akkor ez az ellenzék el fog bukni.

Boar. 2021.04.05. 12:10:27

@Ekrü: Ezt hívják vágyvezérelt gondolkodásnak kiscsávó...
Keményen dolgoznak a magadfajták, hogy sulykolják az ordas hazugságokat de ez már kevés. Beszívtátok ezt a járványkezelést, hiába kapálóztok, itt már nem működnek a hazugságok mert a számok ellenetek szólnak.

Ekrü 2021.04.05. 12:11:24

@Móg: Akkor ne oltasd magad vele. :))))
Én biztos nem foglak rábeszélni.
Láthatóan viszont az emberek nagy többségét szerencsére nem érdekli már a hozzád hasonlók riogatása.

Ekrü 2021.04.05. 12:12:28

@Boar.: Nos, akkor örülj neki...:)))
Én biztos nem foglak megingatni a hitedben.Most már csak azt nem értem miért vagy ilyen ideges...:)))

Boar. 2021.04.05. 12:13:40

@Ekrü: Unalmasak a sablonjaid kiscsóka... :-) Ennyire futja?

élhetetlen 2021.04.05. 12:44:39

@HaD: Nem találkoztam Gyurcsány részéről oltásellenes megnyilatkozással. Ezt a szöveget csak a FIDESZ löki. És ez mi? Áder János köztársasági elnök beszéde Húsvét nagypéntekén (keh.hu) , „Látunk kóklereket, akik vakcinaválasztási szabadságot követelnek ott, ahol mindenki az első perctől szabadon választhat,”. Az a szabad választás, hogy ez a vakcina van éppen, kéred, vagy nem? Ezt is Gyurcsány hozta össze? Nem akarok hosszan belemenni, de a reglapon lehetett volna öt kocka, és bejelölöm, hogy melyik vakcinákat fogadom el. Hogy hova tartozom adott, azt meg nyilván rögzíteni kell, hogy melyik körzetinél, vagy azon az oltóponton, ahova küldhet, mi van, és akár korcsoportos, akár foglalkozás szerint kérnek le névsorokat, ahhoz hozzá lehet nézni, hogy van-e olyan vakcina, amit elfogad a paci, és csak akkor behívni, ha van. Ez nem egy bonyolult rendszer, és a körzetik fele munkáját, telefonálgatását kiváltotta volna. „a balfsz népírtó (nota bene haszonlesö)járványkezelést összemossa az oltás nem oltás kérdéssel...”. „és ezt a balhét eliminálja ez a szemétláda komcsi”. Hogyan is? Az oltás – nem oltás kérdéssel, ami fel sem merült? Soha nem mondta, hogy nem kell oltás. Vagy csak nem értem magvas mondanivalódat?

élhetetlen 2021.04.05. 13:02:13

@törppicur: Úgy gondolom, hogy egy face-book oldal az saját tulajdon. „Gondolom utolsó óráiban nem ő volt. Más meg milyen jogon.”. Azt is gondolom, hogy, ha valaki utolsó óráiban nem adja el a lakását, attól még az örököseiknek joga van eladni, vagy akár lomtalanítani a bútorait. Ki kötelezheti a családot, hogy fogadják a halál utáni akármilyen kommenteket? Csak kérdezem.

chrisred 2021.04.05. 13:23:39

@Ekrü: "Már bocs,de ennek mi köze ahhoz,hogy azok az ellenzéki szavazók akik amiatt mondták le az oltást ,mert elhitték az ellenzéki pártok,élükön a DK riogatását a keleti vakcináról,most épp a lélegeztetőgépen vannak."

Azt írtad, hogy "a velük egykorú emberek már meg is kapták az oltási kártyájukat és vígan mászkálnak,kutya bajuk". Erre írtam, hogy hazugság azt írni, hogy azok vannak lélegeztetőgépen, akik visszautasították az oltást, aki meg nem, az meg mind be lett oltva, és mehet, ahová akar. A lakosság elenyésző része van úgy, hogy már kialakult a teljes védettség a vakcinázás után.

chrisred 2021.04.05. 14:02:41

@Ekrü: A nyugat-európai országok szigorú lezárásainak fő motivációja, hogy elkerüljék azt az állapotot, ami most Magyarországon van. Mi vagyunk 2021 tavaszának Lombardiája.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.04.05. 14:03:43

Korrekt poszt. A kormánysajtó túl sokat emleget egy nem helyénvaló jelszót, ez az ő hitelüket rontja. Gyurcsány természetesen egy marha, de azok is, akik utánozzák, az oltás nem lesz rossz attól, hogy olyan ország gyártja, amelynek a politikájával sokan nem értenek egyet. De ezt oltásellenességnek hívni nyilvánvalóan a primitív emberek szájába adott egyszerű, mondogatható, de téves jelszó. Igaz, hogy a primitív embereknél működik ez a módszer, nem először, nem utoljára.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.04.05. 14:11:16

@chrisred: "még az unióellenes kormánypártiak éltal fitymált AstraZeneca is"

Mellé. Az uniós országoknak is sok kifogása van ellenük, több országban leálltak a használatával, tegnapelőtt az USA-ban lefoglalták és a Johnson & Johnsonnak adták oda az egyik üzemüket, ami egy elég durva lépés, az üzleti semlegesség látszatára annyira gondosan vigyázó országban. Az "unióellenes kormánypártiak" viszont oltanak vele.

chrisred 2021.04.05. 14:22:24

@Androsz: Mellé.Nem a kormánypártiak oltanak vele, hanem a kormány. A kormánypártiak szoktak arra hivatkozni, hogy bezzeg a nyugati vakcinával vannak gondok, ellentétben a keleti vakcinákkal.

Etniez 2021.04.05. 14:30:12

@morph on deer: Ez a hónap hozzászólása.

Etniez 2021.04.05. 14:32:20

@Móg: simán hihető, Brazíliában 50% körül hozza a kínai vakcina az eredményt.
Az egy szar sajnos. Igaza volt a szkeptikusoknak.

Ekrü 2021.04.05. 14:33:15

@chrisred:
"Erre írtam, hogy hazugság azt írni, hogy azok vannak lélegeztetőgépen, akik visszautasították az oltást, "-Istenem ,de szép is az amikor megpróbálsz csúsztatni, de nem jön össze...Sehol nem írtam olyat,hogy CSAK azok vannak lélegeztetőgépen akik visszautasították az oltást.Azt írtam,hogy vannak olyanok akik az ellenzék riogatása miatt visszautasították a keleti vakcinákat,majd miközben vártak a Pfizerre elkapták a vírust és lélegeztetőgépre kerültek.Ilyen pld. Penz András DK-s politikus,akinek a facebookját törli is a párt ezerrel.Persze az ellenzék ilyenkor mossa a kezeit.

Etniez 2021.04.05. 14:34:14

@Androsz: lásd röf. Ma fullba tolja a kretént, éppen bizonyítja, hogy a Föld lapos.

Ekrü 2021.04.05. 14:35:29

@chrisred:
"Mi vagyunk 2021 tavaszának Lombardiája. "-Hát persze...Akkor az állandóan tesztelő szlovákok ,vagy a csehek akik az EU segítségét kérték mert nem tudták ellátni a betegeiket,ők minek számítanak?

Etniez 2021.04.05. 14:41:05

@Ekrü: Európa második legtöbb halottját produkáltuk úgy, hogy mashol3 hullám is volt, nem csak kettő.
Hogy a fszmb neveznéd ezt az eredményt, te szerencsétlen agyhalott?

Etniez 2021.04.05. 14:43:48

@Etniez: és továbbá Lombardiában forgathattak, bemehetett a sajtó.
Magyarországon pedig nem. Csak nem rejtegetnek valamit?

bóvli ország jobban teljesít 2021.04.05. 15:53:49

@Ekrü:

ELKÚRTUK. Nem kicsit, nagyon.

Európában ilyen böszme járványkezelést még ország nem csinált mint mi. Nem csináltunk mást az elmúlt egy évben mint hazudtunk reggel, délben, este. Közben meg az Adriára jártunk luxus jachtolni, Svájcba a bankszámláinkat ellenőrizni, a Felcsút meccseire meg villogtatni magunkat. És közben meg egy oltást se tudunk beadni ebben a kurva NER országban!

Nem tudtok mondani olyan járványkezelési intézkedést, amire büszkék lehetünk. És használt volna. Rajtunk kívül. Azon kívül, hogy belőlem és a gázszerelőmből multimilliárdost csináltunk. Ha el kell számolni a ránk szavazóknak, hogy miért nem ők kapták az EU milliárdokat, miért mi, akkor mit mondunk?

Nincs tovább gyerekek, ennyi a tudásunk.
Amit össze lehetett hazudni az orosz meg kínai vakcinákról az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban lehetett tartani, hogy miféle oltásra készülünk az EU vakcinák helyett, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, nehogy kiderüljön, miután minket Pfizerral már rég beoltottak.

Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt se tudom megmondani, hogy miből vannak ezek az orosz meg kínai szerek. Meg mire jók. Csak azt tudom, hogy mennyit kaptam értük. Meg azt, hogy ha kényszerrel is, de be kell oltani a magyarokba az összes orosz meg kínai ampullát. De legalábbis a kétmillió hívőnkbe. Akkor talán az isteni gondviselés meg az EU még nem elzárt pénzcsapjai megmentenek minket. Különben bukunk és mehetünk a börtönbe. És akkor ott ki kellene tanulnunk valami szakmát. És dolgoznunk kellene!

Gyerekek. Nem vagytok tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is lesztek. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz veletek, ha bukjuk a válaszást. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó 30 évben. Hogy ami tisztességgel megcsinálható, az nem a mi terepünk. Mi az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, csak az enyéim.

És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek, mielőtt végleg elrepülök Moszkvába. Fantasztikus dolog hülyéket irányítani. Fantasztikus. Fantasztikus egy országnyi hülyét az orránál fogva vezetni. Az utolsó 30 évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni magamnak mindazt ami nekem jár. Hogy nem kell beszarni az EU-tól, meg a Néppárttól és tanulja most már meg magát a világ nem ő hozzájuk mérni, hanem énhozzám. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádom. Folytatom.

Kell-e még mondanom valamit Vladimir?

Etniez 2021.04.05. 18:03:14

@Lórobot: Gondolom fel lett szólítva, hogy oszoljon.
Ha meg nem oszolt, akkor így járt.

chrisred 2021.04.05. 18:04:18

@Ekrü: 2021. március 1. - április 4.:

Szlovákia: 2836 áldozat - 5.4601.650 lakos
Csehország: 6361 áldozat - 10.724.062 lakos
Magyarország: 6751 áldozat - 9.641.701 lakos

Vajon mi miért nem kértünk nemzetközi segítséget?

chrisred 2021.04.05. 18:18:03

@Ekrü: Egy esetből általánosítani, ez is a csúsztatás egyik fajtája.

white999 2021.04.05. 18:32:45

@Ekrü: Arra, hogy a kártya jelenleg egy hamis biztonság érzetet ad. Tele kórház oltottakkal, mert attól hogy megkaptad még lazán megfertőződhetsz a védettségi időn belül de ez alapján nyugodtan beülhetsz majd egy étterembe. Tudok olyanról is aki oltás után halt meg. Szándékosan nem mondom melyik volt de nem pfiezer. Amúgy a kolléganő nem oltásra kapta a kártyáját hanem szintén arra a hamis vélelmezésre, hogy kétszer nem lehet elkapni. de ellehet és lehet is vele majd a kártyával fertőzni. Tudod ez olyan baloldali izé amikor az emberem megjegyez ilyeneket.

white999 2021.04.05. 18:35:18

@Ekrü: Egyébként még mindig várom a pfizert tavaly szapul jobboldali linket de lehetőleg ne olyat, hogy ezt Dömötör állítja vagy Rétvári esetleg Gulyás ha kérhetem.

white999 2021.04.05. 18:43:51

@Ekrü: Nem azt írtam,hogy konkrétan a pfizert ellenezték.

Első hozzászólásodban pedig

"Szerintem az ellenzék beleesett a saját csapdájába.Ők az elején megpróbáltak arra játszani,hogy minél kevesebb ember regisztráljon,ezért riogattak az oltásokkal.Decemberben még a Pfiezer sem volt elég jó nekik,majd utána jött,hogy az EU által elfogadott az OK,jöhet ,no de a keletiek azok nem."

Szerintem pont ezt írtad. Ráadásul a pfizerre se írták soha hogy nem elég jó nekik. Ez már így két tévedés, mert nem gondolnám, hogy hazudni akarnál.

white999 2021.04.05. 18:55:42

@Ekrü: És olyan is van lélegeztetőn aki meg elfogadta és olyan is aki már nincs köztünk és elfogadta. Hatásosság és védettség kialakulási idő a kulcsszavak. Sajnos csak a kretének hiszik, hogy a beadás után már lehet kártyával flangászni, meg tanítani büntetlenül.

white999 2021.04.05. 18:59:00

@Ekrü: Mi sem tudjuk ellátni csak mi nem kérünk hanem adunk segítséget mint Észak-Korea rizst Kínának és akkor már nincs is éhezés csak bőség.

white999 2021.04.05. 19:20:10

@bóvli ország jobban teljesít: +10. Ki kellene adni hanganyag formátumban is.

élhetetlen 2021.04.05. 20:28:09

@Androsz: „az oltás nem lesz rossz attól, hogy olyan ország gyártja, amelynek a politikájával sokan nem értenek egyet.”. Ez igaz. De engem, politikától függetlenül zavar egy olyan hír, hogy egy gyártó cégnél, a siker küszöbén, mikor már csak a lé dőlne, akkor lemond két felsővezető, ráadásul az egyik az ellenőrzés felelőse volt. És ezt a hírt nem a marha Gyurcsány közölte. Tudom, sokat dolgoztak, elfáradtak, a sikerből már nem kérnek. Így kell érteni? Az orosz már jobb, ott csak egy 45 éves fejlesztő kutató esett ki az ablakon. Aki ezek után nem kér ezekből a vakcinákból, az nem biztos, hogy csak Gyurcsányt utánozza. „De ezt oltásellenességnek hívni nyilvánvalóan a primitív emberek szájába adott egyszerű, mondogatható, de téves jelszó”, így igaz.

élhetetlen 2021.04.05. 20:38:47

@Ekrü: „és ha itt nyárra mindenki felszabadulhat akkor ez az ellenzék el fog bukni.”. Veled nem érdemes vitatkozni, mert penge logikád mindent visz, tehát csak kérdezek. Mi lesz, ha a nyári felszabadultság után jön egy másik hullám, mert az oltott is fertőzhet, és nem mindenki oltott?

white999 2021.04.06. 09:22:40

@élhetetlen: @Ekrü: index.hu/belfold/2021/04/06/volt-oltasa-megis-elkapta-a-koronavirust-nemeth-kristof/

Három hét után. Lehet kevés volt a dózis? A szar nyugati pfizerrel meg lehet menni suliba 7 nap után?

IDEJE LENNE MÁR BEDÖRRENTENI A NEGYEDIK HULLÁMOT, MINEK VÁRNI VELE ÁPRILIS 19.-IG.

index.hu/kulfold/2021/04/05/amerikai-jarvanyszakerto-a-virus-brit-valtozata-a-gyermekekre-is-veszelyesebb/
süti beállítások módosítása