Az első adás itt meg is hallgatható: 

Érthetetlen számomra, miért nem törölték még el a hét órás boltzárat.

Itt vagyok újra, visszatértem szeretett régi-új blogomra, egy rövid Medium.com-os, mérsékelt sikerű kitérő után. Technikai gond miatt nem fértem hozzá ennek az adminjához, illetve rettegtünk, hogy az Indexből Origo2 lesz. Sikerült hozzáférnem és már nem rettegünk.

Csak attól, hogy vajon hány hónapig fog tartani az újabb két hét. Először is jegyezzük meg, ahogyan az ellenzék, úgy a kormánypárt is bizony időről-időre megmutatja, hogy tévedés lenne a kommunikációja, cselekedetei (ha e kettő közt még van különbség) mögött valami évekre előre felépített narratívát, egy tökéletesre megalkotott mestertervet látni.

Amikor reggel még nagyon káros lenne megvalósítani "az ellenzék ötletét" az iskolabezárásról, majd estére a felvásárolt Tények műsorvezetőjének döbbent arca mellett bejelentik, amikor egy nap után kerül elő egy telefonszám, akkor ne mondjuk, hogy legalább kormányozni tudnak. Mindenesetre egy szó mint száz, két apróság, amit megjegyeznék a szigorítások legújabb évada kapcsán.

Üres utcák. Illusztráció: Stefan Katrandjiski (Unsplash)

Először is érthetetlen számomra, miért nem törölték még el a hét órás boltzárat. Mondjuk a benzinkutak esetén is működik, hogy nyitva lehet nyolcig, ha nincs papírod (ebbe most bele sem mennék), magadnak kell megoldanod, hogy hazaérj nyolcig. Ugyanis látható, hogy mivel alapvetően az aktív korúak munkaidő után tudnak elmenni vásárolni, fél hét környékén elképesztő tömeg gyűlik föl a nagyobb üzletek kasszáinál, amit éppen el kéne kerülni pandémia idején.

A másik pedig, hogy a nyugdíjasoktól még mindig fél a politika. Amennyire aktív szavazók, annyira nem mernek hozzájuk nyúlni, ezért a korlátozások leginkább még mindig a fiatal felnőtteket érintik. Az idősávot még rövid időre sem merték úgy visszahozni, hogy az azért jóval tágabb mozgástérrel ráérő nyugdíjasok csak akkor mehessenek el vásárolni. Ha már a kormány jogi kötőerővel nem is, legalább kommunikációval - amiben állítólag jók, legalábbis sokat költünk rá - fel kellene, hogy hívja az idősek figyelmét, hogy napközben menjenek bevásárolni, amikor az aktív korúak dolgoznak, vagy rendeljenek házhoz. 

Elvégre még mindig ők a veszélyeztetett korosztály, nem én.

A leggyengébb termék másfél literes verzióját törölték, amely egyszerűen túl rossz ahhoz, hogy bespájzolj belőle.

Van egy közepes minőségű, de az ár-érték aránya miatt és elképesztő marketingköltség mellett azért valószínűleg nem rossz számokat produkáló márka, ezek a Xixo szénsavas üdítői. Nem a teákról beszélek, azok egészen meglepően jók, a csillagvirágos és a téli meggyes kifejezetten finom. De a szénsavas Xixo-termékek — kóla, kóla zéró, narancs, citrom — nagyon középszerűek, a kóla zéró kifejezetten rossz, a többi nagyjából az átlagos sajátmárkás, alsó polcos szénsavas üdítők szintjén mozog.

A nagy marketingköltség (X-Faktoros termékelhelyezések, szponzorációk) és az egész jó elérési lehetőségek (rengeteg hűtő, display, stb.) mellett vélhetően az impulzusvásárlásokkal ezt kis, 0,33-mas fémdobozos kiszerelésben ennek ellenére is el tudják adni. Ez azt jelenti, hogy szomjas vagy, meleg van és a benzinkúton, a hipermarket pénztárban megveszed. Ez azonban a másfél literes verziónál kizártnak tűnik, hogy működjön. Az túl nagy ahhoz, hogy stabilan impulzus alapon megvedd, ahhoz pedig, hogy otthonra bespájzolj belőle, egyszerűen nem elég jó. Na, és a másfél literes verziók vannak műanyag palackban, hiszen értelemszerűen ezt nem lehet aludobozban eladni és ezt nem fogják gyártani mostantól.

Ugyanis sokaknak elkerülte a figyelmét, de fontos: csak a szénsavas Xixo termékekre vonatkozik a döntés. Nem a Xixo teákra tehát — aminek egyébként örülök, én is veszem másfeles kiszerelésben -, amelyek elég jók ahhoz, hogy eladhatók legyenek nagyban, hanem a másfeles kólára, narancslére, stb. Nyilván nem ismerem a cég adatait, de ha tippelnem kéne, egyszerű racionalitás ezeket nem tovább gyártani, de egy ügyes PR-es meglátta benne a lehetőséget a zöld kampányra, amit megfejeltek egy Coca-Colának való beszólással. A Hellt ez a dolog nem érinti, mert egy rövid kitérőt leszámítva nem nagyon árulták palackban, a sikeresebb nagy kiszerelésű Xixo-márkát sem, csak a vélhetően leggyengébbet, ellenben az egész kommunikációját nagyon kitalálták.

A cikk eredetileg a korábban használt Medium felületemen jelent meg, mivel nem az összes írásomat hoztam át, tekintsd meg itt!

Egyfelől örömteli, hogy az egész országban annyira jó a közbiztonság, hogy ennyi rendőrt tudtak kivezényelni, hogy pár száz tüntetőt vagy éppen egy dolgozó újságírót vegzáljanak. Kicsit több mint egy héttel a ferencvárosi, nyílt utcán elkövetett gyilkosság után láthatóan erre van erőforrása a rendőrségnek. Ahogyan arra is, hogy növényeket üldözzenek emberek padlásán vagy helyeket zárassanak be zavaros és sok sebből vérző indoklással azért, mert emberek előtte, közterületen sorban álltak.

Csak a prioritások, ugyebár.

A másik, hogy az egyébként eléggé joggal tiltakozók ha egymástól távol állnak, akkor is már irreális bírságokra számíthatnak. Ezzel szemben a felületes korlátozó intézkedések miatt minden nap háromnegyed hétkor a nagyobb üzletek kasszasorainál olyan tömeg alakul ki, mint ha minden nap black friday lenne.

Örömteli, hogy így nem terjed a vírus, biztosan nem kell átgondolni, hogy a hét órás zárás nem árt-e többet csak járványügyileg, mint használ. Biztos nem kell megfontolni, miért leginkább a fiatal felnőtteket érintik a korlátozások, miért nem merték az idősávot másodjára úgy bevezetni, hogy a nyugdíjasok csak akkor vásárolhassanak, mikor amennyire én tudom, még mindig ők a veszélyeztetett korosztály.

Szóval a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogának korlátozása során sem csúszott bele az államhatalom a totális aránytalanságba és nem lett indokolatlanul korlátozva egy ilyen alapjog. Ennek is fölöttébb lehet örülni…

A cikk eredetileg a korábban használt Medium felületemen jelent meg, mivel nem az összes írásomat hoztam át, tekintsd meg itt!

Vita a vitáról.

Miért ülsz le ezzel a nácival vitázni? Miért legitimálod, emeled be a kánonba, mit tudom én… — kérdezték, mit kérdezték, vágták hozzám szemrehányóan többen, miután nemrég elmentem a Hang vagy! című műsorba, ahol mások mellett Bódi Ábellel vitáztunk. (Remek vita volt, aki nem látta még, ajánlom.)

Hang vagy! (Második Reformkor alapítvány, YouTube)

Először is, mert ilyen kánon már rég nem létezik. Ha létezne, se lennék messze elég ismert ahhoz, hogy én határozzam meg bárki kánonját, sőt, én liberálisként maximum kiszorítani tudok az ő kánonjából egy szélsőjobbos-alt-right-os-identitásgenerációs arcot. Mert, hogy bár szerintem a hagyományos szalonok, kánonok már felbomlottak, ha van is ennek maradványa, nyoma, az maximum a saját visszhangkamránkban található meg, amit mindenki saját szekértábora kanonizál, biztosan nem a nagy ritkán tőle nagyon távol álló világnézetűekkel vitázni leülők.

Az első ok tehát ez. Szörnyű az, hogy már nem csak kettő, de sok Magyarország él párhuzamosan, akik szóba sem állnak egymással.

Már nem lehet vitázni hírekről, mert a hírforrás függvényében vagyunk hajlandók elolvasni egyáltalán azokat, már rég nem konszenzusos tények megítéléséről folyik a diskurzus, hanem alternatív univerzumok igazolnak vissza bennünket abban, hogy az általunk befogadott és évek óta nekünk építgetett világmagyarázaton nincsen rés, az továbbra is kielégítő, tökéletes, az az egyetlen igazság, amit hihetetlen, hogy ez a többi elbutított proli nem ér föl végre ésszel.

Illusztráció: Mika Baumeister (Unsplash)

Na szóval egy ilyen világban, ha a közélethez ritkábban-gyakrabban hozzászólni kívánó szereplők leülnek egymással vitázni, az egy olyan űrt tölt be, amelyben tényleg csak elvétve keringenek aprócska kis meteorporszemcsék.

Nem mondom, hogy itthon nincs vita, de azért két fehér hollót veszel a jófogáson, mire meg tudsz nézni egyet.

Talán idealizmusom részét képezi és egyedül vagyok ezzel, de amennyire időm és kapacitásom engedi, szeretek többféle újságot olvasni, szeretem a különböző véleményeket meghallgatni és általában olyan előjellel szoktam őket befogadni, hogy ezeket olyan magyarok írják, akikkel egy országban élünk, ugyanazt a minket körülvevő valóságot szemlélik, csak éppen más szemmel. Még szerencse egyébként, rendkívül tudom unni a “mindenben egyetértünk, drága uraim!” típusú műsorokat. Tehát mellékes, de számomra fontos érv, hogy egyszerű intellektuális igényem is van a vitára.

A másik fele az ezzel kapcsolatos mondandómnak pedig, hogy egy vitaműsor épp abban különbözik attól, amikor a barátaiddal beülsz sörözni (mármint értitek, régen még ilyet lehetett), hogy azért van ott az a kamera, mert a nézőnek szól, amit ti ott végigbeszélgettek. Ezért a szimpla káros és megvetendő defetizmus mellett rossz érv azt mondani, hogy “én xy-nal nem ülök le, hisz úgysem tudom meggyőzni”, mert nem is feltétlenül őt kell meggyőzni, hanem a nézők egy részét, vagy legalább remélni, hogy lesz olyan köztük, aki elgondolkodik az érvelésed helyességén, vagy a logikusságán, megalapozottságán, ha nem is ért vele egyet.

Nem valami ilyesmi lenne az az úgynevezett polgári Magyarország?

A cikk eredetileg a korábban használt Medium felületemen jelent meg, mivel nem az összes írásomat hoztam át, tekintsd meg itt!

Sokan felkapták a fejüket arra a publira, amelyben Trombitás Kristóf kormányközeli műsorvezető-publicista amellett érvelt, hogy a kormány szigorítsa az abortusztörvényt. Ezt a progresszív oldalról kevesen érezték jó poénnak kommentben provokatív céllal feszegetni, mert páran féltek attól, hogy a magyar kormány jó knowhow-t lát a lengyel jóbarátaink fundamentalista államában. A többség ugyanakkor abban bízik, a magyar társadalom a kormánypárt folyamatos és részletes mérései alapján ennél jóval kevésbé konzervatív és ezért nem merik bevezetni.

Druszám pont azzal érvel egyébként például amellett, hogy a vasárnapi boltzárba is bele kellett volna állni, hogy nem kell ezekkel a hangokkal foglalkozni, ha ők a górék, hát legyenek is azok. Bár nem osztom a világnézetét, amit tisztelek ebben a gondolatmenetben, az a következetesség. Bár vélhetően kormányoldalon legalább annyira nem ez az elv, mint amikor mondjuk én ugyanezt az eszmefuttatást lejátszom pepitában a progresszív oldal felé, azért tegyünk egy próbát, sokadszor!

Illusztráció: Zdeněk Macháček (Unsplash)

Az abortusz rossz dolog, szerintem egy szükséges rossz, de jóval kevesebb alkalommal, mint ahányszor manapság alkalmazzák. Persze ez nem csak az egyénen múlik, a társadalom szörnyű régi bigott beidegződései, az állami gyerekgondozás állapota vagy éppen a fogamzásgátlás nem éppen olcsó mivolta ebben sok más mellett erősen közrejátszik. A beidegződések és az nem megfelelő tájékozottság vegyes feladat a civilek és az állam közt (bár ha nem próbálnák meg megnehezíteni például civilek iskolai szexuális felvilágosító projektjeit, az segítene), az állami intézeteket értelemszerűen a kormánynak kéne végre így több mint tíz éves regnálás után rendbe tenni, de például egy óvszer-ÁFA-csökkentés is jó lépés lehet az abortuszok csökkentése érdekében.

Amelyet ugye megelőzni kell, nem megtiltani. Sokan ha megkérdeznének az abortusszal kapcsolatban, vélhetően megpróbálnám őket róla lebeszélni. Mégsem vagyok tiltáspárti, mert nem gondolom, hogy ezt sok más dologgal egyetemben állam bácsinak kellene szabályoznia. Távlatokban azért nem, mert hiszek az egyéni szabadságban és ahogyan oly sok publimban ecseteltem már, egy, a polgárait felnőttként kezelő társadalomban szeretnék élni. Konkrétan leginkább azért nem, mert ez nem megoldás, a tehetősebbeket az abortuszturizmus felé tereli, a szegényebbeket meg belekényszeríti a veszélyes és nem egyszer véglege meddőséget is okozó bizonytalan illegális eljárásokba.

Az ellenzéki pártok és a — nevezzük így — “progresszív oldal” civiljei ugyanakkor túl azon, hogy vérmérséklet és habitus függvényében felháborodnak egy ilyen megnyilatkozáson, tartoznak még egy értékválasztással a társadalom felé. Csak az abortusztilalmat ellenzik és csak erre a konkrét publira reflektálnak beleragadva a folyamatos reakciós kommunikációba vagy pedig nem csak ebben az egy ügyben, hanem általánosságban és következetesen képviselnek egy egyéni szabadságot pártoló politikát.

Ez arról szólna, hogy nem csak specifikusan az abortusztiltást ellenezzük, hanem alapvetően hiszünk abban, hogy a polgárok dönthetnek a saját életükről.

Nem pusztán konkrét intézkedéseken vagy véleményeken (!) szörnyülködünk, hanem kinyilvánítjuk, hogy elvi síkon a minél kiterjedtebb törvényi tiltások helyett az egyéni szabadságot preferáljuk. Csak hát nehéz következetesen szabadságelvű politizálást folytatni, hogy ha közben ugyanezek a szereplők más területeken épp a még és minél nagyobb állami kontroll mellett érvelnek a drogkriminalizációtól a kötelező oltáson át a női kvótákig bezárólag.

Akkor könnyű a szabadság mellett érvelni, ha épp én számomra szimpatikus dologról vitázunk, a szabadelvűség próbája pont az olyan helyzet, amely mondjuk az én értékrendembe nem fér bele, de ha az a többi embernek nem árt, akkor elfogadom, hogy ehhez az embereknek joga van. Ennek a nagy előnye, hogy ha a társadalom széles köre ezt magáévá teszi, akkor semmilyen ideológus nem agyalhat azon, hogy ma épp mit tiltana be, a hátránya pedig sokak számára ugyanez.

Minden más esetben maradunk annál, hogy a politika szereplői pusztán azon vitáznak, hogy ma épp mit tiltsunk be.

A cikk eredetileg a korábban használt Medium felületemen jelent meg, mivel nem az összes írásomat hoztam át, tekintsd meg itt!

Sok mindent felforgattak az utóbbi időben az internetes kommentek. Azokról a hozzászólásokról beszélünk, amelyeket az olvasók írnak vagy internetes újságok cikkei alá közvetlenül vagy a lapok Facebook-oldalára az egyes cikkeket közzétevő bejegyzések alá. Új helyzeteket hozott ez jogászoknak, marketingeseknek, és persze nekünk, újságíróknak is.

Számunkra ez elsősorban azt jelenti, hogy tisztelettel, de a helyén kezeljük őket.

Tisztelettel, azaz nem tiltunk le gyakorlatilag mindenkit, aki valamilyen fajta ellenvéleményt fogalmaz meg a cikkeinkkel kapcsolatban. Főleg úgy nem, hogy először az oldal kezelőjeként, az oldal nevében vitába elegyedünk vele, majd egy ponton túl kényelmesebbnek tűnik a kitiltása. Pláne úgy nem, hogy közben a főszerkesztőnk a konkurens lap cikkei alatt személyeskedő humorosnak vélt kommenteket ír a másik lap újságírójáról, akiről ráadásul úgy írnak lejárató cikket, hogy ahhoz nem csak hogy őt nem kérdezik meg, de konkrétan le is van tiltva a lap komment szekciójából, így hozzá szólni sem tud a róla szóló, őt elsősorban pitiáner eszközökkel, a személyében támadó cikk-szerűséghez. Pláne nem tesszük mindezt úgy, hogy a cikkünkben azzal érvelünk ellene, hogy amit ír, azzal néhány, általunk idézett kommentelő nem értett egyet. 

A kommentelők véleményének szabad kifejtése tehát fontos, mert kimutatja a lap nyitottságát, megmutatja, hogy a portál élő, a helyben lakókért van és fontos neki a sokszínűség, a tapasztalatok összegyűjtése. Viszont nem is szabad túlértékelni azokat.

Az ilyen megjegyzések nem többek mint egy névvel, vagy név nélkül az újsághoz beeső olvasói levél vagy telefonhívás. Hasznos lehet mondjuk arra, hogy megnézzük, milyen hangulatban vannak a városunk lakói, mi foglalkoztat mostanában sokakat, bizonyos munkát végző emberek hozzászólása önmagában hír, de egyébként ha egy értesülést nem tudok megfelelőképp bizonyítani, az, hogy páran, de akár pár tucatnyian kommentekben hasonlókról számoltak be, önmagában még nem számít hiteles forrásnak, maximum meg nem erősített olvasói információknak.

Ami persze nagyon fontos és értékes kiindulási alap, de nem szabad ennél többet belelátni, és ehhez képest veszélyes túlértékelni. Az így kapott információkat ha további tényellenőrzés nélkül adjuk közre, könnyen lyukra futhatunk. Hétről-hétre egy, egyébként jelentős részint állami hirdetésekből finanszírozott nyomtatott kiadványban oldalakat szentelni annak, hogy kommentelők a közösségi oldalakon egyes csoportokban miről miket írnak, és gyakorlatilag állandósítani ezt az újság egyik rovataként, az pedig azt gondolom, hosszú távon erodálja az újságírói szakma hitelességét, amely a web 2.0 korában jelentős részben már nem csak az információk összegyűjtése, hanem annak ellenőrzése is.

És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A kommentek fontosak, de a szakma ott kezdődik, amikor akkor is az igazat írod, ha az a többségnek adott esetben nem tetszik. Csúnyán hangzik, és a demokrácia működési korlátait is felveti, de alapvetően a tények egzakt dolgok, nem változtatja meg őket a többség véleménye. Ahogy újságíróként a tényeket kell higgadtan, árnyaltan és a szakma szabályai szerint kezelni, nem a közönség aktuális véleményéhez-hangulatához kell igazítanom magam. Az újságírás ezért egy szakma. Minden más esetben feloldódunk a tömeg lelketlen masszájában, és egyébként mások által leszünk irányítva, azok által, aki a többségre valamilyen formában hatást gyakorolnak.

Ezt érdemes szem előtt tartani, és aki erre adott esetben a figyelmet felhívja, igyekszik témákban árnyalt cikkeket írni, azt pedig nem megpróbálni primitív eszközökkel lejárani, például a fent ismertetett forgatókönyv szerint.

Hogyan lesz a népszerűtlen kocka srácból online drogdíler egy szakítás után? Lehet drogboltot nyitni a sima weben? Hány Insta-lájk számít már zaklatásnak? Érdekes modern kérdéseket feszeget egy igaz történeten alapuló új sorozat.

Típikus "elmentem külföldre, megváltoztam és most lecseréllek a fenébe egy de menő srácra" szituációval kezdődik a Netflix új német sorozata, a How to Sell Drugs Online (Fast) (Hogyan adjunk el drogokat a neten, gyorsan). A főszereplő Moritz Zimmermann (Maximilian Mundt) a tipik szerencsétlen középsulis srác archetípusa, amellyel alapvetően maximálisan tudok azonosulni, bár némileg erősen emlékeztet a Sex Education Otis-jára, vagy a 13 Reasons Why Clay-jére, szóval egy idő után kicsit uncsi, persze biztos, változatosabb sorozatokat kéne nézni egyszerre. Esetünkben a srác tolókocsis barátjával, Lenny Sander-rel (Danilo Kamber) természetesen informatikai zseni (mert az antiszoc srácok ugyebár szükségszerűen zsenik), akiket azonban nem igen értenek meg, akkor sem igazán terem nekik babér, amikor a suli innovációs versenyére online játékokban felhasználható cuccokat áruló webshop kódjával neveznek.

Így amikor barátnője, Lisa Novak (Lena Klenke) Skype-on közli vele, hogy "szünetet akar tartani", majd nemsokára a suli jaj, de menő alfája, Daniel Riffert (Damian Hardung) mellett tűnik fel, akiről a lány jelszavával belépve (kétfaktoros autentikáció, ugyebár!) megtudja, hogy ectasy, pontosabban MDMA (a sorozat egyes részei már edukációs szinten magyarázzák egyes szerek hatásait és összetételét) tablettákkal szédíti, a dolog nem igazán hagyja nyugodni. Kezdő magánnyomozókat megszégyenítő teljesítménnyel ezért a kissé nárcisztikus srác állandóan posztolt Insta-fotóinak helye és a telefonja lokációja alapján kikövetkezteti, hol veszi a drogot.

Forrás: IMDB/Netflix

Végül kis trükkel le is nyúlja a dílert, Bubát (Bjarne Mädel), aki viszont haragos rá, mert tartozása marad fönn, és ezt nem túl finoman közli vele, ahogy egy díler tenné. Barátja pedig - túl azon, hogy belerángatja szerelmi bánatába - azért dühös rá, mert a sulis projektre szánt pénzt költötte a cuccra, ezért megígéri neki, hogy a pénzt visszafizeti, ennek érdekében a programot átírva online kábítószer-kereskedésben igyekszik értékesíteni a cuccot, ami egész jól be is jön, és innen már nem szeretném tovább mesélni a sztorit, érdemes megnézni.

How to Sell Drugs Online (Fast) | Trailer | Netflix

Moritz's nerdy days are soon to be over when he decides to launch an online drug business with his best friend, Lenny. Coming May 31. Only on Netflix.

A sorozat túl azon, hogy briliánsan elmagyarázza például, hogy működik a darknet, egy csomó modern kérdést feszeget, mint a 3D-s nyomtatott fegyverek, vagy például egy jelenetben az egyik lány arról panaszkodik, hogy 15 Insta-fotót lájkolni egymás után már stalkingolásnak számít (amikor zaklatóan kutakodsz valaki után, elsősorban mert akarsz valamit tőle), mire szívemből szólva feleli a barátnője, hogy ha nem akarod, hogy bárki lájkolja a képeid, ne tedd föl.

A sorozat abszolút élvezhető, pörgős, engem kissé az HBO Hackervilljére emlékeztetett, de azt is szerettem, szóval tudom ajánlani. Érdekes kérdéseket feszeget, valóban izgalmas dolog lenne, ha valaki nyitna a clear weben (a mindenki által hozzáférhető interneten, ezt használod épp most) drogboltot, nem tudom, hogy amúgy létezik-e ilyen. Az utolsó rész annyi kérdést hagyott nyitva, hogy kicsit bosszús is voltam, hogy így lett vége, ami sztori szerint követelné a második évadot, de egyelőre nincs infó arról, hogy ez mikor érkezhet.

A készítők elmondása szerint egyébként a sorozat igaz történeten alapul, bár az messze nem volt ennyire regényes. Egy okos kocka srác csinált egy drog-webshopot, nem igazán követett el semmi olyan hibát, ami alapján el tudták volna fogni, majd mégis, és elfogták, hét évet kapott.

Némileg szembemenvén az ellenzéki fősodorral nem érzek igazán nagy kataklizmát abban, hogy miközben tudvalevően az internet egyharmada pornó, és ennek ellenére a szülők többsége simán odaadja a gyerekei kezébe, ráadásul úgy, hogy a most meglévő fura információs szakadék miatt vélhetően a gyerek már tudvalevően jobban tudja kezelni mint ők, na, akkor mostantól egy speciális kóddal ellátva a lineáris tévében is lehet majd pornót adni. A speciális kód azt jelenti, hogy érzékeli a készüléked egy pluszként érkező jellel, hogy ez 18 pluszos tartalom, ezért ha bekapcsoltad a gyerekzárat, akkor kódot kér rá - ez a legtöbb embernél be van kapcsolva. Ki lehet ezen tehát borulni álszent módon, de igazából semmi rendkívüli nincs benne, nem is hiszem, hogy a tévé lényegesen könnyebben hozzáférhető lenne, sőt, az én korosztályomnak mindenképpen macerásabb, mint a netről lekérhető videós tartalmak.

Ezzel szemben ugyanebben a törvénymódosítás-csomagban került elő egy másik módosítás, idézném az Azonnali.hu cikkét:

A módosítás szerint többek közt változnak az úgynevezett jelentős befolyásoló erővel rendelkező (a továbbiakban: JBE) médiaszolgáltatókkal kapcsolatos szabályozások. Utóbbiak gyakorlatilag azokat a médiumokat jelentik, amelyek sokakat érnek el, a törvény szerint egész pontosan „a legalább tizenöt százalékos éves átlagos közönségaránnyal rendelkező” médiaszolgáltatók minősülnek annak, vagyis a TV2, az RTL Klub és a köztévé tartozik ebbe a körbe.

(...)

Az új szabályozás viszont teljesen eltörli a reggeli kötelező tájékoztatást a tévékre nézve, 

az esti időtartamát pedig már korlátozza legalább húsz perc, legfeljebb negyvenöt perc hosszúságban. Viszonyításképpen: az RTL híradója kedd este például 54 perces volt, akárcsak a TV2-é.

Számomra ez a mindenbe beleugató állam típikus esete.

Ha valakinek van elképzelése, mi lehet ennek a maximalizálásnak a háttere, mi miatt gondolta bárki ezt legitim szabálynak, írja le komment szekcióban! Úgy is fogalmazhatnék:

Ezt mégis így hogy?!