Nekem az itthon 2008-ban bevezetett Coca-Cola Zero jelentett akkor valami Nyugatot, valami fejlettebb világból érkező ihletet, hiszen valljuk be, az én generációmnak már (másokkal ellentétben) a sima kóla rohadtul semmi nyugatiasat nem tartalmaz, az utolsó csajágaröcsögei panzió hulladékgyűjtőjében is ott hevernek a lehasznált kokalólás napernyők, a terméket akár itthon, az elvtársak is kitalálhatták volna. Aztán persze később már a magyar folyópartok is tele voltak üres zérókólás palackokkal, készültek streetart firkák az elég gagyin átültetett kampány plakátjain mindenhol, egyszóval a néplélek beszívta ezt a brandet is („2008 legnagyobb termékbevezetése”).

Mára ezt a szerepet a különféle helyekről összeimportált ízesített italok vették át, a vaníliás kólától a koffeinmentes, cseresznyés Pepsin át a minden magyar által csak zöldkólaként ismert LIfe-ig bezárólag. Mivel bennem egy mára lankadó, de azért szenvedélyes dobozgyűjtő is elveszett valahol, ezért én különösen szeretem az ilyesmit, „anno” 3 éve meddig kutakodtam, mire megtaláltam az első szegedi helyet, ahol cseresznyés Dr Peppert kaphatok aranyáron.

Aztán rájöttem, hogy a kétes hírű és szagú pesti aluljárók kis sufniboltjai aranybányák ilyen téren, ráadásul nem is adják sokszor lényegesen drágábban a hazai kólánál. Ugyanakkor mint kiderült, nem árt velük vigyázni. Ma is a Nyugati melletti egyik kisboltba mentem be, ahol zöldkólát találtam a hűtőben, bár más nem is nagyon volt így vasárnap (?), plusz a jövőheti áruigényeket szorgosan a kétharmadban üres hűtő előtt felmérő tulaj nem nagyon akart engem, mint jelenlegi vásárlót is gazdasági számításba venni, ezért előbb percekig csak ott álltam kínosan a boltban, ami amúgy nagyjából fele akkora, mint lennie kéne ahhoz képest, amiket, és akiket ott sikerül összesűríteni. 

Ráadásul olcsón se adták, de tényleg nem nagyon volt már más, ráadásul aznap már több vonatot is lekéstem, megvettem. Aztán mikor kijöttem, és belekortyoltam, akkor éreztem, hogy valami nem oké az ízével, ittam már ilyet, meg úgy általában azért nem ilyen szokott lenni. Kiderült, hogy a cucc két hónapja lejárt. (Azért azt érdemes tudni, hogy az ilyen üdítőkre elég hosszú szavatossági időt szoktak írni, ha márciusban veszel egyet, arra normál esetben körülbelül augusztus van írva, elképzelhetjük, mennyit állt a termék, mire a tényleges lejárati időt is meghaladta, fontos hozzátenni, hogy azért az előtt egy hónappal se az igazi már, ha nagyon sokat állt, adott esetben rossz körülmények közt tárolva.)

Valahogyan erről az Angliából importált romlott zöldkóláról, a fejlettebb világrészekhez való sikertelen felzárkózási szándékunkból kibontakozó elcseszett öngyarmatosítási kísérleteink jutottak eszembe, amit olyan rosszul csinálunk, hogy inkább ne tennénk, mert úgy járunk, mint gyerekkorom ikonikus meséjében, a Süsü, a sárkányban a megfázott királynak eljuttatott forró teák, mely „mire ideér kihűl, nem használ semmit, csak lötyög a hasamban”.

Vagy megromlik. De legalább jó drágán el lehet adni, és ha szerencsénk van, még az adót is el lehet optimalizálni