Fegyvertelen

Goodbye, ellenzék!

2018. április 16. - Kristóf Tarnay

Most, hogy a Magyar Nemzet lehozta azt a cikkem, hogy végre be kéne már temetni az egymás közé mesterségesen lőtt árkokat, és a Népszava elvileg hamarosan leközli a civil hálós cikkem, következzen egy őszinte, nem print-kompatibilis, és nem túl arculatbarát vélemény a választás résztvevőiről, az ellenzéki pártokról. Szóval eddig őket, mint az kétharmad okozóit, nem nagyon ütöttem, és most ezt a hiányomat bepótlom. De induljunk a kályhától!

Nézed a Forbes kétoldalas illusztrációját egy rakás gazdag emberről. Dehogy nézed, azt az ezrest, amibe a lap kerülne, elköltötted egy flat white-ra a Starbucksban és egy menüre a Subwayben, hogy úgy csinálj, mintha nyugati életmódon élnél, felépítsd a díszleteit annak az életszínvonalnak, amelyet sosem fogsz elérni a magad keleti porfészkében, ahelyett, hogy megvennéd, hátha némi inspirációt nyersz, hogy majd egyszer talán megközelítsd. Messziről.

Ebben a kelet-európai szutyokban, az országban, amit elhazudunk, elcsalunk, letagadunk, ahol az utolsó pdf leadását is elkamuzzuk, ahol alig várjuk, hogy olyan pozícióba kerüljünk, ahol végre már mi is lophatunk, majd elnevezzük hazának, és kijelentjük, mennyire szeretjük. Hát a haza köszöni szépen, ebből a szeretetből kurvára nem kér.

De ha mégis megveszed, nézed, és látod rajta Mark Zuckerberget, aki az öltönyös faszik közt melegítőpulcsiban feszít egy kondigépen. És ezzel nyugtatod magad, amikor cseszel egy öltönyt felvenni egy hivatalos rendezvényre, bejárni órára, leadni a beadandót, felhajigálni magadról egy normális CV-t, akkor azt mondod, de hát a Mark Zuckerberg sem tartotta be ezeket, kurva laza, és a világ ötödik leggazdagabb embere.

Nem. Ha annak idején nem a Facebook, hanem mondjuk a MySpace jön be, és függ rá minden koravén tini, akkor Zuckerberg most ugyanolyan csórón szopna egy vidéki kolesz aulájában félrészegen, mint te. Meg Bill Gates se fejezte be az egyetemet, és tessék. Hát kurvára nem. Zuckerberggel példálózni olyan, min azt mondani, vannak, akik megnyerik a lottót. Rengeteg startup indul évente, több tízezer, és ebbe csak azokat számolom bele, akik tényleg jók, kiszórva belőlük, akik nem tudnak programozni, életképtelen a marketingjük, a flaticonról lopják a logót, mint én, comic sans betűtípussal írják ki a vécébe, hogy nem működnek, és imádkoznak hétvégén a sikerért.

Szóval csak a jók vannak több tízezren évente, és ennek a nagyrésze elbukik. Nagyobb esélyed van lottószelvény-kitöltés közben megdögleni, de ennyi erővel pontosan így példálózhatnál az újság mínuszos híreiben olvasott lottómilliomosokkal is. De. Mindig feldob, ha mások is balfaszok, igaz? Na, akkor figyelj.

A magyar ellenzék egy az egyben ilyen. Ahogy a normális programozói háttér, és a viszonylag életképes marketing a startupnál, úgy itt is megvolt a 70 százalékos részvétel a szavazáson. Emellett volt egy konkrét Zuckerberg, Hódmezővásárhely, ahol épp olyan szerencsésen álltak egybe a csillagok, hogy egy vállalható jelölt elvégezte a munka nagy részét az ellenzéki pártok helyett, majd beengedte maga mögé őket. Akik ezután azt hitték, hogy a koordinációnak nevezett varázsigével majd minden munka megspórolása, és minden életképtelenségük ellenére az egész ország Hódmezővásárhely lesz. És kurvára megdöbbentek, amikor nem lett az.

Most ezen a ponton mindenki olvassa el a Népszava ezen a linken elérhető riportját! Kész?

Ha te ebből azt a következtetést vontad le, hogy hülye seggarc vidékiek, akkor gratulálok, menthetetlenül elitista vagy, kérlek, soha ne foglalkozz politikával, és lehetőleg házasodj be egy alapból milliomos családba, és ki se tedd a lábad a pomerániai törpespitzeid mellől, mindenki jobban jár, te is, és a társadalom is.

Ha azt vontad le, hogy a köztévé és a többi einstandolt „forprofit” médium mennyire csicska a te pénzeden, akkor gratulálok! Ezzel már magad mögött hagytad a blog.hu komment szekció teljes csűrhéjét, bár még mindig nem teljesítetted túl egy átlag helyi lap csörög rovatába betelefonáló random politikafogyasztó júzer szintjét.

Ha ebből azt a következtetést vontad le, hogy a Fidesz a maga aljas és gerinctelen eszköztárával tükörleszerelősen elvégezte azt a munkát, nevezetesen, hogy szólt a vidékiekhez, amit az ellenzéki pártok nem, gratulálok! Neked van értelme politikával foglalkoznod.

Ebben az esetben, ha te véletlenül az MSZP és/vagy a DK tagja vagy, kérlek, kezdje el tervet kidolgozni, hogy lehetne a párt megszűnését a lehető leggyorsabban, és fájdalommentesen levezényelni. Amennyiben te a Jobbik tagja vagy, kezdj el gondolkodni azon, hogy tudjátok kivágni a párt nagyobbik részét, és előkészülni 22 után egy kulturált európai erős parlamenti ellenzéki szerepre. Amennyiben te az LMP vagy a Momentum tagja vagy, kezdj el azon gondolkodni, hogy tudtok a következő időben egyesülni, és hogyan tudjátok az ellenzék által eddig megspórolt, és igen, általatok tényleg jól elkezdett munkát pofozkodás és Macron bácsiék segítsége nélkül az elkövetkező két évben végig vinni!

Amennyiben eljutottál idáig, és nem vagy egyik pártnak sem a tagja akkor haver, sok sikert az elkövetkező négy évre, és kezdj el gondolkodni azon, milyen töményet szeretsz, mivel leöblítve. Csak kérlek, egyet jegyezz meg: a töményeket nem szabad keverni! Sose, az tényleg nagyon durva.

Más a stílus?

Keresem az utam, mondta anno kobzos barátunk. Nos, rá kellett jönnöm, semmi értelme ide írnom valamit, ami aztán jó esetben pár héttel később megjelenik valamelyik lapban nyomtatva, és felkerül hozzájuk online. Hazudnék, ha azt mondanám, ezért írtam most egy ilyen erősebb posztot, igazából egyszerűen csak elkapott a hév. De innentől ilyen lesz. Mármint ennyire mondjuk talán csak négyévente, de amúgy ide innentől kezdve már csak az echte blogra szánt írásaim fognak kikerülni, amik máshol nem jelennek meg, illetve rövidebb sztorik, kis firkák. Minden másért tessék sasolni a nevem a print sajtóban is itt-ott. Na jó, tessék követni az oldalam!

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr3613840250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.17. 08:12:25

Gratulálok !

Az első cikked, amiben észleled, hogy a Jobboldaliak problémája az MSZP és DK -val kezdődik.
És hogy nélkülük (nélkülünk) nem lesz semmilyen kormányváltás.
Hogy beszélni kell velük, velünk. Kiépíteni vidéken a bázisokat.

De nem azért hogy meggyőzz minket bármiről. Hogy SOros egy filantróp önzetlen ember, mert hülyeségeket soha nem fogjuk elhinni.

Hanem hogy megismerd a valóságot. Hogy elfogadd ha valaki mást gondol a világról, és fontosabbnak gondolja mondjuk a magyarságát, mint az európaiságát.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2018.04.17. 08:15:44

"amelyet sosem fogsz elérni a magad keleti porfészkében"

Kisebbrendűségi komplexus, kishitűség, szolgalelkűség. Hirtelen ennyi jut eszembe. Szellemileg a 80-as években vagy, akkor tűnt úgy, hogy annyira fantasztikusak a NYUGATIAK, hogy sosem érjük őket utol. Ők valami különlegesen okosak.

Aztán kinyíltak a határok, megnőttek az információs lehetőségek és kiderült, hogy egyszerűen csak eladtak minket a Szovjetuniónak rabszolgának az ő (katonai) sikerük érdekében. Nincs semmilyen eleve elrendelés, csak szovjet megszállás. (Ajánlok egy alapos NDK-NSZK gazdasági összehasonlítást ugyanannak a népnek két részéről, ahol hagyták dolgozni az embereket meg ahol nem. És a különbség ma is látható).

Ez a hozzáállás szellemileg a 80-as évek szintje. Lépjetek rajta túl.

Ez még jó:
"kelet-európai szutyokban, az országban, amit elhazudunk, elcsalunk, letagadunk, ahol az utolsó pdf leadását is elkamuzzuk"

Ugye ez azt sugallja, hogy itt mennyire trehányul dolgozik mindenki, bezzeg NYUGATON!

Akkor nézd meg az olasz meg a görög meg a portugál GDP-t (ne most, mondjuk 10 évvel ezelőtt). Mert ugye a görögök aztán rohadtul szorgalmas nép, sosem csalták el az utolsó pdf-et. És a GDP-jük sokkal magasabb volt, mint a miénk. Mert nem voltak ott a szovjetek. Most már kezdjük őket utolérni, csak sajnos óriási a lemaradásunk. Ez a "szutyok mucsa" szöveg ezért egy nagy hazugság, mert az adatok nem ezt támasztják alá, de nyugodtan csak mondogassátok ész nélkül.

VáradiJános 2018.04.17. 09:10:01

Elég rossz véleménnyel vagyok rólad, de ez az írás egész jó lett.

chrisred 2018.04.17. 09:26:41

Az ellenzék rohadtul nem akarta, hogy Hódmezővásárhely legyen az egész ország, és a helyi szavazók által ismert független képviselők üljenek be a minipártok minikádergarnitúrájának parlamenti székeibe. Ahogy anno lelkesen tapsoltak a narancsolimpiának egészen addig, amíg a pestiek seggbe nem rúgták a terveket velük együtt.

odysszeusz 2018.04.17. 09:36:40

@fofilozofus: Tetszetős érvelés a cikk ellen de igényelné egy kotta megadását...akkor HOGYAN??...kellett volna még is!! Engem érdekel.

nemecsekerno_007 2018.04.17. 09:41:56

Túl sokat filozofálgatunk és keveset teszünk. Erről a "szerről" kéne már lejönni. Ez nagyon deficites életmód.

Gleccsertetű 2018.04.17. 09:43:10

@VáradiJános: Váradi úr, ma nem leszek gépközelben, de holnap délután rászállhatnánk valakire és kikészíthetnénk (tagát ne, vele most fegyverszünetet kötöttem)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.17. 09:51:02

A nem létező no go zone-ák:
888.hu/article-a-nemetek-is-elismerik-hogy-leteznek-no-go-zonak
Egy friss felmérés szerint a németek többsége fél az úgynevezett no-go zónáktól, ahova még a rendőrök sem mernek belépni.

A Bild német lap felmérése szerint a megkérdezettek több mint fele, 51 százaléka szerint léteznek no-go zónák. A válaszadók 77 százaléka vélte úgy, hogy a rendőrségnek keményebbnek kellene lennie és le kellene számolnia a szervezett bűnözéssel.

A felmérés egy újabb pofon Merkel számára, hiszen még a pártján belül is folyamatosan megy a vita a no-go zónákról.

Essen, Duisburg és Berlin környékén is léteznek olyan helyek, ahol az az érzésed, hogy az állam többé nem képes érvényesíteni a törvényeket"

– nyilatkozta korábban a német kormány egészségügyi minisztere, Jens Spahn.

VáradiJános 2018.04.17. 09:51:41

@Gleccsertetű: melyik néven nyomul a tagipati?

chrisred 2018.04.17. 09:57:56

@Rettegek mert ballib vagyok: 1. Minden második német szerint léteznek no-go zónák.
2. Minden második német szerint nem léteznek no-go zónák.

Vajon milyen arányok jönnének ki, ha a skótokat kérdeznék a loch-nessi szörny létezéséről?

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.04.17. 10:01:00

tehát mindenki hülye, csak a poszter nem

VáradiJános 2018.04.17. 10:10:37

@rockseiaXLL: ezt minden balliberális okostojás így érzi, de ez most kb igazat ír

panamcat 2018.04.17. 10:38:07

@VáradiJános: Ezt minden fasiszta fideszes így érzi, de ez most kb igazat ír...

eßemfaßom meg áll 2018.04.17. 11:27:06

@rockseiaXLL: az a hülye aki nem tudja értelmezni a posztot.

Ménár Atya 2018.04.17. 11:36:59

@tildy[UK]: Gondolom ,mióta kinevezték a nyugat bölcsőjének. nálad okosabb emberek. :D

chrisred 2018.04.17. 11:45:59

@Ménár Atya: Az újkori görög államot.

2018.04.17. 11:59:06

Mindenki harsogja, hogy vidékre kell menni, ott kell politizálni,bitt kell meggyőzni az emberekrt, csak arról nem beszél senki, hogyan. Te is csak a közhelyeket puffogtatod.

A budapesti választók jó része meg maga is vidéken született, vagy legalább egyik szülője. Az urbánus-népi ellentét nem származási alapra épül, hanem életfelfogási alapra, csak nyilván aki urbánus életfelfogású, az nagyob eséllyel fog kikötni Budapesten (vagy egy vidéki megyei jogú varosban, esetleg egy nyugati nagyvárosban).

Lacock 2018.04.17. 12:31:55

"a Fidesz a maga aljas és gerinctelen eszköztárával tükörleszerelősen elvégezte azt a munkát, nevezetesen, hogy szólt a vidékiekhez, amit az ellenzéki pártok nem,"

Azért vegyük már észre, hogy a fideszmaffia szinte korlátlan erőforrásokkal rendelkezik egy permanens kampányhoz / szavazatvásárláshoz.
Egy DK például hol tud közpénzből bözsiutalványt osztogatni?
Vagy az ellenzék hol tudja magát megvédeni a "köz"médiában a fidesz rágalmaival szemben?
Az ellenzéket folyamatosan fikázták, míg nekik megszólalási lehetőséget sem biztosítottak, nemhogy lehetőséget adtak volna, hogy megvédjék magukat.

Olvastam valahol, hogy Pl. az Együttnek 20 milliós hitele is van, ez nevetséges összeg ahhoz képest, hogy a fideszmaffia közpénzszázmilliárdokat költött szavazatvásárlásra! (újmagyarok, csok, közmunka, ukránok buszoztatása, plakátkampányok)
Ezeket hol tudja az ellenzék megtenni? Azután persze, hogy úgy kampányolnak, -ez ma is olvastam egy elemzésben-, hogy fidesz = pénz, és ha nem ránk szavazol nem lesz pénz.

Jakab.gipsz 2018.04.17. 13:16:32

Nyomok egy posztot és megváltom a világot. (hi-hi).

Ebben a kelet-európai szutyokban, az országban,(..). Hihi.

Bezzeg a fejlett nyugat európai demokráciák, tele vannak európai értékekkel. (hi-hi). És ?

morph on deer 2018.04.17. 13:18:12

@fofilozofus:
“Ugye ez azt sugallja, hogy itt mennyire trehányul dolgozik mindenki, bezzeg NYUGATON!”

Ó, hogyne.
Csak éppen a “bezzeg” rész nélkül, ami nem más, mint belemagyarázás.

A helyzet az, hogy az ember vígan lehet kiábrándult a saját elcseszett sorsunk miatt anélkül is, hogy kényszeresen bezzegeznénk, és véleményem szerint itt épp ez történik.

Ahogy én olvasom, itt arról van szó, hogy ideje lenne szembe nézni a saját hiányosságainkal, ha egyáltalán szándékunkban áll kikeveredni ebből a langyos trágyaszagú mocsárból, ami sajnos egyre kényelmesebbnek tűnik honfitársaink jó részének.
Ha pedig valami mégsem tökéletes, annak kizárólag valaki/valami más lehet csak az oka, mi magunk semmiképpen.

Az egyetlen amivel nem értek egyet az at, higy valami is érdemben változna egy esetleges politikai generációváltás esetén, hacsak nem a bűnbakok, akikre majd a következő fiaskó esetén lőcsöljük rá az összes nyűgünket.

Mert ezen túl a politika itt az életben nem lesz más, hiszen nem is lehet más: mi ilyenek vagyunk!
Talán innen kéne kezdeni a probléma megközelítését, még az is lehet, hogy jutnánk valamire!

Vagy meg nem, mert jó nekünk a langyos mocsár, nem kell minket megzavarni mindenféle gondolkodásra késztető írásokkal, meg ilyesmikkel, mert micsoda dolog is az..!

Netuddki. 2018.04.17. 13:20:24

Ostoba.
Lehet az ellenzéket ütni azért, mert basztak összefogni és 1 jelöltet kiállítani a tolvaj maffia ellen. De ettől még a tolvaj maffia vastagon elcsalta (megint) a választásokat, és semmi joga a hatalomban pöffeszkedni a mocskos tolvaj bandának!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.17. 13:29:15

Alapvetően rájöttél arra, hogy a ballibek elutasítottsága alegnagyobb az országban, így bármilyen velük való összefogás bepiszkolja a más ellenzéki erőket.

A Fidesz is ezért aratott fölényes győzelmet: egyszerűen sokkal kevesebben utálják a Fideszt, mint a ballibeket. Az "egyesült ellenzék" hódmezőista koncepciója ezért is súlyos tévedés.

MACISAJT 2018.04.17. 13:31:16

Emlékszik még valaki "váccpáor" nevű élőlényre?:P
Na ahhoz is mennyi réményt fűztek a "civilek" és az Index:
index.hu/video/2011/10/23/megmutattak_a_civilek_hogy_vaccpaor/

Ezt az emléket csak azért hoztam fel, mert 2011-ben(is) a "civilek" meg élőlények ott hörögtek a nemzeti ünnepen hogy de aztán hú...
Aztán jött 2014..és ismét akkorát buktak mint az ólajtó.

Aztán jöttek új élőlények("váccpáverek"), új "civilek,új produkció...
És 2018. Megmondtam előre mi lesz? Meg.

És most megint gulyások, gurmai zita fiacskák vezetik a "civileket", a menetben gyurcsány, bajnai, lendvai ildikó, zazrivecz és torockai küzdenek a "demokráciáért".

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Nyihihi

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.17. 13:31:38

@tildy[UK]:

Mert a "nyugatnak" van több értelmezése is. S az első, eredeti értelmezés szerint még a mai Törökország is nyugat volt, plusz Észak-Afrika is.

chrisred 2018.04.17. 13:48:42

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A nyugatnak egy értelmezése van magyar nyelven, egy égtájat jelöl. A Nyugat-Európa, Kelet-Európa felosztás viszont a tetrarchia kialakulása óta állandó, és a mai Görögország területe az utóbbihoz tartozik.

eßemfaßom meg áll 2018.04.17. 14:01:12

@Lacock: Hiába költ bárki akármennyi a kampányra ha a szavazóknak elege van belöle. 2010ben azért még volt pénz az mszpkasszában oszt mégis el lettek hajtva a picsába. Ilyen a szelaví, meg kellene tanulnotok veszíteni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.17. 14:34:24

@chrisred:

Csak hát a III. sz. előtt is volt világ. S abban az értelemben Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia is nyugat, mert a kelet az Perzsia és tőle keletre. Lásd görög-perzsa háborúk.

chrisred 2018.04.17. 14:43:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: De akkor se nevezte senki Nyugat-Európának a peloponnészoszi félszigetet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.17. 14:47:34

@Lacock:

"Egy DK például hol tud közpénzből bözsiutalványt osztogatni? "

Amikor hatalmon voltak (Gyurcsány alatt), akkor sem osztogattak. Ezért a kérdések tök irreleváns.

"Az ellenzéket folyamatosan fikázták, míg nekik megszólalási lehetőséget sem biztosítottak"

Az ellenzék meg folyamatosan fikázta a Fideszt. Ne hazudd már, hogy a balliba netes ,édia nem éri el a lakosság legalább akkora hányadát, int az állami tévé.

Persze könnyebb kifogásokat keresni és másra mutogatni, mint értelmes alternatívát kínálni.

Sebaj: 2/3. :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.17. 14:58:31

@chrisred:

S ki beszélt itt Nyugat-Európáról? Senki. Nyugatról volt szó.

chrisred 2018.04.17. 15:06:47

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A bejegyzés, amire reagáltál: "...ebben a kelet-európai szutyokban".

ételizésítő 2018.04.17. 16:04:56

Amiről nem esik szó: hogy a Fidesz elcsalta a választásokat.

Berkecz Balázs blogján lehet olvasni róla, hogy hogyan, és 2 pécsi szavazatszámláló már nyilatkozott is róla.

"a Baranya Megyei 2 számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, mivel két pécsi szavazókör szavazatszámláló bizottsága (SZSZB) egy-egy tagjának elmondása szerint, a szavazóhelyiség lezárása és a szavazatok megszámolását követően a törvényben írtaknak megfelelően a jegyzőkönyvvezető elkészítette a jegyzőkönyvet, de nem tollal, hanem ceruzával töltötte ki az adatokat. Ezt követően telefonon beszélt a Választási Irodával és csak a beszélgetést követően töltötte ki tollal a jegyzőkönyvet és csak ezt követően került sor arra, hogy azt a Szavazatszámláló Bizottság minden tagja aláírja. A jegyzőkönyvvezető elmondása szerint, meg kellett várni, amíg a Választási Iroda „jóváhagyja” a jegyzőkönyvet és azt csak ezt követően lehetett tollal kitölteni, az SZSZB tagoknak aláírni és sokszorosítani."

Azaz az alatt a 4 óra alatt, amíg nem adtak ki adatokat, megvárták azoknak a körzeteknek az eredményeit, ahol volt ellenzéki szavazatszámláló, aztán egy szoftver ezekből ügyesen kiszámolta, hol mennyit kell csalni, majd annyit írattak be azokon a szavazóhelyeken, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló. És utána persze ennek megfelelően hamisítottak szavazólapokat is - ezekből senki sem tudja, hova mennyit vittek, mivel az állam (azaz az azt elrabló Fidesz) vitte.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.17. 16:11:09

@ételizésítő:

Az adott szszb-tag miért írta alá a jegyzőkönyvet, miért nem fűzte hozzá a most hangoztatott kifogását?

Megmondom, miért: Ott a helyszínen nem volt mit kifogásolnia, csak utólag találta ki mindezt, utólag meg bármit lehet mondani.

Tudod, pénztártól való távozás után reklamációnak nincs helye.

Gleccsertetű 2018.04.17. 18:58:41

@ételizésítő: ja a Berkecz Balázs :DD az komoly figura!!

ételizésítő 2018.04.19. 02:08:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Mondjuk mert ott megfélemlítették. Jó kis fideszes szokás szerint.
süti beállítások módosítása