Fegyvertelen

Idióta cenzúra és a kellemetlen Puzsér

2018. november 16. - Kristóf Tarnay

Először is nagyon gáz dolognak tartom a névtelen észosztást. Na, nem a kommentelőkről beszélek, ott már megszoktam, hanem Tibi atya blogjára gondolok. Amíg az ember mémoldalt vezet, megértem, hogy névtelen, amikor blogján viszont komoly témákban foglal (egyébként időnként abszolút józanul és támogathatóan) állást és emberekbe áll bele, akkor ezt név nélkül tenni olyan Origó-szint, még ha alapítójuk már ismert is, de gondolom, az oldalt többen szerkesztik, és korábban még pályázat is volt, hogy lehet hozzájuk beküldeni külsős cikket. Továbbá a Blogstaron blogolni halálciki, ha te vagy a következő Nobel-díjas író, akkor is kellemetlenné teszi, amit írsz, hogy Bayer Zsolt játszóterén publikálsz.

Persze az oldalon vannak ennek ellenére - a kezdeti igéreteknek megfelelően - kormánykritikus kontentek is, ám miután ezek persze nem kerülnek ki a főoldalra, csak ami illik “a képbe”, érzek némi megfelelési szándékot, hogy a Tilos Rádió idióta cenzúrája kapcsán rögtön fontosnak tartja megemlíteni, hogy a rádiót Soros alapítványa támogatja. (Mondjuk a “Soros György által támogatott” megfogalmazás de facto hülyeség, mert az alapítványának kuratóriuma van, nem ő lép be a netbankjába, és utalgat pénzt embereknek).

Ennek ellenére (ezt vegyük disclaimernek, két bekezdés “hogyhabár” elhatárolódás után már hivatkozhatok Tibi Atya blogjára forrásként) az általuk kitett videóban hallható tilosrádiós idióta cenzúra vérciki. Legalább annyira, mint Blogstaron blogolni. Hallgasd meg, utána folytatjuk.

A Tilos Rádió 7térítő című műsorában tilos kiejteni Puzsér nevét

„Mindenki eladó, csak az ára kérdéses szerintem."

Nos, miért használom az “idióta cenzúra” szót? Mert nem arról van szó, hogy Puzsér valami titkos igazság birtokában lenne, ami ha éterbe kerül, akkor másnap elhallgatna a Tilos Rádió. Még arról sem, hogy valami hülyeséggel megbélyegezték, ezért konkrét ok miatt képtelenek vele vitába elegyedni, de még róla sem lehet szó.

Puzsér egyszerűen kellemetlen.

Pontosan arról van szó, amiért anno a politikai elit nem ült le vitatkozni az akkor még gárdamellényben masírozó Vonáékkal. Nem azért, mert millióegy vállalhatatlan mondatot lehet tőluk előtúrni mindenhonnan, azért, mert számomra nem vállalható a véleménye erről vagy arról. Nem az a baj Puzsérral, hogy mit gondol a nőkről és a nemek közti egyenlőségről, milyen érzéketlen dolgokat mond néha, stb. Nem.

Puzsérral az a baj, hogy hangos, kellemetlen, az embernek ki kéne mozdulnia a saját kis komfortzónájából, állandóan tabukat akar döntögetni, és vitatkozni kéne vele.

Ezt nevezem én komformista elitizmusnak, de hogy az Index címlapon valaki rá is kattintson a cikkemre, ezt egyszerűsíthetjük idióta/lusta cenzúrának. Sajnos nem fért már bele az adásidőbe, de ez a gondolat is annak kapcsán ötlött fel bennem, amikor egy új internetes vitaműsorban az én részvételem mellett a passzív és aktív értelmiségről beszéltünk.

Itt egyszerűen arról van szó, hogy a lusta elitista véleményformáló a legegyszerűbb megoldást választja az ő világába kényelmesen nem passzoló vitapartnerekkel szemben: a lenézést. Ez a lenézés a leginkább megengedhetetlen módja annak kifejezése, ha valakit nem tartunk szalonképesnek.

Persze addig alapvetően nincs baj azzal, ha valaki egyszerűen meg akarja magát kímélni más emberektől, esetleg a fél ország véleményétől, amíg ezt csak privát körben teszi. Én mondjuk kifejezetten nehezen viselem a legegyszerűbb út választásának ezt a formáját.

A gond ott kezdődik, amikor ez a hozzáállás megjelenik a közbeszéd alakítói között.

Ez pont ugyanaz a kategória, amikor Orbán fakenews-ozza az Indexet, vagy a Jobbik nem nyilatkozik az Echónak. Persze ez előbbieknél annyival problémásabb, hogy míg közpénzől eltartott honatyák ezt egyszerűen nem tehetik meg, munkaköri kötelességeik elmaradásáról van gyakorlatilag szó, egy magán rádióra, amíg az közpénzt nem kap, végülis egy szavam nem lehetne. Ha van igény erre a fajta beszűkült gondolkodásra, akkor a piac logikája szerint oké, elégítsék ki azt. Széttárt kar.

Amiért mégis megszületett ez a poszt, hogy ha egy magán rádión nem is lehet kötelesség-elmulasztásként ezt számon kérni, a káros társadalmi hatása akkor is ugyanolyan erős. Bár gondolom, ilyen mentalitással a Tilos nem is sajnálja, hogy Budapesten kívül nincs frekvenciájuk, és vélhetően kicsi a hatása annak, ami ott elhangzik, minden egyes ilyen idióta cenzúra hozzájárul ahhoz a társadalomhoz, amelyben már most is komplett alternatív valóságok léteznek.

Nem lesz vita

Orbán Viktort nagyon rég nem láttuk valóban komolyan érvelni, vitázni. Miniszterelnöki vitára az emlékezetes Gyurcsány-Orbán tévévita óta nem állt ki, nem kormányközeli médiumnak interjút nem sokkal a kormányváltás után adott utoljára, azóta már a parlamentben is csak gúnyos odamondogatásokkal reagál az ellenzék kritikájára.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr9014376813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.17. 06:12:35

Lezüllött a Tilos Rádió... Egy időben nem cenzúráztak.

Waldi! 2018.11.17. 09:11:40

"Hülyével vitatkozni, olyan mint egy galambbal sakkozni: ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert."

Jakab.gipsz 2018.11.17. 18:30:33

A politikailag korrekt közbeszéd alakítását a nyitott társadalom apostolai (neves ünnepelt döntő részt zsidó-filozófusok) agyalták ki, szeretnek társadalom mérnökösdit (kis istent játszani) az emberiség egészével.

Ha nem tetszik a jelenlegi állapot, (nekem se), kéretik a globalista konstruktőröknél reklamálni. A tetteseket név szerint fellehet Sorolni. Oszt jó napot !

inteligencs elenzeki 2018.11.17. 18:32:21

"Budapesten kívül nincs frekvenciájuk, és vélhetően kicsi a hatása annak, ami ott elhangzik,"

Mondjuk a neten lehet fogni.
Érdekes zenék futnak rajta.

szepipiktor 2018.11.17. 18:43:03

Én eddig olvastam:
"Először is nagyon gáz dolognak tartom a névtelen észosztást. Na, nem a kommentelőkről beszélek, ott már megszoktam"
.
Tehát idejössz a civil szférába, te is név nélkül (hiszen ki tudja ki vagy) leosztod a magad igazát, de másnak ezt a jogot nem akarod megadni?
Miért van ennyi öntelt, önmagát igazságosztónak gondoló blogger?
Ti valamiért kikerültök a címlapra, ha nem ez lenne, a kutya sem hallana rólatok, a blogotokról.

nemecsekerno_007 2018.11.17. 19:13:47

Ennek mi értelme?! Remélem azért nincsenek sokan az ilyen önsorsrontók....

Scott Tenorman Must Die 2018.11.17. 19:35:23

"Mi a ráké' nem indulsz?"

hányinger, dehát ismerjük mi már ezt, ezek a fő hömbölgő prolik

LoveKills 2018.11.17. 19:55:09

"Pénzes Proli
10 órája
GYEREKEK! TROLLKODJUK MEG A KÖVETKEZŐ 7TÉRÍTŐ MŰSORT 2018 VÉGÉIG, MINDEN HÉTFŐN! ÁRASSZUK EL A MŰSORT TELEFONOKKAL, ÉS MONDJUK FOLYAMATOSAN, MANTRASZERŰEN, HOGY PUZSÉRPUZSÉRPUZSÉR! ELKÉPESZTŐEN SZÁNALMAS, AMIT ITT A TILOS RÁDIÓBAN HALLOTTUNK, MEGÉRDEMLIK, HOGY KICSIT OKULJANAK!"

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.11.18. 02:37:10

"Továbbá a Blogstaron blogolni halálciki, ha te vagy a következő Nobel-díjas író, akkor is kellemetlenné teszi, amit írsz, hogy Bayer Zsolt játszóterén publikálsz." Ez egy nagyon komoly érv :) álmomban nem jutott volna eszembe, hogy ebbe is bele lehet kötni. Szerintem a papír alapú könyveket is felejtsük el, mert valaki írt egyszer PAPIRRA egy Mein Kampfot, és ez milyen ciki..

balfaszcsaszar 2018.11.18. 07:15:00

Se füle, se farka. Egy bekezdés pont elég lett volna.

Brute 2018.11.18. 09:50:21

Volt honnan tanulnia Orbánnak.

ludomik 2018.11.18. 11:10:13

puzser okos csävo,nem azzal van baj amit mond ,hanem azzal ahogy mondja,,,egy idö utän ugy erzed ,ez mär sok,meg akkor is ha igaza van,,es nem akarod toväbb hallgatni vagy olvasni,,Kulön kiemelendö hogy mennyire utälja,szerintem joggal Hajdu Petert,de meg az is egy idö utan sok,es öncelu,,,de azert jo csavo,csak ne legyen soha a szomszedom

rnz 2018.11.18. 11:23:54

Vihar a biliben.
A Puzsér mögött álló "tömeg" pont annyira jelentős és akkora, mint a Tilost hallgató "tömeg".

user friendly 2018.11.18. 12:31:09

ki ez a három fazon egyébként, akik Puzsér neve hallatára eldobják az agyukat és bontják a vonalat? nem minősítésekre vagyok kíváncsi, az nekem is megvan, hanem nevekre.
egyébként jézusom.... ez tényleg a Tilos Rádió? lehetne a Kossuth is ezzel a hozzáállással.

Waldi! 2018.11.18. 15:09:00

"Nem az a baj Puzsérral, hogy mit gondol a nőkről és a nemek közti egyenlőségről, milyen érzéketlen dolgokat mond néha, stb. Nem."

Ez egy komoly baj vele. Emiatt vállalhataltan, mint pl. polgármester jelölt.

"Puzsérral az a baj, hogy hangos, kellemetlen, az embernek ki kéne mozdulnia a saját kis komfortzónájából, állandóan tabukat akar döntögetni, és vitatkozni kéne vele."

Lehet Puzsérral vitatkozni, de mivel a pszichózisából adódóan mondja amit mondja amit mond, soha semmi esély sincs arra, hogy meggyőzzük. Arra sincs, hogy a rajongóit meggyőzzük. Legfeljebb a közvéleményt tudjuk meggyőzni arról, hogy ostobba troll dolgokat mond.
Az nem cenzúra, hogy nem engedjük egy trollnak leuralni a közbeszédet. Ha Orbán nem a hatalomból migránsozhatna trollként, akkor nem tudná ráeröltetni a xenofób pszichózisát az országra.
Az, hogy a Tilos rádióban nem kérnek Puzsérból a racionalitás jogos önvédelme. Egy tudományos konferencián sem lehet arról beszélni, hogy a relativitás elmélet hülyeség.
Ettől még Puzsér szólásszabadsága nem sérül, így is túl sok helyen adhatja elő a kártékony baromságait. Had maradjanak már meg bizonyos helyek örültmentesnek.

user friendly 2018.11.18. 19:53:46

@Waldi!: nem vagyok Puzsér fan, de ez hülyeség. Puzsér nem troll, csak provokatív és szándékoltan az. A Tilos ne szólaltassa meg ha nem kíváncsi rá, ez oké. De az milyen már, hogy a nevét se lehet kiejteni, mint Voldemortnak?! Vicc.

Waldi! 2018.11.20. 09:39:46

@user friendly:

"Puzsér nem troll, csak provokatív és szándékoltan az."

Ez a troll definíciója.

"De az milyen már, hogy a nevét se lehet kiejteni, mint Voldemortnak?!"

Ne etesd a trollt!
süti beállítások módosítása