Fegyvertelen

Álszentség középkori fokon

2019. január 17. - Kristóf Tarnay

Káromkodni az élet nagyon sok területén belefér. Egy tüntetésen elmondott beszédben például egész nyugodtan, a tüntetés alapvetően egy kellő populizmust és valóság-leegyszerűsítést igénylő műfaj, tüntetésen sosem akadémiai székfoglalót mond az ember, mert a résztvevők megunják és hazamennek.

Amúgy is, ezért konkrét cselekvési lehetőséget kell/kéne nekik adni, és meg kellene próbálni országszerte meglévő vagy új civil közösségszervezésbe bevonni a résztvevőket. De erről máskor.

2019 van ugyanis. Ezt nem azért mondom, mert régebben nem fért volna bele, ahogy haladunk visszafelé a történelemben, egyre álszentebb “viselkedéskultúrával” találjuk szembe magunkat pár üdítő kivételt leszámítva. Talán ezt mára már meghaladtuk, de persze a középkori gondolkodású egyház szócsöveként a bődületes egyrésztmásrésztbe oltott féktelen álnaív álszentséget csúcsra járató Szemlélek blog igyekszik ezt őrizni nekünk még egy kicsit.

Bayer Zsolttal az a legkisebb baj, hogy kurvaanyázik. Az a baj vele, hogy - túl azon, hogy nyeglén, láthatóan unott rutinból lenyomott műsoraiért többet fizet neki a közpénzből eltartott médiaholding havonta három-négy független helyi lap teljes havi költségvetésénél - hogy embereket az emberi méltóságában, emberi mivoltában aláz meg, amikor fehérjehalmazozik, ivadékozik pusztán azért, mert valaki nem ért egyet vele, illetve bírálni meri imádott Viktorkáját.

Ezt egy napon említeni Blanka bajszosfaszozásával bődületes és nagyon káros relativizáció. Bayerrel való összevetése mindössze két szempontból indokolt, egyrészt nyilván szintén az álszentség magasiskolája, amikor Bayer maga háborodik fel azon, hogy valaki csúnyán beszél egy tüntetésen, és a tévé-“show”-jában kivételesen egy videóbejátszást kell kisípolni két helyen, nem az ő mondatait. Másrészt nyilván a Bayer médiatartalmain szocializálódott Echo TV-fogyasztók nem fognak nyugtalanul aludni, mert Blanka azt mondta valakinek, hogy bassza arcon magát.

Akinek Blanka beszédéből annyi jött le, hogy úristen, trágár szavakat használt, az minden bizonnyal az a srác volt az általános iskolából, akinek a South Parkból annyi esett le, hogy menő, mert csúnyán beszélnek benne. Az ilyen embereknek pedig nem szellemi önvédelemre, hanem safe space-re van szüksége, amivel nincsen semmi gond, de akkor nem kéne politikai megmondóembert játszani, pláne nem kikapcsolt komment szekcióval.

A bejegyzés trackback címe:

https://fegyvertelen.blog.hu/api/trackback/id/tr9814568130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2019.01.17. 21:23:48

Volt már itt feketenővér és (üres) dossziát lobogtató senki is.
Mindkettőt felhasználták, megemásztették és kiszarták.
Mára egyik sincs sehol.
Ez a túlkoros buta trágár kis picsa is így jár.
Az érettségijét már bukta.
Az élete jön utána.

Almandin 2019.04.19. 14:23:23

Kedves posztoló! Nem álszentség az, hogy valaki felháborodik a tüntetések trágár hangneme miatt. Egyszerűen kulturálatlan ez a beszédstílus. Ma divat trágárnak lenni, de a negatív vélemény, kemény kritika is elmondható trágárság nélkül. Csak a mai fiatalokat már nem tanították meg rá.
süti beállítások módosítása