A kultúrharcos narratívát mindenki értelmezni tudja, mert addig sem azt kell meglátni, hogy egy rakás olyan problémánk van, amit közösen kéne végre rendezni. 

Fotó: Telex.hu (Facebook)

Nos, akkor kezdjük ilyen alapállításokkal. A BLM-szobor tényleg borzalmasan néz ki, de nem szobor igazából, egy pályázat modern műalkotása, amit két hétre tettek ki a köztérre többedmagával, szóval kábé az ARC-plakátokkal kezelendő egy fiókban. Ezzel nem az ottani plakátokat akarom megsérteni (azok közül sem mind esztétikus), hanem azt érzékeltetni, hogy ez inkább egy provokatív eszköz, mint sem valami örök, esztétikus kulturális érték.

A célja pedig, ha én jól értem, az lenne, hogy diskurzust generáljon olyan kérdésekről, mint elnyomott rasszok, melegek, stb. Ez egy fontos ügy lenne, mert bár Magyarországon az afroamerikai lakosság száma nagyon pici, a romák helyzete sok szempontból eléggé rímel az ő élethelyzetükre. Noha a jogrendünkben nem kellett soha hátra ülniük a buszon, a kultúránk, vagy inkább annak hiánya sajnos még most is ezt eredményezi sokszor. És igen, mielőtt a kommentelők egy része okosan megjegyzi, a helyzetüket a romák számottevő része rosszul, agresszióval kezeli, amire a fehér magyarok részéről ismét agresszió a válasz és elszabadul a pokol az országnak olyan, láthatatlan helyein, ahol pont szolidárisnak kéne lenni egymás nyomorával, teljesen mindegy az a pár árnyalat.

Szóval én azt hiszem, hogy ideális esetben egy ilyen műalkotás efféle diskurzusoknak lenne a katalizátora. Hogy miért van az, hogy még mindig nagy szám, ha egy roma fiatal lediplomázik, hogy miért kell vásári majomként mutogatni a roma értelmiségieket, miért van, hogy ha egy politikus roma, akkor gyakorlatilag kitörhetetlenül rá van osztva a „díszcigány” szerep, ahogy azt sokszor maguk is elmondják tehetetlenül.

Miért futnak vaspáncélban lejtőn fölfelé, rajzszögekkel az oktatási rendszerben és ha nem lett volna pandémia, miért tartotta volna jó ötletnek a kormány az aktuális kommünikéjét az ellenük való hergelésre felhúzni?

Na, ilyenekről kéne beszélni a „BLM-szobor” kapcsán és nem arról, ki dönti le és ki bassza meg. Mert a kultúrharcos narratívát – amely alapvetően pótcselekvés – mindenki értelmezni tudja, mert addig sem azt kell meglátni, hogy egy rakás olyan problémánk van, ahol ha nem is hiszünk az olyan coelhói bölcseletekben, hogy sokkal több van, ami összeköt, mint ami elválaszt, akkor is egyszerű józan paraszti ésszel be kellene látnunk, hogy az éri meg, ha ezeket közösen próbáljuk végre rendezni.

Lehet ez egzisztencia vagy épp a rasszizmus problémája és lehet a minket elvileg és elég irracionálisan elválasztó vonal, hogy kinek milyen a bőrszíne vagy, hogy ki liberális és ki konzervatív. Hogy ez nem megy, az sokkal nagyobb probléma, mint hogy két hétre eggyel több ronda szobor mellett rohanunk a villamos után az egyik kerületben.