Ismerem Blankát, jóban is vagyunk, ennyi elfogultság engedtessék meg nekem, de ez visszafelé is igaz: a vele szemben írt szavaim néha ridegnek tűnnek, de nem azok, csupán le akarom csupaszítani a legvégsőbb jelenségig, ami ellen viszont föl kell hördülnünk mindannyiunknak. Egyébként tehetséges szónoknak tartom, nem a kecskeméti beszéde volt a legerősebb, és remélem, halljuk még sokszor valamilyen formátumban.

Szóval kiállás. Nem önmagában azért kell kiállnunk mellette, mert elmondott egy beszédet, és ezért a támadások kereszttüzébe került. Sokan mondtak beszédeket, az olykor ellenzéki királycsináló 444 elég bulvárpolitik-kontraszelektív módon pécézte ki az ő videóját, és tette ezzel országosan ismertté, de ezáltal egyáltalán nincs egyedül, nagyon sokunkat támadtak tüntetésen elmondott beszédekért, ez talán még a politika része valahol, azt is mondhatjuk, sajnos, meg ez a politikai színház eleme, de tudjuk, hogy ez hogy működik.

Nem is azért, mert diák, és én őszintén szólva abszolút egyszer és mindenkorra szeretném hanyagolni a korkártyát a politikából, ez ugyanis nagyon káros, és hiába néz ki jól odafele (ilyen fiatal vagyok, és már beleszólok a politikába), mindig és kódoltan, automatikusan visszafele is elsülhet és el is fog sülni (ilyen fiatal, még a seggén a tojáshéj, mit pofázik bele a felnőttek dolgába), és ha ez utóbbin - jogosan - fölháborodunk, akkor álszentség és következetlenség ez előbbit retorikai elemként használni, tehát nem szabad csinálni.

Nem is azért, mert ótvar kis prolinak nevezte valaki, aki abból él, hogy másokat ótvar kis prolinak nevez, és részben önmaga és szimpatizánsai, részben mi, az ezeken felháborodó liberális olvasók tartjuk benne ebben a szerep általi ketrecében. Ez is előfordul, ez gyakorlatilag bevallottan színház, ahol megy az adok-kapok, aztán hazamegyünk és lefekszünk aludni.

Hanem azért, ami ezután következett a jegyeivel és az ellenőrzőjével. Ne legyenek kétségeink, ne gondoljuk, hogy ezt a lejáratókampányt hosszú brainstormingok előzték meg, valószínűleg Habonynak ki se kellett szállnia a kádból egy kiadós szippantás a jóból este után, a Ripost szerkesztőinek NER-kompatibilis házmesterlelkében ugyanis zsigerből megszületett a válasz: mit pofázol, kisanyám, inkább tanulnál!

Ez a cikk kicsit hosszabban, de nem sokkal szofisztikáltabban pont ezt tartalmazza. Hogy a 30 alatti fiatalok csak építés alatt álló robotok, alattvalók, és ha túl sokat ugrálnak, bármikor azt lehet nekik mondani, hogy ülj le, fiam, egyes! Ebben a gondolatvilágban a diákok csak alattvalók, másodlagos állampolgárok, jogaik természetesen nincsenek, a kritika, amit megfogalmaznak csak egy rossz kamasz hisztije, és mit pofázik úgy? Majd ha az igazgatót dicséri, szerepelhet a köztévében, és ennyi. Ha sokat pattog, elővesszük, mert mindig elővehetjük az ellenőrzője által, úgyis ezzel le lehet járatni, erre már senki nem mond semmit, hiszen a magyar népléleknek amúgy is pont ez jut eszébe, amikor harminc év alattit lát a képernyőn.

Mert egy diák annyit ér, ahányasra épp bemagolta a Pitagorasz-tételt, és ez ellen úgy sem fog és nem is mer soha senki szólni, mert akkor bizony róla is kiderülne, hogy nem volt kitűnő, csak mára már eldugta otthon a sufniba az ellenőrzőkönyvét és retteg, nehogy valaha előkerüljön.

A prüdéria, az álszentség, amely kiakadva tabuként eltolva magától úgy kezeli a trágárságot, mintha ők maguk sose mondanának ilyet, csak hab a tortán.