A családokról szól majd az új nemzeti konzultáció - harsogja a népnemzeti Origó. 

A kormány nem titkolt célja, hogy Magyarországot családbarát hellyé tegye, az ehhez szükséges további lépéseket egy nemzeti konzultáció keretében szeretnénk közösen eldönteni

- idézi az MTI Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát. Nos, akkor rendben. Lenne egy pár ötletem, milyen kérdéseket tehetnének föl a családokkal kapcsolatos konzultáción. Csak pár, a teljesség igénye nélkül, nem fontossági sorrendben:

• Vannak, akik szerint a háromnál kevesebb gyermeket nevelő családoknak is kellene, hogy járjon az adókedvezmény, figyelembe véve az elszállt ÁFA-mértéket és az egyre növekvő fogyasztói árakat. Ön mit gondol?
• Vannak, akik szerint a diákhitel elengedése gyermekvállalás esetén nem csak a nőkre kellene, hogy vonatkozzon, hiszen egy gyermeket egy pár mindkét tagja nevel föl, ahol erre lehetőségük van. Ön mit gondol?
• Vannak, akik szerint nem az állam feladata megmondani, hogy ki számít családnak és ki nem. Szerintük teljesen nonszensz, hogy az alkotmány diszkriminál egy sor párt csak azért, mert nem heteroszexuálisak. Ön mit gondol?
• Vannak, akik szerint teljesen abszurd, hogy az állam szerint jobb egy gyereknek, ha árvaházban nő fel, mintha LMBT-párhoz kerül. Egy leszbikus pár egyik tagja ha mesterséges megtermékenyítést szeretne, azt kell hazudja, hogy szingli, hogy megkapja, sokak szerint ez teljesen indokolatlan, megalázó és szürreális. Ön mit gondol?
• Vannak, akik szerint ha a jövő tényleg fontos nekünk, akkor költenünk kéne az oktatásra, nem fizetőssé tenni lassan a teljes felsőoktatást, és végre meghallgatni a diákok, tanárok és szülők véleményét ahelyett, hogy posztokat osztunk meg arról, melyik EP-képviselőnek nincs gyereke. Ön mit gondol?
• Vannak, akik szerint teljesen abszurd, hogy míg a nyugdíjasoknak fűt-fát megígér a teljes politikai paletta, addig a fiatalokat, az egyetemistákat, az Y-generációt már meg sem próbálja meggyőzni, sőt lassan elérni sem a politika. Mások szerint mivel az egyetemisták többsége rossz anyagi helyzetben van, nekik is járhatna ingyenes utazás a tömegközlekedésen, ösztöndíj tandíjas képzésen is, olyan feltétellel, hogy ne csak húszan kapjanak egy ezrest havonta, és olyan rendszerben, amelynek a szerverei nem fagynak ki minden harmadik kattintásra. Ön mit gondol?

Régi közhely, hogy az Egyesült Államok fele abból él, hogy perli a másik felét, a maradék kis hányadot pedig ügyvédek és bírók teszik ki. Nos, Magyarországon a lakosság egyik fele abból él, hogy megbirságolja a másik felét. De persze ő nem tehető ezért felelőssé, mert csak a főnöke utasítása szerint járt el, aki szintén nem hibáztatható semmiért, ő csak a papírforma szerint megalkotta, hogy elvileg hogyan kell dolgozni, amit más végrehajt, és a középvezetők lelkiismerete is tiszta, hiszen ők csak tovább alkották a mások által megírt szabályok részleteit, amit megint mások alkalmaznak majd.

Szokták mondani, alibiország vagyunk. De mi igazából “én csak a munkám végzem”, “ez a szabály” “sajnálom, ide ez van írva” és “nem tudok segíteni, a főnököm ezt tette elém” ország vagyunk. Soha senki nem felelős semmiért, nem lehet senkit hibáztatni, ő csak azt csinálta, amit mondtak neki, mindenki ugyanolyan kiszolgáltatott, mint azok, akik őket megbirságolják, ezért - leginkább kompenzációképp - azzal a minimális hatalommal, amivel rendelkeznek, ők pedig megbirságolnak más, “alattuk lévőket”.

Ez a nemzeti birságfeudalizmus, Magyarország államformája, immáron senki se tudja, mióta, mert az már nem az ő asztala, nem lát rá, és a világért se lépné túl a hatáskörét, mert a végén még megbirságolnák.

“Szelfi az éjszakain?” - teszi föl a kérdést az egyik mobilszolgáltató plakátja, majd alatta meg is adja rá a választ, hogy melyik náluk kapható mobil milyen előlapi vakuja teszi ezt lehetővé. Már ahol ez egyáltalán releváns. Hétköznap kizárólag a fővárosban, e mellett néhány vidéki városban, köztük Szegeden is vannak elvétve éjszakai járatok, nálunk például szombat-vasárnap hajnali kettőkor a “biztonságosan haza” koncepció jegyében.

Elég felszínes marketingnek éreztem ezt a plakátot kitenni pl. a szegedi buszmegállókba is, főleg, hogy az egyik konkurencia az ügyfélszolgálatai asztalait az adott város motívumaival dekorálta ki. (Én pedig elfogulatlanul a sztoriból kimaradó harmadik meg nem nevezett szolgáltató ügyfele vagyok mellesleg.) Ez volt az első gondolatom a hirdetést nézegetve. Később visszagondolva a második pedig az, hogy

ha a szegedi diákbérlet 550 forinttal drágább a budapestinél, vajon miért nincsenek nálunk hétköznap rendszeresen közlekedő éjszakai járatok legalább évközben

(meg esetlegesen a SZIN alatt már elindulhatnának)?

Szeged egyetemváros, ennél fogva jelentős az éjszakai életünk (amely egyébként a városnak komoly adóbevételt termel), úgy gondolom, igény és kereslet mindenképpen lenne erre: üresen nem konganának éjjel a járatok, az biztos.

Már a vonatközlekedésben sem értem, hogy miért van, hogy bár az első járatok már hat óra előtt elindulnak (sokszor messze nem tömve), az utolsó 8-9 óra körül elmegy, holott kizártnak tartom, hogy mondjuk hétköznap nagyvárosok között ne lenne igény rá később is. Igen ám: de itt az ember tud telekocsizni (én is így kezdtem el, nemes egyszerűséggel lekéstem az utolsó járatot haza Szegedre).

Ám városon belül egyedül taxival tudunk közlekedni, ha elment az utolsó busz. Az viszont elég drága, akárhogy is vesszük, és bizony az egyetemistáknak ehhez azért sokszor nem elég vastag a pénztárcájuk.

Ma reggel fölhívtak titkos számon rejtélyeskedő közvéleménykutatók. Már kétszer volt részem hasonlóban, és meg kell mondjam, örültem, mert eddig mindig irigykedve néztem a felméréseket, hogy én bizony sosem kerülök bele a merítésbe, akiket megkérdeznek, hogy vélekedik a világról, és végre belekerültem. Akkor teljesen értelmes és valós kérdéseket tettek föl, aktuális eseményekről hallottam-e, örülök-e nekik, melyik pártot hogy ítélem meg, stb.

Egyszóval ma reggel is valami hasonlóra számítottam. Nem az jött. Az elején az általános kérdések lementek, hogy elmennék-e most szavazni, és ha igen, kire, majd ez után egyre érdekesebb lett. A politikusok és közéleti személyek népszerűsége (ez utóbbi még fontos lesz) részben három személyt kérdeztek meg. Márki-Zay-jal kezdték, Orbán Viktorral folytatták, majd Soros Györggyel zárták. Ez a három személy. Finoman megjegyeztem, hogy Soros György nem politikus, mire azt felelte kérdezőbiztosom, hogy de ő is közéleti személy. Jó.

Ezután Orbán Viktort, kormányát és a Fideszt kellett értékelni, itt sok érdekes nem volt, talán az, hogy megtudakolták, mennyire tartom korruptnak, köztük olyan kérdés is volt, hogy a többi országhoz képest mennyire azok, valamint még némiképp felkaptam a fejem arra a kérdésre, mennyire gondolom úgy, hogy Orbán túl régóta hatalmon van, új ember kellene a helyére.

De után jött csak a lényeg. Felvezették, hogy tudom-e, hogy a Soros György által támogatott Sargentini jelentésben marasztalt el minket, mert nem akarunk migránsokat letelepíteni. Ejj, itt be kell valljam, elfogott a hév, és elkezdtem magyarázni, hogy nem támogatja, az a jelentés nem a migrációról szól, hanem a jogállamiság leépüléséről, és egyébként is csak egy jelentés, semmi következménye nincs. Aztán rá kellett jönnöm, hogy fölöslegesen erőlködöm, traktálhatom ezzel azt az alulfizetett kérdezőként dolgozó csajt, akinek pechére pont az én számomat dobta ki a gép, de hiába: nem ő találta ki a kérdéseket, csak elé tették. Elnézést is kértem tőle ezért, folytattuk.

Innentől kezdve már következetesen Soros-jelentésként hivatkozott Sargentini anyagára. Ennél a résznél eléggé gondban voltam, mert olyan kérdéseket tett föl, hogy “a Soros-jelentés bírálja Magyarországot, mert…” - és akkor ezzel egyetértek-e. Hát hogy értenék egyet, mikor többségében olyan dolgokról szondáztatnak, amiket a kutya se mondott. De ha nem értek vele egyet, annak sincs értelme, egyrészt mert nem mondták, másrészt mert akkor ugye a kormánnyal értek egyet. Ehh.

Szóval a többségre nem válaszoltam, egy-kettőre beírattam a nem várt egyetértést, mert ha a torz körítést lehámozzuk róla, akkor mondjuk az igaz, hogy mennyire abszurd és jogsértő a “bevándorlási illeték”. Jó, nehezen, de átvergődtük magunkat ezen a szakaszon.

És akkor most jött a lényeg: részt vennék-e egy - kapaszkodjanak meg - a Soros-jelentéssel kapcsolatos nemzeti konzultáción. Na, végre, csak megtudtuk, mire is megy ki ez az egész. Ízlelgessék ezeket a szavakat, mert könnyen lehet, hogy az elkövetkező hónapokban sokat fogunk vele találkozni. Elvégre a Fidesz már elmondta, hogy a migrációra építi fel az EP-kampányát (is, nem mintha meglepődtünk volna rajta, egy falunap pörköltreceptjét is arra építenék föl), ebbe a képbe pont beleillik a gonosz Brüsszel “Soros-jelentése”.

Szóval nem vennék részt. Kérdeztem, hogy van-e megjegyzés mező, hogy miért nem. Nem volt, megköszönte, elköszönt, letette. Gondolom után kinémított mikrofonnal anyázott még egy sort, hogy milyen problémás telefonálót sikerült kapnia, és hívta is a következőt, remélve, hogy azzal majd gördülékenyebben megy a munka.

Meglehet, a Soros-jelentés az új Soros-terv, gondolom, rögvest plakátok is lesznek, elvégre már kezd túltermelésünk lenni kék tintából. Egy biztos, szükségünk van erre most, mint egy falat kenyérre, úgy. Az Üvegtigrisből az a jelenet jut erről eszembe, amikor szegény Lali a büféjét minden kacattal elárasztó Rókának, aki éppen azt kérdezi, hozhat-e egy körhintát, unott gúnnyal veti oda: “Az nagyon kéne még ide”. Rá pár snittre meg is jelenik vele.

A Független Diákparlament tiltakozik a társadalmi nemek szak ellehetetlenítése ellen.

Nemrég a kormányközeli média egy teljesen névtelen szélsőjobbos trashblogról átvéve, és azt a fősodorba emelve (nem először teszik ezt) kiált vallásüldözést egy sztorival, mely szerint közelebbről nem ismert debreceni LMBT-aktivisták Biblia-égetésre buzdítanak matricáikon annak homofób tartalma miatt.

Szándékosan induljunk kicsit messzebről, válasszuk külön, és tegyük helyére a dolgokat! Először is akárki írta ki ezeket a feliratokat, betűt nem égetünk. Semmilyen körülmények között. Ezt a megboldogult Népszabadság szerkesztősége fogalmazta meg így, kénytelen vagyok lemásolni, mert ennél pontosabban nem tudom ezt leírni. Egyrészt azért nem, mert az nagyon rossz időket idéz (ahogyan Heinrich Heine megjövendölte még sokkal a vészkorszak előtt, sajnos pontosan: “Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.”). Másrészt azért, mert betűt megcáfolunk, ha nem értünk vele egyet, nem eltüntetünk. Ha ez utóbbival próbálkozunk, az csak a vitatott állítások szerzőjének magabiztosságát, és érveink hiányának bizonyítékait erősíti.

Másodszor vallást szabad kritizálni. Ahogyan az ateizmust, az agnoszticizmust, a konzervativizmust, a marxizmust, a nihilizmust vagy éppen az ananászos pizza iránti rajongást is szabad. Az embert csak azért, mert egy adott világnézetet oszt, nem szabad. Ritka alkalom, amikor egyetértek a legnagyobb és lassan egész életünket kéklően betöltő közösségi oldal moderációs elveivel, de e téren ők is ezt vallják, és ebben igazuk van.

A Biblia melegekkel kapcsolatos állításait ha szó szerint vesszük, azok bizony kőkeményen homofóbok, ez is tény. Nekem személy szerint az egyik első lépcső ez volt a kereszténységből való kiábrándulásom során, amely végül az ateizmusomhoz vezetett, azonban ennek ellenére önmagában nem érzem társadalomra veszélyesnek a vallásokat, mert ilyen szerepel szentnek elfogadott könyvükben. A Biblia ugyanis egy sor dolgot tilt a szakállnyírástól (III Móz 19, 27) a kétféle anyagból készült ruhákig (III Móz 19, 19), amelyeket senki nem vesz komolyan, ezért ártalmatlanok. (Ahogyan általánosságban maguk a keresztény felekezetek, hiszen már túl vagyunk azon, hogy a törvényhozásunkat hozzá igazítsuk, és mindenkit a betartására kényszerítsünk, véleményem szerint ezért okoz lényegesen kevesebb konfliktust ma, mint például az iszlám vallás, nem pedig azért, mert kevesebb értelmetlen és irracionális előírása lenne. Persze ezt vallásos polgártársaim bizonyosan másképp látják.)

Ha valaki azonban akár vallásos vagy annak mondott elvek miatt, vagy azoktól függetlenül homofób, azaz nem tudja elfogadni LMBT polgártársainkat, az egy védhetetlen álláspont. (Persze az is, hogy a jelenleg Alaptörvényben van lefektetve a diszkriminációjuk, de erről már írtam korábban.) Ez ellen az álláspont ellen lehet, és kell is tiltakozni, természetesen a fenti elvek megtartásával, elsősorban észérvekkel (a homofóbia mellett racionális jó érveket ugyanis felhozni lehetetlen, hiszen nem léteznek).

Na, és most térjünk rá a konkrét esetre! Ismeretlenek kiragasztották az inkriminált, Biblia-égetésre uszító feliratokat. Majd hamar kiderült, hogy a Magyar LMBT Szövetségnek nincs is hivatalos tagszervezete Debrecenben, és a feliratoktól elhatárolódik. Mi történt tehát? Néhány figyelmre éhes, de anonimitásban maradt személy (sőt, az is lehet, hogy egy ember) kirakott egy sor feliratot, amely egy valós jelenségre vállalhatatlan uszítással reagált. Rendben van ez? Nincs. És az rendben van, hogy ezt összemossuk mindennel, és vallásüldözést kiáltunk néhány infantilis falragasz miatt? Nos, az sem.

Az utóbbi időben számos LMBT-barát keresztény közösség létezik, és egyre aktívabbak, ezt még fontosnak tartom megemlíteni, ezt egy nagyon pozitív tendenciának tartom.

Szóval a tanulság: hangulatkeltés helyett egy kis higgadtság mindig előbbre visz.

Jó lett, de megdöbbent, hogy ez ma még téma lehet... negyven-ötven éve nem volt téma. Ennyit ment visszafelé a világ?

- írta egy kommentelő a legutóbbi blogbejegyzésem egyik megosztása alá. Egy szegedi pap pedig az alábbit kommentelte alá:

Kedves Kristóf! Szexeljél nyugodtan( már ha van mivel és kivel) de az egyházakat hagyd ki ebből.

A stílus maga az ember, amúgy egy ideális világban mindkettejüknek lényegében igaza lenne. Az egyház ellenne a híveivel, megmondaná neki, mit tegyenek, aki akarja, követi, aki nem, nem. Aki pedig ezen kívül áll, mert ateista/agnosztikus/vallásos a maga módján az egyházakon kívül, az nem kellene, hogy foglalkozzon mindezzel.

Csakhogy tudjuk, hogy a világunk messze nem ideális - ha az lenne, tüntetésekre sem lenne szükség, mert ugyebár nincs miért - így szó sincs erről. Nézzük tehát meg, miért érint mindenkit az, amit az előző posztomban fejtegettem, aki még nem olvasta, előbb tegye meg!

A mostani hatalom azon kedvelt tételmondata, miszerint Magyarország keresztény ország, alapvetően nem igaz, mivel vallásilag sokszínű az ország, és relatíve számottevő az ateisták/agnosztikusok aránya is (még ha ez utóbbit a legutóbbi mérésen sem mérték még normálisan). Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy a keresztény vallásoknak számos hatása van az országunkra, mindennapi életünkre. 

Erre van egy csomó pozitív példa, a karácsony egy iszonyú kedves családi ünnep (igen, mi, ateisták is ünnepeljük, hiszen mára vallásiból egy társadalmi-kulturális hagyománnyá vált, és amúgy nem is keresztény eredete van), egy pár szabadnap vallásos ünnepeken, stb. Ugyanakkor ami ennél kevésbé könnyed és örömteli az, hogy a vallás dogmatikája bizony beszivárgott a magyar gondolkodásba leginkább vidéken, és az idősebb réteget érintően - nem egyszer egy nagy adag álszentséggel és áskálódással meghintve.

Megbélyegzés

Ma még mindig egy csomó családban jelen van az a mentalitás, hogy - noha nem gyakorolják egyik keresztény felekezet vallását sem életvitelszerűen - legalább hallgatólagosan megbélyegzik és kinézik a házasság előtt szexuális kapcsolatot folytató fiatal párokat. Bár nem gyakorolják vallásukat, mégis a vallás intézményeit (elsőáldozás, bérmálás, egyházi esküvő, stb.) felveszik és a gyerekekkel is felvetetik "presztízs céllal", ami persze együtt jár azzal, hogy időnként - főleg az idősebb családtagok - megvetően néznek azokra, akik nem a vallási előírások szerint élnek a mindennapokban.

Én is nagyon viszolyogtam attól, hogy előálljak a tágabb családom előtt azzal, hogy ateista lettem, nyilván gondot okoz ez azoknál is, akiket esetleg ateistaként nem tud elfogadni párjuk mélyebben vallásos/nem vallásos, de sznobizmus miatt bizonyos szelektált előírásokat betartó, vagy inkább másokkal betartató családja.

Tehát amíg embereket látens módon megbélyegeznek, ferde szemmel néznek rájuk az egyébként sokszor nem követett felekezetek különböző előírásai kapcsán, addig igen is van létjogosultsága annak, hogy erről beszéljünk.

Hogy elmondjuk, miért következetlen és értelmetlen szabályok ezek, amelyeket nem erkölcsi züllésből és szörnyű XXI. századi kényelemből nem tart be a - mondjuk így - "modern ember", hanem mert semmi értelmük. Ugyanúgy, ahogyan ha a családban mégis előkerül a téma, nem győzöm hangsúlyozni, hogy racionális megfontolásból lettem ateista, nem pedig azért, mert lusta vagyok vasárnaponként eljárni templomba.

Bár én habitusomnál fogva szívesen állok bele a tabudöntögető szerepbe, nem hiszem, hogy ez alapvetően ateista feladat lenne. Azt gondolom, világnézettől függetlenül szükség van arra, hogy az ilyen velünk élő, és társadalmunkat  mérgező álszent tabukról beszéljünk, és végre egyszer s mindenkorra ledöntsük azokat.

Nem ettől leszünk erkölcstelenek

Alapvetően az összes olyan dolog, amit a mai "romló" világban kritizálnak a vaskalapos konzervatívok, azok mindeddig is léteztek, csak azért most kell szembe néznünk ezek bonyolult megoldásaival, mert anno egy nagyon egyszerű megoldás volt rá: a hazugság.

Régen is volt homoszexualitás, csak kénytelenek voltak eltitkolni és léthazugságban saját identitásukat fel nem vállalva leélni egy életet az LMBT-emberek az álszent társadalom miatt. Régen is voltak rossz, mérgező házasságok, csak nem lehetett belőlük kilépni, mert nem volt válás, így benne kellett maradni akkor is, ha bántalmazta az egyik fél a másikat - szavakban vagy tettekben is.

Régen is ugyanúgy voltak az embereknek szexuális vágyaik egymás iránt - teljesen természetesen, és ugyanúgy gondolkodtak volna erről, mint most, csak egy álszent világban nem tehették, rejtegetniük kellett. Hogy a "gondolkodtak volna" nem történelmietlen megfogalmazás, azt megtudja mindenki, aki megtekinti az HBO zseniális Szerelempatak című filmjét, melyben idős vidéki emberek mesélnek szexuális életükről - meglepően kendőzetlenül. Mindenkinek ajánlom.

De az erkölcsök kisajátítása és összemosása teljesen hétköznapi dolgokkal szerintem az. De kezdjük az elején! A házasság előtti szexualitás tiltásának történelmi hagyományai és okai vannak. Anno nyilván a születendő gyermeket egyrészt nem tudták eltartani család nélkül, kivetette az (amúgy elég álszent) társadalom, mert “zabigyerek” volt, stb. Amióta azonban könnyen és viszonylag olcsón hozzáférhető mindenki számára a fogamzásgátlás, ez teljesen értelmét vesztette.

Más kérdés, hogy az egyház mai napig tiltja pl. az óvszerhasználatot, aminek olyan mellékhatásai vannak, hogy az ilyen segélyszállítmányokat nem viszik tovább, ami mondjuk segíti az AIDS terjedését Afrikában, de alapvetően ennek a mindennapi életünkre sok jelentőssége nincs, hiszen a hívek sem tartják be. (Valami olyasmivel magyarázzák, hogy Isten akaratát nem szabad megfúrni. Én ezt ateistaként biztosan nem érthetem, de akkor gondolom, esernyőt sem használnak, és ha Isten úgy akarja, akkor engedelmesen bőrig áznak.)

Itt jönnek az összemosások. Manapság a párok többsége harminc éves koruk környéke előtt nem házasodik meg, semmi értelme eddig szűznek maradni (védekezni pedig utána is érdemes, senki nem szeretne harminc gyereket). Óriási balgaság ezt összemosni azzal, hogy egyrészt akkor nyilván az illető meg fogja csalni, másrészt értelemszerűen akkor fűvel-fával dugni fog. Nem, ez óriási butaság.

Az egyházak egyik legerősebb eszköze arra, hogy pszcihésen magához láncolja tagjait az, hogy bűntudatot kelt bennük egy sor teljesen hétköznapi dolog után, amit aztán természetesen csak ő tud feloldani. Megdöbbenve olvastam ezt az elvileg modern és fiatalos keresztény oldalt, és őszintén nagyon sajnáltam a szerzőit, és akik ilyen érzelmi bilincsben élik életüket. Egy boldog párkapcsolatot abszolút jobbá tesz az egészséges szexualitás, egyetlen hátránya van: kiderülne, hogy a képletben semmi szükség a csak öncélúan károgó egyházakra, mert a két ember együtt boldog és harmonikus kapcsolatban él. Nem fogja ettől jobban vagy kevésbé megcsalni, ez a két ember személyiségén és kapcsolatuk minőségén fog eldőlni.

Az egyházak itt tehát nem csak álszent módon kisajátítják az erkölcsöket, de összemosnak egy valódi erkölcsi negatív tettet (megcsalás) egy teljesen hétköznapi dologgal (óvszerhasználat) és megtiltanak egy teljesen normális dolgot (házasság előtti szex). Most ide se citálnám Nietzsche-t, aki azért is nevezte szolgaerkölcsnek a kereszténységet, mert a szex hiányát "tisztaságként" aposztrofálta, hiszen nem föltétlen értek egyet a gondolatmenetével (pl. hogy a békesség a bosszúállás lehetőségének hiányának rossz elfogadása, alapvetően nagyon pacifista ember vagyok), de amikor a tengerentúli incel-mozgalmak a szex alapjogként való újrafelosztásáról elmélkednek, talán érdekes lesz ebből az irányból is megközelíteni a témát.

Apropó házasság: ne feledjük el, az egyházi házasság mennyire kirekesztő intézmény például az LMBT-párok számára. Korábban írtam már erről a blogomon, nem ismételném önmagam, csak a klasszikus mondást idézném: az egyházaknak két problémájuk van: hogy a melegek házasodni akarnak, és hogy senki nem akar házasodni.

A szerző ex-keresztény

Az, hogy az ember nyolc éve a NER-ben él, az elsősorban azt jelenti, hogy megpróbálja ép ésszel kibírni ezt az egészet. Már az utcára nem lehet kimenni sorosozós plakátok nélkül, ha az ember a médiában dolgozik, naponta többször végig kell kínlódnia azokat a borzalmas betűhalmazokat, amelyeket a kormánypárti holdudvar médiának csúfol, vagy civil aktivistaként reggel az ATV-ben is adásba kerülés előtt azt kell végig néznie, hogy Kárász Róbert milyen csillogó szemekkel lapszemlézi a reggeli Magyar Időket. A NER mindent leuralt, gyakorlatilag két lépést nem tudok úgy tenni, hogy ne használjak valamit, amin most vagy az elkövetkező években már „Mészáros Lőrinc” valamely cége gazdagodna.

És akkor most ezek után azt mondjátok nekem, hogy még akkor is erre gondoljak, amikor este leülök meginni egy sört egy stresszes, fárasztó nap után. Mert igen, sajnos igazatok van, a szórakozóhelyek jelentős része is NER-tulajdonban van, sőt: tovább megyek. Az ember valószínűleg olyan hazai zenei fesztivált sem talál, ahol nem az MVM és az MTVA a fő szponzorok, és ahol a nagyszínpadtól húsz méterre nem a Paks kettőt népszerűsítő kamionba botlasz bele. A legtöbb nagyobb szórakozóhely nettó NER-kompatibilis, az A38-on lemegy a WNTS, de amúgy a hét nagy részén ott forog a Petőfi tévé. Nálunk Szegeden is az egyik legjobban berendezett szegedi kis kocsma is tudtommal egy fideszes úr tulajdonában van, és bár tartottam már ott független diákparlamentes rendezvényt, bizony ezzel a tudattal kell sajnos ott esti csapoltsörömet kortyolgatnom.

Mert erről szól ez az egész ország. Gyakorlatilag ezzel kelünk fekszünk, nem csak a szórakozóhelyeink, eseményeink, fesztiváljaink NER-kompatibilisek, de lassan az egész országra kitehetjük, hogy tulajdonos: Mészáros és Mészáros Kft. Ne értsetek félre, nagyon klassz, hogy vannak olyan alternatív helyek, mint Pesten az Auróra, vagy nálunk a Grand Café, és tényleg felháborító, ha a hatalom megpróbálja megfojtani őket (más kérdés, hogy ez utóbbit épp lehet, hogy a Botka-féle balos önkormányzat zajrendelete fogja megtenni akarva-akaratlanul is). Ugyanakkor ezek a helyek nem kezelhetők egy szinten azokkal a helyekkel, amelyeket szerintetek most bojkottálni kell a tulajdonosuk miatt.

A legtöbb ember nem arra gondol este egy sör kortyolgatása közben, hogy az adott helyről hova folyik be a haszon, nem is tudja. Sajnos én is ahhoz a kisebbséghez tartozom, aki tudom, és ha időről-időre eszembe jut, és egy zenei fesztiválon is, ha koncert közben meglátom az MTVA-logót a színpad tetején a molinón, akkor tudok bosszankodni a teljes leuraláson. Csak az a helyzet – és ezt mondtam a CBA- és a Heineken-bojkottra is anno – hogy ez már ép ésszel nem bírható. Lehet ezt csinálni, csak akkor az ember a végén tényleg bele fog őrülni az egészbe, és értelme sincsen, hiszen az adott oligarcha nyilván nem azon a két sörön és egy unikumon fog megbukni, amit te nem vettél meg ott nála, egyszerűen azon túl, hogy most a témát lehet csámcsogni egy pár hétig abban a pár tévéstúdióban, ahol még erre igény van, ennek abszolút semmi értelme.

Tetszettek volna kormányt váltani, vagy tetszenének ezen agyalni a jövőre nézve, és akkor ennél komolyabb eszközeik lennének az oligarchák visszavágására, de ez így nem megy. Lehet ellenzékiként tevékenykedni, kell is, de az ellenállás nem emésztheti föl az embert magát.

Az olyan mondatok végtelen valóság-leegyszerűsítésétől, mint a “senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips” (Rétvári Bence államtitkár) a hideg kiráz. Ha az ember megfelelően ügyel a túlzásba nem vitt napi szénhidrát-bevitelére, akkor a csipszadó óta egyébként is taurin-mentesített energiaitalok nem tudom, mennyiben lennének ártalmasabbak egy automatás kávénál. Ennek ellenére azzal a gondolattal összességében megbarátkoztam, hogy az Emmi visszavágja az iskolai büfékben eladott termékek só- és cukortartalmát. Elhízott nemzet vagyunk minden felmérés szerint, a nagy kóláscégek is már lassan csak zéró termékekkel rukkolnak elő (nyilván a könyvelés, a vállalati CSR és az iskolabüfés eladások egyszerre járnak jól ezzel a lépéssel). Szóval összességében azt gondolom, ez az irány alapvetően jó.

És ha idáig eljutottunk, érdemes lenne az iskolai étkezés fenntarthatóságát egy másik aspektusból is megvizsgálni:

környezettudatossági szempontból.

Egy ilyen intézményben ugyanis rengeteg hulladék keletkezik, amellyel kezdeni kell valamit, de legjobb, ha megelőzzük őket. Először is ilyenek a műanyag poharak és szívószálak. Talán nem kell túlzottan sokat magyarázni, hogy - főleg ez utóbbi - mostanában első számú problémaforrásként közismert. Azonban első körben semmiképpen sem a tiltás és a megregulázás, inkább a kreatív megoldások és a támogató fenntartók oldaláról közelíteném meg. Érdemes lenne az iskolabüfék kiválasztásakor ez elbírálásnál figyelembe venni az adott jelentkező bérlő vállalásait fenntarthatóság terén. A fenntartónak pedig előnyben kellene részesíteni azokat a pályázókat, akik tesznek ilyeneket.

A műanyag poharak és szívószálak helyett érdemes lenne ösztönözni a saját kulacsok és sokszor használatos kávésbögrék, termoszok használatát, melyekből nagyon klassz darabok kaphatók. A bérlő cég helyében én biztosan kedvezménnyel adnék el üdítőt annak, aki a saját poharába kéri. Családi napokon, iskolai zöld heteken pedig lehet közös kávéspoharak készítése. Amíg pedig nincs mindenki számára jobb megoldás a műanyagnál, addig pedig érdemes azt szelektíven gyűjteni. Az iskolákban működő intézmények fenntarthatóvá tétele a közvetlen szénlábnyom-csökkentésen túl azért is nagyon fontos, mert az ebben felnövő generációk továbbviszik ezt a szemléletmódot az élet minden területére.